Kettyó

Valami nincs rendben velem mostanában. Fogalmam sincs, mi történik, vagy mit kell tennem magammal, hogy normális legyek. Az sose' voltam, de mégis hogy stabil legyek újra. Tegnap éjjel megismétlődött a kedd hajnali, csak most durván szétcsúsztam. Megint görcsös sírás tört rám (pedig minden erőmmel ellene dolgoztam), teljesen elszállt minden kontrollom. Mint egy vulkán és megint sok időbe telt, mire észhez tértem, azt is kényszeresen. Ez nem én vagyok! Nem tudom mi történt most és hogy meddig fog ez tartani. Biztos, hogy nem vagyok százas. Gondolom az sem segít, hogy a hangulatom óráról-órára változik, elég szélsőségesen. Az szintén nem használ, hogy mindig mindent magamban tartok - vagy magától beszorul - és a végén idegbeteg leszek mindig attól a sok feszültségtől. Irtó gáz, amivé lettem mostanság. Próbálok nem ilyen lenni, de sokkal erősebbek ezek a "rohamok", mint az önfegyelmem, pedig általában fegyelmezett vagyok a fosban is. Mintha mostanság nem lenne kontrollom magam felett, ma pl. a röhögés jött rám kontroll nélkül, alig tudtam abbahagyni és már nem kaptam levegőt. Egy kis bakin, amin általában nem kap az ember röhögőgörcsöt. Aztán vége, elvágták. Most elvagyok, de mindig este/éjjel borul ki a bili. Remélem ma nem fog. Nem tudom mi fordított ki ennyire magamból. Az egy dolog, hogy felszakadt a Szabina után maradt seb, de ez se' normális 7 évvel később. Másnak is lennie kell mélyen, amit a tudatalattim, vagy a lelkivilágom, vagy franc tudja mim ki akar lökni, mint egy idegen testet. Annyi minden van eltemetve bennem mélyre, talán onnan is fúj a szél mostanában. Mostanság már alaphelyzetben is feszült vagyok nagyon a méltatlan körülmények, meg a sorozatos alázás miatt. Minden nap azon gondolkodom, hová mehetnék? Mindenre ugrom. Már egy ideje befordulásra késztetett a hangulatom, de beintettem neki, 'csakazértis' igyekeztem élni, nevetni, boldognak lenni. Elnyomtam a rosszat, sokszor már csak azért is mosolyogtam. Most megint húz le valami. Igyekszem ellentartani, de az elmúlt időszak nem azt mutatja, hogy sikerül. Teljesen szétcsúsztam, össze-vissza beszéltem ma is, meg hülyeségeket csinálok, valahogy itt sem vagyok félig a világon mostanság, hanem csak üresen bambulok. Ma már nem volt erőm és kedvem tenni a "minden oké" figurát, meg sem szólaltam, talán két mondat erejéig. Nincs kedvem beszélni, meg semmihez. Legjobb volna láthatatlanná válni. Apám számára már úgyis az vagyok, ami fokozza a jó kedvemet. Alázni, meg kihasználni nagyon tud, de ha én nem szólok, ő egész nap hozzám sem szól. Mindegy, megváltozni nem fog. Mostanság nagyon nem vagyok rendben, stresszelek is csomót, amitől folyton tiszta izzadt lesz a tenyerem, talpam, meg a pólóm, elég idegesítő. Régi jóbarátom, a Frontin most nem segíthet. Szánalmas vagyok, hogy gyógyszer kellene újra ahhoz, hogy nagyjából rendben legyek. Nem tudom hogyan süllyedtem idáig megint. Nem sajnálom ám magam, meg nem hagyom el magam, ezeket most csak kiírtam magamból, lesz ennek vége is, meg igyekszem kimászni ebből az állapotból, csak dühít, hogy ilyen lekvár vagyok, holott nem akarok, meg nem szokásom, mégsincs a kezemben a gyeplő mostanság. Vissza fogom szerezni!