Jövő hétfőn irány haza. Tegnap délután meglátogatott egy görcsroham, de nem lep meg, mert hidegfront volt, azelőtt meg melegfront. Remélhetőleg stabilizálódnak már valamelyest a légköri viszonyok. Aludtam a roham után majd' két órát, ami nagyon rámfért. Éberebb mondjuk nem igazán lettem tőle, maximum annyival, hogy utána nem akart minden pillanatban leesni a fejem. A mai meseterápián egy orvosról szólt a mese, aki a szamuráj sereg orvosa volt és összeomlott, látva a tevékenysége értelmetlenségét és elrohant egy Zen mesterhez. A mester megkérdezte, hogy miért ment, mire mondta neki a doki, hogy úgy érzi felesleges a munkája, ugyanis hiába gyógyítja meg a sereg sérüléseit, azok újra és újra visszamennek a csatába, majd ő kezdheti elölről a gyógyítást és már nem bírja elviselni, hogy potyára dolgozik. Erre a mester azt mondta neki, hogy nem az a kérdés, hogy minek van értelme, hanem hogy ő kicsoda, mondta neki, hogy várja meg erre a választ! Az idő telt, hónapokig meditált a doki a csendben, majd amikor a szokásos hajnali harangszó ismét meditációra hívta a szerzeteseket, az orvos felugrott és elrohant. Meg is kérdezte tőle mosolyogva a mester, hogy hová rohan, mire futás közben visszakiabált neki, hogy "vissza a sereghez, a sebesültekhez!" Odakiáltotta neki a mester, hogy úgysincs értelme, hiszen újra megsebesülnek, netán meg is halnak, erre az orvos így felelt: "ez igaz, de ők szamurájok és az az ő dolguk, én pedig orvos vagyok, gyógyítanom kell!" Ezután a csoportnak tették fel azt a kérdést, hogy mi tudjuk-e, kik vagyunk? Naná, hogy nem, persze nyilván nem is véletlen, hogy ez volt a mai téma. Komoly volt, ahogy az értékesnek tűnő emberek mennyire lealacsonyították magukat. Ma volt csoport-, illetve egyéni terápia is. (Köszönöm Tesóm a csütörtöki üzenetet! Sajnálom, hogy nem futottunk össze, de amikor írtál, akkor még az egyéni terápián ültem. Remélem mielőbb sikerül beszélnünk, addig is tarts ki! 😘)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése