2023. június 20., kedd

Már egy hónapja

nem tudtunk beszélni a fogadott Tesómmal és ma - vagyis mivel jócskán elmúlt éjfél, így tegnap - írt, viszont megint pont vacsoráztam. 😡 Mire végeztem, már nem volt online, mert mennie kellett. Minden este (van, hogy napközben is) fent vagyok az oldalon, ahol elér, erre most elszalasztottam, holott a hóhér tudja, hogy mikor tud legközelebb írni. 👏 Baromira dühös lettem magamra. Marhára hiányzik és láttam, hogy ez kölcsönös, szóval egyrészt egyből jött az eufória, másrészt nagyon le is törtem. Próbálok arra koncentrálni, hogy írt és ebből töltekezni! Remélem lesz még alkalmunk beszélni! 🙏 (Tarts ki! 😘 Köszönöm a köszöntést is és hogy írtál! Sajnálom, hogy elkerültük egymást!)

Még nem érkezett meg a medence, de jó szolgálatot fog tenni, ha olyan forró lesz a nyár, mint amilyet jósolnak. A házban egyelőre élhető a hőmérséklet és egyelőre én sem vagyok nagyon rosszul, sőt, meglepően lightos a helyzet és ez maradjon is így! Hiszem, hogy számít az is, hogy azt 'sugallom' a szervezetemnek, hogy jól kell lennie. Ez önmagában nyilván kevés, de biztos, hogy számít valamennyit.

Ma, vagyis ugye már tegnap jött haza a fater, felháborodva. A Józsi (az egyik ismerőse) állítólag kérdezte, hogy nem vagyok itthon? Mondta neki apám, hogy dehogynem, erre állítólag azt mondta a Józsi, hogy ő azt hallotta, hogy nem is lakom itthon már jóideje, hanem Bácsbokodon vagyok egy bentlakásos intézetben, állítólag még látott is engem ott az a valaki, akitől hallotta a Józsi. 😄 Egyrészt rohadt jót röhögtem, hogy ennyire unatkoznak egyesek, másrészt marhára dühít a pletykálás. Mondjuk a szomszéd Géza is úgy járt állítólag, hogy egy ismerőse meglátta az utcán és döbbenten kérdezte tőle, hogy "te élsz még? Azt hallottam meghaltál!" Szánalmas ez a pletykálás, ami kisebb közösségekben megy. Mondtam az öregemnek, hogy ne csodálkozzon azon, hogy azt hiszik nem is lakom itt, mivel ki sem visz, sosem látnak. Persze ettől még nem kéne a feltevéseiket tényként kezelni és terjeszteni, de vidéken nagy divat a pletyka. Lezsibbadtam ettől a baromságtól, főleg hogy állítólag még látott is, aki kavar. 😄 Más hülyeségeket is hallottunk már vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése