Végre sikerült

'kinyomozni' a laboreredményemet, ami a Doki szerint most egész' jó, ez pedig jó hír, viszont ahogy mondtam, kivételesen egy szar leletnek örültem volna, mert a rossz értékeket általában lehet korrigálni, így viszont nem ott van a gond, hanem valószínűleg a keringésemmel, ami nem túl jó hír. Mindegy, arra koncentrálok, hogy az eredmény legalább jó most. 👍 Kérdeztem fatert, hogy mit mondott a Doki, mi a teendő, vagy mi várható így, hogy valószínűleg keringési zavar a fos szín oka, erre benyögte, hogy "nem kérdeztem, mert nem akartam feltartani az orvost". Ha az ostobaság fájna, neki már a morfium sem hatna. 🙄 Rendelési időben hívta és nyilván orvosi témába vágó dolgokkal kapcsolatban, akkor miért tartaná fel?! Tény, hogy tele van beteggel, de attól még amit meg kell beszélni, azt meg kell beszélni, meg ennyi erővel a többi beteg, vagy azok hozzátartozói sem érdeklődnének semmi felől, nehogy feltartsák? Rohadtul fárasztó tud lenni. 😑 Azt mondta, hogy majd beszél még a dokival. Akkor nem fogja feltartani, vagy mi? 😄 Követhetetlen a 'logikája'. Ismerem nála a majd ez, meg az lesz esetét, szóval nem várom meg, míg MAJD beszél vele, hanem én fogok. Ugyan gondnok lévén ő intézi ezeket a dolgokat is, de annyit azért csak mondhat a doki, hogy mi van. Holnap megy apám a gyógyszertárba és kiváltja a Nutridrinket, mert a Doki szerint szükséges most, hiába tudok enni szilárd ételt is. Volt, hogy szinte csak a tápszeren éltem, de mivel most megy a rendes kaja is, így csak kiegészítésként kell és csak 1 flakon/nap, de el kell osztani 3 részletre, köztes időkben pedig mehet a rendes étel.

Sajnos a Füge itthagyott minket mára virradóra. 💔 Valószínűleg békésen 'átaludta magát' a Mennyországba, mert ahogyan feküdt, az erre engedett következtetni. Ő is hirtelen öregedett sokat, meg ugye volt az a rejtélyes betegsége is, szóval nem tudni, hogy az vitte-e el, vagy végelgyengült. Találtunk egy másik dokit, aki fogadta volna, hátha ő rájön, mi a baja, de sajnos így már nem jut el hozzá. Az öregre nagyon dühös vagyok, mert tudható volt, hogy menni készül a kutya és azt is tudta, hogy mennyire kötődik hozzá szerencsétlen, mégsem vitte be magához, pedig hosszú évekig vele aludt. Mondtam neki sokszor mostanság, hogy késő lesz, de nem fogta fel. 😡 Azt képzeli, hogy mindig, minden ráér... Szerencsétlen kutya úgy halt meg, hogy jóideje nem lehetett a szeretett gazdája mellett és ezért nagyon dühös vagyok apámra! Simogatta időnként, meg persze ellátta, de a kutyának ennél többre lett volna szüksége, mert mindig sírt örömében, amikor apám néha karba vette, meg nyilván szeretett volna vele aludni, mint korábban. Fater persze most játssza az agyát, szipogva beszél róla, meg virágot akar a sírjára, de amíg a kutya élt, addig minden más fontosabb volt nála is. Undorítóan képmutató. Nem azt érdemelte és azt sem, hogy egyedül aludjon el! Mindig vágyott a társaságára, mégsem kaphatta meg még az élete végén sem. 😞 Csak abban bízom, hogy legalább a távozása nem volt méltatlan és békésen elaludt, ami esélyes. Ez ad némi vigaszt, meg az, hogy nem szenved már. Nagyon jó kutya volt, nagyon szerette fatert (is) és azt kapta cserébe, amit. 🤮🤬 Fateromtól tényleg nem lehet mást várni, ami dühítő. Neki nem való sem gyerek, sem állat. Hiába nem az én kutyám volt, attól még nagyon szerettem. Mostmár egy jobb helyen van, abban bízom!

Ezek régebbi fotók, amiken még jól volt és így szeretnék emlékezni Rá! ❤

2013-2024 🙁

Ha minden igaz, ünnepek táján utazunk megint Pestre, a Gabihoz. Egyfelől jó lesz, mert normális közegben leszünk, másfelől viszont eléggé stresszesek ezek a látogatások. Majd kiderül, milyen lesz a légkör, mert szeptemberben egész' békésen voltak képesek viselkedni egymással. Nem volna rossz, hogyha megint így lenne.

Ismét megjártuk Pestet

Hétfőn hajnalban indultunk és majdnem megint lekéstük a buszt, mert a fater megint nem volt képes felébredni időben. Én valami miatt csak 2 órát aludtam akkor éjjel, mégis felébredtem időben, mert felfogom, hogy mi az a muszáj. Profin el tudja cseszni az időt mindig. Az út most is eseménytelenül telt, leszámítva azt a bakit, hogy fater a buszon nem figyelt és izomból lestukkolta az útvonalat mutató monitor sarkát és lett is egy púp a búráján. Ahogy megérkeztünk a Gabihoz, kb. 5 perc múlva már állt a bál, be is flasheltem párszor, főleg amikor engem is betalált. Lesz még dolog velem, ami a terápiát illeti, mert a Gabi által kiváltott emlékbetörések miatt megint kiestem az ún. felnőtt módból és megbénultam. Ha mást kell megvédeni, az simán megy, már gyerekként is ugrottam, ha kellett, de olyan helyzetekben, amikben köl'ökként rendszeresen elnyomtak/elvertek, olyanokban valami megbénít még mindig. Ezt felül kell írni. Nem erről akarok dumálni, csak megjegyeztem, szóval feszült volt a légkör, szokás szerint hülyeségeken balhéztak, amin nem segített, hogy fater nem tudja mikor kell csendben maradni és hergeli a másikat tovább, de azért néha nyugi volt. Fater persze be volt feszülve a Gabi állandó cirkuszolásától és emiatt velem genyózott, de leállítottam (mivel ő nem váltott ki flash-t, megmaradtam az ún. 'felnőtt módban' és az az oldalam képes az önvédelemre.) Kedden délelőtt került sor a felülvizsgálatra. Ahogy meglátott a nő, az első mondata az volt neki is, hogy "fiatalember, maga nagyon sápadt!" 😁 Mindenki ezt mondogatja, aki meglát, de laboreredményt még nem tudok, pedig már 3 hete, hogy szívták a véremet. 😁 Fater szerint szólt volna már a Doki, ha vészes lenne az eredmény, így szerinte nem azzal van a gond, hanem a keringésemmel. Morbid módon most egy szar leletnek is örülnék, mert azt lehet korrigálni, de a keringési zavart nem igazán, szóval ha attól van ilyen remek színem, az cumi és értelemszerűen nem a szín a probléma, hanem az, hogy ennyire fosul kering már a vérem. Holnap fel lesz hívva a Doki, hogy mizu van a laboreredménnyel. Elkanyarodtam, szóval kikérdezett dolgokról a nő, aki a felülvizsgálatot végezte, meg a papírjaimat olvasgatta, aztán járkálnom kellett, ki lett provokálva a Raynaud is kezemen-lábamon és mivel a járkálástól, meg a Raynaudtól beindult a buli a mellkasomban, így arról is meggyőződött a pulzusomat kitapintva. Nagyjából ennyi elég volt neki, mert a kérdezgetéssel, paksamétaolvasgatással - közben jegyzeteléssel - és némi vizsgálódással együtt kb. fél óra alatt lezavarta a vizsgálatot. Általában ő szokott jönni és mindig hamar végzünk. Mostmár csak a határozatra várunk. Az nem igazán tetszett, hogy amikor kimentek az előszobába, sugdolóztak. Annyit meghallottam, hogy a pacemakerről beszélt apám, meg hogy mi lesz, ha egy esetleges komplikáció miatt fel kell nyitniuk, mivel az már nagyműtét (ugye a pm.-t eredetileg kisműtéttel helyezik be, csak akkor nyitják fel az embert, ha valami miatt nem tudják azon a módon berakni, nálam meg ugye szarok az erek, márpedig éren át vezetik a szívbe az elektródákat). Többet nem értettem, de frász tudja miről sugdolóztak, mi lehet olyan, amiről én nem tudhatok és utána a Gabival is megcsinálta ugyanezt a sutyorgást. Megkérdeztem, de tagadott, hogy nem rólam volt szó, hiába mondtam, hogy hallottam, meg hogy akkor nem vonultak volna félre sugdolózni és amúgy is jogom van tudni, bármi van, mivel rólam van szó, vagy pedig akkor úgy kellett volna csinálni, hogy ne jöjjek rá, mert ez így nagyon hülyén jött ki, hogy "neked nem mondunk semmit, de azért nyilvánvalóvá tesszük, hogy van valami". Mi a tökömért kell látványosan félrevonulni és félhangosan sutyorogni, ha aztán tagad? Na mindegy, nem engedem, hogy ez befolyásoljon abban, hogy fejben továbbra is jobban legyek, mint fizikailag és maradjanak céljaim, akaratom. Nem érdekel mi az a hétpecsétes titok, mármint érdekel, de az nem, ahogyan kezelnek, mert én nem fogom magam elhagyni. Az izgat csak, hogy maradjon meg a mentális erőm és ezáltal a fizikai is ahhoz, hogy folytatni tudjam a létet. Fater a nőnek is mondta, aki vizsgált, hogy nincs betegségtudatom, de ő is azt mondta, amit a Doki, hogy addig jó, mert az sokat számít. Nem engedem, hogy bármi negatív gondolat, vagy tudat érvényesüljön. Olyan ez, mint egy kötéltánc; nem szabad lenézni, sem pedig arra gondolni, hogy melléléphetek, mert akkor annyi. Csakis a következő lépésre szabad koncentrálni. Nem könnyű, de muszáj, mert nagyon sok függ attól, hogy hogyan áll az ember a dolgokhoz. Holnap felhív fater egy Dokit, aki mellesleg a volt osztálytársa volt, kicsi a világ. 😁 Majd kiderül, tud-e segíteni? Az is tartja bennem a lelket és a reményt, hogy tudok egy olyan férfiról, aki a NYHA IV. stádium és sokkal komplexebb, meg súlyosabb szívproblémái, rosszullétei ellenére is még él, pedig amikor olvastam a posztját kb. 2 éve, az alapján azt gondoltam, hogy nemsok lehet neki hátra. Ha ő kitart egy olyan súlyos állapotban, akkor nekem is menni fog. Ugyan a IV. határán vagyok, de ez a lényeg, hogy még nem vagyok teljesen ott és az én szívemnek nincs is annyiféle baja, mint amennyit ő leírt a sajátjáról, szóval ez segít abban, hogy legyen még egy kis biztonságérzetem, vagy minek nevezzem. Amúgy nem örülök annak, hogy másnak rosszabb, félreértés ne essék, csupán annak örülök, hogy nem a legrosszabb helyzetben vagyok. Az ember sokmindennel képes szembeszállni, ha rákényszerül, ezért meglehet, hogy akkor is találnék valami kapaszkodót, reménysugarat, akármit, pláne hogy alapból is így vagyok bekötve, de egyelőre nem tartok ott és remélem még sokáig nem tudom meg, hogy milyen a legrosszabb helyzetben lenni. Ma - vagyis éjjel lévén már tegnap - szarul voltam szívügyileg is, meg görcsroham is jött, de a hidegfrontra fogom. Mák, hogy nem tegnap utaztunk haza, mert a buszon ért volna a móka megint és ez most ismét a bealtatós, mindent rángatós változat volt, ami nem lett volna jó buli a buszon.

Az öreg kitalálta, hogy beköltözik hozzám télre a szobába és itt is alszik, mert megfagy. Nem kérdezett szokás szerint, csak kijelentett, de mivel érdekes fejet vághattam, már abból is leesett neki, hogy nem értek egyet és meg is sértődött, elmondott minden hálátlan kis köcsögnek, mondván ő (🤣) megoldotta, hogy ne fázzak, én meg hagynám megfagyni. Ácsi! Egyrészt 5 évig nem volt nekem sem fűtésem, tavaly is csak úgy lett, hogy szó szerint b@sztatni kellett már, mert máshogy nem mozdul meg, szóval nem ő oldotta meg, én harcoltam ki, ő meg csak be akarta fogni a számat. Ha nem balhézom többször is, nem mozdult volna meg továbbra sem, ennyit arról, hogy megint Ő volt a nagy ász (amúgy az nem dicsőség, ha valaki nem hagyja a köl'két megfagyni, elvileg alap, csak nála ez már az a szint, amiért kb. kitüntetést vár). Másrészt itt élünk mostmár 6 éve, rég' kéne tudnia magánál is fűteni, de nemhogy azt nem oldotta meg, hanem a szar, huzatos nyílászárókkal sem kezdett semmit a szobájában, hiába mondtam, hogy legalább a hézagokat töltse ki és akkor ahelyett, hogy megmozdulna ezügyben, inkább a kevés magánszférámat is elvenné, meg pihenni sem lehet tőle még úgy sem, hogy a másik szobában van, arról nem beszélve, hogy egy franciaágyam van, nem alszom vele, mert rohadt hangosan horkol is, de leginkább azért, mert egy hajléktalan szintjén van. Nem vagyok úri fickó, de igénytelen sem, márpedig ő a saját ágyába is úgy fekszik be, hogy nem fürdik és ruhát sem vált. Amikor ezeket elmondtam, kikelt magából, hogy milyen g*ci vagyok, tudhatom, hogy nincs fürdőszoba, stb. Mondtam neki, hogy ne süketeljen nekem, mert ugyanitt élek, mégsem derogál a fürdést megoldani, meg a göncömet sem addig hordom, míg magától megáll a sarokban, úgyhogy az igénytelenségét ne fogja a körülményekre! Vérigsértődött és rámcsapta a szobaajtót. 😄 Szánalmas. Felőlem fortyoghat, nem fog a magánszférámba telepedni mégjobban, meg elviselni sem fogom az igénytelenségét mégközelebbről és mellesleg 2 felnőtt fickó vagyunk, ne aludjunk egyágyban akkor sem, ha - elvileg - apa-fia vagyunk. "Nem érti miért vagyok ilyen kis hálátlan g*ci és hagyom megfagyni is." 😄🙄 Amíg ilyen csöves mód' létezik, jóhogy nem engedem átköltözni magamhoz. Az igénytelenségét amúgy rám is kényszerítené, mert már vagy 2 hete szóltam, hogy elfogyott a dezodorom, hozzon, erre nem hozott, mert nem volt ott, ahonnan szokta hozni. Mondom nemcsak 1 bolt van a városban, erre elkezdte, hogy máshol mégdrágább, úgyhogy nem vesz. Egyrészt az én pénzemből kértem a vásárlást, másrészt leszarom, ha neki jó bűzleni, de én nem akarok (igen, szoktam fürdeni is 😁). Ilyenkor is rohadtul dühít, hogy nem tudok elmenni a boltba. Ma hozott csak dezodort, azt is úgy, hogy a pofámba tolta, hogy jó drága volt. Valóban, de manapság már minden az, meg ne ilyen alap dolgokon spóroljon már, öcsém. 🙄 Szerinte egy kényelmes, kényes úri 'gyerek' vagyok. 😄 Nyilván, csakúgy mint sokmillió másik polgár, akinek van igénye az ápoltságra. Nagyon elhúznék már innen és remélem, hogy nem kell már túl sokat várnom, hogy megtehessem.

Apám kutyájával, a 11 éves Fügével valami nem kóser. 🙁 Vinni kell dokihoz, aztán majd kiderül, hogy hogyan tovább. Sorvadásnak indult az állkapcsa, ezért nehezen eszik és időnként furcsán köhécsel is, olyan, mintha nem kapna rendesen levegőt. Beszéltünk már dokival, de azt mondta, hogy ilyen esetről még nem hallott, szóval kell egy másik doki véleménye. Még eléggé aktív, de az egyik szemével már nem lát, meg itt ez a furcsa állapot. Pépes kaját kap, de ha már azt sem tudja megenni, akkor baj lesz és szenvedtetni nem akarja fater (én sem hagynám). Neten is próbáltunk informálódni, de nem találtunk semmit, szóval valami ritkaság lehet. Egyetlen hasonló állapotról találtunk írást, de nem passzolnak a leírt tünetek. Kíváncsi vagyok, mit mond majd az orvos.

Tesóm, köszönöm az üzenetet! Sajnos pont akkor zajlott a felülvizsgálat, amikor írtál, ezért nem voltam fent. Remélem valamikor sikerül beszélni. 🙂

Krisztusi korba léptem

Nem azt nézem, hogy 1 évvel idősebb lettem és nyilván egyre csak idősebb leszek, egyrészt mert ezt el kell fogadni, mivel nincs rá befolyása az embernek, másrészt inkább hálát adok Istennek, hogy egy újabb évet megélhettem, akármilyen is az életem és kértem, hogy tartson meg továbbra is - akármilyen is az életem. Egyrészt talán jobbra is fordulhat (vagy balra 😁), másrészt a Tesómat semmiképp' sem hagyhatom itt, persze azokat sem, akikről tudom, hogy kedvelnek. Emellett vannak még vágyaim, terveim, amiket szeretnék elérni/megvalósítani, ezt pedig nyilván csak élve lehet kivitelezni. 😁 Múltkor említettem, hogy nyomaszt és elgondolkodtat a szívügyeket illető helyzet, de egész' hamar helyrepakoltam magamban a dolgokat. Próbálok nem gondolni rá és csakis előre tekinteni, mert az értékes időt egyrészt nem rettegéssel, letargiával, vagy ilyesmikkel akarom tölteni, meg ezek csak ártanának és pontosan oda vezetnének, amit próbálok késleltetni. Be-beindulnak a fogaskerekek, de igyekszem mindig lapozni. Ez a 'játék' csak így működhet. Tényleg nagyon sok múlik a gondolatokon, az akaraton és szerencsére gyárilag úgy vagyok bekötve, hogy mindig a pozitív oldalt és az előre vezető utat nézem, ami remélhetőleg további születésnapokhoz is hozzájárul majd, meg a célok, tervek kipipálásához, mert életben fog tartani az akarat és a pozitív hozzáállás, de elsősorban természetesen Isten. Megyek előre, ahogyan eddig is és bármi is jöjjön, készenállok megküzdeni vele, vagy legalábbis megpróbálni, de remélhetőleg a jövőben is sikerül majd megugrani a felmerülő akadályokat. Tegnap eléggé sötét gondolataim voltak (nem egészségiállapotot, hanem az egész életemet illetően), de perpillanat pozitívan látok mindent és addig jó. Lehet, hogy nincs buli, torta, meg ajándékok, de kaptam ezek helyett értékesebbet, mégpedig tudtam beszélni a Tesómmal, valamint gondoltak rám ismerősök is. Mindez nekem már elég, mert a lényeg ezekben van. Számítok még és amíg számítok, addig van értelme élni, meg amíg nekem is van, aki számít. Nem várok ajándékot sosem, de jót röhögtem az öreg tipikus nárci' dumáján: "akartam sütit venni, de olyan drága!" 😂 Nem gond. Amire szükségem van, azt megkaptam a Tesómtól és mellesleg nem kerül semmibe, ez pedig a szeretet. Keményen felöntöttem a garatra egy flakon Nutridrinkkel. 😂 Viccen kívül: rásegítésnek kell a kajálás mellett.

Tesóm, köszönöm a beszélgetést és a jó hangulatot! 😘

Ma hívták apámat

a felülvizsgálat időpontjával kapcsolatban, 8.-án fognak lecsekkolni, szóval 7.-én utazunk Pestre, hogy a másnap délelőtti vizsgálatra már helyben legyünk. Elkevertek egy papíromat, szóval lehet megint kikérni a Dokitól, de legalább töltögetnie most nem kell majd, csak nyomtatni. A frontok mostanság odatettek, volt minden, mint a búcsúban, de remélhetőleg az oda- és a visszautat megúszom legalább a görcsroham nélkül, mert itthon már jött az a fajta is a napokban, ami teljes testben rángat és bealtat, szóval egy ilyet nyomatni a buszon nem volna buli. Éjjel bámultam a csillagokat alvás helyett, de ez nem valami relax program volt az ablakon át skubizva az égboltot, hanem a neuropátiás fájdalom ébresztett és a magzatpózban anyázós szintet hozta. Néha bele-beleszenderedtem az 'élvezetbe', de hol az, hol a faterom traktor mód' zakatolása, hol pedig a hideg elől behúzódó rágcsálók zajongása zavart fel a kegyelmet adó bóbiskolásból. Valamikor hajnaltájt enyhült végre a fájdalom és el tudtam aludni mélyebben, akkor már semmi nem zavart fel. Remélhetőleg az utazás alatt nyugtom lesz, de ha választhatok, inkább a fájdalom látogasson meg, mint a görcsroham. Persze leginkább egyik se! 😁 Végre tudtam beszélni a Tesómmal a múltkor. Már nagyon hiányzott!

Megjártuk Pestet

de lesz még két ilyen körünk, egyik a felülvizsgálat miatt, illetve mennem kell kardiológiára is, de erről majd később. Hozzánk híven nem mentek simán a dolgok, ugyanis hétfőn reggel fater szokás szerint elcseszte az időt, mert lenyomta 2× is az ébresztőt, szóval későn is kezdte el az állatai ellátását, stb.-t, úgyhogy hiába keltem korán, láttam el a saját bandámat és öltöztem fel, benyögte, miközben az utolsó macskának töltöttem ki éppen a 3 napra elegendő vizet, hogy nem indulunk el, mert nem érjük el a buszt, meg esik az eső is és szarrá ázunk. Eldurrant az agyam, egyrészt mert egy rohadt esőbe bele akar halni, másrészt megszívatott, hogy feleslegesen keltem korán, meg hogy nem fognak elintéződni az ügyek sem, másnapra vár a Doki is, stb. és mérgemben odavágtam a vizesflakont a földre, emiatt az feldőlt és elkezdett kiömleni belőle a víz. Elkezdett üvöltözni, hogy mit csinálok, ne tomboljak és innentől kezdve rámolvasta, mennyi baj van velem, meg régebben is mennyi volt és undorító mód' hozzámvágott, meg felhánytorgatott dolgokat, valamint amikre eddig azt mondta, hogy megérti őket, ezúttal elszólta magát a vita hevében és kiderült, hogy valójában abszolút nem ért meg semmit velem kapcsolatban. Hiába próbáltam fényt gyújtani nála a régebbi és jelenlegi viselkedésem, tetteim miértjével kapcsolatban, esélytelen volt, mert kiderült, hogy be sincs kötve nála a villany ezen a téren sem... Semmit nem akart megérteni, csakis magával jött végig, hogy neki minden mennyire szar és mekkora idióta, meg teher vagyok, persze amikor mondtam, hogy ő meg annak a terhét pakolta rám sokévvel ezelőtt, hogy fennmaradjon, holott minden téren egészséges (mentálisan mondjuk ziher, hogy nem), mindannyiszor terelni kezdett. Tipikus. 🤮 Máskor nem nagyon állok bele meddő vitákba (mivel vele másmilyet nem lehet folytatni), de eldurrant az agyam az akkor reggeli hülyeségein is, legfőképp' viszont azon, hogy mocskos mód' rámolvasta újra a gyerekkori dolgaimat is, meg olyasmiket is, amiket elvileg megértett eddig, közben sütött belőle a lenézés. Döngette a mellét, hogy mekkora király, amiért 'mindent visz a hátán' (aha, azért tartunk sehol), engem ezzel szemben elmondott mindenféle idióta elmebetegnek, akit megtűr és kínlódik velem, mert olyan nagylelkű. Mondtam neki, hogy nem kell velem 'kínlódni', el lehet engedni, csak akkor ugye dolgozni kell, fenntartani magát, meg ugye a kutya sem fogja rányitni az ajtót, úgyhogy a társaság, meg a havi szép összeg fejében nem csodálom, hogy 'megtűr'. Elkezdett üvöltözni, hogy hogy' engedne már el, hová megyek és ki fog gondoskodni rólam, tiszta idióta és irracionális vagyok megint, de mondtam neki, hogy nem kell ez a hangzatos duma, mert nyilvánvaló, hogy nem emiatt nem akar elengedni, hiszen akkor lenne más gondnokom és az elhelyezés is megoldódna, úgyhogy világos, hogy nem az én további sorsom aggasztja, hanem a magáé. Meg is mondta már sokszor, hogy "nekem is létezni kell valahogy, de csak úgy tudok, ha te itt vagy". Akkor biztosan az én további sorsom izgatja, mi? Ment az adok-kapok, én sem kíméltem, ezúttal kimondtam neki olyasmiket is, amiket még sosem (bőven lenne még mit) és sérelmezte is, de nem izgat, ideje lenne felébredni. Úgysem fog, a magafajta képtelen a belátásra. Nála nem az van, hogy ráeszmél, mit tett/tesz másokkal, mert nála minden helyzetből az jöhet csak ki, hogy őt megsértették. Képtelenség volt megértetni vele dolgokat, szóval hamar hagytam a frászba a próbálkozást. Nincs sem kedvem, sem erőm felidézni, hogy milyen undorító, meg igazságtalan dolgokat vágott hozzám, de azok után méginkább nem fog érdekelni, hogy hogyan marad fenn, ha én már nem fogok idekényszerülni. Amint lekerül rólam a teher, azzal együtt a maradás kényszere, elhúzok - bárhová. Bárhol jobb, mint itt. Nem is érdemel több szót ez a lény, a lényeg, hogy 'betriggerelt' pár kijelentéssel/megnyilvánulással, így jött egy BPD-s őrület, de annyi önkontrollom még volt, hogy késleltessem egy kicsit, ami jól jött, mert mire a fék kioldott, ő átment a Gézához. Amikor lecsengett, lefeküdtem aludni, mert kimerítő is egy ilyen kör, meg a migrén is megtalált. Mire felkeltem, már itthon volt ez a mintapéldány és mondtam neki, hogy a délutáni busszal el kell menni Pestre! Jött megint a szakadó esővel és üvöltözött megint, hogy képtelen vagyok gondolkodni, szarrá ázunk, stb., de mondtam neki, hogy az nem kibúvó és amúgy is csitulhat délutánra a zuhogás, szóval nem kell a kifogás. Kérdeztem tőle, hogy ennyi erővel senki nem járna dolgozni, meg sehová esős időben, nehogy szarrá ázzon? Tragikomédia a fickó. Persze mindent megmagyarázna, természetesen üvöltve, mert azt hiszi, hogy attól meggyőző, de én ilyenkor higgadtan csak annyit mondok, hogy az üvöltözéssel nem győz meg, ha eddig még nem jött volna rá. Lényeg, hogy végül hajlandó volt legalább a délutáni busszal felutazni Pestre, mert addigra csak szemerkélt az eső. Jött egy enyhébb görcsroham indulás előtt és amikor jeleztem, hogy érzem a közeledtét, elkezdett nekem morogni, hogy "jókor... nem fogunk tudni elutazni!" Aha, világos: ő elhúzhatja az időt reggel, mert heverészik, olyankor nem baj, hogy elmegy a busz, de ha miattam - és akaratomon kívüli dolog miatt - nem tudnánk elindulni, azon mindjárt hőbörög. Szánalmas. Mire indulni kellett, addigra már használható voltam, de a búrám továbbra is fájt. Napszemüveg némileg segített a fényérzékenységen, de a közérzetem továbbra sem volt az igazi. Az út eseménytelenül telt. Örült nekünk a Gabi, de mindig így van, aztán 5 perc múlva vitatkoznak. 😁 Most is így volt. Ettünk, fürödtem (fater nem, mert hogy ő fáradt, persze én is az voltam, de kinek mire van igénye, ugye), aztán lefeküdtem, mert még mindig nem voltam jól. Aludni nemsokat tudtam, mert ilyenkor a kanapé van kinyitva és faterommal azon alszunk, vagyis aludnánk, de csak ő tud, mivel szar az alvókám + traktor módjára zakatolva horkol. Elvileg 8-ra mentünk volna a Dokihoz, de csak ¾ 9 körül értünk oda. Lehet tippelni, ki miatt. A Doki megörült nekem (én nemkülönben neki), ahogy az asszisztense is (őt is nagyon kedvelem, így vele is kölcsönös volt a viszontlátás öröme). A Dokinál még volt beteg, így addig az asszisztense magához hívott be minket és azzal kezdte, hogy milyen szar színem van (ő persze nem így fogalmazott 😁). Fater mondta neki, hogy szerinte is. Ezt már én magam is látom, de mondtam, hogy csak az irigységtől sárgulok. Mondta, hogy vesz vért, mert biztos, hogy megint vérszegény vagyok. Ja, tuti, mert azt már én is kívülről fújom, hogy a vérszegénység magas bilirubin szintet okoz, ami pedig sárgás bőrszínt. Gondolom sok tűfóbiás betegük van, mert sajnálkozott, amiért meg kell szúrnia, de mondtam neki, hogy engem aztán nyugodtan. Na, fateromnak több sem kellett, elkezdett dicsekedni, hogy az ő fia már óvodásként sem sírt vérvételekkor. Tényleg nem bőgtem, de ugye egy nárcisztikus mindent a maga érdemének tekint, meg vicces, hogy büszkélkedni azért jó vagyok, itthon meg mindennek lehord időnként. 😄 Ezen már csak röhögni lehet. Skubizta ő is, ahogy 'szívják a véremet', aztán ahogy a 3. kémcsövet tartotta oda az asszisztens, poénból megkérdezte tőle apám, hogy marad-e bennem is valamennyi vér, mert a színem alapján így sincs sok. Azért volt ez az oldott hangulat, mert egyrészt nem egy merev, karót nyelt valaki az asszisztens sem, meg a Dokim sem és mert régóta járunk oda és mégha nyilván nem is vagyunk/lehetünk puszipajtások, attól még a szimpátia kölcsönösen kialakult. Levette a vért az asszisztens, aztán mondták (addigra átjött a Doktornő), hogy hős vagyok, mire mondtam, hogy dehogyis, erre fater elkezdi poénból, hogy "amilyen aberrált vagy, még élvezed is, mi?" Röhögött mindenki, főleg amikor mondtam, hogy amúgy tényleg. 😁 Nem akarták elhinni, fater meg csak annyit mondott, hogy "valami nem kerek nálad". 😁 Az asszisztens vízzel kínált, meg hogy nyugodtan feküdjek fel a vizsgálóágyra, ha esetleg rosszul vagyok, de mondtam, hogy jól vagyok, szóval átmentünk a Doki szobájába. Mért vérnyomást, pulzust, a vérnyomás jó volt most és a pulzus sem volt épp' vészes, utána kérdezte, hogy hogy' vagyok, van-e bármilyen állapotváltozás. Annak örült, hogy kb. 2,5 éve nem tombol a kórság, viszont a színem neki sem tetszett, meg az, hogy a terhelhetőségem minimális. Fater persze most is túlbuzgó volt, helyettem akart beszélni, de még azt is jobban akarta tudni, hogy milyen tüneteim vannak és melyik mióta áll fenn, mire rászóltam és a Doki is mondta neki, hogy csakis én tudhatom ezeket. Egyből elhallgatott. Kérdezte mi romlott, mire elmondtam neki. Csak a dokumentáció kedvéért ide beírom magamnak: a jobb nagylábujjamon továbbterjedt az érzéketlenség, a bal kézfejem szinte bénulásig is képes lefagyni, az abból fakadó zsibbadás és mozgásképtelenség pedig kezd átterjedni az egész bal karomra olyankor, továbbá tavaly beszállt a bal fülem is a buliba, így immár az is elfagy és az abból fakadó fájdalom átsugárzik a környező területekre, azaz a koponyám és nyakam bal felére, ezen kívül szükségessé vált a pelenka használata. Eddig ezt nem 'reklámoztam' itt (sem), de nincs mit szépíteni a dolgokon. Ennek nagyon nem örült a Doki, mert fiatal vagyok. Az hát, de ezt dobta a gép és ezért sem fogok ezen (sem) keseregni, vagy darálni. Kérdezte, hogy abszolút nincs kontroll a dolgok felett? Mondtam, hogy odáig azért még nem fajult a helyzet és remélhetőleg nem is fog még jódarabig. Egyértelműen az izmokkal van gond ezeken a területeken is, amik meg ugye azért krepálnak be, mert nyilván azoknak is rendes vérellátás kéne a megfelelő működéshez. Kitöltötte a GYOD-hoz szükséges papírokat is, meg írt recepteket. Kaptam másik szívgyógyszerre is (már elkezdtem szedni szerdán). Csinált EKG-t is, amire azt mondta, hogy ugyan nem lett normális (nyilván), de perpillanat nem is vészes, aminek örültem. Igaz, most nem állított fel, mert akkor elszabadult volna a tempó, de a végén így is elkapott egy ritmuszavart. Kérdezett a terhelhetőségemről, meg hogy milyen tartományban mozognak a tachycard 'rohamok', van-e mellkasi szorítás, stb. Most is azt mondta, hogy el fog fáradni a szívem, már meg is gyengült. Mennem kell kardiológushoz egy átfogó vizsgálatra. Nézegettem a Gabinál a papírokat és megakadt a szemem azon, hogy "NYHA III.-IV.", amire felhúztam a szemöldökömet, ugyanis nem jelent jót. A szívelégtelenségnek 4 stádiuma van, amiből az évek alatt 'csak' a 3.-ig jutottam, erre most a legutóbbi papírra már ez III. és IV. közti állapot került fel, szóval kezdek átcsúszni a legutolsóba. Szokás szerint nem kesergek, nincs bennem önsajnálat, vagy bármi, nem is pánikolok, de azért elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha elérem a végstádiumot? Nem vagyok nyugodt, kattogtam az ominózus felirat olvasása után és néha újra beindulnak a fogaskerekek, de igyekszem nem agyalni, mert semmi értelme. Csak a mára koncentrálok, mert annak van értelme és természetesen Istenben, meg a Dokimban bízom, illetve a szervezetemben, mert többször bebizonyította, hogy erős. Ahogy eddig is, úgy ezután is beleadok apait-anyait, meg a pozitív gondolatok továbbra is menni fognak, szerencsére zsigerből jön, hogy nincs betegségtudatom. Oké, most lett egy kicsi, de azon vagyok, hogy túllendüljek rajta, mert csak árt fizikailag is. Fater panaszolta a Dokinak, hogy nincs betegségtudatom, mire mondta neki a Doki, hogy az a jó, mert addig talán szinten maradok. Nagyjából 2 hét múlva mindenképp megyünk vissza Pestre, hogy a GYOD felülvizsgálatot elvégezzék. Az új személyim is meglett, legalábbis egy ideiglenes, aztán majd küldik a rendeset. Ami a légkört illeti, most egész' okés volt, nem ölték egymást apámék. Súrlódások persze voltak, de az mindig van, viszont legalább nem ordítozott, meg káromkodott neki a Gabi. Kikísért minket a buszpályaudvarra szerda délután. Én túlfáradtam az utazástól, kevés pihenéstől, front is volt, stressz is, így a görcsroham szinte borítékolva volt, mivel minden olyan tényező teljesült, amik egyenként is ki szokták váltani, így meg is talált a móka és hol máshol, ha nem a buszpályaudvaron, nem túl sokkal a buszunk indulása előtt. 👏 Fater idegbajos volt, hogy fasza, nem tudunk úgy hazajönni, stb., de Isten velünk volt (mint mindig), ugyanis elég enyhe és rövid volt a roham, ilyenkor csak kisebb rángások vannak és csupán a végtagjaimra korlátozódnak, meg nem alszom el, csak zavarttá válok, de aztán fokozatosan tisztul a fejem is, meg a rángások is szűnnek. Ez volt a rohadt nagy mák, mert ha az a fajta kapott volna el, ami az egész testemet rángatja és bealtat, akkor tényleg nem tudtunk volna hazajönni, csak a másnap reggeli busszal, viszont az állatoknak csak 3 napra elegendő kaját és vizet adagoltunk ki. Ez az okos fater megint bebizonyította, hogy fingja nincs semmiről, ami velem kapcsolatos (de a Dokinál, meg mások előtt előadja a mintafatert, már túl is tolja), ugyanis elkezdte a görcsbe feszült ujjaimat feszegetni, pedig tudhatná már - mert a Doki is, meg én is elmondtam - hogy nem szabad semmit feszegetni ilyenkor. Felnyögtem, mert nyilván fájt, mire leesett neki, hogy talán nem kéne erőltetni. 2017 óta jönnek ezek a görcsök, de úgy tűnik 7 év alatt sem sikerült neki megjegyezni, hogy mit (nem) kell ilyenkor csinálni. Amikor kitisztult a fejem, lecsesztem, hogy miért próbálta már megint feszegetni az alkatrészeimet, amire teljes természetességgel közölte, hogy "nem tudtam, hogy nem szabad". B@sz'ki... 🙄 A buszon megint jött egy adag, szintén ez a lightos forma (leghátul ültünk, körülöttünk senki, így legalább nem moziztak rajtam). A közérzetem is szar volt, már a személyi csináltatása közben is kóstolgatott a rosszullét. Mivel már ki voltam merülve, elaludtam a buszon és amikor felébredtem, jobban voltam, roham sem jött több. Fél 9 körül értünk haza, a bundás bagázs hangos vonyítással, illetve nyávogással fogadott minket. 😁 Épphogy volt még egy kevés vizük és kajájuk, úgyhogy ki lett centizve az adagolás.

Ma a fater és a Tomi felrögzítik a helyére a kivezetett kályhacsövet és fogok tudni fűteni. Ha nem fázom, akkor értelemszerűen a koszorúeremet sem gyilkolja a Raynaud és legalább ennyi kímélet jut a ketyegőmnek.

A fejszerkezetem vállalhatatlan, de úgyis a szín a lényeg (már amennyit átad a valóságból a kamera).

Friss lelet (ez most egész' jó a helyzethez képest, meg fekve készült).

Azon a "borderline" feliraton jót vigyorogtam, kísért a dolog. 😄

A stádium már nem volt olyan vicces...

Új bogyó, meglátjuk ez használ-e?

Hétfőn utazunk Pestre

egyrészt mert a GYOD-dal kapcsolatos felülvizsgálathoz az igazolást meg kell írnia a Dokinak és engem is meg kell vizsgálnia, másrészt ahogy apám nézte az irataimat (mivel ő tud ügyeket intézni, így nála vannak), kiderült, hogy lejárt a személyi igazolványom és újat kell csináltatni amúgy is, de így mindenképp', mivel természetesen az is szükséges az ügyintézéshez. Hétfőn elintézzük a személyit és mivel már csak másnap reggel fog rendelni az orvosom, így akkor fogunk menni hozzá. Fater hívta tegnap, de épp' tanított, aztán mire visszacsörgött, apám nem volt itthon, viszont a mobilját szokás szerint itthonhagyta töltőn (jó, hogy vettem neki Karácsonyra a powerbankot 👏), úgyhogy kivételesen felvettem és beszéltem én a Dokival. Nagymértékben szorongok ilyen helyzetekben is. Úgy megörült nekem, mint valami régen látott barátnak szokás. "Arnold! De jó, hogy hallom magát!" 😁 Mondta, hogy időnként eszében voltam, hogy mi lehet velem és aggódott a csend miatt, bár gondolta, hogy ha történt volna velem valami, arról tudna és mondta, hogy most megnyugodott, hogy élek és viszonylag jól vagyok. Nem vagyok érzelgős típus (hiába a border'), meg a giccses dolgokat sem csípem, de nincs jobb szavam arra, minthogy szívmelengető volt ezeket hallani és tapasztalni ezt a lelkes üdvözlést egy kvázi idegentől (mégha lassan 15 éve menti is a bőrömet), mert egy doktornő, aki nem is lát gyakran, meg tele is van beteggel, mégis számon tart valami miatt és érdekli, mi lehet velem, szemben a 'családommal', akik itt élnek tőlem 5-600 méterre, fater meg ugye egyháztartásban is él velem, mégsem érdekel közülük soha senkit, hogy hogy' vagyok. Ez a valódi érdeklődés szokatlan és emiatt nagyon jóleső volt. Ő amúgy is egy nagyon jó Doki, mert nemcsak emberileg jó, hanem a gyógyításban is, mert lelkiismeretes és alapos, neki köszönhetem azt is, hogy az óvoda óta tartó 'rejtély' megoldódott és kiderült, mik okozzák a sok tünetet. Ő kapásból rávágta a legkülönösebb tünetre is, hogy mi lehet az oka és igaza lett. Azóta is csakis benne bízom. Na, de elkanyarodtam, csak nagyon jólesett a bánásmódja és kikívánkozott. Kérdezte, hogy hogy' vagyok, mire mondtam, hogy csak kisebb romlások vannak (nem tértünk most ki rájuk, mivel hétfőn úgyis megyünk hozzá, azt' majd akkor részletezem), de mondtam neki, hogy kb. 2,5 éve egész' jól vagyok, aminek örült. Mondtam neki, hogy csak időpontot szeretnék kérni keddre és hogy leginkább a GYOD-hoz kapcsolódó felülvizsgálat miatti paksaméta kitöltetése miatt megyünk, meg amúgy is időszerű a kontroll. Mondta, hogy 8-tól délig rendel, mehetünk bármikor abban az időintervallumban és bármikor érkezünk is, mondjuk azt a recepción, hogy akkorra van időpontunk és akkor egyből be fognak engedni. Nagyon rendes, bár én kivárnám a soromat is becsülettel. Amióta az eszemet tudom, szorongva mentem mindig, minden vizsgálatra, kivizsgálásra (amire tettek egy lapáttal rossz tapasztalatok is), Ő az egyetlen olyan Doki, akihez teljes nyugalomban megyek mindig, így most sem feszengek.

Szokásos állapotkövető rizsa:
Ahogy bejött a hűvös idő, az első olyan napon zokniért kiáltottak a futóművek, noha még alig mentünk akkor 30 °C alá, 26-27 körül volt a hőmérséklet, de Raynaud 'barátom' máris kétszínűvé és Újpest drukkerré tett; lila-fehérre fagyasztotta a lábazatomat, miközben befigyelt a 'csipesz szorítja a lábujjaim utolsó percét' érzet is. Azóta ugye igazi ősz köszöntött be, így az élvezeteket továbbhalmozva immár szinte folyamatosan mirelitáru hőmérséklet és kb. tintahalra lépés utáni szín jellemzi a futóműveket, nem igazán hatja meg őket az irhával bélelt zokni. A kezeim szintén zenészek (nem, azokon nincs bélelt zokni 😁), úgyhogy amíg el nem tudok kezdeni fűteni, addig biztosan nem fogok rajzolni sem, mivel a finommotorika, meg a fogás ilyenkor igencsak bajosak és a kesztyű sem sokat szokott segíteni. A macskák mától visszaköltöznek őszre és télre a házba (csak álljon el az eső, hogy ne ázzunk szarrá, amíg átpakolásszuk őket a nagy szállítóboxba és macskánként becipeljük azt), egyrészt mert láthatóan fáznak és ugyan próbáltam a széltől-hidegtől védeni őket, amennyire tudtam, mégis fáznak, másrészt tegnap kiderült, hogy a szabadban nem tudom intézni az almozást, etetést, helyük rendbentartását így, hogy nemhogy kékre fagynak a kezeim, de a két bal közül a tényleges bal bénulttá válik már a hűvösben is (kifejezett hidegben meg főleg) és a jobb kezemmel is nehezen fogok, meg a finommotorika és érzékelés ott is bekrepál, amíg fennáll a fagyott állapot. Jó játék lesz így a boxot cipelni. 😜 Az már csak a hab a tortán, hogy a bal fülem is beszállt a buliba tavaly és azóta amikor az lefagy (sapkaundoritiszt félretéve felhúzom én a holmit, de kb. halottnak a csók), akkor a fejem és a nyakam bal oldala is le akar szakadni az érgörcs miatt, meg az abból fakadó kisugárzó fájdalomtól. Nem panasz, csupán lejegyzem, hogy' áll a helyzet. Úgy viselkednek az ereim némi lehűléstől, mintha -20 °C lenne. Már beizzítottam a kis hősugárzót, de a kályha fog ide kelleni, mert az elektromos masina nem is működik megbízhatóan, meg nagyon gyenge is a teljesítménye. Ma reggel jött az első durvább érgörcs házon belül, ami miatt az egész bal karom-kezem elzsibbadt és a koszorúerem is begörcsölt, ilyenkor szorít a mellkasom-karom, meg rosszul voltam és éreztem a ritmuszavart, adrenalinfröccsöket is. Szokott mód' elkezdtem 'kiolvasztani' magam takaró alatt és lassan-lassan elkezdtek visszahúzódni a tünetek, de ez rendszeressé válva nem lesz buli, úgyhogy amint lehet, a helyükre lesznek rakva a kályhacsövek és gáz-nem gáz, nálam már menni fog a fűtés. Mivel 2 ember kell a dologhoz, mert ugye itt putris mód' ki kell vezetni a csövet és felrögzíteni a tetőhöz, miközben egy ember kint áll a létrán, egy meg bent és fogja a csövet, míg a kinti rögzíti, de én nem állhatok létrára szédelgősen, mert ha lehet, akkor inkább géppel szeretnék repülni, meg bénulásig fagyó kézzel, ergo kapaszkodásra képtelenséggel sem ajánlott létrázni, így vagy a Gézát, vagy a Tomit kell idehívni, hogy fateromnak segítsen, de előbb meg kell várni, hogy elálljon a szakadó eső. A lényeg, hogy erre nem kell majd sokat várni, addig pedig megteszi a hősugárzó.

Fater vett 2 db acél födémtámaszt, hogy ne essen a búránkra a plafon, mivel egyre durvábban néz ki és ugye itt ez az esős, nyirkos idő, a vályogház meg nem szereti az ilyet, emiatt könnyebben el fogja engedni magát a vakolat és bazi nagy darabok akarnak lezúgni a helyükről, de nyilván jó volna, ha nem ütnének minket agyhelyen. Még jó, hogy arról volt szó, hogy idén nyáron rendbe lesz rakva... Na ezé' szakad le a plafon, a sok üres ígéret tehet róla. 😁 Van egy kóbormacska, akit etetek-itatok (több is van, de ő egyre bátrabban közeledik hozzám), akivel tegnap farkasszemet nézhettem a mennyezeten tátongó lyukon át, valahol felment a padlásra és leköszönt nekem a folyosóra, amikor mentem ki az udvarra. 😁 Elég durva ez a kéró.

A majd' 5 órás utazgatást a hátam közepére sem kívánom, de ezt leszámítva várom már, hogy menjünk Pestre. Mindig olyan, mintha hazaérnék és totál felpörgök olyankor, főleg a lakótelepen, ahol a Gabi lakik, mert ugye mi is ott laktunk, ugyanabban a lépcsőházban és kötnek a jó emlékek a környékhez. Jó volna újra ott élni... 2 hét múlva újra mennünk kell (hurrá, 5 óra zötyögés megint), mert most még csak a papírok lesznek kitöltve/dokival is kitöltetve és beadva, aztán majd az abban foglaltak alapján fog az orvosszakértő kikérdezni és megvizsgálni kb. 2 héttel később (azt mondta az ügyintéző, hogy nagyjából annyi idő fog eltelni, mire kijönnek lecsekkolni).

Még megvagyok

csak megint sem agysejtem, sem kedvem nem volt az íráshoz.

Egy ideje nem járok a terápiára, de elérkeztem egy újabb mérföldkőhöz, javulás történt, ugyanis megtettem a közelmúltban egy nagy lépést, mégpedig leküzdve a nagymértékű félelmet és szorongást valaminek a következményei kapcsán, meghúztam egy határt (mert kishíján rámentem a helyzetre). A magamfajtánál hibádzanak a határtartási képességek, ami esetemben inkább a sajátjaimat érinti, másokét nem szoktam durván átlépni. A sajátjaim kb. nem léteznek, az derült ki a terápiákon, de történt már némi javulás és ez a legutóbbi határmeghúzás is egy újabb bizonyítéka a fejlődésnek. Részben le tudtam tenni egy nagy súlyt azzal, hogy kiálltam magamért és megmondtam, hogy nem folytatom, ami rám van kényszerítve sokéve, ettől pedig értelemszerűen nagymértékben megkönnyebbültem és annak a reménysugara is látszik, hogy egy nap teljesen megszabadulhatok ettől a tehertől, ezzel együtt legalább azoktól a szorongásoktól, amiket a helyzet okoz, mindez pedig segített abban, hogy elmúljanak az öngyilkosságra irányuló gondolataim legalább ezt a területet illetően. Nem fogok konkrétan írni a dologról, mert nem tehetem, de a lényeg, hogy sokévvel ezelőtt rámkerült egy bazi nagy teher, mert faterom belevitt valamibe, mivel szokott mód' nem láttam előre a hosszútávú következményeket, meg nem is fogtam fel, mibe megyek bele. Pontosan ez az egyik oka a gondnokoltságnak és ezt használta ki ez a mintaapa, amit szintén nem fogtam fel sokáig. A közelmúltban vált elviselhetetlenné maga a teher is és az a szorongás is, amit a helyzet vonzatai okoznak, meg hogy nem mozdulhatok semerre bizonyos okok miatt. Ez most így nagyon zavarosan hangzik, de nem publikusak a részletek. Jódarabig nem éreztem a dolgok súlyát, mert nem fogtam fel mibe mentem bele, meg szokás szerint csak az "itt és most" elven éltem, de aztán néhány évvel később valami hatására pofáncsapott a realitás és rájöttem, hogy gyakorlatilag hurokba dugtam a fejemet kényszerből és kiutat sem láttam belőle. A gondnokoltság miatt sem és a szóbanforgó helyzet vonzatai miatt sem tudtam/tudok egyelőre lépni. Úgy tűnt, nincs kiút és emellett annak a terhe is rámnehezedett, hogy fenntartsam az adott helyzetet, mivel én váltam egy kártyavár alapjává, mindez pedig az utóbbi években egyre gyakrabban és egyre erősebben okozott szorongást, meg öngyilkosságra irányuló gondolatokat a kilátástalanság miatt és azóta erős dühöt is, amióta rájöttem, hogy fater képes volt a nyakamba varrni ezt a terhet csak azért, hogy fennmaradjon és hogy kihasználta, hogy bizonyos helyzeteket, meg következményeket nem tudok felmérni. Amint összeállt a kép pár év alatt, azóta állandóan azon agyaltam, hogy hogyan tovább és merre szabadulhatnék, csak mindig ugyanoda lyukadtam ki: nincs kiút. (Legalábbis ebben a hitben voltam tartva.) Mint mondtam, ez többéves vívódás volt, szóval mostanra eljutottam a határom legvégéhez, ezért augusztus végefelé megadta magát a teherbírásom és tudtam, hogy ha minden marad a régiben, akkor meglehet, hogy ezúttal nem lesz már józan agysejtem, ezáltal fék sem, ami visszatartson a végleges kiszállástól, mert kezdett a kilátástalanság teljesen felőrölni. Az a nyomás nem engedett eddig kitörni a helyzetből, ami azzal került rám anno, hogy tőlem lett függővé téve a létünk és komoly következményei lettek volna annak is, ha nem teszem, amit tennem kellett/kell, de mint mondtam, mostanra elviselhetetlen lett a súly, úgyhogy feltettem mindent egylapra, a túlélési ösztön legyőzött minden félelmet, szorongást és még az őrület napján leültem dumálni az öreggel. Már nem érdekelt, ha minden borul, vagy ha gyűlölni fog, stb., csakis az lebegett a szemem előtt, hogy bármi áron szabadulnom kell a helyzetből. Szokott mód' tartottam magam, de világosan megmondtam, hogy hamarosan rá fogok menni erre az egészre, úgyhogy nem mehetnek tovább az eddigi mederben a dolgok és amúgy sem várhatja el, hogy örök életemben elviszem ezt a terhet kényszerből, miközben ő nem tesz semmit a fennmaradásért, mert kényelmesebb a másik hátán túlélni. Mivel nárcisztikus lévén képtelen az empátiára, vagy legalábbis igencsak kevés jutott neki belőle, azonban önmaga nagyon is fontos a számára, így arra fektettem a hangsúlyt, hogy mi lesz vele, ha én rámegyek erre az egészre. Ez a kártya be is jött, mert csakis magát féltette, hogy mi lesz vele, stb., úgyhogy ezzel sikerült elérnem, hogy változtatni akarjon még akkor is, ha ezzel nem lesz már neki olyan kényelmes, mert inkább választja ezt, mint azt, hogy minden odalegyen. A pszichológus tanított egy-két olyan 'trükköt', amivel bizonyos helyzetekben át lehet venni az irányítást a nárcisztikus féltől, vagy hogy hogyan lehet jól reagálni bizonyos cselekedeteikre/kijelentéseikre. Ez egy folyamatos meló és tanulás, de működik egy s más, mint pl. ez, hogy azt emeltem ki, hogy ő is úgy jár jobban, ha lekerül rólam ez a teher. Mondanom sem kell, hogy abszolút nem érdekelte mi zajlott eddig bennem, hogyan hatott rám ez a nagy nyomás, így bele sem mentem, csak megmondtam neki, hogy nem volt/nincs joga ekkora terhet rámpakolni és belekényszeríteni a helyzetbe, pláne hosszú évekre. Anno bebiztosította a dolgokat úgy, hogy semmilyen eszközöm nem maradt a helyzetből történő kiszálláshoz, meg ugye a gondnokoltság is bekorlátoz részben (mert nem teljes cselekvőképtelenség áll fenn), valamint egyes helyzetek, dolgok nem értése is, mindez pedig neki kedvez. Érdekes mód' most, hogy fennállt a veszélye annak, hogy bajom esik és odalesz az ő léte is, egyből elémtárta a kiutat, mert ezzel is veszít ugyan, de nem akkorát, mintha teljesen kikerülnék a képből. Persze ez is logikátlan így, mert évekig azt hallgattam, hogy mindennek így kell maradnia, most meg hirtelen mégis lehet valamennyit változtatni, csak nehogy odalegyek és ezzel együtt ő is, mert önmagától nem tud fennmaradni. Menjen a pokolba! 🤬🤬🤬 Ha ennek az egésznek vége lesz és lekerül rólam a teher, meg nem kell már tartanom bizonyos következményektől, ezzel együtt pedig végre elmozdulhatok innen, akkor elhúzok és nem fog érdekelni, hogy hogyan marad fenn, vagy mennyire fog megvetni. Legalább a gondnokom is más lesz. Mint mondtam, hosszú évekig éltem abban a hitben, hogy végleg csapdába kerültem és a nyomás is egyre nagyobb lett rajtam, úgyhogy szürreális volt, amikor kiderült, hogy nem kell ezzel a nagy teherrel leélnem az egész életemet. Persze irtó dühös is voltam/vagyok, hogy idáig ebben a hitben voltam tartva és hagyta, hogy minden rámnehezedjen, mert neki így a kényelmes. Elnézte és elvárta volna a végtelenségig, hogy fennálljon az adott helyzet. Ha tudom, hogy mégis van kiút, már rég' behúztam volna a féket, mivel nem vagyok mazochista, de állandóan azzal jött, hogy mind a kettőnket elsikálom egy életre, hogyha nem folytatom az eddigiek szerint a dolgokat, ez pedig nyilván arra kényszerített mindig, hogy bírjam valahogy tovább. Nos, eddig bírtam. Okádnom kell ettől a fazontól, az ilyen nem szülő! Már meg sem lep és meg sem üt a dolog, csak tudomásul vettem, hogy tényleg nem ismer határokat a pofátlansága, az egoizmusa és az érzéketlensége. Részleteket megint nem mondhatok, csak annyit, hogy Istennek hála megvan a folyamata annak, hogy hogyan szabadulhatok meg ettől a tehertől (csak ezt eddig elhallgatta előlem, mivel tudta, hogy a hivatalos dolgokhoz is sügér vagyok, meg úgy képzelte, hogy örökre én fogom vinni ezt a terhet), de bizonyos okok miatt még egy ideig várat magára a mentesülés. Így már elbírom a dolgokat, annak a tudata, hogy nem fog örökké tartani, levett rólam vagy húsz tonnát. Mintha sokévnyi fuldoklás után slukkolhatnám a friss levegőt. Van még rajtam 1-2 teher (azokhoz már nincs köze fateromnak), de ez volt a legnehezebb, legkínzóbb és ugyan még itt van, de el fog tűnni és csak erre koncentrálok! Ugyan nem ennek a dolognak a kapcsán (mivel erről senkinek nem beszélhettem/beszélhetek), de a négyhetes terápiákon is, meg az itteni egyéniken is hallottam párszor, hogy kemény dió vagyok ugyan, de így sem vagyok reménytelen eset. Nem igazán hittem el, de most látom, hogy talán igazuk volt a szakiknak, mert ha rohadt lassú és kicsi léptekben is, de történnek előrelépések a javulásomat illetően, pl. ez a határmeghúzás eddig nem ment. Ez most megint löketet adott, mert látom, hogy valóban képes vagyok fejlődni. A lényege az egésznek, hogy nagymértékben megkönnyebbültem, egy teherrel - méghozzá pont a legnehezebbel - kevesebb lesz rajtam egy nap és így valamelyest könnyebb lesz létezni.

Az előző posztban mondtam, hogy a szokásos körök mennek a GYOD-dal kapcsolatban és fater ír nekik egy levelet. Írt is, aminek a hatására hamarosan felhívta egy ügyintéző, hogy tisztázzák a dolgokat. Hallottam mindent, mert fater kihangosította. Kell a szokásos, 2 évente esedékes felülvizsgálat a véglegesített státuszom ellenére is, mert állítólag valami újítás van és már nem azt nézik, hogy végleges-e az illető állapota, hanem azt, hogy meddig érvényes a legutóbb kiadott szakvélemény. Mondta az ügyintézőnek az öreg, hogy amíg tart a hőség, addig nem tudok ~ 5 órát utazni a légkondi nélküli távolsági buszon, mert görcsrohamot kapok az oxigénhiánytól. Megértette a nő és azt mondta, hogy írjon egy kérvényt arra vonatkozóan, hogy az egészségiállapotom miatt elhalaszthassuk a vizsgálatot addig, amíg biztonságos lesz számomra az utazás, írja bele, hogy miért kérjük a halasztást. Akkor fogunk tudni felutazni, ha enyhül annyit a hőmérséklet, hogy biztosan ne kapjon el a görcsroham, de állítólag jön már az enyhülés, szóval nem hiszem, hogy sokat fogunk csúszni. Múltkor megírta és feladta apám a levelet, most várunk, hogy mit reagálnak. Javasolta a nő a komplex minősítés elvégzését is, azzal állítólag már figyelembeveszik a végleges állapotot és nem kell 2 évenként ez a procedúra, már ha jól értettem. Egyelőre most a szokásos felülvizsgálatra megyünk, amint tudunk utazni és remélhetőleg el is fogadják a halasztásra irányuló kérelmünket.

Ami a fizikai dolgokat illeti, továbbra sincs komoly gond, kisebbekre meg nem adok. Többek közt a kézremegés is megint befigyel, de vannak attól mentes napok is és ezért rajzoltam, amikor jól működött a kezem. Kivételesen nem repülő készült. 😁 Elég sokára lett kész a cucc, de legalább lekötött.

Tervezek venni egy PlayStation-t. Kb. 12 éves koromban is volt már olyanom, jól jött télen, vagy olyan napokon, amikor szintén az időjárás miatt a lakásba szorultam. 2 hónap múlva hideg lesz már, így a Raynaud be fog kényszeríteni a házba, úgyhogy jó lesz eljátszani a PS-sel. Már kölyökként sem lógtam rajta, így most sem tervezek, de kicsit bővülne a szokásos elfoglaltságaim köre.

Ma reggel voltam sétálni, lábon. Emiatt, meg a melegedő hőmérséklet miatt sem mentünk messzire, de baromira untam már itthon a banánt, kellett némi inger. Nem mintha sok lett volna, kihalt volt a környék, de ez legalább kedvezett a szoc. fóbiámnak.

Tesóm, megint elkerültelek 3.-án, 1 órán múlt. 😠 Mindig fent vagyok, kivéve amikor az állatokat látom el, vagy vihar van és nincs áram. Múltkor is az állatoktól visszaérve láttam már csak, hogy 1 órával azelőtt fent voltál. Remélem sikerül összefutnunk valamikor.

Állatságok, kalandos mininyaralás és egyebek

Ahhoz képest, hogy június elsején mondta a fater, hogy másnap készen lesz a kutyakennel, végül csak július közepén készült el. A kutyák akkor kikerültek, de a macskák továbbra sem, csupán 5 napja vannak kint, bár még mindig nincs kész a kenneljük és egyelőre nem is lesz, mert most a házzal kell foglalkozni, mivel szeptemberben jön a Tomi csinálni a szobámat, meg az előszoba mennyezetét és elő kell készíteni a terepet. Átmeneti és áthidaló megoldás született a macskák kiköltöztetésére, amíg el nem készül a végleges helyük - ami ki tudja mikor lesz meg, de legalább már tudok éjjel (és ha épp' kell, akkor nappal is) pihenni, meg nekik is jobb a friss levegőn. Hosszú ideje csak 2-3 órákat aludtam, mert éjjelente és hajnalonta tomboltak-romboltak. Amíg a kennel elkészül, addig a jelenlegi helyükön lesznek. Végre kipihenhetem magam éjjelente és nekik is jobb, hogy több inger éri őket. Nem mi lennénk, ha minden simán ment volna, ugyanis ahogy vittük ki őket, mindjárt az első macskánál kinyílt a box rögzítője, mivel szar a konstrukciója és alig kapaszkodik rá a peremre a rögzítőfül, a rémült macska meg persze menekülni akart és kipréselte magát egy pillanat alatt a keletkezett nyíláson, mert ugyan próbáltam összetartani a boxot, de gyulladt kézízülettel nemsok erőt lehetett kifejteni, így nemsokat ért a próbálkozásom. Gondoltam, hogy nem menne el a háztól, így nem kaptam agyvérzést, mert tudtam, hogy hazajön nemsokára, de mivel állandóan az utcán rohangálnak egy alkoholista fazon kutyái, akik közül az egyik nagyon nem bírja a macskákat, így nem örültünk volna, ha megöli. Hívogattuk, aztán egyszercsak nyávogni kezdett a teraszon lévő pad alatt, így megkönnyebbültünk, hogy nem ment ki az utcára, mert erős sötétedés lévén nemsokat láttunk már. Megmondtam pedig, hogy ne este vigyük ki őket, de ugye az öregnek mindig, minden ráér, egyedül meg nem bírtam kivinni őket a nagy szállítóboxban, mivel alig fért ki az ajtón és ketten kellettünk, hogy kiküzdjük, így mindenképp' kellett hozzá a fater, akinek szokás szerint fontosabb volt a szomszédolás, stb., így nem jutott ideje arra, hogy nappal csináljuk. 👏 A macska annyira félt, hogy nem jött elő, viszont el sem értük, mert annyira bebújt a nagy pad alá, hogy oda már nem ért be a karunk. Jó negyedórás ciccegés, hívogatás, macskakaja, jutalomfalat, stb. felkínálása után sikerült elérni, hogy közelebb jöjjön és ki lehessen bányászni a pad alól, majd berakni az új rezidenciájába. A rögzítőkre fokozottan figyelve vittük ki a többieket, így nem ismétlődött meg a mutatvány. Másnap reggelre már egész' jól felocsúdtak a költöztetés okozta sokkból, élénkebbek voltak, harmadnapra pedig teljesen vissza is zökkentek az eddigi kerékvágásba. Úgy tűnik, tetszik nekik a szabad levegő, meg az ingerek, mert nyugodtak és jókat sziesztáznak, persze amint megjelenek, felélénkülnek. Kaptak bolhairtót is, remélhetőleg megvédi őket.

Szokásos állapotkövető rizsa: Július végefelé jött egy görcsroham (májusban volt utoljára, szóval nincs okom panaszra), megint itt volt a fektemben is elszaladó pulzus, a jellegzetes hasfájás, hányinger, gyengeség, stb., de aztán kiderült, hogy csak 1-2 nap volt olyan, valószínűleg a hőingás tett oda a szervezetemnek, úgyhogy nem a kórság fellángolása volt. Azóta is jól vagyok, csak a hőingásokat érzem meg, de nem vészesen. A neuropátia is újra rákapcsolt a legutolsó posztom megírása másnapján, onnantól napokig jöttek megint a bénító fájdalomrohamok, de egy ideje megint nyugi van, csupán bizsergések és egyéb téves érzetek vannak, szóval nincs gond ezen a téren sem. Megvolt a szegedi kikapcs', bár nem úgy alakult, ahogy terveztük, de erről később, lényeg, hogy jól bírtam az oda-vissza utat is, meg a melegben történő kóválygást is, pacsi a szervezetemnek.

Megint szórakoznak a GYOD-dal. Ismét nem tudott valaki olvasni, vagy értelmezni, mert megint az van, mint 2 éve, amikor a végleges állapotról szóló szakvélemény ellenére fel akartak rángatni Pestre a bizottság elé. Akkor is már évek óta a papírjaimból dolgoztak, mivel a végleges állapotú embereknek nem kell felülvizsgálat. Pár évig kétévente jelenésem volt a szakértői bizottság előtt, meg is jelentem mindig, aztán ráírták a szakvéleményemre, hogy "állapota végleges, felülvizsgálata a továbbiakban nem szükséges", majd onnantól kezdve nem hívtak be, csak a papírjaimat kérték. 2 évvel ezelőtt valaki benézett valamit és behívott, de mivel nem vitt el az öreg, tekintve, hogy a szakvélemény szerint nem kellett vinnie, viszont Cegléden már csak azt látták, hogy nem jelentem meg és ők ugye nem tudták, hogy nem is kell, így megvonták az ellátást. Hónapokba telt, mire valakinek leesett, hogy hibáztak és akkor újra folyósítani kezdték, meg az addig kieső összeget is megküldték, visszamenőleg. Most megint lehet ugyanazokat a köröket futni és a frász tudja, hogy megint elveszik-e az ellátást hónapokra, vagy még időben felébrednek. Faterom ír nekik hétfőn egy levelet és csatolja a végleges állapotról szóló szakvélemény másolatát, aztán meglátjuk, mi lesz.

A végére hagytam az élményeket, mert jobb valami pozitívval zárni a posztot. Igaz, hozzánk híven nem ment minden normálisan, meg bőven kijutott az 'idegállapotból', de végül happy end lett és csak ez számít. 7.-én elutaztunk Szegedre és elvileg csak ma jöttünk volna haza, de beleköptek a levesünkbe, így már tegnap hazautaztunk. 7.-én fater szokás szerint elcseszte az időt és idegbeteg volt, meg kapkodott össze-vissza, aztán amikor induláskor mentem a kapuhoz, mindkét papucs leszakadt a lábamról. 😂 Mentségükre szóljon, hogy ezer éve a szekrényben álltak, mivel nem vagyok egy utcán papucsot hordó figura, de a nagy meleg miatt gondoltam kivételt teszek. Gondolom elfáradt, kiszáradt az anyaguk, de legalább még itthon estek le rólam és volt mire lecserélni őket, bár nem volt kényelmes cipőben az ezer fokban. Amikor beültem a kocsiba, akkor villant be, hogy a sietségben az ágyon hagytam a mobilomat. Mákom volt, mert még nem indultunk el, mivel pakolászott valamit a Tomi a raktérben (a melós kocsijával vitt minket), úgyhogy visszajöttem addig a mobilomért. Az út eseménytelenül telt, bár a végére zsongott a fejem, mert a Tomi egyik gyereke is ott volt és nyüzsgött, meg üvöltött a tuc-tuc zene végig. 3 körül értünk oda, 'becsekkoltunk', pihentünk valamennyit, aztán elmentünk a közeli Tesco-ba. Onnan 'hazafelé' faterom vett magának sültcsirkét, én nem kértem semmit, majd amikor visszaértünk a szállásra, konstatáltuk, hogy ugyan van nálunk felvágott, meg virsli, de kenyeret, vagy zsemlét nem vettünk. 👏 A két okostojás. 😁 Mehettünk vissza, de nem volt ez gond, mert jólesett mind a kettőnknek a kóválygás. Vettünk pár zsemlét, aztán mentünk vissza a szállásra, kajáltunk, zuhanyoztunk és készültünk pihenni. Földszinten voltunk és pont az ablakunk előtt volt a parkoló, ahová fél 9 körül beállt egy kocsi és baromi hangos bagázs szállt ki belőle, egy gyerek üvöltve bőgött, mondtuk is az öreggel, hogy mekkora parasztok, hogy egy ilyen helyen este hangoskodnak. Mondtam poénból, hogy remélem nem a mi szárnyunkban szállnak meg, bár senkinek nem kívánom őket lakótársnak. 'Természetesen' oda jöttek be, ahol mi voltunk (akkor mi még nem tudtuk, hogy ők már korábban is ott voltak, mert amikor mi megérkeztünk, ez a bagázs épp' valamerre kóválygott). Amint beléptek a közös térbe, vége volt az addigi csendnek és nyugalomnak. A már kint is torkaszakadtából üvöltő köl'ök bent is folytatta, de az apja csak annyit bírt neki mondogatni, hogy "Áronka, mi van már?", meg hol magyarul, hol erősen akcentusos angollal dumáltak neki a szülők, szóval hallatszott, hogy egyiküknek sem az anyanyelve. Jóideig üvöltött a gyerek, mint akit ölnek és volt egy mégkisebb is, de az legalább nem bőgött. Nem vagyok rasszista, a Barátnőm is roma volt, de ez a banda pontosan úgy viselkedett, ami úgy általában jellemezni szokta őket (tisztelet a kivételeknek). A szobánk pont az étkező mellett volt (amibe bevették magukat) és papírvékonyak voltak a falak, szóval hiába volt csukva az ajtónk, hallottuk őket tisztán, mert hangosak voltak. A faszi kihangosítva telefonált és hallottuk azt is, amit a vonal másik végén lévő csóka beszélt. Egy idő után Áronka befejezte a koncertet és az üvöltést lecserélte elefánt trappolásra, amibe beleremegett a talaj és beszállt a buliba a másfél éves forma öcsi is, ahogy a fal ütögetésébe is, aminek a túloldalán próbáltunk nem agyvérzést kapni. Az étkezőben csődület volt és csodálkoztunk, hogy a másik szobában lévő fiatal párt hogy-hogy' nem zavarja este 9-kor az a tombolás? (Utána rájöttünk.) A pohár akkor telt be, amikor akkorát ütöttek, vagy rúgtak a falba, hogy a falhoz érő párna (mert az ágytámla ott volt) megmozdult a fejem alatt. Dühösen elindultam az ajtó felé, de fater nálam is gyorsabban kint termett az étkezőben és megkérdezte, hogy meddig akarnak még zajongani, mert (akkor már este fél 10 körül járt az idő) nemcsak ők vannak ott és más vendég szeretne pihenni, kérdezte, hogy nem lehetne halkabban lenni? Erre a csóka cinikus hangsúllyal benyögte, hogy "persze, hogyne lehetne..." és ugyanúgy tomboltak tovább. Már nagyon dühösek voltunk és fater kirongyolt, hogy szól a tulaj csajnak, hogy tegye őket helyre. Jött vissza mérgesen, hogy már nincs ott a recepción, viszont ott egy telefonszám, hogy azt lehet hívni, ha a recepción nem érhető el. Hívta fater, de nem vette fel a telefont. Na, fasza, gondoltuk ott tombol egy közösségben viselkedni nem tudó família és nincs kihez fordulni, hogy tegyen rendet. Fater újrahívta a számot, de semmi. Nem volt rest átmenni a privát részhez és becsengetni. Addig én is kimentem a bandához és szóltam, hogy pihennénk, úgyhogy vagy legyenek halkabban ott kint, vagy fáradjanak be a szobájukba, erre ilyet szól a muki, hogy "ez egy lakóközösség!", célozva arra, hogy el kell egymást viselni. Ja, nyilván, de csupán egy bizonyos határig, csak épp' ők bőven túllépték azt. Mondtam neki, hogy épp' azért kéne normálisan viselkedniük, mert egy közösségben vannak. Ennyit mondtam csak, mert feleslegesnek tartottam vitatkozni egy értetlen és primitív módon viselkedő bandával. Visszaért fater egy palival (kiderült, hogy ő a tulaj, nem a csaj, ő a feleség) és mondta a bandának, hogy vagy bekussolnak, vagy mehetnek, ahová akarnak. Ő persze nem így fogalmazott, de ez volt a lényeg. Egy pillanatra megkönnyebbültünk, hogy rend lesz, de csak amíg elő nem vette a bagázs a hazug, sunyi oldalát. Játszották az amerikait, akik nem értik, mit mond a fószer, persze akinek van hozzá füle, az kapásból levágja, hogy ordít az akcentusuk, meg hallottuk is, ahogy magyarul beszéltek. Mondtuk a palinak, hogy tudnak magyarul, csak színészkednek. Ekkor kénytelen-kelletlen átváltott a csóka magyarra és jött azzal a dumával, hogy ők Londonban élnek (és ki a frászt érdekel?), meg hogy mi kezdtük a balhét, mert kötözködtünk. Mondtuk, hogy egyrészt most Magyarországon vannak, szóval senkit sem izgat, ha esetleg Londonban normális késő este tombolni, másrészt az nem kötözködés, hogy szólunk, amiért hangoskodnak. Kezdte a pali, hogy "csak 4 éves a gyerek, mit csináljak vele?" Neveld meg, öcsém... Mellesleg mit keres ébren késő este egy 4 éves, meg egy pelenkás? Kijött a szomszéd szobából a csaj és akkor láttuk, hogy már össze vannak haverkodva (mint mondtam, ez a banda már korábban is ott volt és ezek szerint ez a pár is), melléjük állt, hogy "minket nem zavarnak a gyerekek". Mondtuk, hogy egyrészt nemcsak ők vannak ott, másokat attól még zavarhat késő este a zsivaj, pláne úgy, hogy fáradtak vagyunk és pihennénk, másrészt itt nemcsak a gyerekek zajonganak, hanem a szülők is. Ekkor a tulaj már nem azon az állásponton volt, hogy elküldi őket, ha nem lesz csend, hanem a pofánkba mondta, hogy velünk van a probléma! Közben a balhés feleség játszotta az angolt és elkezdte apámnak, hogy "stupid fasz" és erre sem reagált a tulaj, nem mondta neki, hogy nincs joga sértegetni a másik vendéget, főleg hogy apám nem káromkodott rá. Szánalmas volt ez a félig magyar, félig angol szövegelés is. Mondtam neki, hogy attól még magyar maradtál, hogy kimentél Londonba, nem kell játszani a fejedet... A tulaj minket hozott ki felelősnek a cirkuszért és erre nagyon berágtunk, meg arra is, hogy hagyta, hogy folytatódjon a zsivaj. Berongyoltunk a szobába és mondta az öreg, hogy húzzak cipőt, elmegyünk sétálni, mielőtt lecsapja az ürgét, meg hogy lenyugodjunk, mert rosszullétig felhúztam magam és ő is fejfájásig. Amikor hozta ki a székemet, hallottam, ahogy az ajtóban bájolgott a tulaj az apukával, hogy "beszél a kicsi magyarul?" Okádnom kellett. Nonszensz, hogy miután többtízezret fizet az ember azért, hogy ott legyen, lehetőleg nyugalomban és ha van (bal)szerencséje összeférhetetlen lakótársa(ka)t kifogni, akik még körmönfont módon be is dumálják a tulajnak, hogy ők semmi rosszat nem tettek, akkor még az van szarnak beállítva, aki mer szólni, hogy csend legyen, meg neki kell késő este kvázi elmenekülni a szállásról, hogy nyugta legyen. Slusszpoén, hogy elvileg van kamera, ami rögzített mindent és bizonyíthatta volna az igazunkat, de a tulaj nem nézte meg. Mondtam fateromnak, hogy talán azért nem és azért nekik nyalt, mert nyilván zsírosabb összeget csengettek ki, hiszen ki tudja mióta héderelnek ott és még meddig fognak, meg ők négy személyre fizettek/éjszaka, mi meg csak kettőre és csupán 2 éjszakára. Nem tudom, hogy tényleg ez lehetett-e az oka annak, hogy szabad volt inzultálniuk minket, meg nem volt gond, hogy eltörtek egy poharat, egyáltalán hogy későig zajongtak, de nem is izgat, a tulaj nagyon igazságtalan és inkorrekt volt, többet oda nem megyünk. Hívta az öreg a Tomit, mialatt sétáltunk, hogy ez a helyzet és tud-e másnap jönni értünk, mert mégegy ilyen estét nem játszunk el és mondta a Tomi, hogy jön értünk másnap, de nem tudja, hogy mikor tud, mert melózik. Mondta, hogy megpróbál délelőtt, de nem ígéri. Ekkor még azt hittük, hogy befuccsolt minden terv, hiszen nem lesz időnk semmilyen programra. Nagyjából 11-ig kóvályogtunk, aztán visszamentünk, lesz ami lesz alapon, meg tényleg hullafáradtak voltunk már, mivel aznap sok volt a kóválygás. Bementünk, meglepő csend fogadott minket, így azt hittük, hogy mégis megnézte a felvételt a góré és kihajította őket. Lefeküdtünk aludni, de nem tudtunk elaludni, valószínűleg túlfáradtunk. Nagyjából fél óra múlva trappolás kint, majd feltépődik a bejárati ajtó és jönnek be. Fasza, nem takarították el őket, csak elhúztak valahová... Ekkor majdnem éjfél volt már, két kiskölyköt pontosan olyankor kell hazacibálni. 👏 Újra trappoltak az étkezőben, meg a falat b@sztatták a fejünknél, de már nem szóltunk, mert felesleges lett volna, meg tudtuk, hogy csak azt az éjszakát kell túlélni. Csodák csodájára 1-2 perc múlva elkotródtak a szobába mindannyian, aztán zenét hallgattak hangosan, de azt már leszartuk. Hallottuk a szomszéd srác horkolását a falon keresztül, szóval tényleg vékonyak voltak a falak. Jódarabig nem bírtunk elaludni a fáradtságtól, rohadt meleg is volt, de aztán kidőltünk valamikor. Fél 6 körül fater horkolására keltem, szóltam neki, fordult egyet, aztán nagynehezen visszaaludtam, de 6 körül megint felébredtem arra, hogy nyikorog az ágya, mert kelt fel, hogy kimegy dobni egy sárgát. Onnantól nem is aludtunk, úgyhogy nem voltunk kipihentek. Összeszedtük a holminkat és fél 7-kor már sürgetett, hogy öltözzek és menjünk kijelentkezni, pedig mondtam, hogy csak 7-től van ki-bejelentkezés. 7-ig halkan dumáltunk az udvar társalgó részén, aztán mentünk a recepcióra. Mondta a csajnak, hogy kijelentkezünk és hogy miért, mire a csaj megkérdezte, hogy "a 10-es szobában lakókkal volt a gond, ugye?" Néztünk egy nagyot, mire mondta, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik panaszt tettek, állítólag akik előttünk voltak a szobánkban, azokat is megőrítették, meg béreltek valamit 4 személyre, erre odacsődítettek még rokonokat és vagy 15-en telepedtek le, szóval a csajnak is megvolt a véleménye róluk. Egyrészt fasza volt, hogy az igazunk bebizonyosodott, de felmerült a kérdés, hogy miért nem vágta ki őket a tulaj már akkor, amikor az előző vendégeket is zavarták? A feleség azt mondta, hogy a férje nem tudott arról. Érdekesen mennek ott a dolgok, de mindegy. Nem akarta a csaj, hogy elmenjünk, mert szerinte is igazunk volt és át akart minket rakni egy másik szárnyba, de kiderült, hogy nincs már hely, szóval azt mondta, hogy megpróbálja őket elküldeni máshová, de még alszanak, viszont nekünk tudni kellett, hogy tudunk-e maradni, vagy sem, mert ha tudtunk volna, akkor a Tominak időben kellett volna szólni, hogy ne induljon el értünk. Időnként elrohant a csaj, majd visszajött hol azzal, hogy nekik keres más helyet, hol azzal, hogy nekünk, de mondtuk neki, hogy nehogy már nekünk kelljen elmenni, pláne hogy célzottan választottuk az ő panziójukat, aztán megint elrohant és visszajött, hogy beszélt a nagymamával, aki a szállást intézte a bagázsnak, de a nagymama megsértődött és nem akar másikat keresni nekik. Kit érdekel? Ilyen helyzetben a kutyát nem érdekli, hogy mit akarnak, vagy mit nem, ha nem tudnak viselkedni, akkor el lehet tolni a biciklit. Állítólag a nagymama azt mondta, hogy nem családbarát a hely. Értem, szóval szerinte az a családbarát hely, ahol a kis miniterroristák lebonthatják a házat késő este is, meg a szülők dajdajozhatnak közben, leszarva, hogy a többi vendég esetleg pihenni szeretne. Mondta a csaj, hogy ki fogják tenni őket, viszont az aznap éjjelt még biztosan ott töltik, mert nem teheti ki őket kisgyerekekkel addig, míg nincs meg, hová mennek. Ácsi! Legyen az ő gondjuk, hogy hová mennek. Ők nem tudtak viselkedni, akkor egyék, amit főztek, köl'kök ide, vagy oda. Jól néznénk ki, ha mindenki, akinek gyereke van azt tenne, amit csak akar, mert a gyerekekre majd úgyis tekintettel lesz mindenki. Mondta a csaj, hogy nekünk kell másik szállást keresni, de épp' kijött a férj és hőzöngött, hogy fejezzük be a cirkuszt, mire fater is, meg a feleség is egyszerre mondták, hogy nem cirkuszolunk, hanem döntést kell hoznunk, hogy maradunk-e, mire ilyet szól a pali, hogy "én már döntöttem!" és ment tovább. Az öreggel összenéztünk. Ezek szerint már eldöntetett, hogy mi takarodjunk, a balhés bagázs meg maradhat, csak mert kölykökkel vannak, meg gondolom szebb összeget perkáltak. 🤮 Gondolom ugyanez az elv működött az előttünk panaszt tévő pár esetén is, mert akkor sem a díszes társaság szedte a sátorfáját és nyilván nem a két szép szemükért viseli el őket a tulaj. Visszakaptuk az aznapi, sztornózott éjszaka összegét és elhúztunk. Maga a panzió okés volt, a személyzet is, de a tulaj igazságtalan és megvezethető, úgyhogy először és utoljára voltunk náluk. Olyan fél 9 körül jöttünk el és elindultunk egy darabon, hogy teljen az idő, amíg jön a Tomi. Nem láttuk értelmét bármilyen programnak, mivel délelőtti érkezést mondott este és az lassan-lassan közelgett. Anyáztunk is, hogy drága mulatság volt egy Tescozásért, meg fél éjszaka alvásért elmenni Szegedre és szállást, meg oda-vissza üzemanyagdíjat fizetni, program meg semmi sem lett. Délelőtt hívta faterom a Tomit, hogy délelőtt jön-e, vagy majd csak délután, mert ha nem tud délelőtt, nem gond, mivel akkor elütjük az időt. Mondta, hogy jobb neki a délután, mert melózik, szóval végül mégsem maradtunk tervezett program nélkül, ugyanis elmentünk addig a strandra, meg volt valami banzáj, volt ott mindenféle szórakozási lehetőség, így oda is mentünk. A Vadaspark nem jött most össze, majd máskor. A repülőtérre sem jutottunk el, viszont a közelében voltunk, így mégsem maradtam le a gépekről. 👍 A fel/leszállásról maradtam csak le, de nem gond, mert ahogy áthúztak felettünk a kisrepülők, vagy a közelünkben, már az is eufóriával töltött el. Jópárat láthattam-hallhattam. 🥳 Fasza volt a strandon, csak a tömegiszonyom nem díjazta. Nem ettünk-ittunk ott semmit, mert pofátlanul drága volt minden. Abban a búcsúhoz hasonlító forgatagban felültem egy rodeó bikára, vicces volt. 😁 Nem tudott ledobni. Utána gokartoztam egyet. Elment pár óra mindezzel, aztán hívta a Tomi apámat, hogy indul és kb. másfél óra múlva megérkezik, addig dumáltunk. Hamar hazaértünk, akkor már a saját személyautójával jött a Tomi és repesztett, szokás szerint. Nemsokkal 6 után értünk haza, az állatoknak még mindig volt vizük, ételük, úgyhogy nem volt teendőnk velük a megérdemelt és ki is követelt simogatásadag kiosztásán kívül. 😁 Jó fáradtak voltunk, este lefekvés után kb. 12 órát aludtam, fater sem sokkal kevesebbet. A szálláson tapasztalt kellemetlenség, meg a másfél nappal korábbi hazajövetel ellenére jó volt azért, mert legalább a strand, meg a kisrepülők összejöttek, az a búcsúszerű forgatag is jó volt, értek ingerek és ez már nagyon kellett. A szervezetemnek pacsi, mert rosszullét nem volt, leszámítva, amikor felhúzott az a bagázs, de azon kívül nem volt gond. A hőség csak majdnem tett be, de igyekeztünk árnyékban lenni mindig, meg volt nálam egy mini ventillátor és ha necces volt a helyzet, a képembe fújtam vele és észhez térített. Most egyelőre nem megyünk sehová, mert nem tudjuk hogy' alakul az anyagi helyzetünk, meg a házzal kell foglalkozni, hogy tudjon jönni a Tomi jövőhónapban.

Még mindig létezem

de nem igazán történt felénk semmi, meg kedvem sem igazán volt/van írkálni.

A lakásügy leült, mint az iszap, fater megint Pató Pált játszik. Nem izgat már.

Úgy volt, hogy megyünk strandra szerdán, vagy csütörtökön, de szokás szerint abból sem lett semmi. Az Ildi hívott el minket még múlt szombaton, aztán amikor elvitte a fatert a Pennybe kocsival, akkor derült ki apám számára, hogy nem jó a légkondi és mondta az Ildinek, hogy anélkül nem fogunk tudni menni, mert az oxigénhiánytól rámjön a görcsroham, meg fel is hevülök, mivel a hőszabályozásom is be van krepálva. Mondjuk ~ 50 °C-os kocsiban már bárki felhevül. Mondta állítólag az Ildinek, hogy nemcsak nekem nem tenne jót, de neki sem és a gyerekeknek sem tesz jót, hogy a forró és levegőtlen kocsiban hurcolássza őket, mert ugyan le vannak húzva az ablakok, de szart sem ér, mivel a menetszél is forró, fullasztó, az tódul csak be a már amúgy is felforrósodott kocsiba. Slusszpoén, hogy a kocsi a múltkor volt szerelőnél, de a légkondiról nem szólt neki az Ildi. 👏 Fater felajánlotta állítólag, hogy beszáll a költségekbe, csak csináltassa meg, mert veszélyezteti önmagát is, a gyerekeket is és a többi közlekedőt is azzal, hogy rosszul lehet/dekoncentrálttá válhat és baleset lehet belőle. Kivételesen egyet tudok érteni vele. Persze amiatt is akarta, hogy el tudjunk menni, sosem önzetlenek a lépései. 🤮 Az Ildi állítólag azt mondta, hogy megcsináltatja, aztán amikor hétfőn kérdezte a fater, hogy jó-e már a légkondi, az Ildi felhúzta magát és felcsattant, hogy "más is jár anélkül!" Fater bepipult, egyrészt mert felelőtlen (ő is az sokszor, csak ugye ezt sem látná be), másrészt azért is felhúzta magát, hogy az Ildi megígérte, meg hogy tudta, hogy mennénk, de leszarja mindezt. Mondtam neki, hogy tudja milyen, szóval borítékolható volt, hogy megint nem fogja tartani a szavát. Én pontosan emiatt nem is hittem el, hogy lesz belőle valami, így nem csalódtam. Fater most megint "öri-harit" játszik, de gondolom 5 perces lesz megint. Nem izgat a vergődésük. Berágott és lefoglalta ismét azt a szegedi szállást, amit 2 éve is, de ugye akkor másra kellett végül a zsozsó és le kellett mondani a foglalást. A tapasztalataim miatt ennek a megvalósulását is fenntartással kezelem, de azért örülnék, ha végre összejönne valami program, meg nyár közepe van és még sehol nem voltunk. Utoljára kb. 7 évvel ezelőtt voltunk valahol nyáron, szóval nagyon ideje van már! El ne kiabáljam, a remisszió még mindig tart, szóval most a szervezetem is partner és addig kell menni, amíg tudunk. Bízom benne, hogy ezúttal tényleg eljutunk már egy kicsit lazulni! Strandolás, hajózás és a hely felfedezése a terv.

Ahogy mondtam, egész' jól vagyok. Az ízületi gyulladás lángolt csak fel, amint bejött a nyár, de nem vészes, mert csak 2 kézujjat érint, illetve a bal lábamon a nagylábujj alapízületét és mindkét bokát. Meglepő mód' nincsenek görcsrohamok, bár időnként rezeg a léc, amikor alig van oxigén, mert van, hogy a kezeim már lezsibbadnak, meg bekábulok kissé és enyhébb görcsök befigyelnek. Esetenként majdnem elájulok, de eddig még megállapodott a dolog a majdnem szintjén, szóval ezen a téren is mákom van. A szívem is egész' okés a hőséghez képest, mert ugyan fektemben is rohangál, meg zavaros a ritmusa és van, hogy szúrkál a tájéka, meg a karomba kimegy a fájdalom, de hajmeresztő bulikat egyelőre nem nyomat. Lekorlátoz ugyan az aktivitásban, de nem totálisan és úgy vagyok vele, hogy amíg ki tudok szállni az ágyból és el tudom látni a macskákat, meg magamat, addig nincs igazi probléma. A neuropátiás, magzatpózos anyázás is megint terítéken volt kb. 1-1,5 hétig, de néhány napja elcsitult, szóval királyság van. Raynaud 'barátom' is remisszióban van a tartós hőség kezdete óta, persze hideg cucc fogyasztására/fogására/huzatra előjön, de nincs az a folyamatos hideg és színes kéz-láb állapot, meg a szívkoszorúeremet sem gyilkolja. 👍 Étvágyam változó, a meleg miatt nem jó, de vannak napok, amikor az, szóval nincs gond, nincs az, hogy szarul vagyok és nem bírja a bélésem sem a strapát. A lényeg, hogy a hőséghez képest jól vagyok és hogy csak a RA lángolt fel, az sem durván.

Pár hónapja a pszichológus ajánlotta, hogy írjam meg a Szabinához mindazt, amit elmondanék neki, hátha segíti a lezárást/elengedést. Ma rászántam magam, hogy elkezdjem, aztán majd meglátom, meghozza-e a kívánt hatást. A mentális állapotomat illetően sem tudok semmi újat mondani, a szokásos végletek közt hullámzó, viszont egy ideje nem jött az a rohamszerű őrület. 👍 Nem vagyok jól ettől függetlenül, de annyira gázul sem, hogy rámjöjjön. Igyekszem a pozitív dolgokba kapaszkodni, pl. várni az augusztusi csavargást. Remélhetőleg ezúttal össze is jön!

Tesóm, ha olvasol: nagyon hiányzol, remélem megvagy és valamikor még tudunk majd beszélni! 🙏

Történések

Reagált a lakástulajdonos 12.-én, nem akar fizetni (ugye nem kötelessége), így viszont ki kell költöznie, ami szerepelt az irományban, amit kapott és többek közt azt írta a válaszlevélben, hogy átadja a kulcsokat, csak jelezze neki fater, hogy mikor tegye meg. Amikor apám az ügyvédnél volt május végén, kérte az ügyvéd, hogy keresse akkor is, ha nem reagál a tulaj és akkor is, ha reagál, szóval 13.-án felhívta apám és ma délutánra kapott időpontot. Megint érdekes az észjárása, ugyanis azt akarja, hogy majd kiadja albérletbe a lakást, egyrészt hogy ne álljon üresen, másrészt hogy legyen némi plusz lóvé, de lehetőleg ismerősnek akarja kiadni, hogy amikor Pestre akarunk/kell menni, akkor meg tudjunk szállni a lakásban, ne a Gabihoz kelljen mennünk, de mondtam az öregnek, hogy biztos marhára örülne egy albérlő - hiába ismerős lenne - ha időnként ott héderelnénk nála akár napokig. Persze ő most is tudta a tutit, mert jött, hogy "aki ismerősünk, azzal nyilván jóban vagyunk és ezért biztos nem bánná". Lezsibbadtam agyilag, szóval csak annyit mondtam, hogy sok sikert... Úgysem fog találni olyasvalakit, aki megfelel ezeknek a kritériumoknak, mert egyrészt alig van ismerősünk, mivel mindenkit elmar, másrészt nem valószínű, hogy van köztük olyan, akinek szüksége van albérletre, harmadrészt senki nem örülne, ha időnként a nyakán lennénk. Mivel a zsozsót akarni fogja a házfelújítás miatt, így ha ismerőst valószínűleg nem is talál majd, idegent fog végül beköltöztetni, de akkor nem fogunk tudni ott megszállni (én azt sem támogattam, hogy egy ismerős nyakára járjunk, mivel nincs jogunk hozzá csak azért, mert fater a haszonélvező, de ugye ő azt képzeli, hogy mindenhez joga van), szóval nem fog összejönni, hogy majd ott hédereljünk, hiába akarja. Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni, úgyhogy vagy nem adja ki és akkor bármikor használhatjuk, cserébe nincs zsozsó és a lakás hónapokig üres (bár, már kitalálta, hogy a Gabinak szól és ő majd ránéz időnként), vagy kiadja idegennek, akkor ugye van zseton, de nincs 'szálloda', persze egyik hasznot sem akarja elengedni. Én már nem papolok, mert lehetetlen abba a végtelenül csökönyös fejébe beleverni dolgokat. 🙄 Most egyelőre azt találta ki, hogy ha megkapja a kulcsokat, akkor egyelőre mi fogjuk használni, amikor Pesten vagyunk, de ahogy mondtam, mielőbb akar albérlőt. Kitalálta, hogy mivel most nem fogunk a Gabitól függeni szállás terén, így 'szabadok leszünk' (mert ha nála vagyunk, sehová sem megyünk, mert megsértődik, meg fatert leuralja, az az okos meg hagyja is magát, mivel haszna van a Gabiból 🤮), szóval kitalálta, hogy felmegyünk Pestre pár napra és csinálunk már valamit, pl. hajózunk, meg elvisz végre az Aeroparkba, stb. Persze én már azt sem hiszem el, amit kérdez, szóval ezt sem, mert évek óta megyünk valamerre, de valóban rohadtul ideje lenne már valami programnak, mert hosszú évek óta itthon rohadunk állandóan és még ő sem öreg, de én pláne fiatal vagyok ahhoz, hogy a sok fal között rohadjak nonstop. Na, ilyenkor baromira dühítenek a korlátok, hogy nem tudok akkor és oda eljutni, amikor és ahová szeretnék. Mindegy, ezt dobta a gép, ezért nem is pörgök rajta, csak néha felcsesz a kiszolgáltatottság is, meg ez a nagy semmi, az unalmas mindennapok. Azért megoldom a magam módján a külvilággal való összekapcsolódást, YouTube-on nézek utazós vlogokat, így mégha csak virtuálisan is, de eljutok sok helyre. Nyilván nem pótolja a valódi szabadságot, valódi élményeket, de a semminél jobb és hatásos is, mert mindig magukkal ragadnak azok az utinaplók és azon kapom magam, hogy kikapcsoltam, pszichikailag ott voltam az adott helyen, ez pedig sokat segít, mert ki tudok szakadni a valóságomból. Egy 26 éves srác tartalmait követem YT-on, ide-oda repked a világban és amellett, hogy általa eljutok helyekre, még a repülést is élvezheti a mindig is pilótának készülő formám, mert a srác azt is felveszi. 👍 Lényeg, hogy nem engedem, hogy a fizikai, jogi, meg fater által rámkényszerített korlátok mindent elvegyenek, keresem és meg is találom a módját annak, hogy hogyan elégítsem ki az igényeimet - már amiket módomban áll. Nem az számít, hogy személyesen nem élhetem át, hanem az, hogy virtuálisan mégis. Mindig töltődöm az ilyen alkalmak által is és ez a fő, annak kell örülni, ami megadatik! Persze nem egy netes idegentől kéne ezeket megkapnom, hanem fateromnak kéne átélhető élményekhez hozzásegítenie. Nem azt várom, hogy mindjárt 62 évesen naponta hurcoljon valahová, de az se' oké, hogy évekig nem visz, miközben ő azért eljár időnként pl. horgászni. Remélem, hogy ezúttal tényleg be is tartja a szavát, bár addig nem hiszem el, míg el nem indulunk. Az észjárása itt is érdekes és megint kiütközik a saját szabályai szerint játszás, mert amikor kérdeztem, hogy miből akarja a programokat finanszírozni, benyögte, hogy elvesz a temetési költségekre félrerakott pénzből, aztán majd a következő havi pénzből visszarakja. Mondtam neki, hogy bármikor kérhetik a zsetont (persze azóta sem érdeklődött az illetékeseknél, hogy mi ez a nagy csend, várja a sültgalambot, meg benyögte, hogy addig jó, mert nem kell fizetni...), mondtam, hogy ne nyúljon a pénzhez, előbb legyen majd kifizetve az (egyelőre ismeretlen) összeg, aztán lehet félrerakni kikapcsolódásra, mire ilyet szólt, hogy "leszarom! hetek óta várunk és nem történik semmi, úgyhogy most majd ők várnak!" Azosztigen'... 🤔 Mondom persze, ez nyilván így működik. 😁 Nem csoda, hogy időnként seggberúgják valami hivatalos helyről érkező levélben, mert valamit nem intézett el, vagy nem fizetett be, meg hogy ott tart, ahol tart. Azon az elven éli az életet és aszerint csinál, vagy nem csinál dolgokat, hogy "neki senki ne mondja meg, hogy mit tegyen/ne tegyen". Na ja, egy fokig oké is ez az elv, csak ő túltolja. Ő nem hajlandó alkalmazkodni, de azt elvárja, hogy a világ hozzá alkalmazkodjon. Na, mindegy, én nem támogatom a félrerakott zsozsóból való kikapcsolódást. Ez is poén, hogy én évek óta magyarázok, hogy húzzunk már el valamerre, de hiába magyaráztam, ám most, hogy ő is akar programot, nem számít még az sem, hogy a pénz másra kell. Ez is tipikus nárci' működés. Remélem tényleg felmegyünk Pestre kikapcsolódni, de én úgy képzelem, hogy majd akkor, amikor arra lesz félrerakva lóvé.

A remisszió továbbra is tart. 👍 A frontok okoznak kellemetlenségeket, de nem vészesek. Az idegrendszeremnek nem tetszik a meleg, belobbant a neuropátia (nem durván, nincsenek most azok a pokoli fájdalmak, csak égő, meg bizsergő érzések) és a végtagjaim sem mindig együttműködőek, meg a bal talpam nem szereti a terhelést kb. 2 hete, de ezek legyenek a legnagyobb gondjaim. Hó' elején volt egy görcsrohamom egyik este, de nem volt erős és nem is jött utána több, azóta sem. 👍 Nincs okom panaszra, előbbiek is csak amolyan dokumentációs céllal lettek feljegyezve.

A kutyakennel persze most sem készült el, tragikomédia. Az okától meg csak méginkább az; nem volt megfelelő fúrója az öregnek, így szokás szerint megint mástól függött ebben is, persze szidni tudta a Gézát, hogy mindig elfelejti odaadni és nem lehet haladni. Szerinte most is a Géza a ludas, mert miatta csúsztak az építéssel, ugye mindig más a hibás mindenben... 10.-én jutott csak eszébe, hogy vegyen egy fúrót, ami 12.-én meg is érkezett, szóval megint totál feleslegesen ment el majd' 2 hét a semmire, mert ahogy megjött a holmi, felkerült a kennel teteje. Persze még mindig nincsenek kint a kutyák, mert most meg elfogytak a csavarok és kell venni, hogy a kutyaházat össze lehessen rakni, de legalább mostmár tényleg csak az van hátra. Tudnám, hogy minek mondta akkor hó' elején, hogy "holnap elkészül", ha még a tető sem volt fenn, a kutyaház sem volt meg, stb. Rohadtul fárasztó egy fazon. 🙄 Oké, én sem vagyok különb, csak máshogy' vagyok nehéz eset, szóval befogom. 😁

Mostanság lecsekkoltam a padlót, 2× is befigyelt a BPD-s őrület, meg nagyon sötét gondolataim támadtak és majdnem visszaestem az önsebzés szintjére is, de a Tesómnak tett ígérethez való hűség és persze némi józanon maradt agysejt megakadályozott benne. Egyrészt fater volt az ok, másrészt egy nagy teher. (Amiatt nem tudok elmenni innen, bár már közel járok ahhoz, hogy lépjek még akkor is, ha minden összeomlik miatta az életünkben. Ez így zavarosan hangozhat, de konkrétumokat nem írhatok.) Pár dolgot ki kell mondanom legalább itt. Nem panaszáradat, csupán egy kis gőzkieresztés a célom. Elfogyott az innivalóm, de felénk undorító a csapvíz, mert sárgás és az íze is ocsmány, szóval nem isszuk, így marad a szóda, vagy valamilyen üdítő. Mondtam fateromnak egyik délután, hogy kell valami innivaló, mert elfogyott az üdítőm, erre elkezdi, hogy "majd holnap hozok". Mondom holnap?! Addig nem iszom, vagy mi? Elkezdi "igyál vizet!" Mondom azt a retkes vizet igyam, amit te sem iszol meg, meg amitől ment a hasunk... 👏 Elkezdi "ez van, iszod azt, vagy kibírod, míg holnap hozok valami üdítőt". Tényleg csak másnap reggel hozott, persze ha neki kell valami, én azonnal teljesítsem. 😡 Nyilván nem szoktam neki becsicskulni, mert egyrészt nem vagyok az alattvalója, másrészt a csakazértsem' elv befigyel, mivel dühít, hogy kiváltságosnak képzeli magát, meg hogy állandóan szívat, genyózik, stb. Slusszpoén, hogy aznap, amikor hozta nekem az innivalót, az övé is elfogyott és magának nemsokára hozott is másikat. 🤮 Beszóltam, hogy ráért volna másnap reggel, persze erre jött a szokásos "mindjárt jól szájbaverlek!" szöveg. Szánalmas. Ugye szó volt a kimozdulásról is, aztán mondtam, hogy fasza lenne strandolni, mert ezer éve nem voltunk és jó lenne úszni, erre elkezdte, hogy "mondtam, hogy vegyünk egy olyan 3 méter átmérőjű medencét", mire mondtam, hogy egyrészt abban nem lehet úszni és hiányolom már az úszást, másrészt az is egy program, egy kimozdulási lehetőség lenne, ha elmennénk valamerre strandolni, erre elkezdte, hogy "ha nem elégszel meg az itthoni medencével, akkor soha többet nem fogsz fürdeni, mert olyan helyre nem tudunk menni, ahol lehet úszni". Nem tudunk... mondom inkább nem akarsz! 😡 Szóbakerült nemrég az állapotromlás is (nem durva, inkább több kisebb kellemetlenség) és mondtam, hogy nem foglalkozom vele, mert amíg nem vagyok veszélyben, addig nincs gond, legalábbis én nem értékelem annak, mert már tudom mi jelent igazi problémát, ezért kicsire nem adok, erre elkezdi, hogy "én is leszarom, mert amin nem lehet változtatni, azon kár idegeskedni, pl. azon is, hogy nem haladnak a házkörüli dolgok, mert nem tőlem függ." Itt is kiütközött a nárcizmusa, mert sosem érdekli, amit a másik mond, vagy hogy a másikban mi játszódik le és mert egy totál más témát kevert az eredetibe, amivel önmagát igazolhatta. Méghogy nem tőle függ... Nem hát, nyilván más hibája minden és mindent másoktól vár. Naponta játssza el azt is, hogy az ember normálisan szól hozzá, vagy kérdez, amire ő nem képes normálisan reagálni, olykor kifejezetten támadó és amikor szólok, hogy nyugi már, nem kell egyből védekezni és támadni, akkor jön, hogy nem ő, hanem én kötekszem. 😁 Állandóan ő genyózik, mégis rámhárítja, jó nárci'hoz méltón. (A doki szerint ezt azért csinálja, mert nem akar szembesülni a hibáival.) Az Aeroparkos terv kapcsán mondtam, hogy jó volna repülni is és röhögve megjegyeztem, hogy szerencse, hogy tőle függ a közlekedésem, meg a komolyabb döntések meghozatala, mert különben már esélyesen kinyírtam volna magam, mivel mentem volna sétarepülni. 😁 Egyből kikelt magából, hogy mi az, hogy tőle függ, ne mondjak ilyet, mert nem tőle függ, hanem a dokitól! Mondom neki higgadj már le, úgy értettem, hogy te betartod a doki általi tilalmat és nem juttatsz el repülni, de nem fogta fel, hogy ez nem szemrehányás volt, beakadt neki az a lemez, hogy én ráfogom a dolgot és mit képzelek... 🙄 Mondtam neki, hogy megint egyből védekezik és támad, holott semmi rosszat nem mondtam, szó nem volt felelősségrevonásról, csak ő vette úgy. Jellemző, mert amikor valami tényleg az ő sara, annak a felelősségét is lepattintja magáról ugyanilyen támadó, hárító viselkedéssel, mivel képtelen a belátásra. Ehhez képest tegnap ő magyarázott nekem, hogy kifordultam magamból, meg hogy meg vagyok őrülve, ok nélkül támadok (aha, én 😂), csak mert jelezni merem minden alkalommal, hogy vegyen vissza, mert semmi rosszat nem mondtam. Mondtam neki, hogy ha kifordulok magamból, az nagyon nem ilyen, tudja jól. Már az Ildiék is megmondták neki a múltkor, hogy állandóan b@sztatja őket, a Zoli a legutóbbi ottjártakor hátatfordított neki végig, persze ő az egója miatt nem érti, mi bajuk van vele. Tény, hogy hülye egy famíliánk van, de abban igazuk van, hogy mindenkinek osztja az észt, mindenkit és mindent kritizál, irányítani akar mindenkit. Ez mind nem panasz, csak ki kellett mondanom legalább itt, mert neki nem lehet, ugye jön a szokásos támadással védekezés. A doki pár hónapja ajánlotta azt a naplót, amiben E/2-ben írjak fateromhoz, kimondva mindent, amit eddig el kellett és a jelenben is el kell nyomnom, mert nem hallgat meg, de képtelen voltam írni. Többször nekifutottam, azonban képtelen voltam elkezdeni, majd aztán 1× sikerült egy jegyzetet összehozni, de többet nem, mert már önmagában az rosszullétig lestresszelt minden alkalommal, hogy az íráshoz felidéztem, vagy valami miatt jött egy 'flash' arról, hogy mi olyat tett/mondott, ami dühít/nyomot hagyott, emellett az is keserűséggel vegyült tehetetlen dühöt váltott ki, hogy egy naplónak kell magyaráznom, mivel ő nem hallgat meg. Mondtam a dokinak, hogy képtelen vagyok írni, amire azt mondta, hogy ez azt jelzi, hogy elértük a gócpontot, mert nagyon érzékeny a terület, viszont amíg nincs vele foglalkozva, addig gyógyulni sem tud. Tiszta sor, de olyan irgalmatlanul felzaklat az egész, hogy jön egy önkéntelen blokk és szó szerint megnémulok/nem tudok írni, meg a gondolataim is mintha megsemmisülnének, amint próbálok foglalkozni a témával. Azt mondta, hogy a hasítás miatt van, azzal véd a tudatalattim attól, ami túl sok(k) volna a tudatomnak. 3× voltam a négyhetes terápián és ezek az erős blokkok ott is bekapcsoltak, szinte lehetetlenné téve a terápiázást és mondta az ottani doki, hogy kemény dió vagyok. Persze megnyugtatott, hogy nem lehetetlen a 'gyógyulás', csak rohadt lassú és kemény meló lesz. Nem érdekel, állok elébe, csakis az érdekel, hogy sikerüljön enyhíteni a dolgokat. Remélem, hogy egy nap tényleg képes leszek foglalkozni a területtel és elindulhat a javulás, az enyhülés. Ahogy mondtam fentebb, nemcsak fater a gond, van más is, de arról nem írhatok konkrétan. Volt ugye mostanság 2× mélyrepülés, de amikor kitisztult a fejem, átkapcsolt valami a toronyban és egyelőre sikerül menni tovább, van még bennem remény is, meg tudatosan is azon vagyok, hogy jobban legyek. Ugyan be-befigyel a mélység is a háttérben, de azon vagyok, hogy ne rántson le újból, egyelőre én vagyok az erősebb. 👍 Mindig csak 1 napot igyekszem 'túlélni', viszont ami tőlem telik, azt megteszem, mert meglátom a jót, vagy ha nem, akkor megkeresem, ugyanis minden napban van, mégha nem is nagy dolog. Ma pl. a névnapom lévén kaptam egy ismerőstől olyan repülős képeslapot, amin az egyik kedvenc géptípusom van, fateromtól csokit (igaz, nem magától tudta, hanem tőlem, mert mutattam neki, hogy az Ildi meglepő mód' köszöntött (ő se' szokott), de ugye fateromtól az is teljesítmény, hogy foglalkozott a dologgal, bár összezavar, mert egyszer ilyen, máskor meg alapszükségleteket is leszar), szóval a mai napban máris értek kellemes dolgok, valamik, amikből töltekezni tudok. Muszáj, hogy az ember kapaszkodókat és motivációt találjon ahhoz, hogy haladni tudjon előre. Baromira hiányzik a Tesóm, aggaszt is a csend, de az is motivál, hogy egy nap talán tud jelentkezni, szóval már csak miatta is ki kell tartanom. Az oké, hogy időnként pofáraesem, de amíg képes vagyok felkelni és menni tovább, addig nincs olyan nagy gáz. Eléggé sötét gondolataim tudnak lenni, de ide is érvényes, hogy amíg marad valamennyi józan agysejtem és emiatt nem cselekszem, addig jó. Nem fogom magam elhagyni, sem pedig tálcán átnyújtani sem a bordernek, sem semminek, senkinek! Amíg van erőm, motivációm, józan része az eszemnek, addig megyek tovább, mert nincs más lehetőség és férfi lévén amúgy sem lehetek gyenge, meg sem futamodhatok. Isten adja, hogy ez a józanság minél tovább kitartson! A napokban majdnem feladtam, de csak majdnem, szóval valami nem engedi, van bennem egy adag kiirthatatlan optimizmus és kitartás, remélhetőleg ez így is fog maradni! Az eszem józan felében a remény is él, hogy egy nap jobbra fordulnak a dolgok, talán lesz kiút ebből a csapdából, amiről nem írhatok konkrétan. Ami tőlem telik, beleadom a kitartásba. Ma épp' jobb napom van, szóval most az a lemez fut, hogy egyszer jobb lesz. EGYSZER JOBB LESZ! 🙏 (Ámen!)