Állatságok, kalandos mininyaralás és egyebek

Ahhoz képest, hogy június elsején mondta a fater, hogy másnap készen lesz a kutyakennel, végül csak július közepén készült el. A kutyák akkor kikerültek, de a macskák továbbra sem, csupán 5 napja vannak kint, bár még mindig nincs kész a kenneljük és egyelőre nem is lesz, mert most a házzal kell foglalkozni, mivel szeptemberben jön a Tomi csinálni a szobámat, meg az előszoba mennyezetét és elő kell készíteni a terepet. Átmeneti és áthidaló megoldás született a macskák kiköltöztetésére, amíg el nem készül a végleges helyük - ami ki tudja mikor lesz meg, de legalább már tudok éjjel (és ha épp' kell, akkor nappal is) pihenni, meg nekik is jobb a friss levegőn. Hosszú ideje csak 2-3 órákat aludtam, mert éjjelente és hajnalonta tomboltak-romboltak. Amíg a kennel elkészül, addig a jelenlegi helyükön lesznek. Végre kipihenhetem magam éjjelente és nekik is jobb, hogy több inger éri őket. Nem mi lennénk, ha minden simán ment volna, ugyanis ahogy vittük ki őket, mindjárt az első macskánál kinyílt a box rögzítője, mivel szar a konstrukciója és alig kapaszkodik rá a peremre a rögzítőfül, a rémült macska meg persze menekülni akart és kipréselte magát egy pillanat alatt a keletkezett nyíláson, mert ugyan próbáltam összetartani a boxot, de gyulladt kézízülettel nemsok erőt lehetett kifejteni, így nemsokat ért a próbálkozásom. Gondoltam, hogy nem menne el a háztól, így nem kaptam agyvérzést, mert tudtam, hogy hazajön nemsokára, de mivel állandóan az utcán rohangálnak egy alkoholista fazon kutyái, akik közül az egyik nagyon nem bírja a macskákat, így nem örültünk volna, ha megöli. Hívogattuk, aztán egyszercsak nyávogni kezdett a teraszon lévő pad alatt, így megkönnyebbültünk, hogy nem ment ki az utcára, mert erős sötétedés lévén nemsokat láttunk már. Megmondtam pedig, hogy ne este vigyük ki őket, de ugye az öregnek mindig, minden ráér, egyedül meg nem bírtam kivinni őket a nagy szállítóboxban, mivel alig fért ki az ajtón és ketten kellettünk, hogy kiküzdjük, így mindenképp' kellett hozzá a fater, akinek szokás szerint fontosabb volt a szomszédolás, stb., így nem jutott ideje arra, hogy nappal csináljuk. 👏 A macska annyira félt, hogy nem jött elő, viszont el sem értük, mert annyira bebújt a nagy pad alá, hogy oda már nem ért be a karunk. Jó negyedórás ciccegés, hívogatás, macskakaja, jutalomfalat, stb. felkínálása után sikerült elérni, hogy közelebb jöjjön és ki lehessen bányászni a pad alól, majd berakni az új rezidenciájába. A rögzítőkre fokozottan figyelve vittük ki a többieket, így nem ismétlődött meg a mutatvány. Másnap reggelre már egész' jól felocsúdtak a költöztetés okozta sokkból, élénkebbek voltak, harmadnapra pedig teljesen vissza is zökkentek az eddigi kerékvágásba. Úgy tűnik, tetszik nekik a szabad levegő, meg az ingerek, mert nyugodtak és jókat sziesztáznak, persze amint megjelenek, felélénkülnek. Kaptak bolhairtót is, remélhetőleg megvédi őket.

Szokásos állapotkövető rizsa: Július végefelé jött egy görcsroham (májusban volt utoljára, szóval nincs okom panaszra), megint itt volt a fektemben is elszaladó pulzus, a jellegzetes hasfájás, hányinger, gyengeség, stb., de aztán kiderült, hogy csak 1-2 nap volt olyan, valószínűleg a hőingás tett oda a szervezetemnek, úgyhogy nem a kórság fellángolása volt. Azóta is jól vagyok, csak a hőingásokat érzem meg, de nem vészesen. A neuropátia is újra rákapcsolt a legutolsó posztom megírása másnapján, onnantól napokig jöttek megint a bénító fájdalomrohamok, de egy ideje megint nyugi van, csupán bizsergések és egyéb téves érzetek vannak, szóval nincs gond ezen a téren sem. Megvolt a szegedi kikapcs', bár nem úgy alakult, ahogy terveztük, de erről később, lényeg, hogy jól bírtam az oda-vissza utat is, meg a melegben történő kóválygást is, pacsi a szervezetemnek.

Megint szórakoznak a GYOD-dal. Ismét nem tudott valaki olvasni, vagy értelmezni, mert megint az van, mint 2 éve, amikor a végleges állapotról szóló szakvélemény ellenére fel akartak rángatni Pestre a bizottság elé. Akkor is már évek óta a papírjaimból dolgoztak, mivel a végleges állapotú embereknek nem kell felülvizsgálat. Pár évig kétévente jelenésem volt a szakértői bizottság előtt, meg is jelentem mindig, aztán ráírták a szakvéleményemre, hogy "állapota végleges, felülvizsgálata a továbbiakban nem szükséges", majd onnantól kezdve nem hívtak be, csak a papírjaimat kérték. 2 évvel ezelőtt valaki benézett valamit és behívott, de mivel nem vitt el az öreg, tekintve, hogy a szakvélemény szerint nem kellett vinnie, viszont Cegléden már csak azt látták, hogy nem jelentem meg és ők ugye nem tudták, hogy nem is kell, így megvonták az ellátást. Hónapokba telt, mire valakinek leesett, hogy hibáztak és akkor újra folyósítani kezdték, meg az addig kieső összeget is megküldték, visszamenőleg. Most megint lehet ugyanazokat a köröket futni és a frász tudja, hogy megint elveszik-e az ellátást hónapokra, vagy még időben felébrednek. Faterom ír nekik hétfőn egy levelet és csatolja a végleges állapotról szóló szakvélemény másolatát, aztán meglátjuk, mi lesz.

A végére hagytam az élményeket, mert jobb valami pozitívval zárni a posztot. Igaz, hozzánk híven nem ment minden normálisan, meg bőven kijutott az 'idegállapotból', de végül happy end lett és csak ez számít. 7.-én elutaztunk Szegedre és elvileg csak ma jöttünk volna haza, de beleköptek a levesünkbe, így már tegnap hazautaztunk. 7.-én fater szokás szerint elcseszte az időt és idegbeteg volt, meg kapkodott össze-vissza, aztán amikor induláskor mentem a kapuhoz, mindkét papucs leszakadt a lábamról. 😂 Mentségükre szóljon, hogy ezer éve a szekrényben álltak, mivel nem vagyok egy utcán papucsot hordó figura, de a nagy meleg miatt gondoltam kivételt teszek. Gondolom elfáradt, kiszáradt az anyaguk, de legalább még itthon estek le rólam és volt mire lecserélni őket, bár nem volt kényelmes cipőben az ezer fokban. Amikor beültem a kocsiba, akkor villant be, hogy a sietségben az ágyon hagytam a mobilomat. Mákom volt, mert még nem indultunk el, mivel pakolászott valamit a Tomi a raktérben (a melós kocsijával vitt minket), úgyhogy visszajöttem addig a mobilomért. Az út eseménytelenül telt, bár a végére zsongott a fejem, mert a Tomi egyik gyereke is ott volt és nyüzsgött, meg üvöltött a tuc-tuc zene végig. 3 körül értünk oda, 'becsekkoltunk', pihentünk valamennyit, aztán elmentünk a közeli Tesco-ba. Onnan 'hazafelé' faterom vett magának sültcsirkét, én nem kértem semmit, majd amikor visszaértünk a szállásra, konstatáltuk, hogy ugyan van nálunk felvágott, meg virsli, de kenyeret, vagy zsemlét nem vettünk. 👏 A két okostojás. 😁 Mehettünk vissza, de nem volt ez gond, mert jólesett mind a kettőnknek a kóválygás. Vettünk pár zsemlét, aztán mentünk vissza a szállásra, kajáltunk, zuhanyoztunk és készültünk pihenni. Földszinten voltunk és pont az ablakunk előtt volt a parkoló, ahová fél 9 körül beállt egy kocsi és baromi hangos bagázs szállt ki belőle, egy gyerek üvöltve bőgött, mondtuk is az öreggel, hogy mekkora parasztok, hogy egy ilyen helyen este hangoskodnak. Mondtam poénból, hogy remélem nem a mi szárnyunkban szállnak meg, bár senkinek nem kívánom őket lakótársnak. 'Természetesen' oda jöttek be, ahol mi voltunk (akkor mi még nem tudtuk, hogy ők már korábban is ott voltak, mert amikor mi megérkeztünk, ez a bagázs épp' valamerre kóválygott). Amint beléptek a közös térbe, vége volt az addigi csendnek és nyugalomnak. A már kint is torkaszakadtából üvöltő köl'ök bent is folytatta, de az apja csak annyit bírt neki mondogatni, hogy "Áronka, mi van már?", meg hol magyarul, hol erősen akcentusos angollal dumáltak neki a szülők, szóval hallatszott, hogy egyiküknek sem az anyanyelve. Jóideig üvöltött a gyerek, mint akit ölnek és volt egy mégkisebb is, de az legalább nem bőgött. Nem vagyok rasszista, a Barátnőm is roma volt, de ez a banda pontosan úgy viselkedett, ami úgy általában jellemezni szokta őket (tisztelet a kivételeknek). A szobánk pont az étkező mellett volt (amibe bevették magukat) és papírvékonyak voltak a falak, szóval hiába volt csukva az ajtónk, hallottuk őket tisztán, mert hangosak voltak. A faszi kihangosítva telefonált és hallottuk azt is, amit a vonal másik végén lévő csóka beszélt. Egy idő után Áronka befejezte a koncertet és az üvöltést lecserélte elefánt trappolásra, amibe beleremegett a talaj és beszállt a buliba a másfél éves forma öcsi is, ahogy a fal ütögetésébe is, aminek a túloldalán próbáltunk nem agyvérzést kapni. Az étkezőben csődület volt és csodálkoztunk, hogy a másik szobában lévő fiatal párt hogy-hogy' nem zavarja este 9-kor az a tombolás? (Utána rájöttünk.) A pohár akkor telt be, amikor akkorát ütöttek, vagy rúgtak a falba, hogy a falhoz érő párna (mert az ágytámla ott volt) megmozdult a fejem alatt. Dühösen elindultam az ajtó felé, de fater nálam is gyorsabban kint termett az étkezőben és megkérdezte, hogy meddig akarnak még zajongani, mert (akkor már este fél 10 körül járt az idő) nemcsak ők vannak ott és más vendég szeretne pihenni, kérdezte, hogy nem lehetne halkabban lenni? Erre a csóka cinikus hangsúllyal benyögte, hogy "persze, hogyne lehetne..." és ugyanúgy tomboltak tovább. Már nagyon dühösek voltunk és fater kirongyolt, hogy szól a tulaj csajnak, hogy tegye őket helyre. Jött vissza mérgesen, hogy már nincs ott a recepción, viszont ott egy telefonszám, hogy azt lehet hívni, ha a recepción nem érhető el. Hívta fater, de nem vette fel a telefont. Na, fasza, gondoltuk ott tombol egy közösségben viselkedni nem tudó família és nincs kihez fordulni, hogy tegyen rendet. Fater újrahívta a számot, de semmi. Nem volt rest átmenni a privát részhez és becsengetni. Addig én is kimentem a bandához és szóltam, hogy pihennénk, úgyhogy vagy legyenek halkabban ott kint, vagy fáradjanak be a szobájukba, erre ilyet szól a muki, hogy "ez egy lakóközösség!", célozva arra, hogy el kell egymást viselni. Ja, nyilván, de csupán egy bizonyos határig, csak épp' ők bőven túllépték azt. Mondtam neki, hogy épp' azért kéne normálisan viselkedniük, mert egy közösségben vannak. Ennyit mondtam csak, mert feleslegesnek tartottam vitatkozni egy értetlen és primitív módon viselkedő bandával. Visszaért fater egy palival (kiderült, hogy ő a tulaj, nem a csaj, ő a feleség) és mondta a bandának, hogy vagy bekussolnak, vagy mehetnek, ahová akarnak. Ő persze nem így fogalmazott, de ez volt a lényeg. Egy pillanatra megkönnyebbültünk, hogy rend lesz, de csak amíg elő nem vette a bagázs a hazug, sunyi oldalát. Játszották az amerikait, akik nem értik, mit mond a fószer, persze akinek van hozzá füle, az kapásból levágja, hogy ordít az akcentusuk, meg hallottuk is, ahogy magyarul beszéltek. Mondtuk a palinak, hogy tudnak magyarul, csak színészkednek. Ekkor kénytelen-kelletlen átváltott a csóka magyarra és jött azzal a dumával, hogy ők Londonban élnek (és ki a frászt érdekel?), meg hogy mi kezdtük a balhét, mert kötözködtünk. Mondtuk, hogy egyrészt most Magyarországon vannak, szóval senkit sem izgat, ha esetleg Londonban normális késő este tombolni, másrészt az nem kötözködés, hogy szólunk, amiért hangoskodnak. Kezdte a pali, hogy "csak 4 éves a gyerek, mit csináljak vele?" Neveld meg, öcsém... Mellesleg mit keres ébren késő este egy 4 éves, meg egy pelenkás? Kijött a szomszéd szobából a csaj és akkor láttuk, hogy már össze vannak haverkodva (mint mondtam, ez a banda már korábban is ott volt és ezek szerint ez a pár is), melléjük állt, hogy "minket nem zavarnak a gyerekek". Mondtuk, hogy egyrészt nemcsak ők vannak ott, másokat attól még zavarhat késő este a zsivaj, pláne úgy, hogy fáradtak vagyunk és pihennénk, másrészt itt nemcsak a gyerekek zajonganak, hanem a szülők is. Ekkor a tulaj már nem azon az állásponton volt, hogy elküldi őket, ha nem lesz csend, hanem a pofánkba mondta, hogy velünk van a probléma! Közben a balhés feleség játszotta az angolt és elkezdte apámnak, hogy "stupid fasz" és erre sem reagált a tulaj, nem mondta neki, hogy nincs joga sértegetni a másik vendéget, főleg hogy apám nem káromkodott rá. Szánalmas volt ez a félig magyar, félig angol szövegelés is. Mondtam neki, hogy attól még magyar maradtál, hogy kimentél Londonba, nem kell játszani a fejedet... A tulaj minket hozott ki felelősnek a cirkuszért és erre nagyon berágtunk, meg arra is, hogy hagyta, hogy folytatódjon a zsivaj. Berongyoltunk a szobába és mondta az öreg, hogy húzzak cipőt, elmegyünk sétálni, mielőtt lecsapja az ürgét, meg hogy lenyugodjunk, mert rosszullétig felhúztam magam és ő is fejfájásig. Amikor hozta ki a székemet, hallottam, ahogy az ajtóban bájolgott a tulaj az apukával, hogy "beszél a kicsi magyarul?" Okádnom kellett. Nonszensz, hogy miután többtízezret fizet az ember azért, hogy ott legyen, lehetőleg nyugalomban és ha van (bal)szerencséje összeférhetetlen lakótársa(ka)t kifogni, akik még körmönfont módon be is dumálják a tulajnak, hogy ők semmi rosszat nem tettek, akkor még az van szarnak beállítva, aki mer szólni, hogy csend legyen, meg neki kell késő este kvázi elmenekülni a szállásról, hogy nyugta legyen. Slusszpoén, hogy elvileg van kamera, ami rögzített mindent és bizonyíthatta volna az igazunkat, de a tulaj nem nézte meg. Mondtam fateromnak, hogy talán azért nem és azért nekik nyalt, mert nyilván zsírosabb összeget csengettek ki, hiszen ki tudja mióta héderelnek ott és még meddig fognak, meg ők négy személyre fizettek/éjszaka, mi meg csak kettőre és csupán 2 éjszakára. Nem tudom, hogy tényleg ez lehetett-e az oka annak, hogy szabad volt inzultálniuk minket, meg nem volt gond, hogy eltörtek egy poharat, egyáltalán hogy későig zajongtak, de nem is izgat, a tulaj nagyon igazságtalan és inkorrekt volt, többet oda nem megyünk. Hívta az öreg a Tomit, mialatt sétáltunk, hogy ez a helyzet és tud-e másnap jönni értünk, mert mégegy ilyen estét nem játszunk el és mondta a Tomi, hogy jön értünk másnap, de nem tudja, hogy mikor tud, mert melózik. Mondta, hogy megpróbál délelőtt, de nem ígéri. Ekkor még azt hittük, hogy befuccsolt minden terv, hiszen nem lesz időnk semmilyen programra. Nagyjából 11-ig kóvályogtunk, aztán visszamentünk, lesz ami lesz alapon, meg tényleg hullafáradtak voltunk már, mivel aznap sok volt a kóválygás. Bementünk, meglepő csend fogadott minket, így azt hittük, hogy mégis megnézte a felvételt a góré és kihajította őket. Lefeküdtünk aludni, de nem tudtunk elaludni, valószínűleg túlfáradtunk. Nagyjából fél óra múlva trappolás kint, majd feltépődik a bejárati ajtó és jönnek be. Fasza, nem takarították el őket, csak elhúztak valahová... Ekkor majdnem éjfél volt már, két kiskölyköt pontosan olyankor kell hazacibálni. 👏 Újra trappoltak az étkezőben, meg a falat b@sztatták a fejünknél, de már nem szóltunk, mert felesleges lett volna, meg tudtuk, hogy csak azt az éjszakát kell túlélni. Csodák csodájára 1-2 perc múlva elkotródtak a szobába mindannyian, aztán zenét hallgattak hangosan, de azt már leszartuk. Hallottuk a szomszéd srác horkolását a falon keresztül, szóval tényleg vékonyak voltak a falak. Jódarabig nem bírtunk elaludni a fáradtságtól, rohadt meleg is volt, de aztán kidőltünk valamikor. Fél 6 körül fater horkolására keltem, szóltam neki, fordult egyet, aztán nagynehezen visszaaludtam, de 6 körül megint felébredtem arra, hogy nyikorog az ágya, mert kelt fel, hogy kimegy dobni egy sárgát. Onnantól nem is aludtunk, úgyhogy nem voltunk kipihentek. Összeszedtük a holminkat és fél 7-kor már sürgetett, hogy öltözzek és menjünk kijelentkezni, pedig mondtam, hogy csak 7-től van ki-bejelentkezés. 7-ig halkan dumáltunk az udvar társalgó részén, aztán mentünk a recepcióra. Mondta a csajnak, hogy kijelentkezünk és hogy miért, mire a csaj megkérdezte, hogy "a 10-es szobában lakókkal volt a gond, ugye?" Néztünk egy nagyot, mire mondta, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik panaszt tettek, állítólag akik előttünk voltak a szobánkban, azokat is megőrítették, meg béreltek valamit 4 személyre, erre odacsődítettek még rokonokat és vagy 15-en telepedtek le, szóval a csajnak is megvolt a véleménye róluk. Egyrészt fasza volt, hogy az igazunk bebizonyosodott, de felmerült a kérdés, hogy miért nem vágta ki őket a tulaj már akkor, amikor az előző vendégeket is zavarták? A feleség azt mondta, hogy a férje nem tudott arról. Érdekesen mennek ott a dolgok, de mindegy. Nem akarta a csaj, hogy elmenjünk, mert szerinte is igazunk volt és át akart minket rakni egy másik szárnyba, de kiderült, hogy nincs már hely, szóval azt mondta, hogy megpróbálja őket elküldeni máshová, de még alszanak, viszont nekünk tudni kellett, hogy tudunk-e maradni, vagy sem, mert ha tudtunk volna, akkor a Tominak időben kellett volna szólni, hogy ne induljon el értünk. Időnként elrohant a csaj, majd visszajött hol azzal, hogy nekik keres más helyet, hol azzal, hogy nekünk, de mondtuk neki, hogy nehogy már nekünk kelljen elmenni, pláne hogy célzottan választottuk az ő panziójukat, aztán megint elrohant és visszajött, hogy beszélt a nagymamával, aki a szállást intézte a bagázsnak, de a nagymama megsértődött és nem akar másikat keresni nekik. Kit érdekel? Ilyen helyzetben a kutyát nem érdekli, hogy mit akarnak, vagy mit nem, ha nem tudnak viselkedni, akkor el lehet tolni a biciklit. Állítólag a nagymama azt mondta, hogy nem családbarát a hely. Értem, szóval szerinte az a családbarát hely, ahol a kis miniterroristák lebonthatják a házat késő este is, meg a szülők dajdajozhatnak közben, leszarva, hogy a többi vendég esetleg pihenni szeretne. Mondta a csaj, hogy ki fogják tenni őket, viszont az aznap éjjelt még biztosan ott töltik, mert nem teheti ki őket kisgyerekekkel addig, míg nincs meg, hová mennek. Ácsi! Legyen az ő gondjuk, hogy hová mennek. Ők nem tudtak viselkedni, akkor egyék, amit főztek, köl'kök ide, vagy oda. Jól néznénk ki, ha mindenki, akinek gyereke van azt tenne, amit csak akar, mert a gyerekekre majd úgyis tekintettel lesz mindenki. Mondta a csaj, hogy nekünk kell másik szállást keresni, de épp' kijött a férj és hőzöngött, hogy fejezzük be a cirkuszt, mire fater is, meg a feleség is egyszerre mondták, hogy nem cirkuszolunk, hanem döntést kell hoznunk, hogy maradunk-e, mire ilyet szól a pali, hogy "én már döntöttem!" és ment tovább. Az öreggel összenéztünk. Ezek szerint már eldöntetett, hogy mi takarodjunk, a balhés bagázs meg maradhat, csak mert kölykökkel vannak, meg gondolom szebb összeget perkáltak. 🤮 Gondolom ugyanez az elv működött az előttünk panaszt tévő pár esetén is, mert akkor sem a díszes társaság szedte a sátorfáját és nyilván nem a két szép szemükért viseli el őket a tulaj. Visszakaptuk az aznapi, sztornózott éjszaka összegét és elhúztunk. Maga a panzió okés volt, a személyzet is, de a tulaj igazságtalan és megvezethető, úgyhogy először és utoljára voltunk náluk. Olyan fél 9 körül jöttünk el és elindultunk egy darabon, hogy teljen az idő, amíg jön a Tomi. Nem láttuk értelmét bármilyen programnak, mivel délelőtti érkezést mondott este és az lassan-lassan közelgett. Anyáztunk is, hogy drága mulatság volt egy Tescozásért, meg fél éjszaka alvásért elmenni Szegedre és szállást, meg oda-vissza üzemanyagdíjat fizetni, program meg semmi sem lett. Délelőtt hívta faterom a Tomit, hogy délelőtt jön-e, vagy majd csak délután, mert ha nem tud délelőtt, nem gond, mivel akkor elütjük az időt. Mondta, hogy jobb neki a délután, mert melózik, szóval végül mégsem maradtunk tervezett program nélkül, ugyanis elmentünk addig a strandra, meg volt valami banzáj, volt ott mindenféle szórakozási lehetőség, így oda is mentünk. A Vadaspark nem jött most össze, majd máskor. A repülőtérre sem jutottunk el, viszont a közelében voltunk, így mégsem maradtam le a gépekről. 👍 A fel/leszállásról maradtam csak le, de nem gond, mert ahogy áthúztak felettünk a kisrepülők, vagy a közelünkben, már az is eufóriával töltött el. Jópárat láthattam-hallhattam. 🥳 Fasza volt a strandon, csak a tömegiszonyom nem díjazta. Nem ettünk-ittunk ott semmit, mert pofátlanul drága volt minden. Abban a búcsúhoz hasonlító forgatagban felültem egy rodeó bikára, vicces volt. 😁 Nem tudott ledobni. Utána gokartoztam egyet. Elment pár óra mindezzel, aztán hívta a Tomi apámat, hogy indul és kb. másfél óra múlva megérkezik, addig dumáltunk. Hamar hazaértünk, akkor már a saját személyautójával jött a Tomi és repesztett, szokás szerint. Nemsokkal 6 után értünk haza, az állatoknak még mindig volt vizük, ételük, úgyhogy nem volt teendőnk velük a megérdemelt és ki is követelt simogatásadag kiosztásán kívül. 😁 Jó fáradtak voltunk, este lefekvés után kb. 12 órát aludtam, fater sem sokkal kevesebbet. A szálláson tapasztalt kellemetlenség, meg a másfél nappal korábbi hazajövetel ellenére jó volt azért, mert legalább a strand, meg a kisrepülők összejöttek, az a búcsúszerű forgatag is jó volt, értek ingerek és ez már nagyon kellett. A szervezetemnek pacsi, mert rosszullét nem volt, leszámítva, amikor felhúzott az a bagázs, de azon kívül nem volt gond. A hőség csak majdnem tett be, de igyekeztünk árnyékban lenni mindig, meg volt nálam egy mini ventillátor és ha necces volt a helyzet, a képembe fújtam vele és észhez térített. Most egyelőre nem megyünk sehová, mert nem tudjuk hogy' alakul az anyagi helyzetünk, meg a házzal kell foglalkozni, hogy tudjon jönni a Tomi jövőhónapban.

Még mindig létezem

de nem igazán történt felénk semmi, meg kedvem sem igazán volt/van írkálni.

A lakásügy leült, mint az iszap, fater megint Pató Pált játszik. Nem izgat már.

Úgy volt, hogy megyünk strandra szerdán, vagy csütörtökön, de szokás szerint abból sem lett semmi. Az Ildi hívott el minket még múlt szombaton, aztán amikor elvitte a fatert a Pennybe kocsival, akkor derült ki apám számára, hogy nem jó a légkondi és mondta az Ildinek, hogy anélkül nem fogunk tudni menni, mert az oxigénhiánytól rámjön a görcsroham, meg fel is hevülök, mivel a hőszabályozásom is be van krepálva. Mondjuk ~ 50 °C-os kocsiban már bárki felhevül. Mondta állítólag az Ildinek, hogy nemcsak nekem nem tenne jót, de neki sem és a gyerekeknek sem tesz jót, hogy a forró és levegőtlen kocsiban hurcolássza őket, mert ugyan le vannak húzva az ablakok, de szart sem ér, mivel a menetszél is forró, fullasztó, az tódul csak be a már amúgy is felforrósodott kocsiba. Slusszpoén, hogy a kocsi a múltkor volt szerelőnél, de a légkondiról nem szólt neki az Ildi. 👏 Fater felajánlotta állítólag, hogy beszáll a költségekbe, csak csináltassa meg, mert veszélyezteti önmagát is, a gyerekeket is és a többi közlekedőt is azzal, hogy rosszul lehet/dekoncentrálttá válhat és baleset lehet belőle. Kivételesen egyet tudok érteni vele. Persze amiatt is akarta, hogy el tudjunk menni, sosem önzetlenek a lépései. 🤮 Az Ildi állítólag azt mondta, hogy megcsináltatja, aztán amikor hétfőn kérdezte a fater, hogy jó-e már a légkondi, az Ildi felhúzta magát és felcsattant, hogy "más is jár anélkül!" Fater bepipult, egyrészt mert felelőtlen (ő is az sokszor, csak ugye ezt sem látná be), másrészt azért is felhúzta magát, hogy az Ildi megígérte, meg hogy tudta, hogy mennénk, de leszarja mindezt. Mondtam neki, hogy tudja milyen, szóval borítékolható volt, hogy megint nem fogja tartani a szavát. Én pontosan emiatt nem is hittem el, hogy lesz belőle valami, így nem csalódtam. Fater most megint "öri-harit" játszik, de gondolom 5 perces lesz megint. Nem izgat a vergődésük. Berágott és lefoglalta ismét azt a szegedi szállást, amit 2 éve is, de ugye akkor másra kellett végül a zsozsó és le kellett mondani a foglalást. A tapasztalataim miatt ennek a megvalósulását is fenntartással kezelem, de azért örülnék, ha végre összejönne valami program, meg nyár közepe van és még sehol nem voltunk. Utoljára kb. 7 évvel ezelőtt voltunk valahol nyáron, szóval nagyon ideje van már! El ne kiabáljam, a remisszió még mindig tart, szóval most a szervezetem is partner és addig kell menni, amíg tudunk. Bízom benne, hogy ezúttal tényleg eljutunk már egy kicsit lazulni! Strandolás, hajózás és a hely felfedezése a terv.

Ahogy mondtam, egész' jól vagyok. Az ízületi gyulladás lángolt csak fel, amint bejött a nyár, de nem vészes, mert csak 2 kézujjat érint, illetve a bal lábamon a nagylábujj alapízületét és mindkét bokát. Meglepő mód' nincsenek görcsrohamok, bár időnként rezeg a léc, amikor alig van oxigén, mert van, hogy a kezeim már lezsibbadnak, meg bekábulok kissé és enyhébb görcsök befigyelnek. Esetenként majdnem elájulok, de eddig még megállapodott a dolog a majdnem szintjén, szóval ezen a téren is mákom van. A szívem is egész' okés a hőséghez képest, mert ugyan fektemben is rohangál, meg zavaros a ritmusa és van, hogy szúrkál a tájéka, meg a karomba kimegy a fájdalom, de hajmeresztő bulikat egyelőre nem nyomat. Lekorlátoz ugyan az aktivitásban, de nem totálisan és úgy vagyok vele, hogy amíg ki tudok szállni az ágyból és el tudom látni a macskákat, meg magamat, addig nincs igazi probléma. A neuropátiás, magzatpózos anyázás is megint terítéken volt kb. 1-1,5 hétig, de néhány napja elcsitult, szóval királyság van. Raynaud 'barátom' is remisszióban van a tartós hőség kezdete óta, persze hideg cucc fogyasztására/fogására/huzatra előjön, de nincs az a folyamatos hideg és színes kéz-láb állapot, meg a szívkoszorúeremet sem gyilkolja. 👍 Étvágyam változó, a meleg miatt nem jó, de vannak napok, amikor az, szóval nincs gond, nincs az, hogy szarul vagyok és nem bírja a bélésem sem a strapát. A lényeg, hogy a hőséghez képest jól vagyok és hogy csak a RA lángolt fel, az sem durván.

Pár hónapja a pszichológus ajánlotta, hogy írjam meg a Szabinához mindazt, amit elmondanék neki, hátha segíti a lezárást/elengedést. Ma rászántam magam, hogy elkezdjem, aztán majd meglátom, meghozza-e a kívánt hatást. A mentális állapotomat illetően sem tudok semmi újat mondani, a szokásos végletek közt hullámzó, viszont egy ideje nem jött az a rohamszerű őrület. 👍 Nem vagyok jól ettől függetlenül, de annyira gázul sem, hogy rámjöjjön. Igyekszem a pozitív dolgokba kapaszkodni, pl. várni az augusztusi csavargást. Remélhetőleg ezúttal össze is jön!

Tesóm, ha olvasol: nagyon hiányzol, remélem megvagy és valamikor még tudunk majd beszélni! 🙏

Történések

Reagált a lakástulajdonos 12.-én, nem akar fizetni (ugye nem kötelessége), így viszont ki kell költöznie, ami szerepelt az irományban, amit kapott és többek közt azt írta a válaszlevélben, hogy átadja a kulcsokat, csak jelezze neki fater, hogy mikor tegye meg. Amikor apám az ügyvédnél volt május végén, kérte az ügyvéd, hogy keresse akkor is, ha nem reagál a tulaj és akkor is, ha reagál, szóval 13.-án felhívta apám és ma délutánra kapott időpontot. Megint érdekes az észjárása, ugyanis azt akarja, hogy majd kiadja albérletbe a lakást, egyrészt hogy ne álljon üresen, másrészt hogy legyen némi plusz lóvé, de lehetőleg ismerősnek akarja kiadni, hogy amikor Pestre akarunk/kell menni, akkor meg tudjunk szállni a lakásban, ne a Gabihoz kelljen mennünk, de mondtam az öregnek, hogy biztos marhára örülne egy albérlő - hiába ismerős lenne - ha időnként ott héderelnénk nála akár napokig. Persze ő most is tudta a tutit, mert jött, hogy "aki ismerősünk, azzal nyilván jóban vagyunk és ezért biztos nem bánná". Lezsibbadtam agyilag, szóval csak annyit mondtam, hogy sok sikert... Úgysem fog találni olyasvalakit, aki megfelel ezeknek a kritériumoknak, mert egyrészt alig van ismerősünk, mivel mindenkit elmar, másrészt nem valószínű, hogy van köztük olyan, akinek szüksége van albérletre, harmadrészt senki nem örülne, ha időnként a nyakán lennénk. Mivel a zsozsót akarni fogja a házfelújítás miatt, így ha ismerőst valószínűleg nem is talál majd, idegent fog végül beköltöztetni, de akkor nem fogunk tudni ott megszállni (én azt sem támogattam, hogy egy ismerős nyakára járjunk, mivel nincs jogunk hozzá csak azért, mert fater a haszonélvező, de ugye ő azt képzeli, hogy mindenhez joga van), szóval nem fog összejönni, hogy majd ott hédereljünk, hiába akarja. Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni, úgyhogy vagy nem adja ki és akkor bármikor használhatjuk, cserébe nincs zsozsó és a lakás hónapokig üres (bár, már kitalálta, hogy a Gabinak szól és ő majd ránéz időnként), vagy kiadja idegennek, akkor ugye van zseton, de nincs 'szálloda', persze egyik hasznot sem akarja elengedni. Én már nem papolok, mert lehetetlen abba a végtelenül csökönyös fejébe beleverni dolgokat. 🙄 Most egyelőre azt találta ki, hogy ha megkapja a kulcsokat, akkor egyelőre mi fogjuk használni, amikor Pesten vagyunk, de ahogy mondtam, mielőbb akar albérlőt. Kitalálta, hogy mivel most nem fogunk a Gabitól függeni szállás terén, így 'szabadok leszünk' (mert ha nála vagyunk, sehová sem megyünk, mert megsértődik, meg fatert leuralja, az az okos meg hagyja is magát, mivel haszna van a Gabiból 🤮), szóval kitalálta, hogy felmegyünk Pestre pár napra és csinálunk már valamit, pl. hajózunk, meg elvisz végre az Aeroparkba, stb. Persze én már azt sem hiszem el, amit kérdez, szóval ezt sem, mert évek óta megyünk valamerre, de valóban rohadtul ideje lenne már valami programnak, mert hosszú évek óta itthon rohadunk állandóan és még ő sem öreg, de én pláne fiatal vagyok ahhoz, hogy a sok fal között rohadjak nonstop. Na, ilyenkor baromira dühítenek a korlátok, hogy nem tudok akkor és oda eljutni, amikor és ahová szeretnék. Mindegy, ezt dobta a gép, ezért nem is pörgök rajta, csak néha felcsesz a kiszolgáltatottság is, meg ez a nagy semmi, az unalmas mindennapok. Azért megoldom a magam módján a külvilággal való összekapcsolódást, YouTube-on nézek utazós vlogokat, így mégha csak virtuálisan is, de eljutok sok helyre. Nyilván nem pótolja a valódi szabadságot, valódi élményeket, de a semminél jobb és hatásos is, mert mindig magukkal ragadnak azok az utinaplók és azon kapom magam, hogy kikapcsoltam, pszichikailag ott voltam az adott helyen, ez pedig sokat segít, mert ki tudok szakadni a valóságomból. Egy 26 éves srác tartalmait követem YT-on, ide-oda repked a világban és amellett, hogy általa eljutok helyekre, még a repülést is élvezheti a mindig is pilótának készülő formám, mert a srác azt is felveszi. 👍 Lényeg, hogy nem engedem, hogy a fizikai, jogi, meg fater által rámkényszerített korlátok mindent elvegyenek, keresem és meg is találom a módját annak, hogy hogyan elégítsem ki az igényeimet - már amiket módomban áll. Nem az számít, hogy személyesen nem élhetem át, hanem az, hogy virtuálisan mégis. Mindig töltődöm az ilyen alkalmak által is és ez a fő, annak kell örülni, ami megadatik! Persze nem egy netes idegentől kéne ezeket megkapnom, hanem fateromnak kéne átélhető élményekhez hozzásegítenie. Nem azt várom, hogy mindjárt 62 évesen naponta hurcoljon valahová, de az se' oké, hogy évekig nem visz, miközben ő azért eljár időnként pl. horgászni. Remélem, hogy ezúttal tényleg be is tartja a szavát, bár addig nem hiszem el, míg el nem indulunk. Az észjárása itt is érdekes és megint kiütközik a saját szabályai szerint játszás, mert amikor kérdeztem, hogy miből akarja a programokat finanszírozni, benyögte, hogy elvesz a temetési költségekre félrerakott pénzből, aztán majd a következő havi pénzből visszarakja. Mondtam neki, hogy bármikor kérhetik a zsetont (persze azóta sem érdeklődött az illetékeseknél, hogy mi ez a nagy csend, várja a sültgalambot, meg benyögte, hogy addig jó, mert nem kell fizetni...), mondtam, hogy ne nyúljon a pénzhez, előbb legyen majd kifizetve az (egyelőre ismeretlen) összeg, aztán lehet félrerakni kikapcsolódásra, mire ilyet szólt, hogy "leszarom! hetek óta várunk és nem történik semmi, úgyhogy most majd ők várnak!" Azosztigen'... 🤔 Mondom persze, ez nyilván így működik. 😁 Nem csoda, hogy időnként seggberúgják valami hivatalos helyről érkező levélben, mert valamit nem intézett el, vagy nem fizetett be, meg hogy ott tart, ahol tart. Azon az elven éli az életet és aszerint csinál, vagy nem csinál dolgokat, hogy "neki senki ne mondja meg, hogy mit tegyen/ne tegyen". Na ja, egy fokig oké is ez az elv, csak ő túltolja. Ő nem hajlandó alkalmazkodni, de azt elvárja, hogy a világ hozzá alkalmazkodjon. Na, mindegy, én nem támogatom a félrerakott zsozsóból való kikapcsolódást. Ez is poén, hogy én évek óta magyarázok, hogy húzzunk már el valamerre, de hiába magyaráztam, ám most, hogy ő is akar programot, nem számít még az sem, hogy a pénz másra kell. Ez is tipikus nárci' működés. Remélem tényleg felmegyünk Pestre kikapcsolódni, de én úgy képzelem, hogy majd akkor, amikor arra lesz félrerakva lóvé.

A remisszió továbbra is tart. 👍 A frontok okoznak kellemetlenségeket, de nem vészesek. Az idegrendszeremnek nem tetszik a meleg, belobbant a neuropátia (nem durván, nincsenek most azok a pokoli fájdalmak, csak égő, meg bizsergő érzések) és a végtagjaim sem mindig együttműködőek, meg a bal talpam nem szereti a terhelést kb. 2 hete, de ezek legyenek a legnagyobb gondjaim. Hó' elején volt egy görcsrohamom egyik este, de nem volt erős és nem is jött utána több, azóta sem. 👍 Nincs okom panaszra, előbbiek is csak amolyan dokumentációs céllal lettek feljegyezve.

A kutyakennel persze most sem készült el, tragikomédia. Az okától meg csak méginkább az; nem volt megfelelő fúrója az öregnek, így szokás szerint megint mástól függött ebben is, persze szidni tudta a Gézát, hogy mindig elfelejti odaadni és nem lehet haladni. Szerinte most is a Géza a ludas, mert miatta csúsztak az építéssel, ugye mindig más a hibás mindenben... 10.-én jutott csak eszébe, hogy vegyen egy fúrót, ami 12.-én meg is érkezett, szóval megint totál feleslegesen ment el majd' 2 hét a semmire, mert ahogy megjött a holmi, felkerült a kennel teteje. Persze még mindig nincsenek kint a kutyák, mert most meg elfogytak a csavarok és kell venni, hogy a kutyaházat össze lehessen rakni, de legalább mostmár tényleg csak az van hátra. Tudnám, hogy minek mondta akkor hó' elején, hogy "holnap elkészül", ha még a tető sem volt fenn, a kutyaház sem volt meg, stb. Rohadtul fárasztó egy fazon. 🙄 Oké, én sem vagyok különb, csak máshogy' vagyok nehéz eset, szóval befogom. 😁

Mostanság lecsekkoltam a padlót, 2× is befigyelt a BPD-s őrület, meg nagyon sötét gondolataim támadtak és majdnem visszaestem az önsebzés szintjére is, de a Tesómnak tett ígérethez való hűség és persze némi józanon maradt agysejt megakadályozott benne. Egyrészt fater volt az ok, másrészt egy nagy teher. (Amiatt nem tudok elmenni innen, bár már közel járok ahhoz, hogy lépjek még akkor is, ha minden összeomlik miatta az életünkben. Ez így zavarosan hangozhat, de konkrétumokat nem írhatok.) Pár dolgot ki kell mondanom legalább itt. Nem panaszáradat, csupán egy kis gőzkieresztés a célom. Elfogyott az innivalóm, de felénk undorító a csapvíz, mert sárgás és az íze is ocsmány, szóval nem isszuk, így marad a szóda, vagy valamilyen üdítő. Mondtam fateromnak egyik délután, hogy kell valami innivaló, mert elfogyott az üdítőm, erre elkezdi, hogy "majd holnap hozok". Mondom holnap?! Addig nem iszom, vagy mi? Elkezdi "igyál vizet!" Mondom azt a retkes vizet igyam, amit te sem iszol meg, meg amitől ment a hasunk... 👏 Elkezdi "ez van, iszod azt, vagy kibírod, míg holnap hozok valami üdítőt". Tényleg csak másnap reggel hozott, persze ha neki kell valami, én azonnal teljesítsem. 😡 Nyilván nem szoktam neki becsicskulni, mert egyrészt nem vagyok az alattvalója, másrészt a csakazértsem' elv befigyel, mivel dühít, hogy kiváltságosnak képzeli magát, meg hogy állandóan szívat, genyózik, stb. Slusszpoén, hogy aznap, amikor hozta nekem az innivalót, az övé is elfogyott és magának nemsokára hozott is másikat. 🤮 Beszóltam, hogy ráért volna másnap reggel, persze erre jött a szokásos "mindjárt jól szájbaverlek!" szöveg. Szánalmas. Ugye szó volt a kimozdulásról is, aztán mondtam, hogy fasza lenne strandolni, mert ezer éve nem voltunk és jó lenne úszni, erre elkezdte, hogy "mondtam, hogy vegyünk egy olyan 3 méter átmérőjű medencét", mire mondtam, hogy egyrészt abban nem lehet úszni és hiányolom már az úszást, másrészt az is egy program, egy kimozdulási lehetőség lenne, ha elmennénk valamerre strandolni, erre elkezdte, hogy "ha nem elégszel meg az itthoni medencével, akkor soha többet nem fogsz fürdeni, mert olyan helyre nem tudunk menni, ahol lehet úszni". Nem tudunk... mondom inkább nem akarsz! 😡 Szóbakerült nemrég az állapotromlás is (nem durva, inkább több kisebb kellemetlenség) és mondtam, hogy nem foglalkozom vele, mert amíg nem vagyok veszélyben, addig nincs gond, legalábbis én nem értékelem annak, mert már tudom mi jelent igazi problémát, ezért kicsire nem adok, erre elkezdi, hogy "én is leszarom, mert amin nem lehet változtatni, azon kár idegeskedni, pl. azon is, hogy nem haladnak a házkörüli dolgok, mert nem tőlem függ." Itt is kiütközött a nárcizmusa, mert sosem érdekli, amit a másik mond, vagy hogy a másikban mi játszódik le és mert egy totál más témát kevert az eredetibe, amivel önmagát igazolhatta. Méghogy nem tőle függ... Nem hát, nyilván más hibája minden és mindent másoktól vár. Naponta játssza el azt is, hogy az ember normálisan szól hozzá, vagy kérdez, amire ő nem képes normálisan reagálni, olykor kifejezetten támadó és amikor szólok, hogy nyugi már, nem kell egyből védekezni és támadni, akkor jön, hogy nem ő, hanem én kötekszem. 😁 Állandóan ő genyózik, mégis rámhárítja, jó nárci'hoz méltón. (A doki szerint ezt azért csinálja, mert nem akar szembesülni a hibáival.) Az Aeroparkos terv kapcsán mondtam, hogy jó volna repülni is és röhögve megjegyeztem, hogy szerencse, hogy tőle függ a közlekedésem, meg a komolyabb döntések meghozatala, mert különben már esélyesen kinyírtam volna magam, mivel mentem volna sétarepülni. 😁 Egyből kikelt magából, hogy mi az, hogy tőle függ, ne mondjak ilyet, mert nem tőle függ, hanem a dokitól! Mondom neki higgadj már le, úgy értettem, hogy te betartod a doki általi tilalmat és nem juttatsz el repülni, de nem fogta fel, hogy ez nem szemrehányás volt, beakadt neki az a lemez, hogy én ráfogom a dolgot és mit képzelek... 🙄 Mondtam neki, hogy megint egyből védekezik és támad, holott semmi rosszat nem mondtam, szó nem volt felelősségrevonásról, csak ő vette úgy. Jellemző, mert amikor valami tényleg az ő sara, annak a felelősségét is lepattintja magáról ugyanilyen támadó, hárító viselkedéssel, mivel képtelen a belátásra. Ehhez képest tegnap ő magyarázott nekem, hogy kifordultam magamból, meg hogy meg vagyok őrülve, ok nélkül támadok (aha, én 😂), csak mert jelezni merem minden alkalommal, hogy vegyen vissza, mert semmi rosszat nem mondtam. Mondtam neki, hogy ha kifordulok magamból, az nagyon nem ilyen, tudja jól. Már az Ildiék is megmondták neki a múltkor, hogy állandóan b@sztatja őket, a Zoli a legutóbbi ottjártakor hátatfordított neki végig, persze ő az egója miatt nem érti, mi bajuk van vele. Tény, hogy hülye egy famíliánk van, de abban igazuk van, hogy mindenkinek osztja az észt, mindenkit és mindent kritizál, irányítani akar mindenkit. Ez mind nem panasz, csak ki kellett mondanom legalább itt, mert neki nem lehet, ugye jön a szokásos támadással védekezés. A doki pár hónapja ajánlotta azt a naplót, amiben E/2-ben írjak fateromhoz, kimondva mindent, amit eddig el kellett és a jelenben is el kell nyomnom, mert nem hallgat meg, de képtelen voltam írni. Többször nekifutottam, azonban képtelen voltam elkezdeni, majd aztán 1× sikerült egy jegyzetet összehozni, de többet nem, mert már önmagában az rosszullétig lestresszelt minden alkalommal, hogy az íráshoz felidéztem, vagy valami miatt jött egy 'flash' arról, hogy mi olyat tett/mondott, ami dühít/nyomot hagyott, emellett az is keserűséggel vegyült tehetetlen dühöt váltott ki, hogy egy naplónak kell magyaráznom, mivel ő nem hallgat meg. Mondtam a dokinak, hogy képtelen vagyok írni, amire azt mondta, hogy ez azt jelzi, hogy elértük a gócpontot, mert nagyon érzékeny a terület, viszont amíg nincs vele foglalkozva, addig gyógyulni sem tud. Tiszta sor, de olyan irgalmatlanul felzaklat az egész, hogy jön egy önkéntelen blokk és szó szerint megnémulok/nem tudok írni, meg a gondolataim is mintha megsemmisülnének, amint próbálok foglalkozni a témával. Azt mondta, hogy a hasítás miatt van, azzal véd a tudatalattim attól, ami túl sok(k) volna a tudatomnak. 3× voltam a négyhetes terápián és ezek az erős blokkok ott is bekapcsoltak, szinte lehetetlenné téve a terápiázást és mondta az ottani doki, hogy kemény dió vagyok. Persze megnyugtatott, hogy nem lehetetlen a 'gyógyulás', csak rohadt lassú és kemény meló lesz. Nem érdekel, állok elébe, csakis az érdekel, hogy sikerüljön enyhíteni a dolgokat. Remélem, hogy egy nap tényleg képes leszek foglalkozni a területtel és elindulhat a javulás, az enyhülés. Ahogy mondtam fentebb, nemcsak fater a gond, van más is, de arról nem írhatok konkrétan. Volt ugye mostanság 2× mélyrepülés, de amikor kitisztult a fejem, átkapcsolt valami a toronyban és egyelőre sikerül menni tovább, van még bennem remény is, meg tudatosan is azon vagyok, hogy jobban legyek. Ugyan be-befigyel a mélység is a háttérben, de azon vagyok, hogy ne rántson le újból, egyelőre én vagyok az erősebb. 👍 Mindig csak 1 napot igyekszem 'túlélni', viszont ami tőlem telik, azt megteszem, mert meglátom a jót, vagy ha nem, akkor megkeresem, ugyanis minden napban van, mégha nem is nagy dolog. Ma pl. a névnapom lévén kaptam egy ismerőstől olyan repülős képeslapot, amin az egyik kedvenc géptípusom van, fateromtól csokit (igaz, nem magától tudta, hanem tőlem, mert mutattam neki, hogy az Ildi meglepő mód' köszöntött (ő se' szokott), de ugye fateromtól az is teljesítmény, hogy foglalkozott a dologgal, bár összezavar, mert egyszer ilyen, máskor meg alapszükségleteket is leszar), szóval a mai napban máris értek kellemes dolgok, valamik, amikből töltekezni tudok. Muszáj, hogy az ember kapaszkodókat és motivációt találjon ahhoz, hogy haladni tudjon előre. Baromira hiányzik a Tesóm, aggaszt is a csend, de az is motivál, hogy egy nap talán tud jelentkezni, szóval már csak miatta is ki kell tartanom. Az oké, hogy időnként pofáraesem, de amíg képes vagyok felkelni és menni tovább, addig nincs olyan nagy gáz. Eléggé sötét gondolataim tudnak lenni, de ide is érvényes, hogy amíg marad valamennyi józan agysejtem és emiatt nem cselekszem, addig jó. Nem fogom magam elhagyni, sem pedig tálcán átnyújtani sem a bordernek, sem semminek, senkinek! Amíg van erőm, motivációm, józan része az eszemnek, addig megyek tovább, mert nincs más lehetőség és férfi lévén amúgy sem lehetek gyenge, meg sem futamodhatok. Isten adja, hogy ez a józanság minél tovább kitartson! A napokban majdnem feladtam, de csak majdnem, szóval valami nem engedi, van bennem egy adag kiirthatatlan optimizmus és kitartás, remélhetőleg ez így is fog maradni! Az eszem józan felében a remény is él, hogy egy nap jobbra fordulnak a dolgok, talán lesz kiút ebből a csapdából, amiről nem írhatok konkrétan. Ami tőlem telik, beleadom a kitartásba. Ma épp' jobb napom van, szóval most az a lemez fut, hogy egyszer jobb lesz. EGYSZER JOBB LESZ! 🙏 (Ámen!)

Fater volt az ügyvédnél

27.-én, elindultak a folyamatok, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a dolog vége. Állítólag nem köteles fizetni a tulajdonos, viszont akkor ki kell költöznie, illetve állítólag bármekkora összeget kérhetett apám, csak volt egy minimumösszeg, ami 7 és fél milkára jött ki a m² alapján, így annyit kért. Azt mondta, hogy azért nem kért többet, mert félő volt, hogy akkor nem fizet a tulaj, mivel így sem köteles. Állítólag a levél kézhezvételétől számítva 2 hete van, hogy reagáljon. A fejemet vertem gondolatban a falba, amikor fater elmondta, hogy van az a lakás, meg a haszonélvezeti joga és realizáltam, hogy hosszú évek óta feleslegesen szívat az életkörülményeinkkel, ugyanis ha hamarabb lép, sok kínlódást spóroltunk volna meg. Persze magát is megszívatta, de az szíve joga. Állandóan játssza a nagyokost, aki mindenkinél okosabb, mindent jobban tud, mindenkinek osztogatja is a kéretlen tanácsokat, de ha ekkora zseni, akkor miért ott tart mindjárt 62 évesen, ahol? Innen látszik, hogy csak egy tévképzet nála a talpraesettség, a lángelme, a tökéletesség. Már rég' kezdhetett volna valamit akár a haszonélvezeti jogával, akár annak megváltásával, de ő inkább mostanáig vergődött és vitt bele engem is a szarokba, mert kényelmesebb volt nem megmozdulni. 🤬 Ő persze nem fogadott el tanácsokat senkitől, támadásnak veszi azokat és ő is támad. Ez állítólag azért van, mert neki is sérült a személyisége és felépített helyette egy tökéleteset, ám egyes helyzetek ezt a hamis képet megingatják, mint pl. az előbb említett tanácsadás, mert emlékeztetik arra, hogy képes hibázni, valamint arra is, hogy ezt mások is látják és ilyenkor védekezőmódba kapcsol, védi azt a hamis figurát, amit alakít, azért támad. A nárcisztikusok csak látszólag kemények és határozottak, valójában meg vannak törve, meg bizonytalanok és ezért próbálják görcsösen fenntartani azt a hamis, tökéletes 'alteregot', amit létrehoztak. Visszatérve a helyzetre: amikor megkérdeztem, miért nem váltotta meg már sokkal korábban ezt a jogot, az volt a válasza, hogy "a f@szom akart foglalkozni az egésszel, macerás is, meg amúgy sem lett volna miből lezongorázni a folyamatot." Aha, mert az nem macerás, hogy évek óta szarabbnál szarabb helyeken vergődünk ahelyett, hogy úgy élnénk, mint mások. 🙄 Ettől az örökös "há' miből?!" szövegtől is agyvérzést kapok, mert lett volna miből, ha tisztességesen dolgozott volna, amíg még volt lehetősége rá, csak ugye az a fránya lustaság... Fel nem fogom, hogy' működik az agya, de valami nagy gebasz van nála is. Évek óta a kezében volt ezek szerint a változás kulcsa, de inkább félredobta, mert meg kellett volna erőltetnie magát ahhoz, hogy változzon a helyzetünk. Neki jó a szar is, inkább beéri azzal, csak ne kelljen tennie a jobbért és ez mindenre igaz nála. Nem is beszélt eddig a lakásról, meg a haszonélvezeti jogáról, ami nyilván nem is kötelessége, de kíváncsi vagyok, milyen csontvázak fognak még előkerülni a szekrényből. 🤔 Ha kifizeti a tulaj a kért összeget, akkor átmehetnénk egy lakhatóbb kéróba, mondtam neki most is, de már a Gabi is mondta neki, hogy hagyja a francba ezt a pénztemetőt, meg a méltatlan életkörülményeink miatt is mindig felhúzza magát. Ha lesz rá pénz, de mégsem megyünk át egy jobba, akkor tényleg ostoba apám. Persze ő hajtja, hogy ez a ház nagy és felújítva elmegy akár 18-20 millióért is, nem fogja fel, hogy ahhoz, hogy olyan állapotba hozza, nem lenne elég 7,5 millió sem, mivel kb. minden szar, egy totális felújítás kell, beleértve a teljes tetőszerkezetet, ami önmagában is szép összeg, főleg egy ekkora kérón. Nem tudom melyik pizsamájában álmodta, hogy palotát varázsol pármillióból egy ilyen szinten lepusztult kecóból. Persze erre jött a következő agyzsibbasztó reakciója; azt mondja nem baj, megcsináltat 4-5 millióból annyi melót, amennyire futja (szóval nem is a teljes 7,5 milliót szánja rá), mert nem kell csilli-villinek lennie. Hú, bakker! 🙄 Egyrészt minek beleölni zsozsót, hogyha átmehetünk egy lakhatóba, másrészt ha csak valamennyire akarja felújíttatni, akkor hogy' akar 18-20 milliót kivenni belőle? Ő még nálam is irreálisabban tud gondolkodni... Azzal is jött, hogy maradunk és majd apránként elkészül. Már megint az a rohadt APRÁNKÉNT... 🤬🤬🤬 Ettől a szótól már tikkel és vérben forog a szemem, mert állandóan ezt mondogatja és az, hogy hatodik éve nemhogy nem haladt semmit a ház, hanem egyre szarabb (a napokban a terasz egyik tetőgerendája is beintett 👍), jól mutatja, mennyire sikerült "apránként" haladni a házzal. Még 7,5 millió ráfordítással is csupán ott tartanánk, hogy csak valamelyest lennének jobbak a körülmények, de ha még annyit sem szán rá (ilyen árak mellett pláne nemsok dologra fogja futni), akkor továbbra sem lesz rendben a ház, maximum nem lesz ennyire élhetetlen. Okosabb volna kapásból egy másikba átmenni, aztán ha annyira akarja, újítgassa ezt "apránként", de legalább akkor már normálisan élhetnénk végre! Nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy "apránként" nem haladt semmit évek alatt sem, meg amúgy sem okos dolog arra várni a házban csövezve, hogy egyszer majd elkészül. Mindig ezt mondogatja. 🤬 Mondom neki, hogy persze, "egyszer majd", addig viszont csövezünk tovább, nem töltünk időt együtt, mert állandóan lefoglalja a ház (de nem tudom mit csinál, mert semmi nem halad), nem megyünk sehová, mert minden időt, energiát és pénzt abba öl, hogy kb. semmi se' változik, szóval nem is mozdulunk ki, nem élünk, nem is töltünk időt együtt, meddig akarja ezt folytatni?! Mondom neki, hogy ő sem fiatalodik, én sem egészségesebb leszek, meg persze én sem fiatalodni fogok, mit gondol, mennyi időt lehet még elpazarolni az életünkből?! Márpedig pazarolja mindezt, mert nem jutott a házzal semmire évek alatt sem, holott egy lakható ház nem vinné sem a szabadidőt, sem a lóvét, sem az energiát, legalábbis nem annyit vinne el belőlük, mint amennyit ez a ház. Azt képzeli, hogy ráér mindennel. Nem, rohadtul nincs több idő, élnünk kell, 6 év ígyis kárbaveszett! Persze a közös időtöltés is csak az én vágyálmom, mert milliószor megmutatta már, hogy amikor épp' ráérne, akkor sincs igénye apa-fia programra, vagy beszélgetésre, de tény, hogy így, hogy állandóan a putrit próbáljuk felszámolni, méginkább csak futólag integetünk egymásnak kb., annyira nincs közös idő, meg semmi. Azzal jön mindig, hogy ha veszünk egy másik, kisebb házat, akkor azt nem tudja jó pénzért eladni és akkor nem jutunk közelebb Pesthez. Egyrészt annak a másik háznak az értéke is nyilván emelkedne még az állandóan emelkedő ingatlanárak miatt, másrészt ha ezt mégis eladhatóvá tudná renoválni, mert "apránként" 🙄 újítgatná, akkor két házat tudna eladni és úgy már közelebb tudnánk költözni, de amúgy ezt nem fogja olyan jó pénzért eladni, amennyiért akarja, mert nem fogja tudni annyira rendberakatni, szóval feleslegesen akar bennemaradni. Szíve joga kib@szni saját magával ezredjére is, de velem nincs joga ismét megtenni. Persze mindig más tehet arról, hogy szarban vagyunk és amikor mondom, hogy nem mások hibája, akkor csak ordítozni tud, teljesen belázad és jön a szokásos szöveg, hogy "nem volt családi háttere", meg a "pénz nélkül miből, hogyan?!", de ezek hülye kifogások. Egyrészt nem ő lenne az első és utolsó sem, akinek a család nem akart, vagy nem tudott segíteni az elindulásban, másrészt ha akkora nagy ász, mint amilyennek előadja magát, akkor a fene nagy talpraesettségével és penge agyával hogy-hogy' itt tart, hogy-hogy nincs pénze? Nyilván ő is tudja, hogy nincs azon a szinten, azért kompenzál ezzel a hamis személyiséggel, amit felépített. A doki mondta, hogy mivel megváltozni nem fog az ilyen ember, a környezetének kell jól kezelni a megnyilvánulásait. Próbálkozom, már megtanultam ezt-azt. Na, mindegy, a lényeg, hogy meglátjuk fizetni fog-e a tulaj és ha igen, mit lép faterom, de azon leszek, hogy a költözés felé tereljem. Az a gond, hogy nem tudja mit akar, mert már többször is hajlott rá, amikor papoltam neki, de aztán legközelebb már vagy azzal jött, hogy nem tudja még, hogy költözünk-e, vagy kijelentette, hogy maradunk. Mikor-milyen kedvében van, aszerint áll a dolgokhoz. Persze közben panaszkodik, hogy már elege van a körülményekből, a kiadásokból, meg hogy nincs ideje semmire, szóval remélem, hogy ha ott lesz a lehetőség, akkor a költözés mellett dönt! Nagyon unom a baromságait, mostanában naponta küldi fel a fost az agyamba a hitegetéseivel (persze már azt sem hiszem el, amit kérdez), a hülyeségeivel, az állandó hárításával, stb.-vel. 😡 Azért igyekszem az idegszálaimat kisimítani utazós, repülős, vicces, meg urbex YouTube-videók nézésével, állataimmal való foglalkozással, filmnézéssel, zenehallgatással és talán rajzolni is fogok megint, ki kell használnom, hogy nem remeg a kezem és hogy a Raynaud is enyhült, nemsokára talán vissza is vonul, mert megérkezett a nyár.

Jobban vagyok a múltkorhoz képest, szóval nem a kórság okozta a szívpanaszokat, hanem az időjárásváltozás. Remélem még sokáig megmarad a remisszió. 🙏

'Dokumentációs' rizsa későbbre, viszonyítási alapként:
Tegnap volt egy PTSD-s 'flash', kb. fél óráig maradt fenn és próbált utána is visszatérni a fenyegetettségérzet és a menekülési vágy, de sikerült a jelenben maradni és tudatosítani, hogy már nem abban a helyzetben vagyok, nem akarnak ártani nekem, az a múlt, ez pedig a jelen. Az váltotta ki, hogy 2× bedörömböltek a szobám ablakán. Ettől újraéltem, amikor gyerekkoromban a Laci akart erőszakosan bejutni a házba és ugyanígy verte az ablakokat, meg volt, hogy hol őt, hol anyámat keresték valamiért dühösen és akkor is dörömböltek. Egyszer be is törtek hozzánk, anyám elbújt és nekem hazudni kellett, hogy nincs otthon, de estig nem mentek el és féltem, hogy megtalálják anyámat, aztán ártanak neki is, meg nekünk is a húgommal. Ez mind nem sirám, csupán az pár ok azok közül, ahol gyökerezik ez a "menekülj, mert ártani akarnak" üzemmód. Amint valami hatására jön egy ilyen 'flash', a pulzusom és adrenalinszintem felugrik, az izmaim megfeszülnek, légszomjam támad és feszülten figyelek minden neszre, meg úgy érzem, hogy bármikor, bárhonnan jöhet az ártalom, ezért dübörgő szívvel elkezdek menekülni, ami házon belül nem ad sok lehetőséget, de minél távolabbi, félreesőbb helyre megyek és síri csendben, mozdulatlanul várom, hogy előjöhessek, mert nem fogja fel az agyam, hogy nem fognak rámtalálni, vagy egyáltalán azt, hogy nem is akarnak ártani nekem. Na, ez az időutazás volt tegnap és kb. fél óra kellett, hogy lecsengjen a dolog, de mint mondtam, még utána sem éreztem magam biztonságban, viszont már a tudatom volt az erősebb, nem a tudatalattimba ivódott dolgok irányítottak, így sikerült nyugtonmaradni és felfogni, hogy elment az illető és nem jön vissza, meg hogy valószínűleg amúgy sem akart ártani. Az a gond, hogy ha fater is itthon van épp', akkor ráerősít az élményre, mert pont ugyanúgy nem megy ki és csendre int, mint anno az anyám, ezzel táplálva azt az érzetet, hogy valóban meg kell lapulni még mindig, ergo fenyegetés van még mindig. Persze ő nem azért csinálja, mert fél, mint anno anyám, hanem egyszerűen nem akar kimenni fogadni azt, aki jött, vagy pénzt adni az állandóan kuncsorgó piás szomszédnak, de mindezt olyankor nem fogja fel az agyam, mert nem a jelent és a valós helyzetet érzékeli. Nehéz elmagyarázni. Mintha egy részemnél beakadt volna a lemez akkor, amikor gyerekkoromban többször fenyegetve voltunk és ha jön egy hasonló, vagy ugyanolyan hatás, egyből ugyanaz a lemez kezd forogni, ugyanazt a helyzetet érzékelem, így a reakcióim is ugyanolyanok és kell némi idő, hogy visszaváltsak 'felnőttbe', meg az 'itt és mostba'. Ellentmondásos, hogy valós veszélyben higgadt szoktam maradni és le is tudom reagálni a helyzeteket, ahogyan kell (pl. amikor valamelyik nyáron egy csóka be akart mászni az ablakomon, nem fagytam le, hanem elhajtottam), míg ilyen vélt veszélyhelyzetekben, mint a tegnapi, megbénulok és menekülési vágy kap el. Mint kiderült, azért van ez így, hogy valós gond esetén higgadt vagyok, vélt esetén viszont egy űzött vadként viselkedem, mert éles helyzetben a tudatom irányít, a józan eszem, de amikor valójában nincs veszély, csak a traumatizált részem érzékeli úgy, olyankor az irányítja a reakcióimat is. Ez mind nem panasz, csupán lejegyeztem magamnak, hogy miként reagáltam, aztán egy esetleges későbbi fejlődésnél jó lesz viszonyítási alapnak. Az mindenképp' pozitív, hogy nem tudott újra leuralni, pedig próbált, de azon voltam, hogy a jelent tudatosítsam és fokozatosan elmúlt az a veszélyérzet.

Hihetetlen módon holnap elkészül a kutyakennel. 😄🙄 A macskáké is nemsokára meglesz elvileg.

Kicsit eltűntem

mert először nem volt miről firkálnom, azután pedig vagy agysejtem nem volt ahhoz, hogy két értelmes mondatot összerakjak, vagy pedig kedvem nem volt írni.

Úgy néz ki, hogy végre tényleg előrébblépünk a lakhatási körülményeket illetően, mert a sors váratlan fordulatot produkált. Na, ezért nem tudom igazán feladni soha a dolgokat, vagy magát az életet, mert mindig bennem van valahol tudatalatt a remény arra vonatkozóan, hogy lehet még jobb is, hogy minden holnap egy új esély arra, hogy történjen valami pozitív változás. Dióhéjban annyit, hogy miután az anyuval közös útjuk különvált, fater összejött egy másik nővel (abból a kapcsolatból született az Öcsém), össze is házasodtak és faterom haszonélvezeti jogot kapott a nő ingatlanára. A nő évekkel később meghalt, fater pedig azután jött vissza hozzánk. A lakásnak új tulajdonosa lett, de a haszonélvező apám maradt. Totál sügér vagyok az ilyen hivatalos dolgokhoz, szóval gőzöm sincs, mi hogyan megy, az alapján írok, amiket faterom mondott. Állítólag már vagy a 3. új tulajdonosa van a lakásnak, mert nemrég kapott valami papírt apám arról, hogy ezúttal valami kft. vette meg és itt jön számomra a totál kínai rész, szóval nem tudom értelmezni a helyzetet, csupán annyit fogtam fel, hogy meg akarja váltani a haszonélvezeti jogot és a kapott összegből akarja a házat felújíttatni. Kérdeztem, hogy miért nem vesz inkább egy lakható állapotú kérót, akkor egycsapásra megoldódnának a körülményeink, de ő mindenáron ebben akar maradni, mert nagy és felújítva szerinte elmegy majd akár 18-20 milkáért is, úgy pedig könnyebben jutunk vissza Pest közelébe. Beszélt valami ügyintézővel és kihallatszott, amiket a csaj mondott, többek közt az is, hogy mivel a haszonélvezeti jog erősebb a tulajdonjognál, akár be is költözhetünk a lakásba, de fater azonnal rávágta, hogy kizárt dolog. Miután letette a telefont, megkérdeztem, hogy miért nem akarja és kikelt magából, hogy ő nem fog a kertes ház helyett lakásba költözni, főleg abba a kis sötét lyukba, meg hová rakjuk az állatokat és amúgy sem akarja oda betenni a lábát többé. Mondtam neki, hogy én sem úgy gondoltam, hogy ottmaradnánk (már csak azért sem, mert állítólag csupán huszonvalahány m², egylégtérben lennénk és ígyis egymás agyára tudunk menni), de amíg dolgoznának ezen a házon (ami akkor nyilván nem a megváltott haszonélvezet összegéből finanszírozódna, mivel ha beköltöznénk, az az összeg nem járna), addig is civilizált emberek módjára élhetnénk végre, mellesleg Pesten lennénk és akkor a Doki is többször látna, meg el tudnánk menni ide-oda. Már ha elvinne ugye, de itt még ha hajlandó is volna, akkor sincs hová menni, mert egy szar hely, nincs semmi kikapcsolódási lehetőség. Legalább addig jobbak lehetnének a mindennapjaink, amíg ezt a házat felújítják, meg úgy a melósoknak is és nekünk is kényelmesebb volna, ha nem lennénk a házban, amíg dolgoznak benne, de hallani sem akar arról, hogy akár csak ideiglenesen is odaköltözzünk. Szétcsesz az ideg, hogy megint visszaránt magával a fosba. 🤬🤬🤬 Tudom, húzzak el, stb., de ezerszer leírtam, hogy bizonyos okok miatt (nemcsak a gondnokoltság) nem tudok, de azokról nem írhatok, szóval nem opció a koccolás. Ha az volna, már réges rég' elhúztam volna a kondenzcsíkot, ez egyértelmű. Kérdeztem, hogy mi van azzal a korábbi tervvel, hogy veszünk itt egy lakható házat, de erre két válasza volt; "nincsen", vagy az, hogy "még nem tudom hogy' lesz". Az agyvizem forr, hogy soha, semmire nem tud egyértelműen válaszolni, soha, semmi nem biztos. 🤬 Játssza a janit, aki mindenkinél okosabb, taplraesettebb, intelligensebb, miközben valójában fingja nincs a következő 5 percről sem. Nekem sincs, de én legalább belátom és nem is papolok senkinek úgy, mintha tudnám, vagy annak ellenére, hogy tanácsot kérne. Ő mindenkinek magyaráz, hogy mit és hogyan tegyen a másik, pedig a saját portáján kéne előbb sepregetni. Ez is milyen duma, hogy nincsen másik ház. Van amúgy, mert nézegettem neten a hirdetéseket, de ha el sem megy körülnézni, akkor persze, hogy nem talál. Mindig is lusta és túl kényelmes fazon volt, csak éppen így nem lehet előrelépni a dolgokban, de 'sírni' azt tud, hogy nem jut semmire. A temetés költségeivel kapcsolatban sem informálódik, csak hőzöng, hogy csend van. 🙄 Mondom hívd fel őket újra, de elkezdi, hogy nem tudott semmit mondani a nő és nem is akart, mert bunkó volt. Mondom akkor hívd fel megint és mondd meg, hogy ilyen nincs, hogy semmi tájékoztatást nem ad senki! Erre jött az "én nem hívogatom őket, szarom le, majd egyszer megtudjuk mennyit kell fizetni" szöveg. Hú, b+... 🙄 Tényleg veszek egy nyugágyat. "Leszarom tablettám" már lett, de hiába fogyasztottam el mindet, hatástalannak bizonyult. 😁 Szőlőcukor volt amúgy benne, de jót röhögtem, amikor fater a kezembenyomta azzal a szöveggel, hogy "mostanság szükséged lenne rá". 😄

Na, mindegy, a lényeg, hogy valami akkor is előre fog mozdulni a házat illetően. Hétfőre van időpontja az ügyvédhez. Remélem ezúttal tényleg történni fog valami a körülményeinket illetően, mert rohadtul méltatlanok már! A folyosó mennyezetéről is valamelyik éjszaka egy újabb nagydarab vakolat zuhant le, Isteni szerencse, hogy akkor történt és nem nappal, agyonütve a kutyákat, vagy valamelyikünket. Jó nagy már a lyuk és a padlásról lelátogató pókokat sem győzzük likvidálni. Mostmár életveszélyessé vált az a terület, úgyhogy nem tudok kimenni és fater is kockáztat minden alkalommal. Alá van ugyan támasztva, de mindenhol nem lehet, márpedig ott is kéretzkednek le nagy darabok, ahová nem lehet támasztékot tenni, mert akkor fater sem jut ki a házból. A kutyák kikerülnek a teraszra, nehogy rájuk essen egy darab (persze a folyosóról már el lettek költöztetve), szóval most a macskakennelépítés megint megakad, mert a kutyákét kell sürgősen felállítani (nem állandóan lesznek benne nyilván, de szükséges, mert adódnak helyzetek, amikor el kell őket zárni a teraszról). Az a kennel ugye már meg lett véve tavaly (👏🙄), de fateromhoz híven még az is ugyanúgy van, ahogy megérkezett, mert mindig más volt a fontosabb. Azt is a Gézával fogja összeszerelni, mert 3 kg a maximum, amit fel tudok emelni, de a holmi elemei annál sokkal nehezebbek. Szerencsére nemsok időt vesz igénybe az egész (ezért sem értem, miért nem volt képes már rég' megcsinálni), mert csak egy betonalapot kell lerakni és arra kerül majd a kennel, meg abba kutyaház és csókolom. A macskáké meg már vagy 3 éve készül, ez is tragikomédia. 🙄 A lényeg, hogy a mennyezetet sürgősen rendbe kell rakni. Eddig is sürgős lett volna, de úgy látom, csak szerintem az, mert megvárta, amíg újabb darab esik le belőle. Túl sok volt az ígéret a padláson 😉:

A retyó is bekrepált, meg vannak még problémák, szóval mostmár tényleg kezd teljesen élhetetlenné válni a kecó, úgyhogy remélem valóban lesz valami ebből a pénzből! Úgy vettem ki a fater szavaiból, hogy az adományból, amit megkaptunk a felújításra, már nemsok van. 🤔 Oké, baromira drága manapság az élet, meg a temetés is közbeszólt a maga 240 rugós alapösszegével (a végösszeg még a jövő zenéje, mert ahogy fentebb mondtam, teljes csend van az ügyben), de ez így nagyon nem oké, hogy a felújításra félretett lóvéból is hiányzik. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a pármillióból és hogy mire fogja futni belőle, de hiába mondtam, hogy hagyja a francba ezt a romhalmazt és menjünk egy lakhatóba, ő mindenáron ebből akar majd nagy összeget kivenni. Aha és hogyan?! Ha alig lesz pénz a felújításra, akkor egyhamar nem lesz rendberakva és akkor nem tudja eladni, meg nem leszünk normális körülmények között még mindig, maximum ennél a lassan totál csöves szintnél lesz élhetőbb, de én már nem a csupán kevésbé szarral akarom beérni, ha megadatna annál jobb is! Persze a szarráterápiázott formám már tud ezt-azt a pszichológiáról és ezért érteni vélem, miért ragaszkodik a fater a szarhoz akkor is, ha lehetne jobb; ez ad neki biztonságérzetet. Nem ismeri a jobbat, ezért nem is mer lépni, inkább marad az ismerős terepen. Ez akkor is szomorú lenne, ha csak saját magát sanyargatná vele. A border' agyam számára hajlamos az "itt és most" örökérvényűvé válni, ami jó élmények/helyzetek esetén királyság, mert olyankor elhiszem, hogy sosem lesz vége a jónak és ez totál felpörget, ám amikor szar helyzet van, azt is úgy érzékelem, hogy örökké fog tartani és ez nagyon le tud rántani. DE! A terápiának hála időnként már bevillan, hogy nem állandóak bizonyos dolgok és ez segít. Nem mindig kapcsol be ez a tudat és általában már csak azután teszi, hogy megvolt az a szokásos kör, hogy "sosem lesz már jobb/rossz", de legalább már rá tudok eszmélni, hogy végesek a dolgok. Most épp' ez a lemez fut (persze ismét csak azután, hogy lefutott a "minden reménytelen" kör), így most abba kapaszkodom, hogy egyszer vége lesz! Nem tudom milyen módon, talán jobb bele sem gondolni, de vége lesz! Addig ki kell tartani, de az már nagyon jól megy. Mindig csak az adott napot igyekszem átvészelni és az aktuálisan fennálló akármilyen reménysugárba kapaszkodni, valamint megkeresni a pozitívumokat, mert szerencsére van egy kiirthatatlanul optimista részem is. Mostanság ugyan megint idegbeteg napjaim vannak, de még mindig úgy értékelem a helyzetet, hogy elbírok vele anélkül, hogy nagyon bepörögnék.

Fizikailag is még egész' élhető a helyzet, a remisszió mostmár kb. 2 éve fennáll! 🍾🎉 (El ne kiabáljam!) A Raynaud még mindig aktív, de már valamelyest enyhébb. Azok az őrjítő, napi sokalkalmas neuropátiás élvezetek is elmúltak. Ugyan vannak idegfájdalmak továbbra is, de szóra sem érdemes a mértékük ahhoz képest, amit hetekig nyomatott a testem. Az egyetlen zavaró probléma a szívem, ugyanis ahogy bejött ez a fülledt, nyirkos időjárás, nagyon lecsökkent a terhelhetőségem (nem mintha eddig nagy lett volna) és a közérzetem sem az igazi. Pár napja megint ott tartok, hogy nyugalmi helyzetben is jönnek a tachycard bulik, a szinte folyamatos diszkomfort- és nyomásérzés a mellkasomban, az extra bedobbanások, a bal kar fájdalmak, a minden szó utáni Darth Vaderes fújtatás, de beszéd nélkül is gyakran van légszomjam, az adrenalinfröccsök és hogy gyakran ájulás kerülget, főleg ha felállok. Ha állok és úgy emelem meg valamelyik macskát, aki mondjuk épp' a függönyön lóg 😄 és le kell szedni onnan, egyből elkezd elsötétülni a kép és megy ki az erő mindenemből, úgyhogy olyankor azonnal le kell tennem a macskát a maga csupán 2-3 kg-jával, így nem jutok el az ájulásig, de a küszöbére kerülök. Ezt leszámítva tényleg nincs okom panaszra (ez sem az volt, csupán dokumentációs rizsa) és nyilván most sem fogom hagyni, hogy ez hasson a gondolataimra, továbbra is fut a háttérben az a lemez, hogy jobban leszek!

Faterom meg betakarózott a bringájával, amikor jött haza a boltból. Állítólag sárra futott a hátsókerék és kicsúszott, aztán már hiába próbált korrigálni, eltanyált. Lett egy púp a fején, meg a bordája is fáj, de azt mondta nem vészes.

Tesóm, ha olvasol: Boldog Névnapot! 🎁 Nagyon hiányzol, de remélem valamikor még tudunk beszélni!

Majális és egyebek

Fater az Ildiéktől jött haza és mondta, hogy ők mennek a gyerekekkel és állítólag kérdezte az Ildi, hogy mi kimegyünk-e, szóval fater megkérdezte kimennék-e? (Csoda, mert kb. sosem visz sehová.) Naná, hogy mentem volna, pont az előbbi okból, mivel már begolyózom az állandó itthonrohadástól, szóval kajáltunk és hívta az Ildit, hogy jöjjön majd értünk, mert akkor nem kell toligálnia, ha kocsival megyünk, ott helyben meg lábon is tudok közlekedni, mert annyit nem sétálunk, hogy meghaladja a gyalogos hatótávomat. (Aztán ott kiderült, hogy annyit sem bírok. 👏😁 Nem gáz, leültem a fűbe, ahányszor kellett.) Nem fértünk volna be annyian a kis Yarisba, úgyhogy előbb kivitte a gyerekekkel az unokatesómékat, azután eljött értünk. Elvileg 27 °C volt ma errefelé, de gyakorlatilag volt az 30 is, szóval nyári szerkóban nyomtuk. A végére mondjuk szélvihar lett és jócskán lehűlt, de akkor már jöttünk hazafelé. Elég lapos és szegényes volt a majális, gyerekkoromban nem ilyen volt ez sem, volt egy csomó játék, árus, lufis, stb. és persze nem volt ez az irdatlan drágaság. Ezzel szemben itt mutatóban volt egy körhinta, egy kisvonat, meg egy dodgem, valamint színpadon szólt valami zene és volt egy rakás árus, szóval abból nem volt hiány, csak éppen olyan árak voltak, hogy elképesztő. Persze a gyerekeknek ez is, az is kellett volna és a Réka részéről volt is bőgés, mert valamit nem kapott meg, a Kitti már megértette, hogy x-t nem kaphatja meg, mert drága, de kaphat helyette y-t, amire még hajlandó volt lóvét áldozni az unokahúgom. Mi ugye leginkább az ingerek, a kimozdulás miatt mentünk csak. Fater akart vattacukrot, amolyan nosztalgiaként, de felhúzta magát az árán és inkább nem vett. Nemsokáig maradtunk, mert kezdtek bezsongani a köl'kök, meg a ketyegőm nem volt partner a mászkálásban-ácsorgásban (a futóművek még kitartottak), pedig tényleg azon a kereten belül voltam, amit elvileg lábon is bírok, úgyhogy 2 kanyarban megint eltaxizta a bandát az Ildi, ezúttal az egyik nem messzi fagyizóhoz. Ott legalább le lehetett ülni rendesen. Nem is baj, hogy hamar eljöttünk a majálisról, mert egyfolytában a zsörtölődést hallgattuk fateromtól, meg a gyerekek is kezdtek bepörögni. A fagyizónál sem maradtunk sokáig, mert akkor meg már a Bella volt nyűgös a fáradtságtól másfél éves lévén, meg akkor jött a viharos szél és hűvös, úgyhogy hazavitte őket az Ildi, addig mi ott ültünk a fagyizónál az öreggel, aztán minket is hazahozott. Nem volt tehát valami érdekfeszítő és lazulást biztosító program, de legalább addig sem itthon rohadtam.

Múltkor írtam, hogy találtam bambusz zoknit, amiről azt hallottam, hogy nem izzad bele az ember, vagy ha igen, kevésbé, mint más anyagból készültekbe. Azok kedvéért, akik esetleg hasonló problémával küzdenek, leírom, hogy tényleg jó, szóval egy próbát megér. Legalábbis nekem is bejött, pl. most a melegből, kb. 1,5 órás cipőviselés után hazaérve is majdnem száraz volt a zokni. Nem reklámnak szánom, csak hátha segít másnak is.

Tegnap kaptam egy privát üzenetet messengeren egy kedves ismerősömtől, hogy a legjobbkor olvasta az előző posztomat, mert hasonló helyzetbe került és az ima, meg a saját ereje mellett segített neki 1-2 sorom, szóval örültem, mert éppen az volt a célom, hogy ne csak magamat emlékeztessem arra, miért kell kitartani, bízni, stb., úgyhogy már csak ezért is megérte az a poszt. Azóta sem rántott vissza semmi, sőt, nemhogy nem aggódom, inkább tele vagyok optimizmussal és reménnyel, még a repülést illetően is. Képtelen vagyok feladni azt is, vagy bármit. Néha úgy tűnik, hogy feladok ezt-azt, de végül mégis mindig felülíródik, mert valami ösztönösen hajt tovább mindig.

(Tesóm, ha olvasol: Isten éltessen sokáig! 🎂🎁 Tarts ki! 🙏 Remélem valamikor fogunk tudni beszélni!)

Élek még

A temetés 3.-án lesz, de nem megyünk, mert fater szokás szerint tökölt már megint, ezért szervezetlen kb. minden, meg kerüli a kényelmetlenségeket, pl. ő nem akar tömegközlekedni, az Ildivel akarta felvitetni magunkat, azonban hajnali 4-kor kéne indulnunk innen, hogy odaérjünk és azt az Ildi nyilván nem vállalná, de nem rohanok előre. Tény, hogy alig tudta intézni, amiket kellett, mert hol a telefont nem vették fel, hol nem volt bent az illetékes, hol nem kapott infót, ami miatt megakadt a következő lépéssel, viszont nem is igazán tette oda magát, hogy haladni tudjon, csak beletörődött, amikor nem érte el őket, nem próbálkozott ismételten, így nem tudtunk kb. semmit. Annyit tudott meg hó' eleje óta, hogy miért halt meg a tesója és hogy mennyi lesz a temetés alapköltsége. Dühös is volt, hogy elmegy minden félretett lóvé és hogy megint kérhet a Gabitól (🤮), valamint mivel még megfelelő öltözék is kellett volna, meg koszorú, plusz benzinköltség az Ildinek (akkor még nem tudtuk az időpontot és hogy kivitelezhetetlen az autós verzió), így közölte, hogy nem fogunk menni, mert "nem fog mégtöbb pénzt eltemetni". Pénteken kapta meg az értesítést, hogy mikor és hol lesz a temetés, amire megint felhúzta magát és megerősítette, hogy tényleg nem megyünk, mert nincs miben és különben is ígyis rámegy már a gatyánk az egészre, nem öl bele mégtöbb pénzt a ruha, meg a koszorú megvételébe. Tény, hogy jóideje nem voltak jóban a tesójával, de azért elég érdekes ez a hozzáállás. Mondtam neki, hogy az öltözékkel amúgy sem most kéne kapkodni, ugyanis már hó' elején értesítették a halálozásról, ergo volt majd' 1 hónap arra, hogy rendezve legyen a kérdés. (Ha én kezelhetném a zsozsót, már az elején megvettem volna a megfelelő szerkót, mint ahogy mondtam is többször, de jött a szokásos "ráér még" szöveg. Pató Pál úr.) Mondtam neki, hogy a benzinköltség ki is esik, mivel egyrészt az Ildi tuti nem fog hajnali 4-kor elindulni innen, hogy 9-re odaérjünk, szóval amúgy is csak azt tehetjük, hogy 2.-án felbuszozunk a Gabihoz és másnap onnan megyünk a vonattal a temetésre, de fater mondta, hogy nem fog hajnalban kelni a Gabinál, hogy onnan még elvonatozzunk a temetőbe, meg Pestre sem akar felbuszozni, mert "az macerás". Annyira kényelmes típus, hogy hihetetlen. Lényeg, hogy nem megyünk, pedig ha másképp' csinál dolgokat, akkor meg lehetett volna oldani, meg ha nem ragaszkodna ahhoz, hogy kocsival hurcolják. Inkább nem vesz búcsút a tesójától, mert pár dolog nem tetszik neki. 👏 Mindegy, ez már az ő dolga.

Van mégvalami, illetve 2 dolog, de azokat még helyre kell tennem idebent, bár már haladok, mert nincs más út. (Az érzékeny olvasóknak jelzem, hogy kemény részek is következnek, döntsön mindenki belátása szerint a továbbolvasást illetően.) Beszéltem a Dokival pár dolog kapcsán és nem jó dolgokat hallottam. Az a kisebbik gondom, hogy teljesen letiltott a repülésről (ugye eddig kétfedelű géppel ugyan nem szívesen, de engedett volna, mondván nem ráz annyira, azonban mostmár arról is letiltott). Ezzel végleg elestem a nagy álmomtól, hogy valaha repülhessek. Ez is nagyon rossz érzés és erős, tehetetlen dühvel tölt el, hogy ezt is elvette a kór, de mondott mégvalamit, amitől fordult egyet körülöttem is és bennem is a világ és 2 napig nem tértem észhez, kb. robotpilótán működtem. A kezem mozgott, a szám beszélt (bár, alig), szóval látszólag itt voltam, csináltam a dolgaimat, viszont én valahol máshol jártam, kiestem még önmagamból is, nemhogy a valóságból. Még mindig az a kímélőprogram fut nálam, de néha belémvág a dolog és az annyira sok(k), hogy azonnal blokkol az agyam és visszakapcsol a kímélőprogramba, ahol kb. nem fogom fel a dolgokat és az "itt és most", de még én magam is valószerűtlen vagyok, olyan, mintha valami álomban lebegnék, minden zavaros olyankor. A sok terápiának köszönhetően persze már levágtam mi van; olyankor disszociálok, magyarul az agyam tényleg védekezőmódba kapcsol. Kérdés, hogy ez meddig fog kitartani. Érzem, hogy valami rohadt nehéz van rajtam és fogalmam sincs mi lesz, ha kiold ez a védekező üzemmód, bár azon vagyok, hogy kizárjam a dolgokat és azt tegyem, amit eddig: csakis arra koncentráljak, hogy kitartsak és azt tudatosítsam, hogy nem lesz gond! Félig-meddig már visszanyertem az optimista, reménnyel teli, ösztönösen küzdő és továbblépő oldalamat, szóval nem fogok letargiába esni most sem! Amint a Doki kimondta azokat a mondatokat, egyből megbénultam, nem is emlékszem miket mondott még és én miket mondtam neki. Gépiesen csináltam a dolgomat, de köztes időkben nagyrészt hol pörgő aggyal, hol kiüresedve feküdtem, vagy védekezésből aludtam aznap is, másnap is, meg állandóan berántott az a disszociatív állapot. A zaklatottságtól feszült a mellkasom, meg a fejem is majd' szétrobbant a stressztől és hiába fojtogatott a tehetetlen düh és némi keserűség (a repülési tilalom miatt, meg a Tesóm miatt, hogy ha mégis beüt a game over, akkor hogyan fogja kezelni, bár sajnos továbbra sem tudok róla, de ha írni nem is, viszont olvasni esetleg tud és egyszercsak nem írnék többé, Ő is levágná, hogy miért), szóval belémszorult minden. Talán jobb is, mert amennyire telítődve voltam, nagyot szólt volna, ha egyszerre kirobbant volna. Nyilván az sem jó, hogy nem távozott, mert a beragadó stressz sem tesz jót, de mindegy, egyelőre valahogy elmúlt az a robbanásközeli állapot. Magamat továbbra sem sajnálom és továbbra sem félek, mert van hitem, van reményem, van akaratom, megyek tovább és teszem, amit eddig: apait-anyait beleadok, hogy szinten maradjak! Meg kell találnia a Tesómnak is, ha egy nap tud jelentkezni! Nagyon hiányzik! 

Terveztem már egy pozitív töltetű bejegyzést a témában, ami meg is fog születni mindennek ellenére, mert nem fogom magam hagyni! Nincs helye a megingásnak! Talán most átkattant valami és Isten adja, hogy ez a hajtóerő és bizakodás kitartson! Majd beszélek a pszichológussal erről az egészről, mert most perpillanat ugyan higgadt, elszánt, bizakodó vagyok, de befigyelnek a disszociatív állapotok, meg a torkomba telepedő szikla, ahányszor benyomja az agyam azt a lemezt, amit a Dokitól hallottam. Volt, amikor a jelenben voltam, nem tudtak beférkőzni a tudatomba a hallottak, mert eltereltek dolgok, de aztán visszakapcsolt ez a magamról és a valóságról való félig 'leválasztódás', magyarul megint beleestem abba a védekezőmódba.
Igencsak ólmosra sikerült ez a poszt, szóval hogy oldjam a súlyát, inkább beírom azt a tervezett pozitívat ide a végére. Egyfajta mankónak, kapaszkodónak szánom a következőket és nemcsak a magam számára, hanem mások számára is, akiknek szükségük van rá. Nem igazán volt még arra példa, hogy megrémüljek, egykezemen meg tudom számolni, hogy hányszor ijedtem meg (a mostani esettel együtt is elég 1 kezem), de olyankor is sikerült gyorsan csatornát váltanom, mert luxus arra használni az energiát, meg többször bebizonyosodott számomra, hogy a gondolatoknak és az akaratnak teremtő erejük van, szóval már csak emiatt sem engedtem semmiféle negatív gondolatot, vagy érzelmet érvényesülni. Ezt ösztönösen csináltam, de aztán egy nap a Dokim azt mondta, hogy ennek nagy szerepe van abban, hogy viszonylag lassan romlok és hogy még életben vagyok. Ez akkor egyszerre sokkolt és egyszerre adott erőt, hiszen nagyon fontos és erős 'fegyver' van a kezemben általa. Fogalmam sincs, hogy most miért nem sikerült teljesen és azonnal csatornát váltani, de azon vagyok, már nemsok kell hozzá. Nincs más lehetőség! Hogy visszatérjek a fegyverhez; több eset is bizonyította a számomra (de bárki számára bizonyítja, aki felismeri), hogy az akaratnak, az elmének hatalmas ereje van! Nem fogok hazudni, röhögtem korábban az agykontrollról beszélőkön és emeletes baromságnak tartottam, hogy az majd segít, ha nagyon akar az ember, de aztán a sors megmutatta, hogy így van! Az elmúlt időszakban 3 esetet is elémtolt az élet és hiszem, hogy ez sem véletlen! Az érintettek állapotának részleteit csupán azért fogom leírni, mert azok fogják kiemelni a csodákat, az akarat és a fizikai/mentális erő hatásait, nem pedig azért megyek részletekbe, hogy bárkit lehúzzak. Neveket és részleteket azért írhatok, mert a neten is fentvannak az esetek, ergo nem sértek személyiségi jogokat, bár az egyik esetben nem fogok konkrétan írni az illetőről, mert egy ismerősöm az érintett. Nyilván megkérdeztem, hogy megemlíthetem-e az esetét, de nevet és olyan részleteket nem fogok írni, amiről felismerhető. Vele kezdem. Adott egy addig - tudtommal - egészséges, 40-es éveiben járó férfi, akit egy nap megtámad a saját szervezete és kishíján megöli, de itt a lényeg: életben maradt! Elvileg képtelenség, mert a laboreredményei és a kórsága természete alapján lehetetlen, hogy éljen, de él és nemcsak, hogy él, hanem nagyon sokat fejlődött! A mozgásképtelenségből viszonylag rövid idő alatt odáig jutott, hogy pár kilométert már elsétál, az izmai erősödnek, az eddig nem mozgó kezét is tudja már valamelyest mozgatni (persze torna is kell rá), elkezdte visszaszedni az elvesztett kilókat is, jelenleg remissziós szakaszban van és Isten adja, hogy ez minél tovább kitartson! Az illető kb. pofánröhögte a kaszást és azóta is csakis előre tekint, abszolút nem sajnálja magát Ő sem és ez is nagyon lényeges! Hatalmas mentális és fizikai teherbírásról tanúskodik az esete, ezért előttem is Ő az egyik példa arra, hogy az akarat mire képes, meg hogy érdemes reménykedni, valamint hogy csodák léteznek! Hiszem, hogy lesz még ennél is jobb állapotban és ezzel egy újabb csoda történik Vele!
A másik eset egy mindössze 14 éves kissrácé, Arnold Chappin-é, akinél operálhatatlan agydaganatot diagnosztizáltak tavaly nyáron és a prognózis szerint fél éve, de legjobb esetben is max. 9 hónapja volt hátra, ha sugárkezeléseknek vetik alá. Lebénult a fél oldalára, a beszéde is nehézkessé vált, állandó hányás, durva fejfájás és ki tudja mi minden gyötri még, de Ő állítólag még most is a családjára és a barátaira van tekintettel, meg még mindig képes nevetni és ezért megérintett a sorsa, követni kezdtem azt fb.-n, ami nem lehet véletlen, ugyanis így szolgálhat az Ő esete is pozitív példaként előttem (is). Egy ideje csend volt vele kapcsolatban, így azt gondoltam talán elment, de a napokban az édesanyja megírta, hogy még mindig küzd, sőt, kicsit javult az állapota, holott ugye orvosilag már nem is élhetne! A 'jóslatok' tehát nem mindig igazolódnak be, ez pedig szintén egy kapaszkodó lehet bárkinek - nekem is! Karácsony előtt állítólag majdnem elvesztették, mert egy nagyon agresszív kezelés hatására a daganata központja elkezdett elhalni, ami sokszorosára súlyosbította a tüneteit, de kitartott és nem értik, hogy hogyan bírta ki. Hiszem, hogy a hatalmas akaratereje és életszeretete nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még életben van, ami rá nézve is pozitív, de másoknak is erőt adhat és jó példával szolgálhat. Az a kezelés, ami kishíján elvitte, javulást hozott, állítólag érthetőbben beszél, visszatért az energiája, az ébersége és ezért most elkezdhettek Nála egy új gyógyszert, szóval Isten adja, hogy történjen valamiféle csoda vele is, már csak azért is, mert még csak egy gyerek! Elvileg ezzel a kezeléssel sincs jövője, de történtek már csodák és remélem az övé lesz a következő! Az Ő példája is egy kapaszkodó számomra és az lehet bárki számára, hogy ki kell tartani még akkor is, ha elvileg valamire nincs esély, sosem szabad feladni a reményt! Ebbe kapaszkodom én is!
A következő eset egy fiatal lányé (biztosan sok idetévedőnek/rendszeres követőmnek lesz ismerős a neve, mert sokszor adtak hírt Róla neten is, tv-ben is), Csire Zsuzsié. Sajnos nemrég elment csupán 21 évesen, de az ő esete is példaértékű! 10 éves korában valami vírus megtámadta a szívét, amit oly' mértékben károsított, hogy 11 évesen donorszívre volt szüksége. Ha jól rémlik, pár év után kilökte a szervezete, ezért újabb transzplantációra volt szüksége, de végül azt a szervet sem fogadta be a szervezete, mostanra kilökte, ezért nemrég elhunyt. A 10 éves kálváriája alatt állítólag több, mint negyven (!) szívműtéten kellett átesnie, Ő mégis jól tanult mindvégig és állítólag mindig mosolygott, jóságos volt, nem törte meg az ellopott gyerekkor és a sok szenvedés sem. Állítólag még a kórházból is vizsgákra járt, amiket sikeresen letett, mert végig tanult, szóval elképesztő mentális, fizikai és akaraterővel rendelkezett Ő is, amiről hiszem, hogy hozzásegítette ahhoz, hogy ennyi ideig kitartson! Miután megtudta, hogy nem tudnak már segíteni rajta, akkor sem adta fel, elkezdte kipipálni a bakancslistáján szereplő pontokat és tanult tovább, mert mégis annyira bízott abban, hogy meggyógyul! Az utolsó interjút is mosolyogva adta, miközben arról beszélt, hogy fogy az ideje! Az az akaraterő, hit és életszeretet, ami jellemezte, szintén példaként szolgálhat sokak számára - számomra is! Ez csak 3 történet, de sok van még a világban és mind bizonyítja, hogy az elme mikre képes, úgyhogy ha ezekre fókuszál az ember, az megerősítést tud adni. Ha ez a 3 (és még ki tudja mennyi) ember képes volt az elvileg lehetetlenre, akkor nekem is sikerülhet és bárkinek! Nyilván nem varázserejű a dolog, de mivel nem tudható, hogy kinél fog működni, ezért megéri reménykedni és kitartani! Azt már én is jópárszor tapasztaltam, hogy a gondolatok és a hozzáállás kihatnak a fizikumra, ami ad egy biztonságérzetet és motivációt is, mert egyrészt van mihez nyúlnom, másrészt legalább részben irányíthatom a folyamatokat. Mint mondtam, régebben hókuszpókusznak tartottam az agykontrollt, de a sors rákényszerített, hogy belekapaszkodjak, mint az egyik utolsó cérnaszálba és döbbenetemre működött! Nyilván nem azonnal, de nem is az a lényeg és az sem lényeg, ha most én vagyok az, akire szemforgatva néznek páran, mert ők sem hisznek benne, ugyanis az számít csak, hogy működik, ezzel enyhítve a fájdalmaimat és a rosszulléteimet. Nem mindig segít, nem is mindenben, meg ha ez csak így működne, nem létezne az orvosi szakma, de nekem már az is elég, ha 10-ből mondjuk csak 7 rosszullétet kell elviselnem, vagy ha egy őrjítő fájdalmat lejjebb tudok csökkenteni legalább viselhető mértékűre. Amúgy nemcsak ennyit tud ez a dolog, mert van, hogy teljesen elmúlik, vagy fel sem erősödik egy rosszullét, vagy pedig fokozatosan elmúlik az addig magzatpózban anyázós, könnycsorgatós neuropátiás élvezet. Mondhatnánk, hogy csak véletlen, de többször bebizonyosodott, hogy tényleg az akaratom, meg az összpontosítás dolgoznak olyankor, mert ahányszor kizökkent valaki/valami, miközben 'szugerálom' a fájó területet, vagy 'mantrázom', hogy jobban leszek, újra felerősödik a fájdalom/rosszullét, de amint újra koncentrálni tudok (ami nem könnyű, pont a fájdalom/rosszullét mértéke miatt, de biztatásként mondom azoknak, akik esetleg szintén megpróbálják, hogy nem lehetetlen), olyankor újra elkezd enyhülni! Nemcsak egyszer, meg kétszer, hanem többször tapasztaltam, ezért mondom, hogy tényleg az elme dolgozik. Én nem 'térítek', csupán megerősítem, hogy tud működni ez a dolog és hátha ezzel is tudok reményt, erőt adni bárkinek. Nem minden esetben segít, de nekem már ez is nagy könnyebbséget jelent és némi megnyugvást is, hogy van valamennyi beleszólásom az állapotomba. Ehhez nyilván hozzájön az is, hogy nem tekintek magamra betegként (talán ezért is taglóztak le a Doki mondatai, hiszen ugye a hétköznapokban 'elfelejtem', mizu van), ami ellentmondásos lehet, mert naponta emlékeztet a szervezetem, csakhogy nem érdekel. 😉 Ezért is lapozom most tovább és rakom el azokat a mondatokat egy olyan zugba, ahonnan nem tudnak ártani és visszahúzni! Valami átkattant a toronyban, most sok erőt érzek magamban. 👍

Apám

tiszta ideg, mert ma kapta meg a levelet arról, hogy meghalt az öccse. Nem tartottak kapcsolatot már régen, bár ettől függetlenül nem teljesen közömbös számára a tesója, mert szerette, csak mivel a Lali nem tudta lerakni az italt (fater már rég' lerakta) és emiatt teljesen elhülyült, így megszakította vele a kapcsolatot apám. Én beszéltem vele utána még 1-2×, de mivel velem szemben is agresszív, kötekedő volt, így én is megszakítottam vele a kommunikációt több, mint tíz éve. Nemcsak maga a hír zaklatta fel az öregemet, hanem az is, hogy egyetlen élő rokonként őt kötelezik a temettetésre, ráadásul 3 napon belül kellett volna nyilatkoznia, azonban azon már túlfutott, mivel a Gabihoz ment a levél hétfőn és ugyan feladta a Gabi, de csak ma ért ide. Láncban gyújt a cigikre, meg kishíján sírvafakadt, mert nincs miből kicsengetni a temetés költségeit. Ha az összes zsozsónkat rááldoznánk, akkor sem volna elég, úgyhogy holnap telefonálgat párat, hogy valahogy elrendezze a dolgokat. Akármilyen genya, azért most kicsit sajnálom. A Gabi meg olyat alakított, hogy kínunkban röhögtünk. Ő is erősen mutatja a nárcisztikus jegyeket a dokim szerint és most ismét élesen látszott az egyik. Épp' arról beszéltek apámmal telefonon, hogy meghalt a Lali és tudja, hogy faterom csupa ideg, erre miután lerakták a mobilt, kb. 2 perc múlva pittyent, hogy üzenete van. Állítólag a Gabi valami videót küldött Észak-Korea legőrültebb törvényeiről... Írja neki apám, hogy most ehhez semmi hangulata, erre csak annyi volt a reakció, hogy "a YouTube-ról van az a videó". Na, itt tört ki mind a kettőnkből a röhögés, hogy ilyen nincs, b@sz'ki! Totál leszarja, hogy mi a helyzet, meg hogy a másik hogy' érzi magát. Ugyan faterom is ilyen, viszont ő annyiból enyhébb eset, hogy eszébe nem jutna ilyen baromságokat küldeni olyannak, aki nemsokkal előtte tudta meg, hogy meghalt a tesója és akkor az hagyján, hogy külön fel kellett világosítani arról, hogy ehhez most nincs humora fateromnak, de még ekkor sem kapcsolt, csak annyit bírt reagálni, hogy honnan van a videó. 🙄🤣 Nem hiszem el, hogy ilyen létezik, hogy valaki ennyire a cseh 2-t nézze, meg ilyen tapintatlan legyen. Kíváncsi vagyok, hogy mire jut apám az ügyintézéssel.

Tegnapelőtt este

jött 2 kör görcsroham, de tekintve, hogy kialvatlan, meg stresszes voltam, valamint egésznapos migrénem is volt, meg 30 °C volt felénk megint, nem lep meg a látogatásuk, mert ezek egyenként is ki szokták provokálni. Azóta nem volt gond. A Raynaud még erősen aktív, mert hiába van kint 30 °C, vagy közel annyi, a házban hűvös van. A hullafehértől a liláig terjed a színskála az alkatrészeimen, meg befigyelnek a szívtájéki, a fejemben lévő és a bal kar szorongatások is, amikor érgörcs van, úgyhogy nálam még megy a fűtés esténként. Más gond továbbra sincs. 👍

Képes dokumentáció a későbbiekhez (micsoda kétszínű alak vagyok. 😜)

Voltam ma a szokásos, heti terápiás ülésen. Egy-két aktualitásról volt szó, meg mondtam a dokinak, hogy rászántam magam arra a fateromhoz szóló naplóra, amit javasolt. Még nem írtam bele, de majd fogok. Utána vásárolni kellett, szóval nem hazafelé indultunk. Nemrég véletlenül találtam olyan zoknit, amibe nem izzadok bele 5 perc alatt és akartam még venni, de már nem volt. Mák, hogy amit a múltkor vettem, abban a kötegben 5 pár volt, így nemcsak 1 van, de jó lett volna több. Állítólag a bambuszból készült is jó ilyen problémára, úgyhogy vettem, azt' majd kiderül, hogy igaz-e? Borotvát elfelejtettem venni. 👏

Megvan már a gipszkarton is, így a folyosó mennyezetét is rendbe lehet majd rakni. Dühítő, hogy alig vagyok terhelhető, így nemsok dolgot tudok csinálni, viszont amit igen, azt azért csinálom, úgyhogy amit elbírtam kétszázas pulzus nélkül 😁, azt a napokban kivittem a kamrába, fater meg a nehezebb dolgokat vitte.

Elvileg nemsokára megyünk Pestre, de hiszem, ha elindultunk. Ügyeket is kell ott intéznünk, meg a Dokinak is látnia kell már. Nincs komoly gond, de az ellenőrzés kell. 3 új szerzeményről fogok tudni beszámolni neki azóta, amióta nem látott, de az életemet egyik sem veszélyezteti, csupán kellemetlenségek, szóval nem igazán foglalkozom velük, viszont neki tudni kell minden változást. Nyilván egyik sem jelent jót, mert romlást jeleznek, de már úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, hogy amíg nem vagyok veszélyben, addig nincs igazi gond. Istennek hála a szívem is stagnál és az immun is nyugton van még mindig, lassan a Raynaud is lenyugszik, ahogy bejön majd a tartós meleg, úgyhogy nincs okom panaszra.

Kivételesen nem itthon telt a Húsvét

legalábbis nem kizárólag itthon, mert az Ildiéknél is voltunk. Hogy minek hívta át az öregemet, gőzöm sincs. Én most is csak amolyan utánfutóként mentem, mert nem maradhattam itthon felügyelet nélkül, mivel szarul voltam (ez a hirtelen nyár így március végén komoly, nem lep meg, hogy balhézik a szervezetem), viszont a família és én nem vagyunk kompatibilisek egymással, így általában csak csendben elvagyok magamnak, míg ott vagyunk. Most nem így volt, de csak mert az unokaöcsém feltolta az agyamba a fost azzal, ahogyan bánt azzal a csapat nővel és gyerekkel. Ugyan nem kötődöm egyikükhöz sem, de védtem már meg tökidegen nőt is, szóval itt nem az számít, hogy ki az illető, hanem bekapcsol valami ösztön bennem, ami arra irányul, hogy ne hagyjam a vétlent, különösen ha az nő, vagy gyerek. Ha kedvelem/kifejezetten szeretem is az illetőt, az nyilván duplán késztet arra, hogy a pártfogásomba vegyem. Most 7-en élnek kényszerből egy 2 szobás kis házban, szóval nyüzsgés van náluk és attól öt perc alatt égnek áll a séróm, így most sem volt ez másképp'. A Kitti már 5 éves, de ott van a 2 éves húga és az unokaöcsém másfél éves lánya, szóval ment a sírás, meg a játékokon veszekedés. Volt balhé is, mert az unokaöcsém nagyon paraszt. Nincs jobb szó a viselkedésére, ugyanis leugat mindenkit, de olyan stílusban, hogy a bicska nyílik az ember zsebében és kb. laposkúszásban közlekednek mellette mostanra az Ildiék. Mindig is egy unszimpatikus kölyök volt, de most, hogy már 24 éves, játssza a janit, csak épp' az a gáz, hogy nőkkel és kisgyerekekkel szemben. Mindegyikükkel durvul, amiért leállítottam párszor, de nemcsak én, faterom is lecseszte rendesen. Sírt a Réka (a 2 éves), erre elkezdi a Zoli, hogy "kurvára unom, hogy állandóan bőg ez a kis buzi!" Persze helyreraktuk, meg az unokahúgom kérdezte tőle, hogy mit szólna hozzá, ha ő mondaná ezt a Bellára (Zoli lánya), erre elkezdi a saját húgának, hogy "akkor lerúgnám a fejedet!" A feleségének is ilyet szólt, hogy f@sszopó. Kedvem lett volna behúzni neki ezekért a dumákért és úgy általában a viselkedéséért, de nyilván nem süllyedek arra a szintre. Nagyon idióta lett. Eddig is egy érzéketlen, önző figura volt, de ennyire nem volt durva a helyzet. Érthető, hogy kényelmetlen hatodmagával nyomorogni egy kicsi kéróban, de ez sem jogosítja fel a körülötte élők és mellesleg családtagok terrorizálására. Ebben a remek légkörben telt az a pár óra, amit ott töltöttünk. Kértem inni és mondta az Ildi, hogy üdítő nincs, csak csapvíz van, mire mondtam, hogy nem gond, meg is ittam a vizet, erre a következő pillanatban nyitja és tölti az addig bontatlan Colát a Zolinak. 😁 Nem ez a lényeg, mert nyilván megveszem magamnak, ha kell, van itthon most is, meg a csapvíz is teljesen megfelel nekem, csak az elv vicces, hogy másodpercekkel előtte még csakis csapvíz volt otthon, mert kár belém a Cola. 😁 Megszoktam már, hogy kapzsik, meg bunkók, szóval ezeken már csak röhögök. A fentiek ellenére nyugodt vagyok, nem hatnak rám ezek a családi zűrök. A fater is normálisabb 1-2 napja. Vele is volt egy balhém, de az még pénteken. Valamit csak használ a terápia, mert most nem kaptam dührohamot és sikerült szem előtt tartanom azt is, hogy a nárcizmusa mondatja és csináltatja vele, amiket mondott és tett. Nyilván felcseszett ettől függetlenül, de nem durrant el az agyam annyira, mint ahogy szokott. Naponta alakít valamit, amin fogom a fejemet és kb. tikkel a szemem, de pénteken tényleg nagyon felcseszett. Lényeg, hogy úgy tűnik, néha már befog nálam a fék és nem a düh irányít, szóval egy nap talán normálisabb leszek. 😁 Egyelőre még 10-ből 9× a józan ész helyett azonnal robbanok, de a kezdet biztató. 👍

A Húsvét a szokásosan telt itthon; nyugalomban és a hit jegyében, azaz Bibliaolvasásban és keresztény témájú filmek nézésében (nyilván ezek máskor is játszanak, de ilyenkor mindig). Locsolkodtam is, mert sikerült felborítani az ásványvizet, amire a fater nem rakta vissza rendesen a kupakot. 😁 Ma már az egész napom a szerencsétlenkedés jegyében telt, ön- és közveszélyes voltam, meg mindent fellöktem, levertem, kiborítottam, de legalább volt min röhögni.

Fél éve nem tudok a Tesómról. 😞 Remélem, hogy nincs baja és hogy egy nap tud jelentkezni! 🙏 Ez a remény tart egyben.

Tegnapelőtt este jött egy görcsroham, de nem volt erős és megállapodott egyetlen körnél, szóval most kegyes volt hozzám. Nem lep meg, mivel extrém meleg volt a napokban, ma konkrétan 30 °C itt, Délen. Ha a továbbiakban békénhagy az a merevgörcsös buli, már elégedett leszek, mert az egyéb kellemetlenségekkel nem foglalkozom. Fejben folyamatosan az a lemez pörög nálam, hogy jól vagyok és jól is leszek, mert így kell lennie! Hiszem, hogy ez is számít. Próbál ugyan lerántani néha (a napokban is) valami, de arról nem írok, mert nem is akarok vele foglalkozni, már csak azért sem, mert nem kaphat teret. Egyelőre én irányítok és azon vagyok, hogy ez így is maradjon! Minden oké lesz!