2018. október 20., szombat

Füstjelek

12.-én még nem jött a fa, mert mint kiderült, félreértette az 'apám' és az csak a határidő volt, amíg igényelni lehetett. Várunk, mert beadtuk időben az igénylést. Addig elvagyunk azzal a fával, amit kivágott a Tomi.

14.-én hoztak téglát, mert ami van a kamrában, az mint kiderült, nem alkalmas a kémény felhúzásához. Kellett venni megfelelőt. Most már csak az kell, hogy a Tomi jöjjön csinálni, meg találjon mégvalakit maga mellé, aki szabad és tud jönni.

17.-én voltam '1 éves'. Tavaly 17.-én új esélyt kaptam, hála a dokik gyorsaságának és a szervezetemnek is, amiért kitartott, míg kiértek. Ez mondjuk nem az első ilyen eset volt, de ez megmaradt, mert hajmeresztőbb volt az addigiaknál.

Az Alexnek kitaláltam a helyet, már át is költöztettem pár nappal ezelőtt. Jobban érzi magát ott, mert közel van a házhoz és Ő szereti a társaságot. A konyhaablakból kihajolva is meg lehet simogatni, mert olyan közel tud jönni. Valamelyik nap elszabadult, de hogy hogy' a viharba tudott kibújni a hámjából, amikor pont jó Rá...? Kérdeztem tőle, hogy Houdini veszett el benne? :-D Kis szarzsák. Azért ügyes volt, enyhe közelharc kellett csak, hogy vissza tudjam adni rá és visszakössem a lánchoz. Nem is nagyon szaladt el. Szófogadó és okos, nyugodt természetű kutya. Pontosan egy hónap múlva lesz egyéves. Arnold Schwarzenegger is elveszett benne, nagyon erős és jól meg is nőtt. Valahogy körbetekerte a lábamat a lánccal, ahogy rohangált körülöttem, de nem vettem észre, csak amikor megindult és ráhurkolta. Olyan ereje van, hogy el is estem, ahogy meghúzta. :-D

Egy ideje (nem tudom pontosan mióta) sok energiám van és az étvágyam is megindult. Azt mondta az öregem, hogy kieszem a vagyonából. :-D Tényleg mindent összezabálok és nem kis adagokat, kb. negyedóránként megéhezem úgy, mintha semmit sem ettem volna egy hete. Tegnap mérlegre álltam és 62 kg vagyok, nem a szokásos 60. Jó lenne végre egy emberi külső ehelyett a röntgenleletre hajazó helyett.

Egy ideje nem kell nappal lefeküdnöm, végigpörgöm a napot, teszek-veszek kint is, bent is és nem merít ki. Ami megállít, az a lábam. Ma megint behúztam a féket, mert fáj a jobb combomban is az a kitágult ér, meg a jobb vádlim alatt kb. 3 napja lett egy gyerektenyérnyi, érzékeny lila duzzanat és itt-ott kisebbek, szóval az ereim nem díjazzák a terhelést. Már bekékült és kicsit lappadt a dudor, szóval javul.
Volt pár rosszullét és az afta is látogatást tett hozzám (az immundefekttel jár), nehezítve a kajálást, de a beszédet nem, a faterom nagy bánatára. ;-)) Azért az evést is szorgalmasan erőltetem.

Bebuktam az Aeroparkot. Sejtettem, hogy ez lesz, szóval nem is vettem készpénznek, de azért örültem volna, ha eljutok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése