2018. július 28., szombat

Helyretettem idebent

a dolgokat ismét, mert nincs értelme azért sóvárogni, akit nem kaphatok vissza (legalábbis ebben a földi életben). Nyugodtabb vagyok - legalább ezen a téren. A hangulatom váltogat - az ok nélküli - eufória és letargia, fásultság között. Utóbbi kettő mondjuk nem mindig oknélküli. Egy óra sem telik el stabilan egy adott hangulatban. Egyszerre van igényem tevékenységekre és tétlenségre. Hülyén vagyok összerakva. :-D

Pár napja fáj a jobb vesém. Mindig azzal van a baj, a bal sosem jelzi, hogy van. Mikor meglátogatom a porcelánt sikerül a dolog, viszont utána nyom a vesetájékom, meg ha mozgok is fáj, szóval valami mégsem oké. El kéne jutni orvoshoz.

Tegnapelőtt voltak itt az Ildiék, jött az unokahúgom is a Kittivel. Furcsa volt megfogni, mert feszengek a gyerekektől, amit szerintem meg is éreznek, mert mindig sírva fakadnak nálam. (Vagy olyan ronda vagyok. :-D) A Kitti csendben volt, bár egyhónaposan lehet, hogy nem nagyon izgatta, hogy 'idegen' tartja a karjában.

Agyamra megy az öregem. Bedugult a füle már jó ideje, de nem megy fülészetre, hogy kimossák, inkább üvöltteti a tv-t, meg majdnem mindent többször és emelt hangon kell elmondani. Ha neki jó így az ő dolga, de idegesítő, hogy mindent ötvenszer mondat el és hangosan, meg hogy ordít a tv, holott orvosolható lenne a gond.

Jött tegnapelőtt egy enyhe roham, meg hideg-meleg futkosása a végtagjaimban, stb., a fejem jobb oldala is tompa volt pár percig egy területen. Fájt még jó ideig, meg fosul voltam és álmosság jött rám, el is aludtam hamar. Tegnap reggelre helyreállt minden.

Jól jártunk tegnap. Még mindig ázik a ház itt-ott, mert nincs pénz tetőfedőre és nagyon nem jött jól a tegnapi özönvíz. Szakadt az eső, mintha erősen megnyitott zuhany alatt állt volna minden és persze áztunk is rendesen. Ahol máskor csöpög be a víz, ott most folyt. Bent voltunk a szobában, mikor valami puffant az előszobában, hallhatóan műanyag tárgyon. Az csak az egyik vödör lehetett, amiket ilyenkor a mennyezeteken lévő repedések alá teszünk. 'Apám' kérdezi, mi volt ez? Na mi... megadta magát a vakolat, csak az eshetett a vödörre. Kiment, eleresztett egy "ó, b@szd meg!"-et, innen tudtam, hogy tényleg leszakadt. Szerencse, hogy sem mi, sem az állatok nem voltak éppen alatta. Elég nagy darabon hiányzik. Immár 2 helyen hiányzik az előszobában + van egy jó nagy púp, repedéssel, ami szintén bármikor elengedheti magát, ha jön egy ilyen izmos felhőszakadás. Jó játék lesz felhajtani egy tetőfedőt, mert korábban sem talált, meg most pénzt kell rá gyűjteni. Nagyon fontos, mert gondolom a változatosság kedvéért az augusztus is ilyen szar esős lesz, utána az ősz is bejön a maga esős természetével, majd a tél a hóval-jéggel, ami olvadva szintén áztatna, szóval igyekezni kell.

3D-s dekorációink...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése