2015. június 21., vasárnap

Melyik kórházi osztály a legjobb? :-D

Ez már tényleg olyan, mint valami razzia, egyikről a másikra vándorlok. Kiengednek holnap innen, de a szabadságom csak addig tart, míg érzékeny búcsút veszek a Kardiológiától és megyek az Immunológia tárt karjaiba. A vérnyomásom az eget verte 19.-én egész nap, nem akart 160 alá menni és a fejemen kidagadt az ér, nagyszerű látvány lehettem (gyárilag is ocsmány fejszerkezetem van), meg szédelegtem, mint egy Chemotox-os légy, be-bedobogott a szívem is, így mondták, hogy inkább még rajtam tartják a szemüket. Holnap már szabadulok. Tegnap délután jól felspannoltam magam, így elintéztem magamnak megint egy 150-es vérnyomást, mellkasi fájdalmat és mivel 3 a magyar igazság, így magaménak tudhattam még egy lecseszést is a dokitól, hogy nem szabad idegeskedni. Megint szét vagyok csúszva, nem megy a beszélgetés senkivel, meg tegnap kimentem fürdeni, de a váltóruhát a kórteremben hagytam. Remélem az immunológiáról hamarabb kidobnak majd, de fene tudja, mi adódik közben. (Semmi!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése