A Tesómmal

napok óta vicces, velünk megesett sztorikkal szórakoztatjuk egymást és fekszünk a röhögéstől. Ide is hoztam párat, mert meg akarom törni az utóbbi gondokkal teli bejegyzések szürke hangulatát.

Apámék mindig összeverődtek nálunk a barátaival és jó hangulat volt. Akkor még a tesóm nem élt, Anyu akkor várta éppen és szerettek apám barátai, mindig játszottak velem. Erre még emlékszem, viszont azt már elmesélésből tudom, hogy egyszer valamit ünnepeltünk, nyár volt és kint voltunk az udvaron, szólt a zene, a felnőttek iszogattak. A poharakat letették a kerti asztalra, némelyikben hagytak pár korty italt, én pedig kiiszogattam. Állítólag a fejembe szállt és összemixeltem a Boci, boci, tarkát és a Kis karácsony, nagy karácsonyt. :-D

Tudni kell, hogy a fent említett barátok tanítgatták nekem mindig a csúnya szavakat, Anyám meg próbált leszoktatni. Erre én is emlékszem halványan. Arra is, hogy egy ismerősünk vitt minket kocsival, de gyorsan ment és megszólaltam: "Pisti, lassítsál már, a kurv@ életbe!" 4 évesen. :-D

Egyedül voltam otthon és éjjel hallottam, hogy matatnak a zárnál. Nyújtófával vártam a vendéget, gondoltam gyere csak be, majd lerendezlek. Lassan, halkan nyílt az ajtó és benyúlt egy kéz, de a sötétben nem láttam az illetőt. Rácsaptam egy jókorát, hogy ne legyen kedve beljebb jönni. Feljajdult. Apám volt! :-D Azt mondta csak a villanykapcsolót kereste. Mondom akkor ne matass fél órát a zárnál és ne osonj be az ajtón a sötétben, hülyén jött ki!

Kint játszottam az udvaron és nagyon érdekelt, hogy mi van a hordóban, de kb. mellkasig ért nekem. Mivel egy 4-5 évesnek halvány lila gőze nincs a fizikáról, rátámaszkodtam a szélére, hogy majd felnyomom magam és úgy belenézek. Ahogy rácsimpaszkodtam a szélére, megbillent felém, én meg előrebuktam és beleestem fejjel. A karjaim magam mellé szorultak, szóval ki sem tudtam magam nyomni belőle, a lábaim égnek álltak, de nem borult fel a hordó, csak imbolygott, aztán megállt. Kiabáltam Anyuéknak, ők kijöttek a házból és elkezdtek iszonyatosan röhögni. Az egyikük a hordót húzta, a másik pedig a lábamnál fogva engem és végül így húztak ki.

Homokoztam és egy idő után már nem volt elég homok a közelemben, aztán felfedeztem a kincset érő helyet: nagyanyám virágoskertjét. El lehet képzelni, milyen boldog volt.

Óvodás voltam, mikor felmerült a halál témája és az Anyám próbálta elmagyarázni, hogy aki már nagyon öreg, az meghal. Egyszer találkoztunk az utcán az egyik öreg szomszéddal, nekem meg az agyam kiadta a hallottakat és miután találtam egy kis rést a beszélgetésben, benyögtem hangosan, hogy "Anyu, ez a néni öreg, mikor hal már meg?" :-D

Apám káromkodott, mikor az óráját szerelte és csak nem akart jó lenni, hiába ügyködött vele egy csomót. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy "milyen órája van apának?" Gondolom úgy értették, hogy karórája, de mivel apám a "fa$$zopó" jelzővel illette, hát én is. :-D

A Balatonon voltunk (Gergő, Gabi, Szabina, meg én). Bementünk hárman a vízbe, a Barátnőm kint maradt napozni, meg akkor épp' Ő vigyázott a cuccokra. Egyszer odaszól nekem, hogy az Anyám keres telefonon. Igyekeztem volna fel a lépcsőn, a fürdőgatyám kötője meg beakadt, de nem vettem észre és a lendületes felfelé lépcsőzés következtében megrántódott, lehúzva rólam a fürdőgatyát. Sosem tapasztalt reflexszel rántottam vissza. :-D Nem tudom ki látott és mit, fel sem néztem. Persze ezek a lököttek sírásig röhögtek, én nemkülönben.

Egyszer tandembringáztunk a Barátnőmmel. Én ültem elöl, aztán mondta, hogy had próbálja ki ő is az irányítást. Oké. Tök jó volt, míg el nem vonta a figyelmét valami és egy kisebb fa felé nem mentünk, aminek a bringán ülve fejmagasságba kerültek az ágai. Elkiáltotta magát, hogy vigyázzak, de hirtelen azt sem tudtam mire, aztán mire felfoghattam volna, már csúzliként csapott vissza és vágott bikából képen a kemény gally, amibe beleért a feje. :-D Mondom neki azt kellett volna mondanod, hogy húzzam le a fejem. :-D

Nem szerettem torna órán szekrényt átugrani (inkább vállaltam az egyest). Egyszer megint az általam annyira kedvelt szekrényugrás volt a feladat. Nekifut, dobbant, bukfencezik a szekrény felett és mögötte leérkezik a szivacsra. Ja. Így egyszerűnek hangzik. Én következtem. Mondtam a tesitanárnak, hogy írja be az egyest, mert tudtam, hogy ehhez béna vagyok, nem akartam összetörni a képemet, de leordított, hogy csináljam. Nekifutottam, dobbantottam, próbáltam bukfencezni, de elcsesztem. A fejem beleért a legfelső zsámolyba és levitte azt, én meg zuhanórepülésbe váltva fejjel lefelé belevágódtam abba a toronyba, amin a zsámoly volt, amíg a fejem el nem trafálta. Az osztályom sírva röhögött, meg én is magamon, amit fokozott a tanár a maga röhejes stílusában elordított "Arnoldkááám, há' mi' csinááálsz, az Isten áldjon meg!?" mondatával.