2016. január 19., kedd

Zakó :-D

Bizonytalan az egyensúlyom a kórság idegrendszeri érintettsége miatt is, meg sokat szédülök és az sem segít. A tegnapelőtt előtti éjjel akkorát zakóztam, hogy ihaj! Ki akartam menni dobni egy sárgát, aztán ahogy felálltam még egyet sem léphettem, mert már billentem is, de félig megint nem voltam észnél, mert minden lassúnak tűnt, meg reflexem sem volt, hogy támaszkodjak, szóval úgy, ahogy voltam feldőltem. :-D Mivel ködös volt az agyam, reflex híján ráestem a karomra. Elég vicces lehettem, ahogy bambán lesek egyszál boxerben, félpár papucsban - mert a másik leesett -, még mindig a landoláskor felvett pózban, hogy most mi van, melyik bolygón vagyok? Lassan kikecmeregtem a porszívó, doboz és egyebek közül, ahová bezuhantam. Felálltam, de pár lépés után megint megbillentem, na mondom jobb lesz várni, leültem inkább. Pár perc után megkíséreltem újra az utat a wc-re, akkor már némiképp' észnél is voltam, felfogtam a külvilágot és kiértem egyben. :-D Dolgom végeztével apám mondta, hogy az alattunk lakó feljött, hogy mi volt az a nagy robaj, éjjel bútort ejtünk le? :-D Ő is kérdezte, hogy mit ejtettem le, ami akkorát döngött? :-D Röhögtem és felvilágosítottam, hogy én landoltam. Gondolom nem puffanok akkorát, ha a reflexem segít és megtámaszkodtam volna, de így tompítás nélkül ért le mind a 60 kg-om. Nem tört el a karom, pedig azon landoltam, csak jól meghúzódott. Apám hallotta állítólag a robajt, de nem tudta honnan jön. Tegnap voltam havi kontrollon a háziorvosnál. Mondtam neki a TIA-t, a pukkanást a fejemben, meg az esést és megijedt, mondta hogy lehet, hogy attól szédültem és tanyáltam el, hogy elpattant egy ér a fejemben és az pukkant, szóval irány a Honvéd kórház SBO-ja. 8 órát vártunk a sürgősségin! Nagynehezen meg CT-ztek, meg egy neurológus is megnézett. Szerintük mini stroke volt, mert már elmúlt minden jel (az egynapon belül rendeződik, én meg napokkal később kerültem dokihoz). Kíváncsi vagyok a vérre, mert a szokásos labor is meglesz. Nem örült sem a háziorvos, sem a kórházi, hogy ennyit bukdácsolok, meg szédülök.

2 megjegyzés:

  1. Szia drága A! Huuu sajnálom az esèst! Jobbulást kívábok! Ahogy előadtad de nevettem ne haragudj! Nagyon bírom a humorodat! Szeretlek nagyon! Vigyazz jobban Magadra! Szeretettel E. :-*

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszi, nincs baj.
    Ne kérj bocsánatot, tényleg vicces helyzet.
    Szeretlek!

    VálaszTörlés