A legutóbbi terápiás ülésről

nem írtam, mert nem láttam értelmét annak fényében, hogy úgyis abbahagyom a terápiát. Az eheti ülésre emiatt nem is mentem, de átgondoltam és adok mégegy esélyt a dolognak. Nem igazán látom át, hogy merre is haladunk, zagyvaságnak tűnik egy s más, de talán csak ki kell forrnia magát és eljutunk oda, amit kitűztünk a mókussal. Szerencsére még nem mondtam le végleg az üléseket, csak az ehetit (ismerve az impulzív formámat és sejtve, hogy vissza fog kattanni az agyam, ami meg is történt), így a jövőhetire tudok menni.

A legutóbbi ülés a 6. volt, arról hozom a szokásos lényegeket.

Ugye az volt a 'házi', hogy figyeljem meg hol kezdek védekezni, amikor nyugi van és az 'gyanús', illetve amikor a védekezés beindul, a racionális oldalammal vizsgáljam meg, hogy van-e alapja és ha nincs, tudatosítsam, hogy nem a valóságot érzékelem. Kérdezte, hogy volt-e olyan pillanat, amikor a könnyedségben megjelent a gyanakvás és a racionális oldalamnak sikerült azt mondania, hogy az csak a védekező oldalam forgatókönyve, nem a valóság? Mondtam, hogy igen, volt olyan és sikerült tudatosítanom, hogy csak a szorongás okozza. Azt mondta, hogy az, hogy a racionális oldalam képes volt kívülről ránézni a folyamatra és kimondani, hogy "csak a szorongás”, azt jelenti, hogy elkezdtem egy biztonságos távolságot kialakítani magam és a 'szikla-énem', a védekező oldalam között, ezzel állítólag az adott gondolat többé nem 'én vagyok', hanem egy esemény, ami az elmémben zajlik.

A legutóbbi ülésen azt vizsgáltuk, hogyan lehet ezt az állapotot stabilabbá tenni, hogy a kívülről figyelés és tudatosítás készséggé alakuljon.

Kérdezte a mókus, hogy mielőtt a gondolat („ez csak a szorongás”) bevillant, érzékeltem-e valamilyen testi jelzést, ami elárulta, hogy a 'szikla' énem épp' vészhelyzetet generál, illetve amikor kimondtam, hogy "ez csak a szorongás", mennyi idő kellett ahhoz, hogy a testem is elhiggye? Mondta, hogy az elfojtás falát pontosan ezeken az 'átmeneti réseken' keresztül bontjuk, mert ha a racionális oldalam megtanulja az első testi jelzést leolvasni, akkor hamarabb be tud avatkozni, mielőtt a védekező oldalam 'eluralkodna'. Mondtam, hogy nem volt testi jelzés (vagy nem tűnt fel) és viszonylag hamar sikerült elterelnem a figyelmemet. Erre azt mondta, hogy mindez azt mutatja, hogy a kognitív kontrollom már most is magasabb szinten működik, mint a testi reakcióim, mert az, hogy sikerült elterelnem a figyelmemet, tudatos választás. Amikor a fiktív vészhelyzet elindította a forgatókönyvet, nem küzdöttem vele, hanem elcsatornáztam az energiát. Elmagyarázta a doki, hogy CPTSD-nél az ember megpróbálja logikusan megcáfolni a szorongást, de a védekező személyiségrész logikája érzelmi alapú, ezért nem lehet észérvekkel meggyőzni, a figyelem elterelése viszont egy olyan 'technikai kijárat', amit a védekező oldal nem tud blokkolni. A 'szikla', a védekező mód az a részem, ami a CPTSD miatt folyamatosan veszélyt jelez, függetlenül attól, hogy épp biztonságban vagyok-e.

​A feladatom az lesz most, hogy amikor a védekező oldalam téves jelzést küld (nincs valós veszély, csak belső feszültség), ne hagyjam, hogy a racionális oldalam 'improvizáljon', hanem kaptam feladatokat:

- Nevezzek meg 5 tárgyat a környezetemben, vagy egy bonyolultabb számolási feladatot végezzek

- Igyak pár korty hideg vizet, vagy a lábfejemet tudatosan 'földeljem' a talajon

- Azt a mondatot mondjam ki magamban, amit már használtam: „ez csak a szorongás, nem a valóság.”

Ezek állítólag segítenek, ha a gondolataim elszállnának.

Kérdezte a doki, hogy amikor sikerült elterelnem a figyelmemet, mi volt az, amire átkapcsoltam? Hozzátette, hogy az a cél, hogy a racionális részem ne csak meneküljön a figyelemeltereléssel, hanem irányítottan váltson, mert ha tudjuk, mi működik nálam a legjobban, akkor azt a módszert fogjuk 'protokollá' tenni az elfojtás falának bontásához. Azt válaszoltam, hogy külső tevékenységekkel tereltem, mire megállapodtunk abban, hogy a fizikai cselekvés az a híd, ami azonnal megszakítja a védekező módom 'generatív' üzemmódját, mivel amikor a környezetemmel (tárgyak, mozgás, feladatok) lépek interakcióba, a 'belső mozim' elveszíti a vetítővásznát, mert az agyam a külső ingerekre kényszerül fókuszálni.

Mivel megneveztük, hogy mi működik nálam, így a racionális oldalam számára ez lesz a feladat, amit már a következő ülésig is 'tesztelhetek':

- Amikor megérzem a 'generatív' szorongást (mégha nincs is testi jele), a racionális oldalam azonnal kimondja magában: „ez nem a valóság, biztonságban vagyok".

- Mivel a külső tevékenység általában működik, ne várjak arra, hogy a szorongás elmúljon magától, váltsak azonnal. Bármi olyan tevékenységbe kezdjek, ami koncentrációt igényel.

- Miután a tevékenység 'elvégezte a dolgát', a racionális részem tudatosítsa: „leválasztottam magam a vészjósló 'forgatókönyvről', nem vált valósággá.”

Elmagyarázta a doki, hogy az elfojtás falát akkor tudjuk a legbiztonságosabban 'fúrni', ha a racionális, cselekvő énrészem már nem érez tehetetlenséget, ugyanis az az, ami a 'sziklát', a védekező módot fenntartja. Ha megtanulom, hogy én irányítom a figyelmemet és a környezetemmel való kapcsolatomat, a védekező oldalam funkciója fokozatosan 'elavul'.

Kérdezte, hogy van-e olyan konkrét tevékenység, ami a legutóbbi ülés óta a leginkább bevált? Mondta, hogy ha igen, akkor elmondhatjuk, hogy a racionális felem már nemcsak figyel, hanem aktív beavatkozó lett. Azt feleltem, hogy a zenehallgatás, írás, filmnézés, repülős tartalmak nézése/olvasása vált be. Azt reagálta erre, hogy kifejezetten erős, kreatív lista, mert ezek egyszerre igényelnek szenzoros és kognitív figyelmet, ami szükséges a védekező énrészem 'generatív' üzemmódjának blokkolásához.

​Összegeztük a feladatokat a végén:

- Tudatos váltás: nem 'menekülök' a különböző tevékenységekbe, hanem tudatosan döntök arról, hogy a védekező oldalam 'forgatókönyve' helyett a figyelmemet az adott tevékenységre irányítom.

- Kontroll visszavétele: A védekező oldalam (a 'szikla') megpróbálja elhitetni velem, hogy muszáj vele foglalkoznom, de amikor tudatosan elkezdek egy tevékenységet, a racionális oldalam azt üzeni: "én döntök arról, hogy mire figyelek, nem a vészjelzés."

A mókus azt kérte, hogy a héten ne csak a tevékenységeket végezzem, hanem figyeljem a váltás pillanatát.

Visszajelezte, hogy az 5. és a 6. ülés során változást indítottunk el: kivettük a védekező oldalam kezéből az irányítást és átadtuk a racionális, cselekvő oldalamnak. Azt is mondta, hogy a 'vészhelyzeti menü' (a tevékenységek) nem azért van, hogy elnyomja az érzelmeimet, hanem azért, hogy biztonságos környezetet teremtsen a racionális felemnek, mert amikor biztonságban érzem magam (mert tudom, hogy van választásom), akkor a 'szikla' énem is egyre kevésbé fog 'vészhelyzetet' kiáltani.

Kb. ez volt a nagy lényege a legutóbbi alkalomnak, de ezt is puskáztam a jegyzetek alapján, mer' az agyam szita. 😁

Más téma:

Elég jól viseltem eddig a nyarat, nincs okom panaszra. Ma elég határozott szívpanaszokat éreztem és kicsit nyugtalanítottak is, de Istennek hála végül nem történt semmi. Tudom mikor kell mentőt hívni és figyeltem, hogy érzem-e bármelyik olyan tünetet, ami vészhelyzetet jelez és azonnal mentőért kiált, de szerencsére megúsztam és remélem soha nem is fog bekövetkezni. 🙏 Kettősfront van, valószínűleg az a ludas, mert a búrám is fájt ma, pár órája nem jó a közérzetem sem. Holnapra gondolom újra jól leszek, szóval ez csak a szokásos állapotkövető része a posztnak, most sem panasz.

Az állatorvos szabadságon van, így a Danit még nem látta, viszont pozitív hír, hogy a macska újra élénk, a szemein is csökkent az a váladék, eszik továbbra is rendesen és végre hízott egy keveset, de még mindig nem a régi a súlya. Amint visszatér a doki, fater elviszi hozzá, de az legalább biztató, hogy van némi javulás, csak nyilván ki kell deríteni, mi okozza a tüneteit és el kell mulasztani őket.