Margó

nagyon beteg. 'Apám' megúszta, nem a hanyagsága okozza a bajt, hanem a doki szerint komoly méhgyulladása van. Állítólag a kutyák általában belehalnak és a macskák is veszélyben vannak, de jobb a statisztika. Ebben bízom, meg abban, hogy jó az általános állapota, a doki is mondta, hogy még most is jól van a betegséghez képest. Nincs most láza, az étvágya is jó a kezdetektől, nyávogni sem szokott, ami csoda, mert biztos fáj neki. Ki fogják műteni a jövőhónapban a méhét, de le kell húzni a gyulladást előbb. Ma kapott infúziót, meg 5 injekciót, de meg sem nyikkant. Híres a nagy szájáról, meg hogy vad, de most kezesbárány volt, meg lett dicsérve. Holnap is kell vinni, meg a jövő héten is. Imádkozom, hogy érje meg a műtétet! Ezekkel az infúziókkal, injekciókkal, antibiotikummal, méhösszehúzóval (hogy kiürüljön a trutyi) tüzet olt a doki, kell a műtét, mert belehalna egy idő után. Stramm ő is, mint a kutyám, 'még csak' 9-10 éves, remélem túléli!

Zajlik az élet megint

Nagyon mérges vagyok az 'apámra', a csirkecsontot nem dobta ki, a macska pedig lopott belőle és mire észrevettem, meg próbáltam elvenni tőle, már evett belőle. Dokihoz hétfőn tudjuk vinni, de gyaníthatóan felsérthette valahol a csont, mert folyton ürít, meg nyalogatja a hátsóját. Aluszékony is, bár ma élénkebb volt, előmerészkedett a búvóhelyéről, meg kiosztotta a kutyákat is, mondta a magáét is, szóval ez jó jel. Felfeküdt a mellkasomra, dorombolt, 'dagasztott', ezek is jó jelek, de tutira fáj a hátsófele, mert azt folyton más pózba helyezte és mégsem volt jó sehogy, mocorgott. Hős, mert meg sem nyikkan, de észrevehető rajta, hogy nagy fájdalma van. Apám fogadkozott, hogy többet nem hagyja szanaszét a csontokat. Kösz... most is lehetett volna erre gondja! Ajánlom neki, hogy ne essen nagyobb baja a Margitnak.

Paranormal activity :-D

Mostanában megint érdekes élményekben volt részem. Régebben volt olyan, hogy bekapcsolt a tv, éjjel lezuhant a csillár, kinyílt a szekrény/szobaajtó, kiesett az evőeszköz a szárítóból (bele volt állítva, stabilan), lerepült (!) a hátizsákom a cipősszekrényről, addig soha nem tapasztalt finomsággal értek a vállamhoz, a napszemüvegem szintén repült, mintha lesöpörték volna a polcról, a kutya ugatta a sarkot, behúzott farokkal, védekező testbeszédben, csattogó fogakkal, valamit láthatott, amit én nem, meg volt, hogy jeges térbe nyúltam bele. Nem huzat volt, mert mindenhol egyenletes volt a levegő hőmérséklete, de a szóbanforgó helyen egy jéghideg 'mező' volt érzékelhető. Egy idő után nem tapasztaltam semmit sokáig, azonban pár hete ismét megjelentek a furcsaságok. Nem szoktam félni, inkább csodálkozom. Már a múltkor is olyat éreztem, mintha leültek volna az ágyamra. Itt feküdtem és éreztem, hogy lassan besüpped a matrac a combom mellett. Tegnap este a Tesómmal beszéltem és a lábam nem volt betakarva, mert valami csoda folytán nem fázott. Egyszercsak éreztem megint, hogy leült valaki, a matrac megint süppedt, csak most a talpamnál. Jeges mező vette körül a lábfejemet (nem fázott, meg odébb is tettem, hogy máshol is érezhető-e az a hideg, de nem, csak egyponton volt) és úgy éreztem, mintha bámulna valaki a vaksötétben. Behúztam a lábamat a takaró alá és mintha fogták volna a takarót. Beszélgettem tovább és kb. 6-7 perc telhetett csak el, mikor nagy zajjal koppant valami a szekrényben. Mondom mi a fene folyik nálam? :-D Ledermedtem kicsit, de aztán beugrott, hogy pakolásztam lefekvés előtt ott és biztos valamit úgy tettem vissza, hogy instabil volt és az esett le, mikor elmozdult, de hirtelen bizarr élmény volt az ágyban tapasztaltak után. :-D A szekrényben koppanó tárgyra tehát van magyarázat, de a lábamat körülvevő jeges mezőre, süppedő matracra, nehezen emelhető takaróra nem találok.

Moped, meg balhé

Apám undorítóan viselkedett megint, jól összeugrottunk. Egyik ismerősöm felajánlott egy gyakorlatilag új mopedet, azt mondta pénzt sem kérne érte. (Nem szívesen fogadnék el ingyen egy ilyen nagyértékű dolgot.) Mondta, hogy szívesen odaadnák nekem, ha el tudom hozni. Nagyon megörültem, hogy végre lesz 'lábam' és nem csupán 100 méterig terjed már a világ. 'Apám' nem fogja fel még mindig a lábaim állapotát, benyögte a múltkor, hogy nyáron menjek vele majd túrázni, mert nem akar unatkozni. (Erre is jó lennék.) Egy hete nézi, ahogy végigszenvedem az orvosig az utat, hogy' gondolja akkor a túrát? Nem tudom, hogy szándékosan csinálja-e, vagy tényleg nem jut el hozzá a valóság. Boldog voltam, hogy lesz járgány, mert már annyit megnéztem, de rohadt drágák még használtan is, bár tudtam, hogy 'apám' nem segítene megvenni. Szóltam neki tegnap, hogy van egy és hogy nem kér tőlem pénzt az illető (manapság már ki az, aki majd' félmilliós cuccot ingyen ad? itt kezdődik az emberség!) és csak el kéne hozni. Közölte, hogy nem kell, mert még tudok járni. Mondom nézd már meg mennyit és hogyan tudok! Tényleg csak akkor fogja majd fel, hogy baj van, mikor majd semennyit sem fogok tudni menni? Azzal, hogy erőltetve van a lábam hamarabb fog bekrepálni teljesen. Azzal semmit sem old meg, ha úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Azt mondja amúgy sincs pénz fuvarra. Ezzel a "nincs pénz" szöveggel mindig iszonyatosan felhúz, mert lehetne, ha dolgozna! Nyilván nem szakadna ránk a bank, de jobb lenne a helyzet. Ő az a fajta, aki bármit elvisel, csak ne kelljen megmozdulnia a jobbért. Ezzel engem is megszívat, mert többet kényszerülök nélkülözni, mint amennyit amúgy kéne, mert ha dolgozna, akkor nem minden az én pénzemből menne és több maradna, végre magamra is juthatna egy kicsi, de így szinte mindenről le kell mondanom és unom, mert tudna dolgozni és ezzel kicsit hozzátenni a pénzhez. Hová a francba fut? Attól nem javul meg a lábam, hogy nem vesz róla tudomást. Gondolom nem akar szembesülni a valósággal, de akkor is szembesül, mikor 8-10 méterenként megállok, kb. 100 után meg nincs is tovább menet, max. kínlódva. Ez jobb látvány? Nem értem. Ő meg nem érti minek segédeszköz, mikor még tudok járni. Más sem akkor használja, amikor már nem tud menni, meg nem is akarom meggyorsítani a folyamatot. A doki is mindig felhozza a széket, akkor elhihetné, hogy nem kell megvárni, amíg semennyit sem fogok tudni járni. Nem fogja fel, hogy árt az erőltetés. Mondtam neki, hogy nem akarok a lakás foglya lenni, meg csupán 100 métert menni. Mondom te nem akarsz tologatni, de mopedre sem rakod el a pénzemet, akkor szerinted mi lesz? Valami megoldás kell! Elkezdte flegmán, hogy "nekem is sokmindenre kellene megoldás" és hogy ő sem tud festőt szerezni, meg stb. Már bocs, de ez nem egyenlő a járáskorlátozottsággal, meg tehetek arról, hogy mindenkit elmart maga mellől és nincs kihez forduljon? Azért, mert az ő problémáira nem talál megoldást, akkor az enyémre sem kell? Amire végre adódik, azt meg szándékosan megvétózza? Ez pont olyan, mint amikor a képembe mondta, hogy ha neki szar az élete, én se legyek elégedett. Beteg. Jól összeugrottunk és majdnem megcsapott, de félúton megállt a keze. Jobb is. Persze repkedtek a 'b@z'megok', a 'qrvaanyádok', meg a 'húzzap*csábaakkor', mondtam neki, hogy megyek is, viszont jön velem a pénzem. Erre egyből csend lett. Azzal jött, hogy mi az, hogy visszahúz, amikor neki nincs élete miattam?! Mondom neki megmondtam ezerszer, hogy élj szabadon, én nem leszek kolonc. Hányan nevelnek beteg gyereket/gondoznak beteg rokont, mégsem magányosak. Attól, hogy ápolni kell valakit és/vagy intézni az ügyeit, lehetnek barátai a gondozójának. Hány ilyen szülő/gondozó van és akkor mind egyszál maga van? Dehogyis, szóval ne kenje rám, hogy miattam nincs élete, kapcsolatai. Mondom mondj le rólam, vagy ha nem, akkor ne hallgassam mindig azt, mekkora teher vagyok. Ő az, aki nem akar lemondani rólam a pénz miatt. Nekem nem ő hiányzik, ő egy idegen. Az hiányzik, hogy legyen egy apám. Na mindegy, szóval megint keresztbetett, ismét felidegesített, persze igyekeztem nem kimutatni. Nem fér a fejembe; adna valaki ingyen egy drága és új holmit, ő meg nem becsüli. Nem azért nem fogadja el, mert lelkiismeretes, hanem a saját menekülése miatt. Az elején belement, de akkor is úgy, hogy kérjek ingyen (persze, biztos adnak közel félmilliós mopedet ingyen... ez a jóakaróm kivétel, de nem sokan tennének így) és persze a szállítást is kérjem a jótevőmtől, szintén ingyen, mert "neki nincs pénze". Mondom te hol élsz?! Természetesen eszemben sem volt ilyet kérni. Tényleg semmit nem szégyell, én viszont szégyellem amilyen kívül-belül. Hónapok óta tagad. Mindegy, egyszer tönkremegy a lábam és akkor hiába fut majd, teljesen felesleges ez a cirkusz, nekem is jobb lenne nem végigszenvedni a folyamatot.

Az aljasság magasiskolája

Az van bennem sokszor, hogy már nem kötődöm az öregemhez, de amíg hat rám a viselkedése, addig nem lehet azt mondani, hogy hidegen hagy, pedig jó volna. Annyit már megtanultam, hogy elrejtsem előle, ami bennem van, nem kell plusz felület, amit cibálhat, amikor ártani akar. Próbálok nem figyelni és úgy tekinteni rá, mint egy idegenre, hiszen az, mert nem engedett közel magához soha és azt sem kereste, hogy én ki vagyok, milyen vagyok, mindig volt köztünk egy szakadék és ő egyre csak szélesíti. Néha nem tudom, hogy komolyan ennyire hideg és kegyetlen, vagy valami mentális zavara van és attól ilyen. 9.-én hozzámvágott mindent. Máskor is szereti rajtam kitölteni a feszültségét, de ez más volt, megkaptam, hogy csak a bajnak vagyok, miattam szar az élete, én gondtalanul élek (ez hülye?), ő meg szív és tele van a f@sza. Elege van, hogy nem boldog, szarnak a fejére és velem is csak a bajok vannak. Mondtam neki, hogy nem én kértem az életemet, az Anyuval nekik kellett volna felelősen eltölteni azt az éjszakát, a betegségeket sem én kértem, de tegyen be valahová, én nem leszek az, aki tönkreteszi az életét. Lealázott, hogy nem vagyok önálló, meg fürödni sem vagyok képes egyedül, stb. (Tudja, hogy csak akkor kell segíteni, amikor nehezen mozgok.) Én legalább fürdök... Próbálok ilyenkor szelektíven hallani és mantrázom magamban, hogy "hagyd rá, mert csak vagdalkozik", de amikor már másfél-két órája, vagy napok óta állom a golyózáport, eldurran az agyam. Gondtalanul élek... Melyik bolygón él? Ez minden, csak nem egy gondtalan élet. Szerinte a qrva anyámat, intézi a szarjaimat, megvesz mindent, nem dolgozom, nem tudok a világról, dumálgatok, röhögök, stb.

1., a "szarjaim" (hivatalos ügyek) neki is kedveznek, mert a pénzeim nála landolnak, ő kezeli.

2., megvesz mindent? Egyrészt nem én követelem, másrészt az én pénzemből van, csak ő megy el megvenni, harmadrészt ha ő vesz valamit, akkor vegye szívből, vagy ne vegyen semmit, nem kell felhánytorgatni. Engem nem tud megvenni, nem úgy működöm, mint ő. Nem vagyok érdekember.

3., nem dolgozom? Tudja nagyon jól az okát. Ő nem beteg, akkor miért nem dolgozik? Megmondtam, hogy dolgozhatna, de kényelmesebb belőlem, meg a Gabiból élni.

4., nem tudok a világról? Igaz, de nem véletlenül a gondviselőm.

5., dumálgatok, meg röhögök? Arról fingja nincs mennyi kín van bennem, hogy néha mennyit sírok, meg hogy mik vannak bennem. Hallgatok ezekről, mert senkinek nem panaszkodom, de ez a valóság, meg ő aztán pláne nem vívta ki a bizalmamat. Ami volt, azt is kiirtotta. Kimondta, hogy rá mindenki szarik és elege van ebből, majd tesz róla, hogy nekem se legyen ilyen Hawaii az életem. Aha, szóval ha nincsenek kapcsolatai, akkor az a megoldás, hogy az enyémeket megmérgezi, értem. Mikor mondtam, hogy kezelésre kéne mennie, üvöltött hogy mi a f@szt képzelek, kivel beszélek? Mondom komolyan mondtam, mert nem egészséges így 'megoldani' azt, hogy elviselje a saját magányát. Elkezdte, hogy ne pofázzon neki egy kettyós, aki nem boldogul egyedül nagy ló létére, meg tombol, vágja magát, stb., egy elmebajos ne dumáljon neki.

Tombolok? Vajon miért? Csak nem a "gondtalan életem" miatt?

Vágok? Annak is jó oka van/volt és az, hogy megállom egyáltalán nem neki köszönhető, hanem a Tesómnak. Nem hagyja, hogy bajt csináljak, a hülye 'apám' meg nem tudja értékelni a szerencséjét. Sokszor megmentett. Senki ebből a fos családból nem veszi észre mekkora a baj, hiába kértem segítséget. Ez a 'család' nem család, nem is volt az, inkább idegenek egy csoportja. Az ember a szemébe vigyort kap, a hátába kést. Ha a Tesóm nem tud rólam fél óráig, már kétségbeesik, hogy bajom van, míg 'apám' 3 nap után sem néz be, hogy mi újság? Ha nem úgy szólok már tudja, hogy baj van. Kimondjuk egymás gondolatait, befejezzük egymás mondatait, rengeteg dolgot tudnék még mesélni, a lényeg, hogy nélküle már vagy kényszerzubbonyba lennék téve, vagy koporsóba és pont őt akarja 'apám' elmarni. Igazából erről akartam írni, de kiborultak belőlem az előbbiek is. Féltékeny arra, hogy valaki törődik velem, ő meg egyedül van, ki is mondta. Talán ha nem olyan modora, meg viselkedése lenne, amilyen van, akkor még mindig mellette lennének, akik korábban. 9.-én jól összerúgtuk a port és ilyenkor mindig ott gyötör, ahol tud, de nem mutatom ki, ha célbatalált, megtanultam elrejteni előle. Gyenge, mert ott támad, ahol biztosan célt ér és csak egy fegyvertelen ember választja ezt. Igyekszem minden támadási felületet elrejteni előle. Mindig kibukik valami sokkoló belőle, néha agyalok, hogy vajon mi lakozik még benne, nagyon aljas tud lenni. Nem hagyom, hogy elmarja a Tesómat. Nem tudom meddig megy még el, de valahová elmehetne, ahová kívánom.

Ma voltam vérvételen megint, nézik, hogy mikor kell vér.

Megint nincs étvágyam, motivációm (csak alapszükségletekre, meg hogy ne adjam fel), nem nézem a műsoraimat, nem izgat semmi. Menni kell tovább, majd felállok megint.

Nincs cím

Nem tudtam milyen címet adjak a jegyzetnek.
Szerdán megjött a lelet, megint fogy a vérem, ellenőrizgetni fognak, mert egy mértéknél vér kell.

Volt kint a Tanácstól egy nő, elkezdte kijárni, hogy adják vissza az ápolásit, meg adjanak rokkantságit, ugyanis nem kapok, mondván sosem dolgoztam. Hogy' dolgoztam volna? Akik szintén születésüktől betegek és munkára alkalmatlannak nyilvánították őket, nekik is élni kell valamiből. Ocsmány az egész rendszer. Apámnak is megpróbálja elintézni az emelt özvegyi nyugdíjat.

Ahogy ma pakolásztam, megtaláltam a gyerekkori játékaimat és adomány lesz belőlük.

A lakásfelújítás stagnál, de így már viselhető a várakozás, hogy javítottak rajta, meg van áram.

A szekrénysort megkaptam, faszán elférnek a cuccaim, meg jól is néz ki.

Fizikailag jobban vagyok most, leszámítva az extrém fáradtságot, gyengeséget, de az csak a vérhiány miatt van.

Zakó :-D

Bizonytalan az egyensúlyom a kórság idegrendszeri érintettsége miatt is, meg sokat szédülök és az sem segít. A tegnapelőtt előtti éjjel akkorát zakóztam, hogy ihaj! Ki akartam menni dobni egy sárgát, aztán ahogy felálltam még egyet sem léphettem, mert már billentem is, de félig megint nem voltam észnél, mert minden lassúnak tűnt, meg reflexem sem volt, hogy támaszkodjak, szóval úgy, ahogy voltam feldőltem. :-D Mivel ködös volt az agyam, reflex híján ráestem a karomra. Elég vicces lehettem, ahogy bambán lesek egyszál boxerben, félpár papucsban - mert a másik leesett -, még mindig a landoláskor felvett pózban, hogy most mi van, melyik bolygón vagyok? Lassan kikecmeregtem a porszívó, doboz és egyebek közül, ahová bezuhantam. Felálltam, de pár lépés után megint megbillentem, na mondom jobb lesz várni, leültem inkább. Pár perc után megkíséreltem újra az utat a wc-re, akkor már némiképp' észnél is voltam, felfogtam a külvilágot és kiértem egyben. :-D Dolgom végeztével apám mondta, hogy az alattunk lakó feljött, hogy mi volt az a nagy robaj, éjjel bútort ejtünk le? :-D Ő is kérdezte, hogy mit ejtettem le, ami akkorát döngött? :-D Röhögtem és felvilágosítottam, hogy én landoltam. Gondolom nem puffanok akkorát, ha a reflexem segít és megtámaszkodtam volna, de így tompítás nélkül ért le mind a 60 kg-om. Nem tört el a karom, pedig azon landoltam, csak jól meghúzódott. Apám hallotta állítólag a robajt, de nem tudta honnan jön. Tegnap voltam havi kontrollon a háziorvosnál. Mondtam neki a TIA-t, a pukkanást a fejemben, meg az esést és megijedt, mondta hogy lehet, hogy attól szédültem és tanyáltam el, hogy elpattant egy ér a fejemben és az pukkant, szóval irány a Honvéd kórház SBO-ja. 8 órát vártunk a sürgősségin! Nagynehezen meg CT-ztek, meg egy neurológus is megnézett. Szerintük mini stroke volt, mert már elmúlt minden jel (az egynapon belül rendeződik, én meg napokkal később kerültem dokihoz). Kíváncsi vagyok a vérre, mert a szokásos labor is meglesz. Nem örült sem a háziorvos, sem a kórházi, hogy ennyit bukdácsolok, meg szédülök.

Ideje volt!

Kezdünk talpraállni. 11.-én jött egy ismerősünk, aki villanyszerelő, meg tud festeni és elkezdte rendbetenni a kecót. A fürdőszoba, apám szobája és az előszoba készül már, azután jön az én szobám. A konyha készen van, mert ott alig ázott.

Kapok egy szekrénysort. Fekete és az íróasztalom is az, szóval jól fognak passzolni egymáshoz. Apámnál új csillár lett, mert szarrá ázott és tiszta rozsda lett az előző. Legalább ~200 liter víz jött le hozzánk. Lassan újra jó lesz minden, már most is sokkal élhetőbb a kéró.


Más:

Kb. egy hete jött egy TIA roham, de jól megúsztam, mert ködös tudaton, fejfájáson, szédülésen, álmosságon és nyelvzsibbadáson kívül nem volt más bajom, kb. 20-25 perc után már kezdtem is javulni. Mintha nyomták volna az agyamat, fájt a fejem is, szédültem, zsibbadt a nyelvem és mintha csak félig lettem volna észnél, aztán nagyon elálmosodtam. Egyszercsak 'pukkant' valami a fejemben és abban a pillanatban feleszméltem. Hirtelen elvágták a bambaságot, a fejfájást, de utána megint lassultam, majd fokozatosan enyhült minden. Hétfőn megyek a házidokihoz, havi ellenőrzésre. Fáradékony vagyok megint és fáj a vesetájékom, meg ugrál a vérnyomásom. A lábam ma nagyon durva volt, jéghideg és sötétlila a talpam, meg az ujjaim. Fájt, feszült.

Nem unatkoztam

Zajlott az életem rendesen mostanában. Karácsony előtt ugye kórház volt, aztán örültem, hogy mégis itthon ünnepelhetek, de csak addig tartott az öröm, míg dec. 24.-én szarrá nem ázott a lakás és csomó holmink. Nesze neked, Karácsony! Csőtörés volt a fölöttünk lévő lakásban, azóta sincs áramunk, mert tiszta víz minden vezeték és fal. Kívül már szárazak, de cseszhetjük, amíg vizes belül. Az én szobám a leggázabb, azután apámé, utána a fürdőszoba, az előszoba nem vészes, a konyha meg csak éppenhogy' kapott az egyik sarkában. Sok kárunk lett, meg egyhónapra meg volt véve a kaja, az is ment a kukába, mert ugye áram nélkül hűtő sincs. Az ablakba tettük ki, ami odafért, de a többi tönkrement. Pár műszaki cikkünk is úszott. A szekrények, a szőnyegek szintén, a tapéta leázott, stb. Már azóta a szobámban lakhatok újra, de pár napig nem lehetett, mert dohos volt a levegő, amint a szellőztetést befejeztem. Érdekes dizájnja lett a tapétának is, miután rozsdás víz öntött el mindent, el lehet képzelni. Apám volt barátnőjénél töltünk telefont, onnan wifizünk, az ő hűtőjébe tesszük a kajánkat, ott is fürödtünk az első napokban, mert nálunk áradt a hideg-nyirkos levegő a falakból. Ahogy szárad, javul a hőmérséklet is. A Karácsony és Szilveszter is odalett, a mindennapok is kényelmetlenek, de lehetne rosszabb is. Szilveszterkor betegre ettem magam. :-D Apám igyekezett legalább kaját csinálni, meg Coláztunk.

A lábam romlik, mopedem lesz. Elmentünk a Lidl-be néhány napja és már odáig sem bírta a lábam, tegnapelőtt meg izzadásig, hányingerig fájt mind a kettő.

Híztam 2 kg-t.

Annyi minden történt, de sem agyam, sem kedvem nincs részletezni, a lényeg, hogy jól megszívtuk az év végét. Remélem ez az év jobb lesz. Tegnap kijött a biztosítótól egy pali, irkált, fotózott, majd meglátjuk mi lesz. Jó lenne már magunk mögött hagyni az egészet, de amíg nincs áram, meg ocsmány az amúgy is putris albérlet - mert apám javít, amit tud, de a főbérlő zsugori, semmire nem áldoz - addig nem tudunk továbblépni.

Intenzív élmény

A kórság 2 hónapja 'alszik', de a front, a stressz, egy ereket károsító szindróma, meg egy problémás szív megtette az együttes hatását, bejuttattak így Karácsony előttre az Intenzívre, mert az élet úgy szép, ha zajlik. Már nem ott vagyok, de még nem rohanok előre. A rosszullét előtt 3 napon keresztül éreztem, hogy 'valami nem jó', furcsa volt a közérzetem, a vérnyomásom ugrált, veszettül megszédültem időnként, a szívem nyomkodott, félreütögetett és valami idegen érzés nyilallt bele néha, még figyeltem is, hogy máshogy viselkedik, mint szokott, de elhessegettem a baj gondolatát ('baromállat'). Gondoltam jó' van, majd elmúlik, ahogy szokott, front van, biztos az buzerál. Az ominózus napon is fulladtam, erősen szédelegtem, meg 'éreztem a szívemet', de megint legyintettem rá, hisz' "majd elmúlik, mint máskor". Elmentem zuhanyozni és az egyik pillanatban jött az az addig ismeretlen fájdalom. Mintha villám vágott volna a szívembe, még a hátamban is éreztem, kicseszettül fájt, aztán csak szorított, mintha satu fogná a szívem tájékát és ment ki belőlem az erő. Összegörnyedtem, káromkodni akartam, de hang se jött a számból, csak valami rekedt nyekergés. Halálfélelmem lett, hogy itt és most makkanok meg. Leültem a kádba, aztán jobban lettem és lemosdottam, ahol még kellett. Mondom király, bármi is volt ez, már vége. Mire kimentem a fürdőből, ismét éreztem a nyomást, szorítást és akkor már fickándozott a szívem remegősen, ütemtelenül, majd mellkast döngetve, kipréselve a levegőt a tüdőmből, legalábbis olyan érzés. Máskor is csinálja a vibrálást, mivel pitvarfibrillációm van, szóval megszoktam, de az előbbiekben említett bitang erős mellkasi fájdalmat még nem éreztem soha azelőtt. Szokott nyomni, de ilyen bénító fájdalmat és szorítást még nem produkált sose', ebből leesett, hogy itt valami nagyon nem oké. Apám ekkorra hazaért és szóltam neki. Azt mondta, hogy pihenjek le, hátha jobb lesz. Lefeküdtem, de a mellkasi nyomás nem múlt el, beszélni csak fátyolos hangon tudtam, olyan volt, mintha nem lenne elég a levegőm és fájt minden szónál a szívtájékom, meg hányingerem lett mellé, a szédelgés fokozódott. Apám mondta, hogy maradjak nyugton, ne beszéljek, ne mozogjak, hív dokit, mert talán szívrohamom lesz. Nem izzadtam, de azt mondta, hogy az semmit sem jelent, mert van aki meg sem érzi a szívrohamot, én meg rosszul vagyok, ne várjam meg a bajt. Jó. Nem vitáztam a kórházat illetően, tudtam hogy ha tényleg gáz van, akkor életbevágó, hogy menjek. Csomó ideig vártunk, mire jöttek a mentők, ha szívrohamom lett volna, ott dobom fel a pacskert. Bevittek a sürgősségire, ott is tökölés volt, amiért apám tajtékzott. Vérnyomásmérés, vérvétel, meg miegymás. EKG jött, aztán gondterhelt arc a dokitól. Szar vagyok az érzelmek leolvasásában, de akkor lejött, hogy valami nem tetszik neki. Azt mondja át kell küldenie a Kardiológiára. Áttoltak egy tolószékben a másik épületbe, de várnunk kellett, mert az ügyeletes doki az Intenzíven volt. 1 órát vártunk, közben csitítgattam az apámat, mert gőzölt a feje, de sikerült megnevettetnem. Mondtam neki, hogy ha megkérdezik majd ünnepek után, hogy mit kaptam Karácsonyra, rávágom, hogy szívrohamot. A nevetés fokozta a rosszullétemet, szóval utána már csak ültem. Apám azon is morgott, hogy miért nem fektetnek. Megjött a doki és betolt a beteghordó. Ez az EKG sem volt jó, úgyhogy nem engedett felkelni, beszélni, mozogni, fel akartam ülni, de rám szólt. Átemeltek egy gurulós ágyra és azon tettem meg az Intenzívre az utat. Apámat elküldték haza, "majd értesítik" megjegyzéssel. Anginát állapítottak meg. Mondták, hogy nem szívroham, de könnyen azt okoz, szóval má' értem, hogy mire fel volt az intenzív ápolás. Áttettek a hordágyról az ágyra és olyan gyorsak voltak - vagy én voltam lassult? - hogy mire észbekaptam, már oxigéncső volt az orromban, infúzió a karomban, tappancsok rajtam. Ott nincs zuhanyozás, lemosdatnak. Volt szívultrahang, állítólag károsodva van a szívizmom - ezt a véremben is látták -, amit szerintük okozhatott a szindróma miatti rossz keringés is, mert elhal a vérellátás nélkül maradt terület, de a kórság is tehette a gyulladásokkal, meg a kóros vérszegénységem is, viszont még nem életveszélyes a károsodás szerintük, csak nem bírja a szívem a terhelést. Most próbálják javítani a helyzetet, a károsodott részt ugyan nem lehet feléleszteni, de javítani igyekeznek az erőnlétemen, meg kímélni a szívemet. Káliumot kapok, állítólag támogatja a szívet és terhet vesz le a szívizomról, szóval minél tovább próbálják óvni a működő részt. Azt mondták, hogy ha valamilyen beavatkozás vár rám, akkor előtte antibiotikumot kell szednem, nehogy gyulladás alakuljon ki a szívemben, mert halálos lehet, ugyanis állítólag az is gyilkolja a szívizmot. Jó tudni. Rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok olyan jól, mint hiszem - én sosem érzem a nagy bajt, most is 3 napig legyintettem, de ki gondolt rosszra? -, hiszen nem poénból voltam ott. Aludni sem tudtam, mert csipogtak a gépek, meg rajtam volt folyamatosan a vérnyomásmérő és volt, hogy pont akkor mért, mikor félálomban lebegtem már, az első éjjel a lábam is iszonyúan fájt, meg másnap is, szóval akkor meg azé' nem aludtam. Kaptam fájdalomcsillapítót, hogy ne terhelődjön a szívem mégjobban. Retyóról, meg fürdésről szó se' lehetett, mert még felülni sem volt szabad. Ágytálba kellett produkálni. Kajálnom csak levest, joghurtot, meg ilyen könnyű dolgokat lehetett, hogy ne terhelődjön a keringésem, meg a szervezetem. Lett egy felfekvésem, mivel nem kelhettem fel és csontos is vagyok, meg a keringésem is szar, könnyű így begyűjteni állítólag. Még csak a 2. stádiumban van a dokik szerint, szóval ha szerencsém lesz meggyógyul gond nélkül azt mondták, csak nagyon kell vigyázni, hogy tiszta maradjon és hogy ne romoljon. Negyedóránként fel kell kelnem, meg krémet + kötést kapok. Tegnapelőtt kiengedtek az Intenzívről a sima osztályra, itt már lecserélhettem az Ádám-kosztümöt, meg az ágytálat, zuhanyozhatok, mobilozhatok, nem csipog mellettem a monitor, nem gabalyodom a tappancsok vezetékeibe, meg a huszonnyolc infúzióba. :-D Kapok, de nem annyit, mint ott. Még figyelnek, mert nem vagyok jól, meg a felfekvést is rendbe kell tenni és egyebek. A Karácsonynak megint lőttek, legalábbis az otthoninak, de ez van.