Hogyan tovább?

Menni kéne a pszichodokihoz, le is ültem az 'apámmal', mert pénz kellene rá, azt pedig ő kezeli. Neki az a válasza mindenre, hogy "nem tudom", meg "nincs kedvem beszélgetni erről", vagy pedig nem is reagál, esetleg tüntetőleg elkezd a mobilján játszani, vagy megjegyzi, hogy milyen rossz idő van kint. Menekül. Nem menekülni kell, hanem megoldani a gondot. Én szeretném, de neki úgy látszik mindegy, hogy jobban leszek-e vagy sem. Azzal takarózott, hogy nincs miből finanszírozni. Nem hiszem el, hogy még ilyenkor sem nyílik ki a szeme, hogy dolgozni kéne. Úszkál tovább a langyosban, aztán amire nincs pénz, arra nincs és kész. Fizethetném magamnak a dokit a saját pénzemből, hogyha nem belőlem élne, hanem dolgozna. Egy fűszálat nem próbál odébbtenni azért, hogy valami változzon és segíteni tudjon. Nem fogja fel, hogy nem bírom el egyedül a dolgokat. Mi kell még ahhoz, hogy észrevegye: BAJ VAN! Amikor nyíltan kimondtam, akkor sem segített. Amikor észrevette a vágást, arra is csak további földbe döngölés volt a válasz. Kértem tanácsot, kértem segítséget, voltam szakembereknél is, semmi. Véletlen, vagy direkt módon, de mindig figyelmeztette a sors, hogy segítenie kéne, de nem veszi észre. Mi kell még, hogy felébredjen? Nem azt várom, hogy pátyolgasson, csak lehessen rá számítani, adjon tanácsot, ha valamiben elakadok. Nem tudja, hogy hányszor akarok mindent befejezni, mert nyomasztanak dolgok, amiket nem bírok helyretenni egyedül, viszont nem segít, hogy segítséghez jussak, sem pedig apaként nem segít. Olvastam, hogy a sorstársaim 90%-a segítség nélkül vagy belebolondul a helyzetébe, vagy kinyírja magát. Én nem leszek öngyilkos, viszont tönkremenni sem akarok mégjobban. Az egyetlen lehetőség az volna, ha elkerülnék itthonról, de hová menjek és miből? Mennék a szakemberhez is, hogy elkezdhessük a 'kezelést', meg készenállok lerántani a leplet az óvodás koromtól általános iskolás koromig tartó zaklatásról is, szóval kész' vagyok a változtatásra, de akadályoz a "nincs miből" kifogással. Kérdezem tőle meddig akar a barátnőjéből és belőlem élni? Persze ilyenkor jön a támadással védekezés a részéről. Van már tűzhelyünk (2 év után...), de 3 hónapja az előszobában áll és várja, hogy beszereljék, de sosincs rá pénz, meg idő. Ez is szégyen, nem is ragozom. Mindig van holnap, valahogy mindig lesz, de most mégsem látom merre vezet az út.