Nemsokára

talán előremozdulnak a dolgok, házügyben. Csinálgatjuk, amit tudunk és amire futja anyagilag, de alig-alig halad valamit és tarthatatlanok az állapotok, amiről persze nem panaszkodunk, de aki eljön hozzánk, az látja és tapasztalja. Volt itt két Máltais tag is és úgy ledöbbentek a körülményeken, hogy mint a napokban kiderült, összebeszéltek az érdekünkben, segíteni szeretnének. Erről mi nem tudtunk, csak amikor 9.-én a szokásos gyűlésre mentünk az öregemmel, akkor a gyűlés végén mondta a csapat főnöke, hogy szeretnének nekünk segíteni a felújításban és a következő jótékonysági koncert bevételét nekünk ajánlják, valamint ő is beszáll egy bizonyos összeggel. Jól meglepődtünk, persze jóleső érzés volt tapasztalni a segítő kezeket, amik értünk nyúltak, hogy kihúzzanak bennünket ebből a végeláthatatlan szélmalomharcból. Zavarba jöttem a gesztustól, meg attól, hogy tapsoltak a többiek és helyeselték a kezdeményezést. Kettős érzés van bennem, az egyik felemben nagymértékű hála és remény van a megkönnyebbülés mellett, a másik felem viszont kellemetlenül érzi magát, amiért mások segítségére szorulunk, na meg itt van bennem, hogy ennek nem kéne így lennie, ha a fater dolgozott volna, valamint ha én munkaképes volnék és a keresetemmel hozzájárulhatnék a költségekhez. Most is beszállok nyilván, de az nem sok, főleg hogy a fogyit lenyúlták.
Van az a helyzet, amikor az embernek félre kell tennie a büszkeségét.
Azt tervezi a csapat, hogy - nyilván a befolyt összegtől függően - a legfontosabb dolgokat rendbehozatják, mint a fűtést, a villanyt és a fürdőszobát. Ezek a legfontosabbak, viszont eddig nem tudtuk használhatóvá tenni egyiket sem és nyilván ezután is tyúklépésben haladnánk csak, ami előbbiek nélkül egy örökkévalóságnak hatna. Fűtés jelenleg csak a konyhában van, a villanyvezetékeket cserélni kell, mert ezerévesek + földelés nuku + nem bírja az óra sem a terhelést és így a mosógép, meg a bojler sem köthető rá, stb., fürdőszoba meg elvileg van, gyakorlatilag nincs, szóval ja... és ezeken kívül még sok gond van, de azokkal már ráérünk, előbbiek viszont nélkülözhetetlenek az élhető mindennapokhoz. Sokszor morgunk, de aztán mindig beugrik, hogy vannak, akiknek ennél is rosszabb, meg hajléktalanok, szóval mi még mindig jobb helyzetben vagyunk. A fater persze leoltott a napokban, hogy nekem nincs jogom morogni, mert nem nekem kell megoldani a gondokat. Mondom neki ja, de ugyanúgy érint engem is minden, nem csak neki szar, ráadásul nem én kértem, hogy a semmire vállaljanak. Itt jött a következő terelése, miszerint az Anyu akart. Erre már csak annyit mondtam, hogy kezeltesse a nárcizmusát. Nem érdemes vele vitatkozni, mert úgyis mindig terel, meg te vagy a rossz, neki a legrosszabb, meg ő a király, stb.
Ha minden igaz, a jövő héten jönnek alaposan lecsekkolni a kérót és megtervezni, hogy mit-hogyan lehet/kell rendberakni.

Két hét múlva irány megint Pest, mert jelenésem van a pszichodokinál, meg a házidokinál is kontrollon + van egy-két dolog, amit meg kell neki említenem. Közérzetileg jól vagyok egy ideje, csak romlást tapasztalok valami kapcsán, meg vannak kérdéseim is.
Egyedül a fagyás és az érfájdalmak a gond, de az nem érdekel, mivel a hideg idő hozománya.
A fagyás annyiból gáz most, hogy szinte nonstop jéghideg a lábam, tehát keringés alig van benne és a rossz keringés + sérülés nem jó párosítás. A fater tegnap leamortizálta a futóművemet, ami önmagában le van 💩va, csak az izgat, hogy rendbe tud-e jönni ennyire gyér keringés mellett?
A lábujjaim végeit mintha csipesz szorítaná, meg a talpaim égnek.
Én papucsban, öregem bakancsban, plusz nagy slunggal küldte meg, így a nagyujjam körme egy részen elvált az ujjtól. Nem fájt különösebben, mivel részben zsibbasztja a lábamat a fagyás, meg nem is nagyon vérzett, szintén a rossz keringés miatt. Ragtapasz persze nuku, de megoldottam; gézdarab + szigszalag, azt' jó' van. 😂 Talán vissza tud rögzülni az elvált rész.

A kedélyállapotom mikor-milyen, de zömmel viselhető, meg vannak felpörgések is, igyekszem ígymaradni. Ettől függetlenül szükséges a pszichodokival történő eszmecsere, mert érzem, hogy megváltozott valami, rossz irányba. Az egy dolog, hogy igyekszem felülkerekedni rajta, de itt van és fel-felüti a fejét. Ettől függetlenül a napokat lehetőleg a jóra figyelve töltöm, meg kisebb célokat kitűzve lépegetek előre, sőt a nagyobbakat sem adom fel, mert sosem tudhatom, mit hoz a jövő. A hitem nem hagy cserben, valahogy nem bírom feladni.