Előrelépések és egyebek

Úgy néz ki, hogy végre lesz valami a kéróból, így 5 év után. 👏 Faterom pénteken elment a Tomival megvenni a kéményt, meg mindent, ami szükséges hozzá. Mivel nagyon jó áron sikerült vásárolnia (Szerbiában, mert itt rohadt drága lett volna a holmi), így amit a kéményre kalkulált, annak a maradékából meg tudja venni az ablakokat is, mert azok is olcsóbbak ott. Jövőhónapban azokat is megveszi (most akarta, de nem fértek volna fel az utánfutóra). Kell egy másik budi is, mert ami van, annak szar a konstrukciója és állandóan eldugul. Bekerül az eredeti szobámba a kémény, cserélve lesznek az ablakok, le lesz parkettázva a talaj, újak lesznek a vezetékek a falban, lesz egy festés és végre visszaköltözhetek a rezidenciámba. Jó lesz már némi függetlenség, mert kényelmetlen így, hogy kb. egymás szájában vagyunk, mivel csak egy üvegezett ajtó választ el bennünket. Abból a szempontból hasznos csak, hogy amikor a kórság fetrengős időszakában segítség kell, vagy rosszul vagyok, át tudok szólni. Végre fogok tudni pihenni is, amikor arra van szüksége a szervezetemnek, mert nem fognak odahallatszani az apám által keltett zajok, meg tévéznem sem úgy kell, hogy vagy elszívok én is egy doboz cigit (a doki szerint passzívan sem szabad), vagy kb. beállok a lábszag mértékétől. 😁 Hiába szólok, hogy mosson már lábat, mert behányok, csak megsértődik, vagy jön a tipikus hárítás, elintézi azzal, hogy "mintha a tiéd még sosem lett volna büdös". Mondom persze, megesik, csak az a különbség, hogy én teszek ellene és nem halnak ki a 3 méteres körzetemben, de téged nem izgat, hogy a másik nem bír megmaradni a közeledben! Ilyenkor az a következő szöveg, hogy "be lehet fáradni a szobádba, ott nincs lábszag!" Ja, csak tv sincs. Ennyit róla. 🙄 Lesz majd tv, meg ugye egy új ágy is kerül be és a szekrénysorom is csereérett, de természetesen nem egyfüst alatt lesznek ezek lerendezve. Az előszoba mennyezete is rendbe lesz rakva, ha minden igaz. Ennyit a házról.

Megint vannak kikapcsolódási tervek a nyárra, de érthető okokból már csak akkor hiszem el a megvalósulásukat, ha majd úgy is történik.

Fizikailag továbbra is jól vagyok, leszámítva az ízületi fájdalmakat, az aktív Raynaudot, meg a fronthatásokat, de ez utóbbiak nem vészesek, szóval nincs okom panaszra. Amúgy sem panaszkodnék.

Mentálisan szokás szerint instabil a helyzet. A múltkor letámadott egy BPD-s 'roham', de mákom volt, mert apám nem volt itthon. Ez nem olyasmi, amit az ember kontrollálni tud. Nem tudok irányítani és mintha annak az összetört és/vagy dühöngő figurának a takarásában állnék bénultan. Megint megszólalt a 'hang', ami megkérdezte, hogy mi a gond, amire mindig fokozódik az őrület és ömlenek a számból az addig ki nem mondott dolgok, mégha nincs is ugye hallgatóságom, de automatikusan kezdek hangosan beszélni, már amennyire képes vagyok rá abban az állapotban. A 'hang' néha nyugtatni próbál, de ellenkező hatást ér el, mert az is fokozza az őrületet. Azt gondoltam az első ilyennél, hogy elment a maradék eszem is, de azon a négyhetes terápián megtudtam, hogy épp' ellenkezőleg történt: végre kapcsolatba lépett az ún. egészséges felnőtt személyiségrészem az ún. sérült gyermekkel és a bennem végbemenő dolgok felőli érdeklődés, meg a nyugtatás előbbiből fakad. Komoly, mert ezek a 'rohamok' több, mint 10 éve jönnek, de ez a törődő 'hang' csak nemrég kezdett szólni hozzám, szóval jó sokáig nem tudott kapcsolódni a két részem. Állítólag jó jel, hogy már 'beszélgetnek', mert az egészséges részem el tudja kezdeni elcsitítani a sérültet, amikor az felszínre tör. Egyik résznek a felszínre kerülése, szavai, cselekedetei sem tudatosak és végig álomszerűnek hat a lét, amíg a téboly fennáll. Nemcsak a faterommal kapcsolatos (v)iszony a gond, más trigger is segített abban, hogy elkapjon a pokol. Egy ponton megint jött az az 'ólomból van mindenem' érzet és hiába erős a késztetés, hogy a falba, vagy magamba üssek, mert már annyira elviselhetetlen a kín, nem mozdul meg a kezem, meg semmim, mert minden erőm szabadságra megy, valami lebénít, meg a kiakadás mértéke is elveszi az energiámat. Azóta nem ismétlődött meg, de a fokozott ingerlékenység továbbra is fennáll és ebből adódóan a dühkitörések is. Persze igyekszem uralkodni magamon, ma pl. kemény fél napig sikerült visszafogni magamat. 😁 Az sem segít a helyzeten, hogy nagyon aggódom a Tesómért és baromira hiányzik is! Remélem hamarosan hallok róla! Vannak felpörgések is, totál átesem a másik végletbe olyankor, mert röhögök, dumálok, aktív vagyok, jönnek a világmegváltó tervek, stb. Ma voltam a szokásos heti terápiás ülésen. A fent lefestett állapotok miatt nem igazán esett jól a dolgok feszegetése, de sikerült magam tartani (igyekeztem nem belemenni a gázos dolgokba, hogy ne támadjon le ott az őrület), itthon pedig már a faterom miatt tartottam magam. Mondta már párszor a doki, hogy ne tegyem, mert már nem kell neki megfelelnem, jogom van az érzelmeim megéléséhez, de valami leblokkol, képtelen vagyok láttatni vele (is) azt az oldalamat. Szerinte az ún. szégyen séma, meg a túlkontrolláltság séma az oka, ráadásul mivel kapcsolódnak, duplán kemény meló lesz felülírni, de nem adom fel. A lényeg, hogy egyben maradtam, de eléggé háborgok belül. Megint jött az a gondolat, hogy hagyom a frászba az egész terápiát, de már megtanultam, hogy ezt az ún. elkerülő mód okozza és nem okés kihátrálni egy helyzetből, csak mert az a komfortzónámon kívül helyezkedik el. Mekkora öngól, szép volt, Arni! 👏🙄 Az előbb magyaráztam, hogy inkább nem mentem bele a dolgok sűrűjébe a dokinál, csak hogy ne kerüljek megalázó helyzetbe egy 'rohammal', holott ezzel is kihátráltam, most kapcsolok. Na, ezé' (is) jó ez a firkálás; észreveszek dolgokat, amiket lehet, hogy amúgy fel sem ismernék.

Hazafelé jövet egy részeg fószer ön- és közveszélyes közlekedési stílusát nézhettük végig. Eleve a forgalommal szemben haladva kacsázott a bringával, nem győztek az autósok dudálni, meg kikerülni, aztán nagynehezen átment a jó oldalra, de azt se' tudta merre van az előre. Utána sikerült elindulnia, de viszonylag hamar megállította a villanyoszlop, aminek a megölelése után az árokban landolt, betakarózva a bringájával. Fateromból hangosan kitört a röhögés, amire a fazon felénk fordult, de láthatóan azt sem tudta melyik bolygón van, mert nagyon bamba volt. Állapotából adódóan nem ment gyorsan, így nem ütközött nagyot, fel is tápászkodott, de hogy a továbbiakban hogyan haladt, arról már nincs tudomásunk, mert hazaértünk. Annyit tudok, hogy amikor kb. 1-1,5 óra múlva átugrott apám a szomszédhoz, majd jött is haza, mondta, hogy a csóka nagyjából 5 háznyira van és méregeti az úttest szélét, szóval jó 'sokat' haladt kb. másfél óra alatt. 😁 Nem tudom sajnálni az alkeszokat.