2023. július 10., hétfő

Élek még

csak nem igazán van kedvem írkálni sem. Nem is kaptam pénteken akkora lecseszést a kimaradásért. Szóbakerült az a 30.-i őrület, meg elmondtam, hogy a 'gyerek rész' kimondott ezt-azt. Reméltem, hogy ez előrelépést jelent és valóban, mert kicsit oldódott a blokkja. A héten próbált megint leteríteni a pokol, de nem adom magam könnyen és egyelőre elvagyok, mert vannak nyugodtabb napok, de pl. ma is mindent be kellett vetnem, hogy lekössem az agyamat. Nem tudom mi van, hogy ennyire kibillentem a viszonylag tartós, nyugodtabb állapotból, de azon vagyok, hogy visszanyerjem. Meg lettem dicsérve, hogy alkalmazom a tanultakat és hogy tartom magam, bár azt mondta a doki, hogy egy ponton már túltolom és azzal ördögi körbe sodrom magam, hiszen az is csak növeli a feszültségemet. Oké, de ha nem megyek el a végsőkig, akkor sosem leszek képes kontrollálni magamat. Ha mindig engednék a dolgoknak, akkor az őrület uralna engem és nem fordítva. Ő erre azt mondta, hogy már megint a "mindent, vagy semmit" elv alapján gondolkodom és hogy ez nem ilyen fekete-fehér, mert nem azt mondta, hogy ne fogjam a gyeplőt, hanem hogy nem kell megszakadni bele, szabad hagyni érvényesülni a dühöt és a keserűséget, persze ésszerű kereteken belül (pl. nem szétverni a kezemet a falon, meg amin érem 😜). Próbáltam kerülni a nagyon húzós témákat, ez segített egybenmaradni, bár érintettünk egy-két necces dolgot, viszont nem gondoltam bele, igyekeztem eltávolodni a dolgoktól és ez is segített egybenmaradni. Ami tőlem telik, azt beleadom. Jövő hétfőn kezdődik a terápia. Egyfelől jó lesz nem itthon lenni, másfelől viszont a hátam közepére sem kívánok idegen közeget, idegen embereket, sok ingert, noha az ingerszegénység is kinyír. Van baj a toronyban, mi? 😁

Mellénk állt a szerencse, ugyanis kiderült, hogy az egyik szomszéd, akivel apám jóban van, pont aznap reggel megy Pestre a gyerekével valami vizsgálatra, amikor nekem kezdődik a terápia, így felvisz minket is kocsival. Igaz, így jó korán kell majd kelnünk, de közlekedés szempontjából könnyebb dolgunk lesz, mert nem kell a szék sem, meg kb. 3 óra alatt felérünk. A buszos verziónál szokás szerint egynappal hamarabb indultunk volna, mert ugye a busz kb. 11-re ér be a Népligetbe, viszont nekem reggel kell beérnem. Mivel a szomszédék is reggeli időpontra mennek, jó korán kell indulni, de így minket ki tudnak tenni a kórháznál, ők meg mennek tovább valami gyógyászati központba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése