2015. május 13., szerda

I'm back! :-D

Visszatértem. A gép 2× járt szerelőnél, az első kanyarban kitisztította, de mivel még mindig zúg visszavittem és szerinte nincs baja. Pedig van, mivel zúg. Sanszos, hogy elgörbült az egyik lapátja a ventilátornak.

Még mindig szívunk a pénzekkel, beadta 'apám' a közgyógyra a kérelmet, mert hiába mondta ott a csaj, hogy nem jár, állítólag jár és 'apámnak' tanácsolta a doki, meg egy másik - az ügyben illetékes - ember, hogy adja csak be, mert meg kell adniuk, jobban mondva meghosszabbítani kell. Volt 2-3 nagyon-nagyon stresszes napunk, mert a lakhatásunk és a megélhetésünk forgott kockán, arról nem beszélve, hogy hogyan lesz gyógyszerem, amik között vannak életmentőek és ez a tömény szívás odatett az 'apámnak' is, tiszta ideg volt, a hasa is ment. Durva, hogy mit tesz az állam az emberekkel. Mondtam neki, hogy megyek dolgozni akkor is, ha a belemet húzom magam után, mert nem lehet így élni, aztán a fejembe verte, hogy nem vesznek így fel, ami nem esik jól még mindig, de el kell fogadni. Valahogy majdcsak lesz, nem szabad idegeskedni. Most várjuk, hogy mi lesz a közgyógy meghosszabbítással, meg az ápolásival. Mindenkiét piszkálgatják. Kiderült, hogy nem is jó összeget kapunk, mert az emelt járt volna már eddig is. Kíváncsi vagyok kapunk-e majd és mennyit. Jól szét voltam csúszva, beraktam a hűtőbe az újságot, meg ilyenek. :-D 'Apám' feszt ugyanígy. Jöhetne már egy kis nyugalom!

Nagyon fájnak az ízületeim és a kajálás sem megy megint, 61 kg vagyok. Minden étkezés után rosszul vagyok, bármit eszem, rossz lesz a közérzetem utána. Szét van fagyva a bal nagylábujjam és érdekes, hogy nem érzékel, mégis fáj. Miután kiengedtek a kórházból, másnap mehettem vissza, csak a sürgősségi részre. A vérnyomásomtól folyton bevérzett a szemem, meg szarul voltam, de ami a sürgősségire juttatott, az a szívritmuszavar volt, megint ugrált a szívem nagyokat, a pulzusom 120 volt és nem akart csitulni, izzadtam, lihegtem, meg mintha állt volna valaki a mellkasomon. Lementünk a dokihoz, ő meg mondta, hogy azonnal kórház, mielőtt szívrohamot kapok, ez így orosz rulett. Jött a mentő és bevitt, megnéztek, kaptam gyógyszert, ami levitte a pulzusomat, meg lesték a szívemet. Már a véralvadásgátlót is szedem. A sokszor órákig tartó érgörcs miatt félt a doki, hogy vérrögöm lesz és bajt csinál valamelyik szervemben. A szívgyógyszert éjszakára szedem, a véralvadásgátlót meg délben szoktam bevenni, de majd beszélek a dokival a szívgyógyszert illetően, mert ő ugyan azt akarja, hogy éjjelre hagyjon a szívem aludni, viszont nappal teszek-veszek és hamar kifulladok, meg rohangál, szóval jobb volna nappal kordában tartani, hogy ne lihegjek, mikor beágyazok, meg ilyenek. Nem szedhetek Frontint az új gyógyszerek mellett, meg az izomgyengeség miatt sem, szóval szívás.

Az ismerősünk kirepült Németországba. Lehet, hogy majd mi is kimegyünk körülnézni. Jót röhögtem, mikor mesélte, hogy majrézott a repülőn, mert rozsdát látott az ajtón. Mondom attól még nem zuhan le. :-D Mondta, hogy rókázott, amikor a kifutón felgyorsultak, mert a nehézségi erő belenyomta az ülésbe, a szerveiben is érezte a gyorsulást. Hú, ez nekemvaló lesz. ;-))

Szedtem össze holmikat, amiket odaadok rászorulóknak. Apám elintézi azzal, hogy nincs errefelé olyan hely, ahol le lehet adni. Ha a lustaság fájna... Amikor jobb erőben leszek, elviszem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése