Elkezdődött a terápiám

Nem tudom meddig tudok itt lenni, mert nem én lennék, ha nem mostanra estem volna vissza a rosszullétekbe, de nem akartam sokadszor is lemondani, meg lehet, hogy csak 1-2 szar napom lesz, akkor meg kár lenne az egészet halasztani újra, pláne hogy heteket kell várni, mire bejut az ember. Tegnap délután jött rám a távolsági buszon a rosszullét és ki is tartott estig, amíg el nem aludtam. Fater mondta, hogy ne jöjjek be, de a fentiek miatt bejöttem. Ha tényleg napi szintűek lesznek, akkor nyilván hazamegyek, haza is kell menni, mert nem lehet hiányozni az ülésekről, de kivárok, mert mint mondtam, lehet hogy csak 1-2 nap lesz szar. Pihenni is tudok, mert amikor épp' nincs foglalkozás, vagy ülés, akkor bent lehetek a kórteremben és feküdhetek. Ezzel is kiegyeznék, ha amikor kéne, fel tudnék kelni és részt tudnék venni a feladatokban. Majd kiderül, de ami tőlem telik, azt kihozom magamból. Egyelőre a szorongásom ezerrel melózik az idegen közegtől, idegen emberektől, magánszféra hiányától, de majd csitul. Kikaptam egy Csernusféle egyéni terapeutát, de nem bánom, sőt. Én bírom Csernus Imrét is, mert bár nyers, de felébreszti az embert. Hozzám időnként kell is a kemény stílus, meg fejleszteni kell a kritikakezelő képességemet is (itt is megmutatkozik az ambivalenciám, ugyanis én nagyon kritikus vagyok magammal szemben, konkrétan egy értéktelen senki vagyok véleményem szerint, de a kívülről kapottat nem veszem be könnyen), szóval hiszem, hogy nem véletlenül kerültem egy kiképzőtiszthez. 😁 Ez ad egy biztonságérzetet is, mert ziher, hogy meg fogja mondani a tutit mindig és ez nagyon fontos, mivel annak alapján tudok fejlődni, változtatni, valamint megismerni azon részeimet, amiket magamtól nem ismerek fel. Ezt szeretem a Tesómban is (sok más mellett), hogy ő sem finomkodik, megmondja a tutit. Az egyik csaj a csoportos ülésen máris sírásig kiborult, szóval neki biztos kemény lesz ez a 4 hét. Mindenki borderline-ban (meg egyebekben, de most a borderline miatt vagyunk itt) érintett, ez a terápia erre van kitalálva. Vannak, akik már másodszor, meg harmadszor vesznek részt rajta, szóval ismételhető, ha nem volt hatásos, vagy az ember megint nagyon megzuhan, meg ha sok a kezelendő terület, akkor nem is lehet mindet célbavenni a 4 hét alatt. Valószínűleg nekem is lesz még itt 1-2 köröm, de egyelőre örülhetek, ha ezt végig tudom vinni és nem kényszerít haza, vagy kórházba a visszaesés. Egy ideje nem vagyok a pincében, sőt, a padlón sem és mivel stabilnak mondható állapotban esnek nekem, ezért talán nem fogok szétesni, bár van 1-2 olyan terület, ami gyenge pont. A csoportterápián kívül volt ma meseterápia és a héten lesz ún. mindfullness, meg művészetterápia is. Ha jól értettem, akkor a mindfulness lényege, hogy az ember az adott pillanatokra figyel és ez állítólag segít koncentrálni, meg a stresszt kezelni, segít felkészülni a változásokra is. Mind rámfér, pláne a legutóbbi, mert nagyon ki tudnak billenteni a nyugimból, meg a biztonságérzetemből a változások. Előbbiek mellett mélyebb önismeretre és kiegyensúlyozottabb hétköznapokra tehet vele szert az ember, amik megintcsak rámférnek. A következő előnye hogy segít kicsit távolabbról szemlélni az adott helyzetet, ezáltal az ember másképpen reagálhat, mint általában tenné. Ez gondolom pl. arra lesz jó, hogy ha felhúz valaki/valami, akkor ne durranjon el egyből az agyam, hanem tudjak mérlegelni. Vagy pl. ha jön a szokásos "nem vagyok elég jó" gondolat, vagy az önhibáztatás, akkor tudatosítsam, hogy csak az ún. büntető hang mondja a fejemben. Egyelőre ezt nem tudom elhinni, mert kőkeményen bennem van, hogy selejtes vagyok, de majd igyekszem, elvégre azért vagyok itt, hogy változzak, fejlődjek. A másik ilyen mindfulness technika a relaxáció. A negatív gondolatok állítólag "üss, vagy fuss" stresszreakciót válthatnak ki, ezért el kell lazítani a testet és figyelni a légzésre, kilégzésnél el kell képzelni, hogy a levegővel együtt a negatív gondolatok is távoznak a szervezetből. A harmadik gyakorlatnak az a lényege, hogy az ember megfigyeli mi a jó az életében jelen pillanatban és a jó dolgok miatti hála pozitív hatással van a szervezetre állítólag. Azt mondták minél többet gyakorolja az ember ezt a három gyakorlatot, annál automatikusabban fog működni. Máris tanultam valamit, pedig csak ma jöttem. 👍

Eltájoltam magam

Nem hétfő, hanem kedd a terápia kezdete. Ha a Tesóm nem emlékeztet, felutaztunk volna Pestre potyára, mert a fater sem volt képben. Vak vezet világtalant. 👏😁 Legalább egy nappal több jut regenerálódásra, mert a felmelegedés megviselte a szervezetemet. Nem vészes a helyzet, de voltak már kicsit erősebb rosszullétek. Remélem nem kell megszakítani a terápiát a szervezetem szarakodása miatt. Macskáék biztos nem lesznek boldogok, hogy elmegyek itthonról, én sem örülök, hogy itt kell hagyjam őket a fateromra, mert nem valami megbízható ilyen téren sem, de éhen csak nem halasztja őket. Lenne egy csomó feladat, de vagy szarul voltam, vagy az időjárás nem engedett kinti melókat, vagy eszköz hiányzik. Le kéne szednünk a terasz tetejéről a cserepeket, mert a lehelet tartja őket pont ott, ahol kilépünk az ajtón és nem volna buli, ha megadnák magukat és fejbecsapnák valamelyikünket. Engem agy hiányában nem fenyeget agyoncsapás veszélye, de azért kihagynám az élményt. A gond az, hogy nincs megfelelő létra, kell venni. Persze nem én fogok felmászni, ennyire azért nem vágyom repülni, márpedig ziher, hogy leszédülnék, mert sokszor a talajon sem találom az egyensúlyt. Fater felmászik és leadogatja, én meg a taligába pakolom, de ez nyilván már csak azután fog összejönni, miután hazajövök. Kéne építeni a macskák kifutóját is, megvan már a tervrajz és hogy milyen anyagok kellenek hozzá, csak várjuk a pénzt.

Itthon vagyunk

Tegnap reggel mentünk Pestre, akkor még jobban voltam, de mire felértünk már kezdtem rosszul lenni. Az interjún félig oda figyeltem, félig meg arra koncentráltam, hogy ne legyek mégrosszabbul, aztán a Gabinál egész nap feküdtem, de nem lettem sokkal jobban. Ma hajnalban indultunk haza és elvoltam az út nagyrészében, de mire Baját elhagytuk már necces volt a helyzet, viszont addigra eléggé kiürült a busz és mivel leghátul ültünk, elfeküdtem az üléssoron. Úgy rosszabb volt a rázkódás, szóval fel kellett ülnöm, de a szervezetem fekvést kívánt. Bajától még kb. 3/4 óra Almás, szóval mantráztam, hogy nem krepálok be hazáig. 😁 Persze nem eszik forrón a kását, tudtam, hogy a szőrös csapat csinált nekem melót, meg után kell tölteni az ételüket-vizüket és persze kötelező a szokásos simogatásadagot is kiosztani, szóval még le kellett futni ezeket a köröket, aztán feküdhettem csak le. Azóta hol jobb, hol rosszabb a közérzetem, valamennyi időt a teraszon is tudtam tölteni, de leginkább fekve jó. Ma estére is vihart zengtek be errefelé, szóval remélem csak a front tesz oda a napokban, mert ha megint lerobbanok, bebukom a terápiát. A beszélgetés alapján úgy ítélték, hogy alkalmas vagyok rá és 6.-án feküdhetek be, 4 hétre. A szociális fóbia és az idegen közeg miatti szorongás máris boldogítanak, de tudtam mire vállalkozom. Ez a terápia a leggázosabb területeket célozza azért, hogy a legkínzóbb dolgokon enyhítsen, meg átírja a hibás sémákat. Nem az a fajta vagyok, aki tud és szeret beszélni arról, ami belül van, de pár dolgot rendbe kell rakni, mert az évek alatt megmutatkozott, hogy ártanak és az csak úgy megy, ha beszélek. Nem garantált a javulás, de legalább adok egy esélyt és nyilván fogok hallani olyasmiket, amik a hasznomra fognak válni. Nemcsak egyéni és csoportos beszélgetések lesznek, hanem művészetterápia, valamint sématerápia is (az lesz a kemény állítólag). Még soha nem lett leásva a fostenger legaljáig, szóval nekem is ismeretlen lesz a terep. Fater szerint hülye vagyok, hogy a múlttal foglalkozom és házhoz is megyek a pofonért, direkt megkínoztatom magam. Újra megkíséreltem elmagyarázni neki, hogy mi a lényeg és miért kell ez a terápia, de továbbra sem érti, vagy nem akarja érteni. Kemény lesz, de kíváncsi vagyok miket tanulok majd és azokat hogyan fogom használni? Nyilván nem kap az ember új életet, normális családot, nem lesznek eltörölve a traumák sem, de a cél nem is ez, hanem a hibás sémák 'átprogramozása', a helyes reakciók megtanulása, traumafeldolgozás, stb. Borderline-ban állítólag ki sem fejlődnek bizonyos képességek, mert a környezetből érkező káros hatások megakadályozzák, meg hibás berögződések jönnek létre, de a doki szerint ezeket is meg lehet tanulni kezelni. Pl. az elhagyatástól, elutasítástól, magánytól való rettegés állítólag azért alakul ki, mert csecsemőkorban valamiért nincs meg a szülő-gyerek kötelék, vagy az anya nem foglalkozik a gyerekkel, esetleg sokszor egyedül hagyja, így bevésődik neki, hogy magára hagyták és onnantól kezdve retteg a magánytól, meg egy csomó olyan helyzetben is az jön le az embernek, ami valójában nem elhagyatás/elutasítás, de annak hat a számára. Akár csak ő érzi úgy, akár valóban elhagyják/elutasítják, bármilyen módon elveszít valakit, főleg akitől függ, azt nagyon nehezen viseli. A kötődési problémák is a fentiekben gyökereznek állítólag. Ezeket a pszichodokitól tudom, ahogy azt is, hogy nálam mi okozhatta ezeket. Mivel koraszülött voltam, 4 hónaposan vihettek csak haza a kórházból és azalatt a 4 hónap alatt alig volt kapcsolatom a szülőkkel, mivel sokáig ki sem vehettek az inkubátorból. Nem értek ehhez, így nem tudom, hogy végig abban voltam-e és ezért 4 hónapig meg sem foghattak, vagy csak néha? Mesélte az anyám, hogy nem tudtak gyakran látogatni, mivel én Pesten voltam kórházban, ők meg ugye vidéken, otthon. Ami a doki szerint ugyancsak károsan hatott az az eset, amikor nagyobb koromban reggelente felkeltem és nem volt otthon senki. Mint megtudtam az anyámtól, apám addigra munkában volt, ő meg a boltba ment el és én mindig azalatt az idő alatt ébredtem fel. Csak egy emlékfoszlány van meg nekem ebből, amint állok a kiságyban és ami a csövön kifér, de jóideje bőghettem már, mert hüppögve szólongatom az anyámat. Állítólag addig üvöltöttem mindig, míg anyám haza nem ért (a nagyanyám mesélte). Mi a nyári konyhában laktunk, ő a fal másik oldalán a házban. Gondolom most az idetévedőkben/rendszeres olvasókban felmerül a kérdés, hogy miért nem vitt át hozzá az anyám, vagy miért nem hívta át? Állítólag veszélyeztetett, ezért pár alkalom után nem bízott rá anyám. Hogy miért nem vitt akkor magával a boltba, főleg annak a tudatában, hogy mire jön mindig haza, az jó kérdés. Mindig éreztem egy falat mindkét szülő felől, így ha fizikailag nem is voltam általában egyedül, más értelemben mindig úgy voltam. Már ennek az okát is 'megfejtettük' a pszichodokival, ami az, hogy őket is alkalmatlan szülők 'nevelték', ezért nem tudott bennük kifejlődni egy egészséges mértékű kötődés és annak a képessége, hogy hogyan kell kifejezni a szeretetet, bár az anyu egy-két fokkal jobban csinált pár dolgot, szóval ő azért alkalmasabb volt szülőnek, meg a maga módján szeretett, de a doki szerint mivel nem tudtak példát mutatni a kötődésre, ezért itt gyökerezik az én kötődéssel kapcsolatos problémám is. Egyvalakihez tudok csak (meg az állatokhoz), ahhoz viszont függés szintjén, mert ha valakit megszeretek, az piedesztálra emelkedik a szememben, köré épül minden, az én működésem is. Anno ez a legfontosabb személy a Barátnőm volt (ezért is rakott padlóra az elvesztése), lassan 8 éve pedig a fogadott Tesóm. A lényege ennek a gyerekkori sztorinak, hogy a terápia elvileg átírja a hibás sémákat (van egy csomó és abból egy BPD-s embernek állítólag több is aktív szokott lenni) és a megrekedt gyerekkel is foglalkozik. A borderline lényege az érzelmi instabilitás mellett a személyiség 'széttöredezése', ami nem egyenlő a skizofréniával, sem a disszociatív személyiségzavarral, mert ezesetben nem több személyisége van valakinek, hanem sérül a személyiség és nem tudja az egyén, hogy a szétesett darabjai közül melyik szilánk ő valójában, nincs egy teljes, reális énképe. Pl. az egyik 'szilánk' egy vagány figura, a másik félénk, a harmadik bulizós, a negyedik bezárkózik, stb.-stb., ezek mindenkinél másak nyilván. Ezért van az, hogy a környezet időnként viselkedés-, meg stílusbeli és egyéb élesváltásokat érzékel. Mikor-melyik 'szilánk' aktiválódik valaminek a hatására. A szilánkok közt ott van az a gyerek is, aki megrekedt azo(ko)n a ponto(ko)n, ahol trauma/traumák érte/érték, így adott egy olyan ember, aki csak részben felnőtt, mert részben gyerek maradt, az a sérült gyerek, akiről az imént írtam és bizonyos helyzetekben (amikor olyan hatás éri) a felszínre tör az a személyiségrész. Ez van minden olyan helyzetben, ami megreccsentette az illetőt gyerekkorában. Én nem tudom olyan jól elmagyarázni a dolgokat, mint a doki. Pl. elhagyatottság, magány megélésekor ugyanaz megy bennem végbe, ami reggelente ott a kiságyban, vagy amikor a szülők falaiba ütköztem/apáméba máig, netán máshonnan érkezett/érkezik elutasítás; kétségbeesés az egyedülléttől és kínoz a magány, meg a "már megint megtörtént" gondolat, amitől bekapcsol az értéktelenségérzet is, stb. A lényeg, hogy régre kell majd visszamenni a terápián, mert a gyerekkoromban (12 éves koromig) sok káros hatás ért és azok hatnak ki a személyiségemre, énképemre, meg ott rögzültek be hibás reakciók, minták, de a szakik majd tudják, hogy mire mi a helyes válasz, mit hogyan lehet korrigálni, amit pedig nem lehet, azt hogyan tudom normálisan kezelni. Elmúlni nem fog a személyiségzavar, de megtanulhatom jobban kezelni a belső vihart, meg a külvilágból érkező hatásokat. Nem lesz sétagalopp ez a 4 hét, mert bele fognak mászni a gyenge pontokba, de éppen azért kell mennem, hogy közös munkával helyretegyük, amit lehet. Remélem sikerülni fog!

Élek még 😁

El ne kiabáljam, továbbra is élhető a helyzet. Vannak ugyan rosszullétek majdnem naponta, de nem durvák, egy-kettő erősebb csak, leginkább frontokkor. Roham is elvétve jön és nem felejt el abbamaradni. Van étvágyam is. Többször is kijutottam az utóbbi időben sétálni, a teraszra is majdnem naponta ki tudok ülni, meg vannak napok, amikor tenni-venni is van energiám, csak ugye nem mindegy mit csinálok. Ma is ilyen tevékeny napom volt. 👍 A meleg miatt a Raynaud is alig boldogít, így a lábam is ritkábban fagy, pedig az máskor mindig hideg zokniban is, de most anélkül sem fagy le jegesre. Mivel sokkal ritkább az érgörcs mindenhol, így a szívemet sem gyilkolja. 👍

Tegnap voltunk az Ildiéknél, átvitt minket kocsival. Már nem torpan meg a kocsi elinduláskor és nemhogy nem fél az Ildi, de tegnap oda-vissza megjárta Pestet (ugyan mellette ült a Jani, de nem kellett helyet cserélniük). Kifejezetten dinamikusan vezet. Anno én is, anyu nem is szerette. 😁 Hiányzott a vezetés, ahogy beültünk a kis dodgembe (Fiat Seicento). Az Ildi kutyája megint letámadott, szétnyalta a fejemet, nyüszítve és mászott a nyakamba. 😁 Bírjuk egymást. Úgy tűnt, hogy zavarunk, az Ildi aztán burkoltan, de ki is dobott minket, bár nem értem, hogy akkor miért hívott és vitt át? Nem igazán bírja apámat (velem is elég semleges), mégis át szokott minket hívni. Nem értem ebben a logikát.

Csütörtökön mehetek ún. első interjúra. Déja vu. 😁 Remélem ezúttal összejön, mert eddig mindig megakadályozta valami és azt is remélem, hogy a szervezetem sem cseszik ki velem és tartja az élhető szintet legalább amíg lezajlik a befekvős terápia. Bírni kell csütörtökön Pestre, pénteken meg hazafelé az utazgatást, de remélhetőleg bírni fogom.

Ma 2 évesek

a 'kismacskák'. Sajnos az Oszkár nem érte meg a 2 évet sem, de a 4 testvére remélem hosszú életet fog élni! Nagyon szelíd, kedves természetű mindegyikük, a szülők is, mondjuk nincs is okuk durvulni, mert nyugalomban és szeretetben élnek. Visszaadják a sok szeretetet. Most is nyávogtak, amikor öltöztem. Mindig szoktak, megérzik, hogy megyek el itthonról. Remélem idén összejön a kifutójuk megépítése. Ma jó közérzettel keltem, úgyhogy kivitt a fater. Nem akart, de mondtam, hogy ki tudja mikor jutok ki legközelebb, ki kell használni, hogy nem vagyok rosszul. Tegnap nem voltam jól, de annyira rosszul sem, hogy ne tudjak kimenni egy kisebb körre. Ma semmi bajom nem volt koraestig, de az a rosszullét sem volt erős és nem is tartott sokáig. Ma is maradtam a kertben a sétából hazaérve, néztem a szárnyasainkat. Dumálok nekik, ők meg válaszolnak, hiába nincs gőzünk sem egymás mondandójáról. 😁

Voltam tegnap

a terápián, egyelőre csak átbeszéltük, hogy mi újság velem, mióta nem voltam, meg hogy milyen terveim vannak és hogy újra az életem része a fogadott Tesóm, ami sokat segít, valamint kicsit érintettük, hogy hogyan kezeltem az utóbbi időben dolgokat (halálfélelem, fater viselkedése), de mélyebben még nem mentünk bele, mert letelt az idő, úgyhogy jövőhéten ezzel folytatjuk. Mivel nem piszkáltunk gázos területet, ezért megmaradt a kedvem a mászkáláshoz, szóval onnan elsétáltunk a fagyizóhoz. Jól voltam, arra is volt energiám, hogy hajtsam a széket, igaz kb. 20 méter után kifulladtam, de örültem, hogy annyi is összejött és az önállóság illúzióját élvezhettem arra a pár percre. Kb. 5 perce ettük a fagyit, amikor elkezdett elromlani az idő és el kellett indulni haza, de amúgy is jönni kellett volna, mert a fateromnak slagolni kellett, én meg kezdtem szarul lenni a fülledtségtől, meg a közelgő vihart is érezte a szervezetem, szóval már amúgy sem esett jól ülni. Nem voltam jól később sem és este jótt roham is. Ma sem vagyok jól, pedig holnapra megint séta a terv, de ha továbbra sem leszek jól, nem fog összejönni.

A képem fáj, már korlátozott a szám nyithatósága. Ha megint szájzáram lesz, a fater biztos örülni fog, hogy nem dumálok annyit. 😁 Kicsit bedagadt az érintett arcfelem, de egyelőre alig észrevehető és továbbra is bírható fájdalomcsillapító nélkül.

Visszamegyek

a pszichodokihoz. Hónapok óta nem jutottam el hozzá, igaz nem is volt gáz, így nem volt probléma, hogy nem tudtam ülésekre járni. Nem tudom mi lesz az egyhónapos, befekvős terápiával, ezért is kell legalább ez. El ne kiabáljam 2 hete tart az élhető fizikai állapot (vannak rosszullétek, de viselhetőek és roham is csak egy volt valamelyik este), enni is tudok (ma mérlegre álltam, 61 kg vagyok), szóval remélem el tudok járni a dokihoz. Holnaptól kezdődik megint a szokásos hétfőnkénti beszélgetés. Még elvagyok, de már előjöttek azok a 'tünetek', amikkel indulni szokott a móka. Sokat számít, hogy a Tesóm visszatért az életembe, így mindent jobban viselek.

Mint mondtam, jobban vagyok egy ideje, ezért készülök kimozdulni, de napok óta nem jutok ki, mert minden napra zivataresélyt mondtak és a fater olyankor nem visz ki (ő maga sem mozdul ki), mert villámcsapástól tart. 🙄
Elvileg holnap már nem lesz esély zivatarra, szóval ha bírom, mászkálunk valamennyit. A dokihoz is menni kell ugye, de elvileg onnan nem haza jövünk egyből, hanem sétálunk. Alapesetben marhára unalmasnak találom a sétálgatást, de amikor huzamosabb ideje nem jutok ki, olyankor annak is örülök. Megpróbáltam levágni a füvet a napokban, de pihenőkkel sem bírtam. 🤬 Akkor sem hagyom el magam, keresek olyan teendőt, amit bírok. Ki akarom használni, hogy van energiám, legalábbis annyi, hogy fel tudok kelni az ágyból és nem fújtatok erősen (kivéve, ha jobban igénybevesz valami, mint pl. a fűnyírás 😁). Van sok teendő, akadni fog olyan, amit minimális szuflával is lehet csinálni.

Elvileg idén nyáron nem fogunk nonstop itthon rohadni. Remélem tényleg nem! Fater beszélt az Ildivel, hogy lenne-e kedve jönni velünk ide-oda és van kedve, sőt, azt mondta, hogy elvisz minket kocsival, szóval elvileg eljutunk végre programokra. Nem rajongok azért, hogy emberek közé menjek, de talán enyhíti majd a szorongásomat, hogy ott lesznek apámék és terelik a figyelmemet. Telefonálni sem tudok, vagy bármi miatt szóbaelegyedni idegenekkel, szóval ha körbevesznek, az méggázabb, viszont ha van, ami leköt, akkor nem érzem folyamatosan a menekülési vágyat. Elvileg megyünk állatkertbe, 'mekizni', kimegyünk a reptérre nézni a gépeket 👍, talán strandolás is lesz (nem strandon, ezért nem tuti, mert találni kell szabadstrandot), egyelőre ezek a tervek, aztán remélem lesznek még további programok is. Már annak is örülni fogok, ha ezek közül összejön 1-2, a lényeg, hogy végre történjen valami, ne vesszenek kárba a napok, mert csak elmegy mellettünk az élet. Már így is túl sok idő ment kárba.

A gyulladás megint ráment az egyik állkapocsízületemre és sugárzik az arcomba, ínyembe, bár még bírom fájdalomcsillapító nélkül és beszélni is tudok egyelőre, aludni is, meg rágni, bár azt csak a másik oldalon. Utoljára kb. 2-3 évvel ezelőtt élvezhettem, de simán meglennék nélküle továbbra is. 😁 Nem tudom milyen mértékű lesz, de ha ilyen maradna, az nem volna rossz.

Most már kimondhatom

hogy mi okozott 2 hónappal ezelőtt nagy örömöt. Eddig nem beszélhettem róla - jó okkal - amit tiszteletben tartottam. Februárban felkeresett a fogadott Tesóm! 👍 Mindig bíztam abban, hogy egy napon ez meg fog történni és ez volt az egyik olyan dolog, ami arra ösztönzött, hogy ne nyírjam ki magam, aztán amikor a kórság próbálkozott megtenni, akkor a küzdelemhez merítettem ugyanebből a reményből az erőt. Tudtam, hogy ki kell tartanom, mert ha egy nap vissza akar térni az életembe, nem fog megtalálni. Annak az okait, hogy miért lépett ki az életemből tavaly, nincs jogom megosztani, de megvolt az oka és mint kiderült, valójában nem én voltam az és a mindenütt letiltás sem nekem szólt, muszáj volt. Mindezzel nagy teher esett le rólam, mert egyrészt a 10 hónapos csend alatt végig azt hittem, hogy miattam ment tönkre egy majd' 8 éves barátság (ami inkább már testvériség), másrészt azt hittem, hogy utál, bár mint kiderült, azt jól sejtettem, hogy önszántából nem lépett volna ki az életemből. Abban a helyzetben ezt kellett tennie, ami Neki is ugyanolyan kemény volt, mint nekem. Nem rugózom azon, hogy milyen volt az azt megelőző időszak, ahogy azon sem, milyen volt az utána következő, mert nem ez számít már, hanem az, hogy békében vagyunk és tisztázódott már egy-két dolog. Mondta, hogy hiányoztam Neki és ez persze kölcsönös volt, úgyhogy a lényeg, a szeretet és a barátság sosem veszett el. Amikor felkeresett úgy tudtunk beszélgetni, mintha nem is maradt volna ki 10 hónap, ami megintcsak a kötelék minőségét bizonyítja, ahogy az is, hogy felkeresett, pedig megtehette volna, hogy nem kockáztat, én pedig elfogadtam a bocsánatkérését (valójában nem is kellett megbocsátanom, mert harag sosem volt bennem, mivel tudtam, hogy nem szakította volna meg a kapcsolatot, ha nem kényszerül rá). Minden fasza, egyáltalán nem érezhető a kihagyás és senki nem neheztel a másikra, a kommunikáció is ugyanolyan gördülékeny (már amikor nem vagyunk kifacsartak), minden a régi! 👍 Megy a baromkodás, a sírva röhögés, meg ugyanúgy lecsesz a saját érdekemben, ha idióta vagyok. 😁 Isten a legjobbkor adta Őt vissza, ugyanis pont nagyon szar állapotban voltam, ha jól rémlik éppen meccseztem a 'csuklyás alakkal' a kórházban és a Tesóm akkora löketet adott azzal, hogy felkeresett, biztosított a köztünk lévő békéről, a szeretetéről, meg imádkozott, hitt bennem és biztatott, hogy biztos vagyok abban; miatta lettem jobban! Akkor volt az, hogy hirtelen elkezdett javulni az állapotom, mert olyan boldog voltam, meg annyira akartam javulni Miatta, hogy ez a sok pozitív energia jótékonyan hatott a fizikális állapotomra. Továbbra is szar a helyzet, viszont könnyebb úgy küzdeni, ha van kiért. A múltkor Ő volt az, aki helyrerakta az agyamat. Valamilyen módon mindig megment! Mióta visszatért az életembe, azóta mindent könnyebben veszek, a kedélyállapotom is sokkal jobb. Nagyon örülök Neki!

Még tartanak a jobb napok. Továbbra sincsenek rohamok és erős rosszullétek. Amik vannak, azok még viselhető mértékűek. Elmúlt a folyamatos és erős hányinger is, így tudok enni, ma 4× sikerült. Több erőm is van, így simán tudok ülni és az ágyból is ki tudok szállni, bár sokáig nem tudok mocorogni. A lényeg, hogy sokkal jobban vagyok az elmúlt napokban, remélem minél tovább kitart ez a szint!

Megint volt

egy-két jobb napom, nem voltam rosszul (ha mégis, az enyhe volt és nem tartott sokáig), volt erőm, tudtam enni is, kevesebbet is fulladtam. Kihasználtam ezt és kitakarítottam a szobámat, mert a fateromtól megehet a dzsuva. Most egy darabig rendben van a környezetem, meg a macskáké, bár őket naponta rendezem, amikor az almokat takarítom. 22.-én nagyon fosul voltam, mert alapból is döglődtem, de jött a vihar és olyankor szarul vagyok, szóval a kettő összeadódva egy élmény volt. Kárpótlásul 23.-án szinte semmi bajom nem volt és tegnapelőtt délutánig kitartott a jó világ, roham sem volt az elmúlt napokban. Tegnap már nem voltam jól és ma sem, de még nem vészes a helyzet, ma megint tudtam enni is. Most épp' jól vagyok 1-2 órája.

Pár napja becsapott a villám hozzánk. Fülsüketítő volt a durranás, amitől a fater ijedtében elejtette a mobilját és csak egy húb@szdmeg'-et tudott kinyögni. Bennem is meghűlt a vér. A fürdőszobában szétrobbant a tükör, mert ahová fel volt szerelve, a mögötte lévő falrész mögött fut egy cső és valószínűleg ott vezetődött el az energia. Mákunk volt, hogy egyikünk sem állt a tükör előtt, meg nem folyattunk vizet.
Faterom eleve tart a viharoktól, de azóta méginkább rástresszel és mondogatja, hogy ezért kapcsolja le a villanyórát, amikor vihar van. Én továbbra sem félek, mert attól nem lesz jobb, sőt. Azért azt én is remélem, hogy ez volt az első és utolsó ilyen eset, mert majdnem megállt bennem az ütő, de a fater is úgy megijedt, hogy neki is beszúrt a szíve. Ma késő estétől is ígérik a csimbumot, de akkora pechesek azért valószínűleg mi sem vagyunk, hogy megismétlődjön.

Mindjárt itt a nyár és jó volna eljutni valahová (persze ha addigra rendbejövök). Több, mint 10 éve nem voltunk nyaralni, program is vagy 5-6 évvel ezelőtt volt utoljára. Agyalok, hogy hová és hogyan lehetne eljutni, mert elmennek az évek élmények nélkül. Nem lehetünk sokat távol az állatok miatt, de 1-2 nap belefér és a semminél az is több. Leginkább vízközelbe mennék, ahol lehetne bulizni is (pl. a Balaton Sound), meg este tüzet rakni és azt körbeülve dumálni, röhögni. Életemben 2× voltam táborban, azoknak volt ilyen feelingjük. 👍
Nagyon jó volna feltöltődni.

Ma ajánlottak

nekem egy jó kardiológust és szóltam a fateromnak róla. Azt mondja 27.-én úgyis megy Pestre, majd akkor bemegy a Dokimhoz és beszél vele. Úgy látom halvány lila gőze sincs arról, hogy mi a helyzet. 🤔 Talán azért sem, mert nem panaszkodom, bár azért ha látna és nem csak nézne, rájöhetett volna már anélkül is. Mondtam neki, hogy egyrészt 27.-re ne hagyatkozzon, mert nem is biztos, hogy itt tud hagyni (az Ildiéknél lennék ugyan, de ha bármi gond van, a fater tudja a mentőknek elmondani, amiket kell), másrészt 27.-ig még van egy hét, addig tétlenül akar várni, amikor fel is hívhatná? 🤬🙄 A múltkor azt mondta, hogy aggasztotta, hogy egész nap aludtam, meg nagyon rosszul voltam, de az, hogy most képes lett volna még egy hetet várni a Dokival való beszéddel, ez nem igazán egy aggódó emberre utal. 4-től rendelt a Doki, de addigra megérkezett a szokásos élvezet, szóval nem tudtam beszélni, így csak reméltem, hogy nem mond hülyeségeket. Állítólag már késő volt ahhoz, hogy elérje a Dokim a kardiológust, de fog szólni, ha jutott valamire. Ő is azt mondta állítólag, hogy nehéz bekerülni, de a gázosabb eseteket nyilván nem hagyják kinyiffanni. Végre valami előremozdulás van és ezt egy olvasómnak köszönhetem, nem apámnak... Isten áldjon mindenki mást is, aki imákkal és/vagy erőt adó sorokkal szokott segíteni! Jobban számítok ismeretleneknek, meg netes ismerősöknek, mint a fateromnak, de nem kesergek ezen sem, mert nem vagyok egyedül és nekem csak ez számít! Köszönöm! Az is megnyugtat, hogy valami elindult, szóval már közel a segítség! 👍 Így a rosszulléteket is könnyebben viselem, persze csak mentálisan, de az ugye nagyon sokat számít és most nagyon nagy szükség van a stresszmentességre (fater dolgait is próbálom kizárni), meg a pozitivitásra. Tegnap kaptam egy fejmosást, de jószándékból és szeretetből érkezett, így azon sem megsértődtem, hanem megköszöntem. Az a fejmosás, ez a fény az alagút végén, az imák, meg a saját hitem, ezek mind helyrebillentettek és visszatért az a fazon, aki a megingás előtt voltam, szóval ezt is köszönöm!

Ma egy kicsit jobban voltam. Tegnap este 10-11 óra körülre lettem jobban, teljesen jól éreztem magam és már nem is tért vissza semmi panasz, tudtam vacsorázni is valamennyit. Jól aludtam megint, ami rámfér, mert sosem tudom kialudni magam. Annyi 'haszna' van a döglődős időszakoknak, hogy mélyebben és ezért jól alszom ilyenkor. Kicsit gyengébb voltam, amikor reggel nekiláttam ellátni a bandát, de ájulás nem környékezett és lassan erőre kaptam, ki tudtam ülni apámhoz egy kicsit, sőt 1-2 percet állni is tudtam és abban sem az erőm akadályozott, hanem a fulladás, meg a pörgő szív, de fekvésre visszalassult. Egy darabig nem volt rossz a közérzetem sem, aztán amikor az volt,.az sem volt annyira durva. Váltakozott a nap folyamán a majdnem jó és a még elviselhetően rossz. Tudtam egy gyerekadagnyi levest is enni. Amint enyhül, vagy megszűnik az erős hányinger, mindig eszem valami normális ételt, mert nem élhetek joghurton, meg tápszeren. Most viselhető a helyzet, de remélem később ennél is jobb lesz. Tegnap késő este fasza volt, hogy jól éreztem magam. Komoly ez az élesváltás, amiket produkál a szervezetem.

A tegnapi jegyzet elég gázosra sikerült, utólag már láttam, meg visszajelzést is kaptam, hogy rinyának hat és akkor kaptam a 'lecseszést'. 😁 Valóban úgy tűnik, pedig valójában nem keseregtem, nem is panasznak szántam, meg nem élem félelemben az életemet, szóval úgy látom eléggé félreérthetőre sikerült, mert totál más képet adott arról, ami valójában zajlik bennem és rólam is más képet fest, mint amilyen vagyok. Nem gáz, már úgysem azt tekintem aktuálisnak. Tényleg nem szabad meginogni és megijedni!