Fater

fog kapni egy másik gyógyszert, ami mellett már mehet napra. A jelenlegivel nem engedte a doki, viszont így nagyon megnehezült a bevásárlás, ügyintézés, mivel pl. ma is egész nap tűzött a nap és itthonragadt. Szólt a dokinak, aki akkor mondta, hogy van másik gyógyszer, ami nem okoz fényérzékenységet, felírja azt. (Miért nem azzal kezdte?) Eltűnt az a piros karika a csípés körül, viszont a doki szerint ez nem jelenti azt, hogy meggyógyult, vagy hogy mégsem Lyme (mert ezeket hitte apám). Hirtelen feledékeny lett, de ezt még nem mondta a dokinak, majd rákérdez, hogy elmúlhat-e az is a kezelés hatására, vagy maradandó? Nála eddig nem volt gond a rövidtávú memóriával (sem), de pár napja elfelejti pillanatok alatt, hogy mit akart, meg egyebeket. Eddig csak én voltam ilyen (nyilván más okból), szóval érdekes, amikor a két amnéziás próbál visszaemlékezni mondjuk egy 10 másodperccel azelőtti mozzanatra. 😃 Reméljük legalább ő nem marad így.

Tegnap koraeste olyan rosszullétsorozat kapott el, amilyen már régen és sokáig tartott. Már a boltban is nagyon fájt a fejem, meg lassult voltam agyilag és a kezeim is lassan mozogtak, hiába akartam normálisan használni őket. Fater nem szólt be, pedig már vártam, mert éppen az árut pakoltam a futószalagra mint egy lassított felvétel. Ő is pakolt, hogy haladjunk. Mire hazaértünk megjavult a mozgásom, viszont a fejem továbbra is ködös volt és egyreinkább szét akart robbanni, az a furcsa fejfájás volt, ami görcsroham előtt jön, meg ásítoztam (valamiért nagyon álmos leszek előtte), jött a hányinger is, légszomj, stb., úgyhogy lefeküdtem, tudtam hogy mindjárt rámtör. Gondoltam semmi vész, túlleszek rajta megint, azt' jó' van, mert megszoktam, hogy mindent érzékelek (kivéve az időt és az ingerek sem tisztán jönnek, de némi eljut hozzám), csak ködös, kábult a fejem és nem tudok mozogni, beszélni, szememet kinyitni, sem befolyásolni a rángatódzást, szóval ezek már nem ijesztőek, de a közben érzett közérzet időnként nemhogy rossz, hanem pokoli és a szívem is hajmeresztően tud viselkedni, így amikor ilyen durva a helyzet be tudok fosni, hogy valami bekrepál és game over. Főleg mióta egyszer beszart közben a keringésem. Tegnap is egy izmosabb rosszulléttel volt dolgom, mert annyira fájt a fejem, hogy elviselhetetlen volt és több roham jött, miközben nagyon rosszul voltam és a szívritmusom is megint ijesztően meghülyült, megint éreztem az adrenalinfröccsöket is. Ilyenkor az időérzékem is offon van, mert kába vagyok, meg a roham(ok) után alszom, de mikor az utolsó rosszullétből felkeltem és azt éreztem, hogy nem jön több, mert elmúlt minden fájdalom és rossz közérzet, addigra már éjfélkörül járt az idő. Remélem egy időre békénhagy, mondjuk mostanában minden nap volt, csak nem olyan durva és sorozatos, mint tegnap. Holnap jön a hidegfront, remélem megúszom ilyen buli nélkül.

Zajlik az életem megint

Voltam ma a pszichodokinál. Mivel most voltam nála először, ezért egyelőre még csak feltérképezett, magamról és az életemről meséltetett, meg tesztet töltetett ki. Nem is bánom, hogy nem kellett még belemennem a sűrűjébe, mert nem lett volna humorom hozzá, ugyanis megint gondoskodik az élet arról, hogy a szokásos szar-adag a nyakamba zúduljon.

Egyrészt a fater erősen Lyme-kór gyanús, a doki egyből arra gondolt, mikor látta a kullancscsípés helyét, de írt fel neki Doxicyclint, egy hónapig kell szednie és 2 hét múlva vért kell vetetnie, hogy van-e antitest a vérében. Ő már kb. temeti magát, de mondtam neki, hogy várja már meg a laboreredményt, ami negatív is lehet! Nyilván én is feszült vagyok, mert tud genya dolgokat művelni az a szar, de amíg nem bizonyosodik be, addig nem kell majrézni, szóval erre fókuszálok és neki is mondtam.

A másik dolog az, hogy megint változnak dolgok és megint bizonytalanságban vagyunk. Ezt senki nem szereti, de én ebben nőttem fel és már igencsak unom, hogy még mindig nincs körülöttem stabilitás. Volt nálunk egy újabb szaki, aki szerint ezt a házat nem lehet felújítani, mert ugyanúgy repedni fog, ledobja a vakolatot/csempét, a mennyezet megint potyogni fog a fejünkre, meg egyebek és felesleges azért pénzt ölni bele, hogy aztán fél-egyév múlva megint ugyanilyen legyen minden. Jól átvágott minket az a fazon, aki azt mondta, hogy felújítható. Megint ott tartunk, hogy másikat kell keresni, egy régi jóbarátom közbenjárása révén volna is, aki segít, de a fater megint aggályoskodik. Megmondtam neki, hogy ha nem hagyja, hogy segítsenek, akkor ne panaszkodjon! Nagynehezen helyreraktam, szóval most házat kell keresnünk. Minden nagyon képlékeny, a tervek is még csak piszkozatok kb., egyelőre bármikor bármi változhat.
Most ezt a témát jegelem is, mert zizeg már az agyam, csomót agyaltunk, ötleteltünk és még kell is.
Már röhögtem kínomban, hogy megint költöznünk kell. Nagyjából a 20. alkalom után abbahagytam a számolást, ez lesz már lassan a 27.-28. alkalom, 'saccperkábé'. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy ez van, ebből kell kihozni, amit lehet. Persze ötpercenként változik a hangulatom, a gondolataim, a hozzáállásom, szóval ja, fasza az élet. Most megint átkapcsolok túlélő-üzemmódba és agyalok a megoldásokon én is.

A futóművem annyival jobb, hogy az eddig lila részek itt-ott már zöldülnek-sárgulnak, de terhelni még mindig nem esik jól, főleg hőségben, olyankor jobban fáj, meg dagad. A térdeim vizesek és kis mozdulatra is állandóan el-elmozdulnak, szóval ha a bokám nem is lenne bekrepálva, a térdeim akkor is minimális járkálást engednének.
A vesém fáj megint egy ideje, főleg ha úgy mozdulok, meg slagolás után, szóval a vizenyős lábra lehet, hogy az is rátesz.
Ma rohamoztam, de nem volt most durva és csak kettő jött.

Ma félreléptem

Fűkaszával csapattam a házkörüli részt és mikor az árok mellett vágtam, rosszul léptem, majdnem beestem az árokba és ahogy korrigáltam, a bokám jól megrándult. Hirtelen szar érzés volt, de mivel a fájdalom ellenére rá tudtam állni, gondoltam nincs gond, szóval folytattam a kaszálást. Elég hamar beintett a lábam és bejöttem lecsekkolni, mivel cipő volt rajtam a kaszáláshoz és úgy nem láttam, mi újság van vele. Mikor levettem a cipőt-zoknit már látszott, hogy dagad, meg erősebben kezdett fájni. Amúgy is készültem lábat mosni a zárt cipő miatt, viszont meleg helyett hidegvízbe raktam és bennehagytam egy darabig, hátha segít lejjebb vinni a duzzanatot. A fájdalomra jó is volt, de mivel a Raynaud aktivizálta magát, abba kellett hagyjam a hűtést. Először azt hittem a szindróma miatt lilul a lábam, de mikor a keringés helyreállt, a bokám még mindig olyan volt. Bekötöttem fáslival és felpolcoltam, nem terhelem, nem is tudom. Retyóra féllábon is kijutok, más meg várhat. Így estére már megérzem, de bogyó nélkül is viselhető. Majd kiderül éjjel hagy-e aludni?

(A körmöm nem retkes 😆, a keringészavartól olyan sötét.)

Ez megint egy katyvasz

lesz, de írok, mert az (majdnem) mindig segít. Persze érdemben nem, de amíg írok, jobb egy fokkal. Halogattam már napok óta, annyira nem bírom összeszedni a gondolataimat, meg kedvem sem volt, de mégis kell, szóval ja... a szokásos ellentmondások.
Nem szokásom kimondani, ami lejátszódik bennem, de ide most talán még a magam számára is sokkolóan őszintén leteszek legalább pár dekát az ezer mázsából, amit magamon érzek. Perpillanat ugyan viselhető a helyzet, de ez percek alatt változik, meg ha egészében nézem az utóbbi időszakot, tényleg nagy rajtam a nyomás. Nincs kedvem és most agyam sem részletezni az okait, elég lesz a dokinak (7.-én fogad). Tömören annyi, hogy besokalltam megint a sok szartól, ennek a tetejébe jött az, hogy majdnem elveszítettük egymást a Tesómmal, szóval ismét nem fenyeget mostanság az alacsony vérnyomás. Úgy tűnik rendeződnek a dolgok a mi ügyünkben, amit meg is hálál az idegrendszerem, mert egyrészt ígyis tépik más dolgok, másrészt az összes kínzó dolog közül annak az esélye volt a legkínzóbb, hogy elveszítjük egymást, úgyhogy legalább ezen a fronton könnyebbséget érzek. Még sok dolgunk van, főleg nekem, de a jelenlegi helyzetünk biztató. Vannak azonban olyan dolgok, amikre nincs megoldás, tűrni kell, vagy cipelni és egy ideje azt veszem észre, hogy fáradok, vagyis már el is fáradtam. Az utóbbi évek már jelezték, hogy el fogok jutni erre a pontra. Régen stabil voltam, majd reccs, akkor felálltam és onnantól meglátszott a törés. Nem durván, de én érzékeltem, míg egyszer újra megvizsgáltam a padlót és ott indultam el lefelé. Persze akkor is felálltam, de már nem úgy működöm, mint azelőtt. Beállt egy olyan állapot, hogy kívül látszólag minden oké, de belül más van, nagyon más. A környezetem nem is sejti, hogy mi zajlik bennem, mert nem is tudom szavakba önteni, leblokkolok, de amúgy sem vesznek körül olyanok (neten igen, de most a személyes kapcsolatokat alapulvéve mondom) és soha nem is vettek, akikkel meg lehetett volna osztani bármi komolyabbat. Nem is vagyok az a fajta, aki 'lelkizik', amiben nyilván szerepe van a példáknak, amikben felnőttem, meg a nemi szerepnek is és nyilván annak a természetes gátnak is, ami a magándolgokat nem engedi a világ elé tárni, egyfajta védőmechanizmus. Bakker, olyan káosz van a fejemben, hogy az M3-ason nincs akkora forgalmi dugó, mint amit az agyamban egymásra torlódó gondolatok okoznak. Csapongok össze-vissza.
Újra nekifutok: beállt tehát egy olyan rendszer, hogy a világ előtt egyben vagyok, nevetek is, de sokszor frankón elhiszem, hogy nincs is nekem semmi bajom, hiszen tevékeny vagyok, beszélek, nevetek, van igényem kimozdulni, változó mértékű étvágyam is van, szóval abszolút nem tűnik úgy kívülről, mint akinek baja van és én magam is elhiszem, aztán jön a kopp. Eltelik mondjuk 2 hónap (itt is látszik a romlás, korábban fél-egyév is eltelt, azelőtt meg ugye hírből sem ismertem a depressziót, pedig ok akkor is lett volna, de talán az éretlenségem is, meg az akkor még jobb teherbírásom is segített), szóval 1-2 éve befigyel 2-3 havonta az álarc leszakadása. (Baromira kuszának érzem ezt a posztot, olyan a felfogásom és a koncentrációm, mint akit leszedáltak.) Mákomra csak magam előtt szakad le az álarc, de ha kívülről nézem magam, kis változás ott is megfigyelhető, de nem akkora, ami felfedi a bajt. Sajnos kihat a kapcsolataimra is a vergődésem és ezért került veszélybe a Tesómmal való kötelék is.
Megint elkanyarodtam. 👏 A tököm tele van magammal ilyenkor. 😆
Szóval: mintha két énem lenne (nyilván nincs, de csak így tudom szemléltetni), az egyik látszólag egyben van és a hülyéje el is hiszi magának időnként 😃, a másik viszont véglegesen össze van törve. Erre akkor jöttem rá, amikor még a másik dokival beszélgettem. Azt mondta azért nem éreztem a sérülések valódi mértékét, mert ösztönösen tompította azokat a tudatalattim, hogy el tudjam viselni. Mióta az élet a képembe dörgölt ezt-azt (van amit ott is hagyott, így nonstop látom, amitől addig védett az agyam), azóta leesett, hogy mi a 'stájsz' és beleroppant egy részem ezekbe az igazságokba, ezekbe az ébredésekbe. Abból is jól látszott a korábbi védekezőmechanizmus hatása, hogy míg régen csak a felszínt láttam és ott viselhetőek is voltak a dolgok, addig amint a doki leásott a gyökerekhez és megvilágosodtam, azóta beszélni sem tudok az adott dolgokról. Akkorát ütnek, hogy zaklatottá válok. Megtörtem és nem jó sehogy, van rajtam egy folyamatos mélabú. Nem mondom, hogy sosem tűnik el, de csak rövid időkre, amíg valami örömet okoz. Mintha beárnyékolna egy erő, nem tudok szabadulni tőle. Sokszor mikor szórakoztatom a környezetemet és nevetek, akkor is kínoz ez az erő, de olyankor próbálom kizárni. Fáradok alatta és azalatt is, amikor a külvilág elől elrejtem azt a vívódást, ami évek óta zajlik belül. Rengeteg energia fenntartani a maszkot. Kicsit talán magamat is védem, mert elhiszem, hogy nincs baj, meg nem tudnak visszaélni a gyenge pontjaimmal, ha nem ismerik azokat. Na meg nem kérdezgetnek, az egyből földhözvág, mert rámzuhan mindaz, amit igyekszem túlélni. Emiatt tartok is a terápiától, de nincs mese, akármennyire utálok segítséget kérni, meg gyengének látszani, el kell fogadnom és be kell látnom, hogy eddig tartott az önerő. Az vigasztal, hogy 'mindjárt' 30 éves leszek és gyerekkortól kezdve cipelem a dolgok egy részét, szóval talán nem olyan csúfos ez a vereség, mivel nem az első öt percben dobtam be a törölközőt.
Ennyit pofázni...
A lényeg: megint olyanok járnak a fejemben, amiknek nem kéne és a viselkedésem is megváltozott, majdnem kinyírtam egy 7 éves barátságot is, ami inkább testvériség, fizikai hatásai is vannak már a belső meccsnek, szóval van baj megint és lépnem kell. Van egy csomó ellentmondás is a gondolataim és cselekedeteim közt, de ez már meg sem lep. Pl. utálok segítséget kérni, meg gyakran magam is elhiszem és úgy érzem, hogy nincs bajom, mégis be tudom látni, hogy kell.
Az is ellentmondásos, hogy reménytelennek tűnik a javulás, mégis tudom, hogy be fog következni, mivel mindig van holnap. Aztán fél perc múlva azon kattogok, hogy nem kéne folytatni. Én sem értem saját magamat.
Egy ideje megint ment a 'minden oké' figura, megint elhittem én is, szórakoztattam a környezetemet, tartottam a vállamat a Tesómnak, tettem-vettem, stb., mint akinek semmi baja, aztán fordult a kocka. Hirtelen magamba záródtam, rámzuhant mindaz, amit akarva, vagy akaratlanul elrejtek mások elől (van, amit magam elől is) és a földre vitt. Nem egyből, mert mindig küzdök ellene, de a vége mindig ugyanaz. Megint nem alszom (most is hajnali 4-kor írok, mondjuk már jóideje csinálom, másfél órája tuti, mert nehezen szedem össze a gondolataimat), vagy a szokottnál is szarabbul alszom. Érdektelenebb lettem, a koncentrációm is fos, a memóriám kritikán aluli - az alap szarnál is szarabb. A mozgásom lassult, az izmaim fájnak, meg sokszor hirtelen elkap egy olyan nyomás, mintha súly ülne a testemen és erővel kell kizökkentenem magam. A hangulatom is hol nyugodt, hol idegbajos, hol pedig keserű. Ma (tegnap) már napközben is kishíján elbőgtem magam (eddig estig békénhagyott), persze akaratlanul környékez meg és olyan erővel telepszik rám az inger, hogy alig bírom elnyomni. Nem sajnálom pedig magam, szóval fogalmam sincs miért akar elkapni. Akkor van ez, amikor már olyan szintű feszültség, meg kín van bennem, hogy majd' szétrobbanok. Érdekes lesz így 7.-én terápiára menni.
A negyedét sem sikerült kinyögni annak, amit akartam, pedig már egy litániát írtam. Túl sokminden van bennem és egyszerre akar kijönni, a Windowsom meg lefagyott már ennyi gondolattól, meg eleve zsong az agyam.

Inkább alszom.

Ez most jól jönne. 😆

Ma megellett a Gina

6 kölyök született, úgy tűnik mind jól vannak és az anyjuk is. Neki is be kellett segíteni, többet mint a macskámnak, de nem volt különösebb gond. Délután 2-kor lett meg az első kölyök, fél 7-kor az utolsó.
A faterommal össze is ugrottam, mert türelmetlenkedett, meg többször ráemelte a kutyára a hangját, aztán párszor emlékeztettem rá, hogy ő egy kutya, ne várjon már tőle emberi reakciókat és hogy mindent tudjon, meg nem kell vele üvöltözni, mert nem abból ért. Persze neki állt feljebb, de mondtam neki, hogy nem lenne ez a helyzet, ha szán időt és pénzt az ivartalaníttatásra, de ismét kényelmesebb volt leszarni a dolgokat. Megmondtam neki, hogy ha ezúttal sem ivartalaníttatja a kutyáját és újabb alom jön emiatt a világra, én magam fogok szólni az állatvédőknek, hogy felelőtlen és hogy szaporít. Érdekes, egyből tudta mondani, hogy jövőhéten elviszi a kutyáját a beavatkozásra. Na, erre is befizetek, mert ezt hallgatom már mióta...

A kismacskák már az alomra járnak. 👏👍 Hamar megtanultak enni-inni is, de még szopnak is.

Az új jövevények:

Haramiák

Nem tudtam mind az öt macskát lefotózni, mert kölykökhöz méltóan izegtek-mozogtak, így akit el tudtam kapni a kamerával, azokról hoztam fotót.

(Ő a legkisebb, aki le van maradva méretben, amúgy jól 'működik' 😆)

Állóvíz

az életem mostanság, azért nem írkáltam.
Mostanában az öregem napi szinten és több alkalommal panaszolja, hogy nem bírja a terhelést és hogy össze-vissza ver a szíve. Miután már vagy 1-1,5 hete mondogatja (most is alszik, mert le kellett pihennie), mondtam neki, hogy ezzel nem jut előrébb, menjen dokihoz. "Ő nem akar." Deja vu... kezdődik a régi műsor. Kérdeztem akkor mit akar, meghalni? "Nem fog." Anyu ugyanígy makacskodott, aztán késő lett. Le sem álltam vitázni, mert értelmetlen. Mondtam neki, hogy nagyon felelőtlen megint!
A nagynéném felhívott minket, felköszöntött. Jólesett, mert nem számítottam rá, mivel szinte nincs is kapcsolatunk. A fater meg nézett meglepődve, hogy miért köszönt? Ő még 28 év után sem tudja a névnapomat (a születésnapomat szintén). Emiatt meg sem lep, hogy idén sem tudta, de miután megtudta sem böfögött semmit, még annyit sem, hogy bocs. Nem ez esik szarul, mert csak egy névnap, hanem az elv, a hozzáállás, hogy ennyire nem ismeri, leszarja a saját kölykét.
Nálam egész' jó a helyzet, csak a gyulladások tartanak még mindig itt-ott, más gondom nincs.
A kismacskák haláliak. Viccesek, amint meglátnak már nyivákolnak és jönnek oda, meg másznak a kezemre/kezembe, vagy rámugranak. 😆 Holnap lesznek 5 hetesek, jól fejlődnek, tegnap próbáltam ki, hogy már megeszik-e a párizsit, mert nagyon rágják már a kezemet. Falták. Az egyikük le van maradva egy kicsit, úgyhogy Őt nem adjuk még családhoz. A többieknek lassan gazdát kell keresni (8 hetes kor előtt nem), ami nem lesz egyszerű, mert akárhová nem adunk, csakis szerető gazdá(k)hoz és benti tartásra.
Ma tett tiszteletkört a kecskeméti bázison szolgáló, ma nyugdíjba vonuló Antonov 26-os (An-26) gép, reméltem, hogy erre is jön, de benéztem. 10-kor szállt fel Kecskeméten és 3/4 2-ig repkedett több város felett, de itt nem húzott át. Kár.
Micsoda problémák, mi? 😂
Úgy volt, hogy jön az öcsém nyaralni, de csend van azóta, nem tudom összejön-e a dolog? Jó lenne, mert baromira sivárak és unalmasak a napok, a fater csak a mobilján lóg, nem lehet vele beszélgetni, vagy bármit tevékenykedni. Elvagyok én egyedül, de néha lenne igényem társaságra. Remélem tud jönni a Gabi.

Létezem, csak nem volt kedvem írkálni

Rendberaktuk a teraszt nemrég és a kacsaólat is feljavítottuk. Kb. egyhete vett 5 kacsát a fater a Johnny mellé, aki azóta szorgalmasan csajozik. Az egyik szerencsétlent még aznap le kellett vágni, amikor érkeztek, mert láthatóan nagyon szenvedett, sántikált is, de a lábán nem látszott semmi probléma. Mikor feldolgozta a fater, akkor láttuk meg, hogy amelyik lábára sántikált, azon a combján belül le volt szakadva a szövet, szóval nem csoda, hogy kínlódott.
Az Alexnek fogjuk most megcsinálni a rezidenciáját, mert fognak jönni a melósok és be kell tudni csukni valahová, különben megeszi az embereket. 😆 Mivel megkötni nem lehet, mert eltépett már 4 láncot, lerágott magáról 3 hámot és 2 nyakörvet (ezt nem tudom hogyan sikerült neki), így csakis az a megoldás marad, hogy becsukjuk egy tágas helyiségbe, erre pedig alkalmas lesz az egyik nagy ól, azt fogjuk kipofozni a számára. Amúgy sem szeretem, ha meg van kötve egy kutya, úgyhogy mindenképp' így a jobb.

Ma kéthetesek a kölyökmacskák. Tegnap kinyílt a szemük is és már halkan dorombolnak is. Az egyikük le van maradva a fejlődésben, de életben marad most már, rásegítettünk egy kis tápszerrel és már tud szopni, gyarapodik lassan. A macskám is jól van, viszont zörögnek a csontjai, gondolom a kölykök lenyúlják a tápanyagokat a szervezetéből. Neki is adtam a tápszerből, mert rá van írva, hogy adható az ő állapotában is, csak az a gáz, hogy nem issza. Beleivott, aztán otthagyta. Vettem neki magas tápértékű eledelt is, de az meg hajtja és mivel ígyis csontsovány, elvettem előle, mert a hasmenés is ront a fogyásán. Visszakapta az eredeti tápot, majd meglátom hízik-e? Étvágya amúgy jó, nem győzöm újratölteni a tálját.

Haramiák:

Megvagyok, az ízületeim vannak kicsit begyulladva, más gond nincs, a fejzúgás-szédülés folyamatos, szóval már megszokom lassan. Valamelyik este ugyan jött egy hosszantartó, erős rosszullét és roham, de azt a frontra fogtam.

Úgy néz ki nemsokára kapok egy elektromos kerekesszéket. Jobb időszakokban talán egyedül is kimehetek vele, mivel most akadály az is, hogy a jelenlegit hajtani kell és sem az izmaim, sem a ketyegőm nem bírják 5-10 percnél tovább, így csak akkor jutok el valahová, ha a fater eltol. Amikor stabilan jól vagyok (mondjuk hetek óta) és nincsenek rohamok, talán kimehetek majd felügyelet nélkül legalább az utcánkba és kicsit függetlenebbnek érezhetem magam, mert nem attól fogg függeni a kimozdulásom, hogy a fateromnak van-e kedve/ideje tologatni. Emiatt bízom benne, hogy tényleg eljut hozzám a járgány.

Új jövevények

A múltkor valamit benéztem, mikor azt mondtam, hogy valószínűleg pár nap múlva megszületnek a kölyökmacskák. Tegnap este nyávogott a macskám, hogy engedjem ki magamhoz. Tekintve, hogy a szokottnál is jobban rám volt tapadva mostanság, nem csuktam be éjjelre sem a kennelbe, meg ilyenkor úgysem az éjszakai randalírozáson jár az esze, úgyhogy szabadon hagytam. Persze az első útja hozzám vezetett, pedig volt neki tágas, kényelmesre kipárnázott láda előkészítve, az egyik ruhásszekrényem aljába is raktam fekhelyet, hátha el akar bújni oda, de befeküdt mellém a takaró alá, a lábamhoz. Egy darabig elvolt ott, aztán éjjel 1 körül kezdett izgága lenni, minden zugba bemászott, de sehol nem találta a helyét, úgyhogy mindig nálam kötött ki és hol a hasamra feküdt, hol a lábamhoz ment le, hol a hónom alá kuporodott és a mellkasomra dőlve dorombolt. Egyszercsak a mellkasomra hasalt és éreztem a hasán végigfutó görcsöt. Ekkor volt 3 óra, de egyenletes görcsök csak fél 4-kor kezdődtek. Közben is járkált, de zömmel már rajtam fekve volt neki jó. Jóideig csak a görcsök jöttek, ő meg nyomott, de nem történt semmi. 3/4 6-kor már lebillent a fejem egy pillanatra, de megembereltem magam és figyeltem tovább, aztán egy idő múlva se kép, se hang. Arra riadtam fel, hogy a macska nyom, mert még mindig belémpasszírozta magát és éreztem. Párszor bekómáztam így pillanatokra, aztán bökdöste az arcomat az okos! Akkor láttam meg, hogy elfolyt a magzatvíz, néztem az órát, 3/4 7 volt. Az éjjel 1-es kezdet óta lassan történtek a folyamatok, de a 3/4 7-es vízelfolyás után beindultak a dolgok, az első kölyök fél 8-kor lett meg, a második 8-kor, a harmadik 9-kor, a negyedik negyed 11-kor és az ötödik 3/4 12-kor. Úgy tűnik mind jól vannak, egyből rástartoltak az anyjuk mellére és alig hallani a hangjukat, szóval jól bekajáltak. Pacsi a macskámnak, mert egy mukk nélkül csinálta végig az ellést és fiatal kora ellenére szinte egyből tudta mi a dolga, szinte tökéletesen ellátja a bandát. A 4.-5. kölyköt már nekem kellett kiszedni a burokból és letenni az anyja elé, hogy gondozza, mert annyira kimerült addigra, hogy nem bírt felülni. Amint odaadtam a kiszabadított kölyköket, tette a dolgát. 👍
Örülök, hogy gond nélkül zajlott le az ellés. Még nem ivott, de kétszer már elfogadott egy kevés macskaeledelt a kezemből és bízik bennem a kölykeit illetően is, engedi, hogy megfogjam őket, amikor segítek kivenni alóla, vagy a mellére rakom az eltévedt kismacskát.
Ki van merülve, de úgy látom más baja nincs. 👍

Itt még ellés közben volt:

Megérkeztek (bár nem sokat látni belőlük, mert összegyűltek):

Változó

intenzitással rosszul vagyok mostanában, tegnapelőtt jött roham is, de ma jobb napom volt és ezt kihasználva kimozdultam olyan helyre, ahol nem járnak emberek, mert már kezdtem begolyózni a sok fal közt. Szarul kezdődött a csavargás, a szemünk előtt csaptak el egy macskát, aki a kapunktól szaladt volna át az úttesten. Mindig szoktunk kirakni a kóboroknak enni-inni és Ő is idejárt, egy szép nagy fekete példány volt. A vadbarom még csak nem is fékezett, pedig tudnia kellett, hogy gázolt, mert hatalmasat puffant a szerencsétlen. Az az ökör taposta a gázt tovább, annyi sem volt benne, hogy megálljon legalább félrehúzni a fűbe a testet. Hányingerem van, amikor így semmibeveszik egyesek az állatokat. A velük kapcsolatos borzalmakat nehezen veszi be a gyomrom, macskaszerető lévén a macskákkal kapcsolatosakat különösen. Mondtam a fateromnak, hogy húzzuk le az útról, mielőtt sorban áthajtanak rajta. Nem írom le a látványt, de majdnem elsírtam magam, ahhoz meg nyomós ok kell. Fateromon is láttam, hogy rezeg nála is a léc. Az hagyján, hogy nagyon súlyosan megsérült a feje, de vemhes volt, szóval az övé mellett sok másik élet is odaveszett.
Ezért nem engedem szabadon kóvályogni az enyémeket, Ők nem fogják ilyen méltatlanul végezni.
Elmentünk megint a szántóföldek mellé. Fater szereti, számomra baromi unalmas, de egy fokkal jobb ott, mint bent rohadni a házban. Azért jutott öröm is, ahogy kóvályogtunk megjelent a kis Cessna, ami szokott a környéken mászkálni és ott repkedett a földek felett. ✈ 👍
Kiszálltam a járgányból, mert kíváncsi voltam mennyit bírok menni, nagyjából 40 méter után besztrájkoltak a futóművek. Nem számít, van aki sosem tudott járni, úgyhogy én boldog vagyok a maradék negyven méteremmel, meg a 25 gyalogos évemmel. 😉
Ma a fater átengedte az unokatesóimat, de maszkban voltunk és senki nem mászott a másik arcába még így sem. Zömmel ők beszélgettek, én szokás szerint csak hallgattam nagyrészt az eszmecserét. A Kitti már 2 éves lesz nemsokára, úgyhogy a korabeliek energiájával ezerrel rohangált a teraszon, aztán a nagy hévben akkorát taknyolt, hogy nézni is rossz volt. Elkezdett ordítani, de nem vett levegőt, csak kifelé jött neki és merev lett, aztán elájult. Ilyet sem láttam még, pedig anno én nagycsoportos koromig szintén ilyen voltam, csak annyi különbséggel, hogy én nem ájultam el, de tisztán emlékszem milyen szar volt, hogy levegőt akarok venni, de nem tudok. Mindig akkor volt ez, mikor jól elvert az a mocskos alak. Az unokahúgom nem volt meglepett, mondta, hogy szokott ilyet csinálni a Kitti.
Jó lenne már eljutni a pszichodokihoz, bár most kicsit jobb a helyzet, de a napokban nagyon szétcsúszásközelben éreztem magam a fater viselkedése miatt is (kizárom a hülyeségeit, de mivel egyfedél alatt élünk, nem tudok mindent) és egy visszatérő dolog miatt is, ami jóideje békénhagyott, de néhány napja felütötte a fejét és megcincált belül, viszont évek alatt először kezdem gyanítani, hogy honnan fúj a szél, ami reményt ad arra, hogy a gyökereket megtalálva megoldás is lesz a probléma megszüntetésére. Ebben bízom.
A Tesóm sokat segít, beszélgetünk, röhögünk is egy csomót, mert mindig szórakoztatjuk egymást, tegnap is könnyezésig röhögtem a szövegein.