Mi a frász volt ez?! :-O

Nem szívtam semmit, előre leszögezem. Nem hallucináltam, mert az öregem is látta. Álmomból rázott fel hajnali negyed 5-kor, hogy nézzem már meg én is, mi van kint. Már ahogy kinyitottam a szememet, láttam a szobámba is beszűrődő vakító fehér fényt, olyan volt, mint valami vaku, csak ez nem villant, hanem folyamatos volt. Felállt a szőr a hátamon, hogy vajon milyen hatásai lesznek, ha lesznek. Kérdezem "apámat", hogy mi a jó fene ez, azt mondja gőze sincs, most vette észre, mikor felkelt slagolni. Be volt tojva és őszintén szólva én is berezeltem, mivel nagyon idegen volt a jelenség. Ijesztőek a dolgok, ha nem találja az ember a forrást, vagy az okot. Nem mert kinézni. Én sem lelkesedtem megtenni, de úgy éreztem jobb, ha megtudjuk a forrást, mert az ismeretlen ijesztőbb. Az ablakhoz léptem, de nem tudtam kinézni, reflexből becsukódtak a szemeim az erős fénytől. Nem tartott amúgy sokáig, mert mikor nyitottam a zárat, hogy kimenjek körülnézni, megszűnt a jelenség. Nem tudom, hogy mi a búbánat volt, de reggel 8-ig virrasztottam, az öregem is valamikor hajnalban dőlt ki. UFO lett volna? Régen láttunk egyet és az nem vakított, de fene tudja, nem tudom mi világíthat be mindent éles fénnyel percekig. Hangot nem hallottunk, mire meg kimenni készültem nézelődni és hallgatózni, vége volt. A Hold nem lehetett, egyrészt az máshol világított, másrészt az nem terít be mindent fehér fénnyel, meg nem vakít. Akármi is volt, remélem többet nem látjuk.

Önismereti teszt

Találtam és unatkozom, szóval kitöltöm, mert kíváncsi is vagyok milyen képet adnak rólam a válaszok.

Teljes név: Németh Arnold

Életkor: 26

* Egyes élethelyzetekben bizalmatlanságot tapasztalsz magadban?
Időnként

* Aggódsz a sorsodat, jövődet, anyagi helyzetedet illetően?
Néha

* Félsz a változástól, az újtól?
Attól függ, mit érint. Nem félek, csak utálom a változásokat

* Hiányzik belőled a megvalósításhoz szükséges erő?
Néha

* Gyakran kicsúszik talpad alól a talaj?
Megesik

* Olyan érzésed van néha, mintha egy másik bolygóról jöttél volna?
Volt már ilyen érzésem :-D

* Életed egyes területein áldozatnak érzed magad?
Nem

* A lelkesedés hiánya, esetleg állandó fáradtság érzet jellemez?
A lelkesedéssel nincs mindig gond, de - szinte - állandó fáradtság az stimmel

* Félsz megnyílni a világ felé?
Nem félek, inkább csak nem szeretek

* Nem tudod élvezni az életet?
Van, mikor elegem van belőle, de igyekszem élvezni a jó dolgokat, mert bizony vannak

* Nem mered érzéseidet természetesen megélni, kimutatni?
Nem az, hogy nem merem, csak nem vagyok hozzászokva, hogy kimutassam, vagyis inkább az van, hogy attól függ milyen érzelemről van szó

* Hiányzik életedből a kreativitás, a teremtő erő?
Attól függ, hogy milyen területen kell. Van, amikor megvan, míg máskor nincs.

* Szexuális problémáid vannak?
Az aszexualitás annak számít?

* Gyakran érzel féltékenységet?
Nem

* Szüleiddel harmonikus a kapcsolatod?
Hahaha... :-D Nem

* Hajlamos vagy medence tájéki megbetegedésekre?
Nem

* Sajnálod magad valamiért, esetleg gyakran panaszkodsz?
Nem sajnálom magam semmiért. Nem panaszkodom, legalábbis szándékosan tuti nem, de néha lehet, hogy abba csapok át, ezt nem tudom megítélni

* Hogyan kezeled a haragot, az agressziót?
Nem jól. Gyűlölöm az agressziót és ha tapasztalom, akkor nagyon felbosszant. A harag feszültté tesz. Ha az én oldalamról nézzük: agresszív nem szoktam lenni, így azt nem kell kezelni. A haraggal úgy vagyok, hogy nem tart sokáig, nem szeretem fenntartani.

* Félsz a magánytól?
Nem

* Tudsz határozott igent vagy nemet mondani?
Igen (ez határozott volt :-P)

* Kiállsz önmagadért?
Naná!

* Milyen az önbecsülésed? Tiszteled magadat?
Kb. 1-2, egy 10-es skálán :-D

* Van megfelelő mértékű önbizalmad?
Nincs, de próbálom egy egészséges szintre feltornázni

* Mennyire vagy magabiztos?
A helyzettől függ, ezért nem tudok konkrét választ adni

* Mennyire vagy önálló vagy önállótlan?
Ez is a helyzettől függ, de vannak területek, ahol segítségre van szükségem

* Mennyire akarsz megfelelni mások elvárásainak?
Csak amennyire feltétlenül szükséges egy adott helyzetben. Egyébként semennyire

* Hogyan viszonyulsz árnyék oldaladhoz?
Mi a túró az?

* Munkamániás vagy?
Nem mondanám, de ölbetett kézzel sem tudok ülni

* Fontos számodra a külvilágból kapott rendszeres pozitív visszajelzés?
Nem várom rendszeresen, de időnként mindenkinek van rá igénye, mivel ösztönzően hat

* Jellemző rád az erőszakosság, a hatalmaskodás?
Nem. Nagyon utálom az ilyen viselkedést

* Hogyan dolgozod fel a negatív kritikát?
Abban az esetben jól, hogyha jogos, vagy tudom, hogy az érdekemben mondják

* Tudod ki vagy te?
Nem tudom, hogy ki vagyok

* Elégedett vagy az életeddel?
Nem

* Képes vagy-e elérni a kitűzött célodat? Ha nem, akkor hol adod fel?
A céltól és a megvalósítás közben esetlegesen felmerülő akadályoktól függ, hogy el tudom-e érni. Ott adom fel, ahol biztosan látom már, hogy nem fogom tudni elérni

* Kívülről várod a szeretetet, az elismerést?
Nem, mert elvárni nem lehet egyiket sem, mindkettőt ki kell érdemelni, szóval csak örülök/jólesik, ha kapom őket

* Azt gondolod, ha valaki szeretni fog, akkor majd meggyógyulnak a sebeid és minden rendbe jön?
Nem. Szép is lenne, ha csak ilyen egyszerűen mennének a dolgok, az viszont tény, hogy ha szeretik az embert, könnyebb elviselni a szar dolgokat, nehéz időket

* Jellemző rád, hogy érzelmileg bünteted a másikat?
Nem

* Van benned birtoklási vágy?
Nincs

* Félsz a visszautasítástól, a csalódástól, a megcsalástól?
Nem, ez benne van a pakliban, számolni kell a kikosarazással. A csalódásra is van esély. A megcsalás undorító dolog és ha megcsalna a társam, nem bánatos lennék, hanem dühös, hogy nem mondta meg őszintén mi hiányzik, vagy mit csinálok rosszul, esetleg már nem szeret, inkább sunyi módon félrelép... Aki ilyen, azért nem éri meg keseregni

* Van benned közöny, érdektelenség?
Csak amikor padlón vagyok, de még akkor sem vetül rá mindenre és mindenkire, inkább csak beszűkül az érdeklődési köröm

* Képes vagy másokat feltétel nélkül elfogadni? És önmagadat?
Másokat könnyebben elfogadok, magamat sosem sikerült és nem is fog

* Képes vagy a megbocsátásra akár önmagad, akár mások felé?
Igen, asszem'

* Mennyire vagy nyitott és melegszívű?

Nem tudom

* Tapasztalod az isteni szeretetet?
Igen! (Istent pedig nagy I-vel írjuk)

* Élvezed az életet?
Megesik, igyekszem

* Gondolataid, szavaid, cselekedeteid összhangban vannak-e érzéseiddel?
Nem mindig

* Okoz-e nehézséget mások előtt szerepelni?
Mindig is gondot okozott

* Könnyen kifejezed magad?
Nem mindig :-D

* Akkor mondasz nemet, amikor szívedből nemet akarsz mondani? Amikor igent szeretnél mondani, valóban igent mondasz?
Mikor nemet akarok mondani, akkor azt mondom. Mikor igent, akkor pedig azt

* Határozott, egyértelmű az igened és a nemed?
Nem mindig, de legtöbbször igen

* Milyen gyakran érint a megfázás, torokfájás, fül problémák?
Nem mondhatom gyakorinak

* Kifejezed, vállalod az érzéseidet?
Attól függ. A boldogságomat, szeretetemet kimutatom, a bánatomat elfojtom, meg a dühömet is sokszor

* Érdeklődéssel meghallgatod a másikat? Vagy alig várod, hogy végre szóhoz juss?
Meghallgatom

* Hogy állsz a hazugsággal? A kegyes hazugsággal? Az ön ámítással?
Egyiket sem szeretem

* Manipulálsz-e másokat?
Nem

* Meghallod a belső hangodat?
Igen, de ez nem mindig jó

* Mennyire vagy befolyásolható?
Van, amikor/amilyen helyzetben az vagyok, de ez ritka és kivételt képeznek az emberek, velük kapcsolatban sosem hagyom, hogy befolyásoljanak, csakis az alapján ítélek, amit magam tapasztalok, így nálam bekavarni nem tudnak senkiről

* Vállalod a felelősséget önmagadért, a tetteidért, az életedért?
Igen

* Tudod-e, mi az életfeladatod? Van jövőképed?
Nem tudom. Nincs jövőképem.

* Hogyan kezeled a stresszhelyzetet? Pánikolsz? Vagy nyugodt maradsz?
Nyugodt maradok. Ha pánikol az ember, nem tud kijönni a nehéz helyzetből. Csak hideg fejjel sikerülhet.

* Képes vagy elengedni eddigi megszokásaidat?
Nehezen, van amiket nem tudok

* Általában hallgatsz a megérzéseidre, intuíciódra?
Igen

* Képes vagy nevetni önmagadon? 

Hajjaj, olyan jókat nevetek a saját hülyeségeimen

* Tudsz, szoktál sírni?
Nem nagyon tudok, nem is szeretek, általában csak fojtogat. Ha néha valahogy rámjön, akkor viszont nuku önkontroll, kijön minden, amit addig elfojtottam, vagy magától beragadt

* Okoz-e nehézséget a koncentráció, a meditáció?
Igen. Meditálni nem tudok, sosem tudok annyira kikapcsolni

* Képes vagy-e a belátásra?
Igen

* Szokott-e fájni a fejed, vannak-e szemproblémáid?
Szokott fájni a fejem, de már nem annyit és nem olyan durván, mint régen. Szemproblémám csak enyhe

* Bízol a belső bölcsességedben?
Néha

* Békében vagy önmagaddal és az élettel/életeddel?
Nem, egyikkel sem

* Irányítani és ellenőrizni akarod a dolgokat?
Igen, sok esetben

* Van kapcsolatod a mindenséggel, az univerzális energiával, a Teremtővel?
Istenre vonatkozik a kérdés? Akkor igen a válaszom

* Ítélkezel-e? (Ez jó, ez rossz)
Szoktam

* Előfordul, hogy zavart, döntésképtelen, esetleg depressziós vagy?
Igen


Elég gáz, ami a válaszaim alapján lejön. Azt hittem optimistább vagyok. Változni kell.

Gyöngyszemek :-D

Elfelejtettem az előző posztomban említeni, hogy érzésünk szerint az Éva csak kamuzik ezzel a házeladással, mert több dolog is furcsa, nonszensz ebben az egész dologban. Ha pedig mégis igaz, akkor viszont teljesen átgondolatlanok a cselekedetei, tervei, meg a ház ára is irreális, főleg az állapotát tekintve. Olyat sem tehet, hogy "egyik napról a másikra" kivág minket, kötelessége időt adni.

Na, de a mai posztban nem erről szeretnék írni.

Nem vagyok elkeseredve, mert érzem, hogy találunk lakhatást, meg időm és lehetőségem sem volna pánikolni, mivel leköt a keresgélés, de ha el is kenődnék, a ház/lakáshirdetéseket böngészve hamar felvidulnék, mint ahogy derülök is rajtuk, mert haláli, mik vannak. :-D

Oké, hogy a Balatonnál drágaság van, de egy cseppet felszaladt a szemöldököm a 31 milliós havi bérleti díj láttán. Ki az a marha, akinek a fejéből ez kipattant? Havonta hogy' várja el ezt az összeget? Egyeseknek elmentek otthonról. :-D

Másik: Kiírta, hogy havonta 300 ezer ft a bérleti díj és feltette a budi fotóját. Havi 300 rongyért lehet wc-t bérelni, vagy mi? :-D Genya vagyok, de olyan viccesek egyesek.

Ez se' volt rossz: Annyi volt a hirdetés, hogy albérlet kiadó. Semmi ár, helységnév, adat a bérleményről, vagy valami.

Nagyot néztem a 2-3 havi kauciókon is (persze magas bérleti díj mellett kérték, mert miért ne?)

Tetszett az is, ahol 700.000/hó volt a bérleti díj. Volt 500-ért, 950-ért, meg csomó másik többszázezres. Volt 1,4-ért is. Aki ennyit ki tud csengetni havonta, az vehetne is valamit, nem albérletbe rakná...

Azon is vigyorogtam, ahol csupán egy hétre adta ki 120 rugóért a szobát! Még csak nem is lakást.

Nagy volt az is, ahol 110-ért adta ki a házat, ami a hirdetés szerint lepukkant volt és retyó, meg fürdő nincs.

Voltak még komolyak. :-D A pálmát akkor is a 31 milkás balatoni nyerte. :-))))

Az átlagárak valahol 60-120.000 között vannak és ezek csak szobák! Durva. Komplett albérletek feljebb kezdődnek. Nagyon elszálltak az árak. Aminek az összege jó lenne, az vagy a francban van valahol a térképről lemenve (ami nem szerencsés, mert Pest közelében kell(ene) lennünk több okból is), vagy csak egyszobás. Nem vonz a lehetőség, hogy az öregemmel kelljen összezárva lennem, több okból kifolyólag, főleg ne adj' Isten évekre. Ő sem akar szerencsére "nyomorogni" - ahogy ő fogalmazott. Mindegy, ha nagyon nem akad a horgunkra valami megfizethető, Pesttől nem messze lévő (mert Pestről álmodni sem lehet ilyen árak mellett) albérlet, akkor kénytelenek leszünk messzire menni, ahol olcsóbbak. Keresgélünk folyamatosan.

Jó és rossz történések

Féllábbal az utcán vagyunk, mert még mindig nincs megoldva az új lakhatás, viszont hozta az öregem a hírt, hogy az Éva kipaterolt minket, mivel el akarja adni a házat. Nagyszerű, hogy azért az utolsó pillanatban minket is tájékoztat... Persze fogalma sincs arról, hogy a ház egy romhalmaz, mert "apám" hiába mondta neki, inkább homokba dugta a fejét, nem akarta hallani és mivel Kanadában él, nem járkál oda a házhoz, nem látja. 7.000.000-ért akarja eladni. Szerintem kb. 500.000-et ér a jelenlegi állapotában. Persze felajánlotta nekünk, hogy vegyük meg, de gondolom csak azért, mert a törvény kötelezi. Egyrészt az életben nem lesz 7 milkánk, ezt ő is tudja, másrészt ha lenne sem maradnánk ott. Közölte, hogy tavaszig nem akar várni, mert a leendő vevők már költöznének. Mondta "apám", hogy mondta neki, hogy a ház életveszélyes, így nem fognak beköltözni, meg el sem adhatja, de állítólag az Éva meg sem hallotta, szóval hamarosan költöznünk kell. Nem ez a gond, mert mindenképp' elmentünk volna, ezért is keresgélünk albérletet, de elvileg télvíz idején nem cseszhet minket az utcára, a moratórium miatt. Szerződésünk is van. Mondjuk ki tudja? Lehet, hogy kitehet. A másik az, hogy heteken belül necces találni valamit, de nem lehetetlen szerintem. Az öregem bunkózik velem napok óta, biztos a front beüt neki, ez a hír most rátesz, de én megmondtam neki már mikor, hogy ne csak én üljek a neten, ő is keresgéljen! Mindent elodáz, aztán meg kapkod, mikor forró a talpa alatt a talaj, hihetetlen. Pár hetünk van találni valami kérót. A Karácsony most sztornó, arra nem tudunk készülni. Nem adom fel, optimista vagyok, hiszem hogy találunk lakhatást. Istenben bízom. Belevetem magam mégjobban a keresgélésbe. Azt mondta "apám", hogy van egy ház nem messze a mostanitól, amit ki szoktak adni, jelenleg nincs benne lakó, megpróbálja a tulajjal megbeszélni, hogy adja ki nekünk. Ha nem adja, akkor messzebbre kell költöznünk, ahol olcsóbbak az albérletek, meg a házak, mert majd elvileg veszünk egyet, ha összejön rá az összeg. Addig viszont albérletbe kell mennünk.
Úgy szép az élet, ha zajlik...

A jó hír:
Hétfőn mehetek haza. Az öregem mondta, hogy kerít dobozokat, zsákokat, szóval mikor hazamegyek, kezdek is hozzá a pakoláshoz. Biztos kellene még degenerál... izé... regenerálódnom, de majd megosztom a dolgokat, pihenőkkel rámolok. Deja vu... 5 éves korom óta ez megy. Már fel sem húztam magam és meg sem lep, csak kínomban röhögtem egyet, hogy má' megin' költözés. Jó, amúgy is mentünk volna, de nem a tél közepén és Karácsony előtt, meg ettől függetlenül tragikomikus, hogy ennyit vándorlunk. Mindezek ellenére örülök, hogy hétfőn szélnek eresztenek. Nem vagyok topon, de szarból nem lehet várat építeni. Amennyire lehetett, helyrepofoztak. Remélem, hogy a költözéssel járó sok teendő nem ránt vissza, a stresszt meg igyekszem kerülni. Arra gondolok, hogy minden rendben lesz; ahogy eddig is megoldottuk, most is menni fog. Remélem, hogy ha elkerülünk egy rendes, biztonságos lakásba/házba és ezzel a stressz jórésze is csökken, akkor az állapotom is jobb lesz, vagy legalább nem romlik olyan gyorsan. Igyekszem most nyugodt lenni, mert nem eshetek vissza abba a rossz állapotba, márpedig a stressz hamar megteszi a hatását. Most az egyszer önzőnek kell lennem és a javulásomra kell fordítanom minden figyelmemet és energiámat.

Tegnap este megint volt egy erős rosszullétem, gondolom a fronttól, meg lehet, hogy stresszeltem, ha nem is tudatosan.

1 hónap

Ma vagyok itt egy hónapja és még egyelőre nem beszélnek hazamenetelről. Az egyik felem nem bánja, de a másik mégis menne már haza. A javulás után stagnálni kezdtek a dolgok és úgy is maradtak, sőt, tegnap megint rosszul voltam, főleg este. Addig, amíg ez megy nincs hazamenetel. A mellhártyagyuszi legalább javult már. A többiről nem írok, mert úgyis megint csak azt tudnám ecsetelni, hogy egyik nap jobban, másik nap rosszabbul vagyok, ez meg unalmas. Ma a magas vérnyomást leszámítva jobban vagyok - lekopogom.

Mindig elfelejtem leírni, hogy mértek kb. 3 hete és lefogytam 59 kg-ra, aztán ma megint mértek és 59,5 vagyok, ami azért érdekes, mert jó ideje szinte semmit nem tudok enni, csak leveseket, kekszet, néha szendvicset, meg eszegetek rendes kaját is, de nem rendes adagokat.

A vegetatív idegrendszerem mégjobban meghülyült. (Az szabályozza az izzadást - többek közt.) Mostanság valamitől szorgalmasan dolgozik a nyavalyás, szinte folyton nedves, néha kifejezetten vizes a kezem-lábam és elég idegesítő, bár addig örülhetek, míg nem testszerte ömlik rólam a víz és hogy nem váltam biológiai szagfegyverré, mert vannak, akiknek ezekkel is meggyűlik a baja. Mindenesetre zavaró, hogy egy papírt nem foghatok meg, mert vizes lesz, kicsúsznak dolgok a kezemből, a telefonom érintőképernyője se' szereti, mindig megzavarodik, ha elég nedves lesz már, bár mindig törölgetem a kezemet is, a képernyőt is. Kezetfogni se' jó így. A lábam szintén zavar, majd' kicsúszom a papucsból, hogyha nincsen zokni rajta, meg ugye alapból fázós és a lehűlő nedvesség fokozza ezt. Szabadon hagyom sokszor, hátha a levegő segít, de a frászt, ugyanúgy vizesedik. A kezemet is hiába törölgetem, az is percek múlva megint izzad kicsit, vagy nagyon, aztán gondol egyet és elmúlik, órákig száraz a kezem is, lábam is. Nem tudom mi váltotta ki újabban ezt az erős izzadást. Eddig is előfordult, de ennyire nem volt durva. Most még a stresszre sem tudom fogni, mert tudatosan igyekszem kizárni. Gőzöm sincs mivel lehetne mérsékelni.

Nagyon béna vagyok mostanság. :-D Eddig is volt gond a koncentrációval, meg a memóriámmal, de az utóbbi időben méghülyébb lettem. Nem tudok nyelvbotlás nélkül beszélni, nem jutnak eszembe szavak, vagy oda nem illőt mondok, tárgyak nevei nem ugranak be, nem tudom mit kell csinálnom egy adott tárggyal, stb. Pár napja zsinórban bakiztam, a kezembe vettem a zárható szekrény kulcsát és az ágyat akartam vele kinyitni :-D, persze jól kiröhögtem magam és mikor megvilágosodtam, mentem a szekrényhez, de rossz irányba tekertem a kulcsot. Megin' röhögtem, kinyitottam végre, benyúltam a telefontöltőért és visszazártam. Mikor bezártam, leesett, hogy ki sem vettem a töltőt. Már a szobatársak is röhögtek és akartam mondani valamit, de azt is valahogy kicsavarva sikerült.
Olyan is volt a napokban, hogy joghurtot ettem, azt' a kanalat kidobtam, az üres poharat meg elraktam. :-D
Mindent elejtek, leverek. Tegnap a 2 literes ásványvíz tanult meg repülni, a landolás persze a lábamra sikerült. Aztán a telefonom repült, felvettem, majd a következő pillanatban megint leejtettem. Ennyit rólam. Nem baj, kell valami röhögnivaló úgyis ezekbe a lassan vánszorgó, szürke napokba.

Eredmény és egyebek

Megvagyok. Egyik nap egész' jól, másik nap dögrovás van. Az utóbbi napok megint nekem kedveztek.

Tegnap jól voltam, előtte is elfogadhatóan, azelőtt is, viszont vasárnap megint a rosszullét boldogított, megspékelve egy izmos fejfájással. Ma sem nagyon volt okom panaszra, el ne kiabáljam. Továbbra is kellékem az oxigén és begyűjtöttem egy mellhártyagyuszit. Jó buli, amikor csak fekve tudok létezni, de úgy fulladok és köhögök, miközben mélyebb légzéskor tüzes vassal cirógatják a mellhártyámat. Egy darabig még élvezhetem a kórház vendégszeretetét.

A hét elején végre megjött az Immunológiától az eredmény, de megint csak félig tudom, hogy mi van. Apám jött hétfőn és mondta, hogy megküldték a leletet a dokimnak, de ő meg elkutyulta a papíromat és fejből nyilván nem tudja a dg.-t, mivel tele van beteggel és melóval, nem tud mindenkiről mindent megjegyezni. Azt ígérte az öregemnek, hogy megkeresi a papírt és felhívja, hogy pontosan milyen dg. áll rajta. Eddig még nem tudtuk meg. Annyit tudott mondani apámnak, hogy vasculitis, magyarul érgyulladás, de ez csak félinfó, ugyanis több fajtája van, azt mondta. Na mindegy, legalább az "ereket támadó"-tól már eljutottunk addig az infóig, hogy pontosan miben is rejlik a támadása. Azok a szervek károsodnak, amiknek az ereit célbavette.

Az öregem megint elérte tegnap, hogy szarul legyek az idegességtől. Azt mondta, hogy a ház egyik oldala elkezdett süllyedni. Persze ő még csak most kapkod, hogy hová menjünk... A francért kellett eddig várni?! Hány hónapja tépem a képemet, hogy egyre rosszabb a ház és ne várjuk meg, míg baj lesz. Tessék, itt van! Azt a könnyelmű és önfejű mindenit! Nem most kellene reszketnie, hogy hová menjünk. Én már jó ideje keresem a biztonságos lakhelyet, ő idáig csak malmozott. Mikor megmondtam ezt, azt mondja "azt hittem kihúzza addig, amíg a Gabi házat vesz." Ennyire hogy' lehet valaki felelőtlen, meg könnyelmű?! Mondom neki el kell költözni, de azt mondja, hogy már a Gabi is mondja neki. Jó reggelt! Azt mondja nem akart albérletbe menni, mert drágák és abban a házban ingyen lehetünk. Mondtam neki, hogy ne az életünkön spóroljon már! Ha őneki megéri a garasoskodást, hogy a fejére esik a kóceráj, akkor tegye, de én nem várom meg. Otthonba nem tudok menni, mert a pénzem nem elég, viszont mivel úgyis szó volt már a szívszanatóriumról, valószínűleg beszélek a Dokimmal, hogy utaljon be. Ez sem megoldás hosszútávon, de más járható út nincs, ez is csak az én ötletem volt, "apám" rántana magával tovább a szarba. Persze nem tetszik neki, önző f@szkalapnak nevezett. Sebaj, legyek, de az egészségem nem bírja ki ezt a stresszt. Most legutóbb is hajszál híján úsztam meg a dolgokat, nem fogom hagyni, hogy a stressz is betegítsen. Megmondtam neki, hogy bemegyek oda, mert nem döglöm bele ebbe az egészbe, ő sem várhatja el. Elkezdte sértődötten, hogy "ő megdögölhet egyedül, meg pénz nélkül." Nem az én feladatom örök életemben eltartani! Szívesen adok, segítek, de ez ennél már jóval több, ez kihasználás és gusztustalan. Mondtam neki, hogy nem alapozhatja rám a létét, már csak azért sem, mert ha valami történik velem, mihez kezd? Nem estem kétségbe, mert az nem segít, sőt. Most (is) a megoldáson agyalok. Inkább dühös vagyok rohadtul. Adhatna fel hirdetést is, annyiszor mondtam, de "ő nem kuncsorog." Na, hagyjuk ezt! Tökélyre van fejlesztve ez a készsége. Van az a helyzet, mikor muszáj segítséget kérni, akármilyen ciki. Ha pedig jó neki a vergődés, akkor ne sírjon a szája és engem se vigyen bele.

Talán ráléptem a javulás útjára

Beszéljen megint a jegyzettömb tartalma, mert fejből kb. semmit nem tudnék felidézni, vagyis keveset:

Csütörtök (26.-a): Nem voltam túl jól, de azért kicsit járkáltam. Étvágyam nincs továbbra sem, de ettem egy kicsit. Este ismét nagyon rosszul voltam, gondolom most a front tett oda.

Péntek (27.-e): Szédelegtem, meg fájt a gyomrom, mert megint kicseszte a sav. A közérzetem szódával elment.

Szombat (28.-a): Nem voltam jól. Megint itt volt nyugalmi helyzetben is a fulladás, meg sűrűn össze-vissza dobogott a szívem. Gyenge voltam egész nap, így végig feküdtem. Étvágyam semmi, pár falatot erőltettem le, de vissza akart jönni. Este megint erős rosszullét fogott el. Nem olyan, ami 17.-én, annak a keringésem volt az oka. Ez másfajta, de ez is kínzó és mostanra már kb. naponta lecsap, valamiért mindig este tetőzik. Akkor javul, ha oxigént kapok.

Vasárnap (29.-e): Jobban voltam fizikailag, tudtam sétálni is, enni is. "Apám" nem hagy itt sem nyugton, felcseszett, de próbálok kevesebbet stresszelni, mert nagyon sokat árt.

Hétfő (30.-a): Ma jobban vagyok, tudtam enni is, sétálni is. A közérzetem most csak középszar. Ma talán kiderült a gyakori rosszullétek oka, remélem tényleg ez az, mert akkor orvosolható. Azt mondták lehet attól, hogy alig van vas a szervezetemben. Kontráztam, hogy most már mondhatom, hogy egy vasam sincs. :-D Eszem C-, B-vitamint, meg magas vastartalmú dolgokat, pl. szöget, meg ilyeneket. Viccen kívül céklát, stb.-t. Öregem hoz mindig reszelt céklát, mellette tolom a vastablettát is. Azt mondták azért javulok az oxigéntöbbletre, mert mivel szinte nincs vasam, nem jut elég oxigénhez az agyam és olyankor jön a rosszullét.
A keringésem viselkedik, azóta nem volt olyan nagy baj vele.

Kedd (31.-e): Ma gyomortükrözésen voltam, mivel rengeteg a savam és állandó lett a gyomorfájásom, meg nem tudok enni, a hányingerem erős és nagyon gyakori. Enyhe fekélyt látott a doki, diétára vagyok fogva és erősebb savlekötőt kapok, meg a szokásos gyomorvédőt.
Az utóbbi 2 napban enyhébbek voltak a rosszullétek, aminek örülök, mert már kezdem unni a majd' mindennapos gyötrődést.

Szerda (1.-je): Ma megint rosszul voltam, de ez sem volt olyan durva, mint a többi. Tudtam enni is megint és a hányinger sem volt állandó, meg erős. Este befigyelt a régen látott pitvarfibrilláció, erős dobogással, mintha a tüdőmet rugdosták volna és köhögtetett.

Csütörtök (2.-a): Ma először nem voltam rosszul! Tudtam sokat enni, volt erőm járkálni, elfogadható volt a közérzetem is. Este megint kellett az oxigén, meg egy kis időre nappal is, de ezen kívül semmi bajom nem volt. Nem bánnám, ha ez már a gyógyulás kezdete volna.

Tegnap: Jól voltam megint. Este voltam kicsit szarul, de oxigénre megint észhez tért a fejem is, meg minden "funkcióm". Enni is igyekeztem. Eleinte a vacsora erőltetve ment, félre is raktam, de a rosszullét lecsengése után meg tudtam enni.

Ma egyelőre minden oké eddig.

Igyekszem előre tekinteni. Volt pár meleg helyzet, de próbáltam betojás helyett a javulásra fordítani az energiámat és kifizetődött. Sok imát is kaptam, magam is imádkoztam, ez rengeteget számít!

Valamelyik nap kérdezte a Gabi, hogy mit szeretnék Karácsonyra? Őszintén? Azt, hogy jobban legyek, nekem ennyi elég. Remélem így lesz, mert eddig a tavalyit leszámítva néhány éve a Karácsonyokat kórházban, vagy otthon fetrengve töltöttem.

'Asszem' most már veszek Lottót

Isten nagyon vigyáz rám! Mindig úgy alakul/t, hogy kaptam/kapok Tőle új lehetőséget.

Kórházban vagyok 8 napja. 4 napja már csak a Kardiológián, de az előtte való napokban az Intenzíven rontottam a levegőt, mert 17.-én rosszul lettem. Mint kiderült sokkot kapott a szervezetem, kishíján teljesen össze is omlott a keringésem. Mindezt a cirkuszt a fos érrendszerből adódó szar keringés és szívelégtelenség okozta. Ezek után immunis leszek a szar hírre az új immunológiai szerzemény természetének a kiderülésekor. Most már bármikor érkezhet az eredmény, ha jól számolom ez a 6. hét. Lehet, hogy pont az újonnan felfedezett barátom köpött a levesembe, mivel állítólag érrendszerre szakosodott a kis genya. (Örülhetek, hogy ennyi éven át egész' jól voltam és megúsztam ilyen bulik nélkül.) Az volt a mákom, hogy ilyenkor van a szervezetnek valami reflexe, vagy mi a csudát magyaráztak a dokik, ami beindult, fenntartva a keringést az agyamban és szívemben, de szerintük ha később érnek ki a mentők, teljesen összeomlott volna a keringésem és akkor véglegesen károsodtak volna a szerveim, aztán kampó. A baj az, hogy mivel a keringésem nagyon fos lett az utóbbi években és tartós megoldás nincs rá, mivel gyári hibás vagyok (sok erem fejletlen, meg kicsi), meg ugye a kórságok is ártanak nekik, ez bármikor újra megtörténhet és nem biztos, hogy akkor is ilyen mákom lesz. Emiatt volt pár nap letargiám, jobb is volt, hogy sokat aludtam, olyankor legalább nem tudtam semmiről. Nem szabad félelemben élni, meg attól semmi nem javul meg, szóval értelme sincs. El kell fogadni, ami van és úgy élni, hogy számításba veszem mi történhet, de lehetőleg nem pörögve a témán. Még mindig be-beindulnak a fogaskerekek és váltakozik az optimizmus, meg a rémület, belémfurakszik a félsz, de próbálkozom ezt leküzdeni és nem hagyni, hogy átitassa a napjaimat az aggodalom, mert csak belekattanok, meg vannak dolgok, amiken nincs értelme darálni. Ehhez képest ma "megőrültem", de erről majd lejjebb írok. Az viszont tuti, hogy megint átértékeltem pár dolgot.

Most rizsázni fogok részletesen, mert ugyan a blogot elsősorban magamnak vezetem a mentális és fizikai állapotom követésére, de úgy érzem ezzel most segíthetek másnak is. Nem csak magamnak jegyzem most le a dolgokat, hanem mindenkinek, aki követi a firkálmányaimat, vagy idetéved és elolvassa ezt a posztot, hogy ha valaki felismeri magán, vagy máson a sokkot, tudjon gyorsan segítséget kérni, mert az időn múlik minden, azt mondták a dokik.

Már nem voltam jól egy ideje a kórság miatt, így nem gondoltam, hogy sokkal nagyobb baj van kibontakozóban. Azt hittem csak a szokásos elesettséget érzem, majd jönnek a jobb napok is később, nem foglalkoztam vele. Aznap is feküdni esett jól, de időszakosan jobban voltam és akkor tettem-vettem, csak éreztem, hogy megint piszok gyengék a lábaim és a szívem is be-bejelezte, hogy létezik. (Ezek már előjelek lehettek, így visszatekintve.) Furcsán fájt a fejem akkor már a 3. napja, így amiatt is jobb volt visszafeküdni. El-elaludtam aznap is napközben és késő délután már nem tudtam felkelni, mert legyengültem, a közérzetem sem volt az igazi. Este már kifejezetten rosszul voltam. Lázasnak éreztem magam, mert égett az arcom, erősen izzadtam, forróságot éreztem, majd pedig a hideg rázott, ez ment felváltva, de a mérő nem jelzett lázat. Addigra gyengébb voltam, mint délután, erősen szédelegtem, vert a víz és hányingerem volt, a fejem is majd' felrobbant. A gyomortájékomból indult ki valami forróság, ami a szívemhez ment és adrenalinhoz hasonló izgalomban csúcsosodott ki, mellkasi nyomással megspékelve. Ez ismétlődött rendszertelenül. Itt futott át először az agyamon, hogy ez talán nem a szokásos rosszullét és lehet, hogy doki kellene. Kitámolyogtam a budira - útközben majdnem elesve, mert olyan izzadság csapott ki rajtam testszerte, hogy a lábam is simán kicsúszott tőle a papucsból. Alig tudtam slagolni, meg a lábaim sem tartottak meg, eldőltem - a falat megfejelve, mint vakond a rotációs kapát. Közben öklendeztem, úgyhogy leültem a budi elé, hogy helyben legyek, de nem jött a Vuk, csak az erős inger maradt és alig tudtam utána felállni. Bementem a szobámba lefeküdni és pillanatok múlva éreztem, hogy mindjárt elájulok és hogy nagyon szarul vagyok. Úgy éreztem levegő kell, összeszedtem minden erőmet és kimentem az ajtóhoz. Apám kérdezte, hogy mi a baj, de nem tudtam beszélni, csak ziháltam, pörgő szívvel, még mindig csurom izzadtan és szívtam be a levegőt, ahogy csak tudtam, de nem sokat segített. Aztán mondtam neki, hogy valami nagyon-nagyon nem oké, ilyen szarul még nem voltam, valami nagy gebasz van, hívja a mentőket. (Később ez életmentő döntésnek bizonyult, meg az is, hogy még a rosszullét elején hívattam ki őket, pedig nem is tudtam milyen fontos tényező az idő abban a helyzetben.) Neki eszébe sem jutott telefonálni, pedig látta, hogy nagy gáz van, csak lesett, hogy mi lesz, de mit várok, mikor a rosszullét közepette elkezdett csesztetni, hogy az ágyon vannak a ruháim, meg macskaszőrös minden és mit szólnak a mentők? Mondom ne most beszéljük már meg és nem háznézőbe jönnek... Ezek után Isten mentsen attól, hogy egyszer teljesen rá legyek utalva, mert ha rajta múlt volna, most nem írkálnék ide. Ha ismerne tudná, hogy ha már azt mondom baj van, akkor tényleg baj van, mert kis dolgokért sosem panaszkodom. Mindegy, végül kihívta a mentőket. Vártunk. Mondta, hogy falfehér vagyok és lila a szám. A közérzetem ugyanolyan volt, az erős hányinger is kitartott, meg a légszomj. Az érdekes volt, hogy ugye hányingerkor az embernek felszaporodik a nyála, de nekem teljesen kiszáradt az ajkam is, meg a szájüregem. Bementem vissza az ágyamra, hátha fekve jobb lesz. A vicc, hogy még volt erőm jelezni a Tesómnak, meg egy-két embernek, hogy szarul vagyok, bemegyek a kórházba, majd jelentkezem. :-D Így visszaemlékezve csak gépiesen, rutinból csináltam, mert halvány az emlék. Feküdtem és próbáltam jobban lenni, de egyre csak szarabb volt. El-elbóbiskoltam. A szám olyan száraz volt, hogy letapadt a nyelvem, de nem mertem inni, nehogy csandrázzak, legyengítve vele magam mégjobban. Egy-egy kortyokat nyeltem időnként, mikor már nagyon zavart a szárazság. Érdekes volt, hogy a kéz-lábfejemben olyat éreztem, mintha hideg, meg meleg víz cirkulált volna rendszertelenül. Ezzel egyidőben szarabbul lettem, már csak azt éreztem, hogy hűl ki mindenem, de közben kezem-lábam, meg mindenem erősen izzad és megy ki az erőm mindenhonnan, a szívem meg kalapál. Kértem vizes rongyot, mert az jó szokott lenni a fejfájásomra, de ezúttal semmit nem hatott, csak egyre szűkült be a világ. Innentől már minden halvány, beborított a pokoli rosszullét és csak arra emlékszem, hogy koncentrálok, hogy ne veszítsem el az eszméletemet. Kapaszkodtam a hangokba, a fényekbe, bármibe, ami a külvilágból még eljutott hozzám, a Tesómra gondoltam, hogy jobban kell lennem, mert visszavár, ismerősökre is, hogy várnak, beszélni is próbáltam apámnak, de csak halkan ment, meg azt mondta félrebeszéltem (nem tűnt fel, az rémlik, hogy valamit motyogok), aztán innen csak foszlányok vannak meg. Mire kiértek a mentők, állítólag már csak 80-as vérnyomást mértek egy jóval 100 feletti, szabálytalan pulzussal, én meg addigra már alig voltam magamnál. Nem rémlik, hogy infúziót tettek be, pedig állítólag 3×-ra sikerült csak, meg kaptam oxigént. Ki-kiestek dolgok. El nem ájultam, de fel sem fogtam egészen, ami van, szóval valami köztes állapotban lehettem. Az rémlik, hogy a mentőben átfutott a maradék agyamon, hogy vajon élve szednek-e majd ki onnan, de a többi emlék megint inkább foszlány.
Az első éles emlék az Intenzívről van másnap reggel, vagyis hajnalban, amikor felébresztett a nővér, hogy kicserélje a kifogyott infúziós tasakot és lázat mérjen. Fel voltam díszítve, mint egy karácsonyfa, oxigén, infúziók, EKG és vérnyomásmérő volt rámrakva. A közérzetem fos volt, sokat aludtam aznap is, mindig visszatért a hányinger is, de mégis jobban voltam, mint előző este. Másnap este megint mellkasi nyomás és ritmuszavar boldogított. Éjjel slagolnom kellett, de nem kaptam alkalmatosságot, amibe végezhettem volna a dolgomat! Hiába csengettem, senki nem jött. Gondoltam kimegyek négykézláb, vagy akárhogy', leszedtem magamról a tappancsokat, az EKG-t és nem is jelzett a gép. Nem tudtam kimenni, mert ahogy felálltam, jött a rosszullét, így visszafeküdtem és vártam. Kiabálni nem volt erőm, meg nem is akartam, ne zavarjam a többi beteget. Mikor már igencsak kellett slagolnom és beletörődtem, hogy meg fog indulni a Niagara az ágyba, végre arra jött egy doki. Mérgesen kérdezte miért van minden leszedve rólam? Mondom már majd' bevizelek és nincs ágytálam, a csengetésre sem jött senki, jobb híján megpróbáltam kimenni. Szólt a nővérnek, aki behozta az ágytálat, alám rakta, majd ismét kiment és a tál ki tudja meddig ott volt, míg végül megint fel kellett kelnem, hogy letegyem a földre és végre aludni tudjak.
Az étvágyam teljesen megszünt csütörtökre. Azóta sincs, csak elvétve.
Aztán eljött a nap, mikor áthoztak a sima kórterembe. Felüdülés volt a rámrakott szerkentyűk és a folyamatos csipogások nélkül pihenni, meg ott kb. félóránként történt valami; EKG, vérnyomásmérés, lázmérés, anyámkínja, nem nagyon lehetett huzamosabb ideig pihenni, de az érdekemben maceráltak annyit. Az osztály nyugisabb, de pont ezért lassabbnak is hat az idő haladása. A szita agyam miatt lejegyzeteltem a mobilom jegyzettömbjébe a napi közérzetemet, hogy be tudjam ide tenni magamnak későbbre, visszatekintőnek.

Szombat: már felkeltem sétálni egy kicsit, amiatt is, mert napok óta feküdtem és égett a hátsófelem, meg a lapockám, ez pedig a felfekvés előszobája. Aznap jobban voltam, tudtam egy kicsit enni. Estére kezdtem megint gyengülni, meg a szívem vacakolt miután tüsszentettem párszor, mert azt nem szereti. Kaptam egy új szívgyógyszert is, Digoxin a neve.

Vasárnap: megint gyenge voltam, de igyekeztem enni, meg felkelni és járni egyet-egyet. Estére lett megint rosszabb. Megint izzadtam, mint egy versenyló. Az ízérzékelésem megváltozott megint, azóta sem nagyon ízlenek az ételek-italok.

Hétfő: az első olyan nap, amikor egész' jól voltam, tudtam enni is, többször sétálgattam a folyosón.

Tegnap ismét szarul voltam, a víz vert, szédelegtem, fájt a fejem. Megint feküdtem egész nap. Gondolom az sem segített, hogy alig aludtam, állandóan felkeltem félálomig, hajnali 5 körül pedig teljesen felébredtem arra, hogy a bal combom feszít. Egy órát biztos lestem ki a fejemből, meg masszíroztam a combomat, aztán egyszercsak visszaaludtam, de nem sok időre, mert felkeltettek az infúzió miatt.

Ma egész' jól vagyok fizikailag, viszont átéltem ma az életem első (és remélem utolsó) pánikrohamát - legalábbis azt mondták, hogy az volt. Nem vagyok pánikbeteg, ennek megvolt oka. Belémvágott a jeges rémület a kiszámíthatatlanság és az esetleges befejezetlen dolgok miatt, meg az aggodalom a Tesómért és azokért, akiknek számítok. Nem szoktam izgulni a jövőn, most mégis itt volt a "Jézusom, mi lesz?!" 10 évet öregedtem rövid idő alatt. Leizzadva és zokogva mondogattam, hogy nem akarok meghalni és Istenhez fohászkodtam. Eltartott vagy 20 percig, mire lehiggadtam, pedig kaptam nyugigyógyszert. Ez nem én vagyok! Szégyellem magam rohadtul! Felesleges olyanért rettegni, amit nem befolyásolhatok úgysem. Nem akartam és nem akarok puding lenni! Nem tudom mi a rongybatekert lópöcs ütött belém, eddig soha nem történt ilyen velem, pedig már voltam rossz helyzetben. Optimista vagyok, mindig bízom, nem szoktam félni, úgyhogy nem tudom mi volt ez, főleg, hogy nem ma történt a baj, meg az árnyas jövő sem ma lett először elémtárva. Tiszta hülye vagyok. Nem fogok félni! Nincs értelme, káros is és elvon a jó dolgoktól. Szégyellem magam nagyon, de ez a botlás arra jó lesz, hogy ösztönözzön, hogy a jóra figyeljek, meg hogy milyen ne legyek.

Ami még a szar kilátások mellett letört: megkérdeztem és nem repülhetek. Ez nagy pofon nekem. Egyszer már volt erről szó, de aztán úgy tűnt mégis, ha fel tudnak erősíteni. Most viszont itt van ez a szar keringés, ami mint látszik gondol egyet és összeomlik, így pedig nem engednek repülni. Lőttek az álmomnak, meg a kanadai útnak is. Valahogy ezt sem tudom feladni. Én továbbra is bízom abban, hogy Isten segít ebben is!

Van mit helyretenni magamban. Istenben bízom, majd segít, ad egy erősebb vállat és a hitem is itt van, meg talán segít valamit a realista gondolkodásom és az is, hogy a Tesómnak szüksége van rám és arra is, hogy nyugodt legyek, meg vannak, akiknek számítok és jól kell lennem. Sokszor morgok, hogy férfiként ocsmányul nézek ki ezzel a csontkollekcióval, de ha jól belegondolok, kit érdekel? Inkább hálás lehetek ennek a testnek, hogy bírja a sok éve tartó ostromát az immunrendszeremnek. Elgondolkodtatott a napokból egy párbeszéd. Mikor vitt mellkasröntgenre a beteghordó, leparkolt a vizsgáló előtt, ahol már várakoztak járóbetegek is, meg bentfekvők. Mellettem parkolt egy idősebb hölgy tolószékben, mondta, hogy a Kardiológián fekszik és kérdezte, hogy én hol? Mondom én is ott. Kérdezte mi a baj, amire nagyvonalakban felvázoltam a bentlétem okát.
Ami elgondolkodtatott az az volt, amikor azt mondta, hogy ő ilyen fiatalon nem tudna beletörődni mindebbe, amikor még ott van az élet az ember előtt. Nem azért viselem el a dolgokat ennyi ideje, hogy utána egyszercsak fogjam és feladjam. Isten lehetőséget adott élni, azóta is újra és újra megkapom, akkor a minimum, hogy hálás vagyok, meg mindent beleadok. Mindennek oka van, nyilván ennek is, nekem ez az utam, másnak más. Itt jött a következő gondolat, hogy sokan rosszabb dolgokat kell, hogy elviseljenek, szóval tegyem össze a kezeimet, hogy nekem csak ennyit.

Gyógyul a kezem, már nem fekélyes, a sebek meg majd begyógyulnak, nem izgat.

Hozta az öregem a jó hírt, hogy beázott a szobám a kéménynél, viszont vitte az ismerősét (aki tetőfedő) és tákolt rajta valamennyit, hogy ne ázzon be. Azon imádkozunk, hogy tavasszal jöjjön össze a költözés és hogy addig tartson ki a ház.

Befejezem, mert lerohad a kezem - pedig pihenőkkel, több részletben írtam.

Csak lejegyzem

miket tapasztalok mostanság, hogy később ha kell, vissza tudjam követni, meg mire dokihoz jutok minden kimegy a szita agyamból, itt viszont meg tudom majd nézni, mi is volt pontosan a kínom mostanság.

Kb. 2 hete influenzaszerű tüneteket érzek, de mégsem egészen olyan, meg nem is folyamatos, hanem pár napig fennállnak, aztán mintha elvágnák, vagy pedig egy-két tünet marad csak meg, míg pár nap múlva megint érzem a többit is. A hőemelkedés is ugyanígy felbukkan-elmúlik és baromi fáradt vagyok, ólmosan, függetlenül attól, hogy nappal is el-elalszom órákra. A jobb óráimban segítek itthon, hozok be fát, stb.
Gyakori a szarullét mostanában, az a gyengülős-fosközérzetes-csak fekve jó-s. Tegnapelőtt este is ez volt, aztán jött valami hülye érzés a fejembe és homályosan láttam a jobb szememmel. Az oldalamra fordultam és akkor jobb lett, de csak néhány másodpercre. A két kézfejem elkezdett bizseregni és mintha valami hidegség áradt volna beléjük, meg idegen érzés lett bennük, közben furcsán fos volt a közérzetem, meg gyenge voltam és agyilag lassult. Eltartott kb. 8-10 percig ez a bizonytalan közérzet, aztán jobban lettem, de még párszor megismétlődött, úgyhogy próbáltam inkább elaludni.
Az idegeim is játszanak, főleg a nagylábujjaim zsibbadnak, meg mostanság megint mintha jeges víz csorogna végig a lábszáramon. A kezem is csinál olyat, hogy megérintek valamit és furcsán túlérzékel, meg mintha túlzottan jeges lenne az, amihez hozzáértem (az is, ami nem is hideg) és tök idegen az egész kézfejem. Itt vannak az égő, bizsergő érzések, amik általában mindig ugyanott jelentkeznek.
Ezek a dolgok nem újak, viszont vannak szokatlan dolgok is, pl. az az erős szédülés, ami közben azt érzem, hogy az agyamat nyomkodják-csavargatják, meg a szemeim mintha fennakadnának és behúzná valami őket az agyamba. Ilyenkor bamba, lassult vagyok.
Itt van az is, hogy az izmaim nagyon hamar fáradnak. Nem viccelek, de elkezdek enni és kb. fél tányérnyi elfogyasztott étel után, vagy olyasmi után, amit nehezebb megrágni (főleg mikor az embernek alig van nyála), érzem, hogy elfáradt az állkapcsom, a nyelvem, a nyakamban az izmok. A félrenyelés is gyakoribb lett. Ha fáradt vagyok, garantáltan jön az izomgyengeség, a végtagjaimban is. Néha izomlázam van a semmitől és ahogy jött, úgy megy rövid idő után.
Valamelyik nap éppen az öregemnek segítettem, mikor égő, szúró érzés jött a szívtájékomba. Jól van, majd elmúlik, gondoltam. Szarabb lett, leültem. Nem dobogott félre a szívem, de mintha lángolt volna ott valami és a nyomás a mellkasomból "szivárgott" sunyin a vállamba. Néhány perc ülés után elmúlt. Folytattam a dolgomat és pár perc múlva megint ugyanez, mondom jól van, csak a front lehet, de nem hagyta abba, mindig visszatért. Megint leültem és megint jobb lett, aztán jobbnak láttam nem tevékenykedni, lepihentem. Megint jött, erősebben. Mondom ilyen nincs... egy idő múlva megszűnt és nem jött vissza. Nem szokatlan ez, de az az égő érzés eddig sosem jött mellé, most meg többször, nem tudom mi volt az oka.
Az étvágyam néhány napja nagyon jó, tegnap is nagy adagot ettem pirított krumpliból + roston sült csirkemellből, meg lement még egy szelet torta is. Remélem az étvágyam kitart, ha nem is leszek jól hosszabb ideig.
A kezem ocsmány, nehezen gyógyul, nyertem egy enyhe fekélyesedést, de legalább gyógyul, mert néha viszket, mint a nyavalya, meg látni is, hogy lassan kezd összeforrni, meg lement a duzzanat, már csak a sebek - kicsik és 2 már majdnem beforrt, egy van csak, ami szarabb - körül duzzadt, de ez még mindig gáz. Be van kötve és kezelve van, meg igyekszem melegen tartani, hogy a keringés jó legyen és beforrjanak a sérülések. Már nem fáj mozgatásra sem, csak ha ráfekszem.

A Margó nyugodt, vigyázunk, hogy ne találkozzon a Fricivel. Ma kint voltam levegőzni, ő pedig szépen elvolt magának, vagy utánfutóként követett. :-D

Eredményt még mindig nem tudok. Ez a 4. hét, de Facebookon bent vagyok egy "Autoimmun betegséggel élők" nevű csoportban és asszem' pont a múltkor olvastam egy csoporttárs bejegyzését, hogy a 7. hét végefelé jött neki az eredmény, szóval még én is várhatok. Nem mindegy mire nézik a vérmintát, van amihez több idő kell, meg függ a labor terheltségétől is, hogy mennyi idő alatt készülnek el az eredmények.

Az öregem

tegnap volt Pesten, elment a körzetihez, mert a karja-kézfeje egyre szarabb, fel is van dagadva. Mondta, hogy azonnal a sebészetre küldte. Azt mondja mondta a dokinak, hogy nem mehet, mert én már reggel óta felügyelet nélkül vagyok és mi van, ha baj lesz. (Hagyjuk ezt, mert szomszédolni is tud reggeltől estig, olyankor nem izgatja, hogy baj lehet velem.) Én már mondtam neki tegnapelőtt is, hogy menjen vele dokihoz, mert baj lehet, de legyintett, pedig már akkor sem tudta használni a karját-kezét, az egész kézfeje tiszta ödéma. Lényeg, hogy nem akart menni, aztán megijedt, hogy mégszarabb lett és elment, de előadta a dokinak, hogy miattam nem időzhet, nem mehet el a sebészetre. Mondta, hogy ráparancsolt a Dokink, hogy nincs apelláta, irány a sebészet, inkább töltsek egy egész napot egyedül, mint belehaljon a fertőzésbe és akkor mi lesz velem? Én pontosan ugyanezt mondtam neki itthon. Így végül elment a sebészetre. Kitisztították, bekötözték, meg kapott tetanuszt. Jövő héten kell visszamennie, addig szed antibiotikumot, meg felköti a karját. Az én kezem semmi az övéhez képest, de azt mondja lehet, hogy nekem is kellene tetanusz, mert picit begyulladt a kézfejem, ahol 3 harapás mélyre sikerült és ott nekem is dagadt. Én tudom használni a kezemet. Nem tudjuk hogyan fogunk feljutni Pestre velem, mert még mozgatni se' tudja a kezét, szóval esélytelen vele tolószéket tolni, meg fel-le emelgetni a padkáknál, járművekre. Gondolom majd megkéri a Kriszt, hogy vigyen fel, meg hozzon minket vissza. Szerintem már mindegy, mert a Doki azt mondta neki tegnap, hogy muszáj mennie, mert hétfőig baj lehet, szóval velem is lehetne addig, akkor meg már hiába is kapnék oltást, de egyelőre semmi jele a bajnak, nincs lázam, nem érzem magam furcsán, görcsroham sem jelentkezett. Azonnal lemostuk, lefertőtlenítettük a sebeket, mondjuk neki így is durván begyulladt, de ő durvábban kapott a macskától. Nem is tudom, hogy én kaphatnék-e oltást immunbetegségek mellett? Azt mondta majd ma felhívja a Dokit és megkérdezi, de ma szombat van. Szerintem ha kellene, vagy lehetne, akkor mondta volna a Doki, hogy nekem is adassunk, mivel mondta neki az öregem, hogy engem is kiosztott a macska, csak lightosabban.

Tegnap éjjel jól összebalhéztunk. Egy rohadt szál cigin. Hihetetlen. Nem ezen van a hangsúly, hanem amit feltételezett rólam, meg ahogy viselkedett. Magának csinált tojásrántottát és kérdezte, hogy kérek-e? Megkívántam, kértem. Nem tudtam megenni mindet, így elkérte és a kenyérszeletemet is odaadtam. Elvette, de a franc figyeli, hogy hová teszi le, aztán kereste a cigijét. Kérdezi, hová dugtam? Mondom sehová. Azt mondja ott volt az asztalon, nem tűnik el csak úgy. Mondom nem tettem el onnan. Elment wc-re, jött vissza és számonkérően kérdezte, hogy na, hol van az a cigi? Mondom mit tudom én, ahová elkeverte. Elkezdett gyanúsítgatni, hogy eldugtam a cigijét. Nem hitte el, hogy nem, én meg begőzöltem a gyanúsítgatástól, meg attól, hogy készpénznek vette, amit a fejébe vett, meggyőzhetetlen olyankor, szóval teljesen beronyózott, ordított, hogy direkt eldugtam, csak én lehettem, mert "mindig pofázom a cigiért, biztos nem akarom, hogy rágyújtson". Mondom Atyaúristen, szerinted akkor eddig hogy-hogy nem "dugtam el" egyszer sem? Elkezdi mert biztos mostanra untam meg, hogy befüstöl. Az agyam forrt, hogy nem tudom tisztázni magam és amúgy is allergiás vagyok arra, ha meghazudtolnak, meg elnyomnak, főleg ő, mivel mindig is ezt kaptam tőle. Nyomta a hülye elméletét és hogy szedjem elő, mert akkor mindent felforgat (már a konyhában elkezdte), nálam is feltúr mindent és ha nem lesz meg, én fogok mindent átnézni centiről-centire, meg hogy elengedi a macskámat, szóval jobban járok, ha befejezem a sumákolást. Nem normális! Már üvöltöttem, hogy ha nálam volna, akkor már rég' visszaadtam volna, szerinted hagynám, hogy cirkuszolj feleslegesen?! Azt mondja a cél érdekében ki tudja? Szerinte színészkedem és roppant meggyőző az alakítás, hogy még tombolok is. Leordítottam, hogy utálom és kezeltesse magát. Mindent üvöltve mondtam el, kijött minden eddigi dühöm, még én is meglepődtem, hogy mit hozott ki belőlem. Jött, hogy ne ordítsak, mit képzelek, higgadjak már le és nekem kell kezelés. Az igazságtalanságot, alázást, elnyomást, meghazudtolást amúgy is rühellem! Főleg tőle. Mondom fogd már fel, hogy nem tudom hol van a nyüves szál cigid, szerinted ki cirkuszolna potyára?! Nyomta tovább, hogy nálam van, én meg kérdeztem, hogy látod nálam valahol a rohadt cigidet?! Azt mondja sehol nincs. Mondom igen, biztos lenyeltem... Csak nyomta a hülye tévképzetét. Gyűlölöm, mikor csak a maga elmélete lehet a tuti és mindenkit elnyom, aki mást mond. Aztán talált dohányt, elkezdi "nem b@sztál ki velem, rágyújtok". Mondom leszarom, egészségedre. Már semmit sem szóltam, ő időnként hozzámszólt, mintha mi sem történt volna, aztán egyszercsak benyit és röhögve mondja, hogy "megvan a cigi, rátette a szelet kenyeret". Mondtam neki, hogy látszik, hogy nem ismersz, mert az őszinte reakcióimat, testbeszédemet sem ismered fel, ha így volna rájöhettél volna, hogy igazat mondok. Mondta meglepődve, hogy milyen szenilis. Bocsánatot kért amolyan "csináljunk úgy, mintha komolyan gondolnánk" stílusban, meg is mondtam neki, hogy hamisan nem ér semmit, mondani mindent lehet, a tettek mutatják meg az igazságot. Egyből visszavett. Amikor belátta, hogy tényleg nem én voltam, azt mondja hamis bűnbánattal, hogy "akkor kell hoznom édességet" (mert este, amikor hazajött hozott 3 tábla csokit, meg egy csomag zselés cukrot.) Mondom neki nem kell, nem vagyok óvodás, ennyivel nem tudsz lekenyerezni. Egyszer már ezt eljátszotta a pénzével is, az szarabbul esett, mert tolvajnak nézett. Mikor előkerült, bocsánatot sem kért. Most ha hamisan is, de kimondta, ami egy egoista, nárcisztikus embernek nagy érvágás lehet. Nem fűlött a foga ahhoz, hogy erre a szintre ereszkedjen. Máskor is keresett már rajtam valamit, az is meglett, de hiába mondtam ezt is tegnap. Ebből is látszik, hogy nem ismer. Minek néz engem?! Ne magából induljon ki, én nem vagyok hazug, sunyi, haszonleső. Tudhatná, hogy adok, nem pedig elveszek. Különben is ő az, aki folyton turkál a holmijaim között. Előbb a saját portáján kellene körülnézni.