2018. július 9., hétfő

Mostanában

takarékon működöm. Darth Vader megirigyelné a fújtatásomat, de fekve enyhébb és olyankor nem is szuszogok annyira, szóval szimbiózisba kerültem ismét az ággyal egy ideje, erre a lábam is rásegít, mert ismét pár méter a gyalogos hatótávom. A 'medveszindróma' is aktív megint, minden délután elalszom, esetenként napi többször. Szerencsére ez nem befolyásolja az éjjeli alvást, bár az is érdekes, mert annak ellenére, hogy álomkóros vagyok és hiába alszom, ébredéskor a mosott fos hozzám képest üde, így sem tudom átaludni egyik éjjelt sem. Minden külső zaj, vagy egyéb inger hiányában is fogja magát és kipattan a szemem éjjel min. 3×. Szerencsére ájulok is vissza egyből. Ma is keltem 3×, egyik esetben kellett egy óra, mire filmszakadás lett és reggel 6-kor már ébredtem az öregem zörgésére. Mégsem utazott tegnap a Gabihoz, ma ment fel a 3/4 7-es busszal és jönnek a 4-essel, este negyed 9-re itt lesznek. Felkeltett 6-kor, elment fél 7-kor és már nem aludtam vissza, kivittem slagolni a Fügét, aztán leküldtem 3 palacsintát reggeli gyanánt, közben nyomtam be zenét. Azóta is ricsajozott - 3,5 órája - most kapcsoltam le, mert sok volt a jóból, zsong az agyam. Most nyugodt vagyok, jó ez a béke. Beszéltem a Tesómmal is reggel, az is feldobta a kedvemet.

Meggyulladok és tiszta víz vagyok, szédelgek, kóvályog a fejem. Már reggel is a lázmérőt szorongattam a hónom alatt és hőemelkedést jelzett, talán nem ártana megint mérni, bár sokra nem megyek vele, mert nincs lázcsillapító. :-D

A sok fekvésnek köszönhetően megint felfekvést szereztem, de még nem mély, csak a bőr van kisebesedve és érzéketlen (de ha a ruha megdörzsöli, vagy ránehezedem, akkor érzékeny). Tisztán tartom és negyedóránként felkelek az ágyból, ahogy a kórházban 'tanultam', meg igyekszem nem nagyon terhelni azt a felületet. Eddig mindig helyrejött, szóval nem lesz gond.

Kipróbálom az Exodort a végtagjaimra, ez egy másik izzadásgátló. Remélem ezzel nem fürdök be.

Na, most megpróbálok aludni egyet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése