2017. január 16., hétfő

Csodaszer

Kipróbáltam a gyömbért, mint gyógyszert, mert azt hallottam, hogy nagyon sokmindenre jó. Ugyan szkeptikus voltam, de hajtott a kíváncsiság is, meg szedek kb. 12 féle bogyót, untig elég a szervezetemnek, szóval úgy gondoltam ideje természetes gyógyszerhez is nyúlni, legfeljebb nem hat, de ha igen, akkor nyertem. Annyi mindenre jó a gyömbér állítólag, pl. a vesét támogatja, az ízületekre, fejfájásra, stb. A fájdalomra tényleg nagyon jó, tapasztaltam! Amin nem segített semmilyen bogyó, azon a gyömbér igen! Apám migrénes és az Anyunak is volt, így én is megnyertem. Már 8-9 évesen rókázásig, ájulásig fájt a fejem, olyankor nem bírtam mozogni, sem a fényt, hangokat és ezek a "rohamok" évekig visszatértek néhány havonta. Igaz, akkoriban bőven sok stressz ért otthon, gondolom így jött ki. (Én hiszem, hogy megbetegíti az embert a stressz.) Pár évig durva migrén kínzott, majd aztán enyhültek ezek a fellángolások és azóta is azon a szinten vagyok. Most is jön 2-3 havonta, de másnapra kialszom, vagy sokat mérséklődik addigra a fájdalom, viszont még mindig erős hányinger/néha róka, kettős látás, szédülés kíséri és persze a fény és hangérzékenység is megvan, nem hat semmi, ahogy régen sem. Csak az alvás segít, de van, hogy elaludni sem hagy. Meguntam a múltkor és gondoltam kipróbálom már azt a gyömbért legközelebb. Hozott az öregem. Megint jött a buli, így megcsináltam a "varázsfőzetet". Az íze förtelmes, de a célért bármit. :-D Végre valami hatott! Kb. negyedórával a lötty leerőltetése után olyan fejfájásom maradt, amit alig éreztem, szinte semmi! Újabb negyed óra múlva semmi sem maradt! Azt hiszem megéri öklendezni néha attól a borzadálytól, mert segít!


Így kell készíteni a löttyöt:

Friss gyömbér

1,5-2 dl melegvíz

Méz/cukor ízesítésnek

A friss gyömbérből vágjunk le annyit, hogy lereszelve 2 kávéskanálnyit kapjunk, egy bögrébe tegyünk kb. 1,5-2 dl melegvizet és tegyük bele a reszelt gyömbért, majd takarjuk le 1 órára, hogy kioldódjanak a hatóanyagok. Ha letelt az 1 óra, szűrjük le, majd tegyünk hozzá mézet, vagy cukrot, ízlés szerint (én mézet tettem). Az íze rossz, csíp is, de hatásos! Kortyolgatva kell elfogyasztani.

Majd ízületre is kipróbálom.
Ezesetben nyilván több melegvíz kell, ahhoz mérten nagyobb adag gyömbér és nem kell ízesíteni, mert külsőleg használjuk. Itt is 1 órát oldódik és ha készen van, belemártjuk a fáslit, az magába szívja a hatóanyagokat és a fájó ízületre felkötve állítólag hat.
Remélem beválik arra is, a térdem kivan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése