Végre elindultam

az úton, amire már nagyon régen rá kellett volna lépnem, csak sok akadály volt előttem. A legnagyobb én magam voltam és a környezetem, amiért nem fogadtak el, valamint a tudatlanságom a témában és az anyagi helyzetem. Éreztem, hogy most már lépnem kell, mert tényleg az életminőségem és maga az életem volt veszélyben az állapot miatti depresszióm mértéke miatt. A legalját megjárva elkezdtem erőt gyűjteni, ezzel párhuzamosan pedig informálódni, merre is induljak segítségért, mert tudtam, hogy tennem kell valamit. Évekig tartott a felkészülés, magamban, aztán eljött a nap, ami egyszerre ígért megkönnyebbülést és esélyt arra, hogy a környezetem (főleg apám) visszalök oda, a mélybe. Mikor eléálltam már felkészült voltam az esetleges pofonra. Meg is kaptam és hiába készültem fel rá, fájt. Nem mutattam ki neki, de ekkor megint depresszió következett, viszont elhatároztam, hogy nem fogom feladni és gyenge sem leszek. Sikerült kapcsolatbalépnem egy pszichiáterrel, igaz ahogy sejtettem és ahogy olvastam, a pénztárcámba valóban rendesen belenyúl, viszont vagy ez, vagy tovább süllyedek a 20 éve hurcolt teher alatt és belefulladok ebbe a fullasztó és a megfelelési kényszer miatti erőfeszítés verejtékével, az elnyomottság miatti feszültség és depresszió könnyeivel átitatott jelmezbe. Ideje, hogy ezt leszaggassam magamról. Már az is jót fog tenni, ha megerősítést kapok a szakembertől, lesz papírom arról, hogy valós ez az állapot, nem vagyok kattant, mert a faterom elmebetegnek gondol és nem is fogad el. Meg akarom próbálni leginkább magam miatt, mert magam miatt kell jobban lennem, nem azért, hogy kicsikarjak belőle olyat, amit másképp' meg sem tenne, az elfogadást. Örülök, hogy annyi év után meg tudtam tenni az első lépéseket és elindulhat idebent a rendrakás, legalább részben.

Más téma:

A házfelújítás most megállt, a Krisz most máshol is dolgozik. A múltkor, mikor itt volt, elcseszte a villanyt a fürdőszobában is, meg a hátsó kertnél is, meg a teraszvilágítás is pislákol. Mondtam az apámnak, hogy nem lesz jó vége, inkább hívjon szakembert, akkor hallgatott is rám, de úgy tűnik valójában ment a maga feje után és mégiscsak rábízta a Mekk Elekre.

A futóműveimmel nem vagyok jóban mostanság. Nem tudok felállni, csak ha karból feltolom/valamibe kapaszkodva felhúzom magam. Néha sikerül felállni rendesen is, de akkor egyből kimegy az erő a lábaimból és összecsuklanak. Ha az előbbiek szerint állok fel, akkor marad bennük annyi erő, hogy egy ideig tudok állni és járni is tudok több métert.

Megrendeltük a macskakennelt. Ha legyártották, akkor a Krisz elhozza nekünk és itt majd 3-an összeállítjuk.

A napokban megint sírva röhögtem. :-D Nagyon kellett már egy igazi nevetés.

Telnek a napjaim, semmi extra

Durva ez a tél a tavaszban! Tegnap reggel kómás fejjel csoszogtam ki a konyhába, mellékesen kipillantottam az ablakon, majd visszanéztem, mert nem hittem a szememnek. Azt hittem káprázik az álmosságtól, megdörzsöltem, de ugyanazt láttam. Szakadt a hó, de vagy 200 forintos méretűek voltak a pelyhek. Mondom ez komoly, így április közepén. Asszem' még várat magára a nyár.

A Húsvét unalmas volt, de teleettem magam tojással minden formában, meg sonkával. Gyümölcstorta volt a desszert, még maradt. Az utolsót eszem épp'. Régen eljártunk az apámmal meglocsolni a rokon/ismerős lányokat/nőket, persze csak azokat, akik engedték. Egyszer annyi csokitojást kaptunk, hogy megtelt velük egy hátizsák. :-D

Találtam pszichodokit, remélem nem lesz durva a terápia ára. Ha kibírható összeget kér és tud fogadni, megyek. Még várom a válaszát. Eddig próbáltam magammal elrendezni a dolgokat, meg a Tesóm is segít, de vannak a "problémámnak" olyan részei is, aminek az orvoslásához szaksegítség szükséges + sok éve hurcolom. Mostanában folyton ezzel a "dologgal" kapcsolatban álmodom, nyilván mert foglalkoztat, kényelmetlen, vagy pedig azt álmodom, hogy görcsös sírásban török ki. Ez is azt jelzi, hogy a valóságban elfojtom, ami nyomaszt. Volt pár olyan napom is, mikor ömlött a könnyem röhögés közben, mert a Tesóm olyanokat mondott, hogy teljesen bepörgetett. :-D

Az utóbbi időben voltam csavarogni, voltunk sétálni, a boltban, a hentesnél, bementünk a cukrászdába, stb. A többhónapos házban rohadás után felüdülés volt pár naponta kimozdulni. Voltam kint az udvaron is múltkor, hoztam be tüzelőt, segítettem a melegházat építeni, vetni, stb.
Múltkor is voltunk megint a községben, elmentünk a boltba, aztán belefutottunk valami össznépi dajdajozásba, borokat zsűriztek és azzal volt egybekötve a többi elfoglaltság, kicsit olyan volt, mint a búcsú. Engem nem fogott meg. Apám összefutott pár ismerőssel, leálltak beszélgetni.

Az étvágyam mikor-milyen, pedig volt kb. 2 hét, mikor nagyon jó volt.

Jött a Krisz 2x mostanság, majd segít ő is a macskakennelt megépíteni, jövő hónapra el kell készülnie, mert a Gabi sietteti apámat, hogy hozza el a Fricit. Majd lassan a házfelújítás is elkezdődik. A fürdőszoba rendben van, ott csak a bojlert kell cserélni, meg a zuhanykabin helyett kád lesz, mert nem tudok ácsorogni + a megszédülések miatt is jobb, ha ülni tudok. Buzerálta a villanyt, aminek következtében azóta sem a fürdőszobában, sem a hátsó kertben nincs világítás. :-D Azt mondja "Mekk Elek vagyok." Majdnem feltört belőlem a röhögés, ha tudná, hogy én már rég' elneveztem annak. :-D

A kórságom egy ideje inaktív, aminek örülök. Az ízületeim fájnak csak, főleg a térdem, el-elmozdul járáskor és dagadt, így csak pár méter megtétele most a maximum. Fájdalomcsillapító krém + fásli kicsit segít. Igyekszem pihentetni. Sokat bizsereg mostanság az ujjaim vége, meg a szám, néha az orrom hegye. :-D Apám már ijedezett, hogy megint stroke, de én már ismerem a szervezetemet, meg a kórságaimat. A mini stroke zsibbaszt, meg bénít percekre/órákra. A neuropátia csak bizsergést, meg fájdalmat, égő érzést okoz és csak néhány mp-ig, vagy egy percig tart, viszont sűrűn jön. Ezen kívül egészségesnek érzem magam. Maradjon így minél tovább!

Voltunk tegnap Pesten

Elmentünk sétálni, jött a Gabi is. A Fügét bevittük a kutyafuttatóba, kicsit rohangált, aztán elmentünk az Aldiba és apám talált egy tök jó ülőpárnát a székbe. Itthon nem volt semmi értelmes erre a célra, viszont anélkül kb. egy óra ücsörgést már megérzek, a döccenők külön élvezetet nyújtanak ilyenkor. Lett tehát párnám és hazafelé nem volt már fájdalmas zötyögni. Voltam kicsit sétálni is, hogy a lábaim "edzésben" maradjanak. Ez most kb. 20 métert jelentett, többre nem futotta, de majd máskor lesz jobb is. Már hiányzott, hogy rendesen sétálgassak. Nem volt jó a légkör, megint veszekedtek apámék, de igyekeztem nem odafigyelni. Hiányzik Pest, meg a lakótelep, ahol laktunk. Mióta elköltöztünk, nem érzem otthon magam, mindig azt várom, hogy hazamenjünk, aztán leesik, hogy elvileg itt vagyok otthon. Remélem egyszer úgy alakul, hogy újra Pesten élhessek. A közlekedés megint móresre tanított minket, hogy még sok mindent kell megtapasztalnunk, megtanulnunk, megizzadtunk párszor hazafelé. Palotán alig tudott felemelni apám a buszra, mert sem a rámpát nem nyitotta le a sofőr, sem a padlót nem engedte lejjebb (amikor ezt megteszik, mindig megoldjuk rámpa nélkül is, de így túl magas volt), szóval nagyot kellett emelni apámnak, én segíteni akartam, de kipörgött a kerék megint, de apám valahogy felemelt. Mindenki csak bámult, nem segítettek az apámnak. Beállított a szokott helyre, de a menetiránnyal ellenkezőleg, aztán egy alkalommal a sofőr olyat fékezett, hogy azt hittem kilyukad a pedálja alatt a padló, a székem le volt fékezve, így hátragurulni nem tudott, de elkezdtem hanyattdőlni. Apám elkapta a széket, meg én is elkaptam a kapaszkodót, de jót röhögtünk. Tanultunk megint, hogy máshogy kell elhelyezkedni. A távolsági buszon is volt móka; közeledtünk hazafelé, úgyhogy apám előrement, hogy a sofőrnek szóljon a rámpa miatt. Eközben persze haladtunk, jött egy éles kanyar és megindult a szék. Természetesen le volt fékezve, de az első kerekeket nem lehet, így elkanyarodott. Odakaptam a kapaszkodóhoz, de olyan hirtelen fordult el, hogy addigra nekigurultam az ajtónál álló nő lábának. Elnézést kértem, ő nem szólt semmit. Apám ott termett, segített visszakerülni a helyemre, mert közben a kutyát is az ölemben fogtam és a mozgó buszon nem ment egy kézzel visszamanőverezni a helyemre. Onnantól végig úgy kapaszkodtam, hogy kb. véraláfutásos lett a kapaszkodó. :-P Fene gondolta, hogy így is elgurulhatok. Újabb tapasztalat. :-D Kaotikus utunk volt megint, de legalább tapasztalunk mindig és felkészültek leszünk legközelebb. Elfárasztott az utazás, de ez nem állít meg, minden nap mennék mostanában.

A hetem

nem volt stresszmentes. Jött 2 TIA (tavaly óta nem volt), egy a hét elején, egy pedig 2 nappal később. Az elsőről nem is tudtam, hogy az volt, mert csak a szájpadlásom és a garatom zsibbadt el néhány percre, nem is foglalkoztam a dologgal. A másodiknál már a bal karom, bal arcfelem és a szám is teljesen elzsibbadt (ez is csak néhány percig tartott és a tudatom tiszta volt). Ekkor esett le, hogy a pár nappal azelőtti zsibbadás is már bajt jelzett. Az első előtt iszonyú fejfájásom és szédülésem volt már órák óta, de akkor nem esett le, hogy mi van. A második csak jött, rosszullét és egyéb előjel nélkül. Mire kiértek a mentők, már nem lógott a karom és a többi gond sem állt fenn. Mértek vérnyomást, akkor csak kicsit volt magasabb. A kórházban is vérnyomást mértek, volt EKG (azt mondták, a szabálytalan ritmus is okozhatja a bajt, de az EKG nem mutatott most ritmuszavart, igaz, a bogyók elég jól kordában tartják), vettek vért, volt CT, meg minden ami kell és megnézett egy neurológus is. Lecsesztek, hogy miért csak a második rosszullétkor mentem? Mondtam, hogy nem tudtam, hogy az előző is roham volt, minden bizsergéssel, zsibbadással csak nem szaladgálhatok be. Ez a féloldalas lezsibbadás már tipikus volt, azé' tudtam. A fejem azóta is fáj, tegnap is megint szét akart robbanni, de nem történt semmi és hol viselhetően, hol erősen szédülök. A CT szerint az agyam most sem vérzett, szóval megint "csak" nem kapott vért egy területen (ez a TIA lényege), ez okozta a gondokat. Nem tudni, hogy mi provokálta, rögöt nem láttak, de egymást érik a frontok, meg a vérnyomásom is mikor-milyen, a szívritmus szintén. A gyógyszer sokat segít, de teljesen nem szűnt meg a rosszalkodás, x időnként, meg frontokkor be-beindul a buli. Egy évig semmi, aztán mindjárt 2 is jött. Hálát adok a Jóistennek, hogy megúsztam károsodás nélkül! Nagy mákom volt megint, hogy csak pár perces volt a gebasz. A vérhígító is sokat segít. A tavalyit rög okozta, de mióta kapom az alvadásgátlót, nem volt baj. Most nem láttak rögöt, remélem nem az van, hogy elmozdult és vándorol, bár akkor már baj lenne belőle. Most a fejem alig fáj, a szédülés sem vészes, hétfőn mennénk Pestre. Ezek szinte állandó társaim, de mostanság erősebben jelentkeztek. A fő, hogy ma sokkal jobban vagyok és nem lett bajom.

Dilemma

Nem tudom, mi lenne a jó döntés. Az egyik felem vágyik egy kutyára, a másik viszont nem akar, több okból sem. Nem pótolja egyetlen kutya sem a drága, jó pajtásomat! A célom nem ez volna az örökbefogadással, csak hatalmas űrt érzek a helyén és érzem annak a hiányát is, hogy elhalmozzak egy kutyát szeretettel ugyanúgy, ahogy eddig a Szutykot és hogy újra szaladjon hozzám boldogan, farkát csóválva egy kutya. Szeretnék kölcsönösen szeretetet adni és kapni egy kutyával. Macskám van, a Margit személyében, de hiányzik egy kutya is. Olyan kutyában gondolkodom, akinek rossz sora volt, így segíthetnék neki is gyógyulni mentálisan és megóvni a menhelyi elaltatástól is. El sem hiszem, hogy máris kutyát készülök magamhoz venni. Annyira mondtam, hogy kizárt egy másik kutya, de leginkább az hajt, hogy szeretnék megmenteni egyet (jó volna többet). Űr van bennem és a házban is. Apám kutyája nyugis, észre sem venni, hogy van nálunk kutya. Szeretem nagyon és ő is csíp, mindig örül nekem és mászik az ölembe, de Ő nem hozzám kötődik. Szeretnék újra egy aranyos "lényt" (a lökött Margón kívül :-D), akire vigyázhatok, meg akivel kötődhetünk egymáshoz. 3 hónapja kellett elengednünk az "Öreglányt", nem gondoltam, hogy ilyen hamar szeretnék másik kutyát, mert kikészített a dolog. Nem Őt keresem az újban, ő már előrement és vár, csak van ez az űr, amit csak egy másik kutya tud betölteni. A kutyaságával. Mikor el kellett altatni a kishavert, gondolni sem tudtam új kutyára, sőt semmire Rajta kívül és aznap, meg utána még vagy 2 napig bőgtem, mint az albánszamár, mikor az öregem nem látott, ahányszor eszembe jutott a kutya, meg tettem el a cuccait. Határozottan mondtam többször is, hogy több kutyát nem veszek magamhoz. Nem csak az újabb elengedés miatt (ami jó esetben csak sok-sok év múlva következik be és csak a kutya megöregedése az oka) utasítottam el, hanem számolok azzal is, hogy az öregem sokszor akar majd - főleg nyaranta - több napra elutazni, akkor addig hová tesszük, kire bízzuk? Nem bíznám senkire, főleg mert mint mondtam menteni szeretnék és nem akarok esélyt adni arra, hogy amíg távol vagyunk, esetleg bántsa az, aki meg van bízva az ellátásával. Apám is mentette a Fügét, idén lesz 3 éve, de még mindig látni rajta, hogy sérült pszichésen. Mi folyamatosan igyekszünk a bizalmát újra feléleszteni és már sokat nyitott felénk, meg nem reszket folyamatosan. A hátsó lábait még mindig rágcsálja, ha stresszes, de talán idővel ez is elmarad, vagy megritkul. Látom naponta, hogy mit okoz a terror nekik hosszútávon (és a Füge csak egy a traumákat átéltek közül, nyilván minden kutya és eset más), tehát nagyon szeretném én is legalább egy rossz sorsú kutyának a nyugalmat, szeretetet megadni. Nem lehet meggondolatlanul dönteni, hiszen egy sorsot vesz az ember a kezébe. Végig kell gondolnom, hogy maradéktalanul meg tudom-e mindazt adni, amire szüksége van. Hely van. Anyagi keret is lesz, mert nemsoká' egyenesbe jövünk jobban. Szeretet van. Védelem van. Eddig oké, de itt van az, hogy mi lenne vele, ha több napra elutazunk, vagy ha apámmal valami történik, engem otthonba tesznek, a kutyát nem engedik, vagy ha időközben sikerül innen kitörnöm, egy otthonba nem vihetném magammal. Szakítsam el ezesetben magamtól, mikor végre beilleszkedett, megnyugodott? Biztos, hogy nem tenném ezt meg. Ezek szólnak ellene - és csak az állat érdekében vannak ellenérvek. Mellette szól, hogy rengeteg kutya vár gazdára, sokukat kellene kiemelni rossz közegből, én ezt örömmel megtenném. Mellette szól még a kölcsönös kötődés, kölcsönös boldogság okozása a játékkal, meg azzal, hogy szeretnénk egymást. Na, ezen még agyalok. Mérlegre kell tennem a dolgokat, mert ha rosszul döntök, azzal ártok. Ha befogadok egy kutyát és kiderül, hogy valami nem működik, nem dobhatom vissza a bizonytalan menhelyi életbe.

Sokkal jobban vagyok

Tegnap megkaptam a vért, mivel végre láz/hőemelkedésmentes vagyok, de főleg mert sikerült szerdán közeli kapcsolatba kerülnöm a padlóval, az értékeim miatt. Csak a wc-re akartam elmenni, de útközben lekapcsolták a villanyt. :-D Csoda, hogy most ájultam el először, mivel már egy ideje szar értékeim voltak. Tegnap belém csepegtettek 3 zacsi vért. 2 órát feküdtem még utána, azt is ellenőrizgetés mellett és majd még kell egy vérképet csináltatni később is. Már nézték, de azt mondták, hogy később is megmutatkozhat, ha baj van. Emiatt kell figyelnem a vizeletet is - a trafó utánit egyből leadtam, ahogy kell, de még figyelni kell -, meg ha valami szokatlan, azonnal szólni. Eddig minden oké és jobban vagyok sokkal. Már eleve sokat javultam, de ez a vér nagyon kellett, a fő gond ekörül volt. Most az van, hogy ha minden oké továbbra is, akkor a hétvégén mehetek haza.

Minden nappal jobban

Ma járt le az antibiotikumkúra. Az étvágyam megint szinte nulla, pedig már elkezdett javulni. Eszegetek azért, muszáj. A tápszert is iszom. A hányinger nem akar tágítani, de legalább enyhébb. Még maradt egy infúzióm, de így már lényegesen könnyebb mocorogni. Tegnap csak hőemelkedésem volt és estére nem is jött vissza, láz pedig vasárnap óta nincs. Ma nem volt hőemelkedésem sem. Jó volna, ha így maradna, mert már kellene a vér. Az értágítás használt már, jobb a keringés a lábaimban. Túl jó is. :-D Néha majd' felgyulladnak, egész nap fel-le huzigálom a zoknit, mert hol kell, hol pedig túl melegnek érzem. Ma nem kellett felvennem (az idült zokniundoritiszemnek ez kedvezett is), ami nálam, akinek még nyáron is időnként hordani kell, jó jel. A kezem is csak néha hűl ki és jegesre csak akkor, ha hideg vízzel mosom meg, vagy kesztyű nélkül fogok meg valami hideget. Most akkor jöhetne a tartós láztalanság, aztán a térdemről is lemehetne a maradék víz. Ma csak az ágyban fetrengtem, most már nem kockáztatom a járkálással járó esést, megvárom a vért. Ha nem lesz láz/hőemelkedés, csak bekötik nemsoká'.

Mai jó dolgok:

+ Végeztem az antibiotikummal

+ Jó a keringés a lábaimban

+ A fej- és fülzúgás már enyhe

+ Enyhült a fájdalom a lábamban, már terhelhető

Javulok

Jobb a vérképem, ami a vasat, meg a gyulladási faktort illeti, csak vért még mindig nem kaphattam, szóval az erre vonatkozó többi értékem és a közérzetem még nem jó. A crp most "csak" 63 lett, szóval a gyuszi enyhült. A süllyedés még magasabb, de azt mondták, hogy az lassan esik vissza. A hányingerem is megvan még - bár már enyhült - arra még kapok gyógyszert. Már csak két zacsi infúzióval vagyok szimbiózisban, valamint a futóművek is működőképesek - a térdem még kicsit vizes, meg a két bal lábam közül a hivatalos balon az a nagy ízület, amiből a nagylábujj kiindul, az még nem díjazza a terhelést, de nem vészes - úgyhogy kimerészkedtem ma a folyosóra, mozogni egy kicsit. Az infúziós állvány kerekei ugyan nem nagyon akartak együttműködni, de megoldottam, viszont nem nagyon volt jó ötlet a járkálás, az ájulás kerülgetett, szóval visszajöttem az ágyba és amíg nem adnak vért, maradok a fenekemen. Amint jobban vagyok egy kicsit, már virgonc vagyok. Vagy az állít meg, hogy ilyenkor hamarabb elgyengülök (és én fejben hiába pörögnék tovább, nem tudom kivitelezni), vagy pedig rámszólnak, hogy tegyem takarékra magam. Ez nem könnyű, ha az ember olyan fajta, aki nem tud nyugton maradni. Igyekszem, mert a saját érdekem, hogy fékezzek, mikor a szervezetem azt mondja. A járgányommal kimehetnék "sétálni", de pont az a fő, hogy a lábamon tegyem, meg nem volna egyszerű a kereket tekerni + ráncigálni az infúziós állványt, ami amúgy mindig arra megy, amerre akar. :-D Lemehetne a láz/hőemelkedés, hogy trafózhassanak. Ma már csak hőemelkedésem volt, de estig még bármi lehet.
Zúg a fejem szombat óta, meg a jobb fülem sípol folyamatosan. A vérnyomásomat nézték, szokás szerint hol ilyen, hol olyan, viszont a fej és fülzúgás akkor is megvan, mikor nem magas a vérnyomásom. Azt mondták, biztos a front okozza. Lehetséges, mert ma már enyhébb.

Felsorolom a pozitívumokat, kell a motiváció:

+ Keveset, de már tudok enni

+ Ma csak hőemelkedésem volt

+ Csökkent a gyulladás

+ Enyhült a fej- és fülzúgás

+ Az ízületi fájdalmak csökkentek

+ A hányinger enyhült

+ A keringésemet jobbnak érzem

+ Nem alszom annyit

+ Vannak olyan kb. fél, vagy egész órák is, amiket ágyon kívül tudok tölteni. Kiülök székre, amíg el nem fáradok.

Létezem még

csak nem vagyok jól mostanság és leginkább pihenek, vagy alszom, bár az utóbbi nem nagyon sikerül, csak próbálkozom. Éreztem már vagy 1,5-2 hete, hogy valami nem oké, de nem gondoltam, hogy ennyire. Ma már nem kaptam a vasat (fokozta a fos közérzetet), meg végeztem az értágítóval is. Az antibiotikumot még kapom, csak attól szaladgáltam a retyóra, de azt mondták, hogy nem lehet abbahagyni. A helyzet nem akart javulni, úgyhogy kaptam olyan gyógyszert, ami fogja a dolgokat, csak időközben befigyelt a róka elleni cucc is, ami szintén fog. Akkor mondták, hogy "ja, a hányáscsillapítónak van egy olyan mellékhatása, hogy székrekedést okoz és erre rásegített az Imodium is, amit az antibiotikum miatt kaptam és akkor azt nem is kellett volna mégsem." A közérzetem hol gáz, hol viselhető. Ma nagyon gáz és tegnap este is nagyon rosszul voltam. Próbáltam elaludni, de a rossz közérzet, meg a köhögés se' hagyta jó ideig. Csoda, hogy a szobatársam még nem dobott ki az ablakon. Legalább kipróbálnám a repülést, ingyen. :-D A hányingerem időnként nagyon erős, de olyankor adják ellene a gyógyszert. A láz/hőemelkedés hű társam, de remélem már nem sokáig. A ló módjára izzadás szintén kitart, nem győzöm a ruhát cserélni, meg zuhanyozni. Az étvágyam is 'sztrájkol', de azért igyekszem enni. Ma egy kiflit erőltettem le, meg a tápszert iszogatom, de örültem, hogy ezek is bentmaradtak. Elvileg ma mentem volna haza, ha csak az értágítás maradt volna a program.

Változott a 'program'

Megjött ma a laboreredményem. Nem jó a vérképem, a crp 90, a süllyedés 103 és egyebeket is mondtak, hogy nem jó. Vérre várok, ugyanis megint a pincében van a hemoglobinom, 88. A doki csodálkozott, hogy magamnál vagyok, vagy hogy egyáltalán élek. Kérdezte, hogy lábon jöttem? Mondom kerekesszékem van, de bejöttem már lábon 72-es hemoglobinnal, meg felbuszoztam 90-es vérnyomással Pestre és csak akkor tudtam meg, mikor a Dokim mérte, mert nem voltam rosszul, szóval ez nem az első ilyen eset, nálam ez megszokott, hogy így kiürül a készletem és nem szoktam elájulni (bár, környékez néha). Mondta, hogy izzadhat az őrangyalom mostanra. :-D Jófej. A vasam is kevés, arra megint vasinfúziót (Ferrlecit) fognak adni. Szedtem vasat régebben tablettában, de nem hatott. Éreztem már egy ideje, hogy kb. annyi erőm van, hogy egy ovis is leverne. Állítólag minél többször kap valaki vért, annál kevésbé termeli a szervezete és mivel minden adag más embertől van, nagyobb az esélye, hogy rosszul reagál az ember az egyikre, viszont állítólag az alacsonyabb hemoglobin szint véd az infarktustól, meg a trombózistól. Ennek örülök, mert mindkettőre hajlamos vagyok. Erős hányingerem van és szédelgek, meg aludnék, pedig aludtam délután.