Bakik, esések és egyéb finomságok 😁

Egy szemét szomszédot akartunk megleckéztetni a Gergővel. Ugyanebben a panelházban laktunk, szóval a szóbanforgó szomszéddal szemben is volt lakás, az ajtók befelé nyíltak - ez lényeges lesz a sztori szempontjából. A pali mindenkivel kötekedett, ok nélkül cseszegetett minket is és az egyik esetnél betelt a poharam. Mondtam a Gergőnek, hogy kössük össze az ajtaja kilincsét a szemközti lakáséval, hadd bosszankodjon. Összekötöttük a kilincseket, de lazán hagytuk a zsinórt, hogy ki tudjon nyílni az egyik ajtó, majd becsengettünk mindkét lakásba és a lépcsősort takaró fal mellé bújva vártuk a hatást úgy, hogy mi ráláttunk, de ő nem vett észre minket. Nyílt az ajtaja és mivel nem állt ott senki, kidugta a fejét, hogy jobban körülnézzen, de pechére addigra nyílt a másik ajtó is és a zsinór miatt az övét befelé húzta, csak ott volt a feje és nem bírta behúzni. 😆 Káromkodott, a másik szomszéd persze szintén nem értette mi van, csak a Kerekes bá' óbégatott neki, hogy csukja be az ajtót, mert beszorult a feje. 😂

A történelem tanárunk mindig ordibált, hozzánkvágta a kulcscsomóját - ami volt vagy hatszáz kiló - és a naplót is odahajította a tanári asztalra mindig, mikor jött órát tartani. Az ofő dühös volt, hogy lapjaira van hullva. Az egyik nagyszünetben összehívtam a bátrabbakat és kicsavaroztuk a tanári asztalból az összes csavart, aztán csak összetámasztottuk. Mikor becsengettek, jött a Zsuzsa néni. A napló ismét repült és ahogy az asztalra ért, az kártyavárként omlott össze, nagy zajjal. "Ki volt az????" - hangzott ordítva, közben a tanár gyilkolt a szemével. Kórusban nyomták, hogy "az Arnold találta ki!", ő meg mondta, hogy "Irány az igazgató! MOST!" - a mostot ordítva. 😆

Óvodás koromban kint játszottam az udvaron és nagyon érdekelt, hogy mi van a hordóban, de kb. mellkasig ért nekem és mivel egy 4 évesnek halvány lila gőze nincs a fizikáról, rátámaszkodtam a szélére, hogy majd felnyomom magam és úgy belenézek. Na ja... ahogy rácsimpaszkodtam a szélére, a súlyom miatt megbillent felém és egy pillanat alatt az alján találtam magam. Szerencsétlenségemre a karjaim magam mellé szorultak, szóval ki sem tudtam magam nyomni belőle, a lábaim meg égnek álltak, de nem borult fel a hordó, csak imbolygott, aztán megállt, én meg fejjel benne. Kiabáltam, mire anyámék kijöttek a házból és mikor megláttak, elkezdtek röhögni. Az egyikük a hordót húzta, a másik pedig a lábamnál fogva engem.

Kb. másfél évesen történt állítólag, hogy anyu készítette elő a fürdővizemet, én meg a kiságyban voltam és állandóan azzal szórakoztam, hogy csavargattam a rácsokat. Ezúttal kicsavartam párat és kibillentem azon a járaton, landolva a fürdetővízben. Széttört a kiskád, mikor beleestem. 😁

Elmentünk a haverokkal és a Barátnőmmel a Balatonra. A Barátnőm napozott, meg figyelt a holmijainkra. Egyszer kiabált, hogy csörög a telefonom. Siettem - volna - ki a vízből, rohantam fel a lépcsőn és az igyekezetben lobogott a masnira kötött - hosszú - madzag a fürdőgatyámon, majd beleakadt a lépcső melletti korlátba és lerántódott rólam a fürdőgatya. Odakaptam a kezemet a szerszám elé, a másik kezemmel meg villámgyorsan felhúztam a gatyámat, időm sem volt röhögni, vagy megnézni, hogy hányan bámulnak.

Szokásom volt régebben, hogy nem hordtam papucsot. A szóbanforgó esetnél sem viseltem, amikor teregettem. Én már fürödtem, utánam a húgom is, de ő mindig kifröcskölte a vizet. Láttam is pár tócsát, amiket feltöröltem, de egy elkerülte a figyelmemet és már csak akkor fedte fel magát, amikor beleléptem. Kicsúszott a lábam, előrebillentem, de reflexből előretartottam mind a két karomat, hogy ne essek bele a fürdőkádba. Sikerült megállítani magam, de a falra szerelt króm kapaszkodóba belevertem a fejemet és hatalmasat kongott, a család meg jött megnézni, hogy tán szétverem a fürdőszobát? 😁

Szünetben tízóraiztam és teleittam magam kólával. Énekóra következett, de már sok levegő volt a gyomromban a kólától, így mikor énekelnem kellett volna, böfögtem egy hatalmasat. 😆 Még a tanár is elröhögte magát. Utána nem tudtam énekelni a röhögéstől, úgyhogy aznapra megúsztam a kornyikálást.

Felsős koromban szokásom volt a hintázás a székkel. Párszor rámszóltak, akkor abbahagytam, de aztán elfelejtkeztem magamról megint és újra hintáztam. Egyik alkalommal hatalmas robajjal értem földet, mert kicsúszott a szék lába. Jól bevertem a fejemet a mögöttem lévő padba. 😁 Röhögtem a többiekkel együtt, a tanár meg lecseszett, hogy zavarom az órát.

5 évesen már tudtam olvasni és előszeretettel gyakoroltam. Anyuval mentünk valahová és megláttam, hogy "Gyros". Megszólaltam: elírták a "gyors" szót!

Valaki hívogatott és már a tököm tele volt. Újra csengett a mobil és beleszóltam, hogy "menj a pic$ába mostmár!", erre Anyu volt a vonal másik végén. 😆

Korán kellett suliba mennem, ha 0. órám volt. Ezzel együttjárt, hogy kómás voltam és ezért nem tűnt fel semmi az öltözésnél. Felszálltam a buszra és néhány megálló után már feltűnt, hogy páran nézik a lábamat. Lenéztem és megláttam, hogy az egyik lábamon fehér, a másikon világoskék zokni volt. 😁 Félhomályban öltöztem és világoskéknek láttam mind a kettőt.

Volt egy macskám, akit nagyon szerettem és ő is kötődött hozzám. Mindig ott volt, ahol én, ez azt is jelenti, hogy az ágyamba is bemászott. Egyik reggel éreztem, hogy a mellkasomon fekszik. Még csukott szemmel odahajoltam, de zajt hallottam és automatikusan kinyitottam a szememet - szerencsére, ugyanis a macskának nem az a vége volt az arcomnál, amit én meg akartam puszilni.

Elmentünk bringázni a Szabinával. Én mentem elöl, mert én tudtam az utat. Egyszercsak éreztem, hogy súrolja valami a hátsó kereket és reflexből hátranéztem (tele volt fával ott minden, normál helyzetben nem nézeget hátra az ember ilyen helyen.) A Szabina véletlen nekiment a hátsó kerekemnek, azt éreztem. Egyetlen pillanat volt, már fordultam is vissza, de addigra lekormányoztam az ösvényről és egy fa felé gurultam. Fékeztem, de nem volt elég a lassulás, belementem a fába. Az ütközéskor előreestem az ülésről, de állva maradtam, a hirtelen és nagyerővel visszacsapódó - fém - pedál pedig beleállt a lábamba. Húsig. Fasza volt!

13 évesen kórházban voltam és jól összehaverkodtam a mellettem fekvő sráccal. Egyik este azt találta ki, hogy játsszunk "Felelsz, vagy mersz?"-et. Mikor én következtem, mondtam hogy merek. Az volt a feladatom, hogy a nővérpultnál osonjak el négykézláb. A folyosón nem voltak, mert fürdetési idő volt, fürdették a kicsiket. Odamentünk, én négykézlábra ereszkedtem és elkezdtem elmászni ott. Sípolva vettem a levegőt, amire a nővér lenézett és megkérdezte, hogy mit csinálok ott négykézláb? Rávágtam, hogy "elgurult a szerencsekövem és azt keresem." Felajánlotta, hogy segít megkeresni, szóval kénytelen voltam úgy tenni, mint aki megtalálta, mert nem hagyhattam, hogy a semmit keresse. 😁 Összezártam a tenyeremet, felkiáltottam, hogy "megvan!" és elhúztunk onnan, be a kórterembe.

Kerti bulin voltunk. Nem volt a házban wc, hanem ki kellett járni egy fa bódéba, de körbevette a csalán és egy pallón kellett odasétálni az ajtajához. Pár lépés után elvesztettem az egyensúlyomat a pallón és landoltam a csalánosban. Király volt. 😁

Volt egy óvodai csoporttársam, akivel cimborák voltunk és mivel egyutcában is laktunk, gyakran átjártunk egymáshoz. Egy este megint náluk voltunk és baromkodtunk a Dáviddal. Jól megszívtam, miközben szórakoztunk, mert a lendülettől elszálltam és az ágy sarkának csapódtam, fejjel. Nem emlékszem minden részletre, Anyu mesélte el a többit, de ami nekem megvan az az, hogy hatalmasat koppant a fejem, mire belémszorult a levegő az ijedségtől. A Dávid elkezdett ordítani, ahogy a csövön kifért, közben már jöttek be anyuék és akkor már én is felocsúdtam a sokkból, kánonban ment az üvöltés. A többire nem emlékszem, csak arra hogy mondom az anyámnak, hogy fáj a fejem és kezdtem nagyon álmos lenni, ő meg mondta, hogy nézzek rá, nem szabad elaludnom. Folyamatosan próbált ébren tartani. A Heim Pálban kötöttünk ki, összekapcsozták a fejemet - azt már egy nyikkanás nélkül tűrtem.

4 évesen szintén a fejem bánta - talán ezért vagyok ilyen ütődött. 😉
Nyáron kint bringáztam a ház előtt, a kerítésünk előtt tekeregtem oda-vissza. Nem figyeltem, hogy hol álltam meg; a jobboldalon a talajban volt egy hatalmas mélyedés, mert földes járda volt. Mikor le akartam tenni a lábamat, beleléptem a lyukba, emiatt megbillentem és eldőltem a vasbeton kerítés felé - fejjel megküldve azt. Berepedt a homlokom.

Elmentek a Szabina szülei vásárolni, mi otthon maradtunk. Nem tudtunk magunkkal mit kezdeni és baromságból elkezdtünk kardozni a felmosónyéllel, meg a seprőnyéllel. Addig hadonásztunk, míg levertem a csillárt. 😜

Apu feküdt az ágyon, nézte a tv-t. Nem volt feloltva a villany, csak a tv fényénél láttam, hogy az ágy végében valami fekete kupac van, szóval odamentem, hogy leküldjem a kutyát, mielőtt a fater lerúgja véletlenül. Akkor röhögött fel, hogy "az a lábam!" Fekete zokni volt rajta, arra hittem, hogy a kutya van ott. 😆

Óvodás voltam, anyu sóskát főzött, persze nem akartam megenni, mert a nagyanyám mindig édességgel tömött, meg tejbegrízzel. Anyám mondta, hogy meg kell enni, de kivágtam a balhét, hogy nem eszem meg, mert koszos! A kis sötét pöttyökre azt hittem, hogy kosz. 😁

3-4 éve harmonika ajtó volt a fürdőnkön. Egy alkalommal fürdés után vettem észre, hogy elfelejtettem kivinni törölközőt és kiszóltam az anyámnak, hogy hozzon be. Közben a húgom kijött a szobából zenével a fülében és nem hallotta, hogy ott dumálok, a fejem is kint volt, de nem figyelt, mert én leültem a retyóra, ő állt és nem figyelt lejjebb. Behúzta az ajtót, hogy miért van nyitva? Nekem meg ott volt a fejem. 😆

Nyáron, gyerekként még vidéken kint voltunk a tesómmal az udvaron és medencéztünk, vagyis csak én, a tesóm meg odaosont mögém és nyakonöntött vízzel. Kiszálltam és én is kerestem valamit, amivel merhetek vizet és visszaadhatom. Nála műanyag vödör volt, én meg találtam egy üveget, amiben korábban instant kávé volt, de megkaptuk játszani. (Az eset után soha nem adtak üveget játszani. 😁) Nálam volt az üveg a vízzel, húgom elkezdett előlem futni, én pedig megbotlottam a betonon - volt egy út csinálva betonlapokból a kertben - és pofáraestem, bele az eltörő üvegbe. Felvágta a csuklóm belső részét, ahol az erek futnak. Horrorfilmbe illett a helyszín. 😁

Ezt már szeretem

3 jó dolog is történt, az egyik az ablakcsere, a másik, hogy megvan a gyógyszerem, a harmadik, hogy apu már itthon van, bár nem derült ki a rosszulléte oka.

8-ra jöttek az ablakosok, a főbérlő is jött. Nekiláttak kiszedni az ablakot, közben apu beszélgetett a tulajjal, aki nézte, hogy szorul a zár, szóval hozott otthonról egy újat. Már a zárunk is jó, meg az ablakaink is, modernek és végre szigetelnek. 1 órakor már készen volt minden. Nappal még nem fűtenek, csak este és lassan melegítik a radiátorokat. Végre lesz értelme fűtést fizetni, nem szökik el az ablaknál.

A gyógyszernek is örülök. Összesen 2 dobozzal volt már csak a gyógyszertárban, szóval törjük a fejünket, hogy honnan lesz, mert már alig van belőle forgalomban M.o.-n. Most örülni kell, hogy van egy dobozzal és hatékonyabb lesz így, hogy újak az ablakok, mert kevesebbszer fogok fagyni, jobban kifejti majd a hatását. Holnap lemegyek a dokihoz megbeszélni, hogy a másik ezerféle gyógyszerrel hogyan egyeztessük össze.

Jobb a helyzet

Apám jobban van, már nincs elviselhetetlen fájdalma a mellkasában, karjában, meg a hátában. A közérzete még mindig rossz, de legalább nem romlott a helyzet. Vittem neki váltóruhát, meg amit még kellett, dumáltunk is, mondta hogy a húgom is volt nála. Nyugodtabb vagyok, így ma már alszom majd. Tegnap óta fent vagyok és nem vagyok fáradt, nem is érzem, hogy nem aludtam több, mint 24 órája. Az is igaz, hogy egész nap fetrengek az ágyban, mert pocsékul vagyok, a közérzetem fos, hányinger, gyengeség, stb. Mikor fel akartam állni reggel, majdnem összecsuklottak a futóműveim, de akkor még nem tudtam, hogy az csak a kisebbik gondom lesz ma. Azóta már a kezem is irtóra fáj, nem nagyon akarnak hajlani az ujjaim, az előbb írni sem tudtam, kb. 5 percig vártam, mire sikerült. Az összes ízületem fáj. Decemberben kontroll. Pihenek amennyit tudok, szedem a gyulladáscsökkentőt, lázcsillapítót, speckó krémmel bekenem, aztán befáslizom a térdemet, meg a kezemet csuklótól a kézfejemig, majd várom, hogy enyhüljön a fájdalom. Nem kívánok semmi kaját, csak feküdni jó, megyek is vissza.

Ez nem igaz!

Rövid időn belül másodszor viszi el a mentő az apámat, megint a szívével van gond. Nem tetszik, hogy már megint rosszul van. Ideges vagyok, mert miután elindult vele a mentő, megálltak és ott álltak percekig, nem tudom mi van vele! Írtam a húgomnak egy e-mailt, remélem reagál, legalább apu miatt tegye meg. Hányszor mondtam neki, hogy ne szívja azt a rohadt cigarettát, mert az orvos is mondta, hogy nem szabad! Tudom, hogy nem lehet letenni egyik napról a másikra, de ha nekem az életem függene tőle, biztos nem venném ilyen lazán. Holnap megyek be hozzá, kíváncsi vagyok mire megyek.

Kaptam és jót röhögtem rajta 😆

"Egy férfi naplója:

Mivel az évek során elég tetemes zsírtömeg halmozódott fel a hasamon az ülőmunka következtében, a cégem felajánlotta, hogy befizet a város egyik jó nevű konditermébe.

Örömmel elfogadtam és személyesen mentem el hogy előjegyeztessem magam, ne kelljen a főnökömnek még ezzel is foglalkoznia.

Rögtön ki is jelöltek nekem egy Réka nevű 26 éves "személyi trénert". A szoborszerű idomokkal megáldott gyönyörűség - mint azt a falon lévő poszterekből láttam - sportruházatot is reklámoz.

Elmagyarázta, hogy hasznos lenne ha leírnám a tapasztalataimat egy naplóba, mert így figyelemmel tudom kísérni a fejlődésemet. Így is tettem és szeretném ezt megosztani veletek.

1. nap:
Reggel 6-kor keltem mert abban maradtunk Rékával, hogy fél 7-kor kezdek. Elég nehéz hajnalban kelni hogy az ember edzőterembe menjen, de minden megváltozott amikor megérkeztem és láttam hogy Réka már vár. Úgy nézett ki mint egy görög istennő: szőke, zöld szemű és az érzékien húsos ajkain egy hatalmas mosoly. Körbevezetett, megmutatta a gépeket, majd 5 percnyi biciklizés után megmérte a pulzusomat. Megriadt a gyors szívverésemtől, mire én flörtölésre vettem a dolgot és mondtam neki hogy ne aggódjon, biztos miatta ver hevesen a szívem. (ugyanis az elasztikus fekete nadrág amiben volt, teljesen bevágott a p.......ba)

Az én "rettentően inspiráló" gyakorlataim után élvezet volt nézni őt ahogy tartotta az aerobik órát. Már a puszta látványa is olyan ösztönző hatással volt rám, hogy csináltam még néhány hasizomerősítő gyakorlatot, bár azt hittem kettétörök.

2. nap:
Két bögre kávé után végre el bírtam indulni otthonról. Az edzőteremben örültem hogy hanyatt fekvéssel kezdhettem, de korai volt az öröm, mert Réka egy baromi nehéz vasrudat nyomott a kezembe és mintha ez nem lett volna elég, még súlyokat is aggatott rá. A futógépen - remegő lábakkal ugyan - de sikeresen lefutottam 1 km-t.
Réka jóváhagyó mosolya és egy hamis kacsintás elhitették velem, hogy megéri fáradozást. Fantasztikusan éreztem magam! Mindez egy új élet kezdete volt...

3. nap:
Az izomláztól a fogkefét sem bírtam mozgatni, ehelyett a fejemet kellett forgatnom jobbra-balra. Szerintem a tegnapi nap után lett egy hasi sérvem is. Autót vezetni sem volt egyszerű: egy sima fékezéstől még a seggemen lévő szőrszálak is fájtak. Arról nem beszélve, hogy parkolásnál magam alá gyűrtem egy kismotort... Réka ma egy kicsit türelmetlenebb volt velem mint máskor, mert szerinte a folytonos nyögéseimmel zavartam a többi klubtagot. (mintha én nem szartam volna le őket...) Az igazság az, hogy kora reggel egy kicsit zavar ha Réka túl hangosan beszél velem, de ha még kiabálni is kezd az orrhangján, az már végképp elviselhetetlen.

Mivel fájnak a golyóim a futószalagon, Réka felcserélte a futást lépcsőzésre. Csak azt tudnám mi a szarnak talál ki valaki egy gépet olyan gyakorlatra, ami abszolút felesleges mióta a liftet feltalálták...
Réka azt mondta segíteni fog hogy formába jöjjek és teljességében élvezzem az életet. Ekkora baromság is csak szőke fejben foganhat!

4. nap:
Nem tehetek róla de félóra késéssel érkeztem, mivel ennyi ideig tartott befűzni a tornacipőmet. Réka már várt rám azzal a szúrós zöld tekintetével - amit belém vájt mint egy tőrt - és a gúnyos mosolyával, ami engem Jack Nicholsonra emlékeztet a Batman-ban. Ez a banya bosszúból megint a súlyokkal kezdett dolgoztatni, de egy észrevétlen pillanatban meglógtam és elbújtam a WC-ben. Egy másik edzőt küldött a keresésemre, majd büntetésből az evezőgépre küldött hogy jól kifárasszon,... ahol az erőlködéstől véletlenül elfingottam magam.
Az egész edzőteremben hallatszott! Soha életemben nem voltam még ilyen magalázó helyzetben.

5. nap:
Már jobban utálom ezt a szukát, mint bármely más élőlényt a világon!
Vérszegény ócska nő, a kollagénnel felpuffasztott ajkaival és az ürességtől kongó hidrogénszőke fejével. Ha lenne bennem annyi erő hogy megmozdítsam a lábam, szétrúgnám a seggét esküszöm! Ma azt akarta hogy a tricepszemet dolgoztassam. DE HISZEN NEKEM NINCS IS OLYANOM!!! ... és ha nem akarja hogy összetörjem a parkettát, minek ad a kezembe vasrudakat meg egyéb ótvaros súlyokat, mikor annyi erőm sincs hogy egy túrórudit felemeljek.
Leájultam a spinning-bicikliről és a diétás-doktornő rendelőjében tértem magamhoz. Na!.. a másik sovány gebe, aki az egészséges táplákozásról tart nekem előadást. Mit papol itt nekem ez a hülye tyúk? Hisz halvány gőze sincs róla mi az hogy éhség! Istenem! Mit vétettem, hogy ilyeneket kell hallgatnom?

6. nap:

Az agyalágyult Réka üzenetet hagyott a telefonomon. Még volt képe megkérdezni azon a leszbikus hangján, hogy miért nem mentem ma edzeni. Anyádért!!! Már a hangjától is olyan ideges lettem, hogy eldobtam a francba a telefont és annyi erőm sem volt hogy felszedjem... de még annyi se, hogy felemeljem a távirányítót!
11 órán keresztül ugyanazt a csatornát néztem. Átkozott National Geographic! Végig kellett szenvednem a madarak párzásáról szóló műsort,... mikor már hat napja hogy nem keféltem!!!

7. nap:
Megkerestem a telefont és felhívtam a "Jószolgálat" kamionsofőrjét hogy jöjjön el értem és vigyen el a misére, hogy megköszönhessem a Jóistennek hogy véget ért ez a hét. Azért is imát mondtam, hogy a cégem jövőre valami olyat találjon ki, ahol mulatságosabb dolgokat élhetek majd át. Mondjuk mint:
egy endodoncia,
egy katéterezés,
egy prosztata vizsgálat,
... vagy valami hasonló."

Leesett a tantusz

Megvolt az újabb terápiás alkalom. Nem tudom, hogy hogyan tudják a pszichodokik elérni az embernél, hogy megnyíljon, hogyan tudnak mélyre eltemetett dolgokat felhozni még olyan zárkózott embereknél is, mint amilyen én vagyok. Mindig meglátja, hogy hogyan érzem magam - akkor is, ha én mást próbálok mutatni. Jó szakember.

Nagyban befolyásolja a beszélgetést az is, hogy milyen passzban vagyok. Van, hogy meg sem kottyan és van, hogy nem tudom, hogyan maradjak észnél. A mai ilyen volt.
Megint beszéltünk az Anyut érintő gyászomról. 2 év ide, vagy oda, nem gyászoltam, nem tudtam. Mikor a húgom és apám sírt, nekem nem ment, amikor pedig tudtam volna, akkor meg lefojtottam mindent magamba. Azért is, mert a családomat akartam megkímélni attól, hogy a saját fájdalmuk mellett az enyémet is nézniük kelljen és azért is, mert attól tartottam, hogy ha szembenézek azzal, ami történt, akkor a zárt osztályon kötök ki. Nem beszéltem arról, hogy mi van bennem. Az utóbbi időben iszonyatos ürességet érzek, olyan mintha most tisztulna ki a kép, mintha megbosszulná magát az, hogy menekültem. Akaratom ellenére is teljesen világossá kezd válni minden részlet és minden emlék. Az a hely, ahová mindent elzártam, ki akar magából mindent dobni. Nem tudom jól megfogalmazni. Ezt mind elmondtam a szakembernek. Azt mondta, hogy késleltetett gyász. Azt akarta, hogy újra meséljek el mindent, amire emlékszem, próbáljak a legapróbb részletig belemenni. Gondolom azt akarta, hogy kimondjam végre, ami nyomaszt. Nehezen beszélek mindig, mert gátlásos vagyok, most mégis azon kaptam magam, hogy beszélek. Egyszerre voltam fegyelmezett és egyszerre tombolt belül minden. Nem tudom mit oldott fel bennem, vagy hogyan, de mintha gombnyomásra megnyíltak volna a kapuk, amik elzárták az emlékeket. Párszor az önfegyelmem határán álltam, kérdezte is, hogy megálljunk-e, de mondtam, hogy nem szükséges. Nem akartam, mert ha akkor nem beszélek tovább, nem lett volna, ami arra késztessen, hogy erős maradjak. A könnyem kifolyt, de annál többet nem engedtem.

Még hónapokkal a temetés után is csak égett a szemem, párszor meg is kaptam akkoriban, hogy érzéketlen vagyok. Ha tudták volna hogyan is érzem magam valójában, nem mondtak volna ilyet. Ma viszont valami olyasmit piszkált meg a pszichiáter, ami feloldott mindent, kezdtem rosszul érezni magam fizikailag is. A kocsiba beülve nem sikerült elindulni. Mint egy cunami… 2 év keserűsége. Vagy fél órát ültem a kocsiban még utána, hogy kitisztuljon az agyam és tudjak vezetni.

Örülök, hogy ez a szétesés nem a terapeuta előtt történt meg.
Most pótoltam azt a gyász-állomást, ami kimaradt. Mindegyiken átestem, de ez kimaradt. Össze-vissza jöttek a fázisok.

Éjjeli bagoly

Éjjel 2 óra lesz, 4 perc múlva. A nevem sast jelent, de én inkább hasonlítok egy bagolyra, mert állandóan virrasztok. Annyira nem élvezem, mint ahogy látszik, mert elég megterhelő a szervezetemnek, meg az agyamnak is. Bár, ha épp' jó passzban vagyok, akkor úgy érzem, hogy kifogyhatatlan az energiám. Most viszont fáradt vagyok, csak mégsem tudok aludni.

Ma hullámvasutaztam. Reggeltől délutánig teljesen lent voltam, aztán délután hirtelen rám jött a röhögőgörcs, persze ok nélkül, hogy méghülyébbnek hassak, aztán mintha elvágták volna, abbamaradt és megint letargikus hangulatom volt. Most pedig csak vagyok, fásultan. Elvagyok egyhelyben, de van hogy az éjjel kellős közepén kezdek rendet rakni, vagy ilyesmi. Csaponganak a gondolataim is. Általában ilyenkor ide kapok-oda kapok, aztán semminek sem lesz vége, de ha valami leköti a figyelmemet, akkor nem látok, nem hallok, ilyenkor nagyon jól bírom a monoton dolgokat. Sokszor nem értem saját magamat, hogy 5 perccel azelőtt miért úgy álltam bizonyos dolgokhoz. Gondolatrohanásom van és nem tudok lépést tartani vele. Amikor lent vagyok, akkor semmihez sincs kedvem, aztán mikor fent, akkor annyi dolgom lenne, hogy mire nekilátnék rendezni őket, már el is múlik az a fene nagy életerőm és megint lent találom magam. Utálom, hogy ha pörgök azért nem alszom, ha mélyponton vagyok, akkor azért. Aztán jön a másik véglet, amikor majd egyhuzamban fogok 16 órát aludni, mert olyan is van. Össze-vissza dumálok, hogy' a francba tudnak engem elviselni?! Az előbb nézegettem repülőket, az mindig leköt. Megnéztem, hogy a Repülő Skanzen hol van és mikor lehet oda elmenni, de buktam, mert idén nem nyitott meg és egyelőre nem is lehet tudni, hogy mikor fog. Ilyen az én szerencsém, pedig jó lett volna elmenni oda, megnézni egy madarat közelről. Voltam már gépben, de régebben volt és már homályosodnak az emlékeim.

Apuval dumáltam az előbb. Nincs most bennem gyógyszer, mégis olyan hülyeségeket mondtam, hogy már röhögött rajtam. Holnap íratunk fel bogyót, mert elfogyott nemrég és azóta nem bírom magam elviselni, gondolom apu is nehezen teszi. 😁 Ma nagyon csaponganak a gondolataim, még engem is elfáraszt és összezavar. Már negyed 3 van, meg kéne próbálni aludni.

Dili

Volt pár jobb napom, pörögtem, már szinte kimerültem tőle, de nem tudtam leállni. Megint úgy éreztem, hogy minden jó és bárkit, bármit le tudok győzni, aztán ez átcsapott minden átmenet nélkül letargiába. Megint jöttek a szuicid gondolatok, a kilátástalan jövőkép és egyebek. Tegnap robbantam. Éreztem, hogy feszülnek az idegeim, de tegnap egész nap idegesítettek a fölöttünk lakók, hogy nem lehet tőlük pihenni, mert ugrál a kölyök, veszekszik a család, egyebek. Aztán apu is beszólt - ilyenkor mindegy, hogy ki és mit szól be, lehet ártatlan dolog is - és itt robbant a bomba. Mint egy dühös bika... Annyira bepörögtem, hogy képes lettem volna leugrani a hatodikról. Állandóan változik a hangulatom, nem áll be egy állandó állapotba. Még a jobb órák/napok alatt is időnként érzek valamit, de olyankor inkább a 'pörgés' a jellemző, mert olyan erős, hogy elnyomja a negatív gondolatokat/ hangulatot. Hajlamos vagyok átlépni a realitás határait - amit akkor nem veszek észre, csak utólag. Bármelyik pillanatban képes vagyok elveszteni az önkontrollomat, ilyenkor magamban teszek kárt valamilyen módon, máskor meg csaponganak a gondolataim, a tetteim. Sok mindenbe belekezdek, aztán a végén egyik dolognak sem érek a végére, mindenből egy 'se füle, se farka' lesz, ez pedig azt hozza magával, hogy nyugtalan leszek, amiért nincsenek lezárva a dolgaim, mert nagyon zavar, ha lezáratlan valami és ez megint csak nyugtalanságot eredményez. Ördögi kör. Persze amikor meg akar fékezni apu, arra is robbanok, mivel tőle nem sok jót kaptam/kapok és már mindenre ugrom, amit támadásnak érzek tőle. Nehéz ezzel együttélni, mert jó időszakban a végletekig hajszolod magad, mindenről elhiszed, hogy menni fog, röhögőgörcsöt kapsz egy kis dolgon is, vagy akár ok nélkül, megállás nélkül beszélsz és nem veszed észre magad, stb. Rossz időszakban utálsz élni, minden pillanatod a halál körül forog és hogy hogyan tudnál magadban kárt tenni, akár meg is próbálod. Fizikailag bántod magad, mert úgy gondolod megérdemled, meg hogy addig nem fáj ott belül. Nincs célod, nem örülsz semminek, hülyeségek miatt, vagy akár minden ok nélkül fog el a sírás, netán a szar dolgok miatt, stb.

Most megint nem vagyok jó passzban. Nem mondta még apu, hogy elviselhetetlen vagyok - már volt rá példa, csak mostanában nem - de gyanítom, hogy hamarosan besokall. Sokan azt hiszik, hogy csak a környezet szenvedi meg a borderline-os embert. Mi ugyanúgy szenvedünk saját magunktól. Beszélgettem hasonló emberekkel és ugyanazt mondták, hogy saját magukat is megőrítik a 'kilengéseikkel'. Rossz ez mindenkinek.

Újra itt van

Borderline szindrómám van (ez az a személyiségzavar, amit elmondtam a tesómnak) és megint kezdődik a buli. Ilyenkor az ember kb. más világba kerül, máshogy érzékel, nincs önkontrollja, nem tudja felmérni helyzetek lehetséges következményeit és bajba sodorhatja magát, a hangulata instabil, stb-stb. Olyan hangokat hallok és szagokat-illatokat érzek, amik a környezetem szerint nincsenek jelen. Néha szavakat hallok, máskor zörejeket, de van, hogy nem létező, értelmetlen szavakat és azok nagyon zavarnak. Nem tudok szabadulni tőlük. Van egy enyhe OCD-m is. Élek egy világban, ami számomra idegen, zavaró, kényelmetlen. A saját világomban vagyok jól, majdnem teljesen kizárva a külvilágot, illetve csak egy-két személyt és kevés ingert engedek közel magamhoz. A környezetem nem tud rólam szinte semmit, nem nyílok meg senkinek, Sokszor ki sem jövök a szobámból, ha valaki jön, mert idegennek érzek mindenkit. Durvább esetekben, időszakokban úgy érzem, hogy meg akarnak ölni. Jobb időszakokban barátkozom, még a közeledést is elfogadom, próbálok beilleszkedni. Segíteni is szeretek és vannak akik nem is tudják rólam, hogy mi a helyzet, csak annyit látnak, hogy magamnakvaló vagyok. Időnként úgy érzem, mintha egy hógömb lennék, amit felráznak és összevisszaság keletkezik benne, majd lassan lecsitul. A világot egy káosznak élem meg. Mostanában megint felborult a rend körülöttem is és bennem is.

Dühöngő

A pokolba kívánom a fölöttünk lakó vadbarmokat, akik az idegeimen táncolnak. 6 éve lakunk itt (legalábbis ebben a lakásban, mert ebben a tömbben már laktunk párszor más lakásokban), azóta kell elviselnünk ezeket a parasztokat. Le sem szarják, hogy éjfél van, vagy hogy nem vagyok jól és pihennem kéne (tudják, mert kértük, hogy halkabban legyenek), a csaj fapapucsban grasszál fel-alá, éjfélkor is. A kölyke is ugrál, mint egy 5 éves, pedig már 4. osztályos. Ugrál, gumilabdázik, vinnyog, stb. Itt a nyár, de véletlenül sem menne le a játszótérre, hogy ott zajongjon, a fejem fölött kell. Az agyamra mennek! Egykezemen meg tudnám számolni, hogy ezalatt a 6 év alatt hányszor pihentem ki magam rendesen. A csaj gyógyszerezik, piál, szóval beáll rendesen mindig és azt sem tudja, hogy hol él, döngeti azt a qrva erősítőt még éjjel is. Eleinte normálisan kértük őket, hogy éjjel már ne dübörögjenek, vagy hogy vegye lejjebb a zenét, szóljon rá a gyerekre, hogy ne ugráljon egész nap a fejünk fölött, stb. Le sem szarják! Nem egyszer szóltunk, normálisan. Míg az Anyu élt, akkor is kértük, hogy halkabban, mert rosszul van, szeretne pihenni. Foglalkoztak vele? A nagy szart! A kiscsaj 10 éves, apu nemegyszer szólt neki normálisan, hogy ne ugráljon és mi volt a reakció? Elkezdett bőgni, az anyja meg adta alá a lovat, hogy ő ilyen, aztán mikor felértek az emeletre, hallottuk, hogy röhög a kis mocsok. Beszólogat nekem messziről röhögve, hogy "Hé, Arnold!" - a mesével akar kifigurázni, csak a kis hülye elfelejti, hogy nem az ő szintjén vagyok és nem ugrom az ilyesmire. Máskor motyog az orra alatt, mondtam már neki, hogy gyere közelebb, itt magyarázz! Sem nappal, sem éjjel nem lehet ezektől pihenni. A múltkor előadta az öreglány apunak, mikor találkoztak, hogy mennyire sajnál engem és hogy jobbulást kíván. Kösz, b+! Nekem ne játssza meg magát, mikor le sem szarják, hogy tudok-e pihenni! Úgy élnek itt, mint valami pusztában, mintha csak ők laknának az egész háztömbben. Az ilyeneket kihajigálnám a panelből és kiköltöztetném tanyára, ahol nem mennek mások agyára. A rendőröket is kihívtuk nemegyszer, de a csaj kidobta a szilikoncsöcseit és a rendőr ezzel le is volt fizetve. Máskor beadta másik 2 rendőrnek, hogy apám meg én dilisek vagyunk és nem kell foglalkozni azzal, hogy mit mondunk, azok meg bevették. Mikor a hangos zenéért hívtunk rendőrt, levette a hangerőt, aztán ahogy elmentek a rendőrök, megint feltekerte. Az egész ház utálja őket. Egyszer mikor mondta neki apu, hogy jó lenne, ha nem zajonganának este, elkezdte, hogy azt csinál, amit akar. Ja, amíg nem zavar másokat! Mi tisztességesen fizetünk azért, hogy itt lakhassunk - nyugodtan. Tele vannak adóssággal - a hülyéje be is vallja apunak 👏 - és ő pampog. 😆🙄 A helyében meghúznám magam, nemhogy még pofázzak. Nem fizet és azokat zavarja, akik fizetnek rendesen. Az idősek is panaszkodnak rájuk, hogy hangosak, egyik öregember szólt a csaj palijának, erre az életveszélyesen megfenyegette. Az ideg szétvág az ilyen gyökerektől! Múltkor is felszólok a kiscsajnak, hogy ne dübörögjön, erre még 3× jó erősen odaverte a lábát és röhögött. Erre van esze, de amikor szembetalálkozik velem beszarik, hogy előveszem a viselkedéséért. Alig várom, hogy találjunk egy házat és elhúzzunk innen. Ezekkel vallatni lehetne!