Kórház

Nem vagyok babonás, de poén, hogy péntek 13.-án este kerültem be a kórházba (tavaly meg akkor engedtek ki 😁). Gyengélkedtem, aztán hirtelen javultam és utána hirtelen lettem nagyon rosszul. Hétvége jött, szóval jóformán semmit sem csináltak velem 2 napig. Szombaton is rosszul voltam, egész nap feküdtem, a lázam ingadozott, tegnap szintén fetrengős napom volt. Ma megint vettek vért, meg vizeletet, infúzióra tettek és röntgen is lesz valamikor. Tegnap az apám hozott tiszta göncöt, a szennyesemet elrakta és kérdezte, hogy mire van szükségem. Mondtam, hogy van minden, kaját meg nem kívánok, örülök ha a kórházit megeszem (nincs vele bajom, csak nem jó az étvágyam.) Este szóltam az éjszakásnak, hogy nagyon szédülök, erre közölte, hogy fekve nem lehet szédülni és itthagyott. Meg sem mérte a vérnyomásomat, csak leoltott és sarkonfordult. Hogy' a viharba ne lehetne, forgott velem a szoba, meg pattogott a fejemben valami. Megjött tegnap a laboreredményem, amitől majdnem hanyatt estem - fekve. Kiderült, hogy a vesém szarakodik, meg veszélyesen vérszegény vagyok, állítólag ezek miatt olyan magas sokszor a vérnyomásom (valószínűleg tegnap este is ezért voltam rosszul), meg a doki szerint a nagyfokú vérszegénység miatt éreztem úgy, hogy 'leáll a szervezetem', úgyhogy olyan infúziókra kötöttek, ami a vesémet átmossa és vért is kapok majd. Infúzióval, meg egyebekkel nem engednek retyóra, szóval elég izgalmas volt a gondolat hétfőn, mikor az első infúziót bekötötték, hogy vajon időben ideér-e a nővér, ha csengetek? Amikor megérkezett a kacsával, kicsit zavarba jöttem. Mondta, hogy meg kell próbálnom fekve, mert nem kelhetek fel és vagy katétert kapok, vagy toljam le a nadrágot, majd segít kacsázni. "Pofa be, gatya le!" elven megadtam magam. Megpróbáltam használni, de önállóan nem ment az infúzió miatt, így közbelépett a nővér, érzésre próbálta jó helyre rakni, toligálta ide-oda alattam, közben mondta, hogy szóljak, ha jó helyen van. Vigyázni kellett a branülre - pont amiatt nem tudtam önállóan magam alá tenni. Fel-le csúszkáltam az ágyban, hogy pozícióba kerüljek, már összevigyorogtunk, de nem volt jó, mert ha nagyon mozogtam, akkor az infúzió himbálódzott (most izgalmasabb lesz, hogy több is van), ha lejjebb csúsztam, akkor meg az orromat sértette ez az átlátszó bigyó, amin keresztül jön az oxigén. Itthagyott, hogy szóljak, ha kész' vagyok. Jóideig próbálkoztam, mert nem akart sikerülni, aztán nagy' nehezen kész voltam - már jött a nővér 1-2x, hogy sikerült-e? Állandóan szomjazom, meg fel-felszökik a vérnyomásom, hányingerem van, fáj a derekam, van minden, mint a búcsúban. Ezér' kell 3 havonta kontrollon részt venni, mert ilyen gyorsan változhat a helyzet. 2 hete voltam... Nem tudtam aludni éjjel, már hajnalodott, mire kezdtem kómázni, de akkor már jöttek és villanyt kapcsoltak, lázmérés, infúzió, stb. Utána elaludtam, de 7 óra körül felkeltem, mert fájt a vesém, meg hányingerem volt. Hoztak hánytálat, de nem kellett használnom. Azóta ébren vagyok. Összesen fél órát tudtam aludni hajnalban, nem vagyok kipihent.

'Jó' nap

Apám szabadnapos és jól össze is vesztünk. Megint pofáncsapott a szag és mondtam, hogy nyisson ablakot, erre rámförmedt, hogy ne kezdjem a hülyeségemet, gyújtsak füstölőt. Nem ám fogat kell mosni, meg fürdeni, hanem illatosítót kell használni, bravo! Elkezdte, hogy mitől lenne büdös, mikor tegnap egész nap szellőztetve volt. Tegnap nem volt itthon, kiment a szag. Azt mondja beképzelem, ha valós lenne, akkor magamnál is érezném. Mondom neki én fürdök, jóban vagyok a dezodorral is, szóval nekem nincs izzadtságszagom, meg a lábamat sem rohasztom bele egész nap a cipőbe, mint ő, mert lusta levenni, nem fekszem le fürdés nélkül, mint ő, mosom a fogamat, nálam ezért nincs szag, meg én szellőztetek. Sosem győződik meg a szavaim hitelességéről, csak hárít és mindig csakis én lehetek a hunyó. Mi lenne, ha egyszer az életben belátná, hogy ő is halandó és neki is vannak hibái?! Piszkosul dühít, hogy magát a végsőkig magasztalja, mindenki mást meg kioszt, mert azt hiszi ő a világ közepe. Az nem szülő, aki a saját gyerekét a sárba tiporja, hogy megmaradjon a fényes egója, rajta nem eshet csorba, nem néz magába soha. Megmondta neki a terapeuta, hogy változtatnia kell, mert így nem fogok javulni, sőt. Reakciója: "Ő változzon? Nem neki kell!" Emlékeztettem erre, mire elkezdte lekezelő és flegma stílusban, hogy változtathat, de nem fogok jól járni. Hárítani, alázni és fenyegetni remekül tud, egész életemben ezeket alkalmazta, már amikor velem volt ugye. Eltűnik az életemből kiskoromban, azalatt üt-vág-zaklat egy másik faszi - anyámat és húgomat szintén - és ő ezek alatt sehol sincsen, utána visszatér, mint Jedi és folytatja lelki terrorral, hát elmehet a pokolba! A szememben az ilyen nem szülő. Csodálkozik, hogy olyan vagyok, amilyen. Megint adtam a szarnak egy pofont, mert megint csak hárít és támad. Ha ennyire kellemetlen, hogy szólok, miért nem mosdik? Nem hárítani, fenyegetőzni, alázni kell, hanem leszállni a földre és belátni, hogy semmivel sem magasabbrendű, mint mások és igenis vannak hibái neki is. Egyszerűbb a másikat a szarba nyomni, fuldoklásig. Undorító, ahogy megtapossa az embert és miután jól a földbe döngölte, úgy csinál, mintha mi sem történt volna. Ő mindenkit leolthat, kioszthat, mindenkinek dirigálhat, de neki nem szabad szólni semmiért. Azt hittem változott, mert kb. egy évig normális volt, de úgy látom sosem fog változni.

Bolondokháza

Apám annál is jobban semmibe vesz, mint ahogy hittem. Egy ideje tűrtem, de mostanra olyan méreteket öltött a gond, hogy muszáj volt szólnom, persze támadott. Mondom ki kellene már cserélni a levegőt a szobában, erre az volt a reakciója, hogy "dehogy nyitom ki az ablakot, hideg van!" Az előszobában is érezni azt a szúrós, nehéz bűzt. Nem vagyok finnyás, de ennek neki lehet dőlni. Ma reggel megint pofáncsapott az ájer, mikor kiléptem a szobámból és gondoltam most már jó lesz világosan fogalmazni. Megint azzal jött, hogy nem nyit ablakot, mert hideg van (szép lenne, ha egész télen nem szellőztetne az ember). A képemről ég a bőr, amikor valaki feljön hozzánk. Szóltam, hogy nyisson ablakot, de nem nyitott, inkább elkezdett velem ordítozni reggel 8-kor, hogy mit képzelek, takarodjak a saját szobámba pofázni.
1. Nem vagyok óvodás, akit át kell zavarni a szobájába 'büntibe'.
2. Nem tudok megmaradni a lakásban miatta, had szólhassak már!
Közölte, hogy "gyújtsál füstölőt". Mondom nem füstölő kell, hanem tisztálkodjon! Komolyan jobb, ha egyszer odamegy valaki hozzá, hogy "moss fogat", vagy "fürgyé' le"? Megáll az eszem, hogy annyit sem érdemlek meg, hogy levegőt vehessek itthon. Mindig felhánytorgatja, hogy mit kapok, azt hiszi az a törődés, ha megveszi az ételt, meg a ruhát. Sokszor nem is köszön, volt hogy észre sem vette, hogy ott ülök a kanapén! Mikor megszólaltam, akkor ijedt meg, hogy "te itt vagy?" Mondom ja, itt... Volt, hogy szóbakerült a gyerekkor és megkérdezem mire emlékszik velem kapcsolatban. "Semmire." Kösz'. Bejárkál a szobámba, elveszi a cuccaimat. Adok, ha kell, viszont azt nem csípem, ha valaki kiszolgálja magát. Az igénytelensége az agyamra megy. Azért, mert neki mindegy, hogy koszban, vagy büdösben van, nekem nem az! Sokmindenbe belerángat, nem hagyom, hogy ebbe is belevigyen, valahová el kell mennem innen, mert így csak ledarál az egész. Hétfőn mennem kell kontrollra. Nem jutok el a pszichiáterhez, pedig nagyon rámférne a beszélgetés. Megvolt a véleménye a családterápián apámról, elmondta neki, hogy min kellene változtatnia, de nem hajlandó. Akkor miért tesz megjegyzéseket a viselkedésemre? Ki fogok szállni valamilyen módon. Eddig az otthonom volt a nyugodt és biztonságos hely, mára már csak egy kényelmetlen csapda az egész.

Gödörben

Hiába építget a pszichiáter, ha apám folyton visszavet a javulásban. Ma voltunk családterápián, a húgomnak is kellett volna jönni, de egyrészt iskolában volt, másrészt biztos nem jött volna el. Jobb is, mert elég volt az is, amit az apámtól kaptam. Mindig csak a rosszat látja meg bennem, csak a hibáimmal jön, a szakember előtt is simán lealázott, amiért rászólt a doki. Semmibe vesz mindent, ami velem kapcsolatos. Semmi rendszer nincs az életünkben, nyugalom sincs, pedig ezek kellenének a doki szerint is. Letolta néhány dologért, de neki állt feljebb, nem hajlandó beismerni, ha hibázik. Többször is szólt neki, hogy ne keltsen bennem bűntudatot, sem pedig olyan érzést, hogy rossz vagyok, de meg sem hallotta. Végig próbált lenyomni, de észrevette a szakember. Jólesett, hogy valaki látja milyen is valójában, mert mindenki előtt megjátssza magát. Úgy felhúzott és megalázott, hogy bekattantam és kirongyoltam a folyosóra. Semmi szeretetet nem kapok, de apám szerint "mi a f@$zt akarok, mikor van kaja, meg ruha." Szerinte ez elég. A szakember mondta neki, hogy legyen türelmes, megértő, próbálja elnyerni a bizalmamat, ehhez képest amint kiléptünk, emelt hangon magyarázni kezdte, hogy mekkora idióta vagyok, hogy belerángatom a baromságaimba. Baromság, hogy gondjaim vannak, értem. Különben sem én "rángatom bele", hanem a doki hívta be. Semmire sem mentünk ezzel a terápiával. Hiába próbálnak rajtam segíteni, ha ő keresztben-hosszában beleszarik az egészbe és tönkreteszi a munkát, amit a dokival közösen és nehezen csinálunk. Hazaérve bezsongtam és mindent lesöpörtem az asztalomról. Nem értem miért jó, hogy ezt kihozza belőlem és akkor ordít, hogy teljesen elmebeteg vagyok. Nehezemre esik kimondani, hogy "apu", mert nem érzem az apámnak. Hétfőn reggel mennem kell a kontrollra, szóval elmarad a terápia. Semmi sem izgat, csak az, hogy minden nap fel kell ébrednem, pedig nem akarok.

Megint jó a kedvem

Megindult az étvágyam is. Megint azt érzem, hogy nincs akadály, mindenre képes vagyok, minden jó, ok nélkül röhögök, stb. Pont jókor jött ez, mert holnap reggel utazunk le a nagynénémékhez és nem lenne jó búval ba*ott fejjel odamenni. Csak győzzék majd idegekkel a szófosásomat, meg a hirtelenségemet. Be vagyok már zsongva, hogy megyünk, mert szeretek velük lenni. Elég kocka vagyok, de most nem fog hiányozni a netezés, örülni fogok, hogy együtt vagyunk. Kaptam Frontint az egyik ismerősömtől, mert elfogyott az enyém, viszont muszáj, hogy legyen nálam. Odaadta az egész üveggel, mert Ő már nem szedi. Minden cikázik az agytekervényeimben, megint rohannak a gondolataim. Ma megint aludtam egy csomót. Délután néztem a tv-t, ment a Cobra 11. Fürdenem kell, aztán lefeküdni, mert korán kelünk, mondjuk gyanítom, hogy nem fogok aludni, mert aludtam délután pár órát, meg ezerrel pörgök. Apu már rámszólt az előbb, hogy sok vagyok.

Érsebész

A kontroll decemberben volna esedékes, de mostanában olyan érgörcsök jönnek, hogy úgy érzem felrobban a lábam térdtől lefelé, van hogy combtól végig. Lüktet/nyom/feszít és majd' becsinálok. Most ugyan megkaptam az értágítót, de majd megérdeklődöm, hogy a műtétet meg lehet-e csinálni lábon is, mert csak kézről beszélt a doki. Kérnem kell beutalót hozzá. Ma lementem a háziorvoshoz, de már késő volt ahhoz, hogy elérje, holnap megbeszél vele egy időpontot.

Bakik, esések és egyéb finomságok 😁

Egy szemét szomszédot akartunk megleckéztetni a Gergővel. Ugyanebben a panelházban laktunk, szóval a szóbanforgó szomszéddal szemben is volt lakás, az ajtók befelé nyíltak - ez lényeges lesz a sztori szempontjából. A pali mindenkivel kötekedett, ok nélkül cseszegetett minket is és az egyik esetnél betelt a poharam. Mondtam a Gergőnek, hogy kössük össze az ajtaja kilincsét a szemközti lakáséval, hadd bosszankodjon. Összekötöttük a kilincseket, de lazán hagytuk a zsinórt, hogy ki tudjon nyílni az egyik ajtó, majd becsengettünk mindkét lakásba és a lépcsősort takaró fal mellé bújva vártuk a hatást úgy, hogy mi ráláttunk, de ő nem vett észre minket. Nyílt az ajtaja és mivel nem állt ott senki, kidugta a fejét, hogy jobban körülnézzen, de pechére addigra nyílt a másik ajtó is és a zsinór miatt az övét befelé húzta, csak ott volt a feje és nem bírta behúzni. 😆 Káromkodott, a másik szomszéd persze szintén nem értette mi van, csak a Kerekes bá' óbégatott neki, hogy csukja be az ajtót, mert beszorult a feje. 😂

A történelem tanárunk mindig ordibált, hozzánkvágta a kulcscsomóját - ami volt vagy hatszáz kiló - és a naplót is odahajította a tanári asztalra mindig, mikor jött órát tartani. Az ofő dühös volt, hogy lapjaira van hullva. Az egyik nagyszünetben összehívtam a bátrabbakat és kicsavaroztuk a tanári asztalból az összes csavart, aztán csak összetámasztottuk. Mikor becsengettek, jött a Zsuzsa néni. A napló ismét repült és ahogy az asztalra ért, az kártyavárként omlott össze, nagy zajjal. "Ki volt az????" - hangzott ordítva, közben a tanár gyilkolt a szemével. Kórusban nyomták, hogy "az Arnold találta ki!", ő meg mondta, hogy "Irány az igazgató! MOST!" - a mostot ordítva. 😆

Óvodás koromban kint játszottam az udvaron és nagyon érdekelt, hogy mi van a hordóban, de kb. mellkasig ért nekem és mivel egy 4 évesnek halvány lila gőze nincs a fizikáról, rátámaszkodtam a szélére, hogy majd felnyomom magam és úgy belenézek. Na ja... ahogy rácsimpaszkodtam a szélére, a súlyom miatt megbillent felém és egy pillanat alatt az alján találtam magam. Szerencsétlenségemre a karjaim magam mellé szorultak, szóval ki sem tudtam magam nyomni belőle, a lábaim meg égnek álltak, de nem borult fel a hordó, csak imbolygott, aztán megállt, én meg fejjel benne. Kiabáltam, mire anyámék kijöttek a házból és mikor megláttak, elkezdtek röhögni. Az egyikük a hordót húzta, a másik pedig a lábamnál fogva engem.

Kb. másfél évesen történt állítólag, hogy anyu készítette elő a fürdővizemet, én meg a kiságyban voltam és állandóan azzal szórakoztam, hogy csavargattam a rácsokat. Ezúttal kicsavartam párat és kibillentem azon a járaton, landolva a fürdetővízben. Széttört a kiskád, mikor beleestem. 😁

Elmentünk a haverokkal és a Barátnőmmel a Balatonra. A Barátnőm napozott, meg figyelt a holmijainkra. Egyszer kiabált, hogy csörög a telefonom. Siettem - volna - ki a vízből, rohantam fel a lépcsőn és az igyekezetben lobogott a masnira kötött - hosszú - madzag a fürdőgatyámon, majd beleakadt a lépcső melletti korlátba és lerántódott rólam a fürdőgatya. Odakaptam a kezemet a szerszám elé, a másik kezemmel meg villámgyorsan felhúztam a gatyámat, időm sem volt röhögni, vagy megnézni, hogy hányan bámulnak.

Szokásom volt régebben, hogy nem hordtam papucsot. A szóbanforgó esetnél sem viseltem, amikor teregettem. Én már fürödtem, utánam a húgom is, de ő mindig kifröcskölte a vizet. Láttam is pár tócsát, amiket feltöröltem, de egy elkerülte a figyelmemet és már csak akkor fedte fel magát, amikor beleléptem. Kicsúszott a lábam, előrebillentem, de reflexből előretartottam mind a két karomat, hogy ne essek bele a fürdőkádba. Sikerült megállítani magam, de a falra szerelt króm kapaszkodóba belevertem a fejemet és hatalmasat kongott, a család meg jött megnézni, hogy tán szétverem a fürdőszobát? 😁

Szünetben tízóraiztam és teleittam magam kólával. Énekóra következett, de már sok levegő volt a gyomromban a kólától, így mikor énekelnem kellett volna, böfögtem egy hatalmasat. 😆 Még a tanár is elröhögte magát. Utána nem tudtam énekelni a röhögéstől, úgyhogy aznapra megúsztam a kornyikálást.

Felsős koromban szokásom volt a hintázás a székkel. Párszor rámszóltak, akkor abbahagytam, de aztán elfelejtkeztem magamról megint és újra hintáztam. Egyik alkalommal hatalmas robajjal értem földet, mert kicsúszott a szék lába. Jól bevertem a fejemet a mögöttem lévő padba. 😁 Röhögtem a többiekkel együtt, a tanár meg lecseszett, hogy zavarom az órát.

5 évesen már tudtam olvasni és előszeretettel gyakoroltam. Anyuval mentünk valahová és megláttam, hogy "Gyros". Megszólaltam: elírták a "gyors" szót!

Valaki hívogatott és már a tököm tele volt. Újra csengett a mobil és beleszóltam, hogy "menj a pic$ába mostmár!", erre Anyu volt a vonal másik végén. 😆

Korán kellett suliba mennem, ha 0. órám volt. Ezzel együttjárt, hogy kómás voltam és ezért nem tűnt fel semmi az öltözésnél. Felszálltam a buszra és néhány megálló után már feltűnt, hogy páran nézik a lábamat. Lenéztem és megláttam, hogy az egyik lábamon fehér, a másikon világoskék zokni volt. 😁 Félhomályban öltöztem és világoskéknek láttam mind a kettőt.

Volt egy macskám, akit nagyon szerettem és ő is kötődött hozzám. Mindig ott volt, ahol én, ez azt is jelenti, hogy az ágyamba is bemászott. Egyik reggel éreztem, hogy a mellkasomon fekszik. Még csukott szemmel odahajoltam, de zajt hallottam és automatikusan kinyitottam a szememet - szerencsére, ugyanis a macskának nem az a vége volt az arcomnál, amit én meg akartam puszilni.

Elmentünk bringázni a Szabinával. Én mentem elöl, mert én tudtam az utat. Egyszercsak éreztem, hogy súrolja valami a hátsó kereket és reflexből hátranéztem (tele volt fával ott minden, normál helyzetben nem nézeget hátra az ember ilyen helyen.) A Szabina véletlen nekiment a hátsó kerekemnek, azt éreztem. Egyetlen pillanat volt, már fordultam is vissza, de addigra lekormányoztam az ösvényről és egy fa felé gurultam. Fékeztem, de nem volt elég a lassulás, belementem a fába. Az ütközéskor előreestem az ülésről, de állva maradtam, a hirtelen és nagyerővel visszacsapódó - fém - pedál pedig beleállt a lábamba. Húsig. Fasza volt!

13 évesen kórházban voltam és jól összehaverkodtam a mellettem fekvő sráccal. Egyik este azt találta ki, hogy játsszunk "Felelsz, vagy mersz?"-et. Mikor én következtem, mondtam hogy merek. Az volt a feladatom, hogy a nővérpultnál osonjak el négykézláb. A folyosón nem voltak, mert fürdetési idő volt, fürdették a kicsiket. Odamentünk, én négykézlábra ereszkedtem és elkezdtem elmászni ott. Sípolva vettem a levegőt, amire a nővér lenézett és megkérdezte, hogy mit csinálok ott négykézláb? Rávágtam, hogy "elgurult a szerencsekövem és azt keresem." Felajánlotta, hogy segít megkeresni, szóval kénytelen voltam úgy tenni, mint aki megtalálta, mert nem hagyhattam, hogy a semmit keresse. 😁 Összezártam a tenyeremet, felkiáltottam, hogy "megvan!" és elhúztunk onnan, be a kórterembe.

Kerti bulin voltunk. Nem volt a házban wc, hanem ki kellett járni egy fa bódéba, de körbevette a csalán és egy pallón kellett odasétálni az ajtajához. Pár lépés után elvesztettem az egyensúlyomat a pallón és landoltam a csalánosban. Király volt. 😁

Volt egy óvodai csoporttársam, akivel cimborák voltunk és mivel egyutcában is laktunk, gyakran átjártunk egymáshoz. Egy este megint náluk voltunk és baromkodtunk a Dáviddal. Jól megszívtam, miközben szórakoztunk, mert a lendülettől elszálltam és az ágy sarkának csapódtam, fejjel. Nem emlékszem minden részletre, Anyu mesélte el a többit, de ami nekem megvan az az, hogy hatalmasat koppant a fejem, mire belémszorult a levegő az ijedségtől. A Dávid elkezdett ordítani, ahogy a csövön kifért, közben már jöttek be anyuék és akkor már én is felocsúdtam a sokkból, kánonban ment az üvöltés. A többire nem emlékszem, csak arra hogy mondom az anyámnak, hogy fáj a fejem és kezdtem nagyon álmos lenni, ő meg mondta, hogy nézzek rá, nem szabad elaludnom. Folyamatosan próbált ébren tartani. A Heim Pálban kötöttünk ki, összekapcsozták a fejemet - azt már egy nyikkanás nélkül tűrtem.

4 évesen szintén a fejem bánta - talán ezért vagyok ilyen ütődött. 😉
Nyáron kint bringáztam a ház előtt, a kerítésünk előtt tekeregtem oda-vissza. Nem figyeltem, hogy hol álltam meg; a jobboldalon a talajban volt egy hatalmas mélyedés, mert földes járda volt. Mikor le akartam tenni a lábamat, beleléptem a lyukba, emiatt megbillentem és eldőltem a vasbeton kerítés felé - fejjel megküldve azt. Berepedt a homlokom.

Elmentek a Szabina szülei vásárolni, mi otthon maradtunk. Nem tudtunk magunkkal mit kezdeni és baromságból elkezdtünk kardozni a felmosónyéllel, meg a seprőnyéllel. Addig hadonásztunk, míg levertem a csillárt. 😜

Apu feküdt az ágyon, nézte a tv-t. Nem volt feloltva a villany, csak a tv fényénél láttam, hogy az ágy végében valami fekete kupac van, szóval odamentem, hogy leküldjem a kutyát, mielőtt a fater lerúgja véletlenül. Akkor röhögött fel, hogy "az a lábam!" Fekete zokni volt rajta, arra hittem, hogy a kutya van ott. 😆

Óvodás voltam, anyu sóskát főzött, persze nem akartam megenni, mert a nagyanyám mindig édességgel tömött, meg tejbegrízzel. Anyám mondta, hogy meg kell enni, de kivágtam a balhét, hogy nem eszem meg, mert koszos! A kis sötét pöttyökre azt hittem, hogy kosz. 😁

3-4 éve harmonika ajtó volt a fürdőnkön. Egy alkalommal fürdés után vettem észre, hogy elfelejtettem kivinni törölközőt és kiszóltam az anyámnak, hogy hozzon be. Közben a húgom kijött a szobából zenével a fülében és nem hallotta, hogy ott dumálok, a fejem is kint volt, de nem figyelt, mert én leültem a retyóra, ő állt és nem figyelt lejjebb. Behúzta az ajtót, hogy miért van nyitva? Nekem meg ott volt a fejem. 😆

Nyáron, gyerekként még vidéken kint voltunk a tesómmal az udvaron és medencéztünk, vagyis csak én, a tesóm meg odaosont mögém és nyakonöntött vízzel. Kiszálltam és én is kerestem valamit, amivel merhetek vizet és visszaadhatom. Nála műanyag vödör volt, én meg találtam egy üveget, amiben korábban instant kávé volt, de megkaptuk játszani. (Az eset után soha nem adtak üveget játszani. 😁) Nálam volt az üveg a vízzel, húgom elkezdett előlem futni, én pedig megbotlottam a betonon - volt egy út csinálva betonlapokból a kertben - és pofáraestem, bele az eltörő üvegbe. Felvágta a csuklóm belső részét, ahol az erek futnak. Horrorfilmbe illett a helyszín. 😁

Ezt már szeretem

3 jó dolog is történt, az egyik az ablakcsere, a másik, hogy megvan a gyógyszerem, a harmadik, hogy apu már itthon van, bár nem derült ki a rosszulléte oka.

8-ra jöttek az ablakosok, a főbérlő is jött. Nekiláttak kiszedni az ablakot, közben apu beszélgetett a tulajjal, aki nézte, hogy szorul a zár, szóval hozott otthonról egy újat. Már a zárunk is jó, meg az ablakaink is, modernek és végre szigetelnek. 1 órakor már készen volt minden. Nappal még nem fűtenek, csak este és lassan melegítik a radiátorokat. Végre lesz értelme fűtést fizetni, nem szökik el az ablaknál.

A gyógyszernek is örülök. Összesen 2 dobozzal volt már csak a gyógyszertárban, szóval törjük a fejünket, hogy honnan lesz, mert már alig van belőle forgalomban M.o.-n. Most örülni kell, hogy van egy dobozzal és hatékonyabb lesz így, hogy újak az ablakok, mert kevesebbszer fogok fagyni, jobban kifejti majd a hatását. Holnap lemegyek a dokihoz megbeszélni, hogy a másik ezerféle gyógyszerrel hogyan egyeztessük össze.

Jobb a helyzet

Apám jobban van, már nincs elviselhetetlen fájdalma a mellkasában, karjában, meg a hátában. A közérzete még mindig rossz, de legalább nem romlott a helyzet. Vittem neki váltóruhát, meg amit még kellett, dumáltunk is, mondta hogy a húgom is volt nála. Nyugodtabb vagyok, így ma már alszom majd. Tegnap óta fent vagyok és nem vagyok fáradt, nem is érzem, hogy nem aludtam több, mint 24 órája. Az is igaz, hogy egész nap fetrengek az ágyban, mert pocsékul vagyok, a közérzetem fos, hányinger, gyengeség, stb. Mikor fel akartam állni reggel, majdnem összecsuklottak a futóműveim, de akkor még nem tudtam, hogy az csak a kisebbik gondom lesz ma. Azóta már a kezem is irtóra fáj, nem nagyon akarnak hajlani az ujjaim, az előbb írni sem tudtam, kb. 5 percig vártam, mire sikerült. Az összes ízületem fáj. Decemberben kontroll. Pihenek amennyit tudok, szedem a gyulladáscsökkentőt, lázcsillapítót, speckó krémmel bekenem, aztán befáslizom a térdemet, meg a kezemet csuklótól a kézfejemig, majd várom, hogy enyhüljön a fájdalom. Nem kívánok semmi kaját, csak feküdni jó, megyek is vissza.

Ez nem igaz!

Rövid időn belül másodszor viszi el a mentő az apámat, megint a szívével van gond. Nem tetszik, hogy már megint rosszul van. Ideges vagyok, mert miután elindult vele a mentő, megálltak és ott álltak percekig, nem tudom mi van vele! Írtam a húgomnak egy e-mailt, remélem reagál, legalább apu miatt tegye meg. Hányszor mondtam neki, hogy ne szívja azt a rohadt cigarettát, mert az orvos is mondta, hogy nem szabad! Tudom, hogy nem lehet letenni egyik napról a másikra, de ha nekem az életem függene tőle, biztos nem venném ilyen lazán. Holnap megyek be hozzá, kíváncsi vagyok mire megyek.