Nem volt semmi

a tegnapi napunk, utazás szempontjából. :-D Este már nem volt energiám lejegyezni részletesen, úgy elfáradtam, de most megteszem, mert vicces mennyit bénáztunk. Voltunk fent Pesten. A kerekesszékem december óta van meg és most lett használva először... Oké, a rendkívül hideg idő sem engedett ki a házból sokáig, de volt jobb idő is, csak az apám volt lusta, hogy levigyen a faluba. Szokatlan volt, hogy nem a lábamon megyek, de nem izgat, lehetne rosszabb a helyzet. A bámuló tekintetek sem leptek meg, egyrészt számítottam rá, mivel mindig megnézik, aki "más", másrészt mindig is megbámultak, holott akkor még nem voltam kerekesszékben. Gőzöm sincs, mi olyan érdekes rajtam. Úgy tettem, mint akinek fel sem tűnik, hogy lesik. A közlekedés néhol egyenesen gáz, ha székben teszi az ember. Mindjárt az utcánkban elkezdődött a tortúra. :-D Nagyon szar itt az út. Azt sem tudom a hepe, vagy a hupa a több, igaz ősszel felszórták murvával, de már a kocsik, traktorok ledöngölték, a gödrök tehát megint ott vannak, szlalomozott velem az apám, de ahol még van némi murva, ott kirázta az agyam (helyét...). :-)) Mondom kiszállok és üresen levisszük az útig. Mondja apám ne tököljünk ezzel, majd lerángat valahogy. Míg leértünk az útig, felsorolta az összes káromkodást kb. Ott van egy elég meredek lejtő. Mondom itt kiszállok, főleg hogy ott aztán nagyon durván kavicsos is, szanaszét tört betonos az út, kizárt, hogy le tud gurítani, de apám azt mondja majd lassan tol. Közben be akart kanyarodni egy kocsi az utcába, de nem fért be tőlünk, ahhoz keskeny az út. Mi meg nem tudtunk sietni, hogy ne várassuk, a szar talaj miatt. Leértünk végre, erre megakadt a kerék. Már röhögtem, hogy ott bénázunk (mert apám is próbált meglökni, én is próbáltam besegíteni, meghajtottam a kerekeket, de kipörgött a jobb oldali az egyenetlen talaj miatt). Az autós szó nélkül várt, hogy elhúzzuk végre a csíkot az útból. Azt hittük a faluban jobb lesz a helyzet. Ott beton van ugyan, de a széle felé lejt, folyton elhúzta a kocsit oldalra, ellen kellett tartania folyamatosan az apámnak. Járda nincs, az úton kell menni. Leértünk a buszmegállóba és kb. negyed óra múlva megérkezett a busz. Itt szereztünk egy negatív tapasztalatot. A sofőr előrébb ment, mint kellett volna, pedig látott (bámult) minket és várt, hogy felszálljunk, de úgy, hogy nem fértünk oda a középső ajtóhoz, ahol a kerekesszékeseknek van hely, mert úgy állt meg, hogy egy tábla került az utunkba. Apám jelzett neki, hogy tolasson vissza, mert nem jutunk az ajtóhoz, de semmit nem tett. Egy utas ment előre, szólt neki és akkor tolatott vissza, de a rámpát nem nyitotta le. Abszolút nem volt segítőkész. Az az utas, akit az előbb említettem, ő segített apámnak felemelni a buszra. Pesten leszálltunk. Apám fel akart vinni a járdára, azt hitte fent van már az első kerék és megemelte a szék hátulját is, de úgy előredöntött, hogy leért a lábtartó. :-D Mindig segítettem neki a kerék meghajtásával, mikor felfelé kellett tolni valahová, vagy a keréktárcsát fogva fékeztem a lejtőn. A villamosra könnyen feljutottunk. Viliről lefelé jövet elfordult az első kerék, beállt a vili meg a megálló járdája közötti résbe, de kisegítettek minket, nem tartottunk fel senkit. A Palotára tartó buszunk sofőrje rendes volt. Én nem figyeltem az embereket, mert koncentráltam, hogy hajtsam magam, hogy apámnak könnyebb legyen feltolni a buszra, de kipörögtek a kerekek a busz padlójának az élén. Pont megszólaltam, hogy kipörög, amikor egyszer csak valaki felsegített. Felnézek, a sofőr volt! Meglepett a távolsági busz sofőrjével tapasztaltak után, meg sok olyat hallottam, hogy nem segítenek. Azt is megkérdezte meddig megyünk, mert majd segít leszállni. Végül leemelt az apám + egy utas, de a sofőr is már indult segíteni. Ez egy kellemes tapasztalat volt. Alig vártam, hogy odaérjünk a Gabihoz, mert borzalmasan fájtam már, az ülőpárnát itthonfelejtettem, anélkül meg nem jó ücsörögni, mivel felfekvést - most felülést - szerzek. Minden zöttyenés igencsak szar volt a végére. A Gabinál ettünk, dumáltunk, aztán elmentek vásárolni. Addig én dögönyöztem a Gabi macskáját, tévéztem, stb. aztán már halálra untam magam. Kaptam egy bélelt kesztyűt, meg hozott apám füldugót, mert kértem. Az influenzajárvány miatt hoztak a gyógyszertárból maszkot, hogy ne kapjam el az utazáskor a cuccot (jól megnéztek a maszk miatt is, de nem érdekelt). Nekiálltak filmezni, meg zenét hallgatni és elment az idő, 5 körül indultunk el haza. Megint megkínoztuk az ülőgarnitúrámat, ráadásul apám nem nagyon finomkodott, mert már biztosabban tolt, emelt. Hazafelé a palotai buszos lenyitotta nekünk a rámpát fel és leszálláskor, égegy plusz pont. Apámnak a villamosról leszállva sikerült úgy odacsapnia, hogy nyekkentem. A távolsági buszos is lenyitotta a rámpát, neki is egy plusz. Úgy fűtött viszont, hogy hőgutát kaptunk, meg felforrósodott a székem oldala, a gumi is + az a fémkerék amivel tekerni lehet a kereket. Máshová nem parkolhattam le, mert csak ott van helye a tolószéknek, viszont ott a fűtőtest is. Apám előrement, hogy le lehetne-e venni a fűtésből, mert elolvad a gumim. :-D Levett a sofőr belőle. Tegnap egész normális volt az apám, igaz, reggel baromira idegesítően puffogott, de nappal már normális volt. Még kérdezgetett is hazafelé, hogy bírom-e még (mert már elég szarul voltam), meg segített a lábamat le-felpakolni a lábtartóra, mert nem tudtam mozgatni, különben a térdembe villám csapkodott kb. (Ma jobb, bekentem, vettem be Cataflamot is.) Alig vártam, hogy hazaérjünk. A macskám is. (Rám van tapadva a kis hülye.) Meg volt sértődve, hogy itthonhagytuk. :-D Nem engedte, hogy ölbevegyem + a hazaérkezésünk után pár perccel ajándékot hagyott nekem a parkettán. Nem szidtam le, nyilván ez amolyan "ezt neked, hogy itthagytál!" üzenet volt, mert szobatiszta amúgy. Már szent a béke, itt tanyázik rajtam tegnap este óta. :-D
Nem volt semmi az első utazásunk székkel, de majdcsak belejövünk. A busz felénk és Pesten is alacsonypadlós, a villamos is, de a sínekkel, meg a padkákkal meggyűlt a bajunk. Választhatott az apám, hogy lendületből próbál feltolni a járdára - de ez csak az alacsonyabb padkáknál megy és ilyenkor szoktam én is tekerni a kereket -, vagy megemeli a szék elejét, majd a székkel együtt közel 82 kg-t felemel (ilyenkor is hajtom magam). Ilyenkor a nekünk szóló zöld jelzés gyakran már pirosra váltott, az autók meg elindultak, igyekezni kellett. Volt, ahol az akadálymentesnek nevezett járdaszegélyek voltak vagy 3 centik az úttesthez képest, ezért visszapattintották a szék első kerekeit. Nehéz lehet egy székkel együtt 80, vagy akár 90 kilós embert emelgetni a járdára és lefelé sem könnyű, mert tartani kell. Néhol majdnem kiestem belőle, mikor lefelé vitt a járdáról. Ezért használok biztonsági övet, meg kapaszkodom. Mondtam az öregemnek, hogy jobb lenne háttal lehúznia a járművekről is, meg a padkákról, akkor nem akad el az első kerék. Csoda, de hallgatott rám. Volt, hogy az úttesten tolt, mert a padka volt vagy 5 cm és inkább megkerülte, ha lehetett. Balesetveszélyes, meg az autósok sem értik, hogy mit keresünk a forgalomban - kaptunk anyázást -, miközben ott van a járda. A síneknél többször is megakadtak az első kerekek - pedig elég nagyok, az aktív kerekesszéké sokkal kisebb, azzal akkor simán be is ragad az ember - onnan kiszedni egyedül képtelenség lenne. Az ízelítő megvolt, nem jó buli székkel közlekedni ahol ragyás az út, vagy egyenetlen és elhúz rajta a kerék, sok/magas a padka és ahol sínek vannak. Legalább már vannak tapasztalataink. Nagyon elfáradtunk. Apámat értem, de hogy én hogyan tudtam?

Más:

Ma ismét segített a Jóisten! Kaptunk fát, 10.000-ért, de sokat. Intézett az apámnak egy ismerőse, mert amúgy már nem lehet kapni, kiürültek a telepek, de neki van rengeteg és adott. Ezzel még elleszünk valameddig.

15.-én érsebészeti kontrollra kell mennem.