Elvették

a közgyógyot és az ápolásival is szórakoznak. Az egyik ismerősünktől már el is vették valami idióta indokkal. A rokkantnyugdíjasoktól is elvették sok helyen a pénzt. Mire fel?! Hirtelen meggyógyultak, vagy mi a frász? Kisemmizik az embereket. Undorító! Ha elveszik az ápolási díjat is, akkor hogyan fizetjük az albérletet? Apám mondta, hogy úgy felhúzták a Kormányhivatalban, hogy majdnem borította az asztallal együtt a bagázst, 6.000 forintot akartak neki adni. Abból hogyan veszünk gyógyszert, amikor 20 ezren felül van a költség? Még a havi tápszeradag sem jön ki 10 alatt sem és még hol vannak a gyógyszerek? 12 féle lett a 2 újjal együtt, ebből a véralvadásgátló, a szívgyógyszer, meg az értágító nagyon fontos volna, de így nem lesz. Az öregem is tiszta ideg és velem ordítozott - amiért először majdnem felkaptam a vizet, aztán beláttam, hogy ideges, de azért megkértem, hogy ne velem ordítson, mert mindenki minket figyelt a folyosón. :-D Jó lenne már hazamenni, 13.-a óta itt rohadok. A vesém javul, megérte a sok infúzió, meg gyógyszer. Végre tudok sárgázni is. Micsoda örömök. :-D Ha ráfekszem, akkor még érzem, meg kicsit még nyom alapból is, de az már alig érezhető. Az étvágyam gyenge, de próbálok enni. Az egyhetes hőemelkedés is megszűnt, hurrá! Tegnap tök jó volt a keringésem is, pólóban vagyok 2 napja és nem fázom. Meleg lett tegnap a lábam is 1-2 órára. Remélem, hogy nem csesznek ki velünk mégjobban! Ha elveszik ezt a pénzt, mehetünk az utcára. Nem értem apám miért nem kezd el melót keresni? Ha meg sem próbálja, akkor nem is lesz semmi!

:-((

A szobatársunk feladta a küzdelmet. A gondolatokat próbálom elhessegetni, amik a fejembe férkőznek. Asszem' nem vagyok egyedül ezekkel a gondolatokkal. Egy közösséget alkotunk, mert visszajárók vagyunk és ismeretségek alakulnak ki, meg mivel egycsónakban evezünk, akaratlanul is arra gondol az ember, hogy "velem is ez fog történni?" és nem szabad hagyni, hogy ez befészkelje magát a gondolatainkba. Nem lehet ezzel a tudattal élni, nem is szabad. Van Valaki, aki erőt ad, ösztönzően hat rám, aki miatt nem fogok magamba zuhanni, nem lehet megállni keseregni, meg agyalni, de nem is akarok. Ez a valaki olyan hatással van rám, hogy zsigerből jön az, hogy tartani kell az iramot, mert számít rám és vannak még emberek körülöttem, akik szeretnek, a haverok, ismerősök, szóval nem lehet, hogy az ember maga miatt aggódjon, rájuk kell gondolni és az majd erőt ad. A felelősség, meg a szeretet érzése nagy löketet tud adni. Nyilván átfutott az agyamon ez-az, de nem ragadtam le, inkább azon töröm a fejemet, hogy hogyan szugeráljam meg a szervezetemet, hogy szedje má' össze magát. Ez a pofon arra is jó, hogy felébressze az embert mi forog kockán, meg hogy bármennyire is próbálja eltemetni a tudatot, az ott van, viszont ha nem adja fel, akkor talán kap haladékot, mert a kórság 'megérzi' ki fáradt el és ki bírja még, szóval muszáj akarni szinten maradni, csak ugye van egy határ, ahol már kevés az akarat, mert a test nem tud együttműködni, nyilván a sorstársunk is küzdött volna tovább, ha bírja. Valahogy ebből a fos helyzetből is erőt kell meríteni, csak így lehet továbbhaladni. Nem szabad elhasalni.

Lekerültem a nefrológiára, mert a vesém fáj egyfolytában, meg alig tudok produkálni a retyón, pedig iszom, meg infúziót is kapok. A vérnyomásomat sem hagyja békén, szédelgek, nem jó az egész közérzetem. Nem vagyok fájdalomcsillapítóevő, csak a végső esetben, tegnap mégis kértem délután, de csak estére hatott. Azt hittem sosem lesz jobb, azon voltam, hogy kérek mégegyet, de végül estére jobb lett már, csak a hányingerem megmaradt. Utána a térdemben akart az ízület felrobbanni, mondom ez fasza, enyhül valami és erősödik más, pedig adják a gyulladáscsökkentőt is. Izzadtam, mint egy ló, csatakos volt az ágynemű, a ruhám, aztán fáztam és ez váltogatta egymást. Elmentem zuhanyozni, meg lecserélték a lepedőt. Nehezen aludtam el és rosszul is aludtam. Fáj a vesém, de még bírható fájdalomcsillapító nélkül.


Ami jó:

Apám most elviselhetőbben viselkedik és végre elmegy hétfőn intézni a közgyógyomat.

Nem kell elmennem a neurológiára 8.-án, mert megtalálta apám a papíromat, amin rajta van a neuropátia diagnózis, tehát nem kell újra vizsgálat, hogy legyen papír róla.

A talpam már nem fáj (viszont a bokám és térdem igen, szóval sántikálok tovább, csak más miatt. :-D)

A mellhártyám javul tovább.

Negatív és pozitív

Kezdem a negatívval, utána jobb a pozitívval foglalkozni.


- Még itt leszek, mert ugyan a vérképem jobb, de a vesém nem jó, adnak rá infúziót

- A mellhártyám még mindig gyulladt

- A vérnyomásom ingadozik

- A sebességem szégyen, hozzám képest egy csigának is lobog a haja (szemei, na). A térdeim hagyján, de a bal talpam (melyik bal?) egy része érzékeny érintésre is, ráállva mégrosszabb, sántikálok. Nem kapott vért, meg szétfagyott, ennyit az értágításról. Nem a kezeléssel van baj, hanem az ereimmel. Ma tüsszentettem és egyből elszédültem, de csak a koponyám baloldalában éreztem a szédülést. A másik felem 'tiszta' volt. Fájt a bal szemem is, mint kiderült elpattant néhány ér benne. Mondta a doki, hogy gyengék az érfalaim.

- Apám itt sem hagy békén, bár valamelyest most jobb a helyzet

- Haldoklik az egyik szobatársunk, az intenzíven van. Összenéztünk, de sejtem mi járhatott a fejekben. Nem szabad, hogy ez visszavessen bennünket, sőt! Mégnagyobb löketet kell adjon ahhoz, hogy próbáljunk szinten maradni

- El akarják venni a közgyógyigazolványomat. Megjött a papír, apám elment érte, aztán hívták, hogy nem kaphatok igazolványt. Kitalálták, hogy eddig csak azért kaphattam, mert méltányosságból járt, mivel még emelt családit kaptunk de mivel az megszűnt mikor elkezdtem kapni a másik pénzt, így már nem jár. Ez hülyeség, mert már akkor sem családit kaptam, mikor a közgyógy elindult! A másik indokuk, hogy kettőnknek "túl sok pénzünk van" és így nem jár. Az a "túl sok pénz" elmegy az albérletre + rezsire, meg a kajára és még ígyis sokszor kisegíti apámat a Gabi (mondjuk ennek nem így kéne lenni, jó esetben munkából kéne lennie). Apám tiszta ideg és igaza van, én is mérges vagyok. Mondta, hogy holnap bemegy az Önkormányzathoz, meg a háziorvosomhoz. Már nincs semmilyen gyógyszerem, vagyis még Naftilong van, meg Cataflam, de semmi egyéb. Ventolint is már csak a Zsuzsa jóvoltából kaphattam a múltkor, mert neki volt tartalék. Van amit ki sem adnak, csak közgyógyra, pl. amiket legutóbb felírt a doki, azokat csak arra kaphatnám meg. Rohadjon meg az egész bagázs, hogy ellehetetlenítik a népet. Tápszer sincs már hónapok óta.


+ Az étvágyam rohamosan megindult, feneketlen kútként tűnnek el bennem a kaják

+ A hangulatom elviselhető, 3 napja nem vettem be Frontint, nélküle is tudom kezelni az életet

+ Új esélyt kaptam

+ Már nincs tüdőgyulladásom. Remélem a mellhártyámról is lemegy már

+ Jobb erőben vagyok

Tegnap

kaptam vért, szóval már nem olvadok bele az ábrázatommal a kórház fehér falaiba. :-D Van erőm is, sétálgattam a folyosón este. Előtte már evés közben is félig aludtam, mert semmihez nem volt erőm és hamar fáradtam, meg a sápadtság lett gyanús az orvosnak, aztán jött a teszt és az eredmény, hogy kellenek azok a vörösvértestek. Volt lázam előző éjjel és tudtam, hogy ha nem múlik el, vagy újra lesz, akkor nem adhatják a vért. Reggel már csak hőemelkedésem volt és délutánra, mire a vérre készítettek elő már nem volt gond. Utána 2 óra fekvés, szokás szerint, azután pedig lehetett már mozgolódni, de én még pihentem plusz egy órát. Később kimentem sétálgatni a folyosóra és lementem volna sétálni az udvarra, mondták is, hogy milyen virgonc vagyok, de nem mentem le, mert amilyen gyorsan jött a lelkesedés, olyan gyorsan el is múlt. Én már csak ilyen vagyok. Ma kaptam az utolsó értágító infúziót és nem tudom, hogy az használt-e, vagy az enyhébb idő, de tegnap a lábam már csak hűvös volt, nem az a jeges, mint amit a mélyhűtőből vettek ki és éreztem a lábujjaimat is. Néha úgy elfagynak, hogy majd' pofáraesem, mert alig/nem érzem őket. A vesém fáj megint, nem bírok a jobboldalamra feküdni és ha nevetek erősen, akkor is fáj, szóval meglesik majd, hogy mi a gáz. Sejthető persze. A mellkasomon belül kezdenek a dolgok rendeződni, volt röntgen, a gyuszi eltakarodott a tüdőmről, most már csak a mellhártyámat kéne békénhagynia. Az étvágyam változó.

Itt vagyok

a kórházban, mert nagyon vérszegény lettem megint és várom a vért, azt mondták, hogy csütörtökön kapok. Az értágítás is folyik - szó szerint - tegnap már kaptam egy adaggal és ma is megkaptam. A lábam nagyon durva mostanában, 25 fok van otthon a szobámban, de térdig fagyott, itt is jó a hőmérséklet, mégis fagy. Fájnak a lábujjaim, meg viszket a lábfejem, fagyás van rajta. Itt van a Gábor megint, szóval el tudunk dumálni. Vissza-visszajárnak az emberek kezelésekre és így ismeretségek alakulnak ki. Ő régóta hadakozik a fossal és már nagy károkat tett benne, őt látva én kicsattanok az egészségtől. Étvágyam megint nincs, szóval sejtem, hogy újra leugrott az a szerencsétlen 1 kg, ami nagy' nehezen felmászott rám. A vérnyomásom nagyon rossz volt a múltkor, az orrom is vérzett, de valami csoda folytán jobb a helyzet, nem vérzik az orrom már egy hete és a vérnyomásom sem akarja az agyamat kirepíteni a fejemből. Néha felugrik, de a múltkorihoz képest ez semmi. Itt van ez a makacsul fennálló mellhártyagyulladás is, ugyan már csak néha köhögök, de a légzés még rossz.

Bennem is bőven van hiba, de amit az 'apám' csinál, az vérlázító és elkeserítő. Nyíltan kimondta, hogy semmit sem érek, defektes vagyok. Elvárja, hogy javuljak, de hogyan, mikor folyton visszalök a szakadékba?! Nem csak nekem kell változni, de ő sosem fog és így hiába kapálódzom, a dolgok egyikfele mindig olyan marad és ez visszaránt. Ha nem akarnék javulni nem jártam volna több pszichiáternél, beletojtam volna az állapotomba, meg nem próbálnám meg visszafogni a késztetéseimet arra irányulóan, hogy magamban kárt tegyek akár pillanatnyilag, akár véglegesen, mindig igyekszem elterelni a figyelmemet, ha elkap a ronyó, szóval próbálkozom, csak néha nem tudok megállni. Egy idő után kimerítő idegileg a sok fos, de legalább próbálkozom, csak ő hajlamos ezt figyelmen kívül hagyni, mert ő csak a hibáimat látja, minden másra vak. Nekem ne mondja ezek után, hogy jó így nekem! Neki csak saját maga a fontos, ő tökéletes és "neki nem lehet ilyen elb@szott kölyke." Elfelejti, hogy ő is elcseszte a dolgokat, otthagyott minket és utána pokol volt minden. Legalább egyórán keresztül szapult és jött azzal, milyen fos vagyok. Persze kiálltam magamért amennyire lehetett, ugyanis minden lepereg róla. Neki nem lehet megmondani, ha valamit nem jól csinál. Amint valaki figyelmezteti, két lábbal tapos bele az illetőbe és döngöli a földig. Azt hiszi, hogy mindenkinél okosabb, több joga van dolgokhoz, mint másoknak, mások felett áll. Segítséget nem fogad el, csak így tönkretesz másokat. Gondolom abból fakad ez a felsőbbrendűségérzés, hogy lenyomták gyerekkorában. A képembevágta, hogy pszichésen csődtömeg vagyok, mindezt úgy, hogy ő sem a mentális egészség mintaképe ezzel a viselkedéssel, meg sok más dologgal. Néha nem tudom, hogy tényleg ennyire érzéketlen, vagy csak az alázás része, amikor így viselkedik. Mikor mondtam neki, hogy soha nem beszélgetünk, közölte hogy ő éli az életét, nem egy szobában rohad. Ne röhögtessen már! Az neki az élet, hogy szomszédba jár? Aki éli az életét, az eljár dolgozni, eljár társaságba, programokra, a családjával törődik, stb. Én sem csinálom ezeket, de legalább nem is papolok róla. Osztotta az észt, hogy ő éli az életét, mert feljár a szomszédhoz és itt már felröhögtem, mondtam is neki, hogy most aztán megmutatta a jó példát, mert az sem élet, amit ő él, csak azt hiszi. Otthon mobilozik/gépezik, tévézik, meg feljárogat a szomszédokhoz, ilyen keményen beleveti magát az életbe! Azzal kérkedik folyton, hogy volt depressziós, mert barmok voltak a szülei, meg begyógyszerezte magát, mégis itt van. Mondom akkor ne azt vidd tovább, amit a szüleidtől láttál, mert érezhetted, milyen szar. Ne a gyerekeidet büntesd a szüleid hibái miatt! Mondtam neki, hogy én is gyógyszerezek, meg más dolgokat csinálok, szerinted ez normális, miközben itt vagy a közelemben? Hogyan juthat el valaki idáig, ha vannak körülötte? Úgy, hogy te sehol nem vagy, hiába kértelek többször, hogy beszéljünk, mert gondok vannak. Nem vagy olyan, akihez fordulhat az ember. Mondtam mindent, ami a csövön kifért. Nem akartam elmondani neki egy-két dolgot, de már forrt az agyvizem. Mindez nem volna, ha lehetne rád számítani, mert akkor hozzád fordulnék, nem a bogyókhoz, meg nem ütném, vagy vagdosnám szét magam idegemben, de te is csak azt fújod, hogy mi a rossz bennem, akkor miért becsülném meg magamat?! Miért látnék magamban értéket, miért számítana a testi épségem, ha a saját apámat sem érdeklem?! Ha folyton csak a szart hallom, miért gondolnám, hogy jó is van bennem? Minden lepergett róla. Kérdeztem, miért szarod le ennyire a gyerekeidet? Tudod egyáltalán mi van a húgommal? Mondom neki néha nézz magadba, nem csak a másik lehet a hibás. Én mindig belátom, ha hibáztam, de ő sosem. Nem véletlen, hogy a Cintia is elment itthonról, amint tudott, erre jött a "mert ő értelmes, nem egy életképtelen szar." Szólok neki, hogy mosd meg a lábadat, mert megint nagyon büdös, erre támad, mert megsértődik és terelésként jön a hibáimmal, vagy az a válasz ilyenkor, hogy "és amikor neked volt?" Én nem elhanyagoltam magam, mint ő, csak edzésem volt, ne keverje már össze a kettőt. Amint hazaértem mentem zuhanyozni, nem ültem be a szobába büdös lábbal, hogy kit érdekel, majd akit zavar, az kimegy, de őt sose zavarja a saját mocska. Leszarja, hogy másokat zavar az igénytelenséggel, a modorával, vagy akármivel. Képtelenség szembesíteni őt a hibáival és ocsmány módon tudja alázni a másikat. Értem, hogy szar gyerekkora volt és nem látott példát arra, hogyan kell jól gyerekeket nevelni, de ami szar volt, azt nyilván megjegyezte és legalább azt ne csinálná a saját gyerekeivel. Mondták már nekem többen, meg a pszichodoki is, hogy próbáljak meg vele leülni beszélgetni. Megpróbáltam már sokszor, de nem lehet, mert lepereg róla minden és kiforgatja az ember mondandóját, támadással védekezik, alázni kezd, persze nem hagyom magam, érvelek, kimondom, amit gondolok. Ezzel a legutóbbi 'beszélgetéssel' - inkább veszekedés volt - végleg elvágott minden szálat, mert kimondta, hogy nem érek semmit. A tesómat szintén fújkálja a szél és szeretném felkarolni, de még magammal sem tudok mit kezdeni. Nagyon komolyan elgondolkodtam rajta, hogy befejezem, elkezdtem a cuccaimat összepakolni, meg hogy mit kire hagyok, aztán végiggondoltam, hogy nem szállhatok ki, mert van valaki, aki összeroppanna, csak néha teljesen elborul az agyam és nem látok kiutat, most is ez volt. Az egyetlen szerencséje 'apámnak', hogy van ez a barátom - szinte tesóm - és hogy ilyen hatással van rám. El kell mennem, de nem tudom hová és hogyan tegyem. Először magamat kéne helyretenni, hogy ne egy idegroncs legyek. Csak gyógyszerrel vagyok 'nyugodt' (zombi inkább), de úgy legalább lehet velem valamelyest beszélni, meg úgy tudok aludni is. Gyógyszer nélkül folyton az öngyilkosságon forognak a gondolataim és mindig az állít meg, hogy van ez a barátom. Megint azon gondolkodom, hogy keresek egy újabb szakembert, hátha mégis jutunk valamire, mert nem maradhatok így, meg nem süllyedhetek ennél is lejjebb. Nem vagyok az 'apám', aki beletojik mindenbe, csak mert úgy kényelmesebb. Ez minden, csak nem egy kényelmes helyzet. Most egyelőre arra kell koncentrálnom, hogy itt a kórházban a lehető legkevesebbet lássanak a vívódásomból és nem is zuhanhatok össze. Ha kiengedtek, akkor pedig keresek pszichodokit. Próbáltam önerőből erősödni, de úgy tűnik nem fog menni. Próbálok most gyógyulni, hogy innen kikerüljek a lehető leghamarabb.

Szarfos

Megjött a véreredmény tegnapelőtt, nem vészes. Vérszegény vagyok, de nem annyira, hogy vér kelljen. Majd vissza kell mennem, hogy újra megnézzék hol tart a dolog, mert egy ponton már vért kell adni. A közérzetem rossz kicsit, de ennyi.

'Apám' az idegeimen táncol és napi szinten veszek össze vele. Nem veszem fel a dolgait, de amikor egy nap már 3×-ra húz fel, eldurran az agyam. Semmi kedvem nincs semmihez, ide is ezért nem írtam semmit mostanában. Sőt, jóideje érlelgetem magamban, hogy abbahagyok mindent, mert kilátásban sem látok semmit, ami azt mutatná, hogy egyszer majd jobb lesz. A nagynéném is önző. Ebben a hülye 'családban' mindenki csak magával foglalkozik, vagyis nem; az Ildi palizik, apám csajozik, a gyerekeiket meg leszarják jó magasról. Az unokahúgom depressziós 15 évesen, mert az anyja leszarja, csesztetni bezzeg tudja, az öccse miatt is ő kap mindig. Én megvédem, de csak akkor tudom, amikor itt vannak és ez egy évben kb. 2 nap, ezzel semmire nem megy. Apám is tojik ránk, a húgom sem érdekli, meg én sem, csak mivel selejtesre sikerültem és jól is jár a pénzemmel kénytelen együttélni velem és segíteni dolgokban, de ha nem származna belőle(m) haszna, nem csinálná. (Most sem igazán teszi, a világnak eljátssza a mintaszülőt, de a négy fal között had ne mondjam mi van.) Tegnapelőtt elszállt az agyam, megmondtam a magamét, mert már a tököm tele van, hogy nem figyel oda semmire, amit mondok és ha visszakérdezek, hogy mit mondtam (amikor gyanítom, hogy nem figyelt) közli, hogy nem figyelt. Kösz' szépen. Gáztűzhely 2 éve nincs, a főzést a Gabinál oldja meg, már amikor tudja. Nemrég mondta, hogy ami pénzeket kapunk, az szinte mind belőlem származik és lestem, hogy még mindig azt hajtja, hogy mit vehet fel rám hivatkozva. Tudom, hogy kihasznál, meg hogy nem érdeklem, annyira hülye nem vagyok ám, mint amennyire ő szeretné hinni. Lehet, hogy nem mennek dolgok, de nem vagyok teljesen zokni agyilag, nagyon is látom hogyan áll hozzám és ezért el is mennék innen, ha tudnék, mert nem vagyok mazochista. Ahhoz, hogy valaki önállóan tudjon élni kell érteni az ügyintézéshez, nem árt az se', ha nem szorong úgy, hogy egyedül nem tud kilépni az utcára, kell érteni dolgoknak a menetét is, stb. Anyám mondta, hogy ez abból fakad, hogy oxigénhiányosan születtem és kihatott az agyamra, emiatt egy kicsit nehezebb felfogású vagyok, de nem vagyok hülye, csak van amihez segítség kell. A kedvencem, amikor jön a "pedig értelmesnek tűnsz" megjegyzés. Öcsém... nem azt mondtam, hogy értelmileg sérült vagyok, attól hogy valaki nehezebben, vagy sehogy nem ért meg bizonyos dolgokat még tudhatja magát kifejezni, meg tudhat értelmesen beszélgetni, viszont akadályozhatja az életben a lassabb felfogás.

Mi történik, ha megszületik valaki: Lesz egy gyerekkora, elvégzi a sulit, lesz valami munkája, mindezek alatt persze tapasztal és megérti a világot születésétől végig egész életében, letesz valamit az asztalra, tudást és tapasztalatokat szerez, amit majd átad a családjának is, éli az életét önállóan, tesz valamit a családjáért és öreg korában elmondhatja, hogy milyen volt az élete.

Nálam mi van: Megszülettem - selejtesen. Anyámék szívtak egy csomót, először azért, mert rágták a körmüket, hogy el ne patkoljak a kórházban, aztán otthon is szívtak, mert le voltam maradva. Utána jöttek a családi gondok, onnantól már csak az Anyám szívott velem, jött az a f@sz Laci is, tönkretéve az életünket és itt jött az, hogy a visszahúzódó és csendes gyerek méginkább az lett, az óvodában nem játszott senkivel, nem beszélt, stb. Az iskolában is gond volt a társas kapcsolatokkal, meg a beilleszkedéssel és itt is az Anyám szívott, mert neki kellett türelmesnek lenni. Utána ugye apám megint képbe került, de elcseszte már, mert azt az időt nem tudta pótolni, amit kihagyott, sem pedig semmissé tenni amiket a Laci csinált, amíg ő máshol volt. Utána megint szívtak velem a sok betegállomány, meg kórház miatt. Vizsgálatok jöttek, ezúttal a fejemben turkáltak, hogy mi a gond? Ez volt 18 évesen. Először azt mondták skizofrénia, majd azt hogy bipoláris zavar, ami súlyos és azért hitték az előző dg.-t., aztán végül borderline szindróma lett a dg. két másik doki szerint is, szóval itt tartok most, 23 éves vagyok és semmit nem tettem még le az asztalra a Frontinos üvegen kívül. Egészséges, dolgozó és az életét irányítani, építeni tudó embernek kéne lennem. Tudni kéne kapcsolatokat is építeni, de nem megy, ha mégis, akkor hamar ellaposodik, mert nem tudom fenntartani és nem tudom hol rontom el. Látom, hogy mi a normális sok dolognál, de valamiért nekem nem sikerülnek úgy. Nem nagyon izgat a külvilág és soha nem is izgatott. Vannak dolgok, amik érdekelnek, de ezek csak kis morzsái az életnek. Látom, hogy mások nem ilyenek és olyan, mintha nem erre a világra terveztek volna, mert itt minden idegen és zavaros. Van egy nagy szakadék a világ és köztem, eddig még nem sikerült olyasmit találni, amivel át lehetne hidalni. Biztos van valami célja velem a Jóistennek, mert nem véletlenül mentett meg már nem egyszer, ok nélkül biztos nem lett volna így, mivel már az első alkalommal is vihetett volna. Ez mind véletlenül sem siránkozás, csak a tények, amiket látok, tudok és nem tudok megváltoztatni. Apám talán miattam ilyen, úgy érzi, hogy egy csődtömegnek adtak életet.

Hazudott, le is bukott, de nem kért bocsánatot. Elvett a spórolt pénzemből és tagadja. Nem elég az a százvalahányezer forint, amit utánam kap?! Viszi az albérlet, meg a kaja, de sokszor hülyeségeket is vesz, mert ő kezeli a pénzt is, nekem néha ad párszáz forintot és ennyi. Azt szoktam magamnak eltenni vésztartalékba, hogy ha kellene valami, akkor legyen nálam zseton. El volt téve 800 forintom, vagyis pont ez az, hogy nem volt eltéve, mert a polcon felejtettem és mikor szerettem volna vásárolni, akkor csak háromszázvalamennyi volt ott. Én nem járok vásárolni, a zsebpénzemet is ő viszi, ha valamire szükségem van, szóval esélytelen, hogy én elköltöttem. Szokása bejönni hozzám és elvenni dolgokat, majd amikor rájövök és rákérdezek, hogy hová tűnt, a válasza "ja, elfelejtettem szólni, hogy kölcsönvettem". Adok, de KÉRJEN! Gyűlölöm, mikor ezt csinálja. Valószínűleg megint "elfelejtett" szólni és én rá is kérdeztem, de állította, hogy nem vette el. Aha, lesétáltak a pénzérmék a polcról, vagy mi? Még mielőtt elővettem érte, megnéztem, hogy nem vertem-e le őket, nehogy alaptalanul meggyanúsítsam, de nem volt elgurulva sehová, meg 500 forint szétgurulva feltűnő lenne, már észrevettem volna. Az is gyanús, hogy mindig 500-at kér dohányra és most is annyi hiányzik. Már letettem arról, hogy bevallja. Lent vagyok a legmélyén, amit ő nem tud, mert jól megtanultam már hogyan kell eljátszani a "jól vagyok" figurát. Neki nem mutatok ki semmit, mert ígyis ott rúg belém, ahol csak tud. Önkontrollom megint nincs mostanában, megint dührohamok kapnak el és megint kacsintgattam mostanában a célszerszámra napi szinten, azért is, mert mégjobban megláttam mennyire nem érek semmit, ő is folyamatosan ezt üzeni. Tegnap eljárt a kezem, de észbekaptam hogy nem szabad visszaesni és lefoglaltam a kezeimet, míg a késztetés el nem múlt, de nem mindig tudok így megállni. Gusztustalan, amit művel, elkezdi "jaj de utálom, hogy ilyen csóró vagyok." Dolgozni kéne... Nincs kaja most sem, tegnap elkezdte, hogy éhes, felmegy a Kriszékhez kajáért. Tiszta szégyen, én nem akarok ilyen 'családnak' a tagja lenni, mindegyikük kihasznál valakit. Tiszta szégyen, amikor ilyeneket csinál. Pénzt, meg kaját kuncsorog, de erőfeszítést nem tesz azért, hogy legyen munkája. Megkérdeztem tőle nyíltan, hogy teher vagyok? Először kitért a válaszadás elől, aztán burkoltan mondta ki, az volt a reakciója, hogy "ez van, megszoktam már." Most a Kriszékkel szövetkezik megint, mert valami nagy pénz lesz nekik és állítólag venni akarnak nekünk egy házat, amiért apám annyit segít nekik. Nem veszem be. Nagyon nyomul és ez is undorító, szívesen elfogadná a házat, mert megint a segge alá tennének valamit. Nem tudom hogyan tovább, mert ami most előttem lebeg, azt nem szabad választani.

Érsebészeti kontroll

Másik dokihoz és másik helyre is kerültem, de normális, meg alapos ez a doki, megérte átjönni. Kikérdezett és megnézte a balkezemet, mert épp' érgörcs volt benne, aztán beküldött egy fülkébe, hogy vetkőzzek gatyára. Nézte a combomat és kiszúrta az eret, ami fájni szokott, meg ki van tágulva. Utána meghallgatta a nyakamban az ereket, majd fel kellett feküdnöm a vizsgálóágyra. Vérnyomást mért, 140/98-as eredménnyel. A lábamban is megmérte, de annak az eredményét nem mondta. Dopplergéppel is megnézett és alig talált pulzust a lábaimban, de számítottam erre, mert mindig ez van. Fogdosta a lábszáramat, majd ment lejjebb és elérte a lábfejemet. Az ujjaimat, meg a talpamat tapogatta-nyomkodta és mondta, hogy nagyon hidegek. Mondom tudom, majd' lefagynak. Legalább 3× megnézett a dopplerrel, meg vérnyomást is kb. ugyanennyiszer mért a végtagjaimban, külön-külön nézte a karokat-lábakat. Jól végignézett, aztán öltözhettem. A helyzet változatlan, a gyógyszerem marad (mondtam, hogy Naftilongot szedek és mondta, hogy az jó), meg adni fog valami kálciumcsatorna blokkolót, vagy mi a fene az és mondta, hogy ha az sem használ, akkor már csak a műtét van, mint opció, de az is csak egy időre fékezi le a dolgokat. Most nem ugrik be a neve (a papíromon rajta van, de lusta vagyok megnézni), a lényeg, hogy valami idegeket leblokkolnak; kiszedik, vagy csak átvágják, már nem tudom. Mondta, hogy még nem tartok ott, erre csak akkor kerül sor, ha nem fog segíteni a Naftilong, vagy a kálciumcsatorna blokkoló sem. Mesélte, hogy régen még úgy csinálták, hogy felnyitották a mellkast és valamit a hónaljnál is buzeráltak, az idegeket vették célba, meg az erekről is beszélt (nem tudom visszaidézni, hogy hogy' magyarázta, pedig figyeltem, de szita agyam van), na mindegy, már nem vágják fel az embert, hanem csak kilyuggatják a mellkast és laparoszkópot bevezetve végzik el a beavatkozást. Ha sor is kerül rá, megúszom pár kis heggel.

Jó orvoshoz kerültem, a helyzet nem romlott sokat, ez is jó. A röntgenleletem is megvan és bár még nem néztem meg, szerintem semmi új nincs rajta. Már csak a neurológia vár rám májusban. Ja, dehogyis, még most 18.-án az immunológia.

Buktam, de azért szerencsém is volt

Mindössze 3 és fél órát aludtam, aztán keltett az ébresztőm. Felkeltettem az apámat és mentem zuhanyozni. (Megint majdnem kinyomtam a szememet azzal a szar törölközőtartóval, le fogom szerelni a frászba. Igaz, körül kéne néznem, de kómás voltam. :-D) Mondanom sem kell, hogy mire végeztem (kb. 5 perc) semmi mozgás nem volt nála még akkor sem. Beszóltam neki megint a szobába, hogy keljen és mentem öltözni, aztán kajáltam, meg fogat mostam, de 7-kor még mindig feküdt és aludt. (Jó, hogy akkor akartunk indulni...) Mérges voltam, mert mindig ezt csinálja. Szóltam, hogy keljen már fel, mert nem érünk oda, de csak motyogott, meg fetrengett, pedig neki is kellett jönni a vérvétel miatt. Végül addig húzta az időt, míg 8 körül indultunk el, pedig akkorra akartunk odaérni a labor miatt. Ő mindig azt képzeli, hogy ráér mindenre és majd a világ igazodik hozzá. Kb. fél 9-re oda is értünk a rendelőbe. Odamentünk a felvételi ablakhoz, mondta a nő, hogy van még labor, mehet a vérvételre apám, de elkezdte, hogy ő nem megy, mert biztos várni kell még az én vizsgálataimra is. Mondom nem baj, majd én várok, te intézd, amit neked kell. Nem, ő ma mégsem megy, majd valamelyik nap. Nem szóltam semmit, nem akartam balhézni. Jött az én részem; érsebészet + röntgen + neurológia. Mondta a nő, hogy csak a röntgenre tudok most elmenni, mert az előbbi 2-höz időpont kell. Mikor kezdtem volna agybajt kapni, hogy vajon hány hónapot kell várni, kattintgatott a gépén és mondta, hogy az érsebészetre már csütörtökön mehetek is, szóval mákom van. 11-re megyek, 12.-én. Ehhez az érsebészhez most megyek először, remélem közlékenyebb, mint az előző volt. A neurológia időpontja sem gáz, május 8., 12:40 (csak hogy ne felejtsem el.) Felrongyoltunk a 2.-ra, hogy a röntgent letudjam, csak 4-en vártak előttem és be is hívtak elég hamar, még 10 percet sem vártam. Vittem a korábbi leletet a nyakam miatt, meg azzal együtt a röntgenfelvételt is és persze a beutalót. Nézi a doki és kérdezi a születési időmet. Elmondom, erre mondja, hogy ott nem az a dátum van. Elírták a rendelőben, ahová járok, de nem hibáztatom a dokim asszisztensét, mert amikor ott voltam nagyon sok beteg volt, meg folyton dugig vannak melóval. Tisztáztuk a dátumot, aztán levettem mindent felülről és mentem a helyiségbe, ahol a röntgent csinálták. Mondja a doki, hogy álljak háttal a gépnek és ne mozogjak. Na igen, ő nem ismeri a 'keljfeljancsi' Arnoldot. :-D Próbáltam nem mozogni, de nem sikerült megállni mozdulatlanul, mondtam neki, hogy baj van az egyensúlyommal. Mondta, hogy dőljek neki a gépnek, hátha úgy könnyebb. Így sikerült nem mozogni. Mondta, hogy tartsam bent a levegőt, oldalról is 'lefényképezett', aztán mehettem öltözni. Tekintve a legutolsó röntgenezést mondtam az öregemnek, hogy mindjárt mehetünk, mert a múltkor is gyorsan megvolt a lelet. Vártunk. Vártunk. Még mindig vártunk, már eltelt egy óra is, de vártunk még egy kicsit és mondta az öregem, hogy nem várunk többet, visszajövünk az eredményért. Beszélt ott az ablaknál egy nővel és mivel csütörtökön jövünk úgyis az érsebészetre, akkor odaadják az eredményt, szóval beugrunk érte. Ennyit sikerült ma intézni, de ez is valami, mert legalább már időpont is van a másik 2 vizsgálatra. Az öregem meg majd megy vérvételre, valamikor. (Sejtem, hogy jó soká'.) Szerdán beadja a közgyógy meghosszabbításához a papírt. Azért kellett a röntgen, hogy nem mozdult-e el valami a csigolyáimnál, de szerintem nem, mert már csak akkor fáj a nyakam, ha jobbra elfordítom a fejemet, vagy ha felfelé nézek, mondjuk ez mindig is így volt. Nem mentünk túl sokat, mégis nagyon fájnak a lábaim, de csütörtökig helyreállnak a futóművek, aztán irány újra egy ilyen kanyar. A kocsi még mindig rossz, mert nincs pénz rá, de enni kell, meg ilyesmi, az fontosabb.

Lassan

meglesz talán a közgyógy, szerencsére nem kell annyit vacakolni vele, mert most csak meghosszabbítani kell, nem létrehozni, az macerásabb, időigényesebb. Az öregem beviszi a Kormányhivatalba a papírokat és sínen lesz a dolog.

A lábam nagyon fájt tegnap este, 11 körül kezdte a szorítást. Sétálgattam, de nem lett jobb, mégjobban fájt. Utána megdagadt és levettem a zoknit, hogy ne szorítsa még az is, aztán láttam, hogy a körmeim kékek, a bőr meg lilás. Kimentem a fürdőbe kiolvasztani a futóműveket, de amint kiszálltam a melegvízből, megint lilult. Órákig tartott az érgörcs, pedig melegítettem a radiátornál is, de semmi, azt hittem lekaparom a tapétát, vagy levágom a lábaimat. Először az egyik lábszáram volt gáz, aztán már a másik is, tűrtem, majd hajnali 4-re már az őrület szélén voltam, jött a Cataflam, hogy aludjak is majd valamennyit és lepihentem. Akkor elkezdtek a térdeim is fájni, mintha kalapáccsal szétverték volna őket, de nem tartott sokáig, fél 5 körül már jobb volt és utána az érgörcs is enyhült. Remélem, hogy hamarosan adják az alvadásgátlót, mert kicsit befosatott a doki a vérröggel.

Orvosnál

Voltunk ma a dokinál, végre az 'apám' is jött, nem kellett veszekednem vele. Adott neki beutalót vérvételre és megnézik majd, hogy mi újság a májával, meg az epevezetékével, mert mondta a doki, hogy nem csak az epehólyagban, hanem az epevezetékben is lehet kő, úgyhogy hiába vették ki a hólyagot, attól még lehet, hogy most újra kövei vannak. Kapott egy papírt, amin diéta van, remélem, hogy betartja! Mikor a kórházból kijött, akkor is kapott, egy ideig tartotta is, aztán leszarta.

Szóltam a dokinak arról az éjszakai buliról, amit a szívem nyomatott, meg hogy sokszor rakoncátlan. Kérdezte, hogy mit éreztem, én elmondtam, aztán mondta, hogy az a ritmuszavar volt, nehogy szívrohamot kapjak. Nem tudom mi lelte, mert most nem is stresszeltem, meg semmi. Arra keltem, hogy nehezen kapok levegőt, meg mintha ültek volna a mellkasomon. Gondoltam biztos rosszul feküdtem, szóval fekvőhelyzetet váltottam, de nem múlt el, aztán elkezdett rohanni a szívem, olyanokat rúgott minden ritmusnál, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Csak pár ütés volt ilyen erős, de elfáradtam benne, mint aki futott, olyan érzésem volt. Ezután a pár heves ütés után zavarodottan ficánkolt egy pillanatig, majd a következő ritmust kihagyta és az azt követő már jó volt. Sokkoló érzés volt és alig mertem megmozdulni, mert vártam, hogy mi lesz. Az adrenalinszintem felment rendesen és nem tudom, hogy az ijedtség vitte-e fel, vagy az, ami történt a mellkasomban. Legutóbb a kórházban ellenőrizték, akkor csak a szokásos félreütés volt meg, ilyen beremegés csak 1× volt korábban, az is itthon, szóval nem tudták elkapni az EKG-val. Nem tudom, hogy ez mitől jött elő. Még azt sem lehet mondani, hogy stresszeltem, hiszen álmomból keltett a dolog. Figyeltem egy darabig, hogy megismétlődik-e, de utána nem volt semmi. 'Apám' szerint felelőtlen vagyok, amiért nem szóltam. Egyrészt nem pattanok az első kellemetlenségre (amúgy készültem, mert figyeltem, hogy ha ismétlődik, akkor felkeltem és hívunk orvost), másrészt nekem olyan ne prédikáljon, akit hónapokig kellett győzködni (4-en mondtuk!), hogy vizsgáltassa ki magát és nem ment, amíg végül majdnem itt halt meg. Jól vagyok, nem vagyok fáradt, nem fáj semmi, nyoma sincs az éjszakai bulinak. Megmérte a doki a vérnyomásomat, persze akkor tökéletes volt. A pulzusom viszont 100 volt, nem örült. Elmondtam azt is, ami a nyakammal történt, emiatt majd röntgen lesz, de csak hogy megnézzék nem mozdult-e el valami? Már csak akkor fáj, ha elfordítom a fejemet. Kérdezte, hogy mi újság a szindrómával, mondtam neki, hogy dolgozik. Szóbakerült a jelenlegi érsebész, hogy alig várja mindig, hogy lekopjak és nem tájékoztat, aztán mondta, hogy menjek el a kerületihez, szóval mostantól másikhoz fogok járni. Kérdezte az érgörcsöket, meséltem, aztán mondta, hogy ez nagyon durva így (meséltem a 8 órányit a lábamban) és mondta, hogy véralvadásgátló fog ide kelleni, mert ha így beáll, akkor összetapadnak a vérlemezkék és vérrög keletkezhet, ami nem játék, mert eljuthat a szervekbe, meg a szívgyógyszer miatt is kell. Szerencsém van, hogy az orrom leszokott a vérontásról. Elvette a vérnyomáscsökkentőt, mert a szívgyógyszer az ereket is tágítja és ez állítólag lejjebb viszi majd a vérnyomást is. Azt mondta, hogy talán van megint Naftilong forgalomban, de ha nincs, akkor az érsebész majd biztos tudja, hogy mit adjon helyette. Apám fog gyógyszerezni, mert olyan szita agyam van, hogy nem egyszer derült ki, hogy 2× vettem be valamit és a szívgyógyszerből, vagy a véralvadásgátlóból, meg semmiből nem lenne szerencsés mégegy adagot beszedni. 'Apám' elmondta az orvosnak, hogy pillanatok alatt felejtek el mindent, a doki azt mondta, hogy a vérkeringési zavar az agyra is kihat. Remélem, hogy a gyógyszerek segítenek és ha jobb lesz a keringésem, akkor nem leszek ilyen szenilis, mert nagyon zavaró.