Szívügyek

Múltkor megvolt a kontroll szívultrahang, ami szerint stagnál a szívem teljesítménye. Ezt két irányból lehet nézni, én onnan nézem, hogy nem romlott tovább, sőt, állítólag egy kicsit javulhat a kezelés hatására és ezzel elfogytak a jó hírek. Nem hétfőre, hanem mára szólt az időpontom szakorvosi vizsgálatra, mákom van, hogy vasárnap este megnéztem a papírt. A vérnyomásom most alacsony volt, a pulzus szokás szerint magas. Az EKG megint rossz lett, de ez nem meglepő. Elkapott egy nyugalmi helyzeti 140-es tempót, aztán felállított a doki és pillanatok alatt felszaladt 175-ig, viszont a pitvarfibrilláció megint nem mutatta meg magát. Majdnem elájultam, úgyhogy visszafektetett a doki és felemelte a lábaimat. Ezúttal több tájékoztatást kaptam. Elmondta, hogy ICD pacemaker beültetésre lesz szükség (ami ugye nem új hír, csak megerősítette), mert több olyan rizikófaktor is fennáll, amik miatt megmakkanhatok. Egyrészt fokozatosan merül ki a szívem, másrészt fennáll a szívroham veszélye a tachycard rohamok és szabálytalan pulzus miatt, valamint a keringésösszeomlás (ami ugye néhány éve meglátogatott már, csak mákomra nem teljes volt, múlthónapban meg épp'hogy elkerültem) és a vérrögképződés veszélye is fennáll a pitvarfibrilláció miatt (azt mostanság ritkán érzem, de a doki szerint attól még lehet, mert nem mindig érzi az ember), illetve ezek a ritmuszavarok átfordulhatnak kamrafibrillációba, ami életveszélyes (de állítólag a szerkezet azt is megpróbálja megoldani egy erősebb sokk leadásával). Sok nehéz gondolat cikázik reggel óta az agyamban, de nem adom, nem is adhatom át magam nekik. Bevetettem hangos zenét, filmeket, repülős YouTube-videókat, mindent és bármit, hogy le legyen kötve az agyam. Ígyis be-beszivárog a fos a figyelmem középpontjába, de legalább nem tud leuralni, mert azonnal elkezdek valami másra figyelni. Igyekszem úgy hozzáállni, hogy ez még nem a világ vége, mivel korrigálható a dolog a készülékkel és ha nagyon szar lesz a helyzet, még a transzplantáció is ott van, mint végső mentőöv (persze addig ki is kell húzni, meg fizikailag is bírni kell a 'motorcserét'). Még nem tartok ott és egy darabig nem is fogok, ha minden jól megy, mert a doki szerint az csak az utolsó stádiumnál szükséges (a szívelégtelenségnek állítólag 4 stádiuma van, én a 3.-ban vagyok), csupán szóbajött, mint legutolsó esély, mivel fárad a szívem és ugyan a PM állítólag levesz majd némi terhet róla, de nyilván nem fogja meggyógyítani, az alapproblémák fenn fognak állni és romlani fognak, a cucc 'csak' arra lesz, hogy a hirtelen szívhaláltól megvédjen. Állítólag ez sem 100%-os védelem, de sokkal több esélyem lesz vele, mint jelenleg, mert most nem véd semmi. (De, Isten!) Anno elmondta a Dokim, hogy mik várhatóak az alapbetegség miatt, plusz ugye az érrendszerem gyári hibás, ezért mondhatnám, hogy volt időm felkészülni, ami félig-meddig meg is történt, de nyilván egészen más a valóság, mint a képzelet. Nem tagadom, hogy ettől a helyzettől befostam egy kicsit és lehúzta a hangulatomat. (Nem magamat féltem.) Megígértem, hogy nem keseredem el, meg hogy továbbra is apait-anyait beleadok és ehhez tartom magam. Ma is sok erőt kaptam, de többet nem írhatok erről. Itt van a fentebb említett 2 esélyem is és hiszem, meg tapasztalom folyamatosan, hogy az akarat is sokat számít, szóval valójában 3 esélyem van, mert én is tehetek azért, hogy minél tovább kihúzzam. Keseregni csak akkor 'érdemes', ha nincs esély, de mivel nekem itt ez a 3, nem fogom magam sajnálni. Valaki mást sajnálok, akiről tudom, hogy padlóra fogja tenni a helyzet. Próbálok majd erőt adni Neki. Most megint löketet kaptam. Mindig ez van, amikor gáz van, gondolom 'reflex', de hiszem, hogy ilyenkor Isten adja a hitet és az erőt! Felemás vagyok; az egyik felemet letaglózták a dolgok és berezelt, a másik viszont daccal és higgadtsággal reagál. Egy katyvasz van bennem, de gondolom nemsokára a helyükre kerülnek a dolgok. Válaszolt a doki pár kérdésemre és az infók közül leírok párat, hátha segítség lesz más idetévedő érintettek számára is (nyilván nem tudok teljeskörű tájékoztatást adni, csak nagyvonalakban próbálom leírni a dolgokat). Van ugye a hagyományos pacemaker, ami a túl lassú szívműködést korrigálja. Az ICD pacemaker is tudja állítólag ugyanezt, de az valójában egy mini defibrillátor. Ha azt érzékeli, hogy a szív túlpörög, akkor átveszi felette az irányítást és visszalassítja, ha pedig pitvarfibrillációt (ami állítólag veszélyes lehet, mert amíg remeg a szív, addig nem tudja fenntartani a keringést, plusz vérrög képződhet a pangó vérben), vagy a már fentebb említett kamrafibrillációt - az halálos lehet - érzékel, akkor sokkot ad le. A szarban az a jó, hogy ezek szerint mindegyik fennálló, vagy esélyesen kialakuló problémámba be tud majd avatkozni, így több legyet ütünk egycsapásra és valamelyest biztonságban leszek. Már csak az kell, hogy ne figyeljen be olyan gond, amit a szerkezet nem tud orvosolni, pl. kamrafibrilláció esetén leadja ugyan a sokkot, de állítólag nem biztos, hogy sikerrel jár. Ezt el kell fogadnom. Ez az egyik nehéz gondolat azok közül, amik azóta ordítanak a fejemben, amióta a dokitól eljöttem, de próbálom mindenfélével felülírni őket, mert nem kerülhetek a hatásuk alá. Isten vigyáz rám! Kérdeztem, hogy érezhető-e a szerkezet működése? Azt mondta a doki, hogy amikor 'figyel', olyankor semmit nem érezni (ez mondjuk logikus), de ha elszalad a pulzus, akkor a cucc mégjobban fel fogja pörgetni, hogy átvegye a gyeplőt és azt érezni fogom, aztán lelassítja a szívemet normál ritmusra. Ha ez valami miatt sikertelen, vagy a fent említett életveszélyes dolgokat észleli, akkor sokkot ad le és az állítólag olyan lesz, mintha mellkason rúgnának, mivel áramot juttat a szívembe, meg elveszíthetem az eszméletemet közben, de fogok kapni egy kártyát a masináról és az mindig legyen nálam, meg mentőt kell hívni, ha sokkot adott le a készülék. Nem túl biztató dolgok. Kérdeztem, hogy kell-e majd cserélni? Azt mondta, hogy az elem akár 10 évig is bírja, de 5-6-ig tuti, attól függően persze, hogy mennyire van igénybevéve a cucc, addig nem kell hozzá(m)nyúlni, hacsak nem hibásodik meg a szerkezet. Ha lemerült, akkor kell cserélni, de csak a kütyüt fogják állítólag, az eredetileg berakott vezetékek maradnak bennem. Élő szövet leszek a fémvázon. 😉 Pozitív hír, hogy állítólag jelentősen javul az ember életminősége a beültetés után. 👍 Mondta a doki, hogy akik addig kb. semmit nem tudtak már csinálni (én is ott tartok), a szerkezettel azok is futnak, dolgoznak, teljes életet élnek - persze betartva a PM-re vonatkozó szabályokat. Ez biztató! Már hiányzik az aktivitás, én utálok tétlenkedni. A beavatkozás állítólag nem tart sokáig (hacsak nem adódik valami gikszer közben) és nem altatnak, csak érzéstelenítenek (kivéve ha gáz van, mert a legtöbb altató állítólag ront a ritmuszavarokon, illetve növeli a rizikókat azoknál, akiknek súlyos a szívelégtelenségük). A doki szerint előbb erősíteni kell a szervezetemet, mert jelenleg az is nagy megterhelés volna neki, ha így nyúlnának hozzám, de ha netán valami miatt el kellene altatni, akkor sanszos, hogy nem ébrednék fel, így addig nem nyúlhatnak hozzám, amíg nem érem el a biztonságos paramétereket. A beavatkozás után 1-1,5 hónapig nem emelhető magasra a bal kar, nehogy kicsússzanak az elektródák és a terhelést is csak fokozatosan lehet elkezdeni. Ezt én már tudtam, de azok miatt leírom, akik érintettek az ügyben és infókat gyűjtenek. Mivel még van egy esélyem kétfedelű géppel történő repülésre, megkérdeztem, hogy mi a helyzet ezügyben? Állítólag a repülésnek nem akadálya a szerkezet. Zsír! 👍 Ezt azért is írom le, hogy aki szintén a cucc beültetésére vár és olvassa a posztot, az tudja, hogy lehet repülni, csak a kártyát meg kell mutatni és értelemszerűen nem sétálhat át az ember a fémdetektoros kapun.

Állapotkövető rész:
Nem tartott sokáig a múltkor említett jólét, azóta már ismét semmire sem vagyok jó kb., mert amint megmozdulok már indul a buli. Fekve is befigyelnek a kitartó tachycard rohamok, de azért nyugalomban még zömmel elvagyok, bár a bal kar/váll fájdalom, meg a mellkasi forróság/szorítás gyakran befigyel. Annyi a pozitívum, hogy a fulladás és köhécselés nem vészes, mióta lehajtották a vizet, szóval úgy tűnik még nem termelődött újra olyan mennyiség, hogy újra akadályozzon a légzésben. Kaptam vízhajtót arra az esetre, ha újratermelődik. Ha bármit csinálok, vagy csak felkelek, már érzem és hallom a mellkasomban elszabaduló tempót, közben ájulás kerülget. Alapból is, mert gyenge vagyok, ami a doki szerint azért van, mert az izmaim nem kapnak rendesen vért. Kaja után megint rosszul vagyok, így többször eszem keveset. A Dokim mondta egyszer, hogy azért érzem kaja után a szívtájéki bulit, meg a keringési zavarokat és az intenzíven is azért adnak csak könnyen emészthető ételeket az embernek, mert terheli a keringést az emésztés és akié instabil, az rosszulléttel reagál. A napi teljesítményem megint annyi, hogy reggel ellátom a macskákat (alomtakarítás & etetés), időnként kimegyek a konyhába, hogy tegyek a tűzre, meg retyóra megyek ki és ennyitől is elfáradok. Ez közel sem a régi Arnold, aki egész nap aktív volt, de reményt ad a doki azon mondata, hogy a szerkezetnek köszönhetően majd újra erőre kapok. 👍 Fel kell erősödnöm, hogy hozzámnyúlhassanak, az idő viszont eléggé sürget, szóval kíváncsi vagyok, mit sikerül kihozni a szervezetemből.

Gondolom mostanság a frontok is odatesznek a közérzetemnek, mert a görcsrohamok is megint naponta jelentkeztek egy ideig, voltak napok, mikor 2-3 volt, csak tegnap és azelőtt maradt el, ma sem volt, de még estig lehet. Korábban nem tartottam tőlük, de a legutóbbi eset óta (amikor nem akartak abbamaradni és majdnem szívrohamot kaptam), meg amióta jobban megviselik a szívemet, mindig szorongás kap el, amikor megérzem, hogy jön, mert nem tudom, hogy abbamarad-e majd, vagy kibírja-e a szívem?
Elég fosul vagyok, de úgy fogom fel, hogy a fájdalmak és a rosszullétek a barátaim, mert amíg érzem őket, addig élek.
Ha bekerül a cucc, gondolom be fog kapcsolni rohamok alatt is, mert olyankor is elszáll a pulzusom. Kíváncsi vagyok hány évig bírja majd szuflával az elem. Állítólag vannak, akiknek be van ugyan ültetve a holmi, de még nem kellett beavatkoznia, csak figyel, ergo biztonsági okokból van bent, mert hajlamosak az érintettek olyan ritmuszavarra, ami megölheti őket. Gondolom ebben az esetben sokáig bírja az elem.

Találtam egy videót, ami megmutatja, hogyan van 'beszerelve' és hogyan dolgozik a cucc. Azért osztom meg itt, hátha más érintettet, vagy nem érintettet is érdekel. Először (0:40-nél) egy tachycard rohamot mutat, aztán (0:50-nél) pitvarfibrillációt és az alábbi módon szünteti meg őket a szerkezet.

Katyvasz

Előrebocsátom, hogy

- nem értek a politikához, ezért lehet, hogy rosszul látok/gondolok dolgokat 

- nem akarok vitát generálni sem, nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye

- nem általánosítok sehol, ezért akinek valami nem inge, ne vegye magára.

Ezek tudatában olvassa a soraimat, aki erre jár!

Elkeserítőek, dühítőek és aggasztóak a körülöttünk zajló események.
Putyin atommal fenyeget, ami önmagában is riasztó, főleg ha hozzávesszük, hogy tegnapelőtt felszállt a "Végítélet" nevű repülőgép, ami állítólag ellenáll egy nukleáris háború hatásainak és légi parancsnoki központként szolgál, ha beüt a krach. Vajon miért töltött tegnapelőtt 4,5 órát a levegőben, "gyakorlaton"? (Költői kérdés volt.) Persze "valószínűleg csak fenyegetés", "figyelemelterelés", ami lehet igaz is, de azt kell alapul venni, hogy tényleg be akarja váltani a fenyegetését a csóka. Ha mégis blöff, még mindig jobban járunk és Isten adja, hogy az legyen!
Ezért megy fel a fos az agyamba, amikor azt látom, hogy egyesek röhögnek, meg poénokat gyártanak a háborús helyzetből. Egy réteg nem látja mi folyik körülötte (szeretném hinni, hogy ők sem mind ennyire vakok, csak egy részük éretlen, a másik meg védekezésből hárít), egy olyan háborús helyzetből csinálnak poént (ők legalábbis elhiszik, hogy viccesek), ami világháborúvá fejlődéssel fenyeget, sőt, pusztulással, ha az a tébolyult elme kiadja a parancsot az élesített nukleáris fegyverek bevetésére - bár abban bízom, hogy csak blöfföl, vagy ha mégsem, akkor megtagadják az illetékesek a parancsot, mivel nyilván nem akarnak meghalni ők sem, főleg egy stikkes fazon miatt. Nem tudom mi vicces egyeseknek ebben az egészben, ezen csak olyan tud röhögni, aki nem érti mi zajlik, aki nem százas agyilag, meg akinek nem halt meg szerette a háborúban. Egy másik réteg támogatja a kialakult helyzetet, mondván "ez a faj már úgyis megérett a pusztulásra". Aha, mondják ezt most, de fogadjunk ők is lefossák majd a bokájukat, ha tényleg beüt a baj. Tény, hogy vannak, akik kb. csak elrettentő példának jók, de akik nem ártanak senkinek-semminek, azoknak miért is kéne megsemmisülni? Egy harmadik csoportot szimplán hidegen hagyja, ami folyik körülötte. Az a gyűlölet, közöny, meg sötétség, ami egyesekből árad, félelmetes, főleg ha mindez egyszerre van jelen valakiben. Én sem rajongok a fajunkért, az okokat szerintem nem kell kifejtenem, de azért nem kívánom, hogy pusztuljon el az utolsó emberig! Akik helyeselnek a fenyegetésre, meg fényesre polírozzák a nyelvükkel Putyin ülőgarnitúráját, ők is egyből vonalkóddal látnák el a gatyájukat, ha ránkcseszné az atomot. Persze erre is azt mondják sokan, hogy "nem fogja, mert nem akar meghalni", vagy hogy "máskor is fenyegetett már atommal, mégsem vetette be", stb., de az, hogy korábban nem használta nem garancia arra, hogy most sem fogja, nem szabad erre hagyatkozni. Többször kiderült, hogy nem úgy cselekszik, ahogy beszél. Pont mint Orbán. Nem is csoda, hogy cimborák, bár szerintem Putyinnak nála is több kereke hiányzik. Nem olyan típusnak tűnik, mint aki elfogadná a kudarcot, mint látszik, ráadásul 70 éves már, nincs olyan sok vesztenivalója, szóval ha ennél is jobban bekattan és azt mondja, hogy ha ő vesztett, akkor legyen mindenki vesztes, abból nagy gáz lesz. Azt mondta nem támadja meg Ukrajnát, de megtámadta. Arról is volt szó, hogy civileknek nem esik bajuk, de esett, többezer civil áldozatról szólnak a hírek. Miért kellett pl. lakótelepeket bombázni? Ennyit a szavahihetőségéről és a kiszámíthatóságáról. Azzal is jönnek egyesek, hogy minket nem fenyeget veszély, mert mi nem húztuk ki a gyufát, meg különben is puszipajtások Orbánnal (látszik, még ebben a helyzetben is nyal neki, amihez gyomor kell) és mert NATO tagok vagyunk. Egyrészt ha mi nem vagyunk fenyegetve, akkor miért vásárolt Orbán egy rakás fegyvert korábban, meg miért kellett a légvédelmi szirénákat kipróbálni pár hónappal ezelőtt (érdekes az időzítés, nem? 🤔) és miért kellett nemrég vészforgatókönyvvel előállni? Lennének még kérdések. Másrészt itt már nemcsak a két ország közötti harcról van szó, hanem globálisan vagyunk fenyegetve, az ENSZ is ezt mondja és ha mégjobban elborul az agya, akkor már nem fogja érdekelni a NATO sem. Azt mondják erre sokan, hogy nem olyan hülye, hogy kinyírja magát is, de 70 éves, simán dönthet úgy, hogy neki már mindegy és mivel hatalommániás, valószínűleg végképp' be fog kattanni, ha érzi a vesztét. Abszurd, hogy egyetlen ember sakkban tart egy nagy tömeget. Értem, hogy mellette áll Kína, Fehéroroszország, stb., szóval összefonódások vannak, de nehogy már emiatt azt tegyen, amit akar! Ki ez, hogy nem lehet megfékezni? Nehogy már egyetlen kettyós fazon dirigáljon mindenkinek és tartson félelemben tömegeket, gyilkoljon és pusztítson mindent/mindenkit, ami/aki az útjába kerül! 🤬 Meg kell várni, amíg olyat tesz, amivel elsikál mindent és mindenkit? Akkor már cseszhetjük a "ja bocs, azt hittük most is csak fenyegetőzik" szöveget. Azonnal le kellett volna kapcsolni, amint az atommal jött.
Szürreális ez a helyzet, meg hogy az ember nem tudja mikor, mire számíthat, hogy az eddig hétköznapinak számító repülőgépzajra, vagy minden olyan zajra, amit hirtelen nem tud beazonosítani, feszülten figyel. Mi a frász történt a világunkkal?! Senkinek nem volna joga felborítani a békét és fenyegetni, meg félelemben tartani másokat! Megkaptam Facebookon egy bizonyára nagyon érett és tapasztalt kamasztól, hogy milyen rémálomról beszélek, amikor mi benne sem vagyunk az egészben? Nem ő az első, akiről kiderült, hogy a cseh 2-t nézi (bár neki még lehetne az a mentsége, hogy éretlen és nem fogja fel mi zajlik körülötte, de ennyire azért nem kéne vaknak lenni), meg az a felfogás is gáz, hogy "ami nem hat közvetlenül rám, az le van szarva". Ettől az énközpontúságtól és közönytől okádnom kell, pedig szépszámmal mutatkoznak meg az ilyen hozzáállású emberek, bár úgy tűnik a többség azért érti és érzi a helyzet súlyát. Lehet, hogy nálunk (még) béke van, de egyrészt ránk is hatni fog a balhé (gazdaságilag mindenképp', aminek már most is érezni a hatásait és mostmár egyáltalán nem biztos, hogy 'csak' azon a szinten, el is kezdtek csomóan útleveleket csináltatni arra az esetre, ha nekünk is menekülni kéne (ne kelljen!), meg felvásárlási láz kezdődött), másrészt a megszokott, békés élet és biztonságérzet megingott, harmadrészt a szomszédban ártatlanok haltak/halnak meg, ártatlanok menekültek el az otthonaikból hátrahagyva gyakorlatilag mindent, az otthonmaradottak örülhetnek, ha van még fedél a fejük felett, vagy hogy egyáltalán élnek (még csak most, többezer halott után kezdenek civileket evakuálni 👏), szóval nem hiszem, hogy mi vagyunk hibásan bekötve, akiket mindez nem hagy hidegen. Sokan jönnek azzal a szöveggel, hogy "az ukránok maguknak keresték a bajt, nem kell sajnálni őket", de ez ebben a formában baromság, mert a civileknek semmi köze a balhéhoz, nem ők akartak háborúzni. Arról nem a lakosság tehet, hogy az államfők közt konfliktus volt hosszú ideje. Az oroszok sem akartak balhét, tiltakoztak/tiltakoznak ellene (amiért börtönbe zárták/zárják őket 👏), a katonák is szabotálják állítólag a járműveiket, megadták magukat csomóan. Senki nem akart és akar háborút, csakis Putyin! Egyesek csak azt hajtják, hogy "mer' az ukránok 8 évig buzerálták az oroszokat, szóval megérdemlik, amit kapnak". Próbált beoltani egy ilyen hozzáállású figura, szerinte "egysíkú a gondolkodásom, mert az ukránokat védem, miközben azt elfelejtem, hogy tettek mindezért". Hülye... Attól, hogy az államfő hülyeségeket csinál, nem kéne a népét is támadni, ezt kéne végre megérteni, a baj ezzel van! Lehet, hogy Zelenszkij provokált, de a háborút az a farok Putyin robbantotta ki, ő ment neki egy teljes országnak, egy független országnak! Nem megoldás, hogy letarolja az ellenfél országát, ártatlan embereket megölve, vagy épp' földönfutóvá téve! Az államfők balféksége miatt a civileket nem kéne szívatni és egyeseknek nem kéne egykalap alá venni a vezetéssel a népet, aztán kárörvendeni a helyzetükön.
Sok ország egyetért azzal, hogy Putyin a hunyó ebben. Erre is jött a szokásos lemez, hogy "de igaza van, mert Zelenszkij 8 éve provokálta, meg ő csak védte az országát!" Mindegy mi az ok abból a szempontból, hogy normális ember nem indít háborút! Ilyenkor miért nem maguk az ellenfelek mennek ki a hóra?! Egyszerűbb mások bőrét a vásárra vinni, a katonák és civilek számukra ilyenkor csupán járulékos veszteségek. Miért mások vívják meg és szenvedik el helyettük a harcot, ami alatt ők gyáva mód' elbújnak titkos helyekre?! 🤬🤮 Mi a szájbatekert lófalloszért kell ezekbe a háborúkba belevonni másokat? Egyáltalán miért kell háborúzni? Nagyon primitív 'megoldás'! Nem is egymással csesznek ki igazán ilyenkor, hanem azokkal, akiknek semmi köze a balhéhoz. Mások halnak meg miattuk, mások menekülnek el otthonról, másoknak borul fel az addigi élete, mások vergődnek a háború összes hatása miatt. Ez az egész háborúsdi egy óvoda. Miért nem lehet nyugodtan létezni és intelligens módon intézni a konfliktusokat?! Nem tudom felfogni. Nincs mégegy olyan faj, amelyik ilyen gonosz, törtető, telhetetlen és amelyik ennyire el van szállva magától. Lenne mit tanulnunk az állatoktól, akiket szégyenszemre lenézünk (tisztelet a kivételeknek itt is). Náluk nincs szükségtelen és mértéktelen pusztítás, gyilkolás, nincs kapzsiság, gonoszság, hatalomvágy, törtetés. Ők csak azt veszik el, amire valóban szükségük van és ölni is kizárólag élelemért, vagy a területük/kölykeik védelmében szoktak. Ha az ember intelligensebb az állatnál, akkor miért tartunk most itt?! Még 2022-ben is erőszakkal próbálnak egyesek célt érni és közben nem ismernek se Istent, se embert, semmit! Tényleg fejlődik az emberiség, csak kár, hogy visszafelé, mert ezzel visszamentünk vagy 100 évet.
Arra is rájöhetett volna már a fajunk az idők során (ha már a józan ész nem volt elég), hogy a háború sosem volt megoldás semmire és ezután sem lesz.
Az ember hiába dühöng, mert nem tud mit tenni - és pont ez az aggasztó, bár egy nagy összefogással szerintem fel lehetne lépni a pali ellen -, de ettől még vérlázító, ami folyik. Felfoghatatlan, hogy vannak, akiknek a békénél és az életeknél is fontosabb, hogy birtokoljanak, hatalomra tegyenek szert. Minek?! Ahogy üres kézzel jött mindenki, ugyanúgy fog távozni, nem viszik az összeharácsolt vagyont, a földterületet, meg semmit, amit megszereztek! Más módon kéne meggazdagodniuk, de olyan téren az ilyenek szegények maradnak, mint a templom egere, mert erkölcsileg és lélekben semmijük sincs.
Ha béke is köttetik, akkor sem lesz már ugyanolyan semmi, mert ez a háború is sok területre hat majd ki. Már most érezni a hatásait. Nemcsak a gazdaságra, hanem az emberekre is romboló hatása lesz/van, mert ez nem egy elfelejthető dolog, különösen azok számára, akik elvesztettek mindent és/vagy valaki(ke)t. Remélem Putyin megfizet mindezért, bár az már nem segít.
Szétbombázták az oroszok az Antonov 225-ös óriásgépet is - nyilván nem véletlenül, mivel az ukránok azzal szállítottak sokmindent, bár a 'kistesót', a 124-es Antonovot átmenekítették biztonságos helyre. 👍 Sok repülőgéprajongó hüledezik, amiért a kedvencünk megsemmisült. Különleges volt és csak egyetlen darab volt belőle a világon. Akárcsak azokból az életekből, amiket a háború kirobbantásával kioltott és amiket még ki fog az az elmeháborodott, ha nem állítják meg végre! Hány életnek kell még elveszni? Pótolhatatlan veszteségeket okozott! Ukrajnában kigyulladt Európa legnagyobb atomerőműve. Ha fel is robban, akkor game over! Meddig hagyják még elmenni a fószert?! Neki senki és semmi nem drága, csak maga, azért bújkál. Gyáva szar! Mit akar már 70 évesen birtokolni, meg irányítani? A saját népével is kicseszik, mert a szankciók sem neki fájnak leginkább, hanem nekik! Nyugodt lelkiismerettel (bár kizárt, hogy rendelkezik olyannal) fekszik le aludni minden este úgy, hogy milliók szenvednek miatta, úgy, hogy úszik az ártatlanok vérében, másnap mégis folytatja a gyilkolást, rombolást. Pszichopatának kell lenni, hogy valaki ezt pszichésen elbírja, meg egyáltalán ilyesmire vetemedjen. Az átlagember már rég' összeomlott volna attól, amit ő képes lelkiismeretfurdalás nélkül művelni. Félelmetes, hogy egy beteg elme kezében hatalom és különféle fegyverek vannak, értem ezalatt az erőműveket is, mert bármi fegyverré válhat a megfelelő kézben, ha az alkalmas a pusztításra, ennél talán csak az félelmetesebb, hogy ez így lehet, nem húzzák be neki a féket. Remélem Isten valami módon beavatkozik, akár úgy, hogy lekapcsolják az arcot, mielőtt tesz valami végzeteset! Nagyon szar ez a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, olyan, mint az orosz rulett; az ember nem tudja mikor sül el a fegyver, a tár minden kattanására (újabb fenyegetés/újabb veszély híre, gépek hangja, stb.) összerezzen. Eddig sem volt kiszámítható a holnap, de ennyire azért nem volt beláthatatlan és ezt most nemcsak a minket is fenyegető háborúra, meg nukleáris fenyegetésre értem, hiszen ha mégsem váltja be ezeket, mert sikerül békét kötni, vagy mert felébrednek végre és megfékezik, a háború hatásai akkor is kemények lesznek.

Szar kedvem van és nem csak a fentiek miatt. Az Öcsém 3 hónapja ment el, de csak 3 napja oldott ki a tagadás 'funkció'. Lehet, hogy baromság és csak véletlen egybeesés, de talán a macskám távozása oldotta fel a blokkot, mert aznap, hogy ő elment és hiányérzetet hagyott, este ugyanazt elkezdtem érezni az Öcsémmel kapcsolatban is, 'rájöttem', hogy ő is elment és hogy miért. Eddig ezeket kizárta az agyam.
Igyekszem előretekinteni, de egyelőre még random kap el a sírás, ami gáz, de amikor bevillan, hogy mi van és marni kezd a hiányérzet, az még olyan mértékű, hogy egyelőre nem tudok felülkerekedni rajta. Mivel nem volt alkalmunk szoros köteléket kialakítani, így a gyász sem intenzív, de nyilván elkeserít a dolog, mert amennyire részei lehettünk egymás életének, az jó volt, érezhető volt a kölcsönös szeretet, meg tudom miért halt meg és az is elkeserítő. Gyakorlatilag öngyilkos lett, mert nem kezeltette magát, megmondta, hogy depressziós és meg akar halni. Ez számomra is egy kemény, kijózanító üzenet, ugyanis ugyanezt csináltam, mikor a fogadott Tesóm kilépett az életemből, viszont észbekaptam, hogy nem kezdhetek passzív eutanáziába, mivel vannak, akiknek számítok, meg ha visszatérne a Tesóm, akkor nem fog megtalálni és most, hogy érzem milyen szar, amikor valaki, akit szeret az ember (és aki még fiatal, ezért előtte volt az élet) eldobja az életét, nem teszek többet ilyet! Már csak azért sem, mert újra megéri küzdeni, de ennek az okáról nem írhatok. Hogy haragszom-e a Gáborra ezért? Nem haragnak mondanám, inkább neheztelésnek, bár nem fair, mert mint mondtam, majdnem erre a sorsra jutottam és akkor most ő érezné szarul magát, szóval semmivel sem vagyok különb, így nem is kritizálhatom. Inkább hiány van bennem, meg keserűség, hogy egy olyan jó ember, mint ő ilyen sorsra jutott, meg tudom milyen cefet szarul kell ahhoz lenni, hogy valaki ezt - a rossz utat - válassza és egyedül vergődött. Szerencsére inkább este/éjjel borul ki.a bili, mert nappal lekötik a figyelmemet dolgok, meg apám miatt is egyben kell maradnom. Van, hogy nappal sem bírom fogni a gyeplőt, de akkor félrevonulok.
Igyekszem magam tartani azért, de az egyik veszteség friss (nem érdekel, hogy 'csak' egy macska volt, nálam/nálunk családtagok, meg bűntudatom is van, amiért nem ébredtem fel hamarabb, talán menthető lett volna, ha azonnal orvoshoz jut), a másik ugyan nem olyan friss, de mivel most zuhant rám, az is annak hat, meg a Gáborral kapcsolatban is rág a lelkiismeretem, mert ha jobban fellépek azért, hogy maradhasson, talán ez nem történik meg. Igaz, fater olyan, hogy leszarja más véleményét és a papolást is, de akkor is itt van, hogy talán egy huszonötödik papolás fogott volna rajta. Nem vagyok a "mi lett volna, ha...?" híve, mert felesleges azon agyalni, hiszen az van, ami van, de ebben a két esetben azért piszkál. Tudom, hogy menni kell tovább, meg tapasztaltam, hogy az idő majd enyhíti a keserűséget, szóval várom, addig meg amennyire tudom terelem a figyelmemet és próbálok a lelkiismeretemmel elszámolni, mert amíg az is háborog, addig nem kezdhetek megnyugodni és lezárni.
Igyekszem arra fókuszálni, amit 2 hete részben visszakaptam, mert az erőt ad és örömet. Kell valami, ami fenntart a felszínen és ez képes rá.

Fizikailag egész' jól vagyok, ha a frontokat nem veszem figyelembe.
Mióta kihajtották a vizet a mellkasomból, nem fulladok és így tudok ezt-azt csinálni, persze nemsok dolgot, mert a pörgő szív akkor is lekorlátoz, de mégsem az van, hogy semmit nem bírok. Olyankor mozdulnom sem kell, fulladok-köhécselek nyugalomban is, a beszédtől is. Most ez nincs, nem veszek szavanként nagy levegőt és ki tudok menni a konyhába kifőzni egy adag tésztát, vagy ki tudom takarítani a macskaalmokat anélkül, hogy ájulás kerülgetne (max. a bukétól 😁), de amihez többet kell mozogni, vagy erőt kell kifejteni, az már más tészta. Nem izgat, örülök, hogy van ez a kis javulás.
A Raynaud megint színt hoz a szürke hétköznapjaimba, de lassan jön az enyhülés, szóval nem gáz.
Az étvágyam már egész' jó.

Oszkár

Ebéd után lefeküdtem aludni és arra keltem, hogy furcsán nyávog, erőtlenül. Az alomtálcában feküdt mozdulatlanul és panaszkodott. Odapattantam, de nem reagált rám, csak agonizált. Óvatosan kivettem, akkor nyávogott párat hangosan, panaszosan, utána már ismét csak nyekergett és látszott, hogy haláltusát vív, mert a nyálkahártyái már fehéredtek, hűlt a teste, a légzése is akadozott, amik láttán apám is azt mondta, hogy valószínűleg perceken belül halott lesz. Ettől függetlenül esélyt akartam neki adni, de arra sem volt idő, hogy az orvoshoz elinduljon vele apám, bár elnézve szerencsétlent lehet, hogy a doki sem tudott volna segíteni. Nem tudni mi történt, még 2 éves sem volt! Mielőtt lefeküdtem még nem volt baja, vagy legalábbis nem látszott. Idegrendszeri károsodás jeleit mutatta (a pupillái tágak voltak, az izmai merevek, megbénultak a hátsó lábai, hányt, zavart volt) és gyorsan meghalt. Míg apám öltözött, hogy viszi a dokihoz, lefektettem az ágyra - nem akartam mozgatni, mert nem tudtam fáj-e valamije - és ahogy az ágy mellé guggoltam, hogy oda tudjak hajolni hozzá, Ő nyúlkált az arcom felé, meg az utolsó erejével, a bénult hátsórésze ellenére is odamászott hozzám és szorosan odabújt a mellkasomhoz. Azt már nem bírtam ki sírás nélkül (az addigiakat is nehezen), már csak azért is, mert a Mogyi (Oszkár faterja, aki jóban volt vele, mindig együtt sziesztáztak) nézte őt és keservesen nyávogott. Igyekeztem uralkodni magamon, de biztos érezte a keserűségemet. Megöleltem, akkor már csak feküdt, majd ahogy simogattam és beszéltem hozzá, felemelte a fejét és nézett rám mereven, de nem tudott követni a szemével, fixáltak a szemgolyói, meg mint mondtam, a pupillái ki voltak tágulva. Utána visszaesett a feje, vett még pár gyenge lélegzetet és elment. El sem tudott indulni vele apám. 😞 A többiek keresik, csendesek azóta. Mogyin látszik a legjobban, hogy bánatos, de szerencsére eszik azért. Arra gondoltunk, hogy mérgezett egeret evett, mert a szomszéd (és nyilván mások is) mérgezi őket, a házba meg bejönnek az egerek/patkányok és bár vannak csapdák (mi nem használunk mérget egyrészt mert nem vagyunk barbárok, másrészt az állataink miatt sem), amelyik elkerüli a csapdákat, azt elkapják a macskák-kutyák. Nem tudni mi történt, mert utánanéztem a mérgezés tüneteinek, ami alapján lehetne az is, de nem egészen stimmel, mert nem vérzett sehol a macska. Függetlenül attól, hogy méreg okozta-e a cimbi halálát, betiltanám, mert kínhalált okoz akár a rágcsálóknak, akár azoknak az állatoknak, akik elfogyasztják a mérgezett rágcsálót. Nem tudom mi történt vele, meg az a haláltusa is megviselt, bár szerencsétlennek volt a legrosszabb. Keserű a hangulatom.

Oszika ❤

Vegyes poszt

Itthon vagyok, ma engedtek haza. Kaptam új gyógyszereket, Furosemidet és Kaldyumot, amit előbbi mellett kell szedni. Bő 2 hét múlva vissza kell mennem kontroll szívultrahangra. Jobban vagyok. Az étvágyam ugyan még nem az igazi, de már van. Rohamok is csak frontokkor vannak (ma is volt 2, már itthon), de nem vészesek. A szívtájéki bulik is enyhébbek és a fulladás-köhécselés is. A fronttól szarul vagyok, de gondolom holnapra jobb lesz. Mióta mentálisan jobban vagyok, azóta indult meg a fizikai javulás is. Igaz, nem lehet felhőtlen az öröm, de így is nagy és még bízom a legjobb kimenetelben, meg abban, hogy ami újra megadatott, az nem véletlen és ezért nem is fog elveszni. Az Ildinek sikerült a jogsi, állítólag 7.-én lett meg, szóval még friss, de ő hozott minket haza és kezdőhöz képest nagyon jól vezet. A haramiák nagyon örültek nekem, fejhangon rikácsoltak, amikor meghallották a hangomat. Mindenki követelte a simogatást és az ölbevételt. 😁 Persze a viszontlátás öröme kölcsönös volt. Elvileg idén megépül nekik a szabadtéri kifutó. A folyosó mennyezetén megindult a vakolat, ami már jóideje meg volt repedve, ám most továbbrepedt és elkezdett leesni. Arra értünk haza, hogy le volt zuhanva a járólapra egy adag és nem bizalomgerjesztő a még fennmaradt vakolat állapota sem. Nem egy életbiztosítás alatta járkálni, mert mind nagy darab. Ott egy nagy dudor, amire a ház vásárlásakor azt hittük, hogy a sokéves ázás miatt felpúposodott a vakolat, erre most, hogy leszakadt belőle egy darab és alálátunk, kiderült, hogy a dudor azért van, mert a gerenda van eltörve, aminek a törött végei belógnak a mennyezeten át a lyukon, mire egy Mekk Elek figura fogta és rávakolt jó vastagon, mert jóvanazúgy'. 😂👏🙄 Az egész ház olyan, mint ahol Mekk Elek ügyködött. Az egyik gyöngyszem az előbb említett törött gerendára vakolás, a másik, hogy ugye a vályogfalnak szellőzni kell elvileg, de valami okos befedte lambériával a folyosót, ám a kedvencem, aminek az ötletgazdája Darwin-díjat érdemelne; valaki befalazta a kamill lyukat! 🙄🏆A többi baromság ezekhez képest gyenge. Akármilyenek is a körülmények, jó újra itthon lenni a megszokott közegben, meg az állataim közelében. Apám is normálisnak tűnik, gondolom jót tett neki is, hogy egy kicsit külön voltunk. Sunyin kezd kialakulni a migrén, már délután óta terjeszkedik a halántékomtól, mostanra a homlokomig jutott, de nem lep meg, mert a faterom mondta, hogy reggel neki is volt, meg írja a humánmeteorológia is, hogy ma az arra hajlamosakat boldogíthatja. Nincs itthon gyömbér, pedig az a hányingerkeltő borzadály jó szokott lenni rá, amikor szerencsém van. Nem tudom, hogy emiatt volt-e, de délután furcsán érzékeltem, minden valószerűtlennek hatott; a képek, apám beszéde, nem találtam a szavakat sem, le voltam lassulva és amikor beszélni próbáltam értelmetlen, az eredeti szót csak nyomokban tartalmazó zagyvaságokat mondtam, szóval inkább nem erőltettem a kommunikációt. A fejem nem fájt nagyon, csak zavarodott voltam. Zavartak a fények, hangok, gyenge lettem, úgyhogy lefeküdtem aludni éa ébredéskor már tudtam rendesen gondolkodni, meg beszélni. A fények-hangok még zavarnak, a mobil képernyője is, de napszemüvegben viselhető. Ma fizetek a tegnapi jó napért. 😁 Szinte semmi bajom nem volt a mozgásra pörgő szíven-légszomjon-köhécselésen kívül, de ezeket már szinte megszoktam, szóval mondhatom, hogy tegnap jól voltam. Olyan jól, amilyen jól már régen és amit már elfelejtettem, mert csak elvétve csúsznak be ilyen napok. Ilyenkor megdöbbenek, hogy 10 éve, meg annál is régebben még milyen jól voltam, de nem keserít, mert ez van, csak durva a kontraszt. Úgy vagyok vele, hogy inkább örülök a régi állapotnak és mindannak, amiben részem lehetett miatta, mert járhattam volna úgy is, hogy semmi nem jut. Lehetett egy olyan gyerek- és fiatalkorom, amiket aktívan tölthettem, mert sportolhattam (voltak ugyan korlátok, de még azokkal együtt is élveztem), meg mobilis voltam, ezért eljárhattam ide-oda, lerakhattam a jogsit, nem voltak rosszullétek. Pontosan ezért sincs okom panaszra, egy csomó lehetőséget kaptam! 👍 Talán ezért is viselem viszonylag könnyen az egyre gyarapodó korlátokat, mert van miből töltekeznem, meg alapból sem az árnyékos oldalra való fókuszálásra vagyok beprogramozva. Jól elkanyarodtam, jellemző. 😁 Nem is tudom minek írtam le mindezt. Na, lelövöm magam mára, mert kiugrik a szemem.

Bungee jumping

Igaz, ez fordított, mert amíg ott fentről zuhan lefelé az ember, majd felrántja a gumikötél, addig ezesetben lentről rántott fel, majd visszazuhantam, de már nem abba a mélységbe, ahonnan indultam, meg a felfelé húzó erő hatása is nagyon erős. Nem írhatok le semmi konkrétat, mert megígértem, hogy bizalmasan kezelek mindent, de muszáj letennem ide egy keveset a nyomásból, mert szétfeszít. Nem egyszerű úgy fogalmazni, hogy rejtve maradjon minden, aminek kell. Egyszerre támasztott fel és ölt meg újra a tegnap este; nagyon boldog voltam/vagyok (őszintén, ami nagyon ritka), de a másik felem vergődik különböző okok miatt. Adott egy helyzet, ami mindent visszaadott, de mindent el is vett, azonban hiszem, hogy nem örökre! Mindenkinek vannak vágyai, nyilván nekem is és tegnap az egyik teljesült, mégha csak félig is, de így is rengeteg erőt ad! Bebizonyosodott megint, hogy nem szabad feladni és egyebek is, de azokról sem beszélhetek. Eddig 100%-ot adtam bele a küzdelembe, de innentől kezdve 200-at fogok, mert mostmár nagyon megéri és meg is ígértem. Nem szoktam ígérni, mert alakulhatnak úgy a körülmények, hogy nem tudom tartani a szavamat, de ezesetben megtettem, mivel csakis rajtam múlik, hogy beleadok-e apait-anyait. Csomó dolgot írnék, de nem lehet. Nem adom fel a dolgokat! Hiszem, hogy nem véletlen, ami történt és Isten sosem végez félmunkát, szóval lesz ez jobb is, addig ki kell tartani! Hatalmas löketet kaptam, meg mindazt, amire szükségem volt és viszonozhattam is, de többet erről sem mondok, mert köt az ígéret. Isten adja, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan kell! Imádkozom ezért. Az sem lehet véletlen, hogy pont akkor történt mindez, amikor minden fizikai és mentális erőmre szükségem van! Isten tudta, hogy mivel tud ösztönözni. 😉 Talán egy nap konkrétan is beszélhetek majd a dolgokról, addig is bízom és imádkozom a sikerért! A tegnap történtekben is bíztam, imádkoztam érte és megadatott, ha nem is akkor, amikor kértem, de minden akkor történik, amikor ideje van! Ahogy az az imám meghallgattatott, hiszem, hogy ez is meg fog, főleg hogy ugyanazért az ügyért szól és mint mondtam, Isten nem hagy félbe dolgokat. Gondolom megint csak türelmesnek kell lenni. Nem az a kérdés, hogy sikerül-e, hanem az, hogy mikor? Sikerülnie kell! Egy részem sajog, de már nem azért, mint korábban, hanem pont az ellenkezője miatt, meg azért, mert meg van kötve a kezem. Ez így zavarosan hangzik, persze én értem, csak nem írhatok konkrétumokat. Hiszem, hogy lesz még ennél is jobb a helyzet! Remélem az elmúlt időszakban kiállt próbának az lesz az eredménye, hogy minden a régi lesz a gyakorlatban is, mert elméletben úgy van és pont ez az egyik forrása a boldogságomnak. Nem szoktam boldog lenni, mert én a boldogságot egy tartósabban fennálló és intenzívebb dolognak tartom, viszont nem szoktak olyasmik érni, amik tartósabban fenn tudják tartani azt a felfokozott kedélyállapotot, szóval az, hogy ez most megtörtént, jól mutatja a dolgok jelentőségét. Remélhetőleg ez az erős pozitív hatás - és hogy a szuicid gondolatok egyelőre elmúltak - a fizikumomra is hatással lesz. A ketyegőmet egyfelől megkínozta az izgalom, mert felszaladt tőle a pulzusom, viszont ez legalább pozitív izgalom volt és sok jó érzés járt át, amikről hiszem, hogy a szervezetemet is gyógyítják. Pfejj, micsoda szentimentális barom lettem, ez a poszt majd' elfolyik a nyáltól. 🤮😡 Ki ez a fazon? Nem szoktam ilyen lenni, hiába vagyok borderline (állítólag a magamfajta nagyon szentimentális tud lenni - nemtől függetlenül -, mivel az érzelmeket is maxon nyomatja és pár sorstársat látva tényleg így van, de én nem élem meg nagyon mélyen a dolgokat), viszont tényleg olyasmi történt tegnap, amire nagyon vágytam, meg ami képes megérinteni bennem dolgokat (kevés olyan dolog van). Most nem érdekel semmiféle rossz prognózis, meg semmi negatív dolog az életemben, mindent felülír a remény, a megnyugvás és a nagy öröm. Eddig sem volt gondom az akaraterővel, de a tegnap történtek mégnagyobb löketet adnak! Mintha semmi gondom nem volna, mert ennek az egynek a félig megoldódása is akkora terhet vett le rólam, hogy most nem érzem a megmaradóak súlyát, mondjuk ezt érzékeltem a legnehezebbnek mind közül, meg erről gondoltam azt, hogy ha egyszer megoldódik, akkor onnantól elviselek bármit. Pont tegnap magyaráztam, hogy ha terhet kapsz, erőt is kapsz, hogy elvidd és tessék! 👍 Az is bebizonyosodott megint, hogy sosem lehet tudni mit hoz a holnap, ezért kell mindig remélni és ez az eset csak megerősíti. Bármelyik nap lehet az, amelyik elhozza az áhított dolgot! Felfogom, hogy talán innen nincs tovább és be kell érnem ennyivel, de az eddigi helyzethez képest már ez is megnyugvással és örömmel tölt el. Elég gáz, hogy rébuszokban kell beszélnem, de jó oka van. Ha egy nap írhatok világosan, meg fogom tenni, mert érdemes!

Szívultrahang, trafó és javulás

Tegnapelőtt megkaptam a vért, két egységet. Aznap már mozgékonyabb voltam, de rámszóltak, hogy irány az ágy. Olyan sokat azért nem nyüzsögtem, tekintve, hogy terhelés nélkül is nehezen kapok levegőt és köhécselek, mert a vizenyő itt tanyázik a mellkasomban, de remélhetőleg most is elég lesz rá a gyógyszer. Fekve méginkább fulladok, szóval félig ülve alszom, már ha alvásnak lehet nevezni, amit összehozok. Napokig kettős front volt, ma ugyan nincs, de szarul vagyok, viszont vasárnap volt az utolsó roham. 👍 Szombat volt 6.-a óta az első rohammentes nap, nem voltam annyira gyenge sem, enni is tudtam és azóta is tudok, persze keveset, de kezdésnek jó. Még befigyel a hányinger, de már nem folyamatos és nem erős. Annyian vártak ultrahangra, mint az oroszok, de nem rohamoztam a várakozás alatt sem, remélem ezzel vége egy időre az efféle buliknak. Frontokkor nyilván továbbra is lesznek, de nekem már elég, ha nem mindennapos, meg ha nem felejt el megint elmúlni. 😉 Az ultrahangot végző doki nem volt túl közlékeny, de amit kérdeztem, arra válaszolt. Megerősítette, hogy nagyobb a szívem, aminek ezúttal az okát is megtudtam, mert a múltkor elfelejtettem megkérdezni. Mindent elfelejtek. 🙄 A szívem növekedésével arányosan zsugorodik az agyam. 😜 Attól van a megnagyobbodás, hogy évek óta megterhelésnek van kitéve, egyrészt ugye gyárilag szarok testszerte az ereim, amikre a Raynaud rátett/rátesz és ahogy az idő halad, egyreinkább küzdenie kell a szívemnek, hogy fenntartsa a keringést, másrészt vannak magával a szívvel is problémák; a bal oldala nem jól működik, a koszorúér görcsei miatt - és ezért az elégtelen keringés miatt - károsodott a szívizom és a szinuszcsomó (utóbbiból következik a tachycardia és a pitvarfibrilláció, meg hogy képes egyik pillanatban 120-at ütni, a következőben meg leesik mondjuk 70-re a pulzus és ugyanígy vissza is tud ugrani, vagy kihagy, netán duplákat üt, magyarul teljesen össze-vissza kalimpál időnként), blokk van a bal Tawara-szárban (ez szorosan kapcsolódik előbbihez, ugyanis állítólag ezek a szárak viszik a szinuszcsomó által küldött jelet a szív többi részébe, magyarul a szinuszból érkező ritmust vezetik el, ha jól értettem, viszont nálam a két szárból (jobb-bal) a bal blokkolva van, ezért azon az oldalon késve érkezik az ingerület, ami szintén ritmuszavart okoz és állítólag fennáll miatta a teljes pitvar-kamrai blokk veszélye is. Én nem tudom olyan jól elmagyarázni a dolgokat, mint a doki. Kétszer annyit dolgozik a szívem, mint normális esetben kellene, ettől gyengült meg (a szívizomkárosodás sem használ a teljesítménynek) és ettől vált nagyobbá, ezek pedig akadályozzák abban, hogy rendesen pumpálja a vért (EF 45% - ez mutatja a teljesítményt -, a normális állítólag 50-65% lenne a doki szerint), ami azért is gáz, mert mint mondtam, úgy tudja nagynehezen fenntartani a keringésemet, hogy duplán dolgozik, de romló teljesítménnyel idővel nem fogja tudni. A szar keringés tönkrecseszte a szívemet, viszont egy károsodott szív nem tud rendesen vért keringetni. Ördögi kör. Hülye humora van a sorsnak. Mindenhogy cumi van. 🤔 3 hét múlva kontroll ultrahang. Nem kesergek most sem, mert nincs értelme. Nyilván dühítő és sok(k), de attól sem volna jobb, ha hagynám magam letargiába esni, meg nem keseríteni szoktak a szar hírek, hanem dühíteni, de azt rohadtul. Tele vagyok dühvel, de nem engedek neki teret, mert azt az energiát fordíthatom arra is, hogy küzdjek és ezzel némiképp' beintsek a kórságnak. 🖕 Felfogom, hogy gáz van, de a kesergés, meg a panaszkodás semmit nem oldana meg. Nem mondom, hogy nem volna jó kimondani bizonyos gondolatokat, de a család ugye olyan, amilyen, viszont nem is lenne fair átrakni más nyakába a terhet azért, hogy nekem könnyebb legyen. Úgysem lesz az, mert ezt nem tudja senki átvenni, de ne is vegye, mert el kell bírnom, meg nem véletlenül kaptam, ezért nekem kell elvinni. Isten tudja az okát, meg látja mi van bennem és Ő erőt fog adni, hogy elvigyem, meg félnem sincs mitől, mert az út végén Ő fog várni. Majd! Biztos, hogy van még sok idő, különben 6.-án sem vezette volna a Dokik kezét és nekem sem adott volna erőt, most sem javulgatnék. Mindig feltölt fizikai és lelkierővel, most is sokat érzek magamban utóbbiból, csak előbbinek is fel kell zárkóznia. Egyfelől itt vannak a fentebb említett gondolatok és aggodalmak, másfelől viszont olyan, mintha ehhez az egészhez semmi közöm nem volna, nem velem történne. Tudom mi van, de érzelmileg nem vagyok benne és nem is voltam. Lehet, hogy tényleg gáz van velem pszichésen, mert megkaptam már, hogy nem normális ez a sztoikus nyugalom. Lehet, hogy nem az, de ennek is van egy pozitív oldala; amíg pszichésen egyben vagyok, meg amíg fejben nem vagyok beteg, addig a fizikumom is küzdeni fog. Ezt a Dokim is mondta. (Ámen! 🙏) Persze lehet, hogy egyszer minden rám fog omlani és összezúz. Mindegy, az számít, ami most van. Szombaton először tudtam úgy enni, hogy nem kellett erőltetni és utána nem voltam rosszul, az ízek is közelebb jártak a valósághoz. Nemcsak hányingerem van alapból is - a kajáktól meg főleg -, de még ocsmány íze, vagy utóíze is van majd' mindennek. Megint savanyúnak, keserűnek, mosogatószerízűnek, vagy penészesnek érzek csomó mindent. Persze eszem, mert felfogom, hogy csak az érzékelésem csal, de a hányinger miatt nem mindig megy, mert olyankor még a jó ízektől is fokozódik, szombaton viszont alig volt hányingerem, volt hogy elmúlt, így kihasználtam és kajáltam, amennyi belém fért (nem volt nagy adag, de az addigiakhoz képest igen). Azóta is sikerül kisebb adagokat leküldeni, már meg is kívánok dolgokat, úgyhogy remélem egyre jobb lesz ezen a téren is a helyzet, mert már nincs honnan fogyni - nem mintha eddig lett volna. Remélem ezután az időszak után is nyugtom lesz egy darabig.

Kórházban

Most van bennem annyi szufla, hogy 4 nap termését lefirkáljam. 

6.-án késő este behozott a mentő egy rohamsorozat miatt, ami a szívemet is túlpörgette, meg leesett a vérnyomásom is, utóbbi 90-re esett vissza, előbbi pedig 190-nel dübörgött (vagy épp' ki-kihagyott, meg random ugrált a szívritmus), szóval teljes káosz volt a szervezetemben, amitől pokoli rosszullétben volt részem. Mindebből ki lehet találni azt is, hogy megint bebuktam a pszichoterápiás interjút, amire másnap kellett volna utaznom, de nem rugózom rajta, mert örülhetek, hogy nem krepáltam be. Igaz, nagyon ment/megy a meccs részemről is, a dokik részéről is, de az is igaz, hogy cseszheti az ember a küzdelmet, ha az ellenfél egyetlen ütéssel rövidre zárja azt, viszont nem sikerült neki most sem és ezután sem fog, mert Isten velem, meg a dokikkal van! Pontosan ezért gáz, hogy a rohamok közti tisztább időszakokban 1-2× halálfélelmem lett, ami nem oké, hiszen ha erős a hitem, akkor miért és mitől féltem? Eszerint mégsem elég erős, pedig nagyon akarom, hogy sziklaszilárd legyen!

Tegnapelőtt délután kerültem ki az őrzőből, szóval a közvetlen veszély elmúlt, de figyelnek tovább és vannak/lesznek még vizsgálatok, kezelések, meg a közérzetem is fos, bár tegnapelőtt és tegnap már kicsit jobban voltam napközben, ahogy ma is, viszont késő délután, vagy este mindig jön az erős rosszullét és órákig boldogít. A ma délutánit megúsztam, de még nem lélegezhetek fel, bár értékelném, ha később sem jönne rám. Ma voltam a legjobban, ha az eddigi napokat nézem és remélem ez a javuláshoz vezető lépések egyike! A gyakran erős hányingertől enni sem tudok, ha le is erőltetem a kaját, rosszul vagyok tőle egyből, szóval jó, hogy 3 hónap étvágytalanság után visszajött az étvágyam, mert most megint nem bírok enni. 👏😁 Tegnap mondjuk sikerült a levest úgy megenni, hogy nem kellett annyira erőltetni és még ízlett is, ma is lement, de egyből rosszul voltam utána, viszont ezek a rosszullétek legalább nem olyan erősek és nem is tartanak sokáig. Ma lecsúszott két Monte szelet is öklendezés nélkül. 👍 Leginkább a leves és a joghurt megy le, amikor lemegy.
Otthon rohamból-rohamba estem 6.-án este és ugyan naponta vannak azóta is, de el ne kiabáljam ismét maguktól szűnnek, persze pörgetik a szívemet így is, viszont nem mindegy mennyire és hogy meddig tartanak. A tegnapelőtt éjjeli pl. enyhe volt és állítólag nem is tartott sokáig, az aznap esti sem volt vészes, nappal pedig egyáltalán nem jött rám. Tegnap sem volt délutánig és jobban voltam napközben, de 5-től megint rohamoztam fél 9-ig, persze nem folyamatosan, mert el-elaludtam utánuk, csak mindig újrakezdődtek, viszont nem fajult odáig a helyzet, mint otthon és kevesebb is jött. Nem szoktam panaszkodni, de mostmár a pokolba ezzel az egésszel! 🤬 Tegnapelőtt délután már el tudtam menni zuhanyozni, bár felért egy kardio edzéssel, mert kifullasztott és többször ájulásközelbe kerültem, meg nem bírja a melegvizes fürdőt sem a ketyegőm, ami miatt megintcsak rosszul voltam, de alapból is ájulás kerülget, ha mozgok, mivel olyankor pörög a szívem és állítólag olyankor az agyam nem kap elég vért. Csurom izzadt voltam, mire behoztak és itt is minden rosszullét alkalmával lever(t) a víz, de ugye mindegyik után nem volt mosdatás az őrzőben, az csak hajnalban volt, meg nyilván más egy alapos zuhany, szóval jó volt már rendesen megfürdeni. Tegnap este nem jutottam ki, de ma reggel lezuhanyoztam, meg a ma estin is túl vagyok, nem kellett mosdatni ma sem. 👍 Gyenge vagyok még mindig, de nem annyira, mint a rosszullétek alatt. 7.-én 3 roham volt (hajnalban, délelőtt és koraeste), 6.-án meg ugye csak este, de akkor majdnem szünet nélkül. Nem tudom mi az ördög van, hogy ilyen sűrűek megint. Évekkel ezelőtt volt utoljára (és először) ilyen időszak, akkor intett be a keringésem is az egyik roham alatt, ami állítólag most majdnem megismétlődött. Mákom van, hogy nem történt meg, mert akkor azt mondták, hogy a következőt nem valószínű, hogy kibírom. Ha ugyanaz lesz a forgatókönyv (márpedig nagyon úgy tűnik, mert minden ugyanúgy zajlik), mint néhány éve, akkor egy jódarabig élvezhetem ezt a remek közérzetet és a napi rohamokat, meg az étvágytalanságot, bár remélem ezúttal nem tart olyan sokáig ez a szarakodás, már csak azért sem, mert akkor még a szívem jobban bírta a strapát, mostanra nagyon nem hiányzik neki a gyilkolás, meg híznom kellene pontosan a műtét miatt is, de ahhoz kéne tudni enni. Amikor tudom, erőltetem. 7.-én még nagyon érezte a szívem az előző esti száguldozást, mostanra jobb egy fokkal, de még mindig fáj a környéke, ami mozgásra - van, hogy beszédre is - fokozódik, meg gyakran fáj-szorít-forróságérzettel teli a bal karom a vállamtól indulva és persze Darth Vader módjára fújtatok, meg köhögök (az egyéb részletektől megkímélek mindenkit 😁) attól is, ha csak beszélek.
Mindent összevetve; szarul vagyok, de jobb állapotban, mint amilyenben behoztak.

Lefirkantom a szokásos állapotkövető posztot is:
Frontok jöttek-mentek egy ideje, de a sűrűn magasba mászó vérnyomáson és szívtájéki panaszokon kívül nem okoztak gondot, roham is kevés volt ahhoz képest, amilyen kaotikus volt az időjárás. 6.-án aluszékony voltam, mert ébren rossz volt a közérzetem, meg álmosnak is éreztem magam, de az estihez képest még csak a bemelegítés lehetett. Este már kifejezetten gyenge voltam, továbbra is diszkomfortérzet volt a mellkasomban, erős hányingerem is volt, meg fájt a hasam és a rossz közérzet is egyreinkább erősödött, de azt hittem csak a front buzerál és kipihenem másnapra. Fater cseszegetett, hogy vegyek be még szívgyógyszert, nem értette meg, hogy nem használ. Nagynehezen aztán megértette, de akkor meg azon hőzöngött, hogy nem hízom és addig nincs pacemaker beültetés. Kimentem a retyóra, mert fenyegetett Vuk, meg vizelési ingerem lett, de Vuk mégsem látogatott meg. Mire beértem a szobámba, egyik pillanatról a másikra jöttek a görcsroham jelei és pillanatok múlva meg is érkezett. Olyan gyorsan lecsapott, hogy szólni sem volt időm. Megszoktam, hogy rossz ugyan, olykor nagyon is, de vége lesz, szóval most is ennek tudatában igyekeztem elviselni. A rohamok terhelik a szívet, ami nem jó, pláne az enyémnek. Az eleve gyors, gyakran szabálytalan pulzusom méggyorsabb és szabálytalanabb ilyenkor, jönnek az adrenalinfröccsök is, hogy kiegyenlítődjön a keringés és mivel általában 2-3 kör alatt nem úszom meg (időnként kegyes a sors és csak 1 jön), ezért a szervezetemnek és a szívemnek küszködnie kell egy ideig, viszont néha nem szűnnek a rohamok és egyre pokolibbak ennek a hatásai. Azt már sokszor említettem, hogy némileg észnél vagyok roham alatt is, így most is kapaszkodtam a hangokba, amit jelen esetben a tv szolgáltatott, de olyan rosszul voltam és olyan erős adrenalinfröccsök jöttek, meg úgy futott a szívem, hogy arra kellett koncentrálnom, ne ájuljak el. Az első körnek még vége sem lett szinte, már jött a második, szintén erősen (ami alatt sikerült bevizelni 👏, pedig nemsokkal előtte voltam retyón, de valamiért vizelési ingerem van ilyenkor is, meg amikor 'csak' a szívem bulizik, olyankor is, hiába voltam esetleg előtte wc-n), majd jött a harmadik, az sem volt enyhébb. Utána aludtam, majd ébredéskor fel is tudtam kelni az ágyból, hogy átöltözzek, meg kimenjek budira, a fejem is tisztább lett, de nagyon gyenge voltam továbbra is, majdnem leborultam a wc-ről, amire férfi létemre le kellett üljek, mert nem tartottak a lábaim. A szívem futott továbbra is, szédültem, meg éreztem, ahogy hidegverejtékben úszik mindenem, közben időnként forróság öntött el itt-ott, mintha hideg-meleg víz cirkulált volna bennem, ami mint megtudtam azért van, mert olyankor a keringésem instabil. Vuk továbbra is nagyon fenyegetett, de ezúttal sem látogatott meg. Visszamentem lefeküdni, mert azt gondoltam vége lesz már és ha pihenek, helyreáll minden, ahogy szokott. Szinte azonnal jött a folytatás, akkor már a sokadik adrenalinfröccs áradt szét bennem, a szívem meg annyira túlpörgött addigra, hogy szabályosan izomlázat éreztem ott, forrósággal együtt és mintha súlyokkal húzták volna lefelé a szívemet a hasam irányába, le akart szakadni a szívem a bal vállammal-karommal egyetemben. Az erős hányingerem sem enyhült és szorított az állkapcsom, minden pillanatban azt hittem, hogy csandrázni fogok, de nem történt meg. Időnként hallucináltam, meg ki-kiestek időszakok, szóval innentől kezdve voltam zavartabb. Valamikor belépett a szobámba a fater, nem tudom mikor és arra sem emlékszem, hogy belépett, csak az van meg, hogy szólongatott, de ahhoz is kellett minden erőm, hogy hangot adjak ki, jelezve, hogy veszem az adást és attól, hogy egyetlen "hm"-t kipréseltem magamból, megint beindult a pokol és onnantól félig magamon kívül voltam, vagy nem tudom hogyan lehet ezt megfogalmazni, de beszűkült a tudatom és az érzékelésem. Homályos emlékeim vannak arról, hogy a mentők ügyködnek rajtam, aztán kicsit éberebb lettem, mire a kórházba értünk.

Amennyit eddig tudok/ami eddig történt:
- Az EKG-k szarok lettek (mitől is lennének negatívak?)
- A beérkezéskor produkált magas pulzusra kaptam valami szert, ami 1 mp-re megállítja a szívet, hogy vissza tudjon állni a ritmus
- Vért vettek többször, de nem tudom honnan, mert az is kiderült, hogy megint felzabált a szervezetem a véremből, így várom a pótlást
- A bekerülésem másnapján elvittek mellkasröntgenre, ami megnagyobbodott szívet (mondták már rám, hogy nagy szívem van, de ezúttal kiderült, hogy valóban 😉) és pangást mutatott a tüdőben is, arra gyógyszert kapok egyelőre, de ha több lesz a szutyok, le kell csapolni. Kihagynám az efféle mókát, szóval remélem eltűnik a cucc, mert már volt ilyen és akkor elég volt a gyógyszer.
- Tegnapelőtt hasi ultrahang volt
- Jövőhétre zengték be a szívultrahangot

Az kemény, 8 óra van és fél 6-kor kezdtem el írni. 👏

👍

Kivételesen egynapon belül fogjuk megjárni a pesti utat, ugyanis ma kiderült, hogy az Ildiék is mennek Pestre 7.-én és mondta, hogy akkor felvisznek bennünket is kocsival. Időt is nyerünk, mivel kocsival 'csak' 3 óra az út, meg nem kell fel-le pakolászni a szekeremet a járművekre, majd csak Pesten, amikor a kórházból megyünk a Robihoz (fater régi cimborája), mert onnan fognak minket felvenni az Ildiék. Mehetnénk a Gabihoz, de a fater ottfelejtette a lakáskulcsokat, a Gabi pedig melózni fog, szóval nem jutnánk be a lakásba, viszont az Ildiék csak olyan 2-3 óra körül jönnek értünk, addig nem kóvályoghatunk. 10 körül érünk fel (ha minden jól megy), viszont nekem csak 11-re van időpont, de a kórháznál tesznek ki, mert ők is időre mennek a dolgukra, úgyhogy egy órát még kóricálunk, míg mehetünk a kórházba. Ha minden jól megy, akkor ott egy óra alatt végzek és elzötyögünk a Robihoz, ott elleszünk 2-3 órát és érkeznek értünk az Ildiék, aztán 5-6 óra körül már itthon is leszünk. 👍 Nemsokára kell menni kontrollra is (ebben a hónapban), de az már a szokásos buszozós és Gabinál alvós út lesz.

Kíváncsi vagyok a friss EKG-leletre, mert olyat csinált a ketyegőm, amit eddig még nem. Szokott ugyan fibrillálni (érezhetően remeg olyankor a szív), de ezek a beremegések eddig csak 2-3 mp-ig tartottak és nem kísérte semmi egyéb a mellkasomban érzett diszkomfortérzeten kívül. Ezúttal is elkezdett remegni, csak most úgymaradt és sacc/kb. fél percig folyamatosan remegett, közben adrenalin áradt szét a szívtájékomon (ami állítólag azért van, mert azzal próbálja a szervezet ellensúlyozni az elégtelen szívműködést és ezzel a keringést fenntartani) és folyamatosan köhögtem, meg fulladtam, mert a remegő szívem ütötte a tüdőmet, ezzel egyidőben lökdöste kifelé belőle a levegőt. A közérzetem is szar volt. Az erős köhögés elvileg helyre tudja rakni a szívritmust, úgyhogy nem tudom, hogy annak a hatására hagyta-e abba a remegést, vagy spontán, mindenesetre hajmeresztő élmény volt, hogy most először tartósan csinálta. Persze nem volt időm nagyon berezelni, mert tudatosan is köhögni kezdtem, hátha visszaállítja a ritmust, de egy pillanatra megijedtem. Azóta nem csinálta, legalábbis hosszan nem, csak a szokásos 2-3 mp-esek vannak, meg a nagy bedobbanások.
Volt roham tegnapelőtt este és tegnap este is a frontoktól, meg magas a vérnyomásom mostanság, de így sincs igazán okom panaszra.

Ma értesítettek

hogy február 7.-én menjek ún. első interjúra a pszichoterápia miatt. Decemberben nem jutottam el, szóval remélhetőleg ezúttal sikerül. Nyilván nem fognak semmissé válni a dolgok, de lesznek eszközeim arra, hogy hogyan birkózzak meg mindazzal, amivel eddig nem tudtam/jelenleg nem tudok és remélhetőleg a hibás sémákkal is sikerül kezdeni valamit. Nincsenek véletlenek, megint bebizonyosodott. Hétfőn megtalált egy BPD-s 'roham' (9 hónapja volt az utolsó), ma meg jeleztek, hogy mehetek a felmérésre. Ahhoz kell, hogy lássák; megfelelne-e számomra az adott terápia. Ha úgy ítélik meg, hogy igen, akkor várólistára tesznek és jeleznek, amikor beköltözhetek egyhónapra a kórházba. Egy ideje tart az önkéntelen befordulás, bár még nem teljes. Nehezen veszem rá magam bármire, viszont muszáj ellátnom a haramiákat, ez pedig segít, hogy tevékeny maradjak. Sokszor vagyok érdektelen is, de ezen a téren is erőt veszek magamon. Ha levelet kapok, válaszolok, amint össze tudom szedni a neuronjaimat, meg ask.fm-en is válaszolgatok, amikor tudok valamelyest gondolkodni, szóval próbálok kapcsolatban maradni a külvilággal, hogy ne forduljak be teljesen. Vannak napok, amikor ezt nem sikerül megakadályozni, de amíg nem válik folyamatossá, addig nincs akkora gáz.

3.-a óta újra van étvágyam, mégha a mértéke változó is. A tápszert ettől függetlenül iszom még mellette, mert kell a kiegészítés, hogy hízni tudjak.

Megjött ma a markáns hidegfront erős széllel és vegyes csapadékkal, a ketyegőm balhézik is rendesen tegnap óta, de ezen kívül jól vagyok.
Beújítottam valamit: egy ideje a hasamban is érzem az erős, gyors, szabálytalan szívdobogást. Tiszta sor, hogy a hasi aorta lüktet, nem ezt furcsállom, hanem azt, hogy eddig nem éreztem. Nem folyamatos, de mindennapos és a nap folyamán többször is percekig tart az erős pulzálás. Eddig csak a fejemben és a szívtájékomon éreztem-hallottam. Utóbbi helyeken olyan erős és hangos a lüktetés, hogy mindig azt hiszem meghallja a fater is, ha közel ül/áll hozzám. 😁 Nyilván nem, de tényleg durva és mindig erősen megszédülök, meg ájulás kerülget, amikor ennyire meghülyül a ritmus.
Gőzöm sincs miért kezdte jelezni a hasi erem is, hogy létezik, remélhetőleg nem az lett a következő célpontja a szindrómának, már csak azért is, mert novemberben derült fény a szívérintettség fokozódására, szóval elég erős lenne a tempó, ha most rámászna másra is. Megkérdezem a Dokit, hogy véleménye szerint mi a frász történik bennem már megint?

Kivételesen

nem itthon telt a Szilveszter. A nagynénéméknél töltöttük, ott volt az unokahúgom is a Kittivel, meg az új palijával, aki jól bepiált és feszültséget generált, viszont nem hagytuk, hogy elcsessze a hangulatot. Engem kinevezett legjobb barátjának (most találkoztunk először 😁) és ahányszor meglátott, vagy eszébejutottam, kezet akart velem fogni, meg elmondta, hogy én vagyok a legjobb barátja. Elég fárasztó volt. Szólt a zene, aztán az egész bagázs elkezdte 'énekelni' (hamisan ordítozni) Varga Miklóssal a Vén európát. Én kimaradtam, de jót röhögtem rajtuk, mert borzalmas volt, ők is röhögtek magukon. Más számokat is hasonlóan énekeltek. Most megkínált minket az Ildi étellel, süteménnyel, üdítővel (ritkán szokott), de semmit nem tudtam fogyasztani, olyan hányingerem volt. Volt nálam Nutridrink, de abból is pár korty ment csak le órák alatt. A hányingeren kívül jól voltam, pedig a fatert idézve fehér voltam, mint a meszelt fal. Hazajött apám megetetni a bandát, aztán visszajött az Ildihez és olyan 6 óra körül mi átmentünk az unokaöcsémékhez. Ott már a Kitti oldottabb volt, játszott a faterommal, meg egyszer nekem is buborékokat fújt, hogy kapjam el őket. A Péter már kész volt, mint a vasárnapi ebéd, állandóan belekötött az unokaöcsémbe és szidta folyamatosan, szóval összebalhéztak (a Zoli józan maradt végig), meg az a jóember telefonon is balhézott valakivel, aztán a zenét váltogatta és tekergette a hangerőt, amin megint balhéztak a Zolival. Folyamatosan döntötte magába a piát ott is és verekedni akart. Velem ugyan nem, de párszor engem is elküldött a f@szba, meg időnként megkaptam, hogy "sz0pd le a f@szomat", csak mert nem ittam és nem bagóztam vele. 😁 Én leszartam, hogy mit pattog, a többiek magyarázták neki, hogy fogja már fel, hogy nem ihatok, nem cigizhetek, de csak fújta a magáét, aztán ők is ráhagyták, mert részeg embernek felesleges érvelni. Fater ott is mondogatta, hogy szarul nézek ki, meg hogy hol hullafehér vagyok, hol megjön a színem. Jól voltam ennek ellenére. Később jött egy roham (melegfront volt aznap), mikor már ott voltunk egy ideje. Bementem lefeküdni, mikor megéreztem, hogy jön. Ilyenkor hallok és valamelyest fel is fogom a külvilágot, csak nincs kontrollom a rángás felett és nem tudok akaratlagosan mozogni, sem beszélni, szememet kinyitni, szóval hallottam, hogy a fater bejött valamikor (itthon sosem néz be) és elkezdi, hogy "na, mit csinálsz már?!" Majdnemhogy lecseszett. 👏 Próbált lefogni, persze nem tudott és mondta, hogy hívja a mentőket, ha nem hagyom abba. Elkezdett hanyattfordítani, paskolta az arcomat, szólongatott, próbálta kihúzni a karomat, kinyitni az öklömet, persze nem tudta és kérdezte, hogy "na, meddig rángatódzol még?!" Visszafordított az oldalamra és kiment. Hallottam, hogy mondta a többieknek, hogy szokott ilyen lenni, majd átmegy rajtam. Utólag megkérdeztem, hogy ha tudja, akkor minek 'fenyegetőzött' a mentővel, meg minek kellett mozgatni, lefogni, erőltetni a görcsbe feszült alkatrészeimet, kérdezgetni (amikor tudja - elvileg -, hogy nem tudok reagálni)? Azt mondta, hogy nem tudta mit kell csinálni. 👏 Mondom neki bravo, végülis csak 4 éve vannak ilyen rohamok, honnan is tudhatnád a dolgok menetét... Sosem figyel arra, ami körülötte zajlik, meg amit mondok, pedig ezerszer elmondtam (az orvos is) és tapasztalhatta is, hogy hagyni kell lezajlani. Elmenekül olyankor a közelemből, csak mások előtt mindig szerepet játszik, ezért jött be megnézni, itthon még sosem kezdett el lefogni, forgatni, meg feszegetni a görcsös részeimet (nem is szabad), mert nem is mer bejönni a szobámba, amikor buli van, mivel nem bírja a látványt. A többieknek tudta mondani, hogy majd lecseng, szóval mégiscsak tudja, hogy nem kell semmit csinálni. Elvesztettem a fonalat a logikáját illetően. Aludtam a roham után, aztán visszamentem a nappaliba. Elkezdtek Kárpátia számokat hallgatni, amiket az Öcsém szeretett, ezért szar volt hallani, úgyhogy kimentem 'levegőzni', mert éreztem, hogy a sírás kerülget. Továbbra sem vagyok rá képes, de nem tudhattam, hogy nem akkor fog-e ez megváltozni. Mivel üvöltött a zene, kint is jól hallottam, de legalább nem látta senki, hogy könnyezem. Mikor végre zenét váltottak, visszamentem a házba. Nemsokkal később átjött az Ildi is. A Kitti nagyon pörgött addigra, mert fáradt volt, mivel csak 3,5 éves és este 10 körül járt már az idő. Jól elbeszélgettek, én csak figyeltem az eseményeket, mert nem igazán fogadnak be. Fatert sem, de ő nyomul. Annyiból volt jó a 'családdal', hogy volt körülöttem élet. 11-re már fáradt voltam én is, de a fater mindenáron meg akarta várni ott az éjfélt, pedig a Niki (Zoli menyasszonya), meg a Zoli is mondta, hogy már feküdnének. Fél 12-kor letette az unokahúgom aludni a Kittit, meg ő is lefeküdt, a Péter szintén, mivel K.O. volt, úgyhogy végre mi is elindultunk, de még nem haza, mivel az Ildi azt akarta, hogy menjünk át hozzá, hogy ott koccintsunk. Ott ültek a nappaliban az ő barátai, meg a Janié, mikor beléptünk, de nem köszöntek vissza, csak elhallgattak és úgy bámultak ránk, mintha UFO-k lettünk volna, vagy hogy mit keresünk ott? 😁 Zoli mondta az Ildinek, hogy minek vannak ott, mikor arról volt szó, hogy a család jön össze, meg hogy nem bírja őket, mert bunkók. Valóban tavalyelőtt is ugyanígy kinéztek minket, ami azért poén, mert az Ildi rokonai vagyunk és az idegeneket zavartuk az Ildi házában. 👏🙄😁 A Zoli morgott is érte. Bevonultunk a konyhába koccintani, aztán a Zoliék is hazamentek, meg mi is jöttünk haza, fél 1-re értünk a házhoz. Kereste a fater a kulcsot a kapu előtt, mire kiderült, hogy otthagyta az Ildiéknél. Felhívta az Ildit és elindultunk érte. Nem húztuk fel magunkat kivételesen. Kb. 10 métert tettünk meg, mikor csörgött a telefonja, hívta az Ildi, hogy bringára ül és elhozza nekünk, szóval megúsztuk a kóválygást. Elindultunk azért, hogy ne kelljen idáig eljönnie. Negyed 2-re értünk be a házba, nem kellett altatni egyikünket sem. Tegnap is voltunk az Ildiéknél, ott a családi gondok kerültek terítékre, aztán mi is összemordultunk, mert ismét szarul néztem ki és jobban akarta tudni a fater, hogy milyen a közérzetem, meg okoskodott a rohamokat illetően is. Mikor kiment cigizni, mondta az Ildi, hogy mindent jobban tud, meg hogy nem lehet neki semmit megmagyarázni, mert csak a maga igazát fogadja el. Mondtam, hogy ja, ezért kell ráhagyni. Az unokaöcsémékhez is át akart menni, úgyhogy mentünk, negyed 10-re értünk haza.

Nekem elég is volt ennyi a családlátogatásból, mert sosem érzem jól magam abban a közegben.

Az étvágyam még mindig nem jött vissza, de időnként már lemegy egy-egy tál leves, vagy valami egyéb, mégha nem is nagy adag, de legalább eszem mást is a tápszeren kívül.