2015. szeptember 18., péntek

Szívás

Közben leesett a gumitantusz, hogy még csak 2 hete vagyok itt. Nekem már 3-nak tűnt. Még a jövőhét is itt fog telni, mert nem tágít a láz, meg a gyulladás. Mondjuk a láz ennek a forrása, szóval amíg gyulladás van, addig láz is lesz. A napjaim változóak, van hogy jobban vagyok, aztán másnap döglődöm egész nap. Ma is ilyen napom volt. A vérnyomásom nagyon szar napok óta, ma elnyaltam a szédelgéstől, feszül a fejem, de agy hiányában nem fenyeget agyi katasztrófa. :-D Lecsekkolták a tüdőmet. A visszatérő gyulladás hegeket hagyott, mikor gyógyult és emiatt nem tud jól teljesíteni. A jó hír, hogy akár el is múlhat idővel, mert begyógyulhat, de ha nem akar javulni, szteroid kell rá. Egyelőre még nem tartok ott a dokik szerint és ez jó. Na, húzok, mert fárad a kezem, meg nagyon szarul vagyok. Mindegy, nézzük a jó dolgokat: most van elég vérem, nem vagyok már sárga, az étvágyam gyengült ugyan, de nem szűnt meg, lehet, hogy helyrejön a tüdőm. Próbálom magam nem elhagyni testileg (lelkileg nem tört meg ez a szar), felkelni, tevékenykedni, de ez a fos mindig győz. Nem baj, holnap újult erővel ébredek. Mondjuk ma is igy volt, kitartott kemény 3-4 órára a 24-ből. :-D Nem baj, lesz majd több is. Most már tényleg húzok, mert K.O. van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése