Megint muszáj

ide letennem pár szennyest, mert szétfeszít ez a nyomás. Megint kezdek bekattanni a sok trágyától, ami körülvesz és amiért nem bírok kitörni, meg nem bírom megemészteni, hogy a fater ennyire szemét módon áll hozzám. Látszik, hogy nem akart. Ahogy látom védekezni sem, így lettem a balesetük, de az Anyám legalább szeretett. A Gabit is idevette, de vele is szemét módon beszél, meg őt sem veszi emberszámba, szóval mi értelme volt? Az egy dolog, hogy sok olyan dolga van, ami bosszantó, de ezt a viselkedést ő sem érdemli meg, sem pedig az ok nélküli genyózást. A kákán is csomót keres az öreg, szóvá is tettem, persze reakció semmi. Ott tartunk, hogy a Gabi sem jó neki és ki akarja tenni. Persze az ő pénze is jó... okádnom kell! Tény, hogy a Gabi mindenre tojik, lusta, stb., de akkor a pénze se kelljen! Annyira elviselhetetlen lett a fater, hogy hihetetlen. A Gabi még csak kb. 2 hónapja él velünk, de már most besokallt a folytonos ordibálásától, puffogásától, pénzszórásától és kunyerálásától, egyebektől. Eddig is kb. nyugágy kellett hozzá, de az utóbbi években egyre nehezebb a természete és egyre gátlástalanabbul mászik bele az emberbe. Megint ott tartok, hogy elhúzok a híd alá is, csak itt ne kelljen maradnom, mert szó szerint megőrülök. Elkezdek megint otthonokat nézegetni, hátha találok olyat, amit bírok fizetni. Már rég' nem cumiznék itt, mivel nincsenek mazochista hajlamaim, viszont lóvém se'. Ami van, az lepkefing és 99 rongy volt a legolcsóbb otthon, amit találtam, szóval meg vagyok lőve. Most viszont megint annyira elviselhetetlen a helyzet, hogy muszáj valahová lekoccolnom ebből a szartengerből. Az életkörülmények is méltatlanok és a fater hozzám/hozzánk való viszonyulása is. A Gabi vissza fog menni abba a fertőbe, ahonnan jött és vége lesz. Újabb bukása az 'apánknak'. Lelkiismeret nélkül löki vissza a szarba, meg fikázza, hogy milyen szar természete lett, de azt elfelejti, hogy őt is otthagyta és talán nem ilyenné válik, ha nem olyan szar élete lett volna, amilyen lett. A miénk sem sokkal jobb, a húgommal és velem sem volt soha kezesbárány, meg anno mellőlünk is lelécelt, de mi nem kallódtunk el. A Gabi füvezett, meg ki tudja még miket csinált, mert nem merte konkrétan elmondani, csak hogy rossz dolgokat tett. Mióta nálunk van legalább nem szív és nem csinál semmi rosszat, a káromkodása is sokat csökkent, de még sokmindenben kéne javulnia, viszont nem fog soha normális életet élni és kitörni a rossz dolgokból, ha visszataszítja oda az öreg. Oké, 22 évesen nem gyerek, de egyrészt ez csak elv, a gyakorlat mást mutat, ugyanis baromira gyerekes és tájékozatlan, másrészt pont emiatt is és mert az apja alig vett részt az életében, épp' ideje volna most már tennie valamit ÉRTE és nem ellene. Ezzel pedig, hogy ismét ellöki, ráadásul vissza a szarba, meg még fikázza is megint csak árt neki.
Siralmas, hogy a 3 gyereke közül mindet sikerült elmarnia és még mindig nem ismeri el a bukását, meg az alkalmatlanságát a gyerekvállalásra, még mindig nem látja be, hogy hibázott. Mi vagyunk a rosszak, a hálátlanok (ugyan mit hálálhatnánk meg?), az idióták. Minket tud fikázni, de a világért sem látná be soha a maga hibáit. Én mindig szembesítem velük, vagy rámutatok olyasmikre, amiket ő is elkövetett és mégis minket csesz le ugyanazért, de ez vagy lepereg róla, vagy elkezd támadással, alázással védekezni. A Gabit a ~ 2 hónap ittléte alatt is sikerült megríkatnia nem egyszer, persze melléállok, amikor jogtalanul genyózik vele. Kapom is az ívet érte, de leszarom, ne képzelje már azt, hogy mindenkit leuralhat. Ő nem mer fellépni a fater ellen, én viszont nem félek már tőle és nem is szabad félelmet látnia, éreznie, mert abból táplálkozik. Mondtam a Gabinak, hogy ne féljen. Mondta, hogy csalódott az öregben. Mondtam neki, hogy ezen én is átmentem, de igazság szerint mindig ilyen volt, csak régebben nem tűnt fel, mert az Anyu élt és mivel ő szeretett minket, kompenzálta valószínűleg a fater hidegségét, keménységét, egyebeket, plusz gyerekként csomó minden nem tűnt fel, meg nem volt a tudomásomban és valószínűleg neki sem tűnt fel akkor még az igazi arca, mivel keveset látta, meg neki is ott volt az anyja, aki gondolom szintén kompenzált. Azt mondta, hogy nem ilyennek ismerte meg. Mondtam neki, hogy nem is volt ilyen, illetve a mérték volt enyhébb. Az meg pláne odavágott a Gabinak, mikor közölte az öreg, hogy ha nem tetszik valami, szedheti a cuccát és mehet oda, ahonnan jött. Persze lecseszést kapott, mert sírni mert. Mondtam neki, hogy szarja le, a faterban egy fikarcnyi empátia sincs, csakúgy, mint lelkiismeret, vagy önkritika, szóval sosem fogja felfogni, meg belátni, ha valakibe belemászott, vagy igazságtalanul járt el. Megértem, hogy szar ezt kapni a saját apjától, főleg azok után, hogy sosem érezte milyen, ha van egy apja az embernek. Mi sem, mert ugyan velünk élt 12 éves koromtól, de sosem vett részt apaként az életünkben, de a Gabival valamivel kevesebb időt töltött. Megértem a keserűségét. Mondtam neki, hogy nem csak őt tiszteli meg ezzel a lelki szadizással, engem is rengetegszer bőgetett már meg az utóbbi években (csak ő nem tud róla, mert nem fogom neki megadni ezt az örömet) és hiába vagyok nemsokára 28 éves, a mai napig eléri, ha tartósan és keményen aláz, meg azzal, hogy kihasználja a ráutaltságomat, korlátoz dolgokban, stb., mivel mostanra egyre több van a számláján és egy ponton túl nem bírom fapofával lekezelni. Ráadásul mint mondtam, gyerekként nem, vagy máshogy fogtam fel dolgokat, nem tudtam dolgokról, stb., mostanra viszont megtudtam ezt-azt, felismerek ezt-azt, felfogok ezt-azt és ezek között vannak olyan dolgok, amiket nem vesz be a gyomrom, meg a pszichém. Nem fogok hazudni, van, amit nem bírok feldolgozni, hiába próbálom. Mindig odab@sz egy s más, amit tesz, vagy mond és igen, néha kiborít. Nem akarom, erőlködöm, mégis elszakad a cérna, ha ahhoz elég ideje és mértékben gyilkol idegileg. Mondtam a Gabinak, hogy ő ilyen, mindhármunkkal ezt teszi, ami nyilván nem vigasz persze, de így legalább nem azt ülteti el benne a fater, hogy ő a rossz. Mondjuk ki tudja, én is egy rakás fekáliának érzem magam, de próbálok magamban jót is találni egy-két éve.
Nagyon szar a légkör és a Gabi is megjegyez egyre több dolgot, szóval látja ő is, hogy milyen a fater, meg mennyi minden nem normálisan megy itt. Az öreg arra játszik, hogy elültesse bennem, hogy defektesen gondolkodom, de itt a bizonyíték a józan eszemre, hiszen a Gabi is azt és úgy látja, amit és ahogyan én.
Eleinte tette a jófejet a Gabival szemben, aztán elkezdte megmutatni magát, mostanra már vele is flegma, ordít vele is, stb. Neki is ígért már be párszor nyakast, sallert, meg ilyeneket. Nem teszi meg, de alázásnak tökéletes. Neki is beledumál a dolgaiba, pl. neki sem engedné, hogy 3 cm-nél rövidebb legyen a haja. Beteg ez az ember! Én azért is letoltam a Gabinak a gépemmel, mivel akarta és akkora cirkuszt levert az öreg, hogy csak lestünk. Mondtam neki, hogy nyugodjon már le, a Gabi nem csecsemő, cselekvőképes is, meg az ő teste, ő külseje, szóval azt tesz vele, amit akar, neki nincs joga beleszólni! Itt puffogott tovább és ahányszor meglátta, be kellett szólnia rá.
Ma reggel beszökött az Alex, amíg ő a kertben kapirgált és arra ébredtünk, hogy itt üvöltözött, hogy mi a f@szért nem figyelünk, mikor itt vagyunk ketten is és a f@sza tele van velünk. Eldurrant az agyam, én is felemeltem a hangomat és megmondtam neki, hogy a miénk is tele van az örökös cseszegetésével. Mondom ha nem látnád, mi még aludtunk, honnan kellett volna tudnunk, hogy bejött?! Miért nem csuktad akkor be az ajtót?! Erre már persze nem kaptam választ.
Soha egy jó szót nem tud mondani, meg egy "légyszíves", vagy egy "kösz'" is derogál neki, csak parancsolgatni tud, meg mindent elvárni. Én nem vagyok szívbajos, ugyanazt adom amit ő, de nem esik le neki a tükör-effektus, lazán lecsesz azokért, amiket ő is mond/tesz velem-velünk. Nem ismeri fel. Gondoltam segítek és felvilágosítom, amikor olyan a helyzet, de arra csak tagadást és hárítást kaptam. Ettől a végtelenül makacs, önfejű, nárcisztikus, bunkó viselkedéstől agyvérzést tudok kapni. Meg a királykodásától. Őrá mindenki legyen tekintettel, de visszafelé ez sem működik.
Sosem jó neki semmi és senki, nem lehet megfelelni neki és ezért állandóan csak kötözködik, kritizál, puffog. Leszívja az ember életkedvét.
Rohadtul nehéz vele együttélni!
Ma is úgy felhúzott, hogy a vérnyomásomat felnyomta rendesen. Nem kell ez, nem fogok miatta megdögleni.
Bejött a nyár a zivatarokkal és megint a villámlástól retteg, meg folyton az időjáráselőrejelzést bújja, a felhőket nézi és kommentálja, áááá!!! Nem normális!
Az igénytelensége is baromira zavaró, főleg így nyáron méginkább behányunk az izzadtság, meg lábszagától. Ha szólni merek én vagyok a bunkó, meg a köcsög és jön a szokásos támadással védekezés, hogy "én csak ne mártírkodjak, mikor a dokinak arra panaszkodtam, hogy izzad a lábam, akkor neki se szóljak be". Ja, csak éppen én megmosom akár napközben is és nem várom meg, míg olyan bukéja lesz, hogy 3 kilométerről is érzik, ellentétben vele. Nem bunkózni kell, hanem tenni azért, hogy megszűnjön az, amivel zavarja a környezetét. A tökömért nem lehet fürdeni?! Helyette is szégyellem magam, mikor emberek közé megy. Erre már nem mondott semmit.
Csomó minden van még, de nincs már kedvem írni, meg csak a szar ömlik belőlem. Muszáj volt már valamennyit letennem, mert bekettyózom lassan. Megint olyasmik forognak a gondolataimban, amiket nem szabad választani és próbálom kontrollálni magam, egyelőre még a józan eszem vezet.
A hangulatom is baromira ingadozik, hamarabb durran el az agyam, feszült és érdektelen vagyok, a szememből random elkezd folyni a könny idegemben, mikor már pattanásig feszül az agyam a fater miatt, vagy amiatt, hogy nem tudom hogyan és merre törjek ki ebből a mocsokból, míg máskor hirtelen ok nélkül röhögés kap el, elég intenzíven és akkor meg azért folyik a könnyem, mert annyira röhögök és alig bírom abbahagyni.
Káosz van körülöttem is és bennem is.
Meg kell találnom a kiutat.