Mint aki csodálkozik 😁

😁

Mozgalmas hétvége

Lefáradtam fizikailag is, mentálisan is. Pénteken jöttek a nagynénémék. Az Ildi volt kint Németországban, hozott nekem egy karórát, meg édességet. Kajáltunk, aztán szóbahozták az Aréna Plázát és kitalálták, hogy menjünk el oda ebéd után, szombaton meg a Margit-szigetre. Nem rajongtam a plázába menésért, mert szerintem unalmas. ~ 2 órát járkáltunk, már tök unalmas volt, meg leszakadtak a lábaim és mondtam apámnak, hogy le kell ülnöm, szóval leültünk, míg az Ildiék nézelődtek. A gyerekek összevesztek - állandóan ölik egymást - eléggé idegtépő volt a balhézásuk. Utána indultunk haza. Apám hozta a formáját, meg égett a fejem az igénytelensége miatt, pedig nem az én szégyenem. Az Ildiék nem szóltak semmit, de tuti, hogy érezték az ájert. Szombaton 1 óra körül indultunk el a Margit-szigetre. Elég szeles idő volt, a fejemről majdnem lefújta a basketball sapkát. 😁 Elvergődtünk a buszmegállóig, jött a busz nemsokára és az unokahúgom mellém ült, beszélgettünk. Az unokaöcsém mogorva, duzzogós, az anyja is alig bír vele. Az unokahúgom beszédes, jófej. Mindig szív az öccse miatt, folyton ő kap szidást akkor is, amikor nem ő a hunyó. Míg itt voltak, mindig megvédtem. Nem fair, hogy az unokaöcsémnek mindent lehet, mert mimóza és ezt ki is használja. Nagyon szemtelen is és apám párszor letolta, ami nem tetszett neki, elkezdett bőgni, hogy többet nem jön hozzánk. Ne gyere, cseszd meg... 14 éves és félórán át KÖNYÖRGÖTT neki az anyja, hogy induljon fogat mosni. Ezért ilyen, mert csak kérleli, meg könyörög neki az Ildi, az unokahúgommal bezzeg mindenért kiabál. Leszálláskor a sofőr odacsukta az unokahúgomat. Megfogtam az ajtót, hogy ne csukja rá mégjobban és mondtam neki, hogy próbáljon kiszabadulni, addig apám kiosztotta a sofőrt, mert neki muszáj mindig balhézni. Úgy felspannolta magát, hogy mikor állt a pirosnál a busz, megint ment oda, hogy a sofőrnek magyarázzon, mi meg mondtuk, hogy hagyja már. Szar idő lett nagyon, úgyhogy nem mentünk el a Margit-szigetre, beültünk egy McDonalds'-ba, aztán hazaindultunk. Az egyik széllökés levitte a Zoli basketball sapkáját, ami majdnem az úttesten landolt, mire lecseszte az Ildi és elvette a sapkát, persze akkor is elkezdett duzzogni, egész úton nem lehetett hozzászólni. Elértünk a megállóhoz, pár perc múlva jött a busz. Mikor leszálltunk, jól összevesztünk apámmal. Megint le akart nyomni, én persze nem hagytam magam és ezen szokása szerint bepöccent. Amikor a Margit-szigetre tartottunk, akkor is. Szeret a kényelmes dolgokban úszkálni, a lehető legkevesebb erőfeszítést tenni. Nem melózik, nem is keres melót és elnézi, hogy a nő, akivel lassan 3 éve 'együtt van' - se veled, se nélküled - pénzeli, meg ad kaját, ha nincs. Mondtam neki sokszor, hogy nem fair, hogy a Gabi halálra gürizi magát és nekünk osztogatja a pénzt, melót kéne inkább keresnie. Ilyenkor is f@$zkalap vagyok és ne dumáljak, mert manapság nincs munkalehetőség. Aki képes és akar dolgozni, az talál valamit! Ilyenkor mindig azzal jön, hogy takarodjak dolgozni, ha ilyen nagy a pofám. Mondtam neki, hogy mennék is. (Mivel 80%-os az egészségkárosodásom az ORSZI szerint és nem vagyok rehabilitálható, így nem vesznek fel sehová, de ezt tudja is.) Folyton azzal takarózik, hogy "szegény beteg fia nem tud dolgozni és azért kapja az ápolásit, mert velem van itthon." Mit akar? Felvenni utánam a pénzt, amit azért kap, hogy 'ápoljon', meg engem is el akar küldeni dolgozni?
Amin összevesztünk: megint az ütközött ki a mondandójából, hogy egy fűszálat sem akar keresztbetenni értem. Rohadtul fájtak már a lábaim, mert ~ 100-150 méter, amit meg tudok tenni panasz nélkül, de kilométereket mentünk (előző nap is) és már nagyon sántikáltam. Az Ildi mondta, hogy nagyon nem jó, hogy ennyire nem bírok menni, meg ilyen kis távokat tudok csak megtenni és nem lenne-e jobb, ha hosszabb távokra lenne egy kerekesszékem? (A doki már javasolta, de a közgyógyommal szarakodnak és csak arra tudná felírni.) Megszólaltam volna, erre apám benyögte, hogy ő nem toligálna, nem volna kényelmes neki. Mondom b@szd meg, nekem baromi kényelmes kilométereket menni úgy, hogy majd' betojok a fájdalomtól. Megdöbbentett, hogy nem segítene ebben sem, mert "neki kényelmetlen toligálni". Az Ildi folytatta, hogy akkor elektromos moped kellene. Apám azzal jött, hogy nehéz és nem fogjuk felcipelgetni a lépcsőház előtti lépcsőn. Itt kiszakadt belőlem, hogy soha, semmilyen kellemetlenséget nem hajlandó vállalni, megmondtam azt is, hogy lusta, folyton csak alszik itthon, meg szomszédol, mindent elodáz. Az Ildi ezekről nem tudott addig. Közben hazaértünk, ment vacsorát csinálni a gyerekeknek és mikor ketten voltunk a konyhában, mondtam neki, hogy ezért akarok elmenni innen! Amikor az utcán mondtam, hogy el akarok menni, mondta az Ildi, hogy biztos függetlenségre vágyom, érthető. Mondtam neki, hogy nem ez az egyetlen ok, erre apám rámförmedt, hogy "hát mi?!" Mondom elég gáz, hogy nem veszed észre, hogy hogy' viselkedsz. Mondtam az Ildinek a konyhában, hogy nem a függetlenség az egyetlen ok, hanem az, hogy apám ilyen. Mondta, hogy látja. Jólesett az az egyetlen szó is, mert végre valaki látja a valóságot, nem csak a mázat, amit apám ráfest mindenre. Mindenki előtt eljátssza a jót, a felszín alatt meg ott van a szenny. Az Ildi legalább látta milyen, meg nyilván érezték, hogy nem törődik a higiéniájával. Reggel is majdnem elokádtam magam. Kezd nagyon elegem lenni az egészből és megint olyan dolgokon jár az eszem, amiken nem kéne. Tegnap délután mentek haza. Jó volt, hogy itt voltak, jobb volt a légkör, végre nevettem, a könnyem is folyt néha tőle, meg beszélgettünk. Tegnap délután iszonyatos migrén tört rám, mert érzékeny voltam a fényre, hangokra, mozdulatokra. Estig tartott. Elkezdtem chatelni, de hamar ki kellett kapcsolnom a gépet, pedig napszemüvegben írtam, hogy ne csesztesse a fény mégjobban a szememet. Amint kikapcsoltam a gépet, rohantam csandrázni, aztán még 2×. Utána már a gyomrom is fájt, szóval nem tudom, hogy tényleg migrén volt-e, vagy valami vírus ment a gyomromra. Lefeküdtem és reggelig aludtam.

Megvoltak az újabb kontrollok

Volt időpontom, mégis 2 órát vártam az érsebészeten. A lábamban épp' nem volt pulzus, a kezemben gyengén érezte a doki. Mondtam neki, hogy ez megy szinte mindig és néhány hete a kezem is erősen fagy, színeződik, meg mondtam, hogy nem érzem a jobblábam nagyujjának egy részét. Emelte a Naftilongot, az eddigi adag nem mindig hatott. Kérdezte, hogy kaptam-e értágító infúziót, mondtam, hogy legutóbb a kórházban adták. Mondta, hogy ha nem javul a helyzet az emelt adag mellett sem, akkor kelleni fog megint. Szóltam az elviselhetetlen lábfájásról, meg hogy nem tudok menni, csak kis távokat és az is fáj. Szerinte az érszűkület miatt érzem és mert támadja az immunrendszerem az izmaimat is. Nem gondoltam, hogy az fáj úgy, mintha az izmomat tépnék.

Megírta a véleményét, meg ráírta a papírra a gyógyszeradagot és mehettem is haza.

Kardiológia: A szívem továbbra is produkálja a szabálytalan ütéseket, de nem vészes, most alig volt hiba, mikor nézték.

A vesémről még nem tudok semmit, majd kiderül, vettek vért is.

Az immunológián is lecsapoltak. Megint megszédültem, szóval gyanítom, hogy nemsok vérem lehet, mert legutóbb is szédültem a vérvétel után, aztán kiderült, hogy alig volt vérem.

Még mennem kell majd a gasztroenterológushoz, mert sokat puffadok, meg egyéb panaszok vannak és mondta a háziorvos, hogy nézessük meg mi a helyzet.

Vadállatom 😁

A hátteret kiszíneztem, mert rontott az összképen.

Lazul 🙂

Kórság újratöltve

Mióta legutóbb kidobtak a kórházból, azóta jól voltam, de pár napja megéreztem az előszelet, amivel jön a fos. Megérkezett. Napok óta fájnak az ízületeim, izmaim, mellhártyám, vesém, hőemelkedésem is volt és éreztem egy kis kellemetlen közérzetet, de nem gátolt semmiben. Megint aluszékony voltam ma, ilyenkor sokat alszom, de legalább visszaáll a napirendem. Elaludtam délután is, majd arra ébredtem, hogy a kutyám a gyomromban landolt. Jönni akart mellém aludni. 😁 Felkeltem inkább, nehogy azért csússzon megint a napirendem, mert délután alszom. 10 óra lesz, mindjárt lefekszem. Megittam 3 flakon Nutridrinket, bár nem sok, 250 ml egy adag. Emellett az össz' kajám kb. 6-8 falat rizs + csirkemell volt és egy mandarin. Nem értem, hogy' nem durranok szét ilyen mennyiségű zabálástól... Majdcsak javul az étvágyam, ha jobban leszek. Márciusban megyek a kontrollra.

Apám is végre eljutott az orvoshoz. Kérdeztem tőle, hogy mi volt? "Semmi." Gondoltam magamban, ennyire ne legyél közlékeny. Mondom neki csak volt valami. Azt mondja igen, sorban állt. Anyám... szavanként kell mindent kihúzni, vagy mi? Erélyesebben kérdeztem, hogy mit mondott a doki?! Azt mondja kapott időpontot, március 10.-én kell mennie. Mérges lettem, egyrészt mert ennyire nehezére esik válaszolni, másrészt szerdán bemehetett volna és most még egyhónapot kell várni úgy, hogy közben baj lehet. Ezt meg is mondtam neki, erre jött a "nem lesz semmi" szöveg. Mondtam neki, hogy jó lenne, ha komolyan venné végre a dolgokat. Márciusig nem tudunk semmit és nem tudom, hogy valóban olyan rosszul volt-e tegnap is, vagy csak túlzott megint, mert annyira mondta, hogy az semmi nem volt. Elegem van már a hülyeségeiből. Mondtam neki, hogy ha megint mentőt kell hívni menjen be, erre azt mondja, hogy odabent úgysem csinálnak vele semmit. Hülyeség, de ha így is gondolja, szerinte ITTHON, ÉN mennyit tudok tenni, ha baj van?! A kórházban legalább tudnak segíteni. Kb. 3 hónapja volt bent az intenzíven szívpanaszok miatt, másnap meg önkényesen hazajött! Este néztem a tv-t, már be volt zárva az ajtó, egyszercsak valaki matatott a zárnál. Kinéztem a kukucskálón és meglepetésemre apám állt ott. A mentők papucsban vitték el, meg póló + melegítőnadrág volt rajta, úgy jött haza szakadó esőben. Az agyvizem forrt, mondom te mi a fészkes fenét csinálsz, nem véletlenül vittek az intenzívre?! Kicseszettül fel tud bosszantani a felelőtlenségével.

Fater

Bemehetett volna szerdán a kórházba, csak játssza a keménylegényt, szerinte ő mindent bír. Hülyeség! Lehet, hogy valakinek erős a szervezete, de mindent akkor sem tud elviselni, főleg a végtelenségig. Anyunak is erős szervezete volt, a 3. szívrohamot nyilván mégsem élte túl. Mit vár apám, a '3. szívrohamot'?! A tökömért kell orosz rulettezni! Úgy érzem tényleg nem számít neki semmi és senki. Szerda óta strázsálok, hogy mikor lesz baja, nem merek nappal lepihenni, nem merek fülhallgatóval zenét hallgatni, nehogy ne halljam meg, ha szól, hogy rosszul van. Panaszkodik, hogy nincs jól, de azért járkál! Mindig játssza a mártírt, qrvára unom! Állandóan ez fáj-az fáj, de nem megy orvoshoz. Azt bírom a legjobban, amikor közli, hogy fáj a feje és elkezd sántikálni. 😆 Betojok rajta. Egyszer szóvátettem, hogy ha a feje fáj miért csoszog, erre fellázadt, hogy ne b@szogassam. Már nem tudom mikor hihetem el, hogy fáj valamije. Most elhiszem, mivel szerdán a dokik is megerősítették, hogy valami van. Ha ma lesz valami baj, akkor mit csinálok vele? Erre megint terelte a szót. Nem hajlandó belátni, hogy veszélyes, amit csinál! Mondtam neki, hogy idegesít ezzel, mert azt kell lesnem egész nap, hogy mikor lesz rosszul, ne csinálja feleslegesen a feszültséget azzal, hogy nem megy orvoshoz. Megint az volt a reakció, hogy ne idegesítsem fel. Ááááá!!! 🙄
Mondta az orvos, hogy kerüljem a stresszt, meg a cigifüstöt is. Apám tesz róla, hogy mindkettőből bőven jusson és természetesen én vagyok a hibás, ha szólok. Nála van csak tv, szóval ha nézni szeretném, akkor vagy szívom a tömény füstöt, vagy szólok, de akkor jön a "menjél át a szobádba, ott nincs füst!" Ja és akkor ne nézzek tv-t. Nem ám kimegy az ablakba - ahogy mondta is anno, mert annyira tudta mondani, hogy mostantól ott fog cigizni. Egy hantamester, mindig is az volt. Megbízhatatlan, minden téren. Mond valamit és 5 perc múlva már agyonüti egy másik gondolattal, vagy ígér valamit és még jövőre is várhatja az ember. Megint kölcsönadta a porszívómat - szó nélkül. Mondtam neki 2 napja, hogy visszakérem, elkezdi hagyjam, ő úgyis megy fel a Kriszékhez és visszakéri. Minden nap ott lóg náluk, de a porszívóm még mindig nincs itthon, ma én fogom visszakérni. Utálom, hogy mindenkinek azonnal pattan, egy szavukba kerül és robotol, kihasználtatja magát - amiről aztán nekem panaszkodik -, szomszédol a fene nagy fejfájásával, meg a szívfájdalmával, de ha én kérek valamit, az mindig ráér. Olyankor nagyon fáj a feje, meg minden baja van, meg "majd később", "majd holnap", "jövő héten". Ha másoknak egy szavukba kerül minden, akkor én se várjak már mindenre több napig. Már 2× mondtam, hogy lekoccolok, össze is pakoltam mindent, de erőszakkal visszatartott. Elkezdte, hogy kib@szom vele, mert hogyan fogja fizetni egyedül a lakást, mindennek a felét én fizetem és ne csesszek ki vele, hogy a szarban hagyom. Ja, hogy innen fúj a szél.
Pár sort akartam írni, de megint regény lett, mert ilyenkor mindig felcsesződik az agyam és minden szutyok jön elő.

Csak hogy ne unatkozzak

Nem aludtam megint. Hajnali 4-ig lestem ki a fejemből, aztán elaludtam, de vagy 20× felriadtam, már megőrültem a fáradtságtól. Arra ébredtem 9 körül, hogy apám dörömböl a szobám ajtaján, hogy rosszul van. Dühös vagyok, mert nem hagyja, hogy kivizsgálják. Hívtam a mentőket, meg szóltam a Krisztiánnak. Megjöttek a mentők is, aztán a vizsgálat után mondták, hogy menjen be a kórházba. Ő nem megy. Az agyam elszállt. Ő nem akar, mert akkor rám ki figyel? (A fizikai, meg a mentális rosszullétek miatt kell a felügyelet.) A Krisz mondta, hogy majd rámnéznek, nehogy ezen múljon, hogy bemegy-e. Ő nem megy. Rászóltam, hogy menjen, ne játsszon ezzel az egésszel, erre azzal jött, hogy ne idegesítsem. A tököm kivan már, hogy állandóan makacskodik. Miért nem érti meg, hogy nem játék?! Bemehetne a kórházba, de mártírkodik. Biztosította a Krisztián, hogy rámnéznek, de csak mondogatta, hogy nem megy be. Mondták a dokik is, hogy be kellene menni. Visszaél a helyzetével, hogy "őt most nem szabad idegesíteni." Nem ő idegesít engem?! Rám pakolja ezt a terhet is, holott nem lenne muszáj, mert bemehetne. Mondta a doki, hogy ha nem megy be a kórházba, akkor legalább pihenjen, feküdjön. Elmentek az orvosok, erre felkelt. Erélyesen rászóltam, hogy feküdjön le, mert azt mondta az orvos, hogy pihennie kell, de megint jött a "ne idegesítsem most" szöveg. Ilyenkor olyan beteg tud lenni, de ha kórházba kell menni, akkor nem. Olyan beteg, hogy nem "idegesíthetem", de amint elmentek a dokik, ment fel a Krisztiánékhoz kávézni, mert szerinte attól jobban lesz. Most figyelhetem, hogy mikor lesz baj. Nyugodtabb lehetnék, ha kórházban volna, orvosok között. Itthon mi a farkamat csinálok vele, ha infarktust kap? Lehet, hogy mire kiérnek, már késő lesz. Nem igaz, hogy ennyire nincs esze! Ha annyira felelősségteljesnek érzi magát, hogy rám hivatkozva nem megy be, mert "mi lesz velem?", akkor arra nem gondol, hogy ha meghal a gondatlansága miatt, akkor mi lesz velem?! Pihent, aztán benéztem hozzá, hogy hogy' van, de mondta, hogy rosszul. Mondtam, hogy hívom a mentőt és bemegy, nincs apelláta, erre mondta, hogy ne hívjam, vár még. MIRE?! Közölte, hogy ne idegesítsem, mert attól lesz rosszul. Bezsongtam, odaadtam neki a telefont, hogy hívja most azonnal a mentőket! Ő nem. Én meg nem könyöröghetek, nem is kényszeríthetem. A mentőknek mondtam, hogy ne hallgassanak rá, vigyék be, de mondták, hogy nem lehet, ha ő nem akarja. Most egész nap őrizhetem, hogy nem lesz-e rosszul. Tudja, hogy lassan egyhete alig alszom valamit, most éjjel sem aludtam, csak nagyon rosszul, erre nappal sem tudok pihenni, mert őrizgethetem. Már egyszer elaludtam ülve, aztán felriadtam, hogy nem aludhatok. Álmos vagyok rohadtul. Egyszer már felkelt és evett egy mandarint, de nincs jól, vissza is feküdt és alszik. Azt mondta 6-ra lemegy a dokihoz, de cseszett menni. Mérges vagyok, hogy ilyen felelőtlen a saját életére nézve is, meg az enyémre is. Megmondtam neki, hogy nagyon felelőtlen, hogy a kórházba sem ment be és a háziorvoshoz sem. Azt mondja nem felelőtlen, mert nem lett baja. Bakker, nagyon okos, ez nem tőle függött! Gondolom depressziós, de akkor kérjen segítséget! Én sem akarok élni, mégsem szarok bele az egészségembe, mert vannak, akikkel még számítunk egymásnak. Neki nem számítanak a gyerekei? Mondtam neki, hogy lehet nagy baj is, erre azt mondta, hogy ha baj lesz, akkor majd én elmegyek az orvosért. Igen, kimegyek a mínuszokba, mikor a 26 fokos szobában is színesre vagyok fagyva, csak mert neki nem volt kedve orvoshoz menni, aztán megvárta a bajt. A hajamat ki tudnám tépni ilyenkor! Én már nem erőlködöm, felnőtt ember, csak nem fér a fejembe a felelőtlensége. Magával szemben is az, meg a gyerekeivel szemben is.

Fárasztó napom volt 😁

Több, mint egyhete nem tudok aludni rendesen, mindössze 5-6 órákat alszom.

Ma itt volt a Krisztián. Mindig barkácsol, de mindent csak összecsap és néha életveszélyes, ahogy dolgozik. Volt, hogy olyan flexet használt, aminek instabil volt a feje és nem zavarta, hogy ha véletlen' lerepül, akkor lenyakaz valakit. Párszor megcsípte már az áram is. Volt, hogy szerelt nálunk, de elrontotta, apám meg nekem magyaráz mindig, hogy milyen gány munkát végez. Akkor minek engedi meg?! Most is beleegyezett. Jött a Krisz, hogy kifúrja a falat és átvezeti a zsinórokat. Egy darabig nem volt gond, aztán belefúrt egy vezetékbe. Fúrkált, majd közölte, hogy nem jó helyre fúrt, fúr mégegy lyukat. Az túl kicsi lett, kellett másik fúrószár. Mondtam neki, hogy már ementáli lesz a lakásból. Tartottam a vezetéket, már a karom letört a magastartástól, mert sokáig tökölt, de muszáj volt fogni, apám meg a törmeléket söpörte. Aztán rágyújtottak mind a ketten, de a szobaajtóm le volt véve, hogy könnyebb legyen a vezetékekkel bűvészkedni. Jött be a füst és szóltam nekik, hogy menjenek be apu szobájába cigizni csukott ajtóval, mert a kutya tüsszög a füsttől, meg én is fulladok és minden büdös is lesz nálam. Apám elkezdi, hogy nem a füstöt érzem, hanem a sittet, ahogy a Krisz fúrt. Csak megismerem a füstszagot, bakker. Hajtotta, hogy nem azt érzem, megint megpróbált hülyének nézni ahelyett, hogy becsukták volna az ajtót. Cigiszünet után a Krisz fúrt tovább. 2 helyen már megvolt a lyuk, ment volna tovább, de a fúrója bemondta az unalmast. Apámé még korábban ment gallyra, így nem tudott adni. Van egy szomszédunk, akivel jóban vagyunk és apámnak van kulcsa a lakásához, hogy meg tudja etetni a kutyát, szóval lement és kölcsönvette a Józsi fúróját. Velem is előszeretettel csinálja ezt. Tartottam tőle, hogy a Krisz el fogja cseszni és a Józsi érthető módon tajtékzik majd a fúróért is, meg hogy apám nem kérte el. A Krisz melózott azzal a fúróval, aztán gondolta megpróbál valamit a sajátjával. Bakker, beletörte a falba a fúrószárat! Röhögtem nagyon, főleg amikor nem tudta kiszedni. Még jó, hogy nem a Józsi fúróját szorította be. 😁 Kért apámtól egy csavarhúzót, hogy majd azzal rásegít. B@sz'ki, beletörte azt is a falba! 😂 Már sírva röhögtem, apám meg fogta a fejét, amire méginkább nevettem. Ideges volt, hogy alig haladunk, aztán nem hallotta a telefont a fúrástól, utólag látta meg, hogy hívta a Józsi és ideges volt, hogy biztos bukta van. Mondtam neki, hogy ezért nem kellett volna engedély nélkül elhozni. Nem akart kijönni a Krisz fúrója a falból, de már ott volt benne a félbetört csavarhúzó is. Hajlongtam a röhögéstől, de már ők is. Kitalálta, hogy majd a Józsi fúrójával megpróbálja körbefúrni a falat a fúró körül, hátha enged és ki tudja húzni. Bravo, ezúttal elkoptatta a Józsi fúrójának a szárát, meg a fúrónak itt-ott lekopott a színe. Mondom apámnak, hogy készüljön a lenyakazásra. Újra csörgött a mobil, de nem a fúró miatt hívta a Józsi, úgy tűnik nem vette észre, hogy nincs a helyén. Szégyellem, hogy ilyen az apám! Ha velem megcsinálja az is nagyon dühít, de hogy egy ismerőssel is, ahhoz pofa kell. Nem jött ki a Krisz fúrószára a falból, ezért rátette a gépet és beindította, hátha kiforogja magát a szár. Öcsém, rászorult a fúrószárra a gép, szóval már nem csak a szár állt ki a falból, hanem a komplett fúrógép. 😂 Hangosan és könnyezve röhögtem megint, de a Krisz is - megint. Ekkor már a 4. szál cigit szívták, jó füstös volt a lakás, hajazott egy Omega-koncertre. Nem akart megmozdulni a gép, erre elkezdi a Krisz, hogy akkor azt ő otthagyja holnapig és majd hoz szerszámot, amivel ki tudja a falat vésni. Mi van?! Szét akarja barmolni a falunkat, csak mert béna volt?! Mondta apám, hogy szó sem lehet arról, hogy ottmaradjon a falban a fúró, mert ha véletlenül enged és leesik, valamelyikünkre ráesik. Nagy'nehezen kioperálta onnan a Krisz, de már tele volt a tököm, hogy órák óta b@szkuráltuk a falat, a vezetékeket, a fúrót. Lefárasztott agyilag, hogy a Krisz folyton elcseszett valamit. 😆 Még nem végzett, de a netet visszakötötte. Ennyit és ilyen intenzíven régen röhögtem. Elneveztem Mekk Eleknek. 😜