Dilihopp

Hetek óta alig alszom, így mostanra igencsak feszült vagyok és faterom még meg is fejelte délután, holott szóltam, hogy ne idegesítsen, mert ígyis nagyon feszült vagyok. Mintha nem is neki beszéltem volna, bosszantott tovább és még akkor is visszafogtam magam, megkértem, hogy hagyjon békén, mert el fog szakadni a cérna. Nem hagyott békén, amire persze a fék kioldott és begőzöltem. Leordítottam, hogy miért nem lehet békénhagyni, ha megkértem, meg nem kell mindenbe beleártania magát, mert nem 3 éves vagyok, hanem 33 leszek (kontrollmánia befigyel, mindent ő akar megmondani, megcsinálni, kb. fingani sem hagyna önállóan, ha ő szabályozhatná), erre hergelt tovább és olyan mondatokat mondott ki, meg úgy viselkedett, amiktől mindig egyből bekattanok, mert megalázóak, nem is jogosak, meg túl sokszor hallottam őket/túl sokszor viselkedett úgy. Ilyenkor mintha megnyomna egy gombot, ami aktiválja a keserűséggel vegyült gyilkos dühöt. Olyan iszonyatos erősségű düh és keserűség öntött el, hogy képtelen voltam kezelni, akkor már nem is voltam teljesen észnél, mert álomszerűnek hatott a lét és meg sem éreztem, hogy belevertem a kezemet a falba, a szokásos 'lidokainos zsibbadás' volt mindenemben, meg mintha saját magamba záródva éltem volna végig, amik történtek. Persze a falba öklözésre jött az a dühítő és megalázó szövege, hogy "ne játszd itt a nagyembert!" Ezzel csak rontott a helyzeten, mert ezerszer elmagyaráztam, hogy ilyenkor nem tudom kezelni azt a durva mértékű dühöt/keserűséget, ami zajlik bennem és szinte reflexszerűen csinálok olyasmit, ami fizikai fájdalmat okoz, mivel az segít elviselni, levezetni a jóval erősebb lelkit. Nem a nagyembert játszom, okoska. 😡 Ezzel a szöveggel is azt éreztette, mintha valami kis szaros kölyök lennék, aki játssza a janit, meg érvénytelenítette a dühömet, holott jogos volt, mert hiába szóltam többször is, hogy ne hergeljen, folytatta és akkor még neki állt feljebb, amiért eldurrant az agyam. 👏🤬 Mégtovább hergelt, ami miatt dühömben levertem (a már amúgy is mozgó) támlát az ágyamról, amire ordított, hogy rakjam vissza. Ekkor már a dühroham kezdett kiakadásba fordulni és nem tudtam megszólalni, mert gombóc volt a torkomban. Kiküzdöttem egy mondatot, hogy nem kéne ezt kihozni belőlem. Szóltam, hogy hagyjon békén, de nem tartotta tiszteletben és mégtovább húzta az agyamat, akkor ne csodálkozzon, hogy robbanok! Nyilván le kéne szarni, mert élvezi, hogy hergel, de olyankor nem ez jut eszembe, csak az iszonyatos mértékű düh önt el azonnal és bekattint. Lelépett a szomszédhoz és akkor váltott át a dühroham kiakadásba, közben egyre csak a megalázó mondatai üvöltöttek a fülembe újra és újra. Ekkor vettem csak észre, hogy vérzik a kezem, de a zsibbadás még mindig fennállt. Sikerült megállítani az őrületet még az eldurvulás előtt, de jódarabig hallottam folyamatosan ismétlődve a megalázó szövegeit és ez mindig újraindította az egészet, bár mindannyiszor sikerült kontrollálni a dolgokat, amit haladásnak könyvelhetek el, mert ilyen most történt először. Ennyit arról a szövegéről is, hogy nem próbálom kontrollálni magamat. Mondtam neki később, hogy ha nem tenném, hamarabb robbantam volna és nemcsak a fallal, meg az ágytámlával találkozott volna a kezem. Itt van egy csomó holmi, lett volna bőven 'áldozat', de nem lett, mert már van annyi önkontrollom, hogy ne törjek-zúzzak bármit és bármennyit (régebben amit értem, az repült/tört el, stb., ma már jobb a helyzet.) Pár órával később, már higgadtan leültem vele dumálni, bár kétlem, hogy felfogta a dolgokat, mivel a reakciói is azt üzenték, hogy nem is ért csomó mindent. Én végig higgadt voltam, ő majdnem végig emelt hangon magyarázott, de arra csak annyit mondtam, hogy ne ordítson, mert én sem teszem. Persze ordított tovább, de nem érdekelt, higgadt maradtam. Ez is haladás, a terápia hatása. Megkíséreltem a fejébe verni, hogy mivel kattint be és azokat a mondatokat/megjegyzéseket kerülje el, meg hogy mit miért csinálok, miért reagálok dolgokra úgy, ahogy', de rá mernék tenni egy igen nagy összeget, hogy fél perc múlva sem tudta már, miket magyaráztam, csak így legközelebb sem lesz képben. Vicces volt az a szövege, hogy nekem is tenni kell a javulásért. Azt csinálom bakker, ő az, aki még mindig a cseh 2-t nézi és ezzel nehezíti mindkettőnk dolgát, meg ha megkérem, hogy hagyjon békén, mert zizeg az agyam, akkor nem kéne alázni, hergelni, stb. Hogyan várja el a javulást, ha közben ő az, aki kiprovokálja a gázos reakciókat? Mondta, hogy ne tomboljak. Mondtam neki, hogy nekem sem öröm, amikor olyan állapotba kerülök. Van már fejlődés és azon vagyok, hogy egyre jobb legyen a helyzet.