Mindenféle

Hétvégére hazaengedtek a kórházból, tegnap jöttem vissza. Sokat javultam, mondjuk ideje már ennyi idő után. Olyan jól vagyok, hogy nem is érzem, hogy itt a helyem, de az eredményeim szerint még van egy kis dolguk velem. A mopedet nem tudjuk megvenni, nincs aki elhozza, a Krisz hozta volna, de nem lesz már meg a kocsija addigra. Pech. A Jóisten már előkészítette nekem a megoldást, ugyanis találkoztunk azzal a nővel, aki ajánlotta a melót és kérdezte, hogy tudok-e menni. Mondtam, hogy mennék, de nem tudom megtenni odáig az utat, mopedet akartunk venni. Ekkor azt mondta - mivel megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak és köztük vannak mozgáskorlátozottak is - hogy vannak kapcsolatai, tudnak nekem intézni olcsón mopedet és a szállítás is meg lesz oldva. Amint meglesz, el tudok kezdeni lejárni a faluba, dolgozni is. Apám lekísér, meg meló után haza, mert a rosszullét mindig les rám és nem volna szerencsés leájulni a járgányról tök egyedül, felénk kevesen járnak az utcán, meg nincs járda a falu egy részén, az úttest szélén kell menni. Ha ott lezúgok és nincs velem senki, kivasalnak a kocsik, vagy a busz, vagy elég, ha 'kikapcsolok' pár pillanatra, akkor is baleset lehet. Gyalog is kísérettel mehetek csak. 'Apám' persze meg akarta úszni a segítségnyújtást, kérdezte, hogy otthon nem dolgozhatnék-e? Nem tudom, mit hisz.

Az étvágyam továbbra is gáz, de erőltetem a kaját. Az ízek sem jók, mindennek más ízét érzek, mint amilyen valójában. A hányinger is visszatér. A zombi-üzemmód sem szűnik. Olyan szépen beborultam szombat este a tuják közé, hogy ihaj! Gondoltam elsétálok még a kapuig (kb. 30 méter a ház bejáratától), meg vissza. Már visszafelé mentem, aztán úgy megszédültem, mint akit jól fejbecsaptak és hiába a korrigálás, baaang! :-D Mostanában mintha satu fogná az agyamat, közben körhintán ülnék. A ház tulajdonosával jóban vagyunk, ő nővér és apám kérdezte, tud-e ajánlani valami kezelést a bajaimra, mert itt már nem tudnak többet tenni. Ott, náluk (Kanada) más gyógyszerek is vannak és akar nekem küldeni valami algát, ami állítólag javíthatna az állapotomon, de ahhoz kellett a doki véleménye is. Örültem, mikor hallottam, hogy "ő nem látja akadályát", aztán folytatódott a mondat "de az a baj, hogy nincs értelme, mert a szervezetem önpusztító mechanizmusa miatt ez sem épülne be, kilökné ezt is." Elillant a mosoly az arcomról. Eddig minden doki azt mondja, hogy nincs segítség. Állítólag pusztulnak azok a sejtek is, amik azért felelősek, hogy a szervezetem felvegyen tápanyagokat, hatóanyagokat, emiatt nem épülnek be a dolgok (csak csekély mértékben). Valami enzimeim is hiányoznak állítólag amiatt, hogy túl korán születtem meg és nem fejlődtek ki. Nem adom fel, kipróbálom az algát, valamennyi csak beépül, hiszen a gyógyszerek is használnak, meg néha hízom 1-2 kg-t, szóval valamelyest biztos működik a dolog. Az algából is felszívódhat valamennyi és kifejthet valami hatást.

Nem lesz

összeszedett ez a poszt, bennem is káosz van. Azt se' tudom, minek írok. Tele vagyok feszültséggel mostanság. Annyi mindent tudnék leírni, de rendezni sem tudom a gondolataimat. Zombi vagyok, megint nem tudok kommunikálni, mert nincsenek gondolataim, nincs motivációm semmire, nem örülök, nem érdeklődöm, stb. Valami le van blokkolva, nem tudom mi történik. Ez nem az első eset, de akkor sem tudom mi van. Nem érzek semmit, mégis majd' széttép valami, aztán visszaváltok zombi-üzemmódba és x ideig az van. Ez megy napok óta. Nem tudok aludni, csak hánykolódom az ágyban, van hogy hajnalban borulok fel, csak akkor már keltenek lázat mérni, mosakodni, stb. Tegnap éjjel is, meg előtte éjjel is felkeltem, a szememből meg folyt a könny, úgy keltem. Letöröltem, de mindannyiszor újra gördülni kezdtek, nem tudtam ellene tenni. Mondom akkor jó' van, le van szarva, majd abbahagyja. Az arcom nem rezzent, gondolatom sem volt, csak gépiesen törölgettem a szemem, valami félig érző, félig zombi lény lettem, furcsa volt. 1-2 perc után mindent elvágtak - kivéve azt a maró érzést, meg a zombizást. Nem tudom mi volt ez, 2 éjjel is. Nappal a kezemben van a kontroll. Zsong az agyam.

Testileg viszont javulok, ideje. Már nem minden nap van hőemelkedésem, ma sem volt és jó erőben vagyok. Voltam veseultrahangon, vettek vért, vizeletet, azok szerint is javulok, meg én is érzem. A vesém is javult, csak a hányinger makacsul visszatér azóta is, de azt mondták lehet a lupusztól. Ma egész jól tudtam járni, persze ezen felbuzdulva kóricáltam is a folyosón össze-vissza, de az erek a lábamban hamar pihenőre intettek. Az is jó, hogy a térdem sokkal enyhébben fáj. Most hajolni is mélyebbre tudok. A kéz-lábujjaim még mindig kicsit merevek, ökölbe nem bírom szorítani és fájnak mozgatásra, meg a könyököm, csuklóm, de sokkal jobb, hogy már a vállam és bokám jó, meg ma a térdem.

Talán javulok

Végre javult a vesefunkcióm. A fájdalom is enyhébb, már csak akkor érzem, ha fekvéskor ráfordulok. Még a hányinger is megvan, de már nem mindennapos. Vasárnap volt az első olyan nap hosszú idő után, amikor nem volt hőemelkedésem. Reméltem, hogy enyhül a gyulladás. Az csinálja a lázat/hőemelkedést, gondoltam javulok, ha vége, erre hétfőn megint volt és azóta is napi több alkalommal van. Tegnap mondjuk megint nem volt, hála Istennek! Az ízületeim ugyan még nagyon fájnak, de a vesém, meg a vérképem jobb, ez is valami, talán lassan elkezdek helyrejönni. Hogy ne örüljek annyira, megint megtalált az afta és benyaltam egy kis lábgombát is. Még enyhe, remélem nem makacsolja meg magát. Most ezeket is kezelni kell, de a vesém tart itt bent leginkább, azt kell helyrepofozni.

A mopedet csak szeptemberben kapom meg, 5-6.-a körül jön elvileg a pénzem és akkor fizetünk majd először, a második részletet szeptember elején, akkor jön a következő pénz. Mindegy, mert mostanság még úgyis itt leszek, meg úgysem vágyom sehová kimozdulni, bár már vannak jobb napjaim, mikor elég sokat kiülök az ágyból, sétálgatok is. Van, mikor olyan jól vagyok, hogy alig fekszem, csak a javulást mindig visszaesés követi. Ha ez megszűnik, közelebb kerülök a hazamenetelhez.

Ha megint jól leszek, szeretnék dolgozni. Nem tudom, lesz-e még hely ott, ahová mehettem volna. Jó volna, ha mehetnék és ha megint lenne majd minimum fél év remisszió. Nem tudom, ebből a 'körből' mikor mászom ki, remélem hamarosan. Jó lenne, ha alkalmaznának. Mondtam 'apámnak', hogy mennék melózni, az ugye a faluban van (mi dűlőben lakunk), erre elkezdte, hogy oda hogy' jutok le? Totál nem a Földön jár, ha rólam van szó. Jól figyel. :-D Azért veszem a mopedet, hogy messzebbre is tudjak menni végre. Csesszék meg, hogy elvették a közgyógyomat, a doki ki akarta írni a járgányt, de anélkül nem lehet. Mindegy, így is jóval olcsóbban lesz meg, mint támogatás nélkül lehetne. 2-300.000 forint körül járnak újonnan (de asszem van drágább is). Közgyógynál 10%-ot kell csak fizetni, az ugye 20-30.000 rugó (ha a 2-300.000-est veszem alapul), én 65-ért veszem (igaz, használtan, de állítólag jól működik, láttam fotón, nincs leharcolva a külseje sem), szóval így meg kb. 20-25% százalékot fizetek (remélem jól számoltam ki, a matek se' volt az erősségem :-D), ez se' sok érte. Persze apám megint a hasznot látja benne, már viccnek álcázva közölte, hogy majd megyek vele boltba, hogy ne kelljen vinnie a szatyrot. (Van kosár a kormányon.) Azt is kinézem belőle, hogy tényleg el fogja kérni, hogy ne kelljen gyalog mennie valahová, mert már próbált úgy tenni, mint aki viccel, de komolyan gondolja. Genya leszek és nem adom oda. Elnézte, hogy húzom a lábamat, már tavaly kellett volna, de b@szakodnak azóta is a közgyógyommal, ő meg akadályozott abban, hogy vegyek, szóval nem segített. Én sem fogok, főleg, hogy ő csak azért akar menni vele, hogy kényelmeskedjen. Nincs szüksége rá, nekem van, mégsem segített. Azt adom, amit kapok. Szeret részesedni. Mikor volt Nutridrinkem, azt is dobozszámra itta, pedig ki volt számolva a hónapra, kevés is volt, de 1 doboz minden napra jutott volna. Leszarta, itta, csak mert finom, meg hogy ő mennyit fogyott és kell. 85 kg volt és 82-re fogyott. Súlyosan alultáplált lett, tápszer kellett neki... Megfigyeltem, hogy utánoz, mint egy óvodás.

Van 3 kerekű, meg ez a 4 kerekű, én ilyet kerestem, mert nálunk a dűlőben hepe-hupás az út, stabilabb lesz 4 kerékkel. 'Apám' persze megint negatív volt, "fel fogsz vele borulni". Nyilván nem gurulok bele a gödrökbe, lehetőség szerint. A faluban mindenhol sima az út, sok helyen akadálymentesített a járdaszegély is.

Kiderült, hogy nem tartozás volt az a 30 rugó a villanyon, hanem túlfizetés, csak elfelejtették feltüntetni.

Csigatempóban

Lassan akarnak javulni a dolgok. Keddre virradóan megint K.O. lettem, hőemelkedés, vérnyomásingadozás, rossz közérzet, stb. Durván bedurrant minden ízületem, de főleg a térdem. Most is hőemelkedésem van tőle. Már egy hete ez megy, hol elmúlik, hol előjön. Éjjelre le kéne mennie, nehogy láz legyen belőle. Még a kéz/lábujjaim is fájnak, ha meg se' mozdítom, akkor is. Olyan hétköznapi dolgok, mint lecsavarni egy kupakot, begombolni az inget, fogni valamit, zoknit fel/levenni, stb. most nehezen mennek. Ha leejtek valamit, az ott is marad, amíg nem jön a segítség, mert se' hajolni nem bírok egy bizonyos szögnél tovább, sem pedig guggolni, egyszer ugyan megpróbáltam, de ott is maradtam, míg a hónom alá nem nyúltak és fel nem vakartak a földről. Persze akkor is röhögtem. (Erre mondjuk a csiklandósságom is rásegített. :-D) "Hogy tudsz te ezen nevetni?" Mé', sírjak? Engem nem keserít, inkább bosszant az állapotom, viszont nem vagyok hajlandó komor képpel kezelni minden nehézséget. Ha valami vicces, az vicces. Már azt is megkaptam, hogy ez nem az. Nézőpont kérdése... Amíg csak a magam kínján röhögök egy jót, addig senkinek sem teszek rosszat, ráadásul talán oldom a másik ember feszültségét is. Nekem is jobb, ha nevetnek velem magamon, mintha sajnálnak. Komolyan kell venni az állapotot - utálom a "betegség" szót - de kell a nevetés is. Szóval mostanság nehezen tudtam/tudok mozogni, járni, de muszáj időnként, mert érzem egy idő után, hogy elkezd égni a hátsófelem, lapockám (a sarkam már fájt, ahol az ággyal érintkezik, de felpolcoltam és azóta nem fáj) mivel a hosszantartó fekvéskor ezek az ágyhoz nyomódnak és a nyomásnak kitett felületen egy idő után nem tud rendesen keringeni a vér, elkezd égni, aztán zsibbadni, fájni, ebből meg könnyen meglesz a felfekvés. Néha muszáj legalább az ágy szélére kiülni, jobb napokon pedig sétálni kicsit, hogy ezt megelőzzem. 2× volt eddig, de nyomuk sincs. Ehhez persze az kell, hogy még időben kezelni kezdjék és nekem is ügyelni kell a tisztántartásra, mozgásra, nem szabad terhelni azt a felületet. 24 évesen ilyenekről írok tapasztalatot. :-D Ma elég sokat ültem, járkáltam is kicsit. Meg sem terheltem magam mostanság, mégis rám támadott ez a mocsok. Szerintem ez annak a végkifejlete, ami másfél hónapja elkezdődött. Nem lett volna szabad annyit mennem. Ott kezdett el a térdem fájni és onnan nem volt megállás, belobbantak az ízületeim sorban. Nem ez a baj, hanem hogy a vesémre is rámászott. Nyomatják az infúziót, nézegetik a vérképet, stb.-t. Szerdán volt bent apám, hozott egy kis görögdinnyét, meg jégkrémet. Látni kellett volna a szemeket, mert kesztyűben fogtam a jégkrémet. :-D Úgy is kiprovokálódott az érgörcs, de nem annyira durván. Apropó, erek: úgy nézek ki, mint akit összevertek. Tele lettem foltokkal. Halvány már a vádlimnál az a nagy folt, ami hetek alatt is alig akart felszívódni, erre most a combomon lett egy kb. 15 centis sötétlila csík, ahogy szétment az ér, meg ma a másik vádlimnál durrantak szét. Nem izgat, csak a dokumentáció kedvéért említem meg.

Nemsokára lesz mopedem! Végre hosszabb távra is tudok majd menni. 80.000-ért hirdették először, de leengedték 65-re, mert gondolom sürgősen kell a pénz, vagy fene tudja, a lényeg, hogy ennyi és ennyiért ingyen van. 2 részletben odaadják, le van beszélve. Hó' végén adjuk az elsőt és valamikor augusztus elején-közepén a másikat, akkor fogom megkapni a járgányt. Kedden volt egy hete, hogy bejöttem, de olyan, mintha kb. 3 hete itt lennék. Egyszer vége lesz ennek is.

Ennyit a hazamenetelről

A szombat ingadozó közérzettel telt (a vasárnap is). Vissza-visszatért a hőemelkedés, meg a hányinger is. Étvágyam alig volt/van. A vérnyomásom is ingadozik. Aznap éjjel megint sokkal szarabbul voltam, valamit belémnyomtak, amitől másnap délután 1-ig aludtam. A Tesóm halálra rémült, hogy mi lehet velem, azt mondta azt hitte meghaltam. Nagyon kiborult a helyzettől, meg hogy minden bizonytalan. Minden alkalommal belebetegszik az aggodalomba, én meg semmit sem tehetek, csak nyugtatgathatom, de persze ki az, aki ilyenkor meg tudna nyugodni? Ő itt van, meg még pár ember, akik érdeklődnek időnként, de senkit sem akarok magammal rántani ebbe a rémálomba. Bebuktam a hazamenetelt ma is. Eredetileg a trafó miatt jöttem be, úgy volt, hogy ha megkapom és nem lesz gond utána, akkor másnap mehetek is haza. Aztán szarul voltam, mondták, hogy megfigyelnek és ha hétvégén jobban leszek, akkor hétfőn, vagy kedden elengednek, de a hétvégén is szarul voltam, a vesefunkcióm romlott tovább és most itt vagyok a nefrológián. Ki tudja, meddig?
A vérképem legalább jobb, de kellett is neki javulni annyi vértől. A gyulladás már nem csak a térdízületeimet ostromolja, ráment a bokaízületemre is. Reggelente mindenem merev, de ez legalább nappalra sokat enyhül. A budi, meg a zuhanyozó a kórteremből nyílik, kicsi a táv, amit meg kell tenni. Néha járkálok csak, hogy mozogjak valamennyit, meg nehogy megint felfekvésem legyen. A fekvés is érdekes. A jobboldalamra és hátamra nem tudok feküdni a vesém miatt, de a térdeimet meg alátámasztottam összetekert törölközővel, mert megfigyeltem, hogy úgy viselhetőbb a fájdalom, viszont úgy nehéz oldalt feküdni, márpedig csak a baloldalamon tudok. Így kicsit groteszk pózban nyomom, míg el nem zsibbadok. Szerencsére van, hogy enyhül a vesefájdalom, olyankor hanyatt fekszem, hogy ne mindig ugyanazt a felemet terheljem, mert így megintcsak felfekvés lehet a vége. Ma vittek veseultrahangra, gáz van, belém is nyomtak 2 vesetisztító infúziót, meg ki tudja mit. Ennyi a helyzet idáig.

Tegnap megkaptam

a vért. Előtte mindig alá kell írni egy beleegyező nyilatkozatot és van előtte vérnyomás-, pulzus-, lázmérés is, kell vizeletet is adni és levesznek 2 cső vért. 3 zacsival nyomtak belém, szóval rendesen fogytán lehetett a készletem. Mikor mind befolyt, utána is eljátszottuk a fenti ellenőrzéseket. A hőmérőzésen megbuktam, de mondták, hogy kis hőemelkedés belefér, ha elmúlik nincs baj. Figyeltek. Elmúlt, miközben szokásosan még 2 órát vesztegeltem az ágyban, azt is még sűrű ellenőrizgetések mellett. Még figyelnem kell a vizeletre, meg egyebekre egy ideig és ha gáz van, jelezni. Majd még kell egy vérképet csináltatni, hogy minden oké-e. Legalább már lesz miből lecsapolni. :-D Azzal a 72-es hemoglobinnal durva volt a vérvétel, meg már a létezés is. Már néztek labort, de azt mondták, hogy 1-2 héttel a trafó után is megmutatkozhat, ha baj van. Emiatt kell figyelnem a vizeletet is (leadtam az elsőt a trafó után, ahogy szokás, de még figyelni kell), meg egyéb tüneteket, amik szokatlanok. Elvileg ma hazamehettem volna, mert ha nincs gond a trafó után, akkor másnap elengednek, de szarul vagyok és nem akartak elengedni. Hajnalban arra keltem, hogy erős hányingerem van, meg nem jó az egész közérzetem, hőemelkedésem volt. Megnéztem az időt, 4 óra körül járt. Na, mondom 6-kor úgyis riadót fújnak, kibírom. Próbáltam visszaaludni, de sehogy nem volt jó. Csengettem. Nagynehezen jött egy ápoló, szóltam, hogy mi a gond. Hozott hánytálat, meg gyógyszert a hányingerre és a hőemelkedésre is, hogy ne legyen láz, mert aztán mindig makacsul ostromol. Nem használtam a tálat, de az inger masszívan kitartott, sőt, fokozódott. 6-kor jöttek, szóltam, hogy rosszabb. Vénásan kezdtek hányáscsillapítót adagolni, az már valamennyit használt, de nem múlt el sokáig a hányinger. Azóta egyszer-kétszer elmúlt, de a nap nagyrészében végigkísért hol gyengébben, hol erősen. A hőemelkedés is elmúlt, de kiszámíthatatlan, napi több alkalommal visszatér, csoda, hogy ma csak 3× volt. A vérnyomásom is szarakodik, magas megint, de nappal ingadozott, szédelgek. Most estére megint rosszabbul vagyok. Fél 8-kor volt a reggeli kisvizit, mondták, hogy valószínűleg még várat magára a hazamenetel. Délelőtt ez megerősítést nyert a nagyviziten. A vesémet is kezelgetni kell, ha nem javul, azt mondták nefrológiára kerülök és az majd megint ki tudja meddig tart, míg javul, szóval nagyon remélem, hogy nem romlik tovább! A vesefunkcióra azt mondta kedden a doki, hogy még nem vészes, otthon is kezelhető lesz, de mostanra rosszabb. Ma bejött az apám, persze megint hozott 'jó' hírt. Kijött a villanyszámla, 30.000 ft tartozást hagyott az előttünk lakó, amit most rajtunk akarnak behajtani. Egy hónapja lakunk a házban, kijött nekünk az első csekk, azt be is fizette apám. Mi nem tartozunk, de mivel ott az a 30 rudi, rendezni kell, mert kikapcsolják a villanyt. Ki fogja kifizetni? Apám azt mondta, ő nem. Aki tartozik, az valószínűleg szintén nem. Fasza. Apám azt mondta meg lesz oldva, de már 26.-án kikapcsolják a papír szerint. Más hanyagsága miatt szívunk. Ááá!

Pech-széria

Voltam vérvételen, ma lett eredmény. Megint alacsony a hemoglobin (72 az érték a 130-180-as tartomány helyett, nem csodálom mostmár, hogy folyton alszom, meg semmi erőm nincs), vért fogok kapni, megyek be holnap a kórházba. Magasabb a CRP (gyulladást jelez), vörösvértest sem elég a doki szerint és magasabb a bilirubin, ami azt mondta szintén a vérszegénység számlájára írható. Be van gyulladva a vesém, de a doki szerint nem vészes, ezzel nem küld be, hanem itthon gyógyszerezünk, de ha nem javul, vagy romlik, akkor be kell menni a kórházba. A vérnyomásomat az égig nyomja így is néha, mert alapból is felugrál, tegnapelőtt szerintem ez okozta a bajt, mivel amúgy is gyakran szétdurrannak az ereim. Piszkosul szédültem, aztán apám szólt, hogy véres a szemem, majd nemsokkal később a fejem egyik oldala letompult és elzsibbadt a szám, szájpadlásom. Lepihentem és lassan kezdett a világ kitisztulni, meg a zsibbadás csökkenni, apám szerint kb. 20-25 perc telt el, mire azt mondtam, hogy rendben vagyok. A térdízületeim is gyulladtak, de fásli + krém + felpolcolás + kímélet kicsit segít, meg a gyulladáscsökkentő erre is jó lesz remélem. Volt egy egyhetes, ágyban fetrengős, hőemelkedéses, medveszindrómás, 'deszarulvagyok' időszak, az most jobb, de hol ilyen, hol olyan a közérzetem. Tegnaptól hízókúrára fogtam magam (bár étvágyam nincs). Muszáj hízni, mert ha ne adj' Isten kell egy műtét (vérrög, vagy más gebasz miatt), akkor sem nyúlnak hozzám, amíg hányni, izé... hálnijár belém a lélek. Jó, nyilván ha sürgős, akkor megcsinálják, de jobb a biztonságosabb testsúly. Lehetőleg ne kelljen ilyesmire szorulnom.

Ami a függetlenedést illeti, nem jön össze. Még a melóval sem tudom, mi lesz. Kereset nélkül pedig nem mehetek sehová, nem elég a havi 54 ezrem megélni, ha nem tudok melózni.

Kórság + meló + egyebek

Tegnapra nagyon szarul lettem. Hányingerrel, szédüléssel, lázzal és erős ízületi fájdalommal-duzzanattal keltem, meg azzal a jellegzetes furcsa közérzettel, amit mindig érzek ilyenkor. Kb. mint a mosott fos, szóval mostanában az ágyban döglődés jegyében fognak telni a napok. Ma több erőm van, fel tudtam kelni kis időre az ágyból. 'Apám' persze nem segít. Megérdemelte volna, hogy én is így leszarjam, mikor szarul volt. Pihenni akartam, de ő a teraszról ordibál a kutyáknak, az itt van a szobám mellett, a fal meg vékony, faház lévén. Kértem, hogy halkabban, mert pihennék, erre ordít, hogy ne mondjam meg mit csinálhat. MEGKÉRTEM, hogy legyen tekintettel a másikra. Jó lesz elhúzni. Papolt, hogy hogy' akarok elmenni, ha el sem tudom látni magam ilyenkor rendesen. Mondom tök mindegy, mert te sem segítesz, most is mintha segítség nélkül lennék, szóval oly' mindegy. Azt mondja neki mindegy, azt csinálok, amit akarok. Tegnap megint felidegesített. Kontrollálni tudtam az agyamban fortyogó trutyit, de nehezen. Ajánlottak melót nekem, a faluban van egy kerámiaműhely, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Ez az okos volt lent a boltban, én itthon döglődtem, aztán amikor hazajött, akkor mondta, hogy mi adódott. Kérdezem: és mit mondtál? Azt mondja megmondta, hogy köszönjük, de nem élünk a lehetőséggel, mert úgysem tudok lejárni, meg felkelni. Mondom kösz' szépen. Mondjuk az kérdéses, hogy hogyan járnék be, amikor ilyen fosul vagyok, pedig kell a pénz. Mondtam neki, hogy mondja meg a nőnek legközelebb, hogy megnézném a munkát. Nehogy már ő eldöntse a hátam mögött, hogy nem kell. Ha kell, akkor hasoncsúszva megyek dolgozni. Nem vagyok ő. Kell a pénz, gyűjtenem kell, el kell tudnom menni innen, mert begolyózom. A Jóisten látja mennyire rossz itt, azért sodorta pont most elém ezt a lehetőséget. Majd lemegyek, megnéznek, aztán ha úgy látják, hogy alkalmazhatnak, hajrá. Nekem nyolc, hogy mit kell csinálni, csak hasznos legyek, meg keressek pénzt, hogy elhúzhassak. Aki ilyen helyzetben nem ragadná meg, az hülye. Ha nem fogadom el a melót, lehet hogy több lehetőségem nem volna és akkor hogyan török ki innen? Remélem, alkalmaznak! Nem bírok itt élni még sokévig. Új élet, új lehetőségek. Ha ittmaradok, akkor kinyíratom magam + megrekedek egy unalmas, negatív vegetációban, mert 'apám' abban él és ránt magával. Még nem adtam fel mindent, meg akarok próbálni végre élni, boldognak lenni. Ez csakis úgy sikerülhet, ha innen kitörök. Ha haladni nem is tudok majd, legalább ne guruljak vissza a lejtőn, mert itt az megy. A depresszióm is egyre durvább, csoda, hogy vannak még céljaim. Talán pont azért, mert azok a mentőöveim, ha nem lennének, végleg elmerülnék a mély sötétségben. A Tesóm is segít. Egyelőre mindig csak a holnapot próbálom túlélni.

Azt álmodtam, hogy infarktust kaptam. Voltak benne valószerűtlen dolgok is, de elég valóságos volt. Sétáltam, rosszul lettem és elájultam. Nem voltam magamnál, mégis láttam-hallottam, mi folyik körülöttem. Éreztem, ahogy a földre zuhanok, aztán a csuklómon keresik a pulzust és mondja egy régi tanárom, hogy "már megint a pulzusával van baj." Hogy miért pont a tanárom volt benne, nem tudom. Éreztem, ahogy felemelnek és mindenem elnehezül, a karom és lábam élettelenül himbálódzik. Olyan volt, mintha bezártság szindrómám lett volna, mindent felfogtam, érzékeltem, de nem tudtam reagálni. A hangok visszhangosak voltak. Jöttek a mentők, fölém hajolt a doki és elkezdte a szívemet hallgatni, meg gépre kapcsolt, ami össze-vissza csipogott, a szívem majd' kirúgta a mellkasomat. Bekötött a karomba egy infúziót és ekkor magamhoz tértem, de csak ködösen, bambán lestem, azt se' tudtam mi van. Berohantunk a mentővel a kórházba, ott megint elájultam, megint jött a bezártság és megint sürgölődtek felettem. Jött a Szabina! Már nem emlékszem, miről beszélgettünk. Mikor elment, arra eszméltem, hogy a defibrillátor üt egy nagyot és magamhoz térek. Apámat behívták, ő meg elkezdett mesélni, hogy a Gabi így, meg úgy és tök vidám volt. A dokim kérdezte tőle, hogy uram, felfogta hogy a fiának infarktusa volt? Apám erre valami baromságot válaszolt, már nem tudom mit. :-D

Doki + agyf*sz

Ma voltam kontrollon a háziorvosnál. Tegnap itthon 150 volt a vérnyomásom, ma a dokinál 110. Meghallgatta a szívemet, pulzust mért, most csak 108 volt, de általában 120-130, szóval ahhoz képest nem volt vészes. Mondtam neki a gyomorfájást, meg a többit, azt mondta enyhe fekély lehet, most egy erősebb savlekötőt írt fel és napi 2× kell bevenni, meg egyet a megszokottból. Azt mondta, hogy ha enyhe, akkor ezzel a gyógyszerrel begyógyulhat pár nap alatt, mert védi és ha nincs buzerálva a nyálkahártya, akkor helyrejön. Ha nem múlik el a fájdalom, vagy romlik, vissza kell mennem és kórház. Hőemelkedésem van. A lábamat megnézte, megfogta, meg mondtam, hogy egyre nehezebb a járás, kaptam Pentoxifillin (értágító, amit vénásan szoktam kapni) receptet. Már korábban is felírta, de nem váltotta ki apám, mert "nem volt pénz". Tápszerrel ugyanez van. Gyomorvédővel szintén. Még mindig nem esik le neki, hogy nem hülyeségeket kéne venni, meg melózni kéne. Szégyenszemre a volt barátnőjétől kuncsorgott pénzt, a Gabi adott is 5.000-et, elmentünk a gyógyszertárba, ahol nem volt 50 db-os Pentoxifillin, csak 100 db-os, kb. 3.000-ért. Apám pattogott és nem váltotta ki, pedig 5.000-ből kijött volna, de "nem váltja ki, mert drága". Az, de létfontosságú gyógyszer. A dokimnak is hazudott, azt hazudta, hogy kiváltotta a tápszert, meg hogy felügyeli a gyógyszerszedést.

Here I am :-P

Próbálom nagyjából sorban leírni a dolgokat, de a csapongó fejem úgyis megy majd maga után. Nehezen álltam neki bejegyzést írni, napok óta halogattam, mert nincs kedvem semmihez.8.-án elköltöztünk. Aznap már nem álltam neki kipakolni itt, hulla voltam. Másnap újult erővel nekiálltam a nyolcvanezer dobozt kiüríteni. A végén már untam, de legalább lekötött. Ez nem egy ovis szobája :-D A maci fontos emlék, mindig ott van, a repülő meg a gyűjtemény egy tagja, csak jól nézett ki az égszínkék ágytakarón.

A hely csendes, jó a levegő, pár szomszéddal már megismerkedtünk. Tök zsír, itt cirkálnak a repülők sűrűn, hol permetező, hol sétarepülő, hol magán kisgép, hol utasszállító. Helikopter is jár. Maga a paradicsom nekem. :-D A neten olvastam, hogy 3500 ft a sétarepülés a szomszédos településen, 5000-ért meg már vezethetjük is a kisrepülőt. Előtte a földön elmondja a pilóta a dolgokat, meg ha kell, belenyúl a kormányzásba, de kis ideig mi vezethetjük a gépet. Erre fáj a fogam. ;-)) Most a nyáron kipróbálom. Építettünk egy kutyafuttatót apámmal, de a kutyák nem akarnak bennemaradni. Ez az - bár, elég szar a kép:

A fák direkt kerültek bele, hogy árnyékot adjanak.
Szedtünk egy vagon cseresznyét. Vicces volt, apám alacsonyabb, azt' nem érte el a magasabb ágakat, ott ugráltam, hogy lehúzzam neki. :-D
Ilyen a kilátás a kapuban állva:

Amióta itt lakunk, alig telt el olyan nap, hogy az öregem ne idegesített volna fel.

Életkedv 0, a 'dolog' is kínoz, ezen a területen is kapom az ívet. Nem baj, most már nem tagadom meg magam mások kedvéért. Én mikor fogok élni? Mikor már meghalnék? Lószart! Most már annak is kell érvényesülni, ami nekem jó. Eddig úgy éltem, hogy megfeleljek a "normáknak" (ki dönti el, mi normális és mi nem?), meg a környezetemnek. Főleg apámnak nem fogok megfelelni, ha még annyira sem tisztel, hogy ne úgy beszéljen velem, mint egy kupac kutyaszarral, mindenért ordít, hiába kérdezek, mondok valamit rendesen. Ha szólok, hogy ne ordibáljon, mert én rendesen beszélek vele, azzal jön, hogy leszarja, ő az apám, nekem kell csak tisztelni és kuss. Ilyenkor vagy legyintek, mert semmi értelme vitázni egy nárcisztikus, egoista emberrel, vagy úgy felmegy a fos az agyamba, hogy elszáll és visszaordítok. Gátlás nélkül tapos bele az emberbe és fel sem tűnik neki. Ha szólsz, megsértődik. Terel, ha szembekerül a hibájával, képtelen a belátásra. Én mindig figyelmeztetem, hogy jól terel, meg nem hagyom, hogy elnyomjon, az ápolatlansága is nagyon zavaró, persze védekezésül támad. Nem köt hozzá semmi, mindent kigyilkolt belőlem.

Az állatok nagyon jól érzik magukat. Első naptól felszabadultan viselkednek, csak a macska sokkolt pár napig, de már ő is a régi. Majd lassan jön az új családtag is, a Gabi macskája - a legutolsó képen ő van.

Jobb az étvágyam, gondolom a más levegő megteszi a hatását, de a súlyom most sem változott.

Magamhoz képest sokat mentem, sokat is tettem-vettem, kapáltam, kutyafuttatót építettünk, füvet nyírtam, gyümölcsöt szedtem, faluba járkáltam le majd' naponta - fáj a lábam, de nem tudok itthon ülni - és belobbant a kórság, a térdeim nagyon fájnak, 2× akkorák, mint kéne, a könyököm, bokám, csuklóm szintén mintha kalapáccsal lenne szétverve. Most le kell állnom, ami nehéz, mert az a fajta vagyok, aki nem tud megülni. Most nem mászkálok majd, fék behúz, mert ha tovább hajtom magam, tovább gerjed a fos és nincs kedvem kórházlátogatáshoz valami szervi gyulladás miatt. Így is átterjedhet, de ha provokálom, nagyobb az esély. Ha szerencsém van, akkor megállapodik az ízületeimnél, meg a mellhártyámon, azon már rajta van jó ideje és nem tágít.

28.-án megyek a havi kontrollra a háziorvoshoz.

Úgy látom szürkehályog van a kutyám mindkét szemén. Nekimegy ennek-annak, meg van hogy az ételt, vizet meg kell neki mutatnom, a székre is felugrik, de leugrani nem mer, szólongat, hogy vegyem le. Majd visszük dokihoz, ha lesz pénz. 13 éves, persze hogy előjönnek már neki gondok.