Ejnye!

Az idegrendszerem mostanra felmondta a szolgálatot. Nem evés (ha eszem is, visszaköszön), gyomorfájás, rémálmok (amikor tudok egyáltalán aludni), kiakadás (vagy zombizás), kilátástalanság, arra irányuló gondolatok, hogy ártsak magamnak, stb. Ez nem én vagyok és mégis. Én az vagyok, aki mindig meglátja a pozitívumokat, aki reméli a jobb holnapot, aki nem adja fel a dolgokat, aki nem zuhan össze, de az a felem mostanra kimerült. Apámat is hiába húznám a pozitív irányba, ő nem hajlandó észrevenni a jót és még lecsesz, ha mondom, hogy szörnyű ez a pesszimizmus. Egy igazi energiavámpír, ebből sem kérek tovább. A kaput az tette be az alapból sem stabil kedélyállapotomnak, hogy a ház kezd szétesni. Éjjel 3-kor menekülhettünk, nehogy ránk omoljon a tető. A kamrában kuporogtunk hajnalig, de miután 3× is rosszul lettem a levegőtlenségtől, vissza kellett menni a házba, de semmit nem aludtunk szinte. Reggel feljöttünk Pestre a Gabihoz, de holnap már megyünk haza. Holnap is veszélyes lesz a ház, nem? Értem, hogy itt a Gabinál nem lakhatunk, de ott sem. Azt mondja megcsináltatja. Ja... mikor? Mikor pénz sincs anyagokra, meg munkadíjat fizetni? Addig orosz rulettezünk, hogy vagy elnyeklik a tető, meg a terasz, vagy nem? Már eddig is recsegett a ház, tudtam, hogy egyszer baj lesz. Persze volt olyan okos az "apám", hogy meg sem győződött arról, lakható-e biztonságosan? Gyorsan beköltözött, csak mert ingyen lakhatunk benne. Egy házat - főleg ami fa -, amiben évek óta nem laktak, beköltözés előtt csak megnézet az ember, nem? Elkezdett szétcsúszni és csak Isten keze tartja össze. Nagyon hiányzott ez. Értem, hogy az élet úgy jó, ha zajlik, de ez övön aluli húzás volt a gonosztól. Ez már az utolsó csepp volt a pohárban a többi idegtépő dolog tetejébe és most szakadt el az a cérna is, ami már évek óta feszült. Nem találtam még meg a kiutat, mert elég pénzem sincs, ám most bárhová is, de mennem kell, ha nem akarok kinyíródni. Mostanában 3× is rosszullétig stresszelt hol az alázással, hol a vihar körüli cirkusszal, nekem ez nem kell. Nem tudom hová, hogyan, mikor (mihamarabb), de mennem kell. Ilyen mélyponton évek óta nem voltam. Ő meg szemrebbenés nélkül rugdos tovább. Nem baj, amilyen az adj' Isten... Egyszer szabaduljak ki ebből a pokolból, soha többet nem lát. Ugyanolyan szar, semmirekellő kölyök leszek, mint a húgom, meg a másik gyereke, de nem érdekel. Talán magába kellene nézni: 3 gyereke is menekül. Vajon miért? Persze ő erre is azt mondja, hogy mi vagyunk a rosszak. Nyilván engem is megtagad és kiutál majd ugyanúgy (már most is fúj rám, hogy menni készülök), de ha ilyen gőgös, meg még ilyenkor is csak maga és a büszkesége (mire?) a fontos, akkor csak szánni tudom. Amúgy sem halmozott el eddig sem a kötődésével és szeretetével. Most, hogy totál kiakadtam, megérzi a dühömet és sértődősködik, hogy ingerült vagyok. Talpraállok majd megint, más választásom amúgy sincs, de egyelőre nem látom a kiutat és fáradt vagyok azt mutatni tovább, hogy rendben vagyok. Majd összeszedem magam, de ahhoz idő kell, meg majd környezetváltozás fog kelleni és az, hogy "apámmal" megszakítsak minden kapcsolatot. A Tesóm erőt adott ma is, meg persze Isten. Imádkoztam ma is, hogy mutasson utat, merre tovább?

Megjött a határozat, folyósítják tovább az ápolási díjat. Mondjuk ha lelécelek, akkor elveszik, de most már ne belőlem éljen az, aki nem is akarta, hogy megszülessek. Mindenesetre amíg "ápol", addig kapja.

Ez a helyzet mostanában

Nehézkesen indul ez az út, amire rálépni készülök, mert egy rohadt időpontot nem bírok kicsikarni egy hete a pszichodokihoz, de ahogy szokták mondani: ami rosszul kezdődik, az legalább olyan jól végződik. Nem hiszek ezekben, viszont párszor tényleg így jártam. Múltkor felhívtam a számot, amit kaptam, amin elérhetem őt. Sejtettem, hogy kell majd párszor próbálkozni, de mikor már a 2. órája hívogattam és 3× foglaltat jelzett, a többi esetben meg csengett, aztán megszakadt, kezdtem morcos lenni. Kíváncsiságból számoltam a hívásokat, a 10.-re vették fel végre a telefont. Unott hangú nő szólt bele, hallhatóan már belefásult, hogy a "betanult" szöveget kell mondania, meg gondolom sokan hívják. Mondtam a nevemet és hogy kit keresek, készséges volt, mondta hogy szabadságon van a pszichodoki, de szerdán hívhatom már. (Ez a párbeszéd hétfőn zajlott.) Örültem, hogy szerdán tudok vele időpontot egyeztetni. Eljött a szerda, már "rutinosan" készültem rá, hogy megint nehéz lesz elérni bárkit is. Úgy is lett, párszor megint foglalt volt, de ezúttal hamarabb felvették. Megint bemutatkoztam, kértem a doktornőt kapcsolni. Ugyanaz a nő volt, mondta, hogy kapcsolja. Gondoltam, végre! Aztán mondta, hogy mégsem tudja kapcsolni, mert éppen telefonál. Semmi gond, visszahívom. Vártam kb. negyed órát, hogy addigra csak megbeszéli, amit kell. Újrahívtam a számot, mondtam, hogy remélhetőleg most már elérhető lesz a doktornő. Hallatszott a nő hangján, hogy már a háta közepére sem kíván, de nem tudok mit tenni, ha nehéz elérni a dokit. Kapcsolta. Végre elértem! Csupa pozitív visszajelzést kaptam a Dokiról és nem csalódtam. Ahogy beleszólt a telefonba, egyből szimpatikus volt, ami nem utolsó dolog egy pszichiáternél, meg én nagyon zárkózott vagyok, a bizalmamat sem könnyű kiváltani, de neki meg tudok majd nyílni. Az első benyomásom nagyon jó. Rendes volt, türelmesen elmondta, hogy nem ő tud időpontot adni, hanem az asszisztense, hívjam őt ezen és ezen a telefonszámon. Mondta, hogy szerinte csak augusztus első heteire tud majd adni, mert most szabadságon lesznek. (Mondom magamban ez érdekes, akkor eltájolta magát a nő a telefonnál hétfőn, még csak most lesz szabadságon a doki.) Mondtam semmi gond, bármikor jó nekem. Megköszöntem a tájékoztatást, majd hívtam az Általa adott számot. Ugyanaz a szám volt, amiről az unott hangú nő odakapcsolt hozzá, de gondoltam biztos az asszisztensét is azon érem el. Mondtam, hogy megint én zaklatom, az imént beszéltem a doktornővel, aki ezt a számot adta meg, mint időpontkérésre alkalmas számot. A nő már kb. melegebb éghajlatra küldött, hogy ő nem tud időpontot adni, hívjam ezt és ezt a számot. Mondani akartam, hogy valami félreértés lehet, ugyanis pont azon a számon beszélünk, meg hogy nem tőle várom, hanem az asszisztenstől, de rámcsapta a telefont. Lement a pénz, addig hívogattattak. Tegnap fel lett töltve a kártya, újrapróbáltam a dolgokat. Másik diszpécser volt, de mondta, hogy már szabadságon van az asszisztens is, nem tudok időpontot kérni. 24.-től próbálkozzak, szóval egy időpontot is alig lehet egyeztetni. Nem baj, 2 hét múlva megpróbálom.

Kb. 2 hete megjött az ORSZI értesítője a 2 évenként esedékes felülvizsgálatról. Minden 2. évben el kellett játszani az ezzel járó kálváriát, holott az áll a szakvéleményemen, hogy az állapotom végleges, rehabilitációm nem lehetséges, valamint a felülvizsgálat sem szükséges, mivel javulás nem várható. Ennek ellenére mégis mindig futkoshattunk friss papírokért, meg kijöttek leellenőrizni, beteg vagyok-e még. :-D Azok után nem lep meg, hogy az amputált lábú nagybátyámat is felülvizsgálták. Megmondta nekik, hogy nem nőtt vissza a lába és nem is fog, szóval hagyják békén ezekkel a felesleges körökkel. Már felkészültünk, hogy futkoshatunk, meg kezdhetjük újra összeszedni a papírokat, töltögetni, stb. Küldtek egy nyomtatványt is, amiben ugyanazok a kérdések voltak, amiket kérdezni szoktak, mikor kijönnek vizsgálni, szóval ki kellett tölteni, beadni, hogy aztán újra kikérdezzék, csak szóban... Mindegy, muszáj volt. Apám bevitte múlthét hétfőn a Kormányhivatalba. Mikor jött haza mondta, hogy beadta, az ügyintéző szólt egy kollégájának, mert valami segítséget kért és állítólag mikor a kolléga megnézte a papíromat, azt reagálta, hogy "ja, neki nem kell vizsgálat, mert véglegesítve van az állapota, majd küldik a határozatot". Végre nem rángatnak be feleslegesen. Gondolom a nyomtatvány, meg az eddigi papírjaim alapján fogják tovább folyósítani az ápolási díjat. Nem értem idáig miért nem így volt. Ja, mondta apámnak az ügyintéző, hogy kérjen komplex minősítést, mert nem kapok rokkantságit, pedig elvileg járna és így talán megadják, csak ugye nem volt munkaviszonyom, mivel már rokkant voltam, mielőtt eljutottam volna a melóig. Most egyelőre könnyebbséget jelent, hogy az ápolási-ügy már zajlik és nem kellett azon átmenni, amin évekig.

Fizikailag tök jól vagyok, ha leszámítom a kánikula hatásait. Most még a végtagjaim is csak időnként fagynak, akkor is inkább a lábam, de az sem mindennapos. Végre nem kesztyűben, meg zokniban töltöm a nyár 3/4-ét, mint eddig. :-D Kesztyű nem kell egyáltalán, zokni is csak időnként és csak 1-2 órára. Értágító nélkül ilyen jó a helyzet, köszönhetően a kánikulának.

Apám az idegeimen táncol. Folyamatosan keresem a kiutat, egyszer meglesz. A viharokon való agyalásával mostanság a sírba visz. Folyton arról beszél milyen veszélyesek, tiszta ideg, mikor vihar van, nem lehet beszélgetni sem vele, mert befogja a fülét, hogy ne hallja a dörgést. Mikor mondtam neki, hogy ez beteges, meg ovis dolog, én voltam a selejtes, hogy nem tojom össze magam akkora vihartól, nem fogom fel a veszélyt. Mondom mitől lenne jobb, ha összetojnám magam? Akkor nem lenne veszélyes, vagy mi? Senki nem csinál olyan cirkuszt. Elkezdte, hogy én senkivel sem vagyok kapcsolatban, honnan tudom, hogy senki? Mondom onnan, hogy felnőtt ember nem viselkedik 5 éves módjára. Állandóan az időt figyeli, meg az előrejelzést és szörnyülködik, nekem meg égnek áll minden hajszálam, hogy már megint témánál van, meg mit kell így félni? Tegnap este bemenekült hozzám, hogy itt alszik. Boldog voltam. Próbáltam beszélgetni vele, egyrészt hogy tereljem, másrészt unatkoztam is, mert netezni sem lehet, meg zenét hallgatni, mert mindig áramtalanítja a házat, 2 dörgésnél is. Dumálni akartam, erre ingerülten rámszólt, hogy hallgassak, ő most befogja a fülét. Mondom neki olyan vagy, mint egy ovis. Persze szerinte én vagyok beteg. A szobám kb. 9 négyzetméter, alapból szauna, ha kánikula van, erre bejött ő is és becsukta az ajtót, hogy ne lássa a villámokat. Mondom ígyis alig van oxigén, megfulladunk csukott ajtóval, bakker! Agybajt lehet kapni tőle. Kimentem a konyhába a kanapéra aludni, mert nem volt bent oxigén, apám horkolt is, meg majd' lelökött, pedig hatalmas az ágy. A panelben nem csinált ekkora cirkuszt. Azzal jön, hogy ez egy faház és ha becsap a villám nekünk annyi és hogy ezek a viharok már durvábbak. Oké, de mondom akkor minden viharnál műsorozni fogsz? Mondtam neki, hogy beszéljen pszichodokival, mert nem egészséges ez a viselkedés és ilyen fokú szorongás a vihartól egy 54 éves férfi részéről. Persze leordított, szerinte én vagyok tudatlan, óvatlan és idióta. Már nagyon érik, hogy elmenjek, de nincs még meg a kiút. Ezt neki is mondtam, hogy el fogok költözni, függetlenségre vágyom már régen. Olyan, mint egy sértődős csaj, elkezdte hogy köcsög vagyok, meg akarok szabadulni tőle. Mondom neki ne vicceljen már, mindenki kirepül egyszer, minden felnőtt függetlenségre vágyik. Ezek szerint az ő szemében akkor minden ember egy köcsög, aki magára hagyja a szüleit? Mindjárt elhallgatott. Nem tudom mit gondol. Nem láncolhat magához, főleg hogy itt nem szeretetről van szó, hanem kell neki a Bank, meg a társaság, hogy ne éljen egyedül. Ő maga mondta a képembe. Azért, mert fél a magánytól (ezért sem kellene mindenkit elmarni...), meg nem dolgozik és nincs elég pénze eltartani magát, nem köthet magához. Pont tegnap agyaltam, hogy sokszor volt már pénzem és sosem lett a jövőm megalapozva, mindig kiment az ablakon, most meg szívok, mert nem tudok elköltözni ebből a pokolból, hisz' nincs mihez hozzányúlni. Valahogy pedig ki fogok törni. Megmondtam neki is, hogy egészségtelen együtt élnünk, nem jövünk ki egymással. Az igénytelenségét és a putrit sem vagyok köteles elviselni, meg ezeket a dilijeit és akkor én vagyok a beteg, szerinte ő tökéletes. Igyekszem terelni a figyelmemet, meg Istenbe, Tesómba, barátokba és a céljaimba kapaszkodni, de néha telítődöm és olyankor legszívesebben ordítanék, hogy kijöjjön a sok feszültség. Asszem' rám fog férni tényleg a pszichodoki kezelése, mert kezdek megint visszaesni.

A Frici tök jól beilleszkedett, már kergetőzik a Margittal. Aranyosak. Egyik itt hever, másik ott, nincs velük semmi baj.

Ha minden jól megy, nemsokára megejtjük az első programot a tervezettek közül. A hajózást.

Megérkezett

Készen van a kennel, a Margó már ki is merészkedett levegőzni és a Frici is megérkezett tegnap. Ma már látták egymást a Margóval. Az én harcias macskám most ügyes volt, mert nem bántotta az új családtagot. Próbált párszor kezdeményezni, érdeklődött, vajon ki lehet az a másik szerzet, de szerencsétlen Fricinek állt a szőr a hátán-farkán és remegett, mint a kocsonya, ahogy farkasszemet néztek. Nem siettetünk semmit, még új neki a hely, meg itt van egy másik macska is, persze hogy zaklatott ennyi ingertől. Minket már ismer régóta, ahogy jártunk a Gabihoz, ennyivel is kevesebb a sokkoló tényező. Az viszont jó jel, hogy már ki-kimászik a búvóhelyéről és hagyja a simogatást. Enni még nem igazán akar. Egyelőre békénhagyjuk, időnként simogatjuk, a Margittal most nem "ijesztgetjük", majd fokozatosan összeszoktatjuk őket. A Margitnak is sok(k) még az új helyzet.
Örülök, hogy végre itt van már nálunk és hogy a kezdet biztató, még nem ugrottak egymásnak. Biztos lesz majd hatalmi harc. :-D Szerettem volna képet is hozni róluk, de az még várat magára, mert amint közel megy a Margó, a Frici tolat hátra, ettől a Margit is megijed és ő is hátrál. Lesz még itt játékos kergetőzés, csak idő kell.

Tegnap eseménydús napunk volt...

Voltunk fent Pesten. Mikor jöttünk már haza a távolsági busszal, a zsámbéki pihenő alatt elvitt a mentő, pedig már csak egy megálló választott el, hogy hazaérjünk. Na, de erről később.

Voltunk a Gabinál, aztán elmentünk vásárolni - amit utálok, de szükséges rossz - mert kellett volna már pár gönc. Végül csak papucsom lett (apámnak meg szandál), ezer fokban már a vászoncipő is meleg, még nekem is.

Voltunk a temetőben is, mert holnap lesz az Anyu halálának a 6. évfordulója és ha már Pesten voltunk, kimentünk.

3/4 6 körül hazaindultunk. Én már nagyon fosul voltam, a fejem szét akart robbanni és ülni is alig tudtam, valami erős gyengeség jött rám, a fejfájástól is. A palotai buszon még elvoltam, de csak mert a légkondi pont rám fújt, viszont a villamoson már éreztem azt a "mindjárt lekapcsol a szervezetem" érzést. Igyekeztem koncentrálni, hogy jobban legyek. A távolsági buszon próbáltam aludni egy kicsit, de nem jött össze. Zsámbékon jártunk már, amikor éreztem, hogy itt valami tényleg nagyon nem oké. Próbáltam mély levegőket venni, meg a basketball-sapkámmal legyeztem az arcomat, pedig fújt a légkondi, de csak egyre szarabbul voltam úgy is és mintha lángolt volna az arcom időnként. Megálltunk Zsámbékon és leállította a sofőr a buszt. Mondom apámnak nagyon szarul vagyok, haza kell érni lefeküdni, remélem nem sokat fogunk állni. Apám megkérdezte, 10 perc - jött a válasz. Éreztem, hogy történni fog valami. Leszálltak páran, apám is leszállt cigizni. Pár perc telt csak el, mikor elkezdett mindkét karom erősen bizseregni, lezsibbadni és kapkodtam a levegőt. Próbáltam előkotorni a pipát, mert azt hittem egy erős asztmás rohamban van részem. Az a rohadt zsibbadás olyan gyorsan terjedt, hogy mire meglett a pipa, alig tudtam megnyomni, a 2. fújás már nem is sikerült, mert addigra nem működött a kezem. Közben ott termett az apám. Később mesélte, hogy pont benézett a buszba, mikor látta, hogy félre vagyok dőlve a tolószékben és azt hitte elaludtam, úgyhogy azért szállt fel, hogy felkeltsen, nehogy kiessek. Senki nem szólt le neki, pedig látták, hogy baj van, én meg nem tudtam semmit csinálni, szóval ja, közönyből jeles némelyik ember. Mikor odajött látta, hogy rosszul vagyok és kérdezte, hogy mi a baj? Csak suttogni tudtam addigra, hogy nincs levegőm. Ekkorra bemerevedtek a kezeim, az ujjaim kifeszültek és groteszk pózba kényszerítette őket a görcs, míg mindkét csuklóm, meg könyököm beállt feszes görcsbe. Apám szólongatott, de csak erősen zihálni tudtam, majd itt jött a tetőpont, mikor elzsibbadt a szám is és a lábaim/lábujjaim is görcsbe rándultak, majd elkezdtem rángatózni egész testben. Agyilag ott voltam, de kicsit ködösen, viszont semmi felett nem volt kontrollom.
Nem pánikoltam be, inkább csak meglepődtem. Apám megijedt. Ekkor odapattant egy nő, mondta, hogy ápoló. Megfogta a csuklómat és mondta apámnak, hogy nagyon gyors a pulzusom. Kérdezett, én válaszolni akartam, de csak hümmögni sikerült, ugyanis a szám nem mozdult, nem is éreztem, totál zsibbadt volt. Azt hitték bestrokeoltam, én is azt hittem, már csak a görcsöt megelőző bikaerős fejfájás miatt is, bár most volt időérzékem és a mini-szarságoknál nem szokott lenni. Közben hallottam, hogy a sofőr mentőt hív, meg hogy mondja, hogy nem reagálok, csak bambulok, pedig reagálni akartam, de nem tudtam szinte semmit irányítani. Próbálta apám meg a nő finoman kihúzni a kezeimet, de totál merevek és görcsösek voltak. Apám mondta nekem, hogy le kell szállni, de én nem voltam egészen képben és ellenkeztem volna, hogy ne szedjen ki a székből, mivel fel sem tudok kelni. Persze megszólalni nem tudtam, csak hümmögtem, meg nyúltam volna az öv felé, hogy nehogy kicsatolja, de a kezeim sem engedelmeskedtek. Aztán leesett, hogy székestől akar levinni és megnyugodtam. Nem tudom honnan gondoltam, hogy lábra akar állítani. Meg voltam zavarodva. Kb. negyedórát rohamoztam, mire legurítottak a buszról (addig faszán moziztak rajtam az utasok), mondták, hogy jön már a mentő. Ekkor már tudtam beszélni és a zavartság is enyhült, de még a karjaim/kezeim erősen zsibogtak, viszont legalább erővel már be tudtam csukni a markomat és a csuklóm/könyököm nem volt görcsös. Hajtogattam, hogy már jól vagyok. Mondták, hogy nem igazán, nézzem csak meg, hogy a törzsem és lábaim még mindig visszatérően rángatóznak. Tudtam én, de nem akartam kórházba kerülni. Pillanatok alatt ott volt a rohamkocsi. Besegítettek a kocsiba és lefektettek, de ekkorra már csak egy-egy rándulás volt, viszont mondta az ápoló, hogy be kell vigyenek. Rögzített a hordágyra és elindultunk, útközben mért vérnyomást/pulzust (mindkettő magas volt), ujjamra tett oxigénszint mérő csipeszt (erről először 80%-ot mondott, később már 90 valamennyit, szóval tényleg kezdtem javulni). Apám kérdezgette, én meg pihenni próbáltam. Rohantunk az autópályán és szirénát hallottam, mire megszólaltam, hogy "na, egy másik mentő", erre vigyorgott az ápoló, hogy "ezek mi vagyunk". :-D Kicsit nem voltam képben. :-D Azért próbáltam humorizálni, ahol adta a helyzet, meg amikor tisztult a fejem. Nagyon gyorsan Pestre értünk. Nem tudták mi a bajom és le is tojtak, az alapbetegséget is figyelmen kívül hagyták + az epilepsziát akarták rámhúzni, pedig mondtuk, hogy nem olyan roham volt, nem volt hab a számban, eszméletemnél voltam, stb. A mini stroke-ot elvetették és epilepsziára akartak kezelni. Vettek vért. Láttam egy nőt, hordágyon feküdt egy szál pelenkában, semmi takaró, vagy valami, a bejárattal szemben hagyták. Hányingerem volt, apám kért hánytálat, de "hányjon zacskóba". Mondtuk, hogy nincs zacskónk, akkor elküldtek a mosdóba, ami zárva volt. :-D Csomó ideig vártunk a sürgősségin és nem foglalkoztak velünk, szóval mondtam, hogy nem maradok, mert csak totóznak + már jól vagyok. Mi legyen, mert már nincs távolsági busz. Elmentünk a Gabihoz, hogy majd reggel az Orvosommal beszélünk. Így is lett. Ő is megvizsgált, akkor alacsony volt a vérnyomásom, de más baj nem volt. A roham után a fejfájásom is elmúlt. :-O Mondta, hogy a keringési zavar és az ezzel járó oxigénhiány (amire az ezer fok is tesz) okozhatta azt az erős fejfájást, meg a zavartságot és a többit, szóval az agyamban nem volt minden oké.
A fő, hogy jól vagyok már.
Nem így terveztük a tegnapi napot. :-D
Holnap meg mehetünk az érsebészetre.

Rendes volt a Krisz, kidobott minket kocsival a buszpályaudvarra, így nem kellett végigzötyögni a fél várost.

Voltam a Dokinál

Eljuttatott végre az apám a Dokihoz viták, meg "könyörgések" után. Szerda helyett ma, de már ez is csoda. Voltunk előtte a Gabinál, ott kivártuk a rendelés kezdetét. Dögönyöztem a macskáját, a galád meg ellopta a csokimat. :-D Papírostól és csak játszott vele. Nemsokára hozzánk kerül.

Elmentünk a Dokihoz, megyünk a lifthez, "Nem üzemel!" felirat fogadott. Na, fasza. Mondom az öregemnek nyugi, hagyjuk a portán a székemet, majd felmászom a lépcsőrengetegen. Meglátott a Doki, azt mondja lassan elfogyok, pedig csak 1 kg ment le. Igaz, így most csak 59,5 vagyok. Látom én is, hogy sovány vagyok, de megint tudatosult, mikor a Doki is döbbenten nézett rám, meg vérnyomásméréskor is Istenemezett, hogy vékony a karom. Nyomatni kell a tápszert, meg a kaját. Mostanság szarul ment a sorunk ugye, de most már lesz talán pénz, meg tápszer. Kaptam valami gyógynövényeket, "vagy használ, vagy nem, de legalább nem valami ezredik gyógyszer" alapon, remélem segít. 6.000-ért. 40 lenne, de ismerősünk a Doki. Engedte a Pentoxyfillint, de csak felet. A szemem már csak fáj, de nem akar kiugrani, viszont inkább megemlítettem. Az egyéb általam elmondott körülmény, meg a mérés alapján szerinte a vérnyomásom lehet a baj. Legalább nem a SLE. Az extra szenilitásra és dekoncentráltságra azt mondta, hogy az akadozó vérellátás miatt oxigénhiány alakulhatott ki, amitől romlottak ezek a funkciók. Említettem a talp- és tenyérizzadást is. (Ezért szar, hogy kb. szökőévente visz fel apám, mert ilyenkor egyszerre kell több dolgot kérdezni, mesélni, Neki is sokmindenre kell figyelni.) A talp- és tenyérizzadásra azt mondta, hogy a szimpatikus idegrendszerem túlműködik, érösszehúzódásokat okozva (a szindróma is ide vezethető vissza, meg a koraszülött mivoltomra, ami miatt sok a fejletlen erem), ettől ugye a keringésem rossz, amitől izzadni kezd a végtag (lehetséges, mert mikor meleg a kezem/lábam, akkor szárazak), de a stressztől is lehet. Az egyetlen tartós megoldás szerinte a tenyér verejtékmirigyeinek, ereinek beidegzését adó mellkasi idegek eltávolítása, vagy roncsolása. Az érsebész is ugyanezt mondta (csak ő a szindróma miatt, mert azt is így csillapítják végső esetben), hogy régebben mellkasi feltárást igényelt, de manapság laparoszkóppal végzik. Az operálandó oldalon a hónaljban vezetik be a mellkasba és úgy végzik el a műtétet. Sikeres esetben a műtét után azonnal szárazzá válik a tenyér és javul a láb izzadása is. Rajtam nem végeznék el ugyanazért, amiért a szindróma miatti beavatkozást sem ajánlja az érsebész. Más módszer után kell néznem, ami ha meg nem is szünteti, mérsékeli a problémát. Nyilván a stresszt kellene csökkentenem (mindig próbálom, de nehéz kizárni ebben a környezetben), a keringésem meg olyan amilyen, de azért a nyár valamelyest segít, meg majd a Pentoxyfillin. Időnként 1-2 órára meleg lesz a lábam, a kezem valamivel jobb. Levágattam a hajamat, már ideje volt, meg a meleg beköszöntével izzadt a fejem a madárfészeknek beillő dzsungel alatt. Azóta nem izzad és még vállalható is lett a fejem. :-D Mindig kifáraszt az utazgatás, ma meg ezer fok volt, fokozva az élvezeteket, de az ellen fagyival védekeztünk. Az utazás már nem volt tele bakikkal, nem volt semmi különös.

14.-én érsebészet. Addig nincs dolgom dokikkal.

Ha minden igaz

szerdán megyünk fel Pestre, intézni a számla feloldását (nem tudom miért tököl mindennel az öregem), meg a háziorvosomnak is kell már látnia. Apám persze már mondta, hogy nem akar délutánig fentmaradni (a Doki 4-től rendel aznap), de mondtam, hogy be kell már menni hozzá. Ha a Gabi kedvéért fent tud maradni, akkor ha Dokihoz kell menni - ami fontos -, akkor is maradunk! November 30. óta nem látott, pedig 2 havonta kellene látnia. Alig várom, hogy el tudjak szabadulni innen, mert a faterom enyhén szólva is alkalmatlan gondviselőnek.

Megkérdezem a Dokit, hogy mi legyen a Pentoxyfillinnel. Ki lett váltva, de pont akkor, amikor már nem kellett, mert nem voltak durva érgörcseim. Mostanság megint vannak, pedig már az idő is jó. Megint egész napokra fagynak a végtagjaim, pedig volt már pár nap, mikor meleg volt a kezem is, meg a lábamra sem kellett zokni és nem fázott, sőt. Mostanság fagy, szóval gondoltam tegnap, hogy beveszem a Pentoxyfillint, mert nem jó a napok óta sok-sok órára előjövő fagyás. A biztonság kedvéért megnéztem a betegtájékoztatót és jól tettem, ugyanis fokozottan kell vigyázni instabil keringés esetén, károsodott veseműködésben, vérzékenységre való hajlam, pl. alvadásgátló szerek szedése esetén, szívelégtelenségben, meg még egyebekkor, de csak azokat emeltem most ki, amik engem érintenek. Szerintem a Dokim nem tudja ezeket. Erősödhet a vérnyomáscsökkentő hatása ájulást okozva, a véralvadásgátló + Pentoxyfillin kombó mellett nagyon gondos orvosi ellenőrzés szükséges, mert az esetleges vérzések erősödhetnek. Ha apám ilyen szorgalmasan juttatna fel, nem nagyon lenne részem gondos ellenőrzésben. :-P Veseelégtelenségben az adagot jelentősen csökkenteni kell, amit a papír szerint a dokival egyeztetnem kell, instabil keringés esetén pedig a kezelést alacsony dózissal kell kezdeni. Nem is kezdhetném csak úgy szedni, a Doki meg napi 2x1 szemet írt fel. A mellékhatások közül ezek alapból is előfordulnak, fel sem tűnne: szédülés, fejfájás, izgatottság, alvászavarok, akaratlan remegés, ritmuszavarok, hirtelen fellépő szívtáji szorító fájdalom, kipirulás az arcon, nehézlégzés, orrvérzés, hányinger, emésztési zavar, teltségérzet, hasfájás, szájszárazság, szomjúságérzet, viszketés, gyengeségérzet. Görcsrohamról is ír, az viszont utoljára 4-5 éve volt. Felléphet az egész testre kiterjedő csalánkiütéssel, az arc, a nyelv és/vagy a gége duzzanatával, légszomjjal, alacsony vérnyomással, szívritmuszavarral, szédüléssel, ájulással járó állapot, ami életveszélyes sokkig fokozódhat. Ritka esetben agyhártyagyulladás, amire hajlamosíthatnak már fennálló autoimmun betegségek, pl. a SLE, szóval a fent taglalt rizikófaktorok tekintetében egyáltalán nem lenne veszélytelen szednem, így megbeszélem a Dokival. Szerintem ő nem tudja mindezt, akkor tuti nem írta volna fel. Kell már labort is nézetni, a vérvételt majd megejti az asszisztense.

Megjött a macskakennel. Már csak össze kell majd szerelni és nemsokára jöhet a Gabi macskája.

Kettyó

Valami nincs rendben velem mostanában. Fogalmam sincs, mi történik, vagy mit kell tennem magammal, hogy normális legyek. Az sose' voltam, de mégis hogy stabil legyek újra. Tegnap éjjel megismétlődött a kedd hajnali, csak most durván szétcsúsztam. Megint görcsös sírás tört rám (pedig minden erőmmel ellene dolgoztam), teljesen elszállt minden kontrollom. Mint egy vulkán és megint sok időbe telt, mire észhez tértem, azt is kényszeresen. Ez nem én vagyok! Nem tudom mi történt most és hogy meddig fog ez tartani. Biztos, hogy nem vagyok százas. Gondolom az sem segít, hogy a hangulatom óráról-órára változik, elég szélsőségesen. Az szintén nem használ, hogy mindig mindent magamban tartok - vagy magától beszorul - és a végén idegbeteg leszek mindig attól a sok feszültségtől. Irtó gáz, amivé lettem mostanság. Próbálok nem ilyen lenni, de sokkal erősebbek ezek a "rohamok", mint az önfegyelmem, pedig általában fegyelmezett vagyok a fosban is. Mintha mostanság nem lenne kontrollom magam felett, ma pl. a röhögés jött rám kontroll nélkül, alig tudtam abbahagyni és már nem kaptam levegőt. Egy kis bakin, amin általában nem kap az ember röhögőgörcsöt. Aztán vége, elvágták. Most elvagyok, de mindig este/éjjel borul ki a bili. Remélem ma nem fog. Nem tudom mi fordított ki ennyire magamból. Az egy dolog, hogy felszakadt a Szabina után maradt seb, de ez se' normális 7 évvel később. Másnak is lennie kell mélyen, amit a tudatalattim, vagy a lelkivilágom, vagy franc tudja mim ki akar lökni, mint egy idegen testet. Annyi minden van eltemetve bennem mélyre, talán onnan is fúj a szél mostanában. Mostanság már alaphelyzetben is feszült vagyok nagyon a méltatlan körülmények, meg a sorozatos alázás miatt. Minden nap azon gondolkodom, hová mehetnék? Mindenre ugrom. Már egy ideje befordulásra késztetett a hangulatom, de beintettem neki, 'csakazértis' igyekeztem élni, nevetni, boldognak lenni. Elnyomtam a rosszat, sokszor már csak azért is mosolyogtam. Most megint húz le valami. Igyekszem ellentartani, de az elmúlt időszak nem azt mutatja, hogy sikerül. Teljesen szétcsúsztam, össze-vissza beszéltem ma is, meg hülyeségeket csinálok, valahogy itt sem vagyok félig a világon mostanság, hanem csak üresen bambulok. Ma már nem volt erőm és kedvem tenni a "minden oké" figurát, meg sem szólaltam, talán két mondat erejéig. Nincs kedvem beszélni, meg semmihez. Legjobb volna láthatatlanná válni. Apám számára már úgyis az vagyok, ami fokozza a jó kedvemet. Alázni, meg kihasználni nagyon tud, de ha én nem szólok, ő egész nap hozzám sem szól. Mindegy, megváltozni nem fog. Mostanság nagyon nem vagyok rendben, stresszelek is csomót, amitől folyton tiszta izzadt lesz a tenyerem, talpam, meg a pólóm, elég idegesítő. Régi jóbarátom, a Frontin most nem segíthet. Szánalmas vagyok, hogy gyógyszer kellene újra ahhoz, hogy nagyjából rendben legyek. Nem tudom hogyan süllyedtem idáig megint. Nem sajnálom ám magam, meg nem hagyom el magam, ezeket most csak kiírtam magamból, lesz ennek vége is, meg igyekszem kimászni ebből az állapotból, csak dühít, hogy ilyen lekvár vagyok, holott nem akarok, meg nem szokásom, mégsincs a kezemben a gyeplő mostanság. Vissza fogom szerezni!

A Tesómmal

napok óta vicces, velünk megesett sztorikkal szórakoztatjuk egymást és fekszünk a röhögéstől. Ide is hoztam párat, mert meg akarom törni az utóbbi gondokkal teli bejegyzések szürke hangulatát.

Apámék mindig összeverődtek nálunk a barátaival és jó hangulat volt. Akkor még a tesóm nem élt, Anyu akkor várta éppen és szerettek apám barátai, mindig játszottak velem. Erre még emlékszem, viszont azt már elmesélésből tudom, hogy egyszer valamit ünnepeltünk, nyár volt és kint voltunk az udvaron, szólt a zene, a felnőttek iszogattak. A poharakat letették a kerti asztalra, némelyikben hagytak pár korty italt, én pedig kiiszogattam. Állítólag a fejembe szállt és összemixeltem a Boci, boci, tarkát és a Kis karácsony, nagy karácsonyt. :-D

Tudni kell, hogy a fent említett barátok tanítgatták nekem mindig a csúnya szavakat, Anyám meg próbált leszoktatni. Erre én is emlékszem halványan. Arra is, hogy egy ismerősünk vitt minket kocsival, de gyorsan ment és megszólaltam: "Pisti, lassítsál már, a kurv@ életbe!" 4 évesen. :-D

Egyedül voltam otthon és éjjel hallottam, hogy matatnak a zárnál. Nyújtófával vártam a vendéget, gondoltam gyere csak be, majd lerendezlek. Lassan, halkan nyílt az ajtó és benyúlt egy kéz, de a sötétben nem láttam az illetőt. Rácsaptam egy jókorát, hogy ne legyen kedve beljebb jönni. Feljajdult. Apám volt! :-D Azt mondta csak a villanykapcsolót kereste. Mondom akkor ne matass fél órát a zárnál és ne osonj be az ajtón a sötétben, hülyén jött ki!

Kint játszottam az udvaron és nagyon érdekelt, hogy mi van a hordóban, de kb. mellkasig ért nekem. Mivel egy 4-5 évesnek halvány lila gőze nincs a fizikáról, rátámaszkodtam a szélére, hogy majd felnyomom magam és úgy belenézek. Ahogy rácsimpaszkodtam a szélére, megbillent felém, én meg előrebuktam és beleestem fejjel. A karjaim magam mellé szorultak, szóval ki sem tudtam magam nyomni belőle, a lábaim égnek álltak, de nem borult fel a hordó, csak imbolygott, aztán megállt. Kiabáltam Anyuéknak, ők kijöttek a házból és elkezdtek iszonyatosan röhögni. Az egyikük a hordót húzta, a másik pedig a lábamnál fogva engem és végül így húztak ki.

Homokoztam és egy idő után már nem volt elég homok a közelemben, aztán felfedeztem a kincset érő helyet: nagyanyám virágoskertjét. El lehet képzelni, milyen boldog volt.

Óvodás voltam, mikor felmerült a halál témája és az Anyám próbálta elmagyarázni, hogy aki már nagyon öreg, az meghal. Egyszer találkoztunk az utcán az egyik öreg szomszéddal, nekem meg az agyam kiadta a hallottakat és miután találtam egy kis rést a beszélgetésben, benyögtem hangosan, hogy "Anyu, ez a néni öreg, mikor hal már meg?" :-D

Apám káromkodott, mikor az óráját szerelte és csak nem akart jó lenni, hiába ügyködött vele egy csomót. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy "milyen órája van apának?" Gondolom úgy értették, hogy karórája, de mivel apám a "fa$$zopó" jelzővel illette, hát én is. :-D

A Balatonon voltunk (Gergő, Gabi, Szabina, meg én). Bementünk hárman a vízbe, a Barátnőm kint maradt napozni, meg akkor épp' Ő vigyázott a cuccokra. Egyszer odaszól nekem, hogy az Anyám keres telefonon. Igyekeztem volna fel a lépcsőn, a fürdőgatyám kötője meg beakadt, de nem vettem észre és a lendületes felfelé lépcsőzés következtében megrántódott, lehúzva rólam a fürdőgatyát. Sosem tapasztalt reflexszel rántottam vissza. :-D Nem tudom ki látott és mit, fel sem néztem. Persze ezek a lököttek sírásig röhögtek, én nemkülönben.

Egyszer tandembringáztunk a Barátnőmmel. Én ültem elöl, aztán mondta, hogy had próbálja ki ő is az irányítást. Oké. Tök jó volt, míg el nem vonta a figyelmét valami és egy kisebb fa felé nem mentünk, aminek a bringán ülve fejmagasságba kerültek az ágai. Elkiáltotta magát, hogy vigyázzak, de hirtelen azt sem tudtam mire, aztán mire felfoghattam volna, már csúzliként csapott vissza és vágott bikából képen a kemény gally, amibe beleért a feje. :-D Mondom neki azt kellett volna mondanod, hogy húzzam le a fejem. :-D

Nem szerettem torna órán szekrényt átugrani (inkább vállaltam az egyest). Egyszer megint az általam annyira kedvelt szekrényugrás volt a feladat. Nekifut, dobbant, bukfencezik a szekrény felett és mögötte leérkezik a szivacsra. Ja. Így egyszerűnek hangzik. Én következtem. Mondtam a tesitanárnak, hogy írja be az egyest, mert tudtam, hogy ehhez béna vagyok, nem akartam összetörni a képemet, de leordított, hogy csináljam. Nekifutottam, dobbantottam, próbáltam bukfencezni, de elcsesztem. A fejem beleért a legfelső zsámolyba és levitte azt, én meg zuhanórepülésbe váltva fejjel lefelé belevágódtam abba a toronyba, amin a zsámoly volt, amíg a fejem el nem trafálta. Az osztályom sírva röhögött, meg én is magamon, amit fokozott a tanár a maga röhejes stílusában elordított "Arnoldkááám, há' mi' csinááálsz, az Isten áldjon meg!?" mondatával.

Lassan, de haladunk

Tegnap megjött a nyugdíj is, meg az árvaellátás is, de ezeket is leszippantották az utolsó fityingig... Apám felhívta tegnap a Bankot, ott mondta az ügyintéző, hogy leadja a mentességi kérvényt, hogy az árvaellátást fizessék vissza. 30 ezret le is vehetett még tegnap délután. Vett egy kis ennivalót, a többiből meg legalább az egyik számlát lerendezi. Közben megkapta a papírt, 70.000 a végösszeg, amit behajtanak. Az még mindig nem derült ki mire, ő meg azt mondta nem érdekli, elege van, nem megy utána, hogy mire vonnak. BKV-ra tippel ő is. Fasza. Egyik szemem sír, a másik nevet, mert legalább tudjuk, mennyi az annyi, meg hogy nem százezrek.
Apám azt akarja elintézni, hogy ami fennmaradt még a 70 rugóig, vonja le egyben a következő hónapban, mert ha minden hónapban csak 10-20 ezret von és addig zárolják a pénzt, akkor addig éhenhalunk. Azt akarja, hogy essünk túl rajta. Na ja, csak nem úgy megy az, hogy úgy csinálják, ahogy ő akarja. Nagyon megszokta, hogy mindig eléri valahogy, amit akar. Mindenesetre örülök, hogy ennyit is haladtunk és hogy tudott venni ételt. Ja, meg vett izzót, nem vakoskodunk már a konyhában. A végrehajtót még mindig nem érte el, nem veszi fel a telefont napok óta.

Peches időszak

Apám nem sieti el a dolgokat. Semmit sem intézett még. 3.-án, mikor kiderült, hogy nem lehet felvenni a pénzt, beszélt egy ügyintézővel, aki adott neki egy telefonszámot, amin eléri az ügyben illetékes nőt. Persze a kártyáján sosincs pénz... Mondta majd feltölti és beszél vele. Ez pontosan egy hete volt. Úgy volt, hogy hétfőn megy fel Pestre, intézkedni. Nem ment fel. Tegnap végre felment, de semmire nem jutott, mert nem volt ügyfélfogadás. Gratulálok... Hogy' lehet úgy felutazni ügyet intézni, hogy meg sem tudakolja az ügyfélfogadási időt?! Jött azzal, hogy "de nincs pénz a kártyámon". Mondom van net, meg lehet nézni. Azt mondta ma van. Na, mondom ügyes vagy, akkor ma kellett volna menni! Fú, bakker, néha nyugágy kell hozzá! Azt mondta, majd felhívja a nőt. Ahhoz képest még mindig nem hívta, pedig tegnap feltöltötte a kártyáját. Mindig, mindennel húzza az időt, de ilyen helyzetben nem tudom miért tököl, persze tiszta ideg, de pont ezért kéne haladni. Majd a NYUFIG-hoz is menni kell, hogy átirányítsák az én pénzemet is, ehhez nekem is kell menni, mert azt mondja, hogy macerásabb a meghatalmazásos intézés, mivel tanú kell, meg kitölteni, ide vinni-oda vinni. Akkor inkább felcipel személyesen. Ahhoz a nőhöz is velem akar menni, aki a pénzt lezárolta. Sejtem, hogy velem akar hatni rá. Gusztustalan. Szereti az ilyesmit. Tegnap, mikor jött haza mesélte, hogy a buszon ment az ellenőr, ő meg kivillantotta a rokkantkártyámat és ahogy rápillantott az ellenőr, már meg sem nézte jobban, csak köszönte és ment tovább. Jót röhögött. Mondom tényleg marha vicces, hogy csalsz... Szóval most szívás van, mert ugye nagynehezen kifizettek 30.000-et a múltkor, hétfőn pedig szerencsére postán, tehát maradéktalanul megérkezett az én 25.000-em, így lett volna 55 rugó, illetve 50, mert 5 már elment kajára a múlt héten, mégis éhezünk. 50 ezerből ellehettünk volna a hónapban, sőt, még jön pénz, de ugye nem tudni, hogy azokat is leblokkolják-e és mivel apám ül a babérjain és nem beszélt a végrehajtóval, lila gőzünk sincs mire vontak és fognak-e még. Mivel ügyesen ügyfélfogadási időn kívül ment intézkedni, így adott a szarnak egy pofont, át sem kezdhették irányítani a pénzt postára, így esélyes, hogy ezt is levonják, ha esetleg még mindig tartozik. Baromira kíváncsi vagyok, mire vontak. Most egy vas sincs, sem számla nem lesz fizetve, sem kaja nincs szinte, ugyanis 50.000 lesz a macskakennel, amit már nem mondhat le, mert megépítették. (Bár, én a helyében megmondanám a pasasnak, hogy várnia kell, mert ez történt a pénzzel és ami van, abból nyilván enni kell.) Mondtam neki, de azt mondja nem mondhatja le. Mondom ne legyél már ilyen tehetetlen! A pali sem várhatja el, hogy egy fillér nélkül itt koplaljunk. Azt mondja "de akkor a Gabi megkérdezi, miért nincs még meg a kennel." Mondom tök egyszerű: elmondod neki is, hogy mi jött közbe. Azt mondja az kizárt, nem fogja hallgatni, hogy a Gabi cirkuszol vele. Mondom gratulálok, hogy fontosabb a büszkeséged, mint az, hogy rendesen együnk. Azt mondja megoldja. Mondjuk tényleg eszünk, de napi egy tál leves, vagy egy szelet kenyér nem elég napokig, vagy hetekig. Mondom neki nem is fogyhatok már, elkezdi nem fogsz. Ja... Mindezt azért, mert a volt barátnője sürgette, hogy csináltassa meg a kennelt és minél hamarabb hozza el a macskát. Jó, akkor még nem tudta senki, hogy elveszik a pénzt, de akkor is önző, hogy csak az érdekli, hogy bármi áron kerüljön ide a macskája. Ez is milyen dolog?! Az állat nem egy játékszer, hogy megunom és lepasszolom! Bár jobb is, mert idegbeteg és ordibál vele, meg bántja. Az ilyennek ne is legyen állata. Az állat mi a frászt tehet arról, ha az embernek szar kedve van?! Vagy arról, hogy a kedves gazdája megunta. Mindig mondja, hogy elege van belőle, hogy vad, meg lehugyozza az ágyát. Talán ha nem idegbajoskodna, a macska sem lenne egy merő stressz és bosszút sem akarna állni a maga módján, csak ő nem ért az állatokhoz. Ma hívta a Gabi, hogy mi van már a ketreccel. Persze apám mélyen hallgatott, hogy ha most kifizeti, akkor nem marad pénz és kaja sincs szinte. Elkezdte, hogy nem mehet szembe a Gabival, mert ő mindig segít, meg akkor máskor nem fog. Mondom te egy szánalmas érdekember vagy és egy marionett báb! Mondom neki, látod? Ha nem mindig más hátán élnél, nem hoznád magad ilyen helyzetekbe! Csak az a baj, hogy engem is belevisz ezekbe.

Kiégett az izzó a konyhában, de nem vesz, mert már így is elvett a pénzből, hogy valamit együnk. A fejem napról-napra dagad a méregtől, hogy nem képes kiállni magunkért és itt szívunk. Ha ő akar nyomorogni a büszkesége miatt, az az ő dolga, de én nem akarok. Most higgadt vagyok, de vannak napok, mikor morgok. Addig jó, míg ilyen stabil vagyok, meg optimista.