Amikor visszatért az életembe tavaly februárban, nagyon boldog lettem, olyannyira, hogy rohamosan javulni kezdett az akkoriban igencsak szar fizikai állapotom, de az a hatalmas löket pozitív energia jól hatott a szervezetemre is. Gyakorlatilag megmentett és ezt akkor meg is köszöntem Neki. Nincs jogom leírni a magánügyeit, de egy ideje nagyon rosszul van mentálisan és ezért (meg egyéb okokból is) alig jelentkezett egy ideje. Rettegtem is, hogy megint elmegy, na meg attól, hogy baja esik. Próbáltam segíteni Neki, de úgy tűnik kevés voltam, mert ma este olyan üzenetet kaptam, amitől rettegtem. Az alkalmazás szerint 9-kor írt, én viszont csak fél 10-kor láttam, mert vacsoráztam. Bűntudatom van, amiért nem tudtunk emiatt elbúcsúzni. Nem tettem rosszat, csak nincs már kapacitása semmire, meg más okból is nehéz volt számára a kapcsolattartás. Ettől függetlenül is padlóra tett a dolog, ugyanúgy, mint 2 éve és amíg akkor még ott volt a remény, hogy talán visszatér, ezúttal talán már nem fog és ettől mégnehezebb. Aki nem így kötődik, az úgysem értheti. "Normáliséknál" hat az "engedd el", de a magamfajtánál minden veszteség (különösen egy kiemelten fontos személyé) felér egy megsemmisüléssel, meg egy gyásszal. Ez nem egy sirám, csak hogy érthető legyen, miért üt ekkorát a dolog. Most legalább nincs bennem az a tudat, hogy utál, vagy hogy én tettem tönkre a barátságot (ami ugye már-már testvérség volt, család helyett család voltunk a másiknak), mert amikor tavaly visszatért, megbeszéltük, hogy valójában azért ment el 2 éve is, mert nagyon mélypontra került. Most is ez az ok és aggódom Érte, mert ez a lépése is mutatja, hogy megint milyen rosszul van és nyilván most mégrosszabb neki is. Így sem bírom elviselni, hogy elment, de ha haragban lettünk volna, ennél is pokolibb lenne, viszont szerencsére a legutóbbi beszélgetésünk békés volt. Az már több, mint egy hete volt és ma csak megírta, hogy elmegy, nem fogom elérni. Nem adott lehetőséget az elköszönésre. Ettől függetlenül továbbra is nagyon szeretem, mivel a szeretet nem tud elmúlni, ha valódi. Idén lett volna 10 éves ez a már-már testvéries barátság és ezalatt sok szeretetet, odafigyelést, nevetést, segítséget kaptam Tőle (nyilván kölcsönösen mentek ezek a dolgok) és megtehette volna, hogy tavaly nem keres fel, mégis úgy tett, holott akkor sem volt jól, meg egyéb nehézségei is voltak. Most épp' üres vagyok. Amikor elolvastam az üzenetét, egyből elkapott egy BPD-s "roham", aztán szokás szerint kiüresedtem (a doki szerint ez egy védekezőmechanizmus) és azóta is ez a két dolog váltja egymást; pokol, majd bénultság. Kegyetlenül érzem magam. Holnap a második infúzióra kéne menni, de szerintem nem fogok tudni aludni éjszaka. Bezsongtam és azt mondtam, hogy leszarom az egészet és nem megyek kezelésre, de aztán tisztább pillanatban arra gondoltam, hogy nem akarná ezt, sőt, keményen lecseszne, hogy meg ne próbáljam. Egyelőre ez a tudat segít, hogy folytassam a kezelést (is). Isten adjon erőt Neki is, nekem is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése