Sémák és az okaik

Elsősorban nyilván magamnak firkálok, azonban ha valami másvalaki(k)nek is a hasznára válhat, akkor duplán éri meg leírni, így talán ezzel a poszttal is segíthetek amellett, hogy dokumentálom magamnak a dolgokat. Tegnap kaptam meg a tesztek eredményét és azok - meg az egyéni terapeuta véleménye - alapján a 18 sémából szinte az összes aktív nálam, ami komoly, mert tavaly még csak a fele volt aktív, ergo vagy nem volt helyes az az eredmény, vagy ennyire elcsesződtem mostanra. Nagyvonalakban elmagyarázták nekünk a sématerápia elején, hogy mi a 18 séma és mik az okaik, hogy értsük mi miből fakad, meg hogy idővel felismerjük az aktiválódásukat és majd a tanult módokon reagáljunk rájuk, de mivel harmadszor vagyok itt, ezért van amit már tudtam róluk magamtól is. Magamnak későbbi viszonyítási alapként jegyzem fel, melyek aktívak jelenleg.

- Elhagyatottság/instabilitás séma (aktív)
Az az érzés, hogy az embert nem szereti, nem támogatja a környezete (sokunké valóban rideg és nem támogató), vagy hogy elveszíti valamelyik szerettét, mert az meghal, vagy elhagyja.
Az ezzel a sémával élő ember meglehet, hogy gyermekotthonban volt, vagy családban maradt ugyan, de passzolgatták egymás közt a rokonok, akár a focilabdát. Az is kiválthatja a sémát, ha meghal az egyik szülő, vagy lelép a gyerek életéből, netán azzal fenyegeti(k) a szülő(k), hogy megválik tőle, esetleg szeretetmegvonással bünteti(k). Mindez azt eredményezi, hogy a gyerek azt hiszi minden kapcsolat bizonytalan, beleértve a szüleivel valót is. Állítólag különösen romboló egy olyan helyzet, amikor a gyerek körül balhék vannak, majd a megszokott közegéből kiszakad és ezt mondjuk többször is átéli, akár éveken keresztül (költözések, vagy gyermekotthonok, több nevelőszülő, stb.) Ezt a példát azért volt fasza hallani sématerápián, mert pont ebben volt részem, viszont legalább már tudom, mi a séma kiváltó oka. Ilyenkor állítólag a gyerek - nyilván - nem képes elemezni a helyzetet, hanem (sok kognitív torzításon keresztül) arra jut, hogy az emberekre nem lehet számítani, mert jönnek-mennek és ezt viszi tovább a felnőttkorba, állandóan attól retteg, hogy elhagyják, így felszínes emberi kapcsolatai vannak, mert önvédelemből nem engedi, hogy azok elmélyüljenek, nehogy újra átélje a veszteség érzését. Nekem itt van a Tesóm és állítólag sok borderesnek van olyan emberi kapcsolata, amiben kb. függ a másiktól, de mindig csak egyetlen személyhez tud ennyire kötődni.
- Bizalmatlanság séma (aktív)
Az az érzés, hogy mások szándékosan ártanak az embernek (bántják, becsapják, kihasználják, stb.)
Több oka lehet állítólag ennek a sémának, de a legdurvább a gyermekkori bántalmazás, legyen az verés, pedofília, vagy állandó kritizálás, szidás. Érzelmi elhanyagolás is az okok közt szerepel, pl. ha nem beszélgetnek a gyerekkel. Az is kiválthatja állítólag, ha többször becsapták, meg ha a gyereket körülvevő felnőttek kiszámíthatatlanul viselkedtek, pl. amiért egyszer jutalmazták, azért máskor büntették, vagy hirtelen és látszólag ok nélkül változott a viselkedésük, pl. egyik pillanatban foglalkoztak a gyerekkel, a következőben ignorálták. Ok lehet még állítólag az is, ha a gyerek eltanulta a szülő(k) világképét. Az ember számára az válik természetessé, hogy verik, becsmérlik, megalázzák, becsapják és nagy eséllyel a párkapcsolatában is ilyen partnere lesz. (Nálunk mondjuk ez nem játszott, a Szabina normális volt.) Állítólag azért van ez így, mert hajlamos az ember olyanba beleszeretni, aki aktiválja a sémáit, mivel idegen számára a normális kapcsolat. Épp' valamelyik csoportterápián volt ez téma és mondta a doki, hogy sokszor azért nem szállnak ki a bántalmazottak a káros kapcsolatokból, meg azért mondják, hogy "de ettől még szeret és rendes ember", mert az van beléjük táplálva, hogy a verés, az alázás, stb. belefér a szeretetbe. Az ember ennél a sémánál is kerüli az emberi kapcsolatokat, vagy legalábbis nagyon keveset tart fenn a bizalmatlanság miatt, valamint megelőzés gyanánt sokszor ő használ ki és bánt másokat (nyilván ez sem vonatkozik minden érintettre, pl. nekem sem szokásaim ezek), enyhébb esetben 'csak' nyomoz, ha arra gyanakszik, hogy megcsalja a társa.
- Érzelmi depriváció séma (aktív)
Az az érzés, hogy az ember sosem kapta és kapja meg azt a mennyiségű és minőségű szeretetet és törődést, amire szüksége van. (A Tesóm ezen enyhít a szeretetével és a törődésével.)
Az oka állítólag elsősorban a szülői meg nem értés, ölelés, simogatás, meghallgatás, megértés és/vagy segítség (védelem, jó tanács) hiánya.
Ez a séma állítólag olyanoknál is aktív lehet, akiknek semmi tragédia nincs az élettörténetükben, nem volt velük rideg az anyjuk, nem verte meg, vagy hülyézte le, nem is kritizálta őket és akár vigaszt is nyújtott nekik, esetleg a fontos eseményeiken is ott volt, viszont állítólag elég, ha nem értette a szükségleteikre vonatkozó jelzéseiket. Állítólag főleg az élet első két évében jelentősek ezek a dolgok, viszont így már értelmet nyer egy s más az esetemben (pl. állítólag pont 2 éves voltam, amikor vigasz helyett letolt anyám, amiért üvöltésre ért haza, holott ő hagyott egyedül a kiságyban). Igaz, hogy csak foszlány, de emlékszem, hogy dühösen kérdezi, hogy "miért kell mindig üvölteni?" (Inkább az a kérdés miért kellett egyedül hagyni, ráadásul ismétlődően, főleg ha tudta, hogy mindig kétségbeesem?) Állítólag kevés ilyen emléke van az embernek, mert egy idő után a gyerek feladja a próbálkozást, ami miatt nyilván nem is tapasztal értetlen reakciókat, viszont így nincs is mit elraktároznia. Emiatt a séma miatt van az, hogy az ember szeretetlennek és magányosnak érzi magát függetlenül attól, hogy esetleg vannak körülötte (mondjuk ha rideg a közege, akkor nem is csoda), vagy van párkapcsolata. Mivel nem közli az igényeit és a többi ember értelemszerűen nem gondolatolvasó, így nem is tudják mire van szüksége az embernek, viszont benne az a bevésődés dolgozik, hogy miért közölné amire szüksége van, hiszen úgysem értenék, úgysem segítenének, pontosan ahogy gyerekkorában tapasztalta. Különféle pótcselekvésekbe, vagy függőségekbe menekül az ember és itt is az van, hogy szinte senkit nem enged közel magához, ami akár odáig is fajulhat, hogy tüskés lesz és kifejezetten ellenségesen viselkedik azokkal, akik barátkozni szeretnének vele. Hajlamos lehet a sírásra, a hisztériára, a sértődött elvonulásra, vagy akár az öngyilkossággal való fenyegetőzésre, de enyhébb esetben csak mindenkitől azt várja, hogy meghallgassa és megértse és nagyon rosszul viseli, ha nem így történik. Akár a pszichológustól is többet várhat az ember, mint amire a szerződésük szól és zokon veheti például, ha a pszichológus az óra végén pontosan lezárja a foglalkozást (ez (is) ismerős 😁), hiába tudja, hogy az a szabály. Ez a séma vastag falat emel az ember köré (az enyémen át tudta verekedni magát a Tesóm, de eddig csak ő), megakadályozva a közeli kapcsolatok kialakításában.
- Csökkentértékűség/szégyen séma (aktív)
Az a meggyőződés, hogy az ember (sok)mindenért hibás, nem kívánatos társaság, alsóbbrendű másoknál, nem jár neki jó, szégyellnie kell magát dolgokért, továbbá attól fél, hogy mások rájönnek a hibáira és attól is megszégyenül. Érzékenyen reagál a kritikára, az elutasításra és a saját maga által elkövetett (vélt, vagy valós) hibákra.
Az ember totál defektesnek látja magát és akkor is magában keresi a hibát, ha állítólag nyilvánvaló, hogy nem benne van. Nem hallja meg a pozitív visszajelzéseket, vagy legalábbis leértékeli őket, hiszen neki olyanok nem járnak. Hajlamos halogatni is és kerülni a kudarcot, pl. olyan helyzetekben, amikben teljesítenie kell a bukás elkerülése a célja és mércéjét túl alacsonyra, vagy túl magasra teszi. A másik véglet a saját (vélt, vagy valós) erényeit felnagyítja, mások pozitívumait ellenben nem látja meg, vagy ha mégis, akkor leértékeli, bezzeg hibákat talál bennük bőven.
- Társadalmi elszigeteltség séma (aktív)
Az az érzés, hogy az ember mindenhonnan kilóg, mert nem tud beilleszkedni és nem is fogadják be.
Állítólag leginkább annál alakul ki ez a séma, aki úgy nőtt fel, hogy különbözik a többiektől, pl. mozgássérült/egyéb testi különbözősége van, másokhoz képest le van maradva/fejlett valamiben (akár mentálisan), gazdag/szegény, valamilyen kisebbséghez tartozik, örökbefogadott, stb., de amiatt is kifejlődhet, mert gyermekkorában bántalmazták és ennek a következményeit nem tudta hová tenni.
Folyamatosan a közte és a mások közti különbségeket keresi és nem látja meg a hasonlóságokat más emberekkel. Nem igazán jár társaságba. A másik végletbe tartozó kényszeresen igyekszik beilleszkedni bárhová, oda is, ahol valóban nem látják szívesen. (Ez utóbbi apámra jellemző.)
- Dependencia séma (aktív)
Az az érzés, hogy az ember sok helyzetben nem tud önállóan funkcionálni (nálam mondjuk jóhogy fennáll, mivel gondnokság alatt állok, szóval ez kivételesen nem feltétlenül csak a környezetem által belémtáplált élmény), magyarul nem képes a mindennapokban boldogulni.
A séma oka az olyan szülő(k), aki(k) nem hagyja, hogy a gyerek az életkorának megfelelően viselkedjen, mert mondjuk félti, vagy rosszul méri fel a képességeit, esetleg időt és energiát akar spórolni (pl. “én gyorsabban végzek, ne te csináld!”), vagy pedig képtelenek átengedni a kontrollt (pl. “csak az a jó, amit/ahogy én csinálok!”) Ezeknek persze hangot is ad, amivel persze megintcsak azt éri el, hogy az ember egy alkalmatlan, béna fazonnak gondolja magát és ez felnőttkorra is megmarad, akadályozva egy csomó mindenben. Ha neki is lát dolgoknak, ezerrel szorong, pláne ha elcsesz valamit és máris valamelyik szülője hangján ordítja a fejében az ún. büntető hang valamelyik szokásos kritikát. Gyermekmódba kapcsolva segítséget kér, mert totál leblokkol. Személyfüggő, hogy ki mennyire képes a mindennapjaiban működni. Az ember távoltartja magát az olyan helyzetektől, ahol valami újat kellene elsajátítania. Nyilván nem minden esetre igaz ez, de vannak ilyen helyzetek. A másik végletbe esők viszont büszkék arra, hogy mindent egyedül oldanak meg, mert ódzkodnak a segítségkéréstől, hiszen szerintük más úgyis elrontja, csakis ők csinálják jól (ez is apámra jellemző).
- Veszélyeztetettség séma (most épp' nem aktív, de van, amikor aktiválódik)
Az ember túlzott mértékben szorong attól, hogy megbetegszik, vagy valami katasztrófa sújt le rá.
Amiatt alakul ki ez a séma, mert pl. a gyerek végignézte egy hozzátartozója betegségét és halálát, vagy egy váratlan balesetnek volt a szemtanúja, de meglehet, hogy nem innen fúj a szél, hanem a szülei viselkedtek úgy, mintha csak idő kérdése volna egy katasztrófa bekövetkezése, ezért nem alakult ki a biztonságérzete és emiatt csomó mindentől retteg, nem megy olyan helyekre, amiket veszélyesnek gondol, de kényszerbetegség (pl. állandó takarítás, kézmosás, stb.) is kialakulhat nála, mert keresi a biztonságot és ezekben megtalálni véli, hiszen nem betegedhet meg, ha agyonsterilizálja a környezetét és magát is. Itt is megvan a másik véglet, aki nem törődik a veszéllyel, sőt.
- Éretlenség séma (aktív)
Az az érzés, hogy az ember 'szimbiózisban' van valamelyik szülővel, netán valaki mással.
Ez a séma a szülővel/szülőkkel való túl szoros kapcsolat miatt alakul ki, vagy ha ez nem lehetséges, mert elutasítóak, akkor ez később lehet párkapcsolatban a másik fél, vagy bárki, aki megadja az embernek a szeretetet, törődést és biztonságot. Meggyőződése, hogy nem tudna létezni a másik fél folyamatos támogatása nélkül és olyan szorosnak érzi a köteléket, mintha ők ketten egy személy volnának. Amikor felmerül annak a lehetősége, hogy határokat állítson kettejük között, azt lehetetlennek tartja. A dokik szerint akinek ilyen sémája van, az valahol elakadt a felnőtté válás útján, de állítólag lehet valaki úgy is "nagyra nőtt gyerek", hogy az éretlenség más sémával van összefüggésben.
A másik végletbe tartozó ember igyekszik független maradni.
- Kudarcra ítéltség séma (aktív)
Az a hit, hogy mindenben kudarcot vallott eddig az illető és ez ezután sem lesz másképp'.
Ennek a sémának is több oka lehet, pl. lehet, hogy valamilyen képességzavarral küzdött az ember gyerekként és látta a különbséget a saját és a többiek teljesítménye közt, ezért hülyének gondolta magát és ez bevésődött neki. Az is lehet, hogy nem innen fúj a szél, hanem a szülei és/vagy a környezete (akár óvodai/iskolai közege) rendszeresen negatív kritikákkal illette és akár másokhoz hasonlítgatta. Az is ok lehet még állítólag, hogy olyasmit erőltettek rá, amihez tényleg nem volt tehetsége (pl. zenélést botfülekkel, stb.)
Akinél aktív ez a séma, annak a számára természetes, hogy ő kevésbé okos és ügyes, mint mások és szinte semmivel sem lehet meggyőzni az ellenkezőjéről, már csak azért sem, mert az ilyen ember állítólag a legtöbbször valóban sikertelen, ugyanis lebénul egy vizsgán, egy állásinterjún, kibukik az egyetemről, mert el sem megy egy-egy nehezebb vizsgára, halogatja a feladatait, hogy ne kelljen szembesülnie az “úgysem fog menni” tudathoz kapcsolódó szorongással. A másik véglet nemhogy nem fél a kihívásoktól, hanem hajt, mint a barom mégha sejti is, hogy nem jár sikerrel, mert abban bízik, hogy talán mégis eléri a célját.
- Feljogosítottság séma (nem aktív)
Az a meggyőződés, hogy az ember mindenkit felülmúl mindenben, mert egy kuriózum, ami lehetővé teszi számára a különleges jogokat és kiváltságokat is. (Magyarul nárcisztikus az illető.)
Az a séma oka, hogy az embert elkényeztették (vagy épp' elhanyagolták gyerekként), nem szabtak neki határokat (vagy erősen beszabályozták), állandóan ráhagyták, hogy csináljon, amit csak akar, így nem tanulta meg, hogy meddig tart ő és hol kezdődik a másik ember és nemcsak egy-egy személyt, hanem az egész világot a tulajdonának tekinti, így el is várja, hogy a világ késlekedés nélkül kielégítse az összes szükségletét. Elviselhetetlen a viselkedése már gyerekkorában is és amíg akkor még csak hisztizik, felnőttként már több eszközzel szerzi meg, amit akar. Jellemzi a versengés, a másokon való uralkodás, az erőfitogtatás, az önfényezés és kontrollálni akarja mások viselkedését, cselekedeteit. El tudja játszani az empatikus figurát, de képtelen a valódi empátiára. Önző, mások igényeit nem veszi figyelembe. Bármit kimond, bármit megtesz, bárkin átgázol. Nagyon megnyerő tud lenni a stílusa, de könnyen félrecsúszik rajta ez az álarc, amint valami nem tetszik neki. Mindennek róla kell szólnia és ezért nem szívesen vesz részt olyan helyzetekben, ahol nem irányul rá kellő figyelem. Aki elkerülő módban van, az állítólag úgy viselkedik, mintha ő nem számítana, körülugrál másokat, lesi a kívánságaikat, miközben saját igényeit nem fejezi ki. (Mintha az Önfeláldozás séma lenne nála aktív.) Mint mondtam, annál is kialakulhat ez a feljogosítottság séma, akit elhanyagoltak, bántottak, megaláztak, mert ezek következtében a lelke mélyén értéktelennek érzi magát, olyasvalakinek, aki nem kaphat szeretetet, törődést és odafigyelést, ezért könnyen válhat felnőttként nárcisztikussá. (Apámnál ez az ok a doki szerint.) A dokik szerint ilyenkor az van, hogy gyakorlatilag pótolni, kompenzálni akarják a dolgokat, hozzájutni mindahhoz, amit nem kaptak meg, csak ezesetben már szélsőségesek a megnyilvánulások.
- Elégtelen önkontroll séma (aktív)
Az ember nem képes, vagy nem mindig képes uralkodni az érzelmei, a vágyai és a cselekedetei felett.
Akinek aktív ez a sémája, az nem - vagy csak nehezen - képes fékezni a feltörő indulatait, késztetéseit, érzelmeit, vagy nem tud olyan feladatokat végigcsinálni, amik szükségesek volnának ahhoz, hogy beilleszkedjen a társadalomba. Felnőttként újra és újra bajba keveri magát, mert nem tudja késleltetni a szükségletei kielégülését, vagy mert hiányzik a következetessége az impulzivitása miatt. A gyerekkorban megtanult önkontroll az, ami segít a dühöt féken tartani és szalonképesnek maradni, de ha nem fejlődött ki az önkontroll képessége, vagy legalábbis gyenge, akkor az ember törhet-zúzhat, üvöltözhet, a másik embert szidalmakkal árasztja el, netán megüti, megveri, durva esetben meg is ölheti. A dokik szerint csendes borderlineban (az van nekem is) az illető jellemzően inkább befelé dühöng/sír és a bántalmazás is önmaga elleni. Nálam ugyan nem csupán befelé fordul a düh, viszont ami kitör, az csak töredék, mert jórészét elfojtom, akárcsak a keserűségnek (azt kb. teljesen). A bántalmazás kizárólag magam elleni, bár jó ideje maximum ütök, egyebeket nem csinálok a Tesómnak tett ígéret miatt. Állítólag tipikusak ilyen sémánál a be nem fejezett tanulmányok, be nem fizetett csekkek, félbehagyott feladatok, ugyanakkor a másik végletben érintettek túl precízek, túlságosan rendszerezettek, a spontaneitás teljesen hiányzik náluk (ez vagyok én 😁). Innen már csak egy lépés állítólag a kényszerbetegség. (Valamelyest be is figyel nálam.)
- Behódolás séma (aktív)
Az a hit, hogy az embernek át kell adnia az irányítást másoknak, elnyomva a vágyait és a véleményét a harag, megtorlás, vagy elhagyás elkerülése érdekében.
Ez a séma akkor alakul ki, ha a gyerek nem fejezheti ki az érzéseit, vágyait, gondolatait, mert ha megteszi, akkor büntetés jár érte (fizikai, vagy lelki). Akinél aktív ez a behódolás séma, az engedi, hogy mások irányítsák az életét, bármilyen körülményhez alkalmazkodik (de közben tombol benne a tehetetlen düh), sokszor nem fejezi ki a haragját, csak célozgat rá (pl. képeket vág, megsértődik, duzzog). Irtózik minden olyan helyzettől, ahol alul-felülrendeltségi helyzetbe bonyolódhat. A másik véglet lázad akkor is, ha célszerűbb volna alkalmazkodnia, állítólag ilyenkor az ún. 'lázadó gyermek' mód aktiválódik.
- Önfeláldozás séma (aktív)
Az ember túlzottan önzetlen, mások igényeinek kielégítésére összpontosít a sajátjai a rovására.
Ez a séma ugyancsak amiatt keletkezik állítólag, mert a gyerek nem fejezheti ki szabadon az igényeit, érzelmeit, gondolatait, mivel a szülei/a környezete nem engedik. Kivetítik rá a saját dolgaikat,.pl. ha valamelyikük fázik, akkor tuti, hogy a gyerek is fázik, mindegy mit mond. (Ez is milyen ismerős. 😁) Van, amikor a gyerek olyan felelősséget kap, ami nem neki való, pl. gondoskodnia kell a kistestvéréről, rosszabb esetben pedig bűntudatkeltésről van szó, pl. ha a szülőnek nem tetszik, amit a gyerek csinál, akkor esetleg szidja, önzőnek és érzéketlennek nevezi (ezt is hányszor megkapom a mai napig). Az ilyen séma miatt az ember mindenkinek segít, kb. bármiben, ami tőle telik. Az ún. elkerülő módban lévők állítólag igyekeznek megúszni az olyan helyzeteket, ahol adni, vagy kapni kell. A másik véglet igyekszik a lehető legkevesebbet adni másoknak, mert nem akarja, hogy kihasználják.
- Jóváhagyáskereső/elismeréskereső séma (aktív)
Az a hit, hogy csak akkor ér valamit az ember és csak akkor érdemel szeretetet, meg elfogadást, ha valami komolyabb dolgot, teljesítményt felmutat.
Akkor alakul ki ez a séma, ha a környezet adott teljesítményt vár el és ha a gyerek megugorja az adott magasságba helyezett lécet, akkor minden oké, de ha nem, akkor jön a kritika, esetleg büntetés. Akinél aktív ez a séma, az már-már kényszeresen próbál eredményeket felmutatni azért, hogy megkapja az áhított megbecsülést, törődést, szeretetet, vagy pedig mindig visszajelzéseket, megerősítéseket vár, mert bizonytalan és mert meg akar felelni. Az elkerülő igyekszik kimaradni az olyan helyzetekből, amikben nem kapna elegendő pozitív visszajelzést, súlyosabb esetben kerüli azok társaságát, akiknek az elismerésére vágyik, mert nem akar csalódni. A másik végletben érintettek nem megfelelni akarnak, hanem mások rosszallására utaznak.
- Negativitás/pesszimizmus séma (nem aktív)
Az ember az élet negatív történéseire koncentrál és alig, vagy nem ismeri fel a pozitívakat.
Ezt a sémát állítólag gyakran transzgenerációs traumák alakítják ki, szóval feltehetően a gyerek szülője, vagy nagyszülője is pesszimista volt és mindig a legrosszabbra készült. Meglehet, hogy régebben jól jött, azonban ha a megváltozott körülmények dacára is megmarad ez a látásmód, akkor már nem az életbenmaradást garantálja, hanem állandó elégedetlenséget és szorongást szül. A másik végletbe esők túl optimisták, ami állítólag ugyanúgy a valóság tényeinek figyelmen kívül hagyása, mint a negativizmus.
- Túlkorlátozottság/érzelmi gátoltság séma (aktív)
Az ember érzelmi reakciókat és gondolatokat fojt el a negatív következmények (megszólás, büntetés) elkerülése érdekében.
A sémát az váltja ki, hogy az ember gyerekként nem mutathatta ki, mi zajlik benne. Megtanulta a környezetétől, hogy az érzelmek rosszak, feleslegesek; nem szabad őket megélni, főleg nem kimutatni (pláne ha fiúgyerek). Minden körülmény között erősnek, higgadtnak kell mutatkozni; sírni szigorúan tilos.
Ha vért izzad is higgadt marad, sőt akár szórakoztat másokat.
- Könyörtelen mércék/hiperkritikusság séma (aktív)
Az ember magas elvárásokat támaszt maga (és sokszor mások felé is) és egyre csak többet és jobban akar teljesíteni, magyarán maximalista. Csakis a legjobb eredményt fogadja el saját magától, vagyis még azt sem, mert mindig jobbat és jobbat vár magától, sosem elégedett a teljesítményével.
Ez a séma abból fakad, ha a szülők merevek, túl sok szabályt állítanak fel, kritikusak, esetleg a rosszat látják a gyerekben és ezt közlik is vele, vagy elégedetlenek a fejlődésével. Az ember azt gondolja, hogy majd elfogadják, szeretni fogják, elismerik az igyekezetét, meg talán ér majd annyit, mint mások, ha 100, de inkább 110%-ot nyújt. A sémában érintettek között állítólag sok a munkamániás, a tisztaságmániás, továbbá az érintett állandóan fáradt, stresszes, fejfájásra hajlamos és alvásproblémákkal küzd, mert képtelen pihenni. Aki elkerülő módban van, az halogat, bele sem kezd bizonyos teendőkbe, mert tudja, hogy úgysem lenne elégedett az eredménnyel és ezért kb. sosem végezne az adott teendővel.
A másik végletet megélőket nem érdeklik az elvárások és mércék, nemtörődöm stílusban végzik a dolgaikat.
- Büntető készenlét séma (aktív)
Az a meggyőződés, hogy minden bűntettért büntetés jár, az ember önmagát is megbünteti, sokszor keményen.
Ez a séma akkor alakul ki, ha a szülők nevelése tekintélyelven alapszik, magyarul a szülő ellentmondást nem tűrve parancsol, a gyerek pedig engedelmeskedik, különben megszívja, mert büntetést kap, akár keményet.
Aki a sémában érintett, az kegyetlen lehet másokkal és önmagával szemben is (én csak magammal vagyok az). A hibákat nem bocsátja meg, a gyarlóságokat sem tolerálja. Aki hibázott, azt ugyanazzal a szemrehányó hangsúllyal kéri számon, mint amilyennel régen őt kérték számon a szülei. Aki elkerülő módban van, az kerüli az embereket, mert fél a saját reakcióitól, amiket egy esetleges hibára adna, de attól is fél, hogy őt büntetik meg. A másik végletben érintettek irreális mértékben megbocsájtóak másokkal szemben.
Ez tehát a 18 séma lényege.
Komoly, hogy csupán 3 nem aktív. Két dolog jutott egyből eszembe; az egyik, hogy nem gondoltam, hogy ilyen durva a helyzet, a másik, hogy felköthetem magam, na de viccet félretéve felköthetem az összes gatyámat, mert mire ezt a sok aktív sémát kiterápiázzák belőlem, nyugdíjba vonulok. 😁 Unatkozni nem fogok, az ziher. Úgyis ellenségem az unalom. 😄 Ezt tényleg csak poénnal lehet kezelni, mert ha belegondolna az ember, mégjobban becsavarodna. Az a gond az egyéni terapeutám szerint, hogy a túlkontrolláltság és a szégyen séma különösen erős és kapcsolódnak is, viszont addig haladni is nehéz, amíg nem tudom elengedni magam. Tényleg valami nagy gebasz van a toronyban, mert a csapatból szinte már csak én vagyok ilyen 'kemény'. Egy fokig jó is, ha van tartása az embernek, de mint látszik, néha inkább már átok. Mindjárt vége a terápiának és azon kívül, hogy megint tanultam dolgokat, nem jutottunk velem semmire. 😳🤬
A tegnapi csoportfoglalkozás témája megintcsak ismerős volt, ugyanis a gyermekmódokról volt szó, azon belül is 3-ról (boldog, sérült, dühös), utána az ún. büntető hangról volt szó, ami az olyan negatív megjegyzéseket, mondatokat játssza újra és újra az ember fejében, amiket a szülőktől, rokonoktól, környezetétől hallott, vagy amiket önmagáról gondol. Nálam leginkább a fateromtól és a Lacitól hallott dolgok játszódnak vissza, néha az anyutól, de időnként más emberektől is, illetve a saját magamról alkotott negatív véleménynek megfelelő megjegyzések. Ez a 'hang' kiélesíti a sémákat, ahogy az is, ha ugyanaz a személy mond továbbra is degradáló dolgokat, mint aki régen (pl. esetemben apám), vagy bárki más. Ilyenkor ún. trigger (automatikus érzelmi reakció) történik, az ember 'bekattan' és amiatt reagál túlzottan bizonyos dolgokra, vagy fagy le bizonyos szituációkban. Én úgy tudnám ezt érzékeltetni, mintha megnyomnának bennem egy gombot, ami aktiválja a dühöt/kiborulást/lefagyást. Vannak az ún. megküzdési módok (elkerülés, önalávetés, túlkompenzálás, érzelmi eltávolodás, vagyis lefagyás és öngyilkossági szándék/kísérlet - ez nem mindenkinél játszik.) Nálam (és nemcsak nálam) állítólag mind bekapcsol a megfelelő triggerre. Mindegyik arra szolgál, hogy a gyermek módban lévő személyiségrész sérült részét védje, de valójában a dühös rész is arra szolgál, viszont ha nem jár sikerrel, akkor jönnek állítólag ezek a megküzdési módok. Az elkerüléshez tartozik állítólag az izoláció (a tényeket és az érzelmeket elválasztja a psziché, ezért tudok tárgyilagosan beszélni durvább dolgokról is), a bezárkózás, a csenddel verés, az alkohol, vagy bármilyen drognak minősülő cucc használata (nálam ezek régebben a nyugtatók voltak), pótcselekvések, konfliktuskerülés, vagy azoknak a helyeknek a kerülése, ahol a negatív hatások érik az embert. Önalávetéskor az ember ráhagy dolgokat a másikra, igazat ad neki, mégha nem is ért vele egyet, vagy meg sem szólal, csak a másik fél hagyja abba az alázást, vagy épp' azt elkerülendő teszi az ember az előbbieket. Túlkompenzáláskor az ember üvölt, támad, beszólogat, magyarul az erejét (vagy akiben van nárcisztikus beütés, az a felsőbbrendűségét) akarja megmutatni. Faterom pont ilyen, úgyhogy túlkompenzál ő is. Lefagyáskor az ember leblokkol, ezért nem tud reagálni a helyzetre, mivel bekapcsolnak bizonyos sémák, a tanult tehetetlenség. Az ember minden olyan helyzetben leblokkol, amit nem tanult meg kezelni, mert nem tanították meg neki, vagy akadályozták abban, hogy megtanulja. Eljátszottunk most is bizonyos helyzeteket valamelyik sémadrámában nemrég. Az egyik terapeuta most is kérte, mint az előző ittléteimkor is, hogy mindenki személyesítsen meg egyet és az ahhoz kapcsolódó érzéseket, gondolatokat egyszerre kellett kimondanunk. Ezzel most is azt az állapotot szemléltette, amikor a 'büntető hang' elkezdi az ember agyát a rengeteg negatív megjegyzéssel bombázni, amitől megőrül és ami miatt nem jut el hozzá az egészséges 'felnőtt hang', amit a doki alakított. Folyamatosan pozitív dolgokat mondott állítólag, de senkihez nem jutottak el, ahogy a mindennapokban is elnyomják a pozitív visszacsatolásokat a bevésődött negatív megjegyzések.
Vasárnap, vagy hétfőn (összefolynak a napok) megint tudtunk beszélni a Tesómmal. Jó volt beszélni, meg röhögni, mégha nem is volt rá sok időnk. Minden ilyen alkalom sok erőt ad és remélem Neki is!