Máskor sem igazán szoktam, mert nem bírom a tétlen üresjáratokat, de ma tényleg sokat tettem-vettem, csak aztán a fizikai korlátok behúzták a féket. Mondjuk mire is számítottam a közel egyhónapja fennálló gyulladással derék- és háttájon, meg a térdeimben? 😜
Mikor enyhébben fájnak, olyankor mindig vérszemet kapok, mert "most bírom a strapát, gyerünk, munkára!", aztán X idő után jön a satufék a szervezetemtől, hogy "állj már le, te barom!" 😃
Az eszem egy része tudja, hogy behatároltabb a terhelhetőségem, mint az egészséges fickóknak, de a másik része, meg a büszkeségem nem tudja/akarja elfogadni ezt és mindig azon kapom magam, hogy már megint messzire mentem. 😆
Egyszer a dokim azt mondta, mikor lerobbantam hosszabb időre, hogy korai volna még fekvőbeteggé válnom. Ebben egyetértünk, úgyhogy amikor és amíg csak tehetem aktív vagyok. Ma tehát adtam a formámnak, besegítettem a házon belüli és kívüli teendőkben, volt cipekedés, hetvenhárom kör ingázás a ház és udvar között, régi-rossz bútorok szétszedése, szoba nagytakarítás, kutyaház feljebbtuningolása, lomok kihordása, stb.-stb. Az eredmény egy jobb környezet (de a jótól nagyon messze van még) és egy jóadag fájdalom a fent említett tagjaimban, meg a lábam ereiben, de nem baj, hasznos lehettem és ez az, ami hiányzik. Jó lenne melózni. Valameddig bírom is, csak ugye ott nincs az, hogy ma bemegyek, holnap, vagy három nap múlva meg nem bírok, mert betett a jelentősebb fizikai aktivitás.
Elkezdtem az értágítót szedni, mert már kékülnek-lilulnak és zsibbadnak a kezem-lábam ujjai a hűvös időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése