Relapsed

4 hónap - ennyi ideig megálltam, ma viszont sikerült visszaesni. Betetőzött minden, 'apám' az utolsó cseppet töltötte a pohárba. Nem kell pesztrálni, de ha a kölyke vagyok - akiből él is - vegyen emberszámba. Tegnap le kellett volna mennem az orvoshoz, de nem voltam jól (a meleg pörgette a szívemet és olyankor nem szabad mászkálni, főleg 40°C-ban). Mondta, hogy majd lemegy felíratni a gyógyszereket, meg elmondja neki, amit én szándékoztam. Nem ment le, mert tapétáznia 'kellett' a Gabinál. Azt mondja majd holnap. Mondom fogadjunk nem mész le, mert elalszol. "Nem alszom el." Tényleg nem aludt el, hanem telefonálnia 'kellett' a haverjával és "nem ért rá lemenni." Ennyire sem lehet megkérni?! Hány órát dumáltak, hogy nem volt ideje? Nem bírja azt mondani, hogy most dolgom van, de majd beszélünk? Gondolom ráért az én dolgom, mint mindig. Mikor ezeket elmondtam neki, elkezdte, hogy én meg aludtam, nem keltem fel. Itt kezdtem felrobbanni a méregtől, ugyanis tudja - elvileg... - hogy az egyik gyógyszer kiüt és ágyúval sem lehet felébreszteni, mégis azzal takarózott, hogy aludtam. Mikor látja már be, amikor hibázott?! Undorító, hogy mindig csak kibújni tud a felelősségek alól. Ez az eset nem tűnik nagy dolognak, de mióta az eszemet tudom letapos és már ugrom a folytonos elnyomásra. Másokat is folyton elnyom, meg azt hiszi, hogy mindenkinél okosabb. Másoknak is felhozza a hibáit, amint forró lesz a talaj a lába alatt és érzi, hogy szembe akarják állítani a sajátjával. Figyelmeztetni mertem a mulasztására, meg arra, hogy ő is tud hibázni és egyből támadással védekezett. Csak én hibázhatok, ő tökéletes, neki senki ne mondja meg, hogy rosszul csinál valamit, ő mindenkit elnyomhat. A tököm kivan! Eldurrant az agyam és 4 hónapnyi sikeres önkontroll után megvágtam magam. Józan fejjel eszemben sincs ezt tenni, de akkor nem tudtam gondolkodni, csak elöntött a düh. Miután lejjebb higgadtam, akkor esett le, hogy amit tettem magammal, az elkeserítette a legjobb barátomat. Én csak magamat akartam bántani, mégsem így sült el. Megint nem én irányítottam, úgyhogy kezdem elölről; újra be kell bizonyítanom, hogy bízhat bennem, meg azt is be kell bizonyítanom neki is, magamnak is és akiknek számítok, hogy nem fogok visszaesni, valamint hogy nem így fogom kezelni, ha valamivel nem bírok el. 4 hónap alatt is voltak helyzetek, amik nehezen kezelhetőek voltak, mégsem nyúltam a célszerszámhoz, meg a kezem sem járt el, szóval nem arról van szó, hogy egyből mindenért ezt teszem. Most nem tenném meg, de akkor nem láttam tisztán az agyamat elárasztó lila ködtől.

Pech

Szívtunk a velencei kiruccanással. Mindig bebukunk mindent. :-D Odaértünk a Népligethez a buszpályaudvarra, megvettük a jegyeket, de mondta a csaj, hogy 2 órát kell várnunk a járatra, mert most ment el az előző. Apám rámnéz egyszer, azt mondja szarul nézek ki. Mondom jól vagyok, aztán ahogy odaadtam neki az üdítőt, mondta, hogy tök forró a kezem. 2 nappal előtte is lázas voltam. Mondtam, hogy most már nem megyünk haza, mert megvettük a jegyeket is. Dumálgattunk, ő elment cigizni, meg wc-re, addig a Józsival dumáltam tovább. Lassan telt el a 2 óra. Végre jött a buszunk, aztán kicsit pihentem rajta. Nem volt hosszú az út, kb. 1 óra. Már majdnem elaludtam, mikor apám megbökött, hogy le fogunk szállni. Arconcsapott minket a kinti hőség a légkondis busz után. Elindultunk a tó partjára. Közeledtünk, erre láttuk, hogy le van zárva. Ott volt egy csaj és apám megkérdezte, hogy hol lehet bemenni, erre mondta, hogy végig le van zárva, mert fesztivál van, majd hétfőn lesz újra szabad. F@sza... feleslegesen mentünk el odáig. Mondta apám, hogy nem hagyja annyiban, kerülünk, ha már eljöttünk idáig. Mondtam, hogy ne menjünk sokat, mert leszakad a lábam. Leverekedtük magunkat egy olyan partrészre, ami nem volt elkerítve, erre benyögte a Józsi, hogy neki ott nem jó, mert nincs árnyék. Mondtuk neki, hogy nézzen körül, máshol sincsen árnyék. Apám mondta, hogy oké, akkor átmegyünk máshová. Mentünk mégegy kilométert, de az sem felelt meg a Józsinak, mondjuk nekem sem, mert tömeg volt, lépni sem lehetett annyian voltak. Mondom miért nem megyünk vissza oda, ahol az előbb voltunk, ott alig voltak, árnyék meg itt sincs úgysem. Ne menjünk ezért, meg azért... Mérges lettem, hogy mit kell ennyit szórakozni, mindjárt megyek haza a 'csába. A Józsi is hőzöngött, apám is - azon, hogy a Józsinak semmi nem jó. Végig pattogott, meg lemaradt mögöttünk és mondta apám, hogy többet nem hívjuk sehová. Mentünk megint egy csomót, mert apám mindenáron fürödni akart. Én is szerettem volna, de menni meg már nehéz volt, mondtam hogy ne járkáljunk már, valahol telepedjünk le és kész, de erőszakoskodtak. Odaértünk egy olyan részhez, ahol nem lehetett fürdeni, de apám mondta, hogy legalább levizezzük magunkat. Mondom nem ezért jöttünk, de akkor álljunk meg, mert leszakad a lábam. Leültünk a partra és jöttek a kacsák, megetettük őket, meg mi is ettünk. Levettem a cipőmet, mert beledagadt a lábam. Jó volt megpihenni, csak a Józsi morgott. Ücsörögtünk ott kb. 1 órát, aztán hazaindultunk, szóval tök feleslegesen mentünk le. Hazafelé vonatoztunk és a Józsi kitalálta, hogy ki akarja próbálni az új vonatot (óvoda...), várjunk olyat, apám meg belement, de ülőhely nem volt az állomáson és a lábamban el voltak pattogva az erek, a térdem, meg a bokám 2× akkora volt, úgyhogy mondtam, hogy nekem elég volt a menetelből, nem tudok álldogálni sokáig, meg már az aluljáróból is úgy mentem fel, hogy apám húzott, mert a jobblábamat húztam. Kitalálták, hogy ha nem új vonat jön, várunk olyat, nem fogták fel, hogy rohadtul fájnak a lábaim, de megmondtam nekik, hogy elmegyünk azzal ami jön és kész, nem óvoda, hogy válogassunk. Olyan jött, amit akartak, így megúsztam az ácsorgást. Jó volt megpihenni rajta, elég hamar felértünk Kelenföldre. Ott pokol volt, mikor leszálltunk, mert már mindkét lábamat húztam, apám mondta, hogy fogjam karon, de úgy rohant, hogy rá kellett szólnom. Jól lelassítottam a csapatot, amit a Józsi nem is hagyott szó nélkül. Felszálltunk a buszra, de mondta a sofőr, hogy át kell szállni, mert valami műszaki gubanc volt a járattal. Megint menetel, megint fogtam apám karját, a Józsi megint beszólt, hogy soha nem érünk haza. Mondtam neki, hogy ez van, nem bírok menni, ha nem vette volna észre. Felszálltunk a buszra, ami hazahozott minket. Itt ugye megint le kellett szállni és még kb. 300 métert jönni hazáig. Nem tudtam egyben megtenni, megálltam ~5-10 méterenként. Mondtam, hogy soha többet nem megyek ilyen messzire. Apám is mérges, hogy egy rakás semmiért utaztunk le. Elmentünk ma a dokihoz, megnézte a lábaimat és megijedt - mára mégrondábbak és csak totyogok - mondta, hogy ebből tolószék lesz, ami a nagyobb távokat illeti.
Csomót mentünk feleslegesen, ha ezt tudom el sem megyek, de gondolom apám sem, csak legalább akkor nem gyilkoltuk volna ki a futóműveimet.

Újabb életjel

Mostanában baromi kreatívak a címeim. :-D Nincs agyam. Jó, ez nem új hír, 23 éve ebben az állapotban élek. :-))

Jobban vagyok, pacsi a dokiknak! A vér segített megint, a szívem sem pörgött be. Az érgörcsök durvák, de jön a meleg, szóval ez is enyhülni fog. Az étvágyam még mindig gyenge, de legalább van.

Kaptam tévét. Mondtam pedig, hogy hagyják a fenébe, mert 'apám' mondta, hogy a születésnapomra majd fogok kapni valamit, a Gabival közösen megoldják. Mondtam, hogy ne áldozzanak rám, amúgy sem érdekel a születésnapom, azt a pénzt fektesse inkább másba, ami fontos, de hajthatatlanok voltak. Tegnapelőtt megkaptam és néztem egy nagyot, mondom csak októberben 'születek'. Mondta, hogy most volt egyben a pénz. Köcsögnek érzem magam, hogy pampogok mindig, amiért leszar, most meg vesznek nekem egy LED-tv-t. Jó, tényleg tojik rám, nem mentem fel, de azért túlzás ez. Furcsa még, hogy van, de örülök neki.

Megyek a pszichomókushoz, akármennyire tartok a beszélgetésektől, mármint a témáktól. Utálom az önzőséget, márpedig ha nem megyek el, akkor az leszek, mert a saját rettegésemmel foglalkozom ahelyett, hogy azokkal törődnék, akik velem is törődnek, megmentenek és érzik az állapotom hatásait. Nemrég egy olyan személy, aki nekem a legfontosabb elmondta, hogy mit érez, amiért én ilyen állapotban vagyok és mit érez, amikor ez az állapot Rá is hatással van. Sejtettem, hogy egyszer baj lesz, de nem gondoltam, hogy így fáj már valakinek, szóval mellbevágott, amiket hallottam és itt ébredtem fel. Éreztem én, hogy csúszom egyre lejjebb, de magamért nem tudok megmozdulni, Ő viszont nagy hatással van rám mindig. Mikor mondta, hogy mit teszek és milyen vége lehet, az felnyitotta a szememet. Éreztem, hogy kényelmetlen nekem is így, de nem volt erőm rászánni magam, hogy elmenjek ezzel egy szakemberhez. Majdnem 20 éve cipelek dolgokat, amiket még senkinek sem mondtam el, egy része le is van blokkolva. Ezek nagyon mélyen okoztak sérülést és nem tudom hogy' fogok reagálni, ha a szakember belenyúl, viszont valamit tényleg tenni kell, mert addig kínozni fog, amíg folyton csak elnyomom. Addig mindig utat fog magának törni és ez egyre sűrűbben történik meg, nyilván már teher a tudatalattimnak. Mint valami idegen test, egy féreg, ki akarja lökni az elmém és segítenem kell neki megszabadulni tőle. Azon is agyaltam - mert jóideje agyalok, hogy mit tegyek - hogy mi a jobb? Odamenni a mókushoz, akinél lehet, hogy párszor darabokra hullok és azt kívánom, bár' ne mentem volna, de aztán jobb lesz, vagy menekülni a hátralévő életemben és folyton hadakozni a bennem hömpölygő fossal? Még mindig itt van egy dolog, amire nincs 'orvosság', ez keseríti meg a legjobban a mindennapjaimat. Mindegy, veszíteni nem fogok, ha meglátogatok egy újabb mókust, ezeket a dolgokat még egyiknek sem mondtam el. Ha nem jutunk sokra, vagy semmire, akkor is legalább megpróbáltam. Nem bánnám, ha tudna beszélni az apámmal és jobban elmagyarázná neki, hogy mi a dörgés, mert engem elutasít, nem fogad el így, de talán ha hallaná egy pszichodokitól, hogy ezzel árt, talán megváltozna. Az a barátommal folytatott beszélgetés felrázott, meg a múltkori zuhanás is, ami - legfőképpen - emiatt a teher miatt volt. Tenni kell valamit. Legalább megpróbálni, mert ha nem teszek semmit, nem is adok esélyt a dolgoknak.

Melyik kórházi osztály a legjobb? :-D

Ez már tényleg olyan, mint valami razzia, egyikről a másikra vándorlok. Kiengednek holnap innen, de a szabadságom csak addig tart, míg érzékeny búcsút veszek a Kardiológiától és megyek az Immunológia tárt karjaiba. A vérnyomásom az eget verte 19.-én egész nap, nem akart 160 alá menni és a fejemen kidagadt az ér, nagyszerű látvány lehettem (gyárilag is ocsmány fejszerkezetem van), meg szédelegtem, mint egy Chemotox-os légy, be-bedobogott a szívem is, így mondták, hogy inkább még rajtam tartják a szemüket. Holnap már szabadulok. Tegnap délután jól felspannoltam magam, így elintéztem magamnak megint egy 150-es vérnyomást, mellkasi fájdalmat és mivel 3 a magyar igazság, így magaménak tudhattam még egy lecseszést is a dokitól, hogy nem szabad idegeskedni. Megint szét vagyok csúszva, nem megy a beszélgetés senkivel, meg tegnap kimentem fürdeni, de a váltóruhát a kórteremben hagytam. Remélem az immunológiáról hamarabb kidobnak majd, de fene tudja, mi adódik közben. (Semmi!)

Szívügyek, meg egyebek

Bent vagyok a kórházban, most a Kardiológián. Minden osztályt ki kell próbálni. :-D
15.-én kellett volna kontrollra mennem, ám 14.-én közel 40°C volt, amit a szívem nem bírt, előtte is naponta ugráltak a fokok és ezt egy egészséges szervezet sem szereti. Kezdtem rosszul lenni, meg fulladni, de gondoltam majd jobban leszek, csak a meleg és az oxigénhiány az oka. Aztán 2× beszorított a szegycsontomnál, de még ekkor sem pattantam, hogy gáz van, csak lefeküdtem a biztonság kedvéért. Utána jött az a jól ismert 'elefánt áll a mellkasomon' érzés, majd a fokozódó fulladás és kezdődött az őrület. Apám nem volt otthon, de ilyenkor tilos mozogni, úgyhogy lassított felvételként álltam fel az ágyból és úgy is mozogtam, nehogy tovább gyorsuljon a szívem. Nagyon lassan felmentem a Mekk Elekékhez apámért, aki lecseszett, hogy miért mászkálok? Mondom ne viccelj, hát nem vagy otthon, akkor hogyan szóljak másképp'?! Már mióta mondom neki, hogy kellene egy mobil, hogy ha gond van és nincs otthon, tudjak szólni. Lefektettek és hívott mentőt. EKG-t csináltak, vérnyomást mértek, stb., a vérnyomásom magas volt, a szívem meg 202-t vert percenként, úgyhogy volt para a jónépnél. Behoztak és itt is volt EKG, meg vérnyomást is megint mértek, vérvétel, stb. A szívem még ekkor is úgy dübörgött, hogy lenézve láttam a vibrálást a mellkasomon. Kaptam vénába valami gyógyszert, ami elvileg helyreteszi, de nem rakta helyre és mindemellett olyan halálérzés jött rám, hogy majdnem attól kaptam szívbajt. :-D Állítólag mellékhatás, de ijesztő volt, pedig hozzá vagyok szokva, mert szokott ilyenem lenni. Dobog, mint az őrült, majd beremeg pár mp-ig és utána kihagy egy ütést, azután lassan dobban, mintha mindjárt megállna és csak ezután áll helyre a ritmus. Ez a gyógyszer is azt csinálja állítólag, hogy 1 mp-re megállítja a szívet, hogy visszaállhasson a rendes ütembe. Jóesetben ez meg is történik, de nem állt helyre és mondta a doki, hogy ad egy kicsit nagyobb adag gyógyszert, viszont ha az sem teszi rendbe, kiütnek defibrillátorral. Megkaptam a 2. adag gyógyszert, újabb 'most halok meg' érzés, majd ezzel egyidőben valami jóérzés is rámjött, nem pörgött tovább a szívem, 'már csak' 130 volt a pulzusom, de mondták, hogy ez normális, hiszen meg lett terhelve, most pihennie kell. Úgy is éreztem magam, mint aki lefutott egy maratont, izzadtam is. Bevittek az őrzőbe és rámtettek korongokat, majd szigorú pihenés, semmi stressz. Látogatni is csak rövid időre lehetett, amit őszintén szólva nem bántam, mert apám megint stresszelt és nagyon nem tett jót abban a helyzetben. Tegnap hoztak át a kórterembe. Ma elég jól vagyok, de az elmúlt napokban szarul voltam, valószínűleg mert megint vérszegény vagyok, így energiám sincs sok. Várok a vérre, de először a szívemnek ki kell hevernie a dolgokat, meg tegnap volt egy kis hőemelkedésem és azzal sem adhatnak vért. Az étvágyam olyan, mint egy farkasnak. Annyit eszem, mint egy gép, kaja után már félórával olyan éhes vagyok, mint aki egy hete nem evett. Jó volna hízni, mert megint csak 60 kg vagyok.

Halad

az ápolási-ügy, kijött tegnap egy nő kérdezősködni, meg tesztelni engem. Kikérik a Szakértői Bizottság véleményét - a legmagasabb szerv, tehát amit ők mondanak, az tuti -, de felülírják és kimennek ellenőrizni, hogy tényleg beteg-e az ember. Vicces. :-D Töltögette a papírt, kérdezgetett és nézte, hogy hogyan járok (lakásban tudok, mert csak ~100 méter után nem megy), majd mondta, hogy nagyon sápadt vagyok, menjek pihenni. Mondtam neki, hogy nem vagyok olyan rosszul, de mondta, hogy feküdjek vissza és majd az apámmal elintézi, amit kell. Gyorsan lezavarta a dolgokat. Remélem nem szívóznak mostmár és intézik, amit kell. Mindig csűrik-csavarják a dolgokat, minél tovább húzzák az időt és minél jobban bonyolítanak mindent.

Bakizom mostanság megint. Én nem tejben-vajban fürödtem, hanem kakaóban. Tegnap meg majdnem beleestem az üvegajtóba, mert szédelgek, mint egy Chemotox-os légy. Már negyedszer fordul elő, hogy állítólag bezárom a lakást, ki is megyek, de nem emlékszem erre, ma reggel is kiderült, hogy megint egész éjjel nyitva voltunk. Van amikor rémlik, hogy mondtam, hogy bezárok, de hogy utána mit csinálhatok, arról gőzöm sincs, valahová elveszik a tudatom. Apám lecseszett, hogy többet nem bízik meg bennem, majd ő zárja az ajtót. :-D A véralvadásgátlót 1× felejtettem el bevenni, a szívgyógyszert 2×, de neki sem jutott eszébe, pedig azért van rábízva, hogy ez ne történjen meg.

Annyi a járgánynak

Múlthéten gallyravágták a kocsinkat. Bent voltunk egy dugóban, aztán paff, a hátsónkba jöttek, nekilökött minket az előttünk lévő kocsinak. Akik azzal jönnek, hogy utálják az övet, azt ajánlom nekik, hogy vegyék rá magukat a használatára, ugyanis nem viccből van az ott! Így, hogy be voltunk kötve csak annyi történt, hogy megrántott minket az öv és csak pár horzsolást kaptunk ott, ahol fogott, meg apámnak a nyaka megrándult kicsit, én bevágtam a fejemet az oldalablakba, de ennyivel megúsztuk. Ahogy a kocsi kinézett nehezen hittem el, hogy semmi bajunk nincs. Bevittek a kórházba, mert a fejem nagyon fájt, meg csandráztam egyet. :-D 3 napot voltam bent, a fejem még mindig fáj, de majd elmúlik, pihenek itthon tovább. Az öregemet is megnézték a nyaka miatt, de nincs baja, csak még megérzi a mozgást.

Újra fent

A hullámvasutam megint fent van néhány napja. Tegnap úgy elszálltam, mint a sóhaj, a külvilág kizáródott, nem fájt semmilyen tudat/gondolat, a fizikai fájdalmak sem vették el a kedvemet, mondjuk azok máskor sem szokták. Beszédesebb voltam és nevettem is.

'Apám' mostanában nem idegesített fel.

Megint tele vagyok tervekkel. Amikor a hullámvasút felér, mindig kipattan valami a fejemből, most épp' nagyon lelkes vagyok az agyagozást illetően, nagy terveim vannak, majd meglátom mi sül ki belőle. Mondanám, hogy szó szerint, csak kiégetni nem fogom tudni a cuccokat, hacsak nem tud beszélni 'apám' a haverjával, mert neki van kemencéje. Ha minden jól megy egy-két nap és meg is érkezik 25 kg agyag. Nem drágán adnak sokat. Könnyebb nekem agyagozásban, rajzolásban, zenélésben felszínre hozni, ami bennem van és írásban is időnként, nemhiába szoktam rizsázni itt egy csomót.

Egész' jól vagyok, a kórság megint 'alszik' egy ideje. Reményeim szerint kitart majd ez a jobb állapot, mert most elég volt a kórházból egy darabig. Majd júniusban lesz a következő kontroll, de addig már nem kéne látogatást tennem semmilyen egészségügyi intézménybe. :-D

Tervben van még, hogy elmegyek a Reptéri Skanzenbe. Júniusra fog esni, úgyhogy letudom névnapi ajándékként. Nem mintha izgatna a névnapom bármikor is.

I'm back! :-D

Visszatértem. A gép 2× járt szerelőnél, az első kanyarban kitisztította, de mivel még mindig zúg visszavittem és szerinte nincs baja. Pedig van, mivel zúg. Sanszos, hogy elgörbült az egyik lapátja a ventilátornak.

Még mindig szívunk a pénzekkel, beadta 'apám' a közgyógyra a kérelmet, mert hiába mondta ott a csaj, hogy nem jár, állítólag jár és 'apámnak' tanácsolta a doki, meg egy másik - az ügyben illetékes - ember, hogy adja csak be, mert meg kell adniuk, jobban mondva meghosszabbítani kell. Volt 2-3 nagyon-nagyon stresszes napunk, mert a lakhatásunk és a megélhetésünk forgott kockán, arról nem beszélve, hogy hogyan lesz gyógyszerem, amik között vannak életmentőek és ez a tömény szívás odatett az 'apámnak' is, tiszta ideg volt, a hasa is ment. Durva, hogy mit tesz az állam az emberekkel. Mondtam neki, hogy megyek dolgozni akkor is, ha a belemet húzom magam után, mert nem lehet így élni, aztán a fejembe verte, hogy nem vesznek így fel, ami nem esik jól még mindig, de el kell fogadni. Valahogy majdcsak lesz, nem szabad idegeskedni. Most várjuk, hogy mi lesz a közgyógy meghosszabbítással, meg az ápolásival. Mindenkiét piszkálgatják. Kiderült, hogy nem is jó összeget kapunk, mert az emelt járt volna már eddig is. Kíváncsi vagyok kapunk-e majd és mennyit. Jól szét voltam csúszva, beraktam a hűtőbe az újságot, meg ilyenek. :-D 'Apám' feszt ugyanígy. Jöhetne már egy kis nyugalom!

Nagyon fájnak az ízületeim és a kajálás sem megy megint, 61 kg vagyok. Minden étkezés után rosszul vagyok, bármit eszem, rossz lesz a közérzetem utána. Szét van fagyva a bal nagylábujjam és érdekes, hogy nem érzékel, mégis fáj. Miután kiengedtek a kórházból, másnap mehettem vissza, csak a sürgősségi részre. A vérnyomásomtól folyton bevérzett a szemem, meg szarul voltam, de ami a sürgősségire juttatott, az a szívritmuszavar volt, megint ugrált a szívem nagyokat, a pulzusom 120 volt és nem akart csitulni, izzadtam, lihegtem, meg mintha állt volna valaki a mellkasomon. Lementünk a dokihoz, ő meg mondta, hogy azonnal kórház, mielőtt szívrohamot kapok, ez így orosz rulett. Jött a mentő és bevitt, megnéztek, kaptam gyógyszert, ami levitte a pulzusomat, meg lesték a szívemet. Már a véralvadásgátlót is szedem. A sokszor órákig tartó érgörcs miatt félt a doki, hogy vérrögöm lesz és bajt csinál valamelyik szervemben. A szívgyógyszert éjszakára szedem, a véralvadásgátlót meg délben szoktam bevenni, de majd beszélek a dokival a szívgyógyszert illetően, mert ő ugyan azt akarja, hogy éjjelre hagyjon a szívem aludni, viszont nappal teszek-veszek és hamar kifulladok, meg rohangál, szóval jobb volna nappal kordában tartani, hogy ne lihegjek, mikor beágyazok, meg ilyenek. Nem szedhetek Frontint az új gyógyszerek mellett, meg az izomgyengeség miatt sem, szóval szívás.

Az ismerősünk kirepült Németországba. Lehet, hogy majd mi is kimegyünk körülnézni. Jót röhögtem, mikor mesélte, hogy majrézott a repülőn, mert rozsdát látott az ajtón. Mondom attól még nem zuhan le. :-D Mondta, hogy rókázott, amikor a kifutón felgyorsultak, mert a nehézségi erő belenyomta az ülésbe, a szerveiben is érezte a gyorsulást. Hú, ez nekemvaló lesz. ;-))

Szedtem össze holmikat, amiket odaadok rászorulóknak. Apám elintézi azzal, hogy nincs errefelé olyan hely, ahol le lehet adni. Ha a lustaság fájna... Amikor jobb erőben leszek, elviszem.

Javulok

A vesém legalábbis, mert a közérzetem még mindig nem jó. A hőemelkedés nem tért vissza, úgyhogy jó úton haladok a javulás felé. A szédülés még megvan, a vérnyomásom eléggé ugrál. Biztos a frontok sem használnak.

A gép rakoncátlankodik és el kéne vinni kitisztíttatni is, mert szutykos a ventilátor, de ez is pénzfüggő.

A közgyógy még a levegőben lóg. Apám elment 29.-én intézkedni, de közölték vele, hogy nem jár a közgyógy, mert nem kapok kiemelt családit. Jó duma... csak azt felejtették el, hogy mikor indult a közgyógyom, akkor sem kaptam már kiemelt családit. Akkor hogy' is van ez? Valószínűleg csak kifogás. Elvették, de apám fellebbezni akar, remélem hogy elfogadják majd. Én még tévedtem is, amikor azt mondtam, hogy 20 ezren felül van a költség, ugyanis nemhogy a 20, de még a 30 ezret is meghaladja. Mondta apám, hogy 35.000 körülire jön ki az az összeg, amiben benne vannak a szükséges gyógyszerek, a tápszerrel együtt. Majdnem 40.000 csak a gyógyszerköltség és még hol van a 40.000 bérleti díj + rezsi, kaja? Undorító, amit csinál az Orbán, amit lehet elszednek, nem számít, ha nagy bajt okoznak vele a másiknak. Az életem függ a gyógyszerek egy részétől és vagyunk így még sokan, de hol érdekli az ezeket az embereket? Szerencsém van most, mert a volt barátnője kisegített minket, állta a legfontosabb gyógyszereket, meg egy karton tápszert, szóval ha hazamegyek várnak majd, aztán mire kifogy minden, addigra már talán sikerül visszaszerezni a közgyógyot. Más fizette ki a gyógyszereimet, ég a képemről a bőr. Már a múltkor is úgy lett az asztmagyógyszer is, hogy Anyunak a barátnője akivel összejárt beszélgetni, ő adta ide a tartalék inhalátorát. Gusztustalan, hogy mindenre ráteszik a kezüket, az ember egészsége, vagy a maradék egészsége sem számít. Hogyan vehették el a rokkantnyugdíjasoktól a pénzt?! Hogyan dolgozzanak?! A nagybátyámnak hiányzik az egyik lába. Felülvizsgálták és arra jutottak, hogy nem jogosult. Mert? Kinőtt a lába, vagy mi?! Ezek semmit sem szégyellnek! Az ápolásit is piszkálják nekünk, remélem hogy nem veszik el azt is valami idióta indokkal, mert akkor nemhogy gyógyszert nem veszünk (már így sem), de még albérletet sem fogunk tudni fizetni.

Az étvágyam szar, megint 60 kg vagyok. Fáj a gyomrom mindig, ha eszem, ha nem. Biztos nem tesz jót neki a rengeteg sav, gyógyszerem meg nem volt ugye. Itt most kapok.

Semmi sem biztos ebben az országban. Egyik nap még van valami, másnap már megszűnik, mindent elvesznek az emberektől. Munkahelyet, lakást, pénzeket, stb. Nem is akarom ezt tovább rágni, mert csak idegesebb leszek.