2013. október 22., kedd

Ezt már szeretem

3 jó dolog is történt, az egyik az ablakcsere, a másik, hogy megvan a gyógyszerem, a harmadik, hogy apu már itthon van, bár nem derült ki a rosszulléte oka.

8-ra jöttek az ablakosok, a főbérlő is jött. Nekiláttak kiszedni az ablakot, közben apu beszélgetett a tulajjal, aki nézte, hogy szorul a zár, szóval hozott otthonról egy újat. Már a zárunk is jó, meg az ablakaink is, modernek és végre szigetelnek. 1 órakor már készen volt minden. Nappal még nem fűtenek, csak este és lassan melegítik a radiátorokat. Végre lesz értelme fűtést fizetni, nem szökik el az ablaknál.

A gyógyszernek is örülök. Összesen 2 dobozzal volt már csak a gyógyszertárban, szóval törjük a fejünket, hogy honnan lesz, mert már alig van belőle forgalomban M.o.-n. Most örülni kell, hogy van egy dobozzal és hatékonyabb lesz így, hogy újak az ablakok, mert kevesebbszer fogok fagyni, jobban kifejti majd a hatását. Holnap lemegyek a dokihoz megbeszélni, hogy a másik ezerféle gyógyszerrel hogyan egyeztessük össze.

8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Én is nagyon örülök!!!

    Örülök, hogy már nem fogsz fázni, meg a gyógyszernek is. Pont jókor is jött, legalább mire jön a tél, majd hátha helyrehoz valamennyire :)

    ...csak ha elfogy a gyógyszer, akkor honnan lesz újabb adag?

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Igen, jókor jött. Közben észbe kaptam reggel, hogy ma nem tudok lemenni a gyógyszerért, mert ünnep van. :D Majd holnap. ...vagyis már ma, mert már éjjel 2 óra van... megyek is aludni, fáj a fejem nagyon.

    Nem tudom, honnan lesz majd egy újabb adag. :S Apu szerint "majd vadászunk mindig", de mi van, ha már sehol sem lesz belőle?

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Én meg boltba akartam ma menni, de zárva volt, akkor jutott eszembe, hogy ünnepnap van :D Tudtam amúgy, csak nagyon elkalandoztak a gondolataim :)
    Akkor tényleg menj is aludni. Remélem, azért nem voltál ma - vagyis tegnap - rosszul! Bírtál utána az este eleget aludni?

    Az a baj, hogy ezt már nem fogják itt gyártani, ha jól tudom. Külföldön lesz még, de azt ha jól tudom akkor nem fedezi a TB :S
    De emlékszem, hogy erről tanultunk valamit, majd utánanézek, hátha mégis megoldható valahogy a dolog.

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    :-))

    Igen, tudtam aludni. A fejem is csak épphogy fáj. El ne kiabáljam...

    Én is úgy tudom, hogy már nem gyártják itthon ezt a gyógyszert. Most is azért kellett kapkodni, hogy nehogy elvigyék, mert már alig van.
    Köszönöm, hogy utánanézel!

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Örülök, hogy tudtál aludni! Utána már én is jót aludtam :)

    Nincs mit! Majd otthon tudok utánanézni csak, mert a szociális jogban volt ilyen egészségügyi dolgokról szó, az meg otthon van.

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Örülök, hogy jól aludtál!

    Jól van, ráér és köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    :)

    Háát, ezt elfelejtettem.. De a jövő héten megnézem!

    VálaszTörlés