Szakad a cérna

Kezdek besokallni. A fejem majd' szétmegy a stressztől, a ketyegőm sem díjazza, de igyekszem kitartani, mert másra kell a figyelem.
Az öregem szokás szerint variál és megint az utolsó pillanatokban, ami máskor is kiakaszt, de a jelenlegi helyzetben abszolút, mivel fogy az idő, el kéne döntenie végre, hogy mit akar. A halálom a változás, főleg a hirtelen történő. Most kitalálta, hogy mégsem lesz jó az a ház, mert nagyon messze van (jó reggelt, ezt eddig is tudta), meg hogy ez is-az is-amaz is gyanús volt neki a házaspárral kapcsolatban (akkor minek áradozott róluk, meg minek mondta, hogy odaköltözünk?!). Most elkezdett újra albérleteket, meg részletre megvehető házakat keresni. Csessze meg, van 3 hetünk elhúzni innen! Nem most kellene variálni! Nem baj, hogy én nyár óta papoltam, hogy kezdjünk el nézelődni, pedig akkor még gőzünk sem volt arról, hogy elárverezik majd a kérót és mindenképp' menni kell innen. Akkor még csak az állapota miatt (nem tudom amúgy, hogy mennyiért lehet ezt eladni, lehet, hogy nem is tudja eladni a Bank, nem értek hozzá, de egy süllyedő, repedezett házat nem hiszem, hogy eladhat), szóval akkor még csak az állapota miatt kellett volna mennünk. Fél év alatt biztos találtunk volna valamit, amit tudunk fizetni. Rohadtul unom, hogy rá vagyok utalva és mindenbe visz bele. Már egy otthonba is bemennék, hogy vége legyen az örökös bizonytalanságnak, stressznek, rossz körülményeknek. Az otthonoknál is van egy elég magas összeg, amit az én pénzem nem fedez. Mostanra nagyon elfáradtam pszichésen, leszipkázott a folyamatos, erős stressz és az agyalás, hogy mi legyen, meg hogy nem én irányítok és nem tudom mi vár, mibe ránt bele megint az "apám". Fásult vagyok, enni sem tudok rendesen és aludni sem. Tegnapelőtt rosszul lettem megint, lehet, hogy a feszültségtől. Nem segít, hogy az öregem is rajtam vezeti le a feszkót. Megmondtam neki, hogy vegyen vissza, mert én sem rajta verem el a port.
Az Éva és a húga meg elmehetnek kapálni.
Idejöhettünk lakni ingyen, rezsit fizetve és a házat karbantartva, határozatlan idejű szerződéssel, közjegyző által közreműködve. Az Éva Kanadában él, de nem volt gond, jóban volt az öregemmel, folyton telefonáltak, meg a csaj panaszkodott neki folyton, mint valami pszichodokinak. Ez ment kb. egy évig. (Másfél éve vagyunk itt) "Apám" egyszer megkérdezte, hogy eladná-e nekünk részletre a házat (akkor még nem derültek ki a hibái) és mondta, hogy minek vennénk meg, lakhatunk benne örökre. Mi van?! Ilyet nem lehet és nem is játszunk. Egyszer kottyintott egy olyat még az elején, hogy tartozása van, de ez mellékes volt, nem is foglalkoztunk vele. Kb. egy évig folyton az öregemen lógott, meg felajánlotta, hogy menjünk ki hozzá Kanadába, fizeti a repjegyeket, mondta azt az algát is, meg mindig mondta, hogy megnyugodhatunk, mert nem kell elköltöznünk soha, stb., aztán elkezdett távolodni, majd nem is jelentkezett, meg nem reagált az öregem üzeneteire. Egyszercsak októberben benyögte - egy hallhatóan megjátszott sajnálattal - hogy el kell adnia a házat, de mivel mi lakunk benne, nekünk ajánlja fel legelőször megvételre (milyen kedves, miután törvény kötelezi erre). Mondta neki az öregem, hogy csak részletekben tudunk fizetni. Mondta az Éva, hogy adjunk 500.000-et kezdésnek, aztán a többit megoldjuk valahogy. Kérdezi az öregem, hogy mennyit kér a házért, erre elkezdi, hogy 7.000.000-t. Mondta neki az "apám", hogy kizárt dolog, hogy annyit ki tudunk fizetni, még részletekben sem, meg a ház egyre szarabb és nem ér 7.000.000-t, arról nem beszélve, hogy mire lemenne az a hosszantartó törlesztgetés, a ház a fejünkre dőlne és kidobnánk azt a rengeteg pénzt. Az Éva nem akarta ezt hallani, közölte, hogy ha nem vesszük meg, akkor el kell mennünk, mert neki el kell adnia (de egy szóval sem említette az árverezést és hogy sietnünk kell!) Innentől kezdve megint lapított, leszarta, hogy az "apám" üzent neki. Bezzeg akkor jó volt, mikor nyivákolhatott neki a telefonba folyton. Hívogatta apámat egy ismeretlen szám a napokban, de ő olyat nem vesz fel, most sem tette. Egyszercsak mit ad a Jóisten, megnyikkant végre az Éva, de csak annyit volt képes mondani az öregemnek, hogy vegye fel a telefont a húgának. Mondta neki "apám", hogy nem tudhatta, hogy ő hívogatja. Eddig nem voltunk vele kapcsolatban, 2× eljött, de mindent az Évával beszélt meg az "apám", erre most érdekes módon kiderült hirtelen, hogy a húga van elvileg (mert nem láttunk erről papírt) meghatalmazva a házat érintő dolgok rendezésével. Érdekes... Na, aztán felvette neki a telefont, a csaj akkor még normális volt, bár simán leGyuszizta "apámat", pedig kb. a lánya lehetne. Mondta a Kata, hogy változott a helyzet, "már csak" 5.000.000 a ház, de már nem fizethetünk részletekben és egyébként a Bank árverezi a házat, 31.-ig ki kell mennünk, ha nem vesszük meg. Az öregemnek felment a cucc az agyába, hogy egyrészt ezt miért nem lehetett már októberben is konkrétan közölni, mert ezt az Éva nem mondta, csak hogy el akarja adni, másrészt nem tudunk és nem is akarunk 5 milliót fizetni - főleg egyösszegben - egy lassan lakhatatlan faházért. 3 héttel a határidő előtt méltóztatott a húgával üzenve - mert sunyi alak személyesen telefonon tenni - közölni, hogy mi a valós helyzet és hogy emiatt van nekünk olyan sürgetően költözés innen. Undorító, hogy szeptember óta lapított, gondolom akkor tudta meg, hogy mi van és fosott szólni, majd októberben végre felbukkan, de még mindig nem mondja, hogy mi van, csak az utolsó pillanatban és arra sem méltatott minket, hogy maga közölje. A másik az, hogy a húga már másnap zaklatta az öregemet, hogy 31.-ig költözzünk el, akkor már nem volt normális. Tegnap itthon voltam, az "apám" Pesten, én kint szedtem ládába a gyújtóst, mikor hallottam, hogy jön egy autó és lassít a kapunál. Felismerem a kocsikat, meg nekem ugyanolyan típus volt, csak kék, egyből vágom, ha látom a formát. Egyből bevillant: Octaviája van a Katának is, fehér az is. Idejött volna? Minek? Mire ez átfutott az agyamon, már csapódott a kocsi ajtaja és megjelent a Kata a kapuban. Odamentem, mondom nincs itthon az öregem. Mondta nem baj, engedjem be. Mondtam neki, hogy illett volna idetelefonálni, hogy alkalmas-e a jövetele. Elkezdett oltani, hogy ez a testvére háza és engedjem be. Mondom nem vagyok köteles, a törvény kimondja, hogy aki bérli jelenleg azé és birtokháborítást követ el, ha erőszakkal bejön. Még a testvérét sem volna kötelező beengedni, ha nem alkalmas. Azt mondja ő most a testvére helyett van itt. Kérdezem van hivatalos meghatalmazása? Erre nem válaszolt, puffogva felhívta az öregemet, na tőle megkapta, hogy ne zaklasson és legközelebb hívja fel, hogy alkalmas-e jönnie. Valamit a szerződésről is beszélt a Kata, hogy nem is érvényes. Hogyne volna, közjegyző előtt köttetett. Balhéztak egy sort, aztán mondta a Kata, hogy ő akkor is jönni fog, le akarja fényképezni a házat kívül-belül, mert teszi fel a netre. (Érdekes, eddig volt vevő, az Éva ezt mondta, akkor most hogy-hogy' a netre kell feltenni?) Sok helyen sántítanak dolgok, de mindegy, ígyis-úgyis elhúzunk, főleg ezek után, hogy ilyen sunyik és tisztességtelenek. Holnap jön fotózni. Még azelőtt el akarják adni, hogy a Bank lezárná, de azt mondta az "apám", hogy ez is szabálytalan, meg azt mondja moratórium van, ráadásul már új rendelet szerint, ami kimondja, hogy sem Bank, sem magánszemély nem tehet senkit utcára télen, novembertől márciusig. Akkor mi a fenét sürgetnek minket?! Nyilván még gyorsan el akarják adni, de 3 hét alatt nem fog menni, ki sem tehetnek. Fárasztó és idegtépő az egész helyzet. Még mindig nincs megoldva, hogy hová megyünk, pedig kezdtem megnyugodni, hogy ott az a ház, még ha messzi is, javítandó is, de biztos hely. "Apám" meg hol azt mondja, hogy nem tudja hová megyünk, hol azt, hogy megoldjuk. Mindenáron kertesbe akar, de nincs idő válogatni, meg szüttyögni. Azt mondta max. 70.000-et tudunk bérletre szánni. Na! Ebből már lehetne talán egy egyszobás kis lyukat találni legalább, már mindegy mekkora, majd meghúzzuk magunkat, csak legyen valami és mihamarabb húzzunk el, mert őrjítő a bizonytalanság, meg a majd' napi szintű cseszegetése a Katának. Ja, meg azt mondja nekem ott a kapunál, hogy ingyen lakhatunk itt és ilyen vagyok? Mondom milyen? Azt mondja packázom vele. Nem packázom én, hanem rá is vonatkozik a törvény és nem zaklathat, nem jöhet ide akármikor, akkor sem, ha ingyen adták ki a házat. Ez nem jogosítja fel arra, hogy azt tegyen, amit akar. Egyből nem szólt semmit.

Jó és rossz hírek

Jó hír, hogy tök normális a hirdető házaspár, meg hogy bazi nagy a ház és az állapota is egész' jó, viszont azon kívül, hogy rohadtul sokat kell utazni, van más gond is. Nincs kész' a fürdőszoba (van működő retyó, zuhanyozó, van bekötve mosógép, de nincs a talajon burkolat, meg fal sincs felhúzva) és sok a meló még, mert elkezdték átalakítani a házat, de úgymaradt, mivel a nő súlyosan beteg és el kellett költözniük, hogy a férj tudjon melózni, ugyanis ott nincs sok lehetőség. Senki nem fog lejönni a világ végére hogy segítsen nekünk csinálni a házat, szakit meg nem bír hívni az öregem, mivel alig lesz pénz, az előző jegyzetemben foglaltak miatt. Akkor ott fogunk tengődni rendesen használható fürdőszoba nélkül, meg egyebek mellett? A jelenlegi házban is őskori körülmények közt létezünk 1,5 éve, akkor most ezt fogjuk folytatni? Jó, ott legalább tudunk mosógépet használni, itt nem lehet. A fürdés itt lavórban történik, ott a házban működik ugyan a zuhanyozó, csak mivel még nincsenek meg a falak (mert egy rohadt nagy helyiségből leválasztott részből alakul majd ki a fürdőszoba), így nem lehet befűteni még, tehát felejtős ott a fürdés. A tulajok fürödtek állítólag a jelenlegi állapotában, szóval működik, csak télen gáz, mikor fűteni kellene. A másik az, hogy nincs még lerakva az alapja, a csövek is még szabadon vannak mindenhol. A pali nem jól csinálta; ahelyett, hogy a talajba süllyesztette volna a csöveket, kívülre rakta és utólag akarta rábetonozni az alapot, de persze így egy vagyonba kerül majd a buli, mivel jó vastagon kell rá a beton, hogy fedjen. Ha beépítette volna a csöveket, kevesebb beton kellene = kisebb költség is lenne. Mivel ez még a jövő zenéje, így ez is ránk marad, viszont mint mondtam örülünk, ha enni tudunk majd, meg csekkeket fizetni, úgyhogy ki tudja mikor tudjuk megcsinàltatni a fürdőt. Van konyha, a fürdő ugye alakul, van egy nagy szoba, meg 2 kisebb (de azok sem kicsik), spejz, nagy előszoba. Van egy melléképület, de azt ki kell pofozni, mert nincs jó állapotban. Van istálló, ólak, füstölőhelyiség. Rohadt nagy kert van, kút, lehet spórolni a vízzel. Tv-t, netet be kell köttetni, úgyhogy a költözés után egy darabig nem garázdálkodom majd itt sem, de van ott UPC, bekötik. Azt mondta az öregem, hogy síri csend van ott, de nem vagyunk elszigetelve, vannak házak mellettünk, a másik oldalon meg a templom van mellettünk. Azt mondta, hogy a falak jó vastagok, masszívak és valóban pereg a vakolat a házról, de ez legyen a legnagyobb bajunk, majd rendbehozzuk. A fő, hogy tudjunk hová menni és legyen biztonságos, meg komfortos, amennyire kell. Utóbbi még hagy némi kívánnivalót, de még mindig jobb lesz ott, mint az utcán, márpedig 3 hét múlva odakerülünk, ha nem megyünk bele ebbe a házba. Vacilál, hogy messze van, meg hogy' csináljuk meg a fürdőt, stb.-t. Ezek tényleg peches dolgok, de nem tudunk mit tenni, nincs már idő másikat keresni, egyrészt közeleg a hónap vége, másrészt a házaspár már készül, hogy menjünk a közjegyzőhöz szerződést írni. Nekik is, nekünk is sürgős, ráadásul egy albérlet megint csak kútba dobált pénzt jelentene, ahonnan megint költözni kell ki tudja hová és mikor, meg az állatokat sem vihetnénk, a bútorokat sem valószínű, mivel zömmel bútorozottan kiadók, míg ez a ház a miénk lesz, nem tesz ki a főbérlő, vihetünk mindent, állatokat is, nem kell attól tartani, hogy emelik a bérleti díjat, a rezsi is kevesebb, mivel van kút, meg fatüzelés, stb., melyik éri meg jobban, gondolkodjon. Azt mondta igazam van. Ja és mondtam neki, hogy miért nem csináljuk azt, hogy odamegyünk, felújítjuk szépen és utána eladjuk, egy 110 négyzetméteres ház, rendesen helyrepofozva és akkora telekkel sokat fog érni, az árából közelebb tudunk jönni Pesthez. Azt mondta jó ötlet. Pár évig ki kell bírni, hogy messze leszünk, meg most a kezdeti kényelmetlenséget, de nincs más lehetőség, mert sem pénz, sem idő nincs másra. Mondtam neki, hogy ha most mást keres és semmi nem jön be, közben meg a ház hirdetői is megunják a csikicsukizását és visszalépnek, akkor jól beesünk két szék közül a pad alá, mert nem lesz hová menni! Keresgél tovább, de ha szólnak a hirdetők, hogy csapjunk a lovak közé, akkor megyünk a papírokat intézni. Jelen állás szerint tehát megvan a ház, költözhetünk, amint megvannak a papírok és kezdhetünk fizetni. Az önerőből elengedett a nő egy 100-ast, hogy azt a költöztetésre tudjuk fordítani, úgyhogy ez megoldódott. Hagynak ott bútorokat is, pedig nekünk is vannak. A mosógép is marad, pedig az is van nekünk. Most várunk, hogy mikor mehetünk szerződést írni.

Az ízületeim belobbantak és visszatért a vesefájdalom is, meg volt hőemelkedés este 2× és reggel 1×, úgyhogy korai volt az öröm.

Felvette a nyúlcipőt az idő

Ketyeg az óra most már gyorsan, hó végéig ki kell költöznünk.
Az öregemet tegnap hívta a ház hirdetője, hogy ha ma alkalmas, lemehet a házat alaposan megnézni, mert eddig csak képeken látta. Naná, hogy alkalmas, szorít az idő. Isten munkálkodik. :-)) Ma leutazott, kíváncsi vagyok mit mesél majd. Jó messze van, több mint 3 óra utazás. Asszem' nem sűrűn tolom fel a képemet Pestre, ha csak nem leszek nagyon jól, mert általában 1-2 óra utazást már sokall a szervezetem. Nyáron, az ezer fokban meg főleg. A dokimhoz sem fogok tudni járni, pedig benne maximálisan megbízom, meg Ő már jól ismeri minden nyavalyámat és engem is, ami szintén a bizalmamat erősíti. Nagyon remélem, hogy összejön minden, mert hamar eljön a hó vége. Nem tudom, lezajlik-e addig az adás-vétel, nem értek ezekhez a dolgokhoz. Remélem ma jó hírt hoz a faterom és megnyugodhatunk! Még a költözés lesz érdekes, mert nincs rá pénz, ugyanis amit félretett az öregem, az megy a házba (meg a Gabi besegít), februárban ugyan jön már pénz, csak nekünk e hónap 31.-ig ki kell költözni. Apám beszélt az Évával, hogy nem tudna-e várni egy kicsit, amíg megérkezik a pénz, hogy a költöztetőket ki tudjuk fizetni, erre mondta az Éva, hogy a Bank rátette a kezét a házra, ők nem fognak időt adni. Ezek szerint nem is ő árulja, hanem a Bank. Tök rendes, hogy az utolsó pillanatban szól... Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a ház állapota miatt mi már azelőtt elkezdtünk más helyet keresni, hogy ő szólt nekünk, mert most aztán kapkodhatnánk, hogy 3 héten belül találjunk valamit és pénz sem volna, mert nem rakott volna félre az öregem. A szerszámom tele van a sok szívással, remélem most már jobb szériánk lesz! Beszélt az öregem a Krisszel, aki mondta, hogy megpróbálja elkérni a haverja teherautóját és üzemanyagárban leköltöztet minket. Ez jó volna, bár így is finom kis összeg lesz, főleg ha 2 kanyarral megy csak a dolog, mert ~200 km-t kell furikázni. Na, de csak kibírhatóbb lesz így, mint költöztetőket hívva sok tizest kicsengetni, nincs is honnan. Még így is necces lesz az egész, mert kimegy azonnal az önerő + ha sikerül, akkor a Krisznek 1-2 fuvarért x összeg + havonta a törlesztőrészlet + kaja/gyógyszer/számlák + meg a Gabinak is kell adogatni, hogy visszafizessük, amit a házba adott. Ja és még itt is kellene számlákat fizetni, az e havikat.
Most se' unatkozunk.

Nem tudom, hogy mi hatott; a melegítés, a kamillatea, vagy a gyulladáscsökkentő, esetleg ez a trió, de a vesém nem fáj tegnap óta. Remélem így marad, mert most nem férne bele komolyabb lebetegedés.
Az étvágyam jó, amióta lemászott a bélésemről a kórság. A zabagép mivoltomnak hála 61,5 kg-t mértem tegnap.

Álmom és egyebek

Ezt lejegyzem ide, mert jó lesz egyszer felidézni.
Hajléktalan voltam, egy takarón feküdtem valami parkban és mikor aludni készültem, egy kutya ugrott rám és furakodott mellém. Mikor kinéztem a takaró alól, akkor láttam meg, hogy szakasztott olyan, mint az én kutyám volt. Láttam, hogy rajta is ugyanolyan hám van, mint az én kutyámon volt és a viselkedése, jelleme is ugyanolyan. Mondtam a kutyám nevét kíváncsiságból és az a kutya odafigyelt rá. Akkor esett le, hogy az a kutya az én kutyám. Nem értettem, hogy hogy' lehet ott velem, hiszen láttam, mikor elaltatták, de nagyon örültem. Elkezdtem játszani vele, simogattam, ölembe vettem, tök igaznak tűnt az egész.

Ha már kutya:
Haláli az Alex. :-D Még nincs nálunk, de meg lehet látogatni. Talán hamarosan hozzám kerül már. Ő a legkisebb (még 3 kiskutya van rajta kívül) és a legnyugisabb. Mondjuk szokása, hogy amíg a 3 tesó alszik, addig ő rájuk mászik és rágja a fülüket, meg a farkukat, amire persze nyüszítenek. Kis genyó. :-D A Pistiéknek is van 2 macska, szeret velük is incselkedni, kifigyeli a macskát és nekiront, amit a macska nem mindig díjaz és akkor beküld neki egy jobb/balhorgot, persze erre az Alex vinnyogva elszalad, de amint megvigasztalódik, újra húzza a macska agyát. :-D Még nem régóta tanult meg járni, szóval a futás nála inkább olyan pattogás, mint amit a nyulak csinálnak. Ezerrel csóválja a farkát, ha meglátja apámat és fut elé. Remélem hozzámszokik majd, ha idekerül. Nem semmi a kisfickó.

Végül nem jött akkora szélvihar, mint amit mondtak, szóval nem kellett kimenni a kamrába akkor éjjel, így nem tettem mégegy lapáttal a megfázásra, meg a vesegyulladásra. Melegítem a vesémet és iszom kamillateát, aztán mihamarabb fel kell jutni a dokihoz. Amúgy is kell vele beszélnem, mert agybajt kapok ettől a túlzott végtagizzadástól. Most is úszik a kezemben a mobil, igaz hőemelkedésem van most és ez rásegít biztos, de máskor is csinál ilyet. A lábam szintén zenész, csavarni lehet kb. a zoknimból a vizet, napi 2× cserélem... pedig sosem volt ilyen gondom. Tegnap megfogtam egy papírt és másodpercek alatt átázott. Észrevettem, hogy kezd átmenni máshová is ez a vizesedés. Nem tudom mit lehet ezzel kezdeni, de remélem tud valamit a doki, mert nagyon idegesítő.

Voltam már jobban

Boldogít a vesegyulladás egy ideje, de (még?) nem vészes. Lázam nincs, csak hőemelkedés időnként és miután elvégzem a dolgomat, nyom és fáj a derekam, meg ha úgy mozdulok, vagy úgy fordulok fektemben, akkor bizony érzem, hogy létezik. Meg is fáztam, talán a vesém is így járt és nem a kór cseszteti, mert mostanság 2× is hideg helyen kellett éjszakáznom egy matracon, szóval borítékolható volt a megfázás. Úgy néz ki, hogy ma is ez a fagyoskodás-nem alvás lesz (megint erős szélvihar jön és a ház alig áll, ilyenkor a kamrába megyünk ki, mert az stabil), pedig másképp' is lehetne, mert a Gabi azt mondta, hogy ha ilyen helyzet van, akkor menjünk fel hozzá, de "apám" nem akar most utazgatni. Nem baj, hogy szarrá fogunk fagyni, meg a vesémnek sem fog jót tenni a hideg. Ilyenkor fel tudnék robbanni, hogy nem tudok egyedül közlekedni, mert tuti felülnék a távolságira és mennék a Gabihoz. Alig várom, hogy el tudjunk költözni és ne kelljen ilyesmikre kényszerülni. Amúgy is fel kellene menni, mert a vesémet meg kell nézetni, meg gyógyszereket is kell már felíratni.
A közérzetem egész' elfogadható, ha az egymást érő hideg-meleg frontok és a plusz-mínusz 10 fokos hőmérsékletváltozások hatásait nem veszem figyelembe.
Egy ideje nem volt gondom huzamosabban azzal az erős oxigénhiánnyal, amivel meggyűlt a bajom a rosszullétek idején. Ha már itt tartok: komolyabb rosszulléteim sem voltak azóta, 1-2× jött, de nem tartottak sokáig és annyira kínzóak sem voltak.
Az idegeim megint megszívattak. Fürdés után elkezdtem törölni a lábamat, aztán éreztem, hogy valami megszúrt. Azt hittem, hogy valami beleállt a törölközőbe, kiráztam és tovább töröltem volna a lábamat, mire megint jött a szúrás. Gondoltam talán nem is a törölközőben van a szúrós akármi, hanem a talpamban, szálka (?), mert ugyanott szúrt. Tapogattam, hátha megérzem, de semmi. Nyomkodtam, hátha akkor megérzem, semmi. Gondoltam lehet, hogy nem érzem, de talán meglátom. Viccesen nézhettem ki, ahogy gúvadó szemekkel közelről pásztáztam a futóművemet, mert az öregem kiröhögött, hogy mi olyan érdekes rajta? :-D Mondtam neki, hogy mi van, de én semmit nem látok. Megnézte ő is, ő sem látott semmit. Közben felálltam, hogy elővegyem a testápolót, mert mindig be kell kenni kezem-lábam, mivel télen nagyon száradnak. Ahogy felálltam, megint elkezdett szúrkálni, de már a talpam különböző részein is, baromi erősen, mintha tűkkel szúrkálták volna és elestem, mert nem éreztem a talajt. Elkezdtem bekenni a kezemet, aztán mikor a lábamat akartam kenni és hozzáértem, mégrosszabb volt. Nem lehetett a talpamhoz érni, mert olyan volt, mintha parázson jártam volna és a színe is elváltozott, teljesen fehér volt szinte. A napokban átfagyott a fent említett fagyoskodás miatt, lehet, hogy az ütött vissza (?).

2017 eseményei

Már a fele kiment a fejemből, de azért nagyjából próbálom előhalászni az emlékezetemből az idei történéseket, hogy lássam, milyen évem volt. Nem volt túl jó, de azért értek jó dolgok is. Voltak terveim, azt hittem ez az én évem lesz és megvalósítok legalább 1-2 célt, de nem jött össze. Nem baj, nem most volt itt ezek szerint az ideje. Jön 2018, talán ez lesz számomra a kedvező év.

- A ház lakhatatlanná vált, el kell költöznünk (de amúgy is el kellene, mert az Éva el akarja adni - persze gőze sincs ott Kanadában, hogy ez már csak egy életveszélyes ház, hiába mondtuk, nem akarta hallani, hát akkor sok sikert...)

- Sok stressz ért minket

- "Apám" idén is sokat alakított, meg alázott

- Romlott az állapotom, kiderült a vasculitis, volt a nyáron az a roham is, meg 2 hónapja megint bepróbálkozott a kaszás, ezúttal a keringésleállással - hogy csak pár dolgot említsek, de Isten megint megóvott

- Ráébredtem megint egy-két kellemetlen dologra

- Nem jutottam el a pszichodokihoz, pedig nagyon szükséges lenne

- Egy ideje tart a fokozatos befordulás, hülye hangulat, rossz gondolatok, stb., de nem hagyom magam, eddig még ki tudtam jönni a dolgokból, remélem nem ránt le hirtelen az örvény

- Nem jutottunk és nem is fogunk kijutni Kanadába

- Jelen állás szerint sosem repülhetek a kiszámíthatatlan és szar keringésem miatt (de nem tudom feladni, hiszem, hogy egyszer jobban leszek és lehetőségem lesz erre is)


Jöjjenek a jók:

+ Eljutottam az Aeroparkba

+ Voltam az Állatkertben, hajózni, csavarogni, stb.

+ Kaptam egy kölyökkutyát (akit önmagáért fogok szeretni és önmagáért kaptam, nem a cimbit kell pótolnia, nem is tudná)

+ Idén is tanultam magamról, már világos 1-2 dolog, amit eddig homály fedett

+ Hírt adott magáról a Jani-barátom, aminek nagyon örülök

+ Fejlődtem pár dologban

+ Isten idén is sok áldásban részesített és sokszor kaptam erőt, útmutatást is

+ Talán végre rátaláltunk egy végleges, biztonságos, kényelmes otthonra, nemsoká' kiderül

+ A Karácsony szerényen, de legalább nyugiban, jó hangulatban telt, volt vendégünk is

+ Sikerült idén a sok fos ellenére pozitívnak és optimistának lennem, csak egy-két alkalommal sokalltam be

+ Ha már itt tartok: idén egyszer sem ártottam magamnak, dühroham is kevesebb volt, kiakadás is, szóval stabilabb voltam és az önkontrollom is erősebb volt

+ Idén volt az első évfordulója a kutyám eltávozásának és higgadtan tudtam kezelni, volt erőm

+ Nőtt még páncélom oda, ahová kellett

+ A hitem és az optimizmusom töretlen maradt

+ Sikerült az édességzabálást mérsékelni, igaz, nem csak az akaratomon múlt, besegített az egyhónapos rosszullét is, de akkor is örülök, hogy "lejöttem a szerről" :-D A napokban megint elszaladt velem a ló, de figyelek most már

+ Voltak sikerélményeim

Ennyit tudtam kibányászni az agytekervényeimből, meg csomó mindent le sem jegyeztem, amik történtek, mert nem volt kedvem, vagy nem tartottam olyan lényegesnek, vagy túl személyes volt, szóval a lényeg, hogy zajlott az életem idén is. Ez az év nem volt jó, de annyira vészes sem. Sok szar jött, de nézőpont kérdése, nem vagyok hajlandó arra fókuszálni, inkább a jóra. Bízom abban, hogy 2018 elhozza a jobb dolgokat. A lehetőség mindig ott van a jövőben, akár közeli, akár távoli. Figyelni és hinni kell a dolgok jórafordulásában, meg persze tenni érte, ha vannak hozzá (törvényes és másoknak nem ártó) eszközök előttünk. Kívánok minden erre tévedőnek, rendszeres olvasómnak, barátoknak, ismerősöknek egy olyan 2018-as évet, ami sok jót tartogat! Legyen ez az új év egy tiszta lap sok lehetőséggel, esélyekkel, sikerekkel, mindenfélével, amire szüksége van az embernek a boldoguláshoz és a jó közérzethez.

Alex :-D

Mostanság ezek történtek

Nem volt miről írni, mert nem történt semmi olyan és kedvem sem nagyon volt/van hozzá. Ilyen se' nagyon van, hogy én már 6:15-kor bejegyzést írok, de már 3/4 3 óta virrasztok, mert olyan szélvihar van megint, hogy felébresztett és a ház is úgy recseg-remeg, hogy a franc tudna nyugodtan aludni. Hulla vagyok már. Amúgy sem alszom rendesen megint egy ideje. Fel-felkelek sokszor, vagy álmatlan vagyok.

Nem akarom elkiabálni, de talán a fa alatt nagy ajándék vár minket, mégpedig egy ház. Igaz, hogy messze van és 3,5 milka, de fizethetünk részletekben (egy kis önerővel kezdve) és nagy a ház. Jó az állapota (kisebb javítások kellenek csak), mert lakták eddig, csak beteg a tulaj és valamiért eladja. Sürgős neki is, nekünk is, szóval le van beszélve, hogy januárban elkezdődik a hivatalos lepapírozása a dolgoknak, úgyhogy remélem végre rendbejövünk. Láttunk fotókat róla, kívül a vakolat pereg, de ez mit számít biztonsági szempontból? Majd megcsináljuk, a fő most a lakhatósága. Belül nagyon jó, van 3 szoba, konyha, fürdő, spejz. Frissen van meszelve, a parketta is frissen lakkozott. Azért én nem élem bele magam, ismerem a formánkat. Ha lezajlottak a hivatalos dolgok, akkor fogom csak biztosnak tekinteni. Mindenesetre most nyugodtabb vagyok, rám is fér ez a reménysugár, mert már kezdett az optimizmusom cserbenhagyni. Kezdek befordulni megint, sok minden miatt, de ez a kilátástalanság is rátett, szóval legalább ezen a téren csitu van kicsit.

Mindig elfelejtem leírni: Lesz/van egy kölyökkutyám. A Pistiék adják, egyelőre még náluk van, mert nem tudtuk, hogy hová tudunk költözni és albérletbe nem vihettük volna, mert nagytestű lesz (shar pei + puli keverék), meg gondolom nem is engedték volna, ígyis necces volt, hogy a már meglévő kutyát és macskákat vihetnénk-e. Most 2 hónapos kb. a kutya, fekete Ő is, kicsit göndör a bundája neki is és neki is van fehér szőr a mellkasán. Pont mint az Öreglánynak volt... Az Alex nevet kapta tőlem. Talán készenállok egy új kutyára, fogom tudni önmagáért szeretni és nem a Szutykot keresem benne. Már a bűntudatot sem érzem, lerendeztem magammal, hogy az Alex léte nem írja felül a Szutyok emlékét és a bennem betöltött pozícióját. Várom már nagyon, hogy az Alex hozzám kerüljön. Nem hittem, hogy egyév után már menni fog a kutyázás és talán nem is lenne még kutyám, de azt mondták nincs apelláta. :-D Nem azért adom be a derekam, mert hagyom magam, hanem mert úgy gondolom ha most nem veszek erőt magamon, később sem fog menni, meg szeretném jó helyen tudni azt a kutyát - ezt nem nagyképűségből mondom, hanem magamról és az öregemről tudom, hogy szeretjük és jól bánunk az állatokkal, de arról semmit sem tudhatok, hogy milyen körülmények közé adnák, főleg hogy szeretik a piát és nem foglalkoznak az állatok lelkivilágával, meg életkörülményeivel. A többieknek ígyis rossz és ez bosszant, meg bánt is, szóval mindkettőnknek hasznára válik, ha elfogadom Őt tőlük - mert ajándékba kapom. Kapóra is jön a kertes ház egy leendő nagytestű kutyának, ha Isten is úgy akarja, hogy oda költözzünk. Hálát adok Neki mindazért, amit mostanság is tesz értem/értünk. Sorra jönnek az áldásai és ahogy kértem, megadta az erősebb vállat és a nyugalmat is mindig, mikor kértem, meg az útmutatást.

Nagyon örülök, hogy életjelet kaptam az egyik nagyon jó Barátomtól. Már aggasztott, hogy mi lehet vele. Az aggodalmam mondjuk ígyis megvan - de részleteket nem írok, bizalmasan vannak rám bízva - viszont már annak is örülök, hogy él és tudhatok róla.

Mostanság hiányzik a vezetés. Jó volt, mikor szabad voltam és mehettem, amikor és ahová kedvem volt. Meg is nyugtatott a vezetés. Volt, hogy az előbbi céllal szálltam kocsiba és mire észbekaptam már 160 km-t tettem meg. :-D Jó volna, ha újra lehetne jogsim. Régóta fáj a fogam egy 190E Mercire.

A "kockaMerci". Nem a kategória "csajmágnes" híre miatt (amúgy sem a világom a kivagyiság, meg a kocsira és egyéb külsőségekre bukó emberek, úgyhogy nem arra mennék, hogy majd a járgánnyal hódítsak), hanem mert jó kocsi. 30 éves a konstrukció, de még mindig van presztízse és ez tényleg autó, jól összerakva. Mi mást is várnánk egy Mercitől, a németek precízek. Megy, mint a veszedelem, tuningolva. Volt szerencsém kipróbálni, ha csak utasként is. Nagyon durva volt. :-)) Elég drágák használtan is, főleg amelyik jól meg van kímélve, meg nem a "fapados" szériából van, de inkább gyűjtögetnék rá. Na, jól van, ideje kivenni a kezemet a biliből. :-D

A bakizás megy még mindig.
Nemrég majdnem sikerült leégetni mindkét lábamat a fürdővízzel. Nem érzékelnek rendesen (a kezem se' érezte forrónak a vizet) és beleálltam, jó is volt kb. 3 másodpercig. Utána kaptak észbe az idegeim, hogy rohadt forró a víz és számoltam a csillagokat, pedig gyorsan kikaptam a csülkeimet.

Megjött a Miki :-D

Ez a sok cucc kitart majd sokáig. Hiába vagyok függő, a gyomromat kímélő diéta - meg a rosszullétek, mivel akkor semmit sem kívántam - rákényszerített arra, hogy ne egyek édeset és így legalább nagyjából "lejöttem a cuccról" :-D Többször próbáltam már leállni vele fokozatosan, de mindig jött valami, ami miatt újra bezabáltam egy csomó nassolnivalót. Én nem cigizem, iszom, drogozom, vagy kávézom, ha bajom van, vagy örülök, hanem az édességhez nyúlok. Mindig jött valami, ami miatt bekajáltam, így folyton lőttek a csökkentett adagnak, meg az azt követő leszokásnak. Ennyit az önkontrollomról. A diéta és a rosszullétek óta nem érzem azt, hogy megveszem, ha nem ehetek édeset, mert a szervezetem megszokta, hogy nem kap annyit. Van, hogy egy-két napig egyáltalán nem is eszem. Amikor eszem, akkor is módjával. Az a szerencsém a szerencsétlenségben, hogy mivel nagyon szarul voltam egy hónapig, így nem is hiányoltam a nassolást sem, mivel semmit nem kívántam enni és így nem voltak elvonási tüneteim fejben, viszont a szervezetem bejelzett az első x időben, folyton lezuhant a vércukrom, vert a víz, reszkettem, meg jött, hogy egyek gyorsan valamit, mert elàjulok. Ez aztán elmaradt, gondolom a szervezetem átállt a kevesebb cukorbevitelre. Jobb is ez így, nagyon egészségtelen a napi szinten elfogyasztott viszonylag sok édesség, csak nem tudtam elhagyni. Most, hogy a gyomrom már majdnem rendben van és nem kell olyan szigorúan fogni a kaját, nem fogok akkor sem visszatérni az édességzabáláshoz, mert végre kevesebbet eszem és nem naponta, szeretném ezt tartani és idővel ezt is elhagyni. Mással kell ünnepelnem és nyugtatónak, kárpótlásnak is mást kell találnom. Vigaszkajálni is szoktam, lehet, hogy arra kellene áttérnem, úgyis kellene vagy +10 kg. :-D

Nem szeretnék most szar dolgokról írni, így csak nagyvonalakban:

Ha már Mikulás, maradjunk a puttonynál. Nagyon tele van mostanra az enyém is, mert kilátásban sincs semmi lakhatás és az idő fogy, lassan el kell hagyni a házat. Az albérleteket továbbra is nézegetjük, de az árakon sírni lehetne kb. Volt az öregem az Önkormányzatnál, beszélt a polgármesterrel, a családsegítős nővel is, nem tudtak segíteni. Majdnem összejött a napokban egy ház, de a pali meggondolta magát. Nagyon pipák vagyunk, hogy télen, meg ünnepek előtt és előzetes figyelmeztetés nélkül közölte az Éva, hogy húzzuk el a csíkot. Az ő háza, oké, de ez övön aluli volt. Mindegy, nem akarom megint felhúzni magam. Vannak napok - ilyen volt a tegnapi is - mikor kilátástalannak érzem a helyzetet, de aztán képletesen hátba csapom magam, hogy térj' már észhez, a kattogás nem visz előre, meg ahogy eddig mrgoldottuk, most is meg fogjuk. Isten is velünk van! Ennyi, lenyugszom ilyenkor.

A fosban legalább jó, hogy kb. 3-4 napja egészségesnek érzem magam, pörgök is ezerrel, aktív vagyok, ami lehet hogy nem a legjobb ötlet, csak sosem tudok a hátsófelemen maradni. Ha jól vagyok, akkor azonnal talpra ugrom és teszek-veszek. Tegnap sok hónap után először egyszer sem kellett lefeküdnöm, végigtalpaltam-ültem a napot, sokmindent csináltam és nem fulladtam, nem fáradtam ki, nem volt semmi bajom. Estére nagyon fájt a hátam-derekam, meg a lábaim, pedig leültem miattuk gyakran. Már nagyon hiányzott a régi kondim, vagy hogy közel olyan legyek. Vannak persze most is kellemetlenségek, de nem húznak le, élvezem a jóllétet.

Az első évforduló

Nem szeretem az érzelgős dolgokat, de a kutyám megérdemel egy őszinte bejegyzést.
Rizsa következik, az talán segít kicsit.

Asszem' 2003-at írtunk, amikor Karácsonyra egy kis fekete gombócot kaptam. Jobban megnézve láttam meg, hogy egy kölyökkutya. :-D Ha jól rémlik 6 hetes volt, egy havannai pincsi - vagyis havanese. Akitől kaptam, mondta hogy ritka a fekete színű. Innentől kezdve boldoggá tett és remélem, hogy nekem is sikerült Őt, nagyon igyekeztem. Sokat költöztünk, de mindig vittük, szóba sem jöhetett az, hogy lemondjunk róla csak azért, mert kutya. Semmivel sem kevesebbek, mint a család kétlábú tagjai!

Milyen kutya volt? Nagyszerű! Okos, szelíd, nagyon tanulékony, ragaszkodó, hűséges, meg mindenkit magáévá tett percek alatt.
Rengeteget mentem vele. Nagyon szeretett csavarogni, úgyhogy jött velem ahová csak vihettem, meg ha gördeszkáztam, bringáztam, jött mellettem a pórázon - természetesen olyan tempóban, hogy ne kelljen loholnia. Megtanítottam Neki, hogy felülhet a deszkára. Mikor elfáradt, vagy olyan kedve volt, felugrott és vitette a hátsóját. :-D
A labdákért meg volt bolondulva, még "nyugdíjasként" is. Vettem neki mindenféle fajtát, de a kedvence a tüskés volt, meg a villogós. El vannak téve a pórázával és a táljával együtt.
Nagyon szeretett fürdeni is. Amikor magamnak engedtem a fürdővizet, sokszor bejött utánam a fürdőszobába és ott ágaskodott a kád mellett, felváltva pillantva a kádra és rám, szimatolt bele a kádba, magyarázva hogy fürdeni akar. Csak a kádban szerette, hiába vittem le a Dunára, nem mert belemenni.
Haláli volt, mikor minden szőrnyírás után felpörögve rohangált, szinte büszke volt, hogy milyen vagány lett.
A joghurtért meg volt veszve. Mindig járt neki a pohár falára és aljára rakódott joghurt és tudta is, mert ha ettük, Ő megjelent és leült várakozón (aztán bezsongott és követelt :-D) Egyszer annyira nyalta a pohár belsejét, hogy beleszorult az orra. El akartam venni, de elszaladt, pohárral az orrán. :-D
A jégkrémmel is úgy volt, hogy a pálcán lévő maradékot kikövetelte. Nem sokat kell elképzelni, egy-két nyalásnyit kapott csak.
Apropó, a nyalás. Nyaligátornak hívtam, mert folyton nyalogatott, de nem csak engem, a család minden tagját. Ha lehajoltam megsimogatni, szökkent egyet és orrba/szájba/szembe nyalt. Ha ültem/feküdtem ráült a mellkasomra és őrült módon járt a nyelve, csatakosra nyalta a fejemet. Védekeztem a kezemmel, ő meg kaparta, hogy vegyem el, mert nem fér hozzám. :-D
Sokszor arra ébredtem éjjel, hogy nyalja az arcomat/karomat/lábszáramat/talpamat/lábujjaimat. Ez a másik... a lábfétises. :-D Mindenkinek gerjedt a lábára, de csak mezítláb. Kaparta a lábunkat, ha zokni volt rajta, hogy vegyük le. Ha nem vettük le, elkezdte a fogával tépni. :-D
Nagyon szeretett utazni, főleg autóval. Nézett ki az ablakon. Ha kicsit leengedtük, dugta volna ki a fejét, de nem engedtük. Sok olyat láttam, hogy lehúzott ablaknál, vagy akár nyakig kihajolva utazott a kutya, de ez veszélyes, sosem lehet 100%-ig megbízni az àllatban, gondolhat egyet, vagy csalhatja valami, kiugrik és megvan a baj. Pórázra kapcsolva az ölemből/családtag öléből nézelődhetett letekert ablaknál is.
Nagyon szerette a sünöket. A séták alkalmával folyton letapadt a betonra az orra és követte a szagot, majd beugrott a fűbe és kereste. Volt, hogy talált és a szájába véve indult volna haza. Mondtam tegye le, letette, visszatettem a fűbe, a kis hülye meg nyüszített, hogy kell neki, de okosan jött velem haza.
A molylepkéket/legyeket mindig próbálta röptükben bekapni. :-D
Haláli volt, amikor mondtuk valamire, hogy "fuj!" ő meg szégyellősen elsietett, ugyanis az okos megtanulta, hogy akkor mondjuk, mikor odaengedi a galambokat az orrunk alá. Utána már ha nem is neki mondtuk, akkor is elsietett és mikor visszahívtuk, hogy simogatást kapjon, jelezvén hogy nem tett rosszat, nagyon tudott örülni.

Egyelőre ennyire futja az emlékekből.

A bejegyzés azért íródik, mert tavaly ilyenkor kellett elengednem.
November 6.-án töltötte volna a 14. évét, de valószínűleg idén már elment volna betegség nélkül is, mert kb. ennyi a maximum életkora a fajtájának. Enyhíti a rossz érzést az, hogy sokat élhetett, megélhette a maximumot még a rák mellett is, mert az élete végén csapott le, nem 5-6 évesen, vagy fiatalabban kellett neki elmenni. Nincs az az érzés, hogy esélyt sem kapott egy szép, hosszú életre. Még ebben a korban is aktív volt, persze nem úgy, mint korábban, de a korát meghazudtolva tudott sprintelni, meg a mocskos rákot leszámítva semmi baja nem volt. Annyira stramm kutya volt, hogy az utolsó napokban is, mikor jól volt, fürgén szedte a lábait a házban ha valami felkeltette a figyelmét, meg néha játszani is volt kedve. Persze a gyengeség miatt kb. negyedórára korlátozódott az aktivitása, a többiben csak feküdt, vagy aludt. Esténként borzalmas rosszullétei voltak, ezért is mondtam azt, hogy elég, könnyítsük meg Neki az utat. Az utolsó estén evett is egész' jól, de tudtam, hogy az sajnos nem a javulás jele. Azon az éjszakán nem tudtam, nem is akartam elaludni, hogy vele lehessek minél többet. Ő aludt, én meg Őt átölelve kattogtam. Nem felejtem el, hogy mikor fel-felébredt, egyik alkalommal eszelős módon elkezdte nyalogatni a kézfejemet, aztán furakodott a hónom alá és belémvágott, hogy biztos érzi a bajt és elköszön, meg biztonságot keres. Egyszerre volt nagyszerű és borzasztó. Egyedül az vigasztalt, hogy csak azért hoztam meg azt a döntést, hogy megkíméljem a további szenvedéstől és ez volt a legfontosabb! Tudtam, hogy másnaptól nem fog kopogni a körme a szobám parkettáján, nem tologatja majd a tálját, nem horkol majd, nem ugat majd, stb. 13 évig velem volt, nem lehet csak úgy elengedni ennyi időt és egy olyan csodás kutyát! Rengeteg szeretetet adtam neki - (Ő is nekem), de mikor tudtam, hogy rövid az idő, mégtöbbet - és igyekeztem úgy viselkedni, mint máskor, hogy ne érezze a feszültségemet. Bár, amilyen okos volt, tuti érezte, hogy valami van a levegőben. Mindent elfojtottam mióta kiderült, mekkora a baj, mert nem akartam lestresszelni és igyekeztem az altatásra is felkészülni, azért is, hogy legyen erőm végigcsinálni. Úgy gondoltam és gondolom, hogy tartoztam annak a nagyszerű kutyának ennyivel, hiszen mindig velem volt ő is, meg amúgy is ez járt neki! Amikor eljött az a nap, akkor sem zuhantam össze, csak magamban. Mikor megtörtént az altatás, az lebénított és ez megvédett a széteséstől, de estére leesett a tantusz, hogy elment és kiborultam - enyhén szólva. Ezt még vagy 2 napig eljátszottam, nappal is meg-megzuhanva, mire végre össze tudtam magam szedni annyira, hogy erővel el tudjam fojtani a keserűséget onnantól. Azóta is azt teszem, de ettől függetlenül még sokáig nem tértem magamhoz és itt van az űr, csak már tudom kezelni. Hozzánőnek az emberhez és olyan különlegesek, hogy tényleg érzi az ember a pótolhatatlanságukat! Az ember próbálja felfogni az új helyzetet és barátkozni a gondolattal, hogy innentől kezdve a kedvence nélkül folytatódnak a mindennapok. Valóban az idő az egyetlen gyógyszer, de ezt már megtanultam és várom, hogy tegye a dolgát. Pokolian hiányzik, de az a fő, hogy Neki már jó és én hiszem, hogy fogunk találkozni, ez erőt ad!

Tesóm a 'fészemről' szedett le fotókat és készített egy ilyen kollázst (köszönöm Neked itt is!):