2018. július 30., hétfő

A tegnap estém

nagyon jó volt. :-D Rám, vagyis ránk fért, mert a Tesómnak is kellett már a lazulás. Sírásig röhögtünk, nyomtuk a baromságokat, aztán már ömlött mindkettőnkből a hülyeség, ami fokozta a hangulatot. Jó ideje nem tudtunk így felengedni, szóval jól jött most. Szóbahozta, hogy hiszi, hogy meg fogok gyógyulni. Én is hiszek benne! Bármi történhet, szóval hiszek a pozitív fordulatban! Ez is adott egy löketet, jó hangulatom volt ettől is és egyelőre kitart.
Tegnapelőtt este volt rock koncert nem messze tőlünk, az öregem azt mondta kivisz, de nem vitt. Kezdek bekettyózni a házban, lassan 2 hónapja nem jutottam ki csak 2×, egyszer a gázt intézni vitt el, egyszer meg göncöket venni, ezen kívül itt rohadok a sok fal között, meg a teraszra kimegyek, de ott sem érnek ingerek. Azt akarja, hogy legyen elektromos székem, hogy ne kelljen tologatnia. Próbálom rávenni, hogy mozduljunk ki, mert kezd lehúzni, hogy minden napom egyforma és unalmas. Jó lenne melózni...
Most kirángatott a fásultságból a tegnapi pörgés és kiélvezem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése