Hírek

Voltunk bent a háziorvosnál, mondtuk neki, hogy mi volt a kórházban és elképedt. Megnézte a véraláfutásokat és Jézusomozott, de mondtam neki, hogy ez már szép az eddigihez képest, meg hogy azok a puklik nagyobbak voltak, csak már szinte felszívódtak. Ez már a javult állapot:

Azt mondja felhívta őt a belgyógyász-immunológus (aki a kórházban "kezelt") és mondta, hogy megvan az immunpanel eredménye, ami szerint egy ereket támadó autoimmun betegséget jelez a vérképem. A szemem kigúvadt, hogy mi van?! Mondta a dokim, hogy majd küldi az eredményeket az immunológus. Kérdeztük, hogy mi a betegség neve, de azt nem mondta állítólag az a doki, majd a papírt küldi, szóval semmit sem tudunk, csak hogy az ereimet támadja. Boldog vagyok, nem volt elég a Raynaud. Ezt sem értem, hogy ha elmondja a dokimnak, hogy talált valamit, akkor miért nem nevezi a nevén? Kíváncsi vagyok mi a diagnózis és miket rejt az egész paksaméta, amit küld majd. Olyan pipa voltam a napokban, hogy azt mondtam nem megyek több kivizsgálásra, de lehiggadtam és nyilván az életem függ azon, kiderül-e és mi derül ki a felszívódási zavar okával kapcsolatban, úgyhogy majd be fog fektetni a dokim - ezúttal végre a gasztrora. 

Egyelőre várjuk az eredményeket.

Tragikomédia

Elvileg még a kórházban volnék, de eljöttem. Ha nem velem történik mindez, el sem hinném talán, olyan abszurd dolgok voltak, mint valami paródiában! Egyrészt nem azokat a vizsgálatokat végezték, amikről szó volt, másrészt megaláztak és ezt már unom. Aláírom, hogy kevés az orvos, meg túlterheltek, de nem a betegeken kell leverni a feszkót.
Odamentünk csütörtök délelőtt, bár néztem, hogy miért a belgyógyászatra kell menni, amikor a gasztroról volt szó? Mondom a fateromnak fogadjunk megint kivizsgálást akar a dokim, de nem fogok azért befeküdni ezredszerre is, hogy megint ne tudjanak semmit és megint a "pszichés ok" legyen a végkövetkeztetés. 15 nyomorult évig hallgattam, hogy lelkieredetű minden panaszom és folyton megaláztak, hogy szimulálok, meg ennyi baja nem lehet valakinek, mire végre kiderült a szindróma, meg az immun-szarságok és egyéb - ezekhez képest - apróság. Mivel sosem jöttek rá a diagnózisokra, könnyebb volt arra fogni, hogy csupán pszichésen vagyok defektes és az okoz mindent. Érdekes, annyi év után mégis lettek, akik komolyan vettek és tudtak is diagnózisokat adni, szóval beigazolódott, hogy nem pszichések voltak az okok. 15 évvel ezelőtt még sokminden gyerekcipőben járt, érthető, hogy fogalma sem volt a dokiknak a Raynaud-szindrómáról, mivel sokuk még ma sem hallott róla. Pár éve mentem vizsgálatra és a doki könyvből nézte meg, mi fán terem ez a cucc. A lupuszt ismerték, mert van pár ismerősöm, akik már a 90'-es években, meg azelőtt is kezelésre jártak miatta.
Tudja a dokim, hogy nem megyek már kivizsgálásra, mert belefáradtam, hogy annyi évig futkostam ki-be a kórházakba és szerintem most megkerült engem, mégis kivizsgálásra utalt be. Azt hittem apám is benne van, pipa voltam rá, de azt mondta ő sem tudta. Sejthette volna, amikor a belgyógyászatra kellett vinnie, holott ott volt a gasztroenterológia is, ahová eredetileg utalt be az orvos. Volt nemrég az az eset, amikor a dögmelegben potyára utaztunk a kórházba, mert időpont nélkül nem vettek fel és ott nem is volt gasztro. Azért lettem átirányítva ebbe a kórházba, mert itt van, de most nem a gasztrora utalt be az orvosom, pedig nekem azt mondta. Akkor minek kellett a kavarás múltkor?! Ennyi erővel ott is lehettem volna, belgyógyászat ott is volt. Holnap bemegyünk a háziorvosomhoz, hogy ez mi volt?
Gondoltam, hogy megint felesleges köröket futunk, miközben ismét megaláznak, de muszáj volt befeküdnöm. Apámmal elment a doktornő felvenni az adatokat, kórtörténetet, stb.-t, addig jött egy nővér EKG-t készíteni. Nem hazudok, amint rámtette a cuccot, még fél perc se telt el, már vette is le. Kérdezem, hogy ennyi? A ritmuszavarom nem állandó, főleg gyógyszer mellett egész' jó a helyzet. "Majd ő tudja." Aztán jött a doktornő - a fődoki, aki 'kezelt'. Kérdezgetett, aztán vizsgálni kezdett. Ugyanolyan 'alaposan' meghallgatta a szívemet, mint ahogy a nővér EKG-zott, járt a kezében a sztetoszkóp, mint a motolla. Gondoltam így semmit sem fog észrevenni, ha elkapkodja a vizsgálatot. Mondta nagy' cinikusan, hitetlenkedve, hogy "Arnold, semmit nem hallok, pedig az édesapja szööörnyű nagy zörejekről beszélt..." Innentől én is elővettem a cinikus oldalamat. Mondom neki, hogy nem zörejekről beszélt, hanem szabálytalan ritmusról, meg pitvarfibrillációról (jól figyelt, de ha vette volna a fáradságot beleolvasni jobban a papírjaimba, olvashatta volna), de különben sem hallhat problémát, mivel mondtuk, hogy ritmusszabályozó gyógyszert kapok - csak erre nem (sem) figyelt. Gyógyszer nélkül kellene vizsgálni egy rakoncátlan szívet, mert így aligha kapja el a hibát. Majdnemcsak kimondta, hogy a szívem rendben van. Mondtam neki, hogy nem poénból szedem a gyógyszert. Mért vérnyomást mindkét karomban, mondván "hogyha eltérés van, az is bajt jelez." Megmérte, majd mondta, hogy van eltérés, "de ez normális". Mi van? Most akkor kóros, vagy normális? Lehúzta a zoknit a lábaimról és fogdosta a lábamat. Kérdezi "melege van?" (Hideg volt a lábam.) Mondom nem. Azt mondja "nyirkos a lába." Mondom mindig olyan, amikor fázik. Nézett értetlenül, hogy olyan nincs. Mondom hogyne volna, az érsebész mondta, hogy a fázó végtag lehet nyirkos az elégtelen keringés miatt. Nem szólt, inkább az ujjaimat nyomogatta, meg a talpamat nézte nincs-e seb, vagy fekély, a lábfejemben pulzust figyelt (csak kézzel, sztetoszkópot nem használt, pedig az érsebész mindig szokta hallgatni azzal is), jól belenyomta az ujját, mert alig talált pulzust, majd mosolyogva közölte, hogy "van benne gyenge keringés." Hurrá, majd akkor lesz gond, ha elkezd lerohadni a lábam. Ekkorra már a bizalmam elszállt, mint a sóhaj, gondoltam nem maradok egy ilyen felületes, hitetlenkedő, figyelmetlen, leereszkedő modorú doki kezében. Visszahúzta a zoknikat, majd felhúzta a nadrágom szárát, mert "apuka valami csúúúnya puklikról beszélt" (Ebben a stílusban.) Az ereim szétdurrantak mindkét lábamban pár helyen és ahol a vér kifutott, kék-zöld, meg lila, kemény, fájó gumókba állt. Ez egy-két nappal korábban történt, így mire a kórházba kerültem, már zöld-sárgák lettek és lappadtak is kicsit, de még ki lehetett őket tapintani. Nézi a dekorációkat a lábszáramon, meg is simogatta őket, majd foghegyről közölte, hogy "ó, aki ennyire sovány, annak látszanak az erei, ez teljesen normális." Bakker, ennyi eszem nekem is van, de itt nem a bőr alatt futó ép erekről van szó, hanem szétpattant erekről és véraláfutásokról. Mondom hová kerültem?! Mondtam neki, hogy szerinte eddig minden tünetem normális. Csak azt veszi komolyan, aki már kb. haldoklik? Semmit nem vett komolyan, a vizsgálatokat is csak mutatóban végezte, lezavart mindent kapkodva. Felállított, hogy tegyek lépéseket. Jött a szokásos részegség, meg a jobbra elhúzás. Elkapott, hogy ne dőljek fel. Becsukatta a szemeimet, most úgy menjek. Az eredmény megint a keljfeljancsira hajazott, megint elkapott. Nyújtsam ki a karjaimat magam előtt. Abban nem volt hiba. Aztán leültünk átbeszélni miket tervez, meg "lehet, hogy adunk értágító infúziót is." Utána apám visszajött. Mondtam neki, hogy nem maradok, mert ez a doki nem vesz komolyan. Ő is morgott, hogy vele is lekezelő, felszínes volt és semmi nem érdekelte, amit elmondott a kórtörténetemből, meg szinte azt mondta, hogy semmi bajom - pedig kapott egy rakás orvosi papírt, de meg sem nézte, csak fél szemmel egyet-kettőt, meg gondolhatná, hogy egészséges embernek nem adnak szívritmusszabályozót, sem vérhígítót, sem egyebet. Fater mondta, hogy a doki szerint nem lehet valakinek ennyi baja fiatalon és sejti mi lehet a bajom, szerinte pszichés - pedig akkor még meg sem vizsgált, csak felvette a kórtörténetet. Hogy' vonhat le bármit is csak úgy rá(m)nézésre?! Öregemnek menni kellett, jött az ebéd. Leültem enni, aztán jött a nővér, aki az EKG-t csinálta korábban. Mondta vesz vért. Levett 5-6 csővel, aztán leragasztotta a vénát, azt mondja nem kell nyomni. Mondom véralvadásgátlót szedek. Azt mondja nem baj, leragasztotta. Eszem tovább, aztán lenézek és vígan folydogál a vér az alkaromon. Akkor vettem észre, hogy a karomra tényleg jól rányomta a ragasztót, de a vattás rész tök laza volt, semmi sem nyomta a szúrás helyét. Lemostam, aztán rányomtam rendesen a vattát. A nap többi része eseménytelen volt. Esti vizitkor mondták, hogy másnap reggel ne egyek, csak igyak, mert hasi ultrahangra visznek 8-kor. Jött az éjszakás, hozott szoba wc-t, "fiatalember, pisi-kaki ebbe menjen!" Mondtam, hogy ki tudok menni wc-re. "Nem baj, alig bír lábraállni, meg szédeleg, nem kísérgetem." Mondtam, hogy nem kell kísérni, de már kiviharzott a szobából. Vécéztem én már kacsába is sokszor, meg ágytál is volt alattam, de akkor nem tudtam kimenni, most igen és addig ki is megyek, amíg tudok. Másnap hajnalban (fél 5-kor) keltett, hogy adjak vizeletet és már nyomta a kezembe a poharat, hogy igyak. Kivitettem a szobai wc-t és kimentem slagolni, hogy leadjam a cuccot. Utána visszaaludtam és 8-kor keltettek, hogy megjött a reggeli. Eltettem, mert nem ehettem. Máskor nem vagyok éhes reggel, most bezzeg kiégett a bélésem. Ültem az ágyon, várva a beteghordót. Eltelt egy óra, még mindig nem jöttek értem. Valamikor betoppant a kezelőorvosom vérnyomást mérni. Rendben volt, a pulzus is. Megfogta a (hideg) kezemet, azt mondja meleg. Nézek nagy szemekkel, megint azt gondoltam, hogy jobb, ha hazamegyek, mert semmivel sem törődik. Azt mondja nem lehet, hogy nem eszem, meg nem iszom, ott a reggeli. Mondom neki eszem-iszom rendesen, de azt mondták nem ehetek. "Miért?" Mondom mert hasi ultrahang lesz, bár még nem jöttek értem. Azt mondja az nem lehet, ma nincs hasi uh, az hétfőre van beírva, ma fül-orr-gégészet és mellkasröntgen van. Na, mondom magamban fasza. Kérdeztem mi köze a mellkasröntgennek és a f.o.g.-nek a felszívódási zavarhoz? "Kell." Köszönöm a kielégítő magyarázatot. Össze-vissza vizsgálgattak, nem azzal foglalkoztak, ami miatt bementem, az alapbetegségeket totál leszarta a kezelőorvos, sőt elkezdte, hogy ő még sosem hallott olyan betegségről, amiben az erek szétdurrannak. Majdnem mondtam, hogy adja vissza azt a diplomát, mert semmit sem tudott eddig, amit elmondtunk, meg amit tapasztalt. Majdnemcsak kétségbevonta a 2 érsebésztől származó szakvéleményt, amiken ott van mindkét esetben ugyanaz a diagnózis. Mondta, hogy egyek nyugodtan. Rá is ugrottam a reggelire, de a belémdiktált sok folyadék megtette a hatását. Indultam a retyóra, amikor a beteghordó elment mellettem és hallottam a nevemet a kórteremben. Visszaszóltam, hogy én vagyok az, jövök mindjárt, el kell mennem a wc-re. "Nem ilyenkor kéne pisilni!" Legközelebb majd beszabályozom. Amúgy is egy órája vártam! Visszafordultam, mert gondoltam majd elmegyek wc-re, amíg várok a f.o.g.-en. A saját székemben tolt át, aminek örültem, mert így tuti nem keverték el. "Várni kell, nincs orvos." A szobatársamat is pont oda hozta a beteghordó. Ott ültünk 2 órát, ami nem volna sok, de a szobatársam 80 éves volt és gyenge, nekem meg már nagyon menni kellett slagolni, csak nem mertem elmozdulni, hátha behívnak, aztán nem bírtam tovább tartani és elmentem slagolni. Ennyi erővel a beteghordó is várhatott volna, hogy az osztályon elintézzem. Még további negyedórát kint szobroztunk, meg bent is töltöttem jópár percet, szóval jó, hogy elmentem retyóra. A sok kiszolgáltatott idős, vagy magatehetetlen ember jól jár ilyen helyzetben, simán bepisálhatnak és ez a szerencsésebb állapot. Végre behívtak. Lecsekkolta a doki az orromat, számba is benézett, meg a fülembe. Mosni kellett. Tudtam, mert mondtam az öregemnek sokszor, hogy vigyen el, de persze sosem ért rá. Fecskendővel csapatta a doki a vizet a fülembe, de úgy beletolta, hogy karcolta a dobhártyámat, amire reflexből megrándult a fejem. "Ne mozgassam." Mondom böki a dobhártyámat! Jól kimosta, jól hallok. A szédülés és fülzúgás ugyanúgy megvan, de ezt is elmondtam a kezelőorvosnak, hogy már kimosták a fülemet korábban is és nem ott van gond, mert akkor is megmaradt a zúgás, szédülés, egyensúlyzavar. Toltak kifelé a vizsgálóból és apám pattant elém, mondta a dokinak, hogy majd kitol. Nagyot néztem, hogy ott van. Pipa volt, hogy mit keresek ott? Mondom nem tudom és onnan még visznek mellkasröntgenre. Elmondtam, hogy mik voltak, meg hogy nem mosnak kezet vizitkor, mikor egyik betegtől mennek a másikhoz - pedig a kórtermünkben volt mosdó - és forrt az agya. Mondta, hogy hétvégén hazavisz, ennek az össze-vissza vizsgálgatásnak semmi értelme, miközben azt nem is csinálják, amivel beküldött a házidoki, pl. erősítő infúziót egyszer sem kaptam, pedig elvileg azért (is) mentem, értágítót sem, meg elbagatellizálja, figyelmen kívül hagyja a doki az alapbetegségeket, tüneteket. A megalázó viselkedés és bánásmód miatt is pipa volt. Mondjuk a - ránézésre stroke-os - idős férfira is olyat mondtak lenézően a fiatal nővérek, hogy "ez má' megin' befosott" meg "fuj, baz'meg, mindjárt behányok!", kiabáltak vele. Nyitott ajtónál pelenkázták. Egy nővel is kiabált egy ápoló, hogy "nem ebéd előtt kéne beszarni!" Majd beprogramozza, hogy mikor kelljen neki, nem? Elment apám, engem közben vittek a röntgenre. Aznap még délután is jött az orvos, hogy a vizeletben fehérje van (vesegyuszit jelez, már kívülről fújom ezeket), a vérem szerinte oké, "csak súlyos vashiányom van, a hemoglobinom is kicsit kevés és a pajzsmirigyértékeket ők is megnézték, egyértelműen túlműködés van, háromszoros lett megint az érték, szóval az egy kicsit magasabb". Csomó értékem súrolja vagy az alsó, vagy a felső határt, szóval tényleg minden rendben van. 😆 Ott értetlenkedett, meg egy másik doki is, hogy hogyan működhet túl a pajzsmirigyem, hiszen akkor már kövérnek kellene lennem. Szerinte pszichés minden bajom és őt nem csapom be, azt sejti a soványságom azért van, mert hánytatom magam. Egyrészt azt tudtommal nők csinálják, másrészt minden 'bizonyíték' nélkül rámhúzza ezt. "Ne nevessek, nem lehetnék ilyen sovány túlműködő pajzsmiriggyel". (Beszélgessen a házidokimmal...) Értem, szóval ha nem tudja az okot, akkor csakis pszichés lehet és csakis hányhatok, ez a magyarázat mindenre. Nem baj, hogy az emésztést senki nem nézte. Gőzük nincs mi a bajom, mégis elkönyvelték megint a pszichés fa$zságot. Na, ebből van már rohadtul elegem! Deja vu-m van, biztos várhatok megint 15 évet, mire valaki végre felállít egy értelmes, alátámasztott diagnózist, addig megint pszichés bajom lesz. Így már összeállt a kép, hogy miért nem engedtek ki wc-re, biztos azt hitte hányni megyek, meg miért nézték az orromat, torkomat, ugye aki sokat hány, annál ezek kimaródnak és miért csípődött be neki a pszichés dolog. Gondolom azért szarta le az alapbetegséget is, mert neki csak ez az elképzelése lebegett a szeme előtt és nem érdekelte semmi egyéb. Ez a hánytatós megalázás betette a kaput az addigi baromságokra, megmondtam, hogy holnap megyek haza, senki nem vesz komolyan és nem azt keresik, ami a baj. "Nem mehetek." Mondom hogyne mehetnék, nem börtönben vagyok. Hétvége jött, szombaton nem történt semmi, hajnalban kértek mégegy vizeletet. Ja, mikor bekerültem, átállították a gyógyszereimet, "vegyem be reggel mindet, mert ők ott úgy szokták adni." A vérhígítót, vasat be is vettem reggel, de a szívgyógyszert nem, ne állítgassák át, amit a dokim jól beállított és amivel jól vagyok. Szombaton szem előtt maradt a szívgyógyszer és kérdezte a nővér, hogy reggel miért nem vettem be? Mondom azért, mert akkor délutánra már gondok vannak, mivel addigra elmegy a hatás. Elvette, hogy akkor azt kidobja. Mondom ne dobja ki, délután szoktam bevenni. "Az a szabály, hogy ki kell dobnunk, amit nem vesz be a beteg." Mi van? Maradjon az ember gyógyszer nélkül a következő gyógyszerosztásig? Tényleg kidobta, ennek eredményeképp' délután már össze-vissza dobogott a szívem (és csak koraeste hozták az estit, addig anélkül voltam). Nem voltam jól, megnyomtam a nővérhívót. Mértek vérnyomást, 108/88 volt. Újabban nagyon leesik, pedig eddig mindig a normális és a magas között mászkált. Nem csoda, hogy remegtek a lábaim, ha felálltam, meg húzott vissza az ágy, szédültem. Nem kaptam meg a gyógyszert és még ellenőrizni sem jött később, hogy mi a helyzet azóta a vérnyomással, meg a pulzussal.
Ez a 3 nap elég volt.
Szombaton végül nem tudott értem jönni apám, csak tegnap. Holnap beszélünk a házidokimmal, hogy miért a belgyógyászatra küldött, mikor nem azt beszélte velünk? Ma felhívta apámat a kórházból a doki, próbált okoskodni, de az öregem megmondta, hogy nevetséges volt, ahogy 'kezeltek' és bosszantó, ahogy a betegekkel bánnak. Mondta az orvos, hogy felhívja holnap az orvosomat, hogy ilyen betegeket ne küldjön oda. Milyet? Aki ki mer állni magáért és aki szólni mer, hogy felületesen végzi a dolgát? Gondolom megszokta, hogy a sok idős beteg tűr, de itt életekről, meg azok minőségéről van szó, jóhogy szól az ember, hogy tisztességesen vizsgálják meg és figyeljenek oda arra, amit elmond, mert sok múlik azon. A helyes diagnózishoz az kell, hogy képben legyen. Mondta apámnak, hogy elküldi az eredményeket a háziorvosnak.
Nesze semmi, fogd meg jól! Illetve nem; a fülem ki lett mosva, kapok vasat és tisztázódott melyik pajzsmirigyérték a valós - csak épp' szart rá az orvos, mivel elkönyvelte, hogy nem működhet túl ilyen alkattal. Tipikus tünet a fogyás, a háziorvos mondta a múltkor, hogy szerinte a túlműködés lesz a valós eredmény, mert sovány vagyok, meg a többi tünete is megvan. A háziorvosom is hülye, csak ő repülő? Jó volna, ha be lehetne állítani a hormonszintet és tudnék hízni. Gurulni tuti nem fogok, mivel itt van a felszívódási zavar is, de biztos számítana egy kordában tartott pajzsmirigy és akkor talán pár kg felmászna rám végre. Nem mindegy, hogy két kór zabálja le rólam a kilókat, vagy csak egy, aztán ha valami csoda folytán kiderül a felszívódási zavar oka is és még kezelni is tudják, talán lesz egyszer emberi formám is. Azt mondta a kórházban a doki, hogy a jelenlegi súlyommal 100%, hogy nem repülhetek és tenni kell valamit, mert ha tovább fogyok, kampó. Mértek és 58 kg vagyok, legutóbb még 60 voltam. Vagy a kórházi mérleg téved - ebben bízom - vagy ledobtam 2 kg-t 2 hét alatt. Ha ez van, az szarügy'.
Nem tudtuk meg tehát, hogy mitől fogyok el, ill. ez a pajzsmirigy közelebb visz, de hogy mi van a táplálékfelvétellel és hasznosulással, azt nem tudjuk, még jó, hogy azért voltam beutalva. 😆 Fontosabb volt hánytatás jelei után kutatni, mert csakis attól lehetek ilyen gebe. 😁 Ki kéne nyomozni mi van az emésztésemmel, de asszem' érthető, ha a fentiek tekintetében nem vágyom már kórházba.

Kíváncsi vagyok, mit mond holnap a házidokim erre az egészre és arra, hogy miért nem a gasztron voltam, mikor azt mondta, hogy oda küld.

Fejlemények

Az öregem tegnap volt otthon, levitte a Mekk Eleket, hogy nézze meg hol szivárog a víz a fürdőben, meg leszerelték a bojlert, mert a múlthéten megláttam, hogy a fal megdőlt egy picit a súlyától és szóltam apámnak. Tegnap ért rá a Krisz lemenni. Ami a vizet illeti, valószínűleg a talajvíz tör fel a Krisz szerint, mert a csöveknél nem talált törést, nem szivárog egyik sem, szóval a talajból jön fel a fugázásnál. Az fasza, mert alámosódik a ház. Így nem csoda, hogy kezd szétesni, amin nem segítenek az ott jellemző erős szelek sem és a sok eső. Minden széllökéskor reccsen valami a házon. Mondta apám, hogy amikor szedték le a bojlert, meglökdöste a falat a Krisz, hogy mi újság és mozgott, szóval jól láttam, hogy megdőlt. Durva.
Kezdek immunis lenni a szarra, vagy csak védekező módban vagyok, esetleg optimista, hogy majd megoldjuk, nem tudom, de már csak kussban beletörődtem a hírekbe. Keressük a lakhatási lehetőséget folyamatosan. Istenben bízunk, hogy találunk valamit, amit meg tudunk fizetni és hogy addig kitart a ház is. Kezd az agyamra menni a helyzet, mert 3×-ra álmodtam azt, hogy összedőlt a ház. Igyekszem lekötni a gondolataimat mindig valami mással.

Én ittmaradtam tegnap a Gabinál. Elfelejtettem elhozatni otthonról a krémet-fáslit, pedig napok óta szétmegy a térdem, meg fájnak az ereim mindkét lábamban és csupa kék-zöld folt a lábszáram. Lehet, hogy a vérhígító okozza. A vérnyomásom is magas mostanában, mindig bevérzik a szemem és tegnap este fekve is nagyon szédültem. A szívem se' oké, de szerintem az utóbbi kettőben erősen benne van a stressz is. Megint leért a hullámvasutunk, de ezután újra jön a felfelé ívelő szakasz, mindig így van. Hiába a hit és bizalom, meg az optimizmus, a hangulatom nagyon hullámzó. Nem a fos helyzet keserít, mert hiszem és tudom, hogy megoldjuk, ez pedig erőt ad, hanem amikre ráébredtem mostanság és még nem sikerült a helyükre pakolni.

Voltunk ma a dokinál. Nézett egy nagyot, amikor elmondtuk a múltkori kórházas kálváriát. Azt mondta nem érti és írt egy emailt a kórháznak, most várunk, hogy választ kapjon; mehetek-e és mikor? Azt mondta lehet, hogy már a napokban fogadnak. Telefonál majd, hogy mit reagált a kórház.

Holnap megint hazamegy apám, elhozza a kórházi pakkot, meg a krémet + fáslit is elhozatom vele.

Összeszedtem magam

amennyire lehet ebben a helyzetben. Nem kellett nagyon, mert nem estem szét, de nem sok választott és választ el tőle. Muszáj erősnek lenni, mert nincs más út, meg ha szétcsúszik az ember, az nem segít, sőt és újabb fékezőerő nem kell ebben az alapból is szar helyzetben. Most arra kell a figyelem és erő, hogy megoldást találjunk. Legalább amíg beletemetkezünk a ház/lakáskeresgélésbe, addig sem tudunk agyalni a kiborító dolgokon, "apámat" is erre sarkallom. Esténként és éjjel már - mostanság nappal is - beférkőzik a gondolataimba és a hangulatomba az a rossz érzés, de mindig próbálok másra figyelni. Naponta huszonötször fojtogat a bőghetnék a kiszolgáltatottságtól (amiből nem is tudom lesz-e kiút, mert nincs pénzem elköltözni), tehetetlenségtől, bizonytalanságtól, apám alázásától, meg hogy fokozatosan ráébreszt(ett) az élet, milyen ember és hogy velem szemben is mennyire önző, hideg, de ki kell bírni ezeket, nem lehet összecsuklani. Gondolom a viselkedésének oka a neveltetésében, az alapszemélyiségében és abban van, hogy "becsúsztam", állítólag az Anyu könyörgött, hogy ne kelljen elvetetnie. Már úton voltak állítólag - ha igaz, mert apám mondta (asszem' ilyet se' szokás a gyerekkel tudatni) és az ő szava gyakran hihetetlen. Ez is elmond valamit "apámról" és arról, mennyire nem vagyok kívánatos az életében és ezek után össze is állt a kép, miért ilyen velem. Azt nem értem viszont, hogy a húgomat és a féltesónkat miért löki el ugyanígy? Lehet, hogy velük sem minden kerek (?), vagy egyszerűen alkalmatlan szülőnek. Az eszem felfogja, mert mutatják a fentiek az okot, de szívvel sosem fogom tudni feldolgozni, amit kapok és hogy az orromra kötötte, hogy úton voltak megölni, ráadásul ő akarta. Ki az az elvetemült, aki ilyeneket elmond a gyerekének?! Ez lehet, hogy durván hangzik, de jobb lett volna az Anyuval maradni. Sokminden más lenne, jobb lenne. Mindegy, ez a vonat elment.

Visszatérve a lakhatási gondokhoz:

Próbálom úgy felfogni, hogy ez is egy feladat, amit meg kell oldani. Idegőrlő, főleg ennyi éven át, de biztos van valami célja ennek is. Eddig mindig volt megoldás, Istennek hála!, most is meg fogjuk találni. Hiszem, tudom. Nem vagyok kétségbeesve és ahogy látom, "apám" is kezd higgadni és a megoldásra koncentrálni, csak az az elkeserítő, hogy ő most is azt nézi, hol potyázhat. Értem, hogy alig van pénz, de ingyen sehol nem lakhatunk! Ez most szerencsés kivétel, hogy itt lehet, csak innen menni kell, ha nem akarjuk, hogy ránk dőljön a kóceráj. Ő ingyen keres... Mondom neki, hogy olyat nem fog találni és ami időt erre fordít, azalatt lehet, hogy lenne valami kibírhatóbb összegű albérlet. Ne dumáljak bele, mert neki kell megoldani... Bakker, de ha szarul csinálja?! Én nézegetem az albérleteket, meg többször mondtam, hogy kérjen segítséget, szociális lakást, stb., erre elintézte azzal, hogy ő nem kuncsorog. Ne szórakozzunk... máskor tud kuncsorogni??? Meg engem felhasználva pitizni? Van az a helyzet, mikor muszáj segítséget kérni, meg a büszkeséget odébbtenni és ez most pont olyan helyzet. Erre is csak oltani tudott, jellemző. Lehet, hogy neki mindegy hogyan él, de nekem nem! Ha azt akarja az is rendben van, de akkor ne kelljen a pénzem, meg a társaságom, hogy "ne legyen egyedül". Ehhez is vastag arcbőr kell, hogy a képembe mondja. Ordítani tudnék, hogy rá vagyok utalva és visz bele mindenbe, meg akar mindent szabni (de már sikerült leállítanom pár dologban), stb. Nem hiszem, hogy az a sorsom, hogy úgy kell leélnem az életemet, hogy rá vagyok utalva és hogy nem élhetek szabadon. Talán lehet gondviselőt váltani, remélem. Bemennék én már egy otthonba is, csak legyen vége ennek a káosznak és annak, hogy kihasznál minden téren. Nézegettem otthonokat is, de a legtöbb az idősek otthona, meg ott is min. 90 rugóval indul a dolog és a mostani 120 ezer összpénzből csak 54 az enyém. Azzal hová megyek? Ha megadnák a rokit, azzal talán jobban állnék. Nem úgy van, hogy fogom magam és lekoccolok! Ha csak rajtam múlna, már rég' nem cumiznék itt, nem vagyok mazochista. Kell a rossebnek ez a légkör, a stressz, az alázás, a sok szar. Ki az az elmeroggyant, aki önként viselné éveken át ezt az életformát? Már voltak páran, akik nagyon okosan kiosztottak, hogy ne tűrjek, húzzak el innen. Kösz' a tippet, ezer örömmel mennék én bárhová, ha lenne elég pénzem elindulni, meg nem kellene segítség a mindennapokban. A roki elvileg járna, gyakorlatilag le vagyok ejtve, mert nem volt munkaviszonyom a megrokkanásom előtt. Egy iskolás kölyök hol dolgozott volna? Vagy mi van azzal, aki születése óta beteg? Hiába vagyok én is az, rokkantá csak sok év múlva tett a kór, de aki kicsi kora óta rokkant, az sem kap pénzt, mert egy csecsemő, vagy ovis még nem melózik? Vicc. Egyébként tudok pár rokkantról, akik kapnak rokkantságit úgy, hogy sosem lehetett munkaviszonyuk, szóval baromság, hogy ez kizáró ok. Na, így akkor mégis honnan legyen anyagi keretem elköltözni?! Egyedül nem élhetek, de "apámmal" meg már nem tudok, elviselhetetlen az igénytelensége is, meg a viselkedése is. Én csak szeretnék normálisan élni, amennyire lehet. Biztonságos, rendes helyen, alázás, kihasználás nélkül és függetlenül. Belegolyózom, hogy nincs szabadságom. Nem tudom menni fog-e, vagy hogy meddig fog menni, de nagyon igyekszem nem megborulni. Amin nem változtathatok, azért kár keseregni, amin változtathatok, azért meg felesleges. Ja, így könnyű kimondani és elhinni, csak van, mikor bekattan az agyam a sok szaron és nincsenek észérvek, realitás, csak a sok elfojtott düh, keserűség, amiktől az elmém és lelkivilágom akár egy mérgező parazitától, idegen testtől, úgy próbál szabadulni és akaratom ellenére felülírják az önkontrollomat, majd gejzírként távoznak. Régen sem volt kánaán az életem (ahogy sokan másoknak sem az), de azért emlékszem még a régi Arnoldra. Ha jött a fos, higgadt volt és igyekezett kiállni, meg persze tenni a javulásért, már amennyit tehetett gyerekként. Igyekeztem az Anyut mentesíteni pár dolog alól, vigasztaltam ha sírt, vigyáztam a húgomra, stb. Mindezt természetes nyugalommal, mondjuk lehet, hogy a gyermeki tudatlanság védett meg és adott erőt. Bár azért sokmindent felfogtam ám, azt is, amit az Anyu próbált elrejteni előlem. Lényeg, hogy én azt az énemet keresem, mert nagyon nem oké a lassan 26 évemmel depressziósnak, boldogtalannak lenni, fiatal vagyok. Hitem és reményem mindig van, ez legalább jó, de szánalmas a mostani önmagam a gyerekhez képest. Próbálok megint olyan kitartó és erős lenni, de valami mégis mindig a mélybe ránt. Azért próbálkozom, a feladás nekem nem megy, szerencsére. Lehet, hogy időnként pofáraesem, de amíg fel akarok és tudok állni, addig szerintem nem nagy a baj. Most is azt nézem, merre van az előre, csak nehéz, na.

Közben beugrott, hogy most a héten lehet, hogy be sem fektetnek a kórházba, mivel időponthoz kötött és ismeri mindenki, milyen hamar kerül sorra az ember... Na, majd kiderül. Most nincs kedvem befeküdni, hogy ilyen a helyzet és nem tudnám mi van itthon. Mindegy, ez nem kívánságműsor. Hétfőn kell menni a dokimhoz, akkortól rendel már.

Most fizikailag sem vagyok túl jól, nyilván jót tett a stressz.

Na, mindegy, ki fogok tartani, más opció nincs is. Ez az egész sem panasz, csak ki kellett írni magamból egy töredékét a katyvasznak. A Tesóm is számít rám, egyben kell lennem.

Magasfeszültség

Zajlik az élet megint és nagyon kezdem unni! Majd lejegyzem részletesen a dolgokat, ha össze bírom szedni a gondolataimat, most az összeomlás szélén állok. A lakhatásunk és az életünk forog kockán, mert a ház életveszélyes, ki kéne költöznünk, de hová?! 120 rugónk van összesen, az albérletek 100-110-től kezdődnek... Akkor hol van még a rezsi + kaja + gyógyszer? Néhány naponta beüt valami baj a házzal, a falak recsegnek-csúsznak szét, a víz szivárog a fürdőben, a tető recseg, a bojlert a szentlélek tartja a falon, a terasz kezd rogyni, stb.-stb. Ovis korom óta "vándoroltunk", itt-ott pár hónapra - jobb esetben pár évre - meg tudtunk állapodni, legutóbb 6 évig laktunk egyhuzamban abban az albérletben - és ez volt a leghosszabb idő valahol! -, mikor idejöttünk, azt hittük vége van, élhetünk rendesen, erre most innen is mehetünk, ráadásul sürgősen kellene és egyelőre nincs hová. Mikor lesz már vége?! Apám is tiszta ideg. Holnap megyünk Pestre, maradunk a Gabinál pár napot, ez kicsit megnyugtat, de akkor sincs megoldva a további biztonságunk, meg ő sem szálloda. Megyek a Dokihoz is, talán jövő héten beutal a kórházba - remélem ezúttal fel is vesznek :-D -, ehet majd az ideg, hogy mi van itthon. Bízom Istenben, hogy segít és erőt ad, mert kezd elfogyni. 

Újabb program és egyebek

Voltunk ma Pesten, elmentünk ügyet intézni, aztán az állatkertbe. Mégegy program kipipálva tehát. Sétáltunk is, hajtottam egyedül a széket, egyrészt az önállóság érzése miatt is, meg hogy erősödjön a karom. Jól bírta a szívem is. Hazaindulva, amikor a trolira felszálltunk, lerobbant, el sem indult a megállóból. Mondta a sofőr, hogy ma már harmadszor robban le vele. Várni kellett egy másikat, csak hogy el kellett engednünk hármat is, mert azok régebbi fajta, nem alacsonypadlósak voltak. Apám szokásához híven tombolt és nekem a szerszámom tele volt már, hogy hergelte bele magát a helyzetbe, meg hogy a fenéért kell folyton zsörtölődni. Meg is mondtam, hogy szörnyen zsémbes. Persze hőzöngött, hogy én hülye vagyok, meg engem biztos nem zavar a helyzet. Ja, valóban élveztem a napon főni + "felülni" a hátsófelemet, reggel óta ültem és ez az eset délután 3-4 körül volt. Mondtam neki, hogy ha agyvérzést kap és engem is kiidegel, akkor sem fog semmi változni, ami megtörtént, az megtörtént, szóval tök értelmetlen durrognia. Na, olaj volt a tűzre, inkább legyintettem, főleg, hogy kezdtem besokallni és nem akartam szítani a feszültséget. Imádom, hogy mióta az eszemet tudom nekem kell nyelni, engedni, mivel ő nem hajlandó és képtelen is a fene nagy büszkesége miatt. Hiszem, hogy lesz kiút. Végre jött egy alacsonypadlós troli, de mondta a sofőr, hogy nem tudja leengedni a buszt, mert akkor úgymarad, mivel rossz az a rendszer, ami fel-le emeli - éljenek a rendesen karbantartott járművek, ez már a 2. hibás troli volt - és egy szétnyitható rámpát hozott. Apám hőzöngött, hogy szarok a buszok és a rámpa is fos, mert túl meredek. Folytatta a trolin is a fröcsögést és annyira felhúzott, hogy már ingerülten szóltam: ugyan fejezze már be az idegbajoskodást, mert baromi idegesítő félórája hallgatni. A reakció természetesen alázás volt, de nem érdekelt, inkább próbáltam terelni a témát, meg a figyelmét, csak kattanjon már le a balhézásról. Kb. 5 percig volt nyugi, mert felszálltak gyerekekkel és puffogott, hogy neveletlenek. Lefáradtam ma is. Az örökös pesszimizmusa, zsörtölődése, alázása rohadtul lehúzó. Elcsesz minden programot ezzel a fröcsögésével. Mondtam, hogy majd sétálok, mert nagyon fáj a hátsófelem a több órás üléstől, meg a lábamban reggel óta szinte nincs keringés (reggel baromi hideg volt és mivel szétfagyott a lábam, azóta sem tudott észhez térni, hiába lett meleg délutánra az idő), talán a séta megindítja valamelyest. Leszálltunk a Széna téren a viliről, rohant. Mondom még van idő, ne rohanjon. "De ő még cigit akar venni és elszívni, mielőtt megy a busz." Kérdezem hogy mi lesz a sétámmal? Nincs idő, ő meg egész nap fáradt, kell cigiznie. Köszi... Mondom amíg cigizel addig sétálhatok. "Nem, mert ott kell lennem a busznál a várakozók között." Mondom szétmegy a fenekem, meg a lábamat is meg kell mozgatni. Elkezdi akkor szálljak ki a székből és üljek át egy padra, vagy mit tudja ő... Mondom Jézusom, ha a padra ülök ugyanúgy ülök, akkor maradhatnék a székben is. Baromi okos. Elkezdi nekem kb. 3-4 perccel később, hogy visszafejlődik az agyam. Inkább nem mondtam semmit. Nem tudom kié fejlődik vissza... Szétfagytak, meg zsibbadnak a lábaim lábujjaktól combközépig, hazafelé azért is sétáltam olyan 50 métert kb. itt az utcában, a széket magam előtt tolva, az volt a támaszték. Még mentem volna, de alapból is robotra hajazott a járásom, aztán kezdett a jobb lábam nagyon bénán lépni, meg húzódni a földön. Élveztem a járást és legalább a hátsófelemnek is jobb lett. A keringésem azóta sem indult meg, jeges az egész lábam és fáj, a lábujjaimat mintha satu fogná. Reggel kellett a kesztyű is.

A kórházzal egyelőre nem tudjuk mi lesz, a változatosság kedvéért most a házidokim van szabadságon. Meg kell várni, amíg újra rendel.

Jó az étvágyam mostanság! Nem győzöm enni.

Elfáradtam ma. Nappal még nem is éreztem, bár a szervezetem jelezte, hogy sok a jóból és pihenni kéne, de valahogy sosem érzem, hogy kímélni kellene magam. Úgy kezelnek, mint egy hímestojást, de sokkal több van bennem, mint amit feltételeznek rólam. Ezt nem nagyképűségből mondom, hanem én érzem, hogy nem kell félteni és hogy engedhetnének többet is, meg volt többször, hogy bebizonyosodott. Én mindig hajtom magam, ha úgy van és akkor lassítok, ha úgy érzem, hogy arra van szükség. Megesett már, hogy túlmentem a határon és a szervezetem be is húzta mindig a vészféket, de igyekszem figyelni, viszont az se' jó, ha a környezetem burokba akar zárni.

A tegnapi nem a mi napunk volt

Amivel szívni lehet, azzal mi tuti szívunk.
Tegnap este olyan hulla voltam az egésznapos kóválygástól, hogy már nem volt sem kedvem, sem energiám leírni ide, hogy hogy' jártunk. Már a buszon is le-lebillent a fejem.
Tegnap hajnalban keltünk, gondolom ez is tett rá. Már reggel a buszmegállóban kezdődött a pech-sorozat, apám közölte, hogy itthonhagyott minden aprópénzt és csak tízezrese van. Mondom imádni fog a buszsofőr. :-D A buszon közölte, hogy nincs nála a lelet, meg a beutaló, ottfelejtette a Gabinál, el kell menni értük. F@sza volt, le kellett szállni és a pesti járatra átszállni. Azt hittem, felrobbanok! Direkt kérdeztem este is, hogy minden megvan? Meg. Aha, tényleg. Utazhattunk Pestre a papírokért és mehettünk visszafelé, Székesfehérvárra. Megsültünk, oxigén semmi, de legalább nem voltam rosszul. Elkutyagoltunk a kórházba, kóvályogtunk, mint a gólyafos a levegőben, mert mindenfelé irányítottak bennünket. Felértünk a Belgyógyászatra, erre közölték, hogy a doki, akihez beutalt a házidokim, szabadságon van és különben sem lehet csak így odamenni a beutalóval, előjegyzéssel lehet, telefonon kell kérni és mivel 3 a magyar igazság, azt is közölték, hogy ott nincs is Gasztroenterológia, nem tudnak befektetni. Király, tök feleslegesen utaztuk el a fél napot... Teljes a homály, hogy most akkor hogyan gondolta a házidokim. Máskor is volt párszor, hogy úgy küldött oda valahová, hogy nem beszélte le és ott derült ki, hogy ilyen-olyan okból nem tudnak felvenni/kezelni. Jó doki, de ezt a felesleges utazgatást kihagytuk volna.
Annyira meg van minden bonyolítva és nem csak az egészségügyben. Emlékszem, eddig odaadtuk a beutalót és felvettek. Nem kellett telefonálgatni, meg előjegyeztetni. Kérdezte apám, hogy a másik kórházban (amit mondtak, hogy ott tudnak befektetni, viszont a doki akihez utalt a házidokim, nem ott dolgozik.... mi van?!, elvesztettük a fonalat) szóval oda hogyan jutunk el? Mondták neki, hogy ne vigyen oda, mert oda sem fognak felvenni, ha nem vagyok előjegyezve. Láttam, hogy vörösödik a feje, azt kérdezi akkor most potyára utaztattam a fiamat hajnaltól, ebben a melegben, meg cipeltem a kórházi holmit, egyik helyre sem veszik fel?! Mondták, nem. Eldurrant az agya és elszáguldottunk. Most az van, hogy beszélünk a házidokimmal, hogy így jártunk és mit tegyünk? Este 8-ra értünk haza. 11-re lemerült az akkum, mert ahogy letettem a fejemet, már filmszakadás volt.

Élmények + kórház

Most nem rizsázom, mert hulla vagyok, meg korán kell kelnem.

Eljutottunk két programra a tervezettek közül. Voltunk hajózni és az Aeroparkban.
A hajózás kellemes volt és szép volt a kilátás. Nem is lehetett érezni, hogy haladunk. Ingyen lehetett üdítőt inni. Egyórás út volt.
Az Aeroparkban is kb. egyórát töltöttünk el, de sajnos így sem jutottunk fel mindegyik repülőre. Azért a kedvenc TU-154-esemre felmásztam a lépcsőn. Beszélgettem 2 pilótával, az egyiküktől kaptam egy repülős füzetet, meg egy Boeing feliratos baseball sapkát.
Beültem a kapitány ülésébe. 30-40 év körüli férfiak is ott játszottak a géppel. :-D A pilóta nevetett. A Gabi beült mellém a másodpilóta ülésébe és mondta, hogy mutassam, mit tudok. :-D Megfogtam a kormányt + gázkart, mondtam pár szakszót és "felszálltunk". :-D Elvoltunk. Egy kiskölyökkel is elszórakoztam.
Vannak fotók a Facen, de ide most nincs kapacitásom felpakolni őket. Most lebillen már a fejem, olyan álmos vagyok.

Megjött a laboreredmény is időközben, egész' jók az eredmények, most a hemoglobin is csak egyel van a határ alatt. DE! Be kell feküdnöm a kórházba, mert a lelet szerint a pajzsmirigyem szórakozik. Eddig az legalább jól működött. Nem tudja a doki eldönteni mi van, mert az értékek kétesek; az egyik szerint túlműködik a pajzsmirigyem, a másik szerint alul. Ezt tehát ki kell deríteni, meg a felszívódási zavar miatt is menni kell, hogy erősítsenek, meg kutatni hogy mi okozza. Gőzöm sincs meddig kell bent dekkolnom, nincs most mobilnetem sem, de amint kiengednek - remélem 1-2 hétnél nem lesz több - fogok jelentkezni.
Most viszont elhúzom a kondenzt.
Ja még annyit: volt mostanság 3-4 jó napom, mikor szinte egészségesnek éreztem magamat. Király volt!
Tegnap jött egy rosszullét a meleg + vérnyomásom miatt, meg a Dokim szerint megterheltek a majd' egésznapos programok - nem is éreztem.
Az idegeim szórakoznak, főleg a bal nagylábujjamnak azon a részén, amire lép az ember. Azt érzem időnként egy ponton, mintha tűt vágnának bele erősen, hirtelen és rándul is az egész lábszáram, mintha valóban megszúrták volna az ujjamat és reflexből elrántanám a lábamat. Ez a szúrkálás mostanság gyakoribb, de kb. félpercnél tovább nem tart, mondjuk bőven elég annyi is. Próbáltam, hogy ahol szúr, erősen megnyomom, hogy az ideget "kizökkentsem" a téves jelzésből, de nem múlik el, a nyomás ellenére is ugyanolyan. Le kell fogni a lábamat, hogy ne rángatózzon. :-D

Na, most viszont alszom, mert fekve elesem kb. A kórházban úgysem fogok tudni jól pihenni, főleg az infúzióval, mert leshetek, hogy ne tekeregjek vele.

Még itt vagyunk

Pesten a Gabinál és itt leszünk még ezen a héten. Apám 2 naponta hazamegy utántölteni a macskák ételét-vizét, meg ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. Ezen a héten megyünk hajózni, elvileg. Jó itt, csak apám, meg a Gabi ölik egymást, vágni lehet minden nap a feszkót, de próbálom kizárni.

Voltam ma a házidokimnál. Megmérte a vérnyomásomat-pulzusomat és valami csoda folytán jók voltak. Azt mondta a pulzusomra, hogy "szép szabályos". Na, mondom ezt felírom valahová. :-D Csütörtökön reggel 8-ra kell mennem vérvételre, meg kaptam csövet, kell vinnem vizeletet is. Összességében elégedett volt most az állapotommal, ami jó ideje nem történt meg. Megnézte a lábamat, az nem tetszett neki. Dagad a térdem-bokám. A kánikulai napokban égett a talpam-lábfejem-lábujjaim, kezem szintén zenész. Bizsergett, égett, szúrkált kezem-lábam, főleg éjjelente, meg felpuffadtak, elvörösödtek. Ezek most megszűntek, már csak a térdem-bokám dagadt és fáj, meg a lábfejem, ahogy kisugárzik a bokámból. Nem tetszett a Dokinak, de mondta, hogy a meleg lobbanthatta be a neuropátiát. Még mindig rossz ott a lift (ilyesmikre bezzeg nincs pénz, biztos kell egy újabb fűthető gyeppel rendelkező stadionra...), szóval a székem ismét lent maradt és megint mászhattam fel a sok lépcsőn, de én még jól jártam, mi van azokkal, akik ki sem tudnak szállni a székből? Kíváncsi vagyok milyen lesz majd a laboreredmény.

Jó, hogy nincs az a trópusi hőség, már nagyon megterhelő volt. Az egész testem lángolt kb. és a zuhany is csak 5-10 percre hűtött le, de ez az extrém hőség az egészséges szervezetnek is sok(k).

A hajózást követő program az Aeropark lesz. Várom nagyon!

Mostanra

összeszedtem magam nagyjából. Tudtam, hogy ez lesz, hiszen egyrészt nem az a fajta vagyok, aki sokáig kuksol a gödörben, másrészt nem is volna tanácsos, mert az nem visz előre, sőt! Nem mondom, hogy elszállt minden bajom, de az önveszélyes gondolatok, a sírhatnék meg a sírás, a kilátástalanság érzése, étvágytalanság elmúlt, mert bízom Istenben és a jobb holnapban, meg a Tesóm is segít, jönni fog a jobb sors, csak várnom, figyelnem és a megfelelő időben és módon cselekednem kell. Nem csattanok ki a jókedvtől, még tart a használhatatlan üzemmódom, de úgy érzem abból a sötét veremből kimásztam. A Tesómnak is szüksége van rám és úgy nem tudok támasz lenni, ha nem vakarom össze magam, szóval ez is késztetett és majd jobban leszek. Most az is sokat segít, hogy a Gabinál vagyunk vasárnap óta és itt szeretek lenni, mert vannak ingerek, a környéket is szeretem, meg a körülmények is emberhez méltóak, rendezett a lakás és minden adott, ami alapszükséglet. Ez a közérzetemnek jót tesz. Iszonyatos a meleg itt a panelben, de ezt sem bánom, jó itt. Holnapután megyünk haza.

Találtam olyan rövidgatyát, amire fájt a fogam. Sehol nem volt, de sikerült levadászni, örül a fejem.

Mennénk hajózni, várjuk a hőség enyhülését. Elment a kedvem a programoktól is a gödörben ülve, de már ezzel is úgy vagyok, hogy nehogy má' ne élvezzek valami jót, akarni kell nyitni, mert csak szarabb lesz, ha teljesen befordul az ember. Csak azért is várom. Majd megyünk a Repülőgép Emlékparkba is. Már voltam gyerekként, mondanom sem kell, nagy volt a gravitációs erő az ülés és kormány körül, Anyám alig tudott kiszedni a pilótafülkéből. :-P A fotó nem saját, de ez az a gép:

Repülni is megyek, de az talán csak szeptemberben jön össze.

A ház áll még - maradjon is úgy - várjuk, hogy jöjjenek renoválni.

Apám alázását igyekszem kezelni, az utóbbi alkalmakkor sikerült figyelmen kívül hagyni. Növesztem tovább a páncélomat.

Közben kiderült, hogy a rohamot oxigénhiány okozta. Akkor jön mindig, amikor nem jut az agyam elég oxigénhez. Ma nem jött, de megkörnyékezett, ugyanazt éreztem, mint a buszos roham előtt, meg a többi esetben. Öregem mondta, hogy lila volt a szám körül, a körmeimet láttam én is. Megint lassultam és ájulás környékezett, rossz közérzet, meg jött megint ugyanaz a bizsergés, aztán zsibbadás a kezembe és ugyanúgy kúszott fel a karomba. Apám kezdett megijedni, de mondtam, hogy nyomja be a ventilátort és hozza ide, hátha használ. A képembe tolta, szabályos, mély levegőket vettem, így lassan kezdtem jobban lenni. Nem izzadok szinte - bár néha lever a víz - és felhevülök, de zuhannyal segítek, meg sokat iszom. Alapból is, de ebben a hőségben méginkább.
Nagyrészt jó a keringésem, ma este elmentünk az Aldi-ba, ott ment a légkondi, meg a hűtőpultoknál is voltunk, rajtam rövidgatya + papucs + ültem a kerekesszékben, ugye úgy lassul a keringés a lábban, mindezek ellenére sem fázott semmim. Itt, a 30 fokos lakásban meg időnként elfagy és színes lesz a lábam. Haláli, ahogy működöm. :-D Ma ilyet produkált - ez mondjuk még semmi:

Csoda, hogy a nyár 3/4-ét én is rövidgatya + mesztéláb (nagyanyám mondta így :-D) kombóban tolom, mint mások, pedig tavaly szinte végig hosszúgatya + zokni kellett, néztek is kerek szemekkel a 40 fokban. Ja és romlott a keringésem elvileg. Akkor hogy' van ez? Mindegy is, a fő, hogy legalább most a nyáron egész' jó a helyzet.

Igyekszem enni, mert híznom kell, 5 hónap és repülünk. Ebben a hőségben nem könnyű, de a cél lebeg a szemem előtt, meg a Tesómnak is megígértem, hogy enni fogok. Ma leköröztem "apámat", beburkoltam egy nagy adag krumplit, meg 2 szelet csirkecsöcsöt. Ő hagyott a tányéron. Tegnap is megettem mindent.