2021. január 31., vasárnap

11

Ma tizenegy éve történt a baleset, de még mindig sajog néha egy részem. Ez így korrekt, különben nem lett volna valódi a kötelékünk, ha már nem hatna rám. Amit lehetett, kihoztam magamból és az új, Nélküle megtapasztalt életemből, ezért jóideje helyben vagyok. Helyben vagyok, mert már sokévvel ezelőtt elértem azt a szintet, ami egészséges és ez a lényeg. Mi az egészséges szint? Véleményem szerint az, ahol az ember már tud a jelenben élni, tud nevetni és képes elengedni, aki elment, ugyanakkor szerintem belefér, amikor néhanapján még összeugrik a gyomor egy emléktől, vagy egy dátumtól. Nem vagyok a híve a dátumhoz kötött nosztalgiázásnak, mert azt bármikor tud az ember, viszont az tuti, hogy amikor távozik egy szeretett személy, az a dátum akarva-akaratlanul is beleég az emberbe és onnantól kezdve azokon a jeles napokon be fog villanni, hogy mi újság, megborítva kicsit a lelki békét. A hétköznapokban én sem agyalok a megváltoztathatatlanon, mert nem vagyok mazochista és értelme sem volna, plusz - ami megintcsak a fejlődést igazolja - nem jut eszembe, mert már a jelenben élek, de mint mondtam, AZ a dátum megmozgatja a mélyre eltemetett emlékeket, gondolatokat és ez szerintem tök oké. Már nincsenek intenzív dolgok, mint pl. intenzív düh, vagy kibírhatatlan keserűség és nincs önvád, ezeken túljutottam, mondjuk 11 év alatt bőven volt időm. Hiány van, egy űr és a szép emlékek, meg azt valahogy még mindig nehezen rakom a helyére, hogy az egyik percben még Mi voltunk, aztán hirtelen már csak én lettem. Félbe lett vágva minden; az Ő élete, a kapcsolatunk és kb. én is, szóval ez a váratlan és lezárásokat nem hagyó vég valahogy bennem sem engedi lezárni a dolgokat. Nyilván megtettem, amennyire tudtam és amennyire ahhoz kellett, hogy ne az a zombi legyek a hátralévő életemben, amivé kezdetben váltam, szóval mondhatom, hogy már legalább 7 éve jól vagyok, de mint a mellékelt ábra is mutatja, egy kis részem nem tud napirendre térni a történtek felett és néha annak a sajgását érzem, minden év január 31.-én mindenképp'. Ez már nem az, ami anno volt, mert rengeteget szelídült, de van azért ereje. Ilyenkor mindig felkavarodnak dolgok, amik amúgy jól el vannak zárva a pszichém és tudatom egy olyan szegletébe, ahonnan nem érnek el a felszínre, bezavarva a jelenbe és a viszonylagos nyugimba. Próbálkoztam egy ideig azzal, hogy az évfordulókon is elnyomtam mindent, de hiába, mert ott motoszkáltak a dolgok mindig, szóval már nem küzdök ellenük, elfogadom, hogy ilyenkor bombázzák az agyamat és a pszichémet dolgok. Egyben vagyok ilyenkor is, maximum csendesebb, merengőbb. Már nem ingatnak meg ezek az emlékezések, nem kell megkeresnem a stabil önmagamat és a nyugodt napokat, mert el sem vesznek, azonnal tudom folytatni a jelenben való létezést. Így lesz ez holnap is, mert így kell lennie.

Tesóm készített pár emléket, köztük ezeket:



Ezt pedig én hoztam, mert amúgy is csípem, de a találó szöveg miatt pláne ide illik:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése