Helyzetjelentés

Még mielőtt magamra térek, a kutyámról írom a fejleményeket: 

Hatott a gyógyszer, ami egyfelől szuper, másfelől viszont még nem zárja ki a nagy bajt, szóval ésszel kell örülni. 20.-án lett beadva neki, de úgy tűnt nem használ, mert nem javult, majd hirtelen elkezdett és amilyen gyorsan romlott addig, olyan gyorsan javult. Napok alatt lett egyre betegebb is, de napok alatt szedte össze is magát. Élénk, fut elém és ugrál rám, hív játszani, a szemeibe is élet költözött vissza, jóval kevesebbet panaszkodik, az is inkább nyüszögés, nem az a keserves nyüszítés, végre aludni is tud éjjel is, nappal is, nappal is ritkán nyüszög és visszanyerte az elvesztett bundája nagyrészét. Persze ez még csak rövid, pelyhes szőr, de valami legalább már fedi, nem a csupasz bőre látszik az egész hátsórészén. A sebei sem olyan rondák és nem gennyesek. Nem tudom, hogy ez csak átmeneti javulás-e (mert pár napja megint hullott ki egy kevés szőre, meg van egy-két új seb), vagy még fog tovább dolgozni a gyógyszer, de egy kicsit bizakodó vagyok a látványos javulás láttán, bár a doki mondta, hogy ez még nem zárja ki az immunbetegséget, szóval várunk. Még nem jött eredmény, de ha a múlt hétvégét, meg a mostanit nem veszem bele, akkor csak 8 munkanap telt el eddig és kéthéten belül kell elkészülnie, úgyhogy még időben vagyunk. Nem mindegy az sem, hogy ezt a várakozást milyen életminőségben tölti a kutyám és nagyon örülök, hogy nem kell a kínok kínját átélnie addig. Ha ne adj' Isten mégis el kell engedni, akkor sem úgy megy majd el, hogy végig szenvedett. Azért jó lett volna azt a 2 hetet megspórolni, ami alatt kínlódott, az viszont jó, hogy a közelmúlt és a jelen jobb állapotban telik a számára. 

A bal oldaliak a gyógyszerhatás előtti állapotot mutatják, jobb oldalon már a javulás látszik:

Nálam viszont visszaesés és romlás van. Furcsa ismét az ágyat nyomni és szarul lenni hosszabb ideje, mert már rég' volt ilyen és kezdtem elfelejteni, hogy milyen. Ami a romlást illeti, először az tűnt fel, hogy ha hideget fogyasztok, akkor amint a falat/korty eléri a nyelőcsövem egy bizonyos részét, megfagyaszt valamit a mellkasomban, ezzel érgörcsöt előidézve a szívtájékomon. Olyankor nyomást-szorítást érzek ott és az megy ki vállba, karba és hátba is, rossz közérzettel, időnként hányingerrel, izzadással megspékelve és le kell feküdnöm, mert kimegy az erőm is. Ha hideget fogok meg, akkor az érgörcs a karomon végigszáguldva ugyanolyan szívtájéki, majd vállba-hátba kiterjedő szorítást, meg rossz közérzetet eredményez, mint amit az imént mondtam. Elkezdtem az eddiginél is jobban figyelni és kerülni minden hideg dolgot, meg azt is igyekeztem elkerülni, hogy én fázzak, mert az is a fentieket eredményezi és egy ideig ez megoldotta a gondot, azonban kb. egy hete megint rámjött az a tünetegyüttes, csak éppen anélkül, hogy kiprovokálta volna bármi és azóta sem múlik, sőt, ha véletlenül mégis fázom, vagy kénytelen vagyok hideg dologhoz nyúlni, romlik a szorítás és a többi. Még sosem volt olyan, hogy ne maradt volna abba és hogy provokáló tényező nélkül lépett volna fel, szóval lehet, hogy ezt már nem a szindróma csinálja. Beszéltem a dokimmal és a most következő héten utaztunk volna fel hozzá Pestre, erre a fater benyögte, hogy a pénz nagyjából csütörtök körül érkezik meg. Az csak azért gáz, mert akkor csak pénteken tudnánk utazni, de a dokit nem érnénk már el, mivel délig rendel aznap, szóval leghamarabb is két hét múlva jutok fel. Remélem addigra jobban leszek (azt mégjobban remélem, hogy addig nem romlik tovább a helyzet), mert már egy hete szimbiózisban vagyok az ággyal, mivel gyenge is vagyok, meg terhelésre fokozódik a fulladás is, a szorítás is, stb. Csak addig kelek fel, amíg megcsinálom a dolgomat, mert a fater nem igazán segít, de ennek annyi előnye azért van, hogy amíg rákényszerülök hogy magam csináljak dolgokat, addig nem esem le a lábamról teljesen. Persze amikor végképp' nincs erőm megcsinálni valamit, akkor szólok neki, bár nem értem miért kell külön kérnem? Gondolom menekül, vagy frász tudja, mert pl. ma sem nyitotta rám az ajtót, meg elkezdi az előbb, hogy csináljak magamnak teát. Mondom nem tudok most felkelni. "Miért?" Én nem tudom melyik bolygón él... Pont a napokban hozta szóba a romlást, szóval képben van, talán pont ezért szelektál. Tesóm meg halálra aggódja magát, Vele volt egy kemény beszélgetésünk. Az volt kemény, hogy láttam min megy keresztül miattam és az marhára dühít, hogy nem tudom megóvni ettől a tehertől. Annyit azért szerencsére tehetek, hogy higgadt vagyok és ezzel megpróbálok Neki erőt adni, meg amennyire ebben a helyzetben lehet, próbálom megnyugtatni. Megkérdezte, hogy én hogy' vagyok ennyire higgadt, nem aggódom magamért? De, néha. Tegnap este pl. megint elkezdett össze-vissza dobogni a szívem, jött a hányinger, meg az adrenalinfröccsök és átfutott az agyamon a 3 évvel ezelőtti keringésösszeomlás, de azonnal csatornát váltottam, mert hiszem és többször tapasztaltam is, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van. Percekkel később elaludtam és mikor felkeltem már jobban voltam, ami megnyugtatott. Azt akartam csak kihozni ebből, hogy természetesen néha megijedek, de nem adhatom át magam a rettegésnek és nem is fogom, nem is akarom. Pláne akkor nem tehetem meg, amikor a Tesóm retteg, de Istennek hála olyankor mindig teljesen higgadt vagyok és tudok neki segíteni. Inkább az zavar, hogy korlátozva vagyok és nem tudok tenni-venni. Az a fajta vagyok, aki mindig csinál valamit, szóval ez az egyhete tartó fekvés nem boldogít. El ne kiabáljam, enni még tudok és tartom egy ideje a 63 kg-t, bár már kezd az étvágyam kihagyni, de eszem, amíg tudok. Nem egy élvezet, miután hetek óta mindennek mosogatószer íze van, meg a szaglásom is csal és minden büdös. Ma volt először olyan nap, hogy végig feküdtem és felváltva aludtam-ébren voltam, de zömmel aludtam. Reggel megetettem a macskáimat, azóta csak slagolni mentem ki, meg párszor felültem amíg bírtam, mert az sem tesz jót, ha az ember egyfolytában fekszik. Remélem holnapra több erőm lesz, de leginkább azt remélem, hogy mire Pestre megyünk, addigra jobban leszek. Egyelőre a döglődés jegyében telt az elmúlt hét szédelgéssel, fejfájással, gyengeséggel, rossz közérzettel, ízületi- és izomfájdalmakkal, meg a fent említett dolgokkal. A hangulatom ezektől függetlenül jó, mert a kutyám jobban van, a Tesómmal is nagyon jól összetartunk, egy kedves közös ismerősünktől is kaptam jó szavakat és támogatást, valamint amikor romlok, vagy csak visszaesem rám valahogy nem negatívan hatnak ezek, hanem inkább erőt adnak, egy jó nagy löketet, hogy adjak bele mindent és a hitem is mindig erősödik. Ezek azért is jók, mert így őszintén és könnyen tudok erőt adni a Tesómnak. Fogalmam sincs mi okozza ezt a legújabb gondot, viszont nem félek, mert hiszem hogy Isten most is megóv!

Örökkévalóság

Legutóbb ott tartottam, hogy a dokit nem lehetett elérni telefonon és nem volt kiírva a kapujára sem (magándoki, otthoni rendelővel), hogy szabadságon van-e és ha igen, meddig? Mivel nonszensznek tűnt, hogy az állatgazdák 0 tájékoztatása mellett menjen szabadságra, így elvetettem az ötletet és mivel nem tudtuk, hogy mikor lesz elérhető, az idő viszont sürgetett, naponta próbáltuk elérni telefonon is, meg személyesen is - sikertelenül. Közben ugye a mélykúti doki azt mondta nem jön át, vigyem be a kutyát. Oké és hogyan, a hátamon? Beszéltünk két olyan ismerőssel, akiknek kocsija is van és esélyt is láttunk arra, hogy talán segítenek, de nem vállalták a szállítást a kutya külseje (kifakadó sebek, stb.) miatt sem, meg az egyikük azt mondta fél is tőle (pedig értelemszerűen van szájkosara), szóval úgy tűnt zsákutcába kerültünk és várnunk kell a helyi dokira, aki fene tudja mikor fog előkerülni. Így telt el újabb néhány nap, a doki továbbra sem volt sehol, a kutya vergődött és már őrjítő volt a bizonytalanság is. Újabb reményvesztett próbálkozásunk alkalmával, mikor a doki háza előtt álltunk, várva hogy ezúttal valaki végre kijön a csengetésre, odajött a szomszédja, hogy a doki szabadságon van és külföldön pihen még vagy másfél hétig. Remek... Legalább kiderült miért nem veszi fel a telefont és miért nem találtuk otthon napok óta. Mondom király, még másfél hétig nem tud kijönni (várhattuk volna teljes tudatlanságban 😠), Mélykútra meg nem jutunk át. 😠 Már egy merő ideg voltam, az öreg is, láncban gyújtott a cigikre. Végül tegnap szólt az Ildi, hogy van egy ismerőse, akinek van dobozos kisteherautója, kérdezze-e meg, hogy elvinne-e minket? Naná! (Jóideje mondtuk neki, hogy nincs doki, a kutya szenved, Mélykútra meg nem jutunk át, nem értem eddig miért nem szólt erről az esélyről. 😠) Az addigi tapasztalatok alapján biztosra vettem, hogy ő is nemet mond, de vállalta a fuvart. Örültünk, mint majom a farkának! Nem vagyok követelődző típus, pláne hogy ez szívesség, de azért az Ildi hamarabb is szólhatott volna, akkor már rég' orvoshoz jutott volna a kishaver (bár, nem úgy tűnik, hogy van megoldás 😕, de erről később.) Mélykúti doki felhív, rendelési idő megtudakol, majd öröm, mert aznap fogad. Oké, van doki, van fuvar, de a kutyával is 'meg kéne tárgyalni', hogy tűrje meg a szájkosarat, a nyakörvet, a pórázt, ne rántson el senkit és ballagjon is oda a kocsihoz. Azt most nem részletezem, milyen jó móka volt mindezt kivitelezni egy olyan kutyával, aki nincs hozzászokva az előbbi kellékekhez és érthető okokból nem igazán engedi egy ideje az érintést sem, szóval a 'megfogjuk és odacipeljük' nem volt opció. Pár liter izzadsággal és néhány maroknyi hajszállal szegényebben végül összehoztuk, az öreggel bemásztunk a kutya mellé és irány Mélykút. Az utazástól meg volt szeppenve, de a rendelőbe való bejuttatása is egy élmény volt, mert ugyan boldogan elhagyta Ő a kocsit, de rohant volna világgá és ketten fogtuk vissza az öreggel. Oké, ezt is megoldottuk, helyben vagyunk végre. Mivel elvileg altatásra vittük, a kocsiban elbúcsúztunk tőle (bár már itthon is). A dokinak részletesen felvázoltuk az előzményeket, közben megvizsgálta a kutyát. Döbbenetünkre azt mondta, hogy az immunbetegség még nem tuti, ugyanis egy teszt nem teszt (de honnan veszi, hogy csak egyszer tesztelték a mintát?), mivel az eredmény lehet fals is, szóval vett vért egy újabb teszthez és a bőréből is vett mintát, mert szerinte az allergiás bőrgyulladás nagyon hasonlít bizonyos immunbetegségek tüneteihez, ugyanakkor utóbbi igazolásához is kell a minta. Koppant a talajon az állunk, már csak azért is, mert a helyi dokink is az allergiás bőrgyulladásra voksolt először, de erős gyanúja volt immunra is és mivel a teszt szerint beigazolódott, az maradt végső diagnózisnak, ám ezek szerint az mégsem sziklaszilárd? Adott egy gyógyszert, ami tablettánként (!) 10 ezer forint, azt mondta erős és ha az a baja a kutyának, amire gondol, akkor hatnia kell estére és a továbbiakban is javulnia kell tovább, ergo esélyt kapott a további életre és ez zene volt a füleinknek - pár pillanatig. Jött a kérdés, hogy ez hosszútávú javulást hoz-e, mivel kínozni nem akarjuk azzal, hogy ideig-óráig hat a kezelés, aztán újra és újra szenved majd. A szteroidos kezelés is pont ezért felejtős amellett, hogy tönkrevágja a vesét, májat - többek közt, szóval hiába oltottuk volna a tüzet az egyik területen, ha egy másikon újat gyújtottunk volna és akkor már szervi elégtelenségtől is szenvedhetett volna a kutya - ami nem kizárt jelenleg sem, ha tényleg immunbeteg. A szar prognózis miatt a dokink nem is javasolta a szteroidos kínzást. Ilyen előzmények mellett érdeklődtünk, hogy ha ez az allergiás bőrgyulladás a baj, akkor megéri-e kezelgetni, meggyógyulhat-e? A doki szerint ennek a gyógyszernek hatnia kell és ha javulás áll be, az őt igazolja és akkor a további kezelést is meg lehet beszélni. Ha nem javul a kutya, akkor valóban immunbeteg (de nem értem, hogy ha ehhez megerősítő teszt kell, akkor miért nem kizárólag azután kaptunk dg.-t?) és akkor viszont nincs mit tenni, vagy szenvedtetjük szteroid mellett is, vagy altattatjuk. Nyilván az utóbbi, eddig is ez volt a döntés. Persze ő a szteroid mellett van, mert ő zsozsóra megy (most is egy vagyont kért) és értelemszerűen neki az érné meg, ha akár évekig is odajárnánk kezeltetni a kutyát, de egyrészt nem szenvedtetjük, ha annak nincs vége és nem élhet boldogan, egészségesen, másrészt a mi dokink egyenes, kerek-perec megmond mindig mindent, nem szenvedtet állatot, ha nincs esély a gyógyulásra és nem lóvéra hajt (van, hogy el sem fogadja!), pedig magán. A lényeg, hogy most várni kell a bőr, meg a vérteszt eredményére és a gyógyszer hatását is figyelni kell. A doki azt mondta nem altatja el, mert ha 'csak' allergiás bőrgyulladása van, az jól reagál a kezelésre. Nagyon remélem, hogy hatni fog és nem felesleges időhúzás az egész, pláne hogy már bőven eleget szenvedett feleslegesen előbb a fater önzése, majd az elérhetetlen doki, aztán a Mélykútra való átjutás megoldhatatlansága miatt! Hazafelé megdumáltuk az öreggel, hogy ha menthető, akkor a további kezelést a mi dokinknál oldjuk meg, ha nem menthető, akkor kérjük az altatást, ahogy eredetileg is. Mire Ő visszajön a szabadságról, addigra már meglesznek az eredmények (a mélykúti doki azt mondta a bőrből vett minta eredménye egy hét múlva lesz meg, az immunpanel meg két héten belül, de ezt tudjuk), úgyhogy azokkal már a mi dokink kezébe adjuk a teendőket. Egyelőre nem biztató a helyzet, mert a gyógyszer nem hozta meg a doki által lefestett hatást, miszerint már estére enyhülnie kellett volna a tüneteknek, de ez nem történt meg. Bízom benne, hogy kicsit több idő kell, talán ma már hatni fog. Ha nem javul napokon belül sem, akkor mégis immunbeteg és akkor el kell altatni. Én már eddig sem húztam volna, bár ha tényleg 'csak' allergiás bőrgyulladás, akkor meg egy jövő hónapban 3 éves kutyát öltünk volna meg feleslegesen. Ha viszont mégis immun, akkor meg feleslegesen szenved újabb ~ 2 hetet, míg az eredmények megjönnek... Vége lehetne már ennek a rémálomnak! Őt sajnálom csak, de már én is nehezen kezelem, hogy szenved, meg a bizonytalanságot. Tegnap egy kicsit megnyugodtam, amiért végre orvoshoz került, ahol ráadásul reményt kaptunk, meg azt mondta a doki, hogy a gyógyszertől a szenvedése is abbamarad estére, ha helyes a bőrgyulladás gyanúja, de a kutya egy kicsit sem lett jobban és éjjel is ugyanúgy sírt. Nem tudom, hogy csak több idő kell-e a gyógyszernek, vagy tényleg nem allergiás bőrgyulladás, hanem immunbetegségből fakadó. Megint várhatunk, megint bizonytalanságban... Kezd fogyni a szuflám. Nem is ez a baj, hanem amit a kutyámnak kell elviselni és ennél többet nem is tudunk tenni Érte, max. visszavinni Mélykútra (már ha elvállal mégegy fuvart az Ildi ismerőse, ami eléggé pofátlan kérés lenne - bár most is kifizettük -, de nem fogom hagyni, hogy tovább szenvedjen) és kérni az altatást. Tényleg csak Istenben tudok bízni mostmár.

😬

Fater reggel elment Pestre és holnap jön haza szombat helyett, de ez az egy - illetve csak este jön, így 2 - nap relax is rámfér, mert ígyis feszült vagyok és nincs humorom még az ő hülyeségeihez is, meg nagyon pipa vagyok rá a kutya miatt. Ha a dg. után nem önfejűsködik, meg nem szarja le a szavamat, akkor már rég nem kínlódna. Kezdem baromira nehezen viselni a bizonytalanságot és azt a stresszt, amit az Alex szenvedése okoz (kap gyógyszert, de nem sokat segít). Azóta sem jött ki az orvos és ha nem velünk történne, talán el sem hinném, hogy ilyen van, mert ez abszurd! Arra gondoltunk, hogy szabadságra ment, de nincs feltüntetve a rendelőnél, viszont telefonon sem lehet elérni, hogy legalább azon keresztül tudakozódjon az ember. 😠 Az eléggé nonszensz, hogy minden mukk nélkül pihenőre ment, szóval ez a szabadság elmélet itt megbukik, viszont valami miatt akkor sem érhető el egy hete. Soha jobbkor... Hívogattuk, de nem vette fel, aztán elmentünk hozzá többször a rendelési időben, hátha személyesen elérjük, de egyszer sem találtuk ott. Nyilván nem malmoztam 5.-e óta (ugye akkor jött volna altatni, de valamiért azóta sem ért ide), így időközben felhívtam a mélykúti dokit, aki ugyan 10 ezret akart elkérni azért is, hogy a macskámat megnézze, szóval valószínűleg most a kijövetel + altatás ennél is többe került volna, de nem múlhat a pénzen egy élőlény szenvedésének a megszüntetése, így ez az esély is meg lett volna adva az Alexnek. Azt mondta a doki, hogy ő nem megy házhoz, főleg nem a szomszéd településre, vigyem be a kutyát. Kösz'! Nyilván ha kivitelezhető volna, már rég' nem a helyi dokira várnék... Ennyit erről a próbálkozásról is, így továbbra is várni kell, ami nem is nekem a legrosszabb, hanem a kutyámnak. Ez egy fos hely, kb. semmi nincs és állatorvos is csak ez az egy van, szóval ha ő be van táblázva (és egyedüliként mindig), vagy szabadságon van, netán bármi más okból nem rendel x ideig, akkor egész Almás állatdoki nélkül marad. Fasza! 👏 Aki meg tudja oldani és hajlandó időt, meg pénzt szánni rá, az elviszi a kedvencét Mélykútra, aki viszont valamilyen okból kifolyólag nem tudja megoldani, vagy nem telik neki anyagilag a borsos árú ellátásra, mégrosszabb esetben szimplán csak hanyag az illető és nem fontos a számára, hogy az állata el legyen látva, nos, ezek az emberek nézhetik a szenvedő állatot. Mondjuk mi még itt örülhetünk, mert vannak települések, ahol nemhogy egyetlen állatorvos, de embert kezelő sincs. Persze ez most rohadtul nem segít a kutyámon. Szétcsesz az ideg, hogy ezt a dokit nem lehet elérni és így még azt sem tudni, hogy meddig van házon kívül, a mélykúti meg nem jön át, szóval tehetetlen vagyok és a kutyám szenved. 😠 A tehetetlenség és a bizonytalanság két olyan dolog, amit nehezen viselek és most mindkettő egyszerre van jelen, úgyhogy égnek áll a séróm rendesen. Az állatok szenvedése pedig még ennél is jobban dühít és feszélyez, aztán most nézhetem, ahogy a kutyám teszi, szóval nagyszerű az élet. Volt egy-két jobb napja mostanában, amikor keveset nyüszített és az is inkább csak nyüszögés volt, de tegnap estére megint rosszabbul lett, sokat nyüszített hangosan, éjjel is többször, most megint sírdogál, szóval most már nagyon kéne az a segítség! 😠😠😠

Alex

Hajnali 3/4 4 van, nem bírok aludni és inkább kiírom magamból a dolgokat.

Ma kéne a szokásos hétfői terápiára mennem, de a kutyámmal töltöm a napot, ugyanis ez lesz Neki az utolsó.
Hiába volt időm rákészülni, erre nem lehet és ehhez nem lehet hozzászokni. Szó szerint fáj a szívem, szóval helyre kell tennem a dolgokat magamban, mert ez a stressz nem tesz jót a ketyegőmnek.
Megváltás lesz Neki az altatás és erre fókuszálok, mert a lényeg is ez, meg csak így bírom elviselni a tudatot (na meg nincs is más választásom).
Pontosan egy hete kellett volna kijönnie a dokinak, de nem ért ide. Aláírom, hogy ki sem lát a munkából, mivel az egész települést ő látja el, sokszor tényleg be van táblázva és tologatnia kell az eseteket, meg házhoz ritkán jut ki. Erről nyilván nem tehet, de ettől még a kishaver plusz egy hetet végigszenvedett, ami borzasztó.
Közben a faterom is hozta a formáját, kitalálta, hogy ne is altassa el a doki (még jó, hogy én vagyok a kutya gazdája...), adjon neki szteroidot.
Az én véleményem nem számított, sőt, a fülem hallatára beszélt a dokival kettőnk nevében. Mondom neki ácsi, ezerszer mondtam már, hogy csak a magad nevében beszélj! Mondtam neki, hogy egyrészt én vagyok a gazdája és ha én azt mondom, hogy ne kínozzuk, akkor legyen úgy, másrészt az én orvosomra hallgatott a szteroid ellenjavallata kapcsán, akkor a kutyának miért adatná be? Persze mindent meg tud magyarázni, úgyhogy kezdte most is. Először azzal, hogy igen, az én kutyám, de ő dönthet helyettem, mivel a gondnokom. Jó vicc, csak azt felejti el, hogy nem mindenben dönthet helyettem és ebben az ügyben pont nem dönthet. Az irányításmániája nem veszi be, amikor hoppon marad.
A másik szövege az volt, hogy azért adatna szteroidot a kutyának, hogy legyen esélye (mire? a szenvedés felfokozódására, vagy a meghosszabbodására?), de ha rosszul reagál rá, akkor még mindig el lehet altatni, velem ellentétben, nálam azért nem engedte. Mondtam neki, hogy nem veregetem vállon a vélt hőstettéért, amire készül, ugyanis valójában nem a kutyának akar esélyt adni, hanem a saját igényeit akarja kielégíteni azzal, hogy életben tartja, de felfoghatná már, hogy nem róla szól a helyzet, meg mi értelme van elnyújtani a szenvedéseit? Erre megkaptam azt, hogy esélyt sem adnék a kutyának. Mire, bakker?! Meggyógyulni nem tudna és a javulás sem volna tartós, ha volna egyáltalán és utána a dupláját szenvedné a jelenleginek, erre kellene esélyt adnom? Nekem is fáj, hogy beteg és hogy el kell engedni, de a kutya érdeke az első! A saját gyengesége, meg önzése miatt nem kínozhat egy élőlényt, de nem fogta fel, hajtotta a csökönyössége. 3 nap is megkíséreltem megértetni vele, hogy nem ő dönt, meg hogy mi a jó az Alexnek, de a falnak is mondhattam volna, a reakció ugyanaz lett volna. Ja, nem. A fal nem tépte volna az idegeimet sületlenségekkel és nem próbált volna támadással védekezni. Újabb jele a gyengeségének.
Lényeg, hogy teltek a napok, de a doki nem jött, a kutya meg persze szenved, amit ez az okos tetézett is, mert csirkét adott neki (csirkeallergiája is van), mondván had egyen finomat. A fos elöntötte az agyamat és leordítottam, hogy gratulálok, nem szenvedett még eléggé a szerencsétlen... Kerestem csütörtökön, mert a kutya már nagyon vergődött és szerettem volna végetvetni a gyötrelmeinek, de nem ért rá az orvos és azt mondta pénteken kijön. Nem jött, így ezt a hétvégét is végigszenvedte a szerencsétlen, én meg persze egy idegbeteg barommá változtam az utóbbi időben, mert rohadtul dühít és bánt, amin átmegy és a tehetetlenség is a végletekig feszített, mert azon kívül, hogy 'zaklattam' az orvost, nem tehettem mást.
Ma éjjel megint nyüszít, morog, minden baja van és vééégre felfogta a nagyon okos faterom, hogy nem javul (mitől javulna?!) és csak szenved, el kell altatni, elmegy ma a dokihoz és bármi áron eléri, hogy kijöjjön elaltatni. Jó reggelt, öcsém! 😠 Örülök, hogy leesett végre...
Tényleg Isten mentsen meg attól, hogy egyszer az ő kezébe kerüljön az életem, mert vagy elpatkolok, vagy hagy szenvedni. Ezt neki is megmondtam, persze csak annyit sikerült levonnia, hogy megsértettem. Azért a doki is érdekes, mert amikor a Füge ivartalanítása ki volt tűzve, felhívott minket, hogy csúszik az időpont, mert sürgős esete van. Ez érthető is volt. Azt viszont nem hiszem el, hogy hetek óta csakis halaszthatatlan esetei vannak, az Alex viszont sürgős esetnek számít, mivel szenved, szóval nem értem, hogy ezesetben miért nem lehetett egy halasztható esetet kicsit odébbtolni és elaltatni a cimbit? Ilyen nincs, szóval lehet, hogy a fater volt a dologban, simán kitelik tőle, hogy a hátam mögött megmondta a dokinak, hogy ne altassa és ne hallgasson rám, mert gyámság alatt vagyok. Aha, csak épp' nem teljes gyámság alatt...
Persze a fenti csak feltevés, de képes ilyenekre az öreg.
Nagyon remélem, hogy ma szakít időt az orvos az Alexre, mert rohadtul méltatlan már, amin átmegy. Most is nyüszít. 😕 Fater meg olyan jókat alszik hetek óta. Nem baj, hogy a kutya alig tud, így nyilván én is, a fő, hogy ő nyugodtan alszik. Mikor már hangosan vonyít, akkor felkel rá, motyog neki pár jó szót és alszik tovább. 👏😠 Okádnom kell.
Megmondtam, hogy nem lesz több kutyám és nem magam miatt, hanem nem teszek ki egy másik szerencsétlent ennek az alaknak, az alkalmatlanságának. Én hiába vagyok gondos, meg hiába az állat igényeit helyezem előtérbe, ha ő nem és hanyag, meg önző, aztán ilyen helyzetben meg kínozza őket. 😠
Ígyis van még itthon jópár szerencsétlen, akikre remélem nem várnak szenvedések.
Szégyellem, hogy közöm van ehhez a fazonhoz. Sokminden miatt szégyellem.

Egyelőre egyben vagyok, remélem így is marad, amíg kell. Az együtt töltött órákat, az altatást és az eltemetést bírjam ki higgadtan, az a lényeg. Az első nyilván a kutya miatt a legfontosabb, na meg nem akarom, hogy a fater lásson megtörni (főleg hogy ő nem szokott), utóbbi kettő meg csak azért fontos, hogy ő ne lásson gyengének. Csütörtökön utazik Pestre, addig jó lenne kibírni egyben, aztán csak szombaton jön haza, addig túllehetnék a nehezén egyedül.

Pár napja begyulladt az állkapcsom (néhány másik ízülettel karöltve), de a fater nagy bánatára beszélni még tudok. 😆 Nagyjából 2 cm a rés az alsó és a felső fogsorom közt, ennyi a maximum, amekkorára nyitni tudom a képemet. A rágás sem egy élmény, de ha szarabb lesz a helyzet majd leturmixolom a pörköltet. 😃
Fogytam egy kilót, pedig régóta jól eszem, de lehet, hogy ez most a stressz számlájára írható.
A fagyás durva, folyamatosan fagy a lábam, pedig nappal téli zokniban és valami béna, de bélelt házicipőben feszítek, ám nem hatja meg a futóműveimet, kékek a lábkörmeim és ég, fáj, aztán zsibbad a lábfejem-talpam, meg persze az is fehérben, vörösben és lilában játszik. A takaró alatt tud csak bemelegedni, pedig éjjelre sosincs rajta zokni. Érdekesen vagyok összerakva.
A Raynaud talán valamelyik szíveremet is célba vette egy ideje, legalábbis elég gyanús, hogy amint hideget fogok meg és az érgörcs végigszáguld a karomon, vagy hideget eszem és a nyelőcsövem egy szakaszához érve megfagyaszt valamit a mellkasomban, netán szimplán csak fázom, a szívemnél egyből szorítást érzek (pont olyat, amilyet eddig csak a végtagjaimban éreztem érgörcs alatt) és a szorítás kiterjed a teljes bal karomra, meg megy a hátamba, a mellkasom közben nyom és olyankor le kell feküdnöm, mert mintha le akarna szakadni az egész mellkasom-karom-hátam, erős hányinger kíséretében. Meg is szédülök erősen. Amint a kiváltó ok megszűnik, szűnnek ezek is.
Fater úgyis megy Pestre, majd beküldöm az orvoshoz, hogy kérdezzen már rá mi lehet ez (mert a fenti csak az én gyanúm, közel sem biztos, hogy az a helyzet) és mit lehet tenni azon kívül, hogy mégjobban figyelek és már nem fogdosok, nem fogyasztok hideget, meg lehetőség szerint igyekszem nem fázni, de azért az akkor sem kóser, hogy ilyen szintre lépett a szindróma.
Na, ennyit rólam.

Kishaverhez visszatérve még:
Ma Vele leszek inkább, a terápia megvár. Igyekszem nem éreztetni vele a vívódásomat és persze fog kapni finom falatokat. Jó lenne sokat simogatni és megölelni, de nem lehet, mert fáj neki az érintés is. Ez rohadtul igazságtalan! Ő imádott az emberhez odabújni és a simogatást is imádta, de már jóideje nem tapasztalhatja és még az utolsó óráiban sem. Na meg 3 éves lenne november 20.-án, semmit sem élt kb.! 😠
Nem is megyek bele a dolgokba, mert ma nagyon erősnek kell lennem és ehhez ki kell iktatnom minden gondolatot és minden érzelmet. Persze így nehéz, hogy a kutya éppen az ajtómra támaszkodik és néz be az üvegen, holott sosem csinált ilyet hajnalban, szóval lehet, hogy érez valamit...
Két órája írok, szóval most abbahagyom és próbálok aludni.
Isten óvja majd a pajtást, nekem meg adjon mára erőt!

Cimbi

Egyelőre az "itt és most" szerint élem a napokat, mert stabilnak és nyugodtnak kell lennem a kutyám miatt is, meg ahhoz is kell a szufla, hogy higgadtan, erősen tudjam végigcsinálni a holnapi napot. Ehhez bevetek mindenféle figyelemelterelő dolgot. 

Az Alex véreredménye egy súlyos immunbetegséget igazolt. Számítottam rá a doki erős gyanúja miatt, de természetesen inkább bíztam valami gyógyítható kórság kiderülésében, szóval nagyon dühös vagyok a helyzetre és persze nagyon el is szomorít, de egyelőre nem adom át magam a negatív gondolatoknak és a keserűségnek - ami rohadt nehéz, látva és hallva a kutya szenvedését -, mert nem annak van itt az ideje és tényleg szeretném a kutyámnak megadni a számára megszokott, nyugis gazdát. Magammal ráérek foglalkozni, amikor már megtehetem. 

Mikor rólam kiderült az immun, a dokim a szteroid ellen beszélt nekünk, mert szerinte többet árthat mint amennyit használ és mondta a fateromnak, hogy a helyében ő sem szedetné a gyerekével, mert felgyorsíthatja a romlást, szóval azt tanácsolta, hogy ne avatkozzunk be, hagyjuk ebben a viszonylag lassú ütemben haladni a dolgokat és csak akkor nyúljunk hozzá, ha nagyon muszáj. Azóta tapasztaltam pár sorstársam által, hogy tényleg ronthat a helyzeten; egyiküknek a szívét rakta taccsra és pacemakert kapott, másikuk az életével fizetett a javulás reményéért. Nyilván van az az állapot, amikor nincs apelláta, meg van akinek használ, de hosszútávon senkinek sem tesz jót. Az állatorvos sem mondott biztató tapasztalatokat a szerről; ő is azt mondta, hogy nem száz százalékos megoldás, főleg az Alex állapotában és prognózisával, szerinte csak ideig-óráig lehetne jobban, de olyan is van, hogy mellette is szenved az állat + már a gyógyszer mellékhatásaitól is és látott olyanokat is, hogy mégjobban lerobbant tőle, szóval ugyanazokat hallottam, amit a saját dokimtól is, ami nem meglepő, mert lényegében ugyanaz a folyamat, így nyilván a gyógyszerekre adott reakciók is egyeznek. A doki azt mondta, hogy ő elengedné, mert tapasztalatai szerint ez az állapot, ez a fajta kórság zömmel terápiarezisztens és ha hatna is a szteroid, csak ideig-óráig, aztán mégjobban fog szenvedni a továbbiakban. Na ez az, amit nem akarok. Már ígyis ott tart, hogy éjjel is alig alszik (így nyilván én sem, de ez mellékes) a kíntól, sokat nyüszít, dühösen morog miatta, mégtöbb szőre hullott ki, ami maradt az meg csapzott, egészségtelen, mint egy kóbor kutyáé, stb.-stb. Fater persze megint Istent játszana, csak hogy ő tovább élvezhesse a kutya társaságát. Elhiheti, hogy én is tiltakozom az egész ellen, de ez megint nem rólunk szól. Ő elnézné, hogy vergődik, csak ne kelljen elengednie, egy igazi önző alak. Durván hangzik, de várom, hogy vége legyen, mert akkor nem szenved tovább, meg ennél is jobban. A kínlódás teszi ki minden percét, ez így méltatlan. Csupán 3 éves lenne novemberben, bosszantó, hogy Neki csak ennyi adatott és ezt a kevés idejét sem élhette boldogan emiatt a rohadék kórság miatt. Nem lehet simogatni, megölelni pláne nem, mert sebes és fáj a bőre, érthető módon elhúzódik. Az orrnyerge az egyetlen olyan terület, amit enged megérinteni, így oda kapja a simogatásokat. Elvileg holnap jön az orvos elaltatni - fasza születésnapi ajándék lesz a sorstól 👍💩 -, aztán majd kiderül, hogy gyakorlatilag is kijön-e, mert állandóan nyakig van a melóban és csomószor nem tud házhoz menni.

Egyelőre egyben vagyok, remélem ez kitart, amíg kell. Tegnap rámjött a röhögés, kínomban. Van, amikor így átkattan az agyam, ha szarul vagyok és ilyenkor dől belőlem a hülyeség, meg kontrollálhatatlan röhögések kapnak el, de szerintem ez csak valami védelmi reakció. Jobb is, legalább nem hasalok el, meg tegnap a Tesómat is elszórakoztattam és felvidítottam a hülyeségekkel, szóval már ezért is megérte. Nyilván nem volt jó kedvem, röhögés közben sem találtam az okot, csak jött és nem tudtam abbahagyni, aztán hirtelen abbamaradt. Hullámzó a kedélyállapotom, de a keserűségnek nem engedek teret.

A felsőkön még jól volt...

Egy kis nosztalgia 🚘

Ma kocsikáztam és piszkosul jó volt!
2008-ban, 17 évesen lett meg a jogsim. Hogy stílszerű legyek, az örömöm akkor kapcsolt feljebb egy fokozattal, amikor meglett a járgányom, egy 2006-os Skoda Octavia. Ez a kedvenc fotóm róla (nyilván volt rendszámom, csak azt kitakartam anno a fotón, mert egyszer már felraktam ide, csak aztán eltűnt):

Nyilván benéztem az elején ezt-azt, mint kezdő, de olyan bakit sosem követtem el, amiből baleset származott. Egyszer megkínáltam a felnit a padkával. 😆 A kilométerekkel gyűlt a tapasztalat, meg persze a vonzalom a vezetés iránt. Az egyik nyugalomforrásom is a vezetés volt, ha leszámítom az 50-nel cammogó, vagy éppen lakott területen 120-al repesztő, meg a szabálytalankodó fazonokat, valamint a kekec sofőröket, akik ráhúzgálják az emberre a kormányt és egyéb módokon szívóznak. Ettől függetlenül akkor is imádtam vezetni, 6 évig élvezhettem, ami egyfelől kevés, másfelől viszont több, mint a semmi, szóval örülök a lehetőségnek. 2014-ben kiszálltam a kocsiból, mielőtt valakinek baja esik, ugyanis elkezdtek a végtagjaim önálló életet élni és nem hiányzott, hogy a váratlan és kontrollálhatatlan mozgás miatt a gázra taposva, vagy a kormányt megrántva balesetet okozzak, meg a figyelmemmel is gondok adódtak, szóval már semmiképp' sem tartottam biztonságosnak a vezetést. Onnantól kezdve csak ritkán volt alkalmam kocsival utazni, mert 2015-ben gallyra vágták a fater kocsiját és azóta nincs másik, szóval párszor ismerősök vittek minket valahová, de a lényeg, hogy hiányzik az autózás és ma volt alkalmam, ráadásul az egyik kedvenc márkámmal és gyorsultunk is. 😎 (Nyilván nem lakott területen.) A fatert régi ismerősök hozták ma haza Pestről és kicsit maradtak, meg a srác elvitt egy körre a járgánnyal, mert szóbakerült, hogy a kedvenceim közt van a márka és kérdezte, hogy ki akarom-e próbálni. Naná! 😉 Eddig csak sóvárogva lestem a típust, erre mit hoz az élet, beleülhettem egybe. Örültem, mint állat! Velem egyidős az Áron, meg régen sokat lógtunk együtt és most a kocsi is egy közös téma volt. 2002-es, első generációs Volvo S60-as (D5 motorral), szóval nem mai darab, mégsem mondtam volna meg az Áronéról sem, annyira tartós motorikusan is a típus és az utastere is újszerűnek tűnik. Kérdezte, hogy akarom-e vezetni, de nem kockáztattam, pedig majdnem elcsábultam. A rutinból is ki vagyok esve, meg annak nincs értelme, hogy 30-40-el csorogjunk, annál nagyobb tempónál meg cseszhetjük, ha a fentiek okán kormányt rántok, vagy valami, szóval maradt ő a volánnál. Tőlünk nem messze van egy párkilométeres út a szántóföldek mellett, szinte járatlan, úgyhogy biztonsági okokból oda mentünk, bár csak 100-ig gyorsult a kocsival, de a főúton azért az nem lett volna okés.
Leesett az állam az autó teljesítményétől, pedig tudtam, hogy erős, de más tudni, mint tapasztalni! Nyilván nem tiltásig pörgette a motort, egyrészt az úton néha jönnek munkagépek, kocsik, a motorosok is ott szeretnek repeszteni, szóval nem akartunk csattanni, másrészt nem is a végsebességre utaztunk (230 km/h, mert ez még Németországból jött be), hanem a gyorsulásra, azt meg már alacsony fordulaton is jól tud a kocsi. Azt mondjuk bántam, hogy a tehetetlenségi erőt nem komálja már a szervezetem, pedig imádom amikor az ülésbe szegez, de pár éve már rosszul vagyok tőle. Ez a repülés szempontjából sem jó hír, mivel a repülő gyorsulása is ilyen. Na, de az még odébb van, ha összejön egyáltalán.
Lényeg a lényeg; újra autózhattam, feltöltődtem rendesen. 😆

Kellett is egy kis öröm, ugyanis a kutyám nincs jól, szóval miatta aggódom most. 2 nap alatt romlott az állapota, lázas és a bőre is rosszabb. Hol eszik, hol nem és sokat fekszik, látszik a szemén is, hogy nincs jól. Beszélek a dokival, hogy ne kísérletezzünk rajta, nézzük meg a vérét immunra (mert azt mondta, hogy ha romlik, az lesz a következő lépés). Ha kiderül, hogy nem az, akkor még mindig adható neki tovább ez a gyógyszer, de ha immunbeteg és másra kap kezelést, addig meg romlik és szenved tovább, az gáz. Még mindig bízom abban, hogy nem immunbeteg és ki lehet kezelni!
Ha már kutya: Füge jól van, már járkál, szaladgál, pont olyan, mint az ivartalanítás előtt, szóval minden oké.

Állatságok és dilihopp

Fater fel tudott utazni Pestre, mert a kutyája már jól van, megszűnt a vérzés. Volt kint ma a doki ellenőrizni, adott neki 3 injekciót is. Egyelőre egész nap pihen, mondjuk felvágott zacsikkal nekem sem volna kedvem fel-alá grasszálni. Nyilván fáj neki, mert oda-odahajol nyalogatni, viszont néha már tesz pár lépést és eszik-iszik rendesen, szóval úgy tűnik nem lesz már gond vele.
Az én cimbimnek, Alexnek majd ki kell váltani a gyógyszerét, ami 9 rugó. 💲💸 😯 Állítólag nagyon hatásos szer. Legyen is, ha már ilyen drága. A doki szerint a tünetei immunbetegség gyanúját is felvetik, de mivel valószínűbb az allergiás bőrgyulladás, előbb arra kap kezelést és ha nem javul, akkor kell vérteszt az immunra.
Következő páciens a Mogyi lesz - hogy stílszerű legyek őt is ki kell mogyizni, meg ki kell tisztítani a fülét.

Erre nem vagyok büszke, de lejegyzem, mivel a dokumentációnak csak úgy van értelme, ha minden állapotbeli változást rögzítek, csak így tudom pontosan követni, hogy mikor-hogy' álltam.
Ma addig feszült a húr, míg elpattant és dühkitörés talált meg. Majdnem visszaestem és a célszerszámért nyúltam évek múltán, de megszólalt a fejemben a vészcsengő, hogy megígértem a Tesómnak, hogy nem teszem. Ez megállított, de olyan iszonyatos és feszítő dühfelhő, vagy frász tudja mi borította el az agyamat, a pszichémet, hogy teljesen nem tudtam visszanyerni az önkontrollt, így a kezemet vertem bele párszor a falba, meg a lábamba. Nyilván ez sem oké, de legalább nem vágtam, meg nem bántok senkit ilyenkor. Kb. negyedóráig még olyan voltam, mint egy bomba, de már nem robbantam, aztán normális, higgadt állapotba kerültem végre. Tiszta idióta vagyok néha. 👏😠 Mikor elszáll az agyamról a lila köd, felismerem, hogy gáz voltam, de amikor beterít az az erős feszültség és düh, akkor az irányít és nem látom magam kívülről. Annyit tudok tenni, hogy senkit nem bántok és nem teszek kárt semmiben, de idáig eljutni is időbe telt, mondjuk ez biztató, mert ha ebben tudtam javulni, akkor javulhat tovább is a helyzet. Nem kényelmesedem bele a jelenlegibe és nem gyártok alibiket a viselkedésemre, tiszta fejjel felfogom, hogy dolgoznom kell magamon, amíg élek és hogy nincs mentség a dilimre.

Az élet úgy szép, ha zajlik... 😩

Ma ivartalanodott a Füge és az Alexet is megvizsgálta az orvos. Allergiás bőrgyulladása van, ő gyógyszert fog holnap kapni.
A doki szerint van egy kis szívproblémája a Fügének, ami nem vészes, de nem árt figyelni. Fasza.
A legnagyobb gond jelenleg az, hogy komplikáció lépett fel az ivartalanítás után.
6-ra vitte a fater, fél 7 körül már hozta is haza, persze ki volt még ütve a kishaver (fateré, de attól még nagyon szeretem). Az öregem lerakta mellém, hogy figyeljek rá, ő meg addig kiment a teraszra a Gabival cseverészni telefonon. Kb. egyóra telt el, mire a kutya magához tért, persze az altatótól zavart volt, nyüszögött is, meg furcsán merev és groteszk pózba csavarodva zihált és 'hintázott' félig ülve. Kimentem szólni, hogy gáz van, de a fater sehol. Felhívni sem tudtam. Lekáromkodtam a csillagokat is az égről, annyira felszaladt bennem a pumpa. Gondoltam, hogy szomszédol és átmegyek érte, de a kutyát nem mertem magára hagyni, főleg mert a simogatás és a nyugodt beszéd mintha kicsit megnyugtatta volna. Mikor hazaért a fater kiosztottam, hogy a frissen műtött kutyája mellől nem kéne lelépnie szomszédolni, főleg hogy el sem értem, mert ha baj van, csak ő tudja dokihoz vinni. Ez volt fél 8 körül, ha jól rémlik. Az öreg átvette, mivel a gazdája lévén nála jobban megnyugodott, a nyüszögést is abbahagyta. Egyszercsak megszólalt, hogy eléggé vérzik a kutya. (Deja vu... Frici macskám dettó, bár nála más volt az ok, de kb. elvérzett és egyből az ugrott be, hogy nem ismétlődhet meg.) Telefonált a fater a dokinak, hogy gond van, itt is volt perceken belül, aztán mondta, hogy nem kéne neki így vérezni, szerinte alvadási zavara van. Fasza. Rányomta a papírt a sebre (nem zárta össze, mert tisztulnia kell) aztán mondta, hogy rajta kell tartani, meg nem kelhet fel a kutya. Egymást váltva fogtuk oda a papírt, de csak nem akart alvadni, pedig a kutya feküdt, annál is inkább, mert elég kába volt még az altatás után és valószínűleg már a vérzés miatt is. Fater 3/4 9 körül megint felhívta a dokit (lesz, ami lesz alapon, de meg kellett próbálni), hogy csináljon valamit, mert elvérzik a kutya! Rendes volt, egyből mondta, hogy vigye vissza. Fél 10 körül értek haza, mondta a fater, hogy a doki mindent megpróbált a vérzés elállítására, adott különféle injekciókat, infúziót, kitisztította a sebet és holnap vissza kell vinni. Remélem kibírja holnapig. Hányingere volt szerencsétlennek, öklendezett, de mivel a műtét előtt nem ehetett-ihatott, így nincs mit kihánynia, ez pedig abból a szempontból is fontos, hogy nem erőlködik és nem nyílik szét tőle a seb. Nemrég csökkent csak a vérzés és csak úgy, hogy szigorúan fektetve van szerencsétlen. Kómás a kis szaros, de azért bekapcsolódott a szokásos csoportos vonyításba. 😆 A többieket sikerült lecsitítani, de ő szólóban nyomta tovább. Ha elalszik - jól telenyomta a doki gyógyszerrel + még az altatásból sem jött ki 100%ig - és pár óráig nem moccan, talán elkezd bezáródni a seb és nem vérzik majd tovább. (Ámen!)

Kómás kiskrapek

Fater holnapután menne Pestre, ügyeket kellene intéznie, meg be kellene mennie a dokihoz is. Kb. másfél-két hete leállította a gyógyszert, mert mondta neki a fater, hogy eltűntek a foltjai, meg hogy elmúlt a fáradékonysága, de ugye kell vérteszt is. A memóriája is javult, de azért nem a régi. (Persze amikor valamit úgyfelejt, vagy elfelejt valamit és én korrigálok/emlékeztetem, akkor sem látja be, én vagyok a hülye és köti az ebet a karóhoz. 👏) Ha a vérrel minden oké, akkor nem lesz további teendő, de most úgy néz ki várat magára a pesti út, mert ha a kutya nem javul, nem hagyhatja itt a fater, mivel én nem tudom elvinni a dokihoz, ha baj van.

Nagyon béna vagyok megint egy ideje, de legalább van min röhögni. Az hagyján, hogy összeakad a nyelvem, meg nem a mondatba illő szót mondom, de csetlek-botlok-leverek-fellökök-leejtek-helyben elesem. Persze a sokadik szerencsétlenkedésnél már anyázok, de azért röhögök is. A fater bringáján kicseréltem a kormányt, meg a féket is megcsináltam és elvittem egy próbakörre, így most nem volt ki mind a négy kerekem, mert a széket bringára cseréltem. A toronyban kb. két kerekem van nekem is a négy helyett, Mr. Lúzer hozta a formáját ezesetben is, ugyanis sikerült a kanyarban megvizsgálni a betont, mert megszédültem. A térdemről húztam csak le a bőrt, szóval semmi komoly. Jó a fék, az legalább kiderült, meg fasza az új kormány a szivacsmarkolattal. Múlt hónapban üléscsere volt, mert enyhén szólva nem volt alvázbarát, legközelebb a sárhányók cserélődnek. Szeretek szerelni, ami már óvodában is megmutatkozott és Anyám a haját tépte, amikor szétbarmoltam a távirányítós autót, meg egyebeket, persze összerakni akkor még nem tudtam. 😆

Tegnap kaptam egy instant stroke-ot, amikor eltűntek a képek a memóriakártyámról. Tojtam volna én le, ha nem olyan tartalom lett volna rajta, ami fontos, mert pótolhatatlan, pl. a Barátnőmről, Anyuról, meg a már nem élő házikedvencekről. Tesómról is voltak, de Ő szerencsére él, ám előbbieket már esélyem sem lett volna megörökíteni. Miután másodpercek alatt kb. 130-nál járt a pulzusom és úszott a pólóm a verejtéktől, meg felsoroltam a repertoáromban lévő valamennyi cifra kifejezést, nyomtam egy satuféket a dühömnek és elkezdtem használni az agynak nevezett akármit a fejemben, hogy miként lehetne visszaszerezni a kincseket - vagy legalább megpróbálni. Segítségképp' írom az esetlegesen hasonlóan jártaknak, hogy ilyenkor nem szabad a memóriakártyára új fotót rakni, sem törölni róla (ha maradt rajta valami), meg másolgatni azokat ide-oda, mert felülíródnak az addigi tartalmak és akkor vagy csak szakember segíthet, vagy már ő sem és tényleg hasta la vista a cuccoknak. Először képvisszaállító program ugrott be, de ahhoz gép kell, meg kártyaolvasó (utóbbi van, de előbbi nélkül mit kezdek vele?), aztán beugrott, hogy az is meg tudja így tréfálni az embert, ha elmozdul a karesz, szóval ha mákom van, akkor csak ennyi a gubanc és amint megigazítom, minden meglesz. Ha nem, akkor cumi. Kikaptam-visszaraktam és örültem, mint majom a farkának, amikor a művelet után megnéztem mizu van és megvoltak a fotók. Gondolom ez rohadtul érdekfeszítő téma volt az idetévedőknek 😂, de csak azért írtam le, hátha segít majd valakinek.

Vegyes poszt

Úgy volt a múltkor, hogy jön egy fazon megnézni a kéményt. Azóta sem ért ide. 😆 Jött azonban egy kőműves múlt vasárnap és miután lecsekkolta a kecót, ígérte, hogy amint lesz ideje nekifog a melónak, de az eddigi tapasztalatok után majd akkor hiszem, ha látom. A szomszéd adott egy ablakot a folyosóhoz, szóval azt már ki lehet majd cserélni, csak előbb az áthidalót is cserélni kell, mert el van törve és kb. csak a Jóisten tartja össze ott a dolgokat, szarrá is van repedve a fal, meg a tropa áthidaló miatt az ablakra nehezedik a teher, úgyhogy bármikor bemondhatja az unalmast és leszakadhat az a sarok. Közben a legutóbbi néhány komolyabb esőzés is megtette a hatását, a folyosón újabb helyen esett le a mennyezetről a vakolat egy jó darabon és jó nagy területen van megrepedve-felpúposodva, szóval idő kérdése és az is lezuhan.

Egész' jól vagyok egy ideje, csak a fagyás kezdődött el, ahogy pár fokkal visszaesett a hőmérséklet. Kb. egyhónapja nyomatták belém az értágítót, mostanáig tartott a hatása. Tegnap már fel kellett vennem zoknit, de abban is fázott a lábam egész nap, este levételkor láttam, hogy lilult is. Ma vastagabbat vettem fel, de a lábam ugyanúgy fagyott egész' nap és lilul-fehéredik, ég, meg itt-ott az ér is fáj a combomban-lábszáramban, szóval elkezdem a Pentoxylt.
Ezen kívül csak szédelgek, de se roham, se rossz közérzet (oké, az néha van, de nem durván), az étvágyam megint jó egy ideje, szóval nincs okom panaszra. Ha volna sem panaszkodnék. 😉

Mentálisan is megvagyok. Hétfőnként járok a terápiára, lassan haladgatunk a dokival, még mindig a családot rágjuk. A durva ingadozások abbamaradtak egy ideje, sőt, mostanság fel-felpörgök, csak a napokban meghalt két, számomra kedves ember, a harmadik még küzd az életéért és mindez azért nyilván kihat rám, mégha nem is beszélek róla. Nem zuhantam össze, el is foglalom magam, meg a racionalitásomat is megőriztem, de azért be-bevillan egy s más, viszont igyekszem a helyére tenni a dolgokat, ahogy az ilyenkor szokásos. Mivel a Szabinát is frontális ütközés vitte el és őt is azonnal, így óhatatlanul eszembe jutott az Ő balesete is, persze nem merültem el a felszínre jövő dolgokban, mert értelme sem volna és mazochista sem vagyok. Kell egy kis idő, amíg hozzászokom, hogy már nincsenek köztünk. A Jani (szintén barátunk, ő vezetett) életben maradt ugyan, de mentőhelikopter vitte el, szóval nagy a baj. Válságos az állapota állítólag, szóval egyelőre nem tudni mi lesz vele, de én bízom a pozitív kimenetelben. Jól szokott vezetni és a családjára is nagyon vigyázott mindig (a felesége és az egyik lánya utazott vele), szóval tuti odafigyelt. Állítólag hirtelen tért át a másik sávba, szóval én rosszullétre, vagy műszaki hibára tudok csak gondolni, de ezek persze csak az én feltevéseim, a valódi okot még nem lehet tudni.

Most, hogy jobban vagyok kihasználom és megyek úszni. A közeli uszodába lehet bérletet váltani, szóval megyek. Kell a mozgás, a karbantartás és ezt legalább bírni fogom, meg a doki is engedi, sőt, bőszen helyeselte. Az edzést is végzem, mindig amennyit épp' bírok. Muszáj az izmokat visszaépíteni, akkor is ha újra és újra lezabálja a szervezetem. Engem ez sem vet vissza, egyrészt makacs vagyok, másrészt tényleg muszáj.

Elvileg

jövőhét pénteken jön egy fószer lecsekkolni a kéményrendszert, de hogy lesz-e a munkából valami, az jó kérdés. Tragikomikus már ez az egész. Az eddigi tapasztalatok nem segítettek a bizalmam kiépülésében. 😆 Érdekes egy munkamorál folyik errefelé. A másikfele a dolgoknak, hogy ~ 300 rongyba fáj az egész móka, annyit meg nem tud a fater egyben kicsengetni, alkudni akar (pfejj, már megint 😬) a palival, hogy a lehető legolcsóbban dolgozzon. Nem megy ezzel sokra, mert akkor is közelíti majd a háromszázat az összeg, mivel csak a munkadíjból tudna engedni, de mégha engedne is, annyit úgysem, amennyit az öreg akar. Azt találta ki, hogy ha mégsem halad megint a dolog, akkor újratervezteti a gázcsőrendszert, vesz konvektort és úgy fűtünk. Ez is szép összegbe kerül, miből akarja megvalósítani? Azt mondta, hogy ha ez sem sikerül, vesz valami elektromos fűtőtestet. Ezzel a fasza villannyal, ami nálunk van, nem is lehetne zseniálisabb ötlete, meg lezabálja a gatyánkat is a villanyfűtés, erre elkezdi csak este fűtünk. Jobbnál jobb ötletei vannak. Meglátjuk megmozdul-e végre valami a kémény terén?

Mivel jobb passzban voltam, kimozdultam tegnap. Vicces, mert mehetnékem az elég gyakran van, viszont szinte rosszul vagyok emberek közt, márpedig ha kóvályogni akarok, akkor elkerülhetetlen a társaságuk. Bementünk a boltba is, de nem volt szinte senki rajtunk kívül, szóval ott nem feszengtem. Aztán a fater leparkolt a dohánybolt előtt, a két ott beszélgető pali meg úgy skubizott, mintha E.T. jelent volna meg előttük. 👽 Ez sem használt a szoc. fóbiámnak. Odébbgurultam, de még ígyis levert a víz és amikor elkezdtek duruzsolni, biztosra vettem, hogy rólam van szó. Valamit kezdenem kell ezzel is, mert nem állapot, hogy ilyen mértékben szorongok, pláne egy, meg két ember társaságában is, szóval mégcsak nem is tömegben (abban aztán pláne). Jó volt némi ingert befogadni, mert oké, hogy kimegyek az udvarra, de azt is meg lehet unni. Van igényem a külvilág történéseire, de leginkább csak 'tisztes távolból' - leginkább, mert néha, amikor fel vagyok pörögve, akkor megesik, hogy nem (annyira) feszengek, mert az van bennem, hogy jóban vagyunk egymással a külvilággal. Zömmel nem ezt érzem, de ilyen is van.

Dokumentációjellegű, részletes rizsa következik:
Megint rohamoztam tegnap egy durva adagot és mértékűt, val'sz'eg a mai szar időt jelezte be a szervezetem, mert hajnalban vihar érkezett. Kicsit fájt a fejem indulás előtt, de csak akkor kapcsolt rá, amikor hazaértünk. Belassultam, szédültem, mint állat, meg persze majd' szétrobbant a fejem és kezdtem az ásítozást. Fater elment bringázni, én meg adtam enni az állatoknak, aztán éreztem, hogy jönni fog a buli. Ez volt 5 körül, ami abból a szempontból lényeges, hogy csak éjjelre jöttem helyre. Megkíséreltem egy kis csevejt a Tesómmal, de addigra annyira fájt a fejem, meg bekómáztam a szarulléttől, hogy bealudtam pár pillanatra, szóval elköszöntem. Próbáltam tovább aludni, de akkor jött a java.
Jött a szokásos rongybaba-effektus, majd a görcsroham a gyors pulzussal-szabálytalan beütésekkel és adrenalinfröccsökkel, kiszáradt szájjal, pokoli fejfájással, beszéd- és a szokásos funkciók sztrájkolásával, erős hányingerrel, egész testem lángolásával. Nem tudom mi a búbánat zajlik ilyenkor bennem, de irtó szarul vagyok és olyat érzek, mintha bármelyik pillanatban le akarna állni a szervezetem, persze ez egy nagy löketet is ad arra, hogy apait-anyait beleadjak, meg legalább berezelni sincs időm, mert leköt a koncentráció. A külvilág nagyrésze kiesik és nem tudom irányítani magamat sem, az viszont valahogy működik, hogy kapaszkodjak a hozzám eljutó ingerekbe, meg tudok arra koncentrálni, hogy ne veszítsem el az eszméletemet, persze nem tudom, hogy tényleg azért maradok-e magamnál, de mindig erősen összpontosítok. Szokott módon kidőltem aztán, mint akit kiütöttek, de amikor felébredtem még mindig ki akart szakadni az agyam és le voltam lassulva, meg rohadtul fosul voltam. Hallottam, hogy a fater már itthon van, de nem hallott meg, aztán csukódott a bejárati ajtó, mondom fasza, ki kéne nyitni az ablakot, de hogyan? A muszáj az nagy úr, szóval felszívtam magam és ugyan az ablakhoz vezető 1 méter 5-nek hatott, de legalább fel tudtam kelni kinyitni, hátha az oxigén segít - bár nem sok volt kint sem. Visszafeküdtem, de oxigén hiányában nem lett jobb az ablaknál sem, közben majdnem befigyelt a vuk is, persze alkalmatosság nem volt a közelemben, felkelni meg nem bírtam már, mert minden erőm kiment újra és jött a következő adag finomság, ami szintén boldogított egy darabig, majd belealudtam.
Abból felkelve sem voltam jobban, sőt, addigra már a hallásom is nagyon lecsökkent, hallottam a fatert telefonálni, meg a tv is szólt, de kb. mintha víz alatt lettem volna, minden tompán jutott el hozzám és nem is tudtam kivenni a szavakat. A lángolás is elviselhetetlen lett, meg a pokoli közérzet és fejfájás. Fater már itthon volt, mert már beesteledett időközben és a maradék szuflámat összeszedve kilöktem az ajtót, szóltam hogy segítsen. Kértem vizes rongyot, mert úgy éreztem, hogy felgyullad mindenem, főleg a fejem és reméltem, hogy az majd segít, meg kértem vödröt, mert a vuk megint környékezett. Amint magamra raktam a vizes rongyot, jobban lettem annyival, hogy a lángolást nem éreztem annyira, de minden más újra jött és még itt állt a fater, amikor megint elkapott a görcs is. Nem tudom hány óra volt már ekkor, aztán szokott módon kidőltem.
Mikor ebből a körből is észhez tértem, akkor éreztem végre, hogy túl vagyok az ostromon, egy viselhető mértékű fejfájás maradt csak és a lassultság, de mindig kell egy kis idő, mire képbe kerülök. Megnéztem az időt, éjjel fél 1 körül volt addigra, igaz aludtam is az 5 óta eltelt 8 óra alatt, de ha azt nem számítom, akkor is sokáig tartott a szarullét. Remélem egy ideig nyugtom lesz tőle.