Doki + agyf*sz

Ma voltam kontrollon a háziorvosnál. Tegnap itthon 150 volt a vérnyomásom, ma a dokinál 110. Meghallgatta a szívemet, pulzust mért, most csak 108 volt, de általában 120-130, szóval ahhoz képest nem volt vészes. Mondtam neki a gyomorfájást, meg a többit, azt mondta enyhe fekély lehet, most egy erősebb savlekötőt írt fel és napi 2× kell bevenni, meg egyet a megszokottból. Azt mondta, hogy ha enyhe, akkor ezzel a gyógyszerrel begyógyulhat pár nap alatt, mert védi és ha nincs buzerálva a nyálkahártya, akkor helyrejön. Ha nem múlik el a fájdalom, vagy romlik, vissza kell mennem és kórház. Hőemelkedésem van. A lábamat megnézte, megfogta, meg mondtam, hogy egyre nehezebb a járás, kaptam Pentoxifillin (értágító, amit vénásan szoktam kapni) receptet. Már korábban is felírta, de nem váltotta ki apám, mert "nem volt pénz". Tápszerrel ugyanez van. Gyomorvédővel szintén. Még mindig nem esik le neki, hogy nem hülyeségeket kéne venni, meg melózni kéne. Szégyenszemre a volt barátnőjétől kuncsorgott pénzt, a Gabi adott is 5.000-et, elmentünk a gyógyszertárba, ahol nem volt 50 db-os Pentoxifillin, csak 100 db-os, kb. 3.000-ért. Apám pattogott és nem váltotta ki, pedig 5.000-ből kijött volna, de "nem váltja ki, mert drága". Az, de létfontosságú gyógyszer. A dokimnak is hazudott, azt hazudta, hogy kiváltotta a tápszert, meg hogy felügyeli a gyógyszerszedést.

Here I am :-P

Próbálom nagyjából sorban leírni a dolgokat, de a csapongó fejem úgyis megy majd maga után. Nehezen álltam neki bejegyzést írni, napok óta halogattam, mert nincs kedvem semmihez.8.-án elköltöztünk. Aznap már nem álltam neki kipakolni itt, hulla voltam. Másnap újult erővel nekiálltam a nyolcvanezer dobozt kiüríteni. A végén már untam, de legalább lekötött. Ez nem egy ovis szobája :-D A maci fontos emlék, mindig ott van, a repülő meg a gyűjtemény egy tagja, csak jól nézett ki az égszínkék ágytakarón.

A hely csendes, jó a levegő, pár szomszéddal már megismerkedtünk. Tök zsír, itt cirkálnak a repülők sűrűn, hol permetező, hol sétarepülő, hol magán kisgép, hol utasszállító. Helikopter is jár. Maga a paradicsom nekem. :-D A neten olvastam, hogy 3500 ft a sétarepülés a szomszédos településen, 5000-ért meg már vezethetjük is a kisrepülőt. Előtte a földön elmondja a pilóta a dolgokat, meg ha kell, belenyúl a kormányzásba, de kis ideig mi vezethetjük a gépet. Erre fáj a fogam. ;-)) Most a nyáron kipróbálom. Építettünk egy kutyafuttatót apámmal, de a kutyák nem akarnak bennemaradni. Ez az - bár, elég szar a kép:

A fák direkt kerültek bele, hogy árnyékot adjanak.
Szedtünk egy vagon cseresznyét. Vicces volt, apám alacsonyabb, azt' nem érte el a magasabb ágakat, ott ugráltam, hogy lehúzzam neki. :-D
Ilyen a kilátás a kapuban állva:

Amióta itt lakunk, alig telt el olyan nap, hogy az öregem ne idegesített volna fel.

Életkedv 0, a 'dolog' is kínoz, ezen a területen is kapom az ívet. Nem baj, most már nem tagadom meg magam mások kedvéért. Én mikor fogok élni? Mikor már meghalnék? Lószart! Most már annak is kell érvényesülni, ami nekem jó. Eddig úgy éltem, hogy megfeleljek a "normáknak" (ki dönti el, mi normális és mi nem?), meg a környezetemnek. Főleg apámnak nem fogok megfelelni, ha még annyira sem tisztel, hogy ne úgy beszéljen velem, mint egy kupac kutyaszarral, mindenért ordít, hiába kérdezek, mondok valamit rendesen. Ha szólok, hogy ne ordibáljon, mert én rendesen beszélek vele, azzal jön, hogy leszarja, ő az apám, nekem kell csak tisztelni és kuss. Ilyenkor vagy legyintek, mert semmi értelme vitázni egy nárcisztikus, egoista emberrel, vagy úgy felmegy a fos az agyamba, hogy elszáll és visszaordítok. Gátlás nélkül tapos bele az emberbe és fel sem tűnik neki. Ha szólsz, megsértődik. Terel, ha szembekerül a hibájával, képtelen a belátásra. Én mindig figyelmeztetem, hogy jól terel, meg nem hagyom, hogy elnyomjon, az ápolatlansága is nagyon zavaró, persze védekezésül támad. Nem köt hozzá semmi, mindent kigyilkolt belőlem.

Az állatok nagyon jól érzik magukat. Első naptól felszabadultan viselkednek, csak a macska sokkolt pár napig, de már ő is a régi. Majd lassan jön az új családtag is, a Gabi macskája - a legutolsó képen ő van.

Jobb az étvágyam, gondolom a más levegő megteszi a hatását, de a súlyom most sem változott.

Magamhoz képest sokat mentem, sokat is tettem-vettem, kapáltam, kutyafuttatót építettünk, füvet nyírtam, gyümölcsöt szedtem, faluba járkáltam le majd' naponta - fáj a lábam, de nem tudok itthon ülni - és belobbant a kórság, a térdeim nagyon fájnak, 2× akkorák, mint kéne, a könyököm, bokám, csuklóm szintén mintha kalapáccsal lenne szétverve. Most le kell állnom, ami nehéz, mert az a fajta vagyok, aki nem tud megülni. Most nem mászkálok majd, fék behúz, mert ha tovább hajtom magam, tovább gerjed a fos és nincs kedvem kórházlátogatáshoz valami szervi gyulladás miatt. Így is átterjedhet, de ha provokálom, nagyobb az esély. Ha szerencsém van, akkor megállapodik az ízületeimnél, meg a mellhártyámon, azon már rajta van jó ideje és nem tágít.

28.-án megyek a havi kontrollra a háziorvoshoz.

Úgy látom szürkehályog van a kutyám mindkét szemén. Nekimegy ennek-annak, meg van hogy az ételt, vizet meg kell neki mutatnom, a székre is felugrik, de leugrani nem mer, szólongat, hogy vegyem le. Majd visszük dokihoz, ha lesz pénz. 13 éves, persze hogy előjönnek már neki gondok.

Kakukktojás az autópályán :-D

Tegnap gurulunk az M1-esen, mentünk a házhoz pár holmival, erre mit látunk? Egy Cessna kóválygott a kocsik között :-D

Állítólag bekrepált a motor és azé' tette a pilóta az útra, s.o.s-ben kellett valahol landolnia.
Oktatórepülésen volt egy pilóta, azt' az oktató észrevette, hogy a motor nem bírja a strapát. Mákjuk volt, hogy egyben leértek.

Lementünk, kipakoltunk és jöttünk vissza. Nemsoká' költözünk.

Voltam 25.-én a kontrollon. Akkor viselkedett a szívem, de elmondtam a dokinak, miket csinál. Tegnap és azelőtt viszont tette a dolgát, csupán egyetlen ritmuszavarral.

Apám idegesít. A francért nem lehet mosakodni? Főleg ebben a döglesztő melegben. Dezodor is kéne és a felsőit sem 4 naponta kellene cserélni.
A lába is kicseszettül büdös.
Ha nyíltan szólok, hogy mosdjon le, meg használjon dezodort, szerinte bunkó vagyok. Ha finoman célzok, akkor meg sunyi.
Na de bakker, nem fogom szagolni. Addig örüljön, amíg csak én szólok.

Megnéztem magamnak

Tegnap leutaztam én is, megnézni a házat.
Az állapota ránézésre jó, csak nagyon kicsi és egyelőre még börtönnek érzem, bár a konyha nagy, meg a terasz. Megkaptam a nagyobbik szobát, ami kb. akkora, mint itt a panelben a kicsi. Kárpótlásul tiszta levegő, viszonylagos csend (a traktorok, szomszéd fűnyírója, motoros fűrész, szomszéd kutyája, permetező repülőgép, elhaladó utasszállító gép zaja hallatszik időnként (utóbbi kettőt még élvezem is) és elég modern berendezés, festői kilátás van. A kert kicseszettül nagy elöl-hátul, vannak gyümölcsfák is.
Még szoknom kell a változást, meg a helyet. Talán ha már berendezkedem és körbevesznek az ismerős tárgyak, komfortosabb lesz. Egy nőismerősünk a tulajdonos, de ő külföldön él és megengedi, hogy karbantartás fejében benne lakjunk.

Íme pár kép:

Hátsókert egy kis része:

Ház előtti kert egy része:

Kilátás a kertből:

Konyhabútor egy része:

Étkezőasztal:

Kicsi szoba:

Fürdőszoba egy kis része - bár nem mintha nagy volna alapból. Minek is, zuhanyozni, wc-re menni elég:

Leendő ágyam - de fogadjunk, még erről is le fogok vándorolni :-P

Szekrényem - igaz, kölcsön van a házzal együtt, de faszán néz ki:

Nagyon szarul vagyok, ma majdnem folyamatos a ritmuszavar. Fekszem, nyugis vagyok, mégis kb. 8-10 percenként érzem, ahogy remegve ugrál a szívem és izzadok. Vettem be bogyót, remélem helyrebillenti. Iszonyatosan szédülök, gondolom ez a hirtelen jött meleg a baj.
Alszom egyet.
Apám holnap is le akar rángatni a házba, hogy vigyünk cuccokat, de biztos nem cipekedek, ha ilyen fosul leszek. Akkor nem megyek le.

Visszaszámlálás

Ma megkötötte 'apám' a bérleti szerződést, hétfőn kapjuk a kulcsot és miénk a ház, határozatlan időre. Még nem megyünk, mert előbb ezt-azt rendbe kell tenni, de csak apróságok. Mostanra lehiggadtam, kezdem rendbetenni idebent a káoszt, amit a változás generált. Végre nem kell majd hallgatni a hülyegyereket felettem, meg az alattam lévő sem zajong. Már annyit költöztünk, hogy a két kezemen, de még a lábujjaimat belevéve sem tudnám megszámolni, úgyhogy remélem utoljára megyünk albérletbe és legközelebb már egy saját házba mehetünk.

Ma megint ~8 órás érgörcs volt a lábaimban, azt hittem levágom már őket. Vasárnap megyünk Istentiszteletre, remélem addig javulnak a futóműveim.

Viszlát, Budapest! :-/

Felpörögtek felénk az események, költözünk hamarosan, talán már a jövőhéten. Az egyik szemem sír, a másik üveg. Persze 'apám' megint a hátam mögött szervezkedett, én már csak azt tudtam meg, hogy költözünk mindjárt. Értem, hogy az életben vannak változások, de szólhatott volna, hogy mi van készülőben. Tegnapelőtt szólt csak, hogy ez a helyzet. Mondom kösz', hogy beavattál. Tegnapelőtt közölte, hogy költözni fogunk és hogy tegnap reggel 8-ra van megbeszélve találkozó a pasassal, aki meg van bízva a ház felügyeletével, meg a bérlők dolgaival, bár 'apám' ismeri a tulajt. Csak kapkodtam a fejemet, hogy mi van?! Tegnap reggel odamentünk a találkozóra, persze 'apám' alakított, égett is a képem rendesen. Egyrészt igénytelen volt (itthon figyelmeztettem, hogy ne úgy induljon, ahogy, de leb@szott, hogy ne mondjam meg mit tegyen, mondom amíg velem jelensz meg, addig megmondom, ne égessél már engem is!), persze szart rá, gondolom meg is van a véleménye a palinak, másrészt mint utóbb elmondta, azért kellett mennem, hogy lássa; beteg vagyok. Bakker, ott láttam meg, hogy orvosi papírjaimat is vitt, hogy "így majd biztos beköltözhetünk". Okádnom kell! Tök gáz volt, elkezdte ecsetelni a bajaimat és láttam a palin, hogy unja, mondtam is 'apámnak', hogy elég lesz, mert nem ez a lényeg. Persze tudtam, hogy miért csinálja, érzelmileg akart hatni rá, hátha megsajnál és odaenged minket. Pfejj! Végül bejött a manipulációja úgy tűnik, mert megírt valami papírt és most várunk. Már nagyon biztos benne, hogy nyert ügye van, mert elkezdte összepakolni a cuccait. Önző alak, velem semmit nem osztott meg, menetközben is rohant, mondom fogd már fel, hogy nem tudok rohanni! Nem érdekelte, nem vesz tudomást semmiről, őt csak az érdekli, hogy neki kényelmes legyen, meg a saját céljait elérje. Utálom, hogy rá vagyok utalva, mindenbe ránt magával. Mondom neki nem költözöm, erre elkezdi, hogy akkor neki nem lesz pénze, muszáj vele mennem, meg senki nem segít akkor nekem semmiben. Hihetetlen, hogy egész életünkben belőlem szándékozik élni és szerintem a barátnőjéről sem fog leszállni. Most hajtja, hogy ott több pénz marad majd és "nem szorul a Gabira" (eddig sem kellett volna...), de tuti, hogy ugyanúgy fog kérni/elfogadni, főleg hogy szégyenszemre ő gyűjt nekünk házra + az én pénzemből is gyűlik hozzá. Ő nem szándékozik melózni és pénzt keresni. Minek azt, amikor kényelmesebb 2 másik ember hátán élősködni? Okádnom kell. Nehéz itthagyni ezt a helyet, akármilyen szar a lakóközösség. Emlékszem az első napra, amikor ideköltöztünk. A Gergőék felettünk laktak, mindig átjártunk egymáshoz. Sok emlék köt ide.

Margó

nagyon beteg. 'Apám' megúszta, nem a hanyagsága okozza a bajt, hanem a doki szerint komoly méhgyulladása van. Állítólag a kutyák általában belehalnak és a macskák is veszélyben vannak, de jobb a statisztika. Ebben bízom, meg abban, hogy jó az általános állapota, a doki is mondta, hogy még most is jól van a betegséghez képest. Nincs most láza, az étvágya is jó a kezdetektől, nyávogni sem szokott, ami csoda, mert biztos fáj neki. Ki fogják műteni a jövőhónapban a méhét, de le kell húzni a gyulladást előbb. Ma kapott infúziót, meg 5 injekciót, de meg sem nyikkant. Híres a nagy szájáról, meg hogy vad, de most kezesbárány volt, meg lett dicsérve. Holnap is kell vinni, meg a jövő héten is. Imádkozom, hogy érje meg a műtétet! Ezekkel az infúziókkal, injekciókkal, antibiotikummal, méhösszehúzóval (hogy kiürüljön a trutyi) tüzet olt a doki, kell a műtét, mert belehalna egy idő után. Stramm ő is, mint a kutyám, 'még csak' 9-10 éves, remélem túléli!

Zajlik az élet megint

Nagyon mérges vagyok az 'apámra', a csirkecsontot nem dobta ki, a macska pedig lopott belőle és mire észrevettem, meg próbáltam elvenni tőle, már evett belőle. Dokihoz hétfőn tudjuk vinni, de gyaníthatóan felsérthette valahol a csont, mert folyton ürít, meg nyalogatja a hátsóját. Aluszékony is, bár ma élénkebb volt, előmerészkedett a búvóhelyéről, meg kiosztotta a kutyákat is, mondta a magáét is, szóval ez jó jel. Felfeküdt a mellkasomra, dorombolt, 'dagasztott', ezek is jó jelek, de tutira fáj a hátsófele, mert azt folyton más pózba helyezte és mégsem volt jó sehogy, mocorgott. Hős, mert meg sem nyikkan, de észrevehető rajta, hogy nagy fájdalma van. Apám fogadkozott, hogy többet nem hagyja szanaszét a csontokat. Kösz... most is lehetett volna erre gondja! Ajánlom neki, hogy ne essen nagyobb baja a Margitnak.

Paranormal activity :-D

Mostanában megint érdekes élményekben volt részem. Régebben volt olyan, hogy bekapcsolt a tv, éjjel lezuhant a csillár, kinyílt a szekrény/szobaajtó, kiesett az evőeszköz a szárítóból (bele volt állítva, stabilan), lerepült (!) a hátizsákom a cipősszekrényről, addig soha nem tapasztalt finomsággal értek a vállamhoz, a napszemüvegem szintén repült, mintha lesöpörték volna a polcról, a kutya ugatta a sarkot, behúzott farokkal, védekező testbeszédben, csattogó fogakkal, valamit láthatott, amit én nem, meg volt, hogy jeges térbe nyúltam bele. Nem huzat volt, mert mindenhol egyenletes volt a levegő hőmérséklete, de a szóbanforgó helyen egy jéghideg 'mező' volt érzékelhető. Egy idő után nem tapasztaltam semmit sokáig, azonban pár hete ismét megjelentek a furcsaságok. Nem szoktam félni, inkább csodálkozom. Már a múltkor is olyat éreztem, mintha leültek volna az ágyamra. Itt feküdtem és éreztem, hogy lassan besüpped a matrac a combom mellett. Tegnap este a Tesómmal beszéltem és a lábam nem volt betakarva, mert valami csoda folytán nem fázott. Egyszercsak éreztem megint, hogy leült valaki, a matrac megint süppedt, csak most a talpamnál. Jeges mező vette körül a lábfejemet (nem fázott, meg odébb is tettem, hogy máshol is érezhető-e az a hideg, de nem, csak egyponton volt) és úgy éreztem, mintha bámulna valaki a vaksötétben. Behúztam a lábamat a takaró alá és mintha fogták volna a takarót. Beszélgettem tovább és kb. 6-7 perc telhetett csak el, mikor nagy zajjal koppant valami a szekrényben. Mondom mi a fene folyik nálam? :-D Ledermedtem kicsit, de aztán beugrott, hogy pakolásztam lefekvés előtt ott és biztos valamit úgy tettem vissza, hogy instabil volt és az esett le, mikor elmozdult, de hirtelen bizarr élmény volt az ágyban tapasztaltak után. :-D A szekrényben koppanó tárgyra tehát van magyarázat, de a lábamat körülvevő jeges mezőre, süppedő matracra, nehezen emelhető takaróra nem találok.

Moped, meg balhé

Apám undorítóan viselkedett megint, jól összeugrottunk. Egyik ismerősöm felajánlott egy gyakorlatilag új mopedet, azt mondta pénzt sem kérne érte. (Nem szívesen fogadnék el ingyen egy ilyen nagyértékű dolgot.) Mondta, hogy szívesen odaadnák nekem, ha el tudom hozni. Nagyon megörültem, hogy végre lesz 'lábam' és nem csupán 100 méterig terjed már a világ. 'Apám' nem fogja fel még mindig a lábaim állapotát, benyögte a múltkor, hogy nyáron menjek vele majd túrázni, mert nem akar unatkozni. (Erre is jó lennék.) Egy hete nézi, ahogy végigszenvedem az orvosig az utat, hogy' gondolja akkor a túrát? Nem tudom, hogy szándékosan csinálja-e, vagy tényleg nem jut el hozzá a valóság. Boldog voltam, hogy lesz járgány, mert már annyit megnéztem, de rohadt drágák még használtan is, bár tudtam, hogy 'apám' nem segítene megvenni. Szóltam neki tegnap, hogy van egy és hogy nem kér tőlem pénzt az illető (manapság már ki az, aki majd' félmilliós cuccot ingyen ad? itt kezdődik az emberség!) és csak el kéne hozni. Közölte, hogy nem kell, mert még tudok járni. Mondom nézd már meg mennyit és hogyan tudok! Tényleg csak akkor fogja majd fel, hogy baj van, mikor majd semennyit sem fogok tudni menni? Azzal, hogy erőltetve van a lábam hamarabb fog bekrepálni teljesen. Azzal semmit sem old meg, ha úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Azt mondja amúgy sincs pénz fuvarra. Ezzel a "nincs pénz" szöveggel mindig iszonyatosan felhúz, mert lehetne, ha dolgozna! Nyilván nem szakadna ránk a bank, de jobb lenne a helyzet. Ő az a fajta, aki bármit elvisel, csak ne kelljen megmozdulnia a jobbért. Ezzel engem is megszívat, mert többet kényszerülök nélkülözni, mint amennyit amúgy kéne, mert ha dolgozna, akkor nem minden az én pénzemből menne és több maradna, végre magamra is juthatna egy kicsi, de így szinte mindenről le kell mondanom és unom, mert tudna dolgozni és ezzel kicsit hozzátenni a pénzhez. Hová a francba fut? Attól nem javul meg a lábam, hogy nem vesz róla tudomást. Gondolom nem akar szembesülni a valósággal, de akkor is szembesül, mikor 8-10 méterenként megállok, kb. 100 után meg nincs is tovább menet, max. kínlódva. Ez jobb látvány? Nem értem. Ő meg nem érti minek segédeszköz, mikor még tudok járni. Más sem akkor használja, amikor már nem tud menni, meg nem is akarom meggyorsítani a folyamatot. A doki is mindig felhozza a széket, akkor elhihetné, hogy nem kell megvárni, amíg semennyit sem fogok tudni járni. Nem fogja fel, hogy árt az erőltetés. Mondtam neki, hogy nem akarok a lakás foglya lenni, meg csupán 100 métert menni. Mondom te nem akarsz tologatni, de mopedre sem rakod el a pénzemet, akkor szerinted mi lesz? Valami megoldás kell! Elkezdte flegmán, hogy "nekem is sokmindenre kellene megoldás" és hogy ő sem tud festőt szerezni, meg stb. Már bocs, de ez nem egyenlő a járáskorlátozottsággal, meg tehetek arról, hogy mindenkit elmart maga mellől és nincs kihez forduljon? Azért, mert az ő problémáira nem talál megoldást, akkor az enyémre sem kell? Amire végre adódik, azt meg szándékosan megvétózza? Ez pont olyan, mint amikor a képembe mondta, hogy ha neki szar az élete, én se legyek elégedett. Beteg. Jól összeugrottunk és majdnem megcsapott, de félúton megállt a keze. Jobb is. Persze repkedtek a 'b@z'megok', a 'qrvaanyádok', meg a 'húzzap*csábaakkor', mondtam neki, hogy megyek is, viszont jön velem a pénzem. Erre egyből csend lett. Azzal jött, hogy mi az, hogy visszahúz, amikor neki nincs élete miattam?! Mondom neki megmondtam ezerszer, hogy élj szabadon, én nem leszek kolonc. Hányan nevelnek beteg gyereket/gondoznak beteg rokont, mégsem magányosak. Attól, hogy ápolni kell valakit és/vagy intézni az ügyeit, lehetnek barátai a gondozójának. Hány ilyen szülő/gondozó van és akkor mind egyszál maga van? Dehogyis, szóval ne kenje rám, hogy miattam nincs élete, kapcsolatai. Mondom mondj le rólam, vagy ha nem, akkor ne hallgassam mindig azt, mekkora teher vagyok. Ő az, aki nem akar lemondani rólam a pénz miatt. Nekem nem ő hiányzik, ő egy idegen. Az hiányzik, hogy legyen egy apám. Na mindegy, szóval megint keresztbetett, ismét felidegesített, persze igyekeztem nem kimutatni. Nem fér a fejembe; adna valaki ingyen egy drága és új holmit, ő meg nem becsüli. Nem azért nem fogadja el, mert lelkiismeretes, hanem a saját menekülése miatt. Az elején belement, de akkor is úgy, hogy kérjek ingyen (persze, biztos adnak közel félmilliós mopedet ingyen... ez a jóakaróm kivétel, de nem sokan tennének így) és persze a szállítást is kérjem a jótevőmtől, szintén ingyen, mert "neki nincs pénze". Mondom te hol élsz?! Természetesen eszemben sem volt ilyet kérni. Tényleg semmit nem szégyell, én viszont szégyellem amilyen kívül-belül. Hónapok óta tagad. Mindegy, egyszer tönkremegy a lábam és akkor hiába fut majd, teljesen felesleges ez a cirkusz, nekem is jobb lenne nem végigszenvedni a folyamatot.