2016. október 11., kedd

Raynaud szindróma

Az utóbbi időben a szokottnál is szétszórtabb vagyok. Most is ahogy szól a zeném (Coldplay - Paradise), alig tudok az írásra figyelni, pedig mindig zenére írok - olyanra, amit szeretek. Mostanában bakiztam, estem, állandóan félrebeszélek, elfelejtem, amit 1 másodperce mondtam ki, stb. Múltkor a kulcsot majdnem a konnektorba dugtam, zár helyett. A Jóisten megóvott megint. Pár napja átestem a ruhaszárítón, mert megszédültem. Egyszerű szavakba törik bele a nyelvem, vagy nem ugrik be a tárgyaknak a neve. Tegnap vonalzóval szándékoztam kinyitni az ajtót, kulcs helyett. Ma beraktam az ollót a hűtőbe. :-D Már röhögök néha, hogy hogy' lehet valaki ennyire béna.

Úgy tűnik, mégsem influenza döntött ágynak, csak a SLE tud olyan tüneteket. Egyik nap utánozza az influenzát, egy-két nap múlva mintha elvágnák, majd következő nap megint fosul vagyok, ágyban fetrengek, majd rá egy-kettő, vagy több napra megint semmi bajom szinte, majd másnap újra nagyon gyenge vagyok. Az influenza nem ilyen szeszélyes. Megint ingadozik a hőm + ráment az ízületeimre, mellhártyámra a gyulladás + az izmaimat baszkurálja + kiütéseim lettek, amik 2 nap után eltűntek. (Előtte egyhét után.) Tegnap megint jól voltam, holott tegnapelőtt este nagyon rosszul. A tegnapi jóllét örömére fel is keltem az ágyból minél többször és minél hosszabb időre, hogy a felfekvést megelőzzem, a határán van a bőröm. Ma megint csak feküdni tudok és nagyon fulladok, ha mozgok. Nem tudom, hogy szíveredetű-e, vagy a gyulladt mellhártya a ludas. Fekve viselhető, meg fújtam ma be 2× Ventolint, az kicsit segített.

A keringésem egyre rosszabb, ahogy hűl az idő, főleg a lábamban. November 7.-én megyek kontrollra, az érsebésznek már egy fotóalbumot vihetnék, olyan durva a dolog. Mindig lefotózom neki, ha romlás van (ő tanácsolta), hogy mit művelnek a végtagjaim. Tavaly óta sokat romlott a helyzet. A kezem már nem csak lilul, sápad, meg vörösödik, már kékül is. 




Ilyenkor zsibbad:


Itt áramlik vissza a vér és éget, szúr, feszít:




A futóművek sem jobbak:

Hozzáértem a lábamhoz, ami jeges volt és ettől a kezemben is begörcsöltek az erek. :-D



Szétment pár ér a lábfejemben:


Nincs vér sem a talpamban, sem a lábfejemben, az ujjakba szorult:


A feketés részek nem retkesek :-D, beszorult oda a vér:


Áramlik vissza...



Eldurrantak a lábfejemben az erek:


Látnia kell a dokinak és muszáj valamit tenni. Újabban teljesen elzsibbadnak fagyáskor a bal lábamon az ujjak. Mindkét lábamon fájnak, a végük éget, szorít, már amelyik érez még, mert a bal nagyujjamnak egy része már vagy 2 éve felmondta a szolgálatot. A lábszáramban tovább gyengültek az izmok, mert ugye azoknak is vér kell, hogy ne haljanak el és mióta megint többórás érgörcsök vannak, egy idő után reszketnek a lábaim, ha állok és minél tovább terhelem, annál jobban reszket. Kb. 10 percnél tovább a lábszáram nem bírja az ácsorgást. Egyelőre még nincs fekélyem, de a bőr érdes és hámlik le a lábamon, van, hogy a kezemen is + nyilván intő jel a körömgond is, hogy nincs elég vérellátás.


Sürgős a keringés javítása. Én mindent megteszek, a Dokik is. Érzek magamban sok lelkierőt és ha testi nem is mindig van, az akarat átvisz az akadályokon is. Tesóm is húzóerő, az állataim is, hitem is, meg akiknek számítok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése