Újra itt van

Borderline szindrómám van (ez az a személyiségzavar, amit elmondtam a tesómnak) és megint kezdődik a buli. Ilyenkor az ember kb. más világba kerül, máshogy érzékel, nincs önkontrollja, nem tudja felmérni helyzetek lehetséges következményeit és bajba sodorhatja magát, a hangulata instabil, stb-stb. Olyan hangokat hallok és szagokat-illatokat érzek, amik a környezetem szerint nincsenek jelen. Néha szavakat hallok, máskor zörejeket, de van, hogy nem létező, értelmetlen szavakat és azok nagyon zavarnak. Nem tudok szabadulni tőlük. Van egy enyhe OCD-m is. Élek egy világban, ami számomra idegen, zavaró, kényelmetlen. A saját világomban vagyok jól, majdnem teljesen kizárva a külvilágot, illetve csak egy-két személyt és kevés ingert engedek közel magamhoz. A környezetem nem tud rólam szinte semmit, nem nyílok meg senkinek, Sokszor ki sem jövök a szobámból, ha valaki jön, mert idegennek érzek mindenkit. Durvább esetekben, időszakokban úgy érzem, hogy meg akarnak ölni. Jobb időszakokban barátkozom, még a közeledést is elfogadom, próbálok beilleszkedni. Segíteni is szeretek és vannak akik nem is tudják rólam, hogy mi a helyzet, csak annyit látnak, hogy magamnakvaló vagyok. Időnként úgy érzem, mintha egy hógömb lennék, amit felráznak és összevisszaság keletkezik benne, majd lassan lecsitul. A világot egy káosznak élem meg. Mostanában megint felborult a rend körülöttem is és bennem is.

Dühöngő

A pokolba kívánom a fölöttünk lakó vadbarmokat, akik az idegeimen táncolnak. 6 éve lakunk itt (legalábbis ebben a lakásban, mert ebben a tömbben már laktunk párszor más lakásokban), azóta kell elviselnünk ezeket a parasztokat. Le sem szarják, hogy éjfél van, vagy hogy nem vagyok jól és pihennem kéne (tudják, mert kértük, hogy halkabban legyenek), a csaj fapapucsban grasszál fel-alá, éjfélkor is. A kölyke is ugrál, mint egy 5 éves, pedig már 4. osztályos. Ugrál, gumilabdázik, vinnyog, stb. Itt a nyár, de véletlenül sem menne le a játszótérre, hogy ott zajongjon, a fejem fölött kell. Az agyamra mennek! Egykezemen meg tudnám számolni, hogy ezalatt a 6 év alatt hányszor pihentem ki magam rendesen. A csaj gyógyszerezik, piál, szóval beáll rendesen mindig és azt sem tudja, hogy hol él, döngeti azt a qrva erősítőt még éjjel is. Eleinte normálisan kértük őket, hogy éjjel már ne dübörögjenek, vagy hogy vegye lejjebb a zenét, szóljon rá a gyerekre, hogy ne ugráljon egész nap a fejünk fölött, stb. Le sem szarják! Nem egyszer szóltunk, normálisan. Míg az Anyu élt, akkor is kértük, hogy halkabban, mert rosszul van, szeretne pihenni. Foglalkoztak vele? A nagy szart! A kiscsaj 10 éves, apu nemegyszer szólt neki normálisan, hogy ne ugráljon és mi volt a reakció? Elkezdett bőgni, az anyja meg adta alá a lovat, hogy ő ilyen, aztán mikor felértek az emeletre, hallottuk, hogy röhög a kis mocsok. Beszólogat nekem messziről röhögve, hogy "Hé, Arnold!" - a mesével akar kifigurázni, csak a kis hülye elfelejti, hogy nem az ő szintjén vagyok és nem ugrom az ilyesmire. Máskor motyog az orra alatt, mondtam már neki, hogy gyere közelebb, itt magyarázz! Sem nappal, sem éjjel nem lehet ezektől pihenni. A múltkor előadta az öreglány apunak, mikor találkoztak, hogy mennyire sajnál engem és hogy jobbulást kíván. Kösz, b+! Nekem ne játssza meg magát, mikor le sem szarják, hogy tudok-e pihenni! Úgy élnek itt, mint valami pusztában, mintha csak ők laknának az egész háztömbben. Az ilyeneket kihajigálnám a panelből és kiköltöztetném tanyára, ahol nem mennek mások agyára. A rendőröket is kihívtuk nemegyszer, de a csaj kidobta a szilikoncsöcseit és a rendőr ezzel le is volt fizetve. Máskor beadta másik 2 rendőrnek, hogy apám meg én dilisek vagyunk és nem kell foglalkozni azzal, hogy mit mondunk, azok meg bevették. Mikor a hangos zenéért hívtunk rendőrt, levette a hangerőt, aztán ahogy elmentek a rendőrök, megint feltekerte. Az egész ház utálja őket. Egyszer mikor mondta neki apu, hogy jó lenne, ha nem zajonganának este, elkezdte, hogy azt csinál, amit akar. Ja, amíg nem zavar másokat! Mi tisztességesen fizetünk azért, hogy itt lakhassunk - nyugodtan. Tele vannak adóssággal - a hülyéje be is vallja apunak 👏 - és ő pampog. 😆🙄 A helyében meghúznám magam, nemhogy még pofázzak. Nem fizet és azokat zavarja, akik fizetnek rendesen. Az idősek is panaszkodnak rájuk, hogy hangosak, egyik öregember szólt a csaj palijának, erre az életveszélyesen megfenyegette. Az ideg szétvág az ilyen gyökerektől! Múltkor is felszólok a kiscsajnak, hogy ne dübörögjön, erre még 3× jó erősen odaverte a lábát és röhögött. Erre van esze, de amikor szembetalálkozik velem beszarik, hogy előveszem a viselkedéséért. Alig várom, hogy találjunk egy házat és elhúzzunk innen. Ezekkel vallatni lehetne!

Kezelés

Ma voltam az első Vargha-kezelésen. Ez annyit tesz, hogy talpmasszázzsal igyekszik a doki rendbetenni a dolgokat. Nem hiszek benne, de annyira mondta a házidoki, mondom jó, tegyünk egy próbát. Amiatt kell járni, hogy felpezsdítse a keringésemet, meg a doki szerint nem árt stimulálni a szerveimet sem, amik rosszalkodnak. Egyelőre semmit sem érzek, de nem varázsütésre javul a helyzet nyilván, ha javul egyáltalán. Be kellett jelentkezni és várni, csak a nevemet kérdezték, mást nem, aztán behívtak. A doki elkezdte a talpamat különböző helyeken nyomogatni. Meghökkent, mikor hozzáért, hogy milyen hideg. Mondtam neki az okát és mondta, hogy nem is hallott még erről a betegségről, szóval kicsit meséltetett, közben tette a dolgát. Megdöbbentem, mikor elkezdte mondani, hogy milyen betegségeim vannak. Nem mondtam senkinek sem, tehát tovább sem adhatták neki. Ekkor kezdtem elhinni, hogy tényleg nem kamu ez a dolog, hiszen kitalálta csupán a lábam taperolásából, hogy mi a szitu. Kérdeztem, hogy honnan tudja és mondta, hogy ha a talpon eltérést tapasztal, már tudja, hogy melyik szervvel van baj. Így furcsán hangzik és el sem hinném, ha nem magam hallom, ahogy kitalálta, milyen bajaim vannak.
Az állapotfelmérés kb. 30 perc volt és 15 rugómba fájt, de a többi ehhez képest olcsó lesz. Akkor leszek mérges, ha nem javulok és potyára kimegy a pénzem, de vagy ez, vagy semmi. A többi kezelés rövidebb lesz, azt mondta. Heti 2-3x kell mennem és alkalmanként 3 ezer. Tudnám máshová is tenni azt a pénzt, de fontos ezt megpróbálni.

Nincs kilométerhiányom...

Rohangálós napom volt, mert a programjaim nagyon egymáshoz közeli időpontra sűrűsödtek össze, igyekeznem kellett, hogy mindenhová időben odaérjek. Reggel épp'hogy jutott időm tusolni, mert már indulnom kellett a pszichiáterhez. Hosszú idő után először azt mondta, hogy lát egy kis javulást. Ennek nagyon örülök! Én is úgy érzem, hogy most jobban vagyok. Apuval nem gyilkoljuk mostanság egymást, ez is sokat számít. Utána elmentem befizetni a DIGI-t, majd mentem a Gergőhöz. Nem fogok tudni spórolni, a kezelés húzós összeg, az állapotfelmérés 15 rongyot kiszed a zsebemből, aztán a további heti 2-3 alkalom is benne lesz legalább 9 ezer forintban. Honnan vakarom össze, az jó kérdés. Délután rendelt a dokim, beugrottam receptet íratni, de a gyógyszerekért már csak holnap jutok el. Onnan még elmentem a Lidl-be. Még a kutyával kell majd lemennem és mára ennyi.

Múltkor beszéltem a húgommal, akkor elég távolságtartó volt, de azt mondta, majd átgondolja a dolgokat. Ma felhívott. Azt mondta, hogy többé már nem tud úgy tekinteni rám, ahogy eddig. Ez mellbevágott. Azzal próbált lecsitítani, hogy rendes voltam, amiért őszintén elmondtam neki, ami történik velem, mert más nem tette volna, stb-stb. Én próbálok beilleszkedni az emberek közé, de ennél jobban nem tudok. Azon vagyok, hogy a lehető legnormálisabban éljek, de vannak dolgok, amiket nem tudok irányítani. Azt mondta látta időnként, hogy furcsa vagyok, de nem tudta az okát.

Ennyi volt

Még egy hete sem kezdtem, de már nincs munkám. Mindig bementem, tettem a dolgomat, de hiába az akarat, ha valami fizikai korlát megakadályoz. Tegnap is alig tudtam járni, éjjel fél egyig fent voltam, mert a fájdalomtól nem tudtam aludni. Reméltem, hogy mára jobb lesz, mire megyek dolgozni. Nem lett jobb, de gondoltam majd megint elvergődöm délutánig, amíg tart a műszakom. Megint próbáltam nem mutatni, hogy kínlódom, de tiszta lilás volt az összes ujjam, le volt fagyva a kezem és olyan merev volt, hogy alig tudtam fogni, finom mozgásokat szinte egyáltalán nem tudtam végezni, ennek eredményeképp' véletlen' lelöktem egy tányért. Égett a képem, mint az állat és rohadtul mérges voltam. A lábam se' volt engedelmes. Mondta a Robi (a főnök), hogy látja, hogy nem megy ez így nekem, szóval megoldja, hogy a helyemre jöjjön valaki. Fasza. El kellett jönnöm, de legalább normálisan közölte, hogy nem vagyok alkalmas a munkára. Várható volt ez, de akkor sem jó érzés. Azért sem, mert a munka lekötött és azért sem, mert jól jött volna a pénz.
Morfondíroztam tegnap, hogy nem vállalom el azt a kezelést mégsem, mert drága és egyébként sem megszüntethető a gond, szóval sokat nem fogok javulni, de aztán arra jutottam, hogy mégis megpróbálom, ez a mai bénázás is megerősített abban, hogy muszáj megpróbálnom, mert ez az utolsó lehetőségem arra, hogy javítsak valamit a helyzeten.

3. nap a melóhelyen

Mellkasi szorítással keltem, de bementem dolgozni, mert kell a pénz. Nem hagyhattam cserben a főnököt sem, aput sem és kell a pénz egy kezelésre. Nem szóltam senkinek, hogy nem vagyok jól, mert akkor hazaküldtek volna. Vittem a vérnyomásmérőmet és szünetekben megmértem. Műszak végére a lábam már majd' leszakadt, a szívem is időnként meghülyült.
Fáradtan értünk haza, aztán a fürdés egy kicsit feldobott és most ezért tudok írni. Mindjárt megyek lefeküdni.

Jó kezdés...

Mindjárt a melóm másnapján sikerült kigyilkolódni a futóműveimnek. Örülök, hogy nem tegnap jártam így, mert első napon lebőgni elég ciki lett volna. Tudja ugyan a főnököm - aki amúgy apám régi barátja -, hogy nem vagyok topon, de biztos nem gondolta, hogy a 2. napon ez lesz. Én sem hittem.
Még mindig a lábfájás a téma, de már kb. ez az 5. nap, hogy hol alig tudok járni, hol jobban. Csinálom a dolgomat, de ha fizikai korlát van, az szívás. A fagyás az oka, lábujjaktól combig jéghideg a lábam és ezzel együtt baromira fáj. Néha melegszik csak fel, aztán hűl is ki. Ez megy kb. 5. napja, ma reggel is fájt, jobban mint tegnap, de bementem dolgozni. Látták, hogy lassan megyek, meg sántikálok és szóvá is tették, de mondtam, hogy megcsinálom a dolgomat. Apuval is össze szoktam futni, aztán mondta, hogy rossz nézni az arckifejezésemet - pedig próbáltam palástolni a kínt. Végigvittem a napot, de nehezen. Nagyon remélem, hogy nem fog a lábam rendszert csinálni ebből a szarakodásból!

Meló

Ma volt az első napom a melóhelyen. Gondoltam, hogy hajtós lesz, de erre nem számítottam. Talán csak én érzem soknak, mert jó ideje nem voltam aktív. Sok volt a vendég, járkáltam eleget és nagyon kellett figyelnem, hogy ne felejtsem el, ki mit kér és melyik asztalhoz. Voltak kis szünetek, mikor nem voltak olyan sokan, azt meg is hálálta a lábam, meg az agyam és kajálnom is kellett. A légkör jó, jól eldumáltam a többiekkel. Ha rendezvény lesz megszívom, mert akkor tök mindegy meddig tartana a műszakom, addig nem jöhetek el, amíg nincs vége. Jó, akkor több lesz a pénz is. A fizetés itt nem napi lesz, hanem havi, 240.000. Az jó! Lehetőleg kihozom magamból a legjobbat.
Jól ment az első nap ahhoz képest, hogy fáj a lábam és hogy szar a memóriám. Apu azt mondta, hogy csak be kell járatódnom. Szabadnappal nem nagyon leszek eleresztve, de számítottam rá. Heti 2 nap lesz kb. A munkaidőbe bele fog esni hétvége is, ünnepnap is akár, szóval ez van. Igyekszem majd jól csinálni a melót, hogy ne legyen rám panasz.

Félig-meddig

levettem ma az álarcot, ami sokéve rajtam van és amit eddig csak a pszichológus előtt mertem levenni - az is időbe telt. Mostanra feszít a dolog, ki kellett mondanom, legalább részben. Egyelőre még csak a tesóm előtt, de apunak is meg kell mondanom az igazságot. Ő keményebb dió, mert előítéletes. Mondott már egyet s mást, amit normális körülmények között szülő nem mond a gyerekének. Tudom, hogy milyen és ezért nagyon nehéz rávennem magam, hogy beszéljek a dologról. Nem rohanok előre, maradjunk a húgomnál.
Megegyeztünk tegnap abban, hogy holnap találkozunk, de ma reggel szólt, hogy közbejött neki valami és ma jobb lenne. Ez annyiból rossz volt, hogy kevesebb időm volt összeszedni a gondolataimat. Ma délután telefonáltam neki, mert apu ment horgászni - csak holnap jön és ez most jól is jött - és meg akartam várni, amíg elindul. Egyelőre neki nem akarom megmondani. Jött a húgom, aztán a tárgyra térve hiába akartam megszólalni, mintha szájzárat kaptam volna. Ő persze értetlenül nézett és kérdezte, hogy mi a baj? Nem gondoltam, hogy mindjárt az elején leblokkolok majd. Végül belekezdtem és nagyjából körvonalaztam a dolgot. Kérdezte, hogy pontosan mi is a baj? Annyit ki tudtam mondani, hogy személyiségzavar, de elmagyarázni, hogy mit is takar, mit is jelent pontosan, már nagyon nehéz volt, mert nem tudtam hogyan értessem meg vele. Kérdésekkel bombázott és sorra csak mondta, hogy miket tapasztalt velem kapcsolatban eddig és hogy akkor ezek szerint minden emiatt volt. Megkértem, hogy apunak ne szóljon, mert nem tudom, hogy hogyan reagálna. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy elmondtam, de előbb-utóbb meg kellett volna tudnia és a viselkedésemen is látta sokszor, mert rákérdezett a dologra, de tagadtam. A szüleim eléggé előítéletesek (voltak), aki nem „normális” ember, az számukra csak egy bolond, beteg ember. Nem véletlenül tartottam titokban ezt a problémát, már amennyire lehetett. Látták ők, hogy valami van, de elintézték mindig egy lecseszéssel, vagy egy „te tiszta elmebeteg vagy!” és ehhez hasonló kijelentésekkel, de szakemberhez soha nem vittek. Anyu egyszer, de többet nem, mivel leblokkoltam és nem beszéltem. Soha nem kérdezték, hogy mi történik velem, soha nem teremtettek olyan légkört, amivel éreztették volna, hogy elmondhatom, ami nyomaszt. Az évek során ez megtette a hatását. Nem akarom rájuk hárítani a felelősséget, nem is teszem, de ha bízhattam volna bennük, ha bármit megbeszélhettem volna velük, akkor már régen nem kellett volna ezt cipelnem. Alig tudtam megállni időnként, hogy ne ontsam ki magamból az igazságot. Mikor szidta az Anyu, vagy mikor apu szidja a hasonló embereket, állandóan az van a fejemben, hogy én is közéjük tartozom és ha tudnád, engem is ennyire elítélnél? Holnap estig egyedül leszek, ami nem is baj, mert semmi kedvem megjátszani, hogy minden rendben van. Ha látná apu, hogy egyfolytában agyalok, megkérdezné hogy mi van és fogalmam sincs mi kerekedne belőle.

Ezer a vérnyomásom!

A múltkor megszívtam, mert azt mondta a házidokim, hogy nem kell időpont az érsebészhez, aztán mikor odamentem kiderült, hogy kell és nem fogadott nélküle. Ma odamentem a kijelölt időre az érsebészetre, de megszívatott a doki. Bemegyek, az asszisztensnő kérte a nevemet, stb-t. Közli, hogy először járok ott. Mondom tévedés lehet, mert tavaly is voltam. Kattintgatott a gépen és jé, rámtalált. Már ekkor mondtam magamban, hogy ez jól kezdődik... Kérdezte az érsebész, hogy mi a panaszom. Mondtam, hogy már jártam ott és Raynaud-szindrómát diagnosztizált. Rámförmedt, hogy ő egy speciális sebész, nem az ő dolga engem megvizsgálni, kezelni. Érdekes, tavaly megvizsgált, levetette velem a kesztyűt-zoknit és megnézte a végtagjaimat. Tavaly még nem volt speciális sebész? Ma rá sem bagózott a végtagjaimra. Tavaly kiállított egy papírt arról, hogy Raynaud szindrómám van és gyógyszert is írt fel rá. Tavaly óta mi változott? Nem hagyott semmit végigmondani, pedig mondtam, hogy jártam már immunológusnál. Fasza dolog, hogy diagnosztizál, aztán meg agyonüti a saját állítását. A tököm kivan az egésszel! Tavaly írt egy papírt arról, hogy bizonyos a Raynaud szindróma, erre ma olyat írt, hogy "Tisztázatlan Raynaud szindróma, Sjögren szindróma gyanú." Ez nem lottó, hanem az emberek életminősége múlik azon, hogy hogyan végzik a munkájukat! Ő maga mondta, hogy ezek komoly diagnózisok, élethosszig tartó kezelést igényel mindkét betegség. Tényleg? Akkor miért szarják le mindenhol, ahol megfordulok?! Miért bagatellizálják el az egészet?! M.o.-n ha beteg vagy jobban jársz, ha nem mész orvoshoz. Már a 28. diagnózist kapom, persze addig romlik az állapotom. Be akar holnap fektetni az immunológiára, pedig elmondtam, hogy voltam, de nem figyelt. Mikor mondtam, hogy a körzeti doki beutalt gasztroenterológiára, lefikázta Őt is, hogy ne hallgassak rá. Egyedül a körzeti orvosom az, aki eddig kiállt mellettem, küldött mindenfelé, hogy meglegyen a baj, úgyhogy rá aztán egy rossz szavam sem lehet és másnak sem. Be akar fektetni, hogy bebizonyítsák a Raynaud, vagy a Sjögren szindrómàt. Bakker! Tavaly már diagnosztizálta. Arra sem vette a fáradságot, hogy belenézzen a gépébe, hogy valóban ott jártam. Eleget totóztak és húzták az időt úgy, hogy nem jutottunk semmire. Az eszem megáll, hogy lustaságból másfelé irányít. Sem egy papírom, amivel bizonyíthatnám, hogy ez a baj - mert tavaly volt, de érdekes módon "elkeveredett" náluk! -, sem gyógyszerem erre a szarra, hogy ne rohadjon le a lábam/aztán majd a kezem is, ha az is romlik eleget hozzá. Elegem lett a fölösleges körök futkosásából, pláne úgy, hogy mindenhol úgy bánnak az emberrel, mint egy darab szarral! Egymás diagnózisait felülírják, fikázzák a másikat a háta mögött, persze a beteg már nem tudja, hogy kinek is higgyen és mikor az újabb orvosnál, ahová ismét elirányítják ... közli, hogy az előző 3 is már 3 féle diagnózist mondott, akkor ő van hülyének titulálva! Az ember tehet arról, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? Semmi rendszer, módszer a dolgokban. Akkora a fejetlenség ebben az országban, hogy hihetetlen!