Fater volt az ügyvédnél

27.-én, elindultak a folyamatok, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a dolog vége. Állítólag nem köteles fizetni a tulajdonos, viszont akkor ki kell költöznie, illetve állítólag bármekkora összeget kérhetett apám, csak volt egy minimumösszeg, ami 7 és fél milkára jött ki a m² alapján, így annyit kért. Azt mondta, hogy azért nem kért többet, mert félő volt, hogy akkor nem fizet a tulaj, mivel így sem köteles. Állítólag a levél kézhezvételétől számítva 2 hete van, hogy reagáljon. A fejemet vertem gondolatban a falba, amikor fater elmondta, hogy van az a lakás, meg a haszonélvezeti joga és realizáltam, hogy hosszú évek óta feleslegesen szívat az életkörülményeinkkel, ugyanis ha hamarabb lép, sok kínlódást spóroltunk volna meg. Persze magát is megszívatta, de az szíve joga. Állandóan játssza a nagyokost, aki mindenkinél okosabb, mindent jobban tud, mindenkinek osztogatja is a kéretlen tanácsokat, de ha ekkora zseni, akkor miért ott tart mindjárt 62 évesen, ahol? Innen látszik, hogy csak egy tévképzet nála a talpraesettség, a lángelme, a tökéletesség. Már rég' kezdhetett volna valamit akár a haszonélvezeti jogával, akár annak megváltásával, de ő inkább mostanáig vergődött és vitt bele engem is a szarokba, mert kényelmesebb volt nem megmozdulni. 🤬 Ő persze nem fogadott el tanácsokat senkitől, támadásnak veszi azokat és ő is támad. Ez állítólag azért van, mert neki is sérült a személyisége és felépített helyette egy tökéleteset, ám egyes helyzetek ezt a hamis képet megingatják, mint pl. az előbb említett tanácsadás, mert emlékeztetik arra, hogy képes hibázni, valamint arra is, hogy ezt mások is látják és ilyenkor védekezőmódba kapcsol, védi azt a hamis figurát, amit alakít, azért támad. A nárcisztikusok csak látszólag kemények és határozottak, valójában meg vannak törve, meg bizonytalanok és ezért próbálják görcsösen fenntartani azt a hamis, tökéletes 'alteregot', amit létrehoztak. Visszatérve a helyzetre: amikor megkérdeztem, miért nem váltotta meg már sokkal korábban ezt a jogot, az volt a válasza, hogy "a f@szom akart foglalkozni az egésszel, macerás is, meg amúgy sem lett volna miből lezongorázni a folyamatot." Aha, mert az nem macerás, hogy évek óta szarabbnál szarabb helyeken vergődünk ahelyett, hogy úgy élnénk, mint mások. 🙄 Ettől az örökös "há' miből?!" szövegtől is agyvérzést kapok, mert lett volna miből, ha tisztességesen dolgozott volna, amíg még volt lehetősége rá, csak ugye az a fránya lustaság... Fel nem fogom, hogy' működik az agya, de valami nagy gebasz van nála is. Évek óta a kezében volt ezek szerint a változás kulcsa, de inkább félredobta, mert meg kellett volna erőltetnie magát ahhoz, hogy változzon a helyzetünk. Neki jó a szar is, inkább beéri azzal, csak ne kelljen tennie a jobbért és ez mindenre igaz nála. Nem is beszélt eddig a lakásról, meg a haszonélvezeti jogáról, ami nyilván nem is kötelessége, de kíváncsi vagyok, milyen csontvázak fognak még előkerülni a szekrényből. 🤔 Ha kifizeti a tulaj a kért összeget, akkor átmehetnénk egy lakhatóbb kéróba, mondtam neki most is, de már a Gabi is mondta neki, hogy hagyja a francba ezt a pénztemetőt, meg a méltatlan életkörülményeink miatt is mindig felhúzza magát. Ha lesz rá pénz, de mégsem megyünk át egy jobba, akkor tényleg ostoba apám. Persze ő hajtja, hogy ez a ház nagy és felújítva elmegy akár 18-20 millióért is, nem fogja fel, hogy ahhoz, hogy olyan állapotba hozza, nem lenne elég 7,5 millió sem, mivel kb. minden szar, egy totális felújítás kell, beleértve a teljes tetőszerkezetet, ami önmagában is szép összeg, főleg egy ekkora kérón. Nem tudom melyik pizsamájában álmodta, hogy palotát varázsol pármillióból egy ilyen szinten lepusztult kecóból. Persze erre jött a következő agyzsibbasztó reakciója; azt mondja nem baj, megcsináltat 4-5 millióból annyi melót, amennyire futja (szóval nem is a teljes 7,5 milliót szánja rá), mert nem kell csilli-villinek lennie. Hú, bakker! 🙄 Egyrészt minek beleölni zsozsót, hogyha átmehetünk egy lakhatóba, másrészt ha csak valamennyire akarja felújíttatni, akkor hogy' akar 18-20 milliót kivenni belőle? Ő még nálam is irreálisabban tud gondolkodni... Azzal is jött, hogy maradunk és majd apránként elkészül. Már megint az a rohadt APRÁNKÉNT... 🤬🤬🤬 Ettől a szótól már tikkel és vérben forog a szemem, mert állandóan ezt mondogatja és az, hogy hatodik éve nemhogy nem haladt semmit a ház, hanem egyre szarabb (a napokban a terasz egyik tetőgerendája is beintett 👍), jól mutatja, mennyire sikerült "apránként" haladni a házzal. Még 7,5 millió ráfordítással is csupán ott tartanánk, hogy csak valamelyest lennének jobbak a körülmények, de ha még annyit sem szán rá (ilyen árak mellett pláne nemsok dologra fogja futni), akkor továbbra sem lesz rendben a ház, maximum nem lesz ennyire élhetetlen. Okosabb volna kapásból egy másikba átmenni, aztán ha annyira akarja, újítgassa ezt "apránként", de legalább akkor már normálisan élhetnénk végre! Nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy "apránként" nem haladt semmit évek alatt sem, meg amúgy sem okos dolog arra várni a házban csövezve, hogy egyszer majd elkészül. Mindig ezt mondogatja. 🤬 Mondom neki, hogy persze, "egyszer majd", addig viszont csövezünk tovább, nem töltünk időt együtt, mert állandóan lefoglalja a ház (de nem tudom mit csinál, mert semmi nem halad), nem megyünk sehová, mert minden időt, energiát és pénzt abba öl, hogy kb. semmi se' változik, szóval nem is mozdulunk ki, nem élünk, nem is töltünk időt együtt, meddig akarja ezt folytatni?! Mondom neki, hogy ő sem fiatalodik, én sem egészségesebb leszek, meg persze én sem fiatalodni fogok, mit gondol, mennyi időt lehet még elpazarolni az életünkből?! Márpedig pazarolja mindezt, mert nem jutott a házzal semmire évek alatt sem, holott egy lakható ház nem vinné sem a szabadidőt, sem a lóvét, sem az energiát, legalábbis nem annyit vinne el belőlük, mint amennyit ez a ház. Azt képzeli, hogy ráér mindennel. Nem, rohadtul nincs több idő, élnünk kell, 6 év ígyis kárbaveszett! Persze a közös időtöltés is csak az én vágyálmom, mert milliószor megmutatta már, hogy amikor épp' ráérne, akkor sincs igénye apa-fia programra, vagy beszélgetésre, de tény, hogy így, hogy állandóan a putrit próbáljuk felszámolni, méginkább csak futólag integetünk egymásnak kb., annyira nincs közös idő, meg semmi. Azzal jön mindig, hogy ha veszünk egy másik, kisebb házat, akkor azt nem tudja jó pénzért eladni és akkor nem jutunk közelebb Pesthez. Egyrészt annak a másik háznak az értéke is nyilván emelkedne még az állandóan emelkedő ingatlanárak miatt, másrészt ha ezt mégis eladhatóvá tudná renoválni, mert "apránként" 🙄 újítgatná, akkor két házat tudna eladni és úgy már közelebb tudnánk költözni, de amúgy ezt nem fogja olyan jó pénzért eladni, amennyiért akarja, mert nem fogja tudni annyira rendberakatni, szóval feleslegesen akar bennemaradni. Szíve joga kib@szni saját magával ezredjére is, de velem nincs joga ismét megtenni. Persze mindig más tehet arról, hogy szarban vagyunk és amikor mondom, hogy nem mások hibája, akkor csak ordítozni tud, teljesen belázad és jön a szokásos szöveg, hogy "nem volt családi háttere", meg a "pénz nélkül miből, hogyan?!", de ezek hülye kifogások. Egyrészt nem ő lenne az első és utolsó sem, akinek a család nem akart, vagy nem tudott segíteni az elindulásban, másrészt ha akkora nagy ász, mint amilyennek előadja magát, akkor a fene nagy talpraesettségével és penge agyával hogy-hogy' itt tart, hogy-hogy nincs pénze? Nyilván ő is tudja, hogy nincs azon a szinten, azért kompenzál ezzel a hamis személyiséggel, amit felépített. A doki mondta, hogy mivel megváltozni nem fog az ilyen ember, a környezetének kell jól kezelni a megnyilvánulásait. Próbálkozom, már megtanultam ezt-azt. Na, mindegy, a lényeg, hogy meglátjuk fizetni fog-e a tulaj és ha igen, mit lép faterom, de azon leszek, hogy a költözés felé tereljem. Az a gond, hogy nem tudja mit akar, mert már többször is hajlott rá, amikor papoltam neki, de aztán legközelebb már vagy azzal jött, hogy nem tudja még, hogy költözünk-e, vagy kijelentette, hogy maradunk. Mikor-milyen kedvében van, aszerint áll a dolgokhoz. Persze közben panaszkodik, hogy már elege van a körülményekből, a kiadásokból, meg hogy nincs ideje semmire, szóval remélem, hogy ha ott lesz a lehetőség, akkor a költözés mellett dönt! Nagyon unom a baromságait, mostanában naponta küldi fel a fost az agyamba a hitegetéseivel (persze már azt sem hiszem el, amit kérdez), a hülyeségeivel, az állandó hárításával, stb.-vel. 😡 Azért igyekszem az idegszálaimat kisimítani utazós, repülős, vicces, meg urbex YouTube-videók nézésével, állataimmal való foglalkozással, filmnézéssel, zenehallgatással és talán rajzolni is fogok megint, ki kell használnom, hogy nem remeg a kezem és hogy a Raynaud is enyhült, nemsokára talán vissza is vonul, mert megérkezett a nyár.

Jobban vagyok a múltkorhoz képest, szóval nem a kórság okozta a szívpanaszokat, hanem az időjárásváltozás. Remélem még sokáig megmarad a remisszió. 🙏

'Dokumentációs' rizsa későbbre, viszonyítási alapként:
Tegnap volt egy PTSD-s 'flash', kb. fél óráig maradt fenn és próbált utána is visszatérni a fenyegetettségérzet és a menekülési vágy, de sikerült a jelenben maradni és tudatosítani, hogy már nem abban a helyzetben vagyok, nem akarnak ártani nekem, az a múlt, ez pedig a jelen. Az váltotta ki, hogy 2× bedörömböltek a szobám ablakán. Ettől újraéltem, amikor gyerekkoromban a Laci akart erőszakosan bejutni a házba és ugyanígy verte az ablakokat, meg volt, hogy hol őt, hol anyámat keresték valamiért dühösen és akkor is dörömböltek. Egyszer be is törtek hozzánk, anyám elbújt és nekem hazudni kellett, hogy nincs otthon, de estig nem mentek el és féltem, hogy megtalálják anyámat, aztán ártanak neki is, meg nekünk is a húgommal. Ez mind nem sirám, csupán az pár ok azok közül, ahol gyökerezik ez a "menekülj, mert ártani akarnak" üzemmód. Amint valami hatására jön egy ilyen 'flash', a pulzusom és adrenalinszintem felugrik, az izmaim megfeszülnek, légszomjam támad és feszülten figyelek minden neszre, meg úgy érzem, hogy bármikor, bárhonnan jöhet az ártalom, ezért dübörgő szívvel elkezdek menekülni, ami házon belül nem ad sok lehetőséget, de minél távolabbi, félreesőbb helyre megyek és síri csendben, mozdulatlanul várom, hogy előjöhessek, mert nem fogja fel az agyam, hogy nem fognak rámtalálni, vagy egyáltalán azt, hogy nem is akarnak ártani nekem. Na, ez az időutazás volt tegnap és kb. fél óra kellett, hogy lecsengjen a dolog, de mint mondtam, még utána sem éreztem magam biztonságban, viszont már a tudatom volt az erősebb, nem a tudatalattimba ivódott dolgok irányítottak, így sikerült nyugtonmaradni és felfogni, hogy elment az illető és nem jön vissza, meg hogy valószínűleg amúgy sem akart ártani. Az a gond, hogy ha fater is itthon van épp', akkor ráerősít az élményre, mert pont ugyanúgy nem megy ki és csendre int, mint anno az anyám, ezzel táplálva azt az érzetet, hogy valóban meg kell lapulni még mindig, ergo fenyegetés van még mindig. Persze ő nem azért csinálja, mert fél, mint anno anyám, hanem egyszerűen nem akar kimenni fogadni azt, aki jött, vagy pénzt adni az állandóan kuncsorgó piás szomszédnak, de mindezt olyankor nem fogja fel az agyam, mert nem a jelent és a valós helyzetet érzékeli. Nehéz elmagyarázni. Mintha egy részemnél beakadt volna a lemez akkor, amikor gyerekkoromban többször fenyegetve voltunk és ha jön egy hasonló, vagy ugyanolyan hatás, egyből ugyanaz a lemez kezd forogni, ugyanazt a helyzetet érzékelem, így a reakcióim is ugyanolyanok és kell némi idő, hogy visszaváltsak 'felnőttbe', meg az 'itt és mostba'. Ellentmondásos, hogy valós veszélyben higgadt szoktam maradni és le is tudom reagálni a helyzeteket, ahogyan kell (pl. amikor valamelyik nyáron egy csóka be akart mászni az ablakomon, nem fagytam le, hanem elhajtottam), míg ilyen vélt veszélyhelyzetekben, mint a tegnapi, megbénulok és menekülési vágy kap el. Mint kiderült, azért van ez így, hogy valós gond esetén higgadt vagyok, vélt esetén viszont egy űzött vadként viselkedem, mert éles helyzetben a tudatom irányít, a józan eszem, de amikor valójában nincs veszély, csak a traumatizált részem érzékeli úgy, olyankor az irányítja a reakcióimat is. Ez mind nem panasz, csupán lejegyeztem magamnak, hogy miként reagáltam, aztán egy esetleges későbbi fejlődésnél jó lesz viszonyítási alapnak. Az mindenképp' pozitív, hogy nem tudott újra leuralni, pedig próbált, de azon voltam, hogy a jelent tudatosítsam és fokozatosan elmúlt az a veszélyérzet.

Hihetetlen módon holnap elkészül a kutyakennel. 😄🙄 A macskáké is nemsokára meglesz elvileg.