2013. december 2., hétfő

'Jó' nap

Apám szabadnapos és jól össze is vesztünk. Megint pofáncsapott a szag és mondtam, hogy nyisson ablakot, erre rámförmedt, hogy ne kezdjem a hülyeségemet, gyújtsak füstölőt. Nem ám fogat kell mosni, meg fürdeni, hanem illatosítót kell használni, bravo! Elkezdte, hogy mitől lenne büdös, mikor tegnap egész nap szellőztetve volt. Tegnap nem volt itthon, kiment a szag. Azt mondja beképzelem, ha valós lenne, akkor magamnál is érezném. Mondom neki én fürdök, jóban vagyok a dezodorral is, szóval nekem nincs izzadtságszagom, meg a lábamat sem rohasztom bele egész nap a cipőbe, mint ő, mert lusta levenni, nem fekszem le fürdés nélkül, mint ő, mosom a fogamat, nálam ezért nincs szag, meg én szellőztetek. Sosem győződik meg a szavaim hitelességéről, csak hárít és mindig csakis én lehetek a hunyó. Mi lenne, ha egyszer az életben belátná, hogy ő is halandó és neki is vannak hibái?! Piszkosul dühít, hogy magát a végsőkig magasztalja, mindenki mást meg kioszt, mert azt hiszi ő a világ közepe. Az nem szülő, aki a saját gyerekét a sárba tiporja, hogy megmaradjon a fényes egója, rajta nem eshet csorba, nem néz magába soha. Megmondta neki a terapeuta, hogy változtatnia kell, mert így nem fogok javulni, sőt. Reakciója: "Ő változzon? Nem neki kell!" Emlékeztettem erre, mire elkezdte lekezelő és flegma stílusban, hogy változtathat, de nem fogok jól járni. Hárítani, alázni és fenyegetni remekül tud, egész életemben ezeket alkalmazta, már amikor velem volt ugye. Eltűnik az életemből kiskoromban, azalatt üt-vág-zaklat egy másik faszi - anyámat és húgomat szintén - és ő ezek alatt sehol sincsen, utána visszatér, mint Jedi és folytatja lelki terrorral, hát elmehet a pokolba! A szememben az ilyen nem szülő. Csodálkozik, hogy olyan vagyok, amilyen. Megint adtam a szarnak egy pofont, mert megint csak hárít és támad. Ha ennyire kellemetlen, hogy szólok, miért nem mosdik? Nem hárítani, fenyegetőzni, alázni kell, hanem leszállni a földre és belátni, hogy semmivel sem magasabbrendű, mint mások és igenis vannak hibái neki is. Egyszerűbb a másikat a szarba nyomni, fuldoklásig. Undorító, ahogy megtapossa az embert és miután jól a földbe döngölte, úgy csinál, mintha mi sem történt volna. Ő mindenkit leolthat, kioszthat, mindenkinek dirigálhat, de neki nem szabad szólni semmiért. Azt hittem változott, mert kb. egy évig normális volt, de úgy látom sosem fog változni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése