2018. március 14., szerda

Margitka

A Margót el kell altatni. :-(( A hasmenés megmaradt és egy átmeneti javulást leszámítva folyamatosan épül le - a doki szerint a kora miatt. Az étvágya ingadozik, hullik a szőre, csont és bőr - az egykor ~ 3 kg-s macska most nincs 1 kg sem, csak a csontváza van, semmi zsír-hús nincs rajta, borzalmas. Görnyedten jár, sokat gubbaszt, nem is nagyon dorombol már, pedig nekem mindig szokott, megy a hasa, hiába a diéta, meg a szén, már semmi nem fogja meg és fogy rohamosan. Mondtam az öregemnek, hogy eljött az ideje, hogy véget vessünk a szenvedésének, mert nem ezt érdemli. Nagyon nehéz, de most sem rólam szól a dolog. 2 hónapja eszi szerencsétlen a rizst + húst, persze már undorral, szóval mielőtt az altatásra sor kerül adok Neki halas macskakonzervet, mert azt nagyon csípi, meg had egyen végre egy jót. Mire rosszul lehetne tőle, addigra már örökre alszik majd. A kutyámmal 13 évet tölthettem, a Margó is ugyan ~ 11-12 éves, de csak 8 éve lettem én a gazdája, ettől függetlenül is nehéz, nagyon kötődünk egymáshoz. Vele is ottleszek, tartozom neki is ezzel, meg a lelkiismeretem is nyugodtabb így. Ezúttal is igyekszem higgadt maradni, hogy nyugodt legyen, amíg tudatánál van. Érezhet valamit, mert már engedi, hogy ölbe vegyem és csomó ideig hagyja, hogy a karomban tartsam ("apámnak" is engedi), pedig Őt egyébként nem lehet ölbe venni, mert akkor begőzöl. A hasmenés miatt vissza lett költöztetve a házunkba - hogy szabadon lehessen és alomra tudjon sietni - de mindig átvitetem magam hozzá és viszem neki a kaját, ő meg mindig nagyon örül nekem. Azt mondta "apám", hogy neki elő sem jön az utóbbi időben, elém egyből jön nyávogva. Az a zsivány Alex ad némi erőt, mert leköti a figyelmemet, megnevettet a hülyeségeivel, kötődik hozzám, ezek adnak egy kis vigaszt. Ahogy szoktam igyekszem lenyelni a kínt, akkor talán menni fog. Azt hittem megéri a 15-16 éves kort, de örülök, hogy ennyit is megélt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése